Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-12 / 9. szám

ITLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 9. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1960. január 12. A középparaszt útja (3. oldalon) A Somogyi Néplap tavaszi sportnaptára (4. oldalon) Tudomány—technika (5. oldalon) Mi újság a Vegvianyag Nagyker. Vállalatnál ? (6. oldalon) Az első zárszámadó közgyűlés Eredményesen gazdálkodott a csurgói Búzakalász Tsz 1959. március 7-én alakította meg 112 család 123 tagja Csur­gón a Búzakalász Termelőszö­vetkezetet. Még egy esztendő sem telt el azóta, s máris ér­tékelték közös munkájukat. Vasárnap tartották meg — a megyében elsőként — zárszám­adó közgyűlésüket. Szalai Jánosné könyvelő be­vezetője után Szalai István tsz- elnök ismertette a múlt évi gazdálkodást Az elnöki be­számolónak nagy erénye, hogy nem annyira a sikereket ele­mezte, hanem inkább a fo­gyatékosságokat, azok okait és a tanulságokat. Tavaly, közös gazdálkodásuk első évében 853 holdon dol­goztak. Első, legfontosabb munkájuk a tavasziak elvetése volt. Bár a kalászosokat és a pillangósokat a terv szerint el­vetették, vetőanyag hiányában kevesebb burgonyát ültethet­tek a tervezettnél. Földjeik ter­mőereje jó, mégis 811 mázsa különböző hatóanyagú műtrá­gyát szórtak ki 560 holdnyi szántójukra. — Amikor az egyes termé­nyek hozamát vizsgáljuk, a kedvezőtlen időjárásra kell utalnunk — mondotta Szalai elvtárs. — Igaz, meg kell. val­lani, hibás a tagság is, mert 25 hold kukoricát csak egyszer kapált meg, ugyanakkor az ezekhez a területekhez tartozó háztáji földek rekordtermést adtak. Szalai elvtárs megemlítette azt is, hogy a tagoknak a be­vitt állatokért 505 ezer forin­tot fizettek ki. A lóállományt csökkentették, előtérbe helyez­ve a gépi munkát. Jelenleg 141 számosállatuk van. Hízómar­ha- és hízósertés-állományuk máris jónak mondható. A föld- rendezés során azonban mint­egy 1200 holdra nőtt területük. Ezért a közös állomány szám­beli emelését úgy tervezik, hogy minden 100 holdra 20 számosállat jusson. Erre min­den lehetőségük megvan. Az állatokat elhelyezték, fe­leslegesen nem költekeztek. Részint ennek is köszönhető, hogy a tsz tiszta vagyonának értéke máris körülbelül 830 ezer forint. A vetőmag-, takar­mány-, szociális és kulturális alap együttesen 670 ezer fo­rintot ér. Évközben rendszere­sen osztottak előleget. A vég- elszámolás szerint 40 forint jut minden munkaegységre. Az el­nök hangsúlyozta, hogy egyes növények termésátlagának emelkedésével vagy legalább a tervezett mennyiség elérésével magasabb részesedés juthatott irolna. Számosán derekasan kivették részüket a munkából. A Pol­gár-család 495, Cseri Szabóék 491 munkaegységet teljesítet­tek a tíz hónap alatt. De nyo­mukban vannak Ráskó József, Füstös József és mások is. Befejezésül megemlítette Szalai elvtárs, hogy a jövőben még jobban törekszenek a nagyüzemi módszerek alkal­mazására, s traktort is vásá­rolnak. Az egyik hozzászóló, Molnár Gergely, a járási tanács v. b.- elnökhelyettese elmondotta: a csurgói Búzakalász a járás leg jobb szövetkezetei közé jutott. Hangsúlyozta, hogy nagyra be­csülhető vagyonának értéke. Figyelmeztetett arra, milyen fontos a kétlakiság megszünte­tése, mert ez nagyban gátolja a folyamatos közös munka elő­rehaladását. Gyatkó Jánosné és Pókos Já­nosné a föld járadékkal és az előlegosztással kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Horváth József, a községi tanács v. b.