Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-10 / 8. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1960. január 10. Megkezdték az ökölvívók is I A múlt esztendőben nagy sikert elért ökölvívóink nem sokáig pi­hentek habáraikon. A valóságban alig egy hétig tartott a téli szünet az ifi csapatbajnoki döntő befeje­zése után, s megkezdődött újra a munka a Kaposvári Dózsa edző­termében. Hja, a múlt év sikerei köteleznek. Jól tudják ezt a Dózsa ökölvívó szakosztályának vezetői és sportolói Igaz, az első edzése­ken látottak szerint inkább az if­júságiak érzik, hogy most már az ország érdeklődése kíséri figyelem­mel a kaposvári ökölvívást. Az ifik már készülődnek. Őket szólítja először szorítóba a köte- lésség. Kezdődik az egyéni ököl­vívó-bajnokság. Első állomása a területi egyéni verseny lesz. Ezt mind az ifjúsági, mind pedig fel­nőtt vonatkozásban Kaposvárott rendezik meg. A területi egyéni ifi-döntő időpontja február 6—7. — Ezért kell már most munká­hoz látnunk - mondotta Szegfi László edző, aki körül vagy 30-40 fiatalt láttunk dolgozni az első edzésen. — Mit várhatunk a fiataloktól? — tettük fel a kérdést az edzőnek. — Korai volna jóslásba bocsát­kozni. Kétségkívül az ifjúsági gár­da meggyengült azzal, hogy Papp Béla, Bednanics, Kalmár meg Be- reczki László felnőtt lett. De azért nem kell félni. Sok ügyes fiú van az ifik között. Az őszi csapatbaj­noki mérkőzésekig még sok az idő. Most az egyéni versenyen ninden számba jöhető ökölvívónkat tűzbe dobunk. Kipróbáljuk tehát az úja­kat is a régiek mellett. De régi gárda sem . olyan lebecsülni való. Remélem, hogy a területi egyéni ifi bajnokságon fiataljaink bebizo­nyítják, hogy Papo Béláék méltó utódai — így az edző. Csattog a homokzsák, repül a körte, odább árnyékolnak, kötelez­nek. Az edzőszorítóban a mérkő­ző párok olykor úgy belemeleg- szer ek, mintha máris a területi ifi­bajnokságon volnának. A látottak alapján nem kell félteni a kapos­vári ökölvívó-utánpótlást. S ahogy közeledik a felnőtt bajnok>ágok ideje, egyre inkább megmozdul­nak az »öregek« is. Utóvégre ők sem akarnak lemaradni. K. S. Ismét jelentkeznek a sportgalambászok így télvíz idején minden eszten­dőben előtérbe kerülnek a sport­galambászok. Január-februárban van a megyei galambkiállítás ide­je, s az idei esztendő sem kivétel. Az év első hónapjának közepén, január 16-17-én a Béke Szállóban ismét megnyílik a galambkiállí­tás. A felkészülési időt nem töltöt­ték tétlenül a somogyi sportga­lambászok. December 12—14-én Bu­dapesten nemzetközi gálám okiállí­táson vettek részt. 12 somogyi ga­lambász 56 galambját mutatta be a demokratikus országok galam­bászain ík budapesti vetélkedésén. Ne:n vallattak szégyent: 3 fajta­győztes, 40 kiváló és 13 igen jó el­nevezésű dijat nyertek, s ezzel a vidék versenyében a legjobb vi­déki galambsport-egyesület, Bé­késcsaba mögött a második he­lyen végeztek. A kaposvári galambkiállításon egyébként a vidéki győztes Bé­késcsaba mellett még mintegy 12 vidéki egyesület vesz majd lészt, s a 90 kiállító 33 galambfajta 640 legszebb galambját mutatja majd be. A tabs gimnázium sportéletéről (LEVEL) Megyénk egyik legkisebb s ta­lán legfiatalabb sportköréről sze­retnék beszámolni. Minthogy is­kolánk és sportkörünk is a legif­jabbak közé tartozik, természetes, hogy első beszámolónk nem ad­hat gazdag sportsikerekről számot. 