- elnöke az egységes vezetés szem előtt tartására hívta fel a figyelmet, majd az állatállo­mány fejlesztésének, helyessé­gét hangsúlyozta. Javasolta a tsz-vezetök továbbképzését. Az ünnepi közgyűlést közös ebéd, vacsora, majd tánc kö­vette. Hubay Sándor Évzáró termelési értekezletet tartott a MÉSZÖV Az 1959-es esztendőben vég­zett munka értékelése céljából szombaton este ünnepélyes termelési tanácskozást tartott Kaposvárott a MÉSZÖV. Az értekezletet Temesi József, a MÉSZÖV elnökhelyettese nyi­totta meg, majd Horváth Já­nos MÉSZÖV-elnök mondott beszámolót. Horváth elvtárs hangsúlyoz­ta: eredményes esztendőt ha­gyott maga mögött a megye földművesszövetkezeti rend­szere. Földművesszövetkeze­teink éves tervüket a kiske­reskedelemben 106,1, a ven­déglátóiparban 112 százalékra teljesítették. A bolthálózat fej­lesztésében szép sikereket ér- téli el tavaly. Megnyitottak 20 új szaküzletet, 17 önkiszolgá­ló élelmiszer- és 18 önkivá­lasztó iparcikkboltot. A falu­si kereskedelmi hálózat bőví­3anuár 21-én kezdődik a Sabin-féle olfás második részlete A múlt év december 14 és 19-e között zajlott le a Sabin- oltás első része. A második oltás január 21-én az ország egész területén megkezdődik. Ezúttal azokat a 3 hónap­tól 14 éves korig terjedő korúakat oltják be, akik decemberben megkapták az első vaccinát. Felmerül a kérdés: mi történik azokkal, akik betegség vagy egyéb ok miatt decemberben nem részesülhettek oltásban. Ha az oltáist kizáró ok elmúlt, ezeket is be lehet és be kell oltani. Hasonlóképpen részt vesznek majd a februárban sorra kerülő harmadik oltáson is, az elmaradt első oltást pe­dig még a nyár előtt az idő­közben oltásra kerülő 3 hónapos kart elérő gyermekekkel együtt kapják. (MTI) Üzemmonográfiák, új üzemszervezési ' módszerek tsz-ek részére Negyven — zöldség- és gyü­mölcskertészettel foglalkozó — termelőszövetkezet üzemmo­nográfiáját készítik el az idén a Kertészeti Kutató Intézet­ben. A termelőszövetkezeti mo­nográfiák adataira támaszkod­va kezdik majd meg a nagy­üzemi zöldség- és gyümölcs­kertészetek legfontosabb üzem- szervezési problémáinak meg­oldását. Az így kidolgozott módszereket a jövő évben üze­mi ki-őrletként vezetik be azokt-"n a, termelőszövetkeze- tekh-'-t, ahoi az adatokat gyűj­tötték. v M A tavalyinál 9000 vagonnal több cukor készül Cukorgyáraink általában az új év beköszöntéséig szokták befejezni a gyártá­si idényt, most azonban ez tovább tart, mert az eddi­gieknél nagyobb mennyiségű cukorrépát kellett feldolgoz­niuk. 260 000 vagon répa ke­rült a cukorgyárakba, ta­valy ez a mennyiség nem ér­te el a 200 000 vagont. A rendelkezésre álló répából több mint 34 000 vagon cuk­rot készítettek, ami 9000 va­gonnal meghaladja a tavalyi mennyiséget. A mokkacu­korból kétszáz vagonnyit, az előző évinél húsz vagonnal többet küldenek az üzletek­be. (MTI) tésére és korszerűsítésére 13 millió forintot fordítottak. Eredményesen dolgozott a MÉK és a MEZŐSZÖV is. A politikai munka, a verseny­mozgalom fellendülését mu­tatja az a tény, hogy 24 fmsz kapta meg tavaly a »Kiváló Földművesszövetkezet" kitün­tetést. A MÉSZÖV és a hoz­zátartozó vállalatok, valamint a kaposvári fmsz dolgozói a tavasszal és az ősszel 