1959 ősze és az új esztendő kez­dete jelentős mérföldkő* iskolánk sportéletében. Korábban csaknem az ifjúsági vezetők sportszeretet e vitte tovább a sportmunkát, most pedig már szakképzett testnevelő tanárunk segíti az irányítást és a szakmai felkészülést. Olyan sport­ágakkal ismerkedhettünk meg, amelyek eddig idegenek voltak számunkra. Ma már meghonoso­dott a röplabda, kézilabda-csapa­tunk van, és egyre nagyobb teret hódít a kosárlabda is. Most már tudjuk vállalni a Diák Sport Köz­pont célkitűzéseiből a ránk eső részt, és egyre »nagyobb számban kapcsoljuk be a középiskolás fia­talokat a sportmozgalomba. Hadd szóljak eredményeinkről ,is. Kis sportkörünk eddig három háziversenyt rendezett, csaknem 90 diáksportoló részvételével. Röp­labda-csapatunk bekapcsolódott a járás sportéletébe is. Részt ve­szünk a tabi járás röplabda-baj­nokságában. Az őszi fordulóban sikerrel szerepeltünk. Mert annak számít az elég erős mezőnyben el­foglalt második helyünk. Nagy si­kere volt az ősszel a VfT-jelvény- szerzö versenyeknek. Az első osz­tályosok szervezték meg legjobban a versenyeket, s a 46 elsős közül 36 sikeresen próbázott. Sportkörünk íratlan szabálya, hogy csak az sportolhat, akinek jó a tanulmányi előmenetele. Azzal kezdtem: kis sportkör va­gyunk. A rövid idő alatt megtett út azonban elég nagy. Terveink is nagyok. Ezek a tervek persze csak akkor valósulhatnak meg, ha el­készül úi iskolánk és lesz korsze­rű tornatermünk. Jelenleg ugyanis nincs tornaterem, s télvíz idején csaknem teljesen tétlenségre kény­szerül egyébként virágzó sportkö­rünk. Farkas István, a tabi gimnáziumi sportkör agit.-prop. felelőse. HÍREK — Az állatorvosok tovább­képző tanfolyamán tegnap Ka­posvárott a pártkongresszusról és a nagyüzemi baromfite­nyésztésről hangzott el előadás. — AZ UDVAROLNI VESZÉ­LYES című vígjátékot mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház Barcson január 18-án a járási művelődési házban. — A tervezettnél másfél millióval több, összesen 8 mil­lió darab sima vesszőt vermel­nek el január végéig a Bala- tonboglári Szőlőoltványtermelő Állami Gazdaságban. A vesz- szők oltását február első nap­jaiban kezdik meg. — KÉT ALAPFOKÚ RÁ- DIÖSKÖRT indít a Megyei Rá­diós Klub. A résítvevők ja­nuár 15-ig jelentkezhetnek a Dózsa György u. 14. szám alatt személyesen vagy a 27-47-es telefonon. — A múlt év utolsó napjáig 117 ezer kát. holdon végeztek mélyszántást a megye gépállo­másai. Ezzel tervüket 18,9 szá­zalékkal túlteljesítették. — SCHILLER KÖLTÉSZE­TÉRŐL tart előadást Mátrai Tibor gimnáziumi tanár. A TIT világirodalmi szabadegye­temének az előadása január 12-én, kedden este 6 órakor a TIT klubhelyiségében lesz (Be­loiannisz u. 18.). — A termelőszövetkezetek elnökei részére tartott értekez­letet a Nagyatádi Járási Ta­nács VB mezőgazdasági osztá­lya. A tavaszi feladatokat, va­lamint a szerződéses étkezési burgonyaterületek elosztását beszélték meg. — ÚJ ISKOLÁT ÉS NEVE- LŐLAKÁST ÉPÍTENEK Alsó- bogátpusztán tanácsi beruhá­zásból. Az épület már tető alatt van. — Szorgalmasan dolgoznak az andocsi Kossuth Termelő- szövetkezet új tagjai. Naponta mintegy 20 fogat végez őszi mélyszántást. — Megvalósult álmok címmel természettudományos előadást tart a rakétarepülésről a Megyei Könyvtár január ll-én, hétfőn délután fél háromkor a TRANSZ- j VILI, kultúrtermében. Előadó: He-“ tyei Gábor gimnáziumi tanár. Az előadás után az Így jutunk a csil­lagokra című filmet mutatják be. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: túlnyomóan felhős idő, sok helyen havazással. Mérsé­kelt, időnként kissé élénkebb északi, északkeleti szél. A hő­mérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap mínusz 2—5 fok között. ^//lűvelődés r^/ó iakozds VASÁRNAP: Cdky Gergely Színház. Január 10-én, vasárnap du. 3 órakor Elveszem a feleségem. — Este 7 órakor: Elveszem a felesé­gem. Vörös Csillag. Január 10-ig: Cabaria éjszakái. Csak 18 éven felülieknek. 3, 5, 7, 9 óra­kor. Matiné, fél 11 óraikor: Sipka szoros hősei. Szabad Ifjúság. Január 10-ig 3 órakor: Papírsárkány. (Kor­határ nélkül.) Január 10-ig 5, 7, 9 órakor: Harmadik líceum. (14 éven alul nem ajánlott.) Matiné: fél 11 óraikor- Mese- fii»-* sorozat. KIOSZ Béke Mozi. Január 10-én 4, 6 órakor: Egy idegen te’efonál, Ripp'-Rőnai Múzeum: Viet­nami képkiállítás. HÉTFŐ: Vörös Csillár. Január 11—13- ig: A tenger törvénye. (10 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 óra­kor. Szabad Ifjúság. Január ll-én 4, 6, 8 órakor. 420-as urak. I; rész. (10 éven alul nem aján­lott.) Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—12 óráig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—13 óráig. Szabad Ifjúság Filmszínház 11- én hétfőn 4, 6, 8 órakor 420-as urak I. rész 12- én kedden 4, 6, 8 órakor 429 as urak II. rész 13- án szerdán 4 és 8 órakor, csak' két előadás 420-as urak l-ll. rész 1084S Napraforgótermelők figyelem! Az idén is lehet napraforgóra értékesítési szerződést kötni. Az állami terményfelvásárló helyeken az ér­tékesítési szerződéssel lekötött minden mázsa után: 1. 80.— Ft kamatmentes előleget, 2. 275.— Ft szerződéses árat, 3. százalék és kedvezményes áron nemesített vetőmagot kap hitelbe a termelő. A szerződésikötés ideje január 15-től május 31-ig tart, részletes felvilágosítással a terményfelvásárló helyeken szolgálnak. Termelőszövetkezetek! Érdemes napraforgót termelni! ! A termelőszövetkezetek mázsánként 20,— forintos nagyüzemi feláron kívül 20 kg darát is igényelhet­nek hatósági áron. («329) javíttassa rádióját, rezsóját, villanyvasalsját, mosógépét, stb. a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz-nél, Május 1 u. 3. sz. alatt. Gyors, megbízható kiszolgálás! Minőségi munka! Apróhirdetése!* Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, 9 befizetési csekket küldünk. ADA3-VÉTEL Fonyódligeten a műút mellett 126 négyszögöles villatelek sürgő­sen eladó. Érdeklődni Sorpogy- sámson 1-es telefonon lehet. (10817) Betonkavics-száilítás. A somogy- udvarhelyi Máricus 15. Tsz bár­mely mennyiségben, rendelésre, köbméterenként 90,— forintos ár­ban, vagonba rakva, utánvét mel- lett betonkavicsot szállít. (1C815) Donneri olcsó bérű, kisméretű szoba-konyhás lakásomat elcse­rélném belvárosiért. Jedlik Ányos U. 9. (10847) Elcserélném belvárosi új, szép kétszobás, összkomfortos lakáso­mat háromszobásért. C*m a Kiadó­ban. (10844) ALLAS Kaposgyarmat-Haj máson családi ház betegség miatt beköltözhető- séggel sürgősen eladó. Cím a Ki­adóban. __________________(10664) S zsnnán .kétszobás családi ház melléképületekkel együtt beköl- tözhetőséggel eladó. Bendi. (12471) A belvárosban 130, esetleg 150 négyszögöles telket sürgősen ven­nék. Ajánlatokat 12468-as számra a Hirdetőbe kérek.___________(12468) K aposváron háromszobás, levá­lasztott házrész életjáradékra el­adó. Sárközi József, Sztálinváros, Kossuth Lajos u. 7/A. III. 3. ________________________ (12454) N utria párban és trióban is kap­ható. Szabó János, Székesfehérvár, Berzsenyi u. 51._______________(3758) B elterületen 618 négyszögöl terü­let, melyből 400 négyszögöl jól termő nemes szőlő, a többi ház­helynek alkalmas gyümölcsös, kis épülettel eladó. Faludi, Iszák u. 29. _______________________________(12477) M egvételre keresek nagyobb méhészetet. Kasos, Neiser, orszá­gos, esetleg egyéb méreten mű- léphengerek eladók. Cím: Altmann Ferenc, Érd parkváros, Ürmös u. 15. sz. __________________________(5096) K is Singer varrógépet vennék. Ajánlatokat 10674 számra a Kiadó­ba kérek. (10674) CSERE Budai egyszobás, konyhás, mel­lékhelyiséges lakásomat elcserél­ném hasonló kaposváriért. Sovány György, Szombathely, Köztársaság tér 55.