7 szövet­kezeti község szervezésében vettek részt. A megye fmsz-i szervei 47 mezőgazdasági szakembert adtak át a terme­lőszövetkezeteknek. Rendsze­resen segítenek a számvitel­ben a tsz-eknek több mint 60 földművesszövetkezet könyve­lői. A továbbiakban az új esz­tendő feladatait vázolta Hor­váth elvtárs, majd kitünteté­seket, jutalmakat adott át a legjobb dolgozóknak. Az Or­szágos Földművesszövetkezeti Tanács adományozta »Kiváló Földművesszövetkezeti Dolgo­zó" jelvényt 17-en kapták meg. Ezek: Béres Lajos, a MÉSZÖV Felügyelő Bizottságának tagja, Prigly Béla, a MÉSZÖV elő­adója, Meződi János, a MÉK osztályvezetője, Strausz János, az inkei fmsz felvásárlója, Alsecz Sándor, a Nagyatádi FJK főmezőgazdásza, Szántó György, a somogyjádi fmsz mezőgazdásza, Üst József, a marcali fmsz igazgatóságának elnöke, Sebestyén László, a Siófoki FJK főellenőre, dr. Orbán Zoltán, a kaposvári fmsz főkönyvelője. Horváth Jó­zsef, a nagyszakácsi fmsz új igazgatóságának elnöke, Né­meth József, a MÉSZÖV fő­osztályvezetője, Bogdán János, a MÉSZÖV előadója, Magyar Gyula, a MÉSZÖV csoportve­zetője, Koletár János, a Ka- oosvári FJK előadója, Sovány György, a MÉK főosztályveze­tőié. Csima Anna, a MÉK elő­adóin én Farkas György a MEZÖSZÖV előadója. Ugyancsak az OFT-től kap­tak »Kiváló Dolgozó« jelvényt: Sándor József, Meszes István és Varga Pál, a MÉK előadói, valamint Györfi Pál, a MEZÖ­SZÖV raktárosa. A MÉSZÖV több dolgozónak adományozott elismerő okleve­let. Az ünnepélyes termelési ta­nácskozás után vidám hangu­latban szórakoztak az egybe­gyűltek. Aláírták a magyar-szovjet kulturális és tudományos egyezmény 1960. évi munkatervét Hétfőn a Kulturális Kapcso­latok Intézetében aláírták a magyar—szovjet kulturális és tudományos egyezmény 1960. évi munkatervét. A mimkatervet magyar rész­ről Aczél György, a művelődés- ügyi miniszter első helyettese, szovjet részről Ty. F. Stikov, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete írta alá. Az egyezmény aláírása, után Aczél György és Ty. F. Stikov beszédet mondott — Az egyezmény aláírására olyan időpontban kerül sor, — mondotta többek között Aczél Gyöngy —, amikor az egész világ csodálattal beszél a szovjet tudomány újabb nagy eredményeiről. Ezek az eredmények, vívmányok külö­nös örömmel töltenek el ben­nünket is, mert sajátunknak, a mi eredményeinknek is érez­zük a szocializmus új, győzel­mes szakaszának e jelképét. A sikerek nem csupán egy-egy gondolkodó nagyszerű munká­jának vívmányai, hanem a szocializmust építő társadalom, szocializmust építő nép közös nagy munkájának gyümölcsei, és előfeltételei, biztos bázisai a békének is. Ügy gondoljuk, ma már mindenki előtt világos, hogy a szocialista társadalom nemcsak a technika és a nép­gazdaság különböző ágaiban mutatja meg fölényét a kapi­talista társadalom fölött, ha­nem kulturális télen is. — A szovjet kultúra és tudo­mány az elmúlt négy évtized­ben óriási alkotásokat hozott létre, de a legnagyobb ered­ménye és egyben az alkotások egyik oka és magyarázata is, hogy « szovjet nép hatalmas tömegeit emelte föl kulturális szempontból is. A szovjet kultúra nein szűk körök érdekeit, hanem az egész dolgozó népet szolgálja. — A mi kultúránkat az el­múlt 15 év alatt a szovjet kul­turális eredmények sokféle szempontból termékenyítették meg. És ez a kulturális hatás nemcsak hogy nem jelentette nemzeti kincseink háttérbe szo­rulását, sőt azzal járt, hogy mi is jobban tudatára ébredtünk valódi kulturális értékeinknek. A magyar—szovjet kulturális kapcsolatok — ép úgy, mint a politikai, gazdasági kapcsola­taink —, teljes egyenrangúság alapján fejlődtek és fejlődnek. A magyar—szovjet kuturális kapcsolatokból elsősorban a mi dolgozó népünknek, a mi kul­túránknak vannak előnyei. Gorkij és Solohov írásművé­szete, a szovjet balett, a szov­jet film és a népművészet, a szovjet tudomány, technika és egészségügy óriási segítséget jelentett nekünk. — Népünk most a kongresz- szus iránymutatásai alapján meggyorsítja előrehaladását a szocialista társadalom felépí­tésében. Ennek egyik fontos előfeltétele, hogy ideológiai, és kulturális téren nagy tempó­ban gyorsítsuk fölzárkózásun­kat a gazdasági téren elért si­kerek mellé és jobban kihasz­náljuk lehetőségeinket. — Most állapította meg az SZKP Központi Bizottsága a különböző berendezésű államok békés egymás mellett élése nem gyengíti az ideológiai har­cot. És mi ebben a harcban támaszkodni akarunk a szovjet kultúra eredményeire, tapasz­talataira. Mélységesen igaz ná­lunk is a határozatnak az a megállapítása, hogy soha még ilyen lehetőség nem volt a kom­munizmus nagy eszméinek népszerűsítésére, mint most.. Ez azt a nagy feladatot is je­lenti ..számunkra, hogy minden erővel dolgozzunk kulturális kapcsolataink további elmélyí­tésén, a proletár internaciona­lizmus nagy eszméjének ápolá­sán — fejezte be Aczél György. Ty. F. Stikov beszédében többek között ezeket mondottam — A Szovjetunió és a Ma­gyar Népköztársaság kulturá­lis és tudományos együttműkö­désének 1960. évi munkaterve kulturális, művészeti, tudomá­nyos, oktatási és egészségügyi, sajtó, rádió, televíziós és sport- kapcsolataink további elmé­lyítését és fejlesztését irányoz­za elő. — Túlzás nélkül megállapít­hatjuk, hogy a gazdasági, poli­tikai és kulturális kapcsola­taink sohasem voltak olyan széleskörűek és sokoldalúak, s ugyanakkor őszinték és tartó­sak, igazán testvériek, való­ban szocialista és internacio­nalista jellegűek, mint most. Szüntelenül növekednek a mindkét ország számára elő­nyös gazdasági, külkereskedel­mi kapcsolatok: szélesednek a tudományos és műszaki kap­csolatok s eredmények cseréje. Jelentős mértékben megnöve­kedett orvosi és egészségügyi együttműködésünk. Különböző küldöttségek formájában és idegenforgalmi úton is a ma­gyar és szovjet dolgozók ezrei látogatnak el egymás országá­ba. Mindennapos jelenség, hogy a kulturális, tudományos és műszaki élet magyar és szovjet képviselői tevékenyen részt vesznek a két ország kon­ferenciáin és kongresszusain. Erősödnek a közvetlen kapcso­latok tudományos, kulturális intézményeink, valamint üze­mek, szövetkezetek és oktatási intézmények között. Évről év­re szélesednek országaink kap­csolatai a társadalmi szerveze­tek vonalán. — Engedjék meg, hogy ki­fejezést adjak abbeli meg­győződésemnek, hogy a ma aláírt 1960. évi magyar—szov­jet kulturális és tudományos snunkaterv elősegíti népeink további közeledését, a béke, a haladás és a szocializmus ügyét és annak végrehajtása siker­rel fog járni — mondotta Ty. F. Stikov nagykövet. Az egy hónapon belül megjelenő végrehajtási utasítás ad felvilágosítást a lakbárpátlék rendelet eljárási kérdéseiről A