________ (10669) B elvárosi kisméretű szoba-kony- hás, éléskamrából álló lakásomat elcserélném nagyobbért megegye­zéssel. Ajánlatokat 12479 számra a Hirdetőbe._____________________(12479) K aposvári 2 szobás, összkomfor­tos lakásomat elcserélném buda­pesti hasonlóért. Cím a Kiadóban. (10673) A budapesti 34. sz. Építőipari Tanulóintézetben április elsejével új tanév indul a kőműves szak­mában. Jelentkezhetnek kőműves­tanulónak az iskola címére (Bu­dapest, VIH. Üllői út 76.) azok a 14—17 éves fiúk, akik az általános iskola Vin. osztályát sikerrel el­végeztél^. (5528) Könyvelési ellenőrt (férfit) érett­ségivel és számviteli képzettséggel felveszünk. Magyar Nemzeti Bank-fiók, Kaposvár, Engels u. 13. Jelentkezés január 15-ig. (10843) Gyermek mellé keresek nappalra középkorú egészséges nőt. Arvay, Zalka Máté u. 18. (12482) Az Országos Takarékpénztár ve­zetőt keres helybeli totó-lottó ki- rendeltségéhez. Alkalmazási felté­tel: érettségi és erkölcsi bizonyít­vány. Fizetés kollektív szerint, fix 4- jutalék. Belépés azonnal. Je­lentkezés az OTP megyei fiókja vezetőjénél. (12464) A Somogy megyei Faipari Válla­lat faipari technikust vagy hosz- szabb faipari gyakorlattal rendel­kező művezetőt keres. Jelentkezés vagy személyesen, vagy írásban a vállalatnál, Kaposvár, Katona Jó­zsef u. 1. (12447) VEGYES A Nádor u. 11. sz. alatt férfi ré­szére külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. ___________________(10667) P lisszírozást és gouvré szakszerű készítését 3 nap alatt vállalja a Fehérnemű és Felsőruha Ksz. Cím: Kaposvár, Május 1. u. 27. sz. Telefon: 24-04. (10848) Felhívás g B Q W H' < tó g B u [a §4 < tó ►—i £ B u Cd. H 2 NH g B U Ed H TECHNIKA — TECHNIKA — TECHNIKA A TECHNIKA minden hónap elején 12 nagy oldal terje­delemben jelenik meg, s külföldi műszaki fejlődés legfrissebb eredményeit ismerteti, igen sok új, ötletes technológia leírását, ér­dekes hírt, műszaki furcsaságot, népsze­rűén megírt cikket találhat benne az olvasó. Haszonnal forgathatja a TECHNIKA tápjait mindenki, akit érdekel korunk mű­szaki forradalma, aki maga is állandóan fejleszteni kívánja a technikát, aki állan­dóan törekszik a legmodernebb eljárások és berendezések megismerésére. A lap megrendelhető. H. K.-H o B 2 m > H tf O fl g m > H « O B 2 •*«< W > H M Q B 2 — TECHNIKA — TECHNIKA — TECHNIKA - > A Somogy megye Tanácsa VB X. Művelődésügyi Osztálya kellő számú jelentkezés esetén I960, feb­ruár hó folyamán ismét megindít­ja az egyetemi előkészítő tanfolya- mot Kaposvár székhellyel. A részt- venni szándékozók' 1960. január 20-ig jelentkezhetnek a Megyei Ta­nács VB X. Művelődésügyi Osztá­lyán írásban a felvételre. A kérvényhez mellékelni kell: sa­lat kezűleg írt önéletrajzot. A munkaadó igazolását az életkorra es arra vonatkozólag, hogy az Ille­tő érettségi bizonyítványt szerzett (érettségi bizonyítvány száma, kel­te, kiállító iskola neve). Ha az ille­tő nincs munkaviszonyban, ezeket az igazolásokat az érettségiztető középiskola igazgatója adja meg A kérvényben fel kell tüntetni, i h°Sy az illető melyik egyetem mi- j íyen szakára óhajt menni, és ren- napPSli tagozatra vagy levele­ző tagozatra szándékozik-e mer,ni. A nappali tagozatra jelentkezhet­nek érettségivel rerftielkező, 30. életévüket be nem töltött szemé­lyek. A levelező tagozatra mind­azok az érettségizett, 22-10 élet­kor közti személyek, akiknek vagy 2 évi szakmai gyakorlatuk van, és ennek megfelelő szakra akarnak menni, vagy munkakörükhöz szük­séges az egyetemi végzettség. Utóbbi körülményt szintén igazol­tatni kell a munkaadóval. A felvételről és az összes további tudnivalókról a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya fosia tájé­koztatni írásban az érdekelteket Megyei Tanács VB X. Művelődésügyi Osztálya. (10824) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága é<* a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztős KJSDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, SztáliD u. 14. Telefon: 15-10. 15-11 Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Nyomdáért felel: LÁSZLÓ riBOB Igazgató. Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 101 I erjeszti: u Magyar Posta Elő­fizethető: a helyi posta hí vatalokná) é9 postáskézfcesltőknéL Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft A Vörös Csillag Filmszínházban január 11-től 13-ig, hétfőtől szerdáig 10846 n tenger törvénye

Next

/
Oldalképek
Tartalom