lakbérpótlékról, valamint az albérleti és ágy bérleti dí­jakról a hivatalos lap vasár­napi számában megjelent kor­mányrendelettel kapcsolatban hétfőn számosán keresték fel személyesen és telefonon a kü­lönböző hatóságokat. Kérték, világosítsák fel őket arról, ho­gyan kell értelmezni saját la­kásuknál a rendeletnek azt a részét, amely kimondja, hogy a 6 négyzetméternél nagyobb, de 12 négyzetmétert meg nem haladó lakószoba egy személy, a 12 négyzetméternél nagyobb lakószoba pedig két személy elhelyezésére alkalmas szobá­nak minősül. Az Építésügyi Minisztérium­ban ismételten rámutatnak, a 6 négyzetméternél kisebb he­lyiség egyáltalán nem számít lakószobának, a 6—12 négyzet- méteres pedig egy személy ré­szére jogos. A 12 négyzetmé­ter nagyságút meghaladó szo­bák két személy elhelyezésére szolgálnak akkor is, ha pél­dául 30 négyzetméter vagy en­nél nagyobb az alapterületük. Pótlékot akkor kell fizetni, ha a személyek száma legalább kettővel kevesebb, mint a la­kásban a rendelet szerinti mér­tékben elhelyezhető összes sze­mélyek száma. Ez esetben a lakbérpótlék 120 forint. Fia egy személynek két szobája van, de a második a 12 négy­zetmétert nem haladja meg, ugyancsak 120 forint a lakbér­pótlék, mert a teljes kihaszná­láshoz hiányzó személyek szá­ma még mindig csak kettő. Ha azonban a lakást elfoglaló agyetlen személy második szo­bája 12 négyzetméternél na­gyobb, azaz három személy hiányzik, a lakbérpótlék már 180 forint. Ha mind a két szo­ba kisebb 12 négyzetméternél, nem kell lakbérpótlékot fizet­ni. Ha például két személynek háromszobás lakása van és a két többletszoba mindegyike meghaladja a megengedett mértéket, akkor négy személy hiányzik és 260 forint lakbér- pótlékot kell fizetni. Többen érdeklődnek a pót- lekiizetési kötelezettséggel kap­csolatban különböző más kér­désekről is. Ezekre a rendelet végrehajtási utasítása adja majd meg a választ. A végre­hajtási utasítás előreláthatólag egy hónapon belül megjelenik. (MTI) Tovább tart a hideg, újabb havazás várható, 17—18 fokos fagyok az Alfáidon Hazánkban a vasárnapra virradó éjszaka kezdődött a hóesés, s mire beköszöntött az igazi, szigorú tél, az ország nagy részét már jó védőpalást: 5—15 centiméteres hóréteg bo­rította. A hegyekben már spor­tolásra is alkalmas a hó: a Kékesről, Galyatetőről 17—21, Farkasgyepüről 17, a Misina- tetőről 14 centiméteres réteget jelentettek. Az átlagosnál eddig jóval enyhébb időjárás a hétfőre virradó éjszaka hirtelen zord­ra fordult. Mint a Meteoroló­giai Intézet központi előrejelző osztályán elmondották, hétfőn reggel országosan 11—15, az Alföldön pedig 17—18 fokra, egyes vidékein 20 fok alá süly­lyedt a hőmérő higanya. Ez öt fokkal hidegebb a január 11-ék sokévi átlagánál. Érdekes, hogy a Balaton mennyire mérsékli a hőmérséklet ingadozását: Siófokon csupán 10 fokig hűlt le a levegő. A hideg góca je­lenleg a Volga forrásvidékén van, ahol a föld szintjén 28 fok hideget mértek. Ennél és a magyar Alföldön, Csanádpalo- tán mért 23 foknál Európában csak a magasabb hegyeken mértek nagyobb hideget. Sajnos, a hidegnek meg bő tartalékai vannak, úgyhogy va­lószínűleg egész héten kitart. Jó jel azonban, hogy nyugat felől ismét erősebb felhősödéi kezdődött, s a havazás való­színűleg már kedden folytató dik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom