Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

Nem lehet divatos és elegáns az a nő. akinek nincs hajcserét jelenti, hanem azt, rendben a haja. Nem elég hogy valami betegség támadta a divatosan szabott ru-1 meg a hajhagymákat, talán ha, a tűsarkú cipő, ha gombásodás lépett fel. Ilyen- nincs meg az egyéniségének j kor orvoshoz kell menni, hogy megfelelő frizura. Nagyon fon- j a teljes hajhullásnak elejét tos tehát, hogy az öltözék és a hajviselet harmonikusam ki­egészítse egymást. Nincs bán- tóbb dolog, mintha a hajvise­let elüt a ruházattól, és nincs összhangban a fej formájával. Nem kell azt magyarázni senkinek, hogy más hajviselet teszi vonzóvá a sovány arcú nőt, mint a kerek, kövérkós arcút. Ahogy a ruházkodásnál az egyéniségnek megfelelően történik a fazonok választása, ugyanúgy kell vigyázni a fri­zura helyes választására is. Ahhoz azonban, hogy az ele­gáns nő a jó frizurával még elegánsabb legyen, szükséges, hogy a haját rendben tartsa, ápolja. A legvonzóbb, ha a haj természetes fénye érvényesül. A jól ápolt haj kellemes kül­sőt ad. Mi a haj ápolásának a cél­ja? Megőrizni szép színét, kel­lemes tapintását, simaságát. A haj ápolása őrzi meg a haj vastagságát, sűrűségét éshosz- szát is. Jó tudni, hogy a haj időnként változik, s általában négy-öt év alatt kihullik. Ez a rendes. Ha nagyobb arányú hajhullást tapasztalunk, és 50—60 hajszál marad egy nap a fésűben, akkor már baj van, mert ez nem a természetes tudják venni. Van még egy kellemetlen betegsége a haj­nali, ez a hajmoly. Arról le­het megtudni jelenlétét, hogy a hajszálak vége hasadozik, rojtosodik. Az erősen, lúgos és gyakori fejmosás is idézheti elő. Nagy figyelemmel kell lenni a haj ápolásánál arra, hogy milyen a fejbőr. Száraz- e, vagy zsíros. Ettől függ az ápolás módja. Más szappant kell használni, kevésbé zsíro­sat, ha zsíros a fejbőr. Gyen­gén zsíros vagy kénes mosó­szappant, ha zsíros a fejbőr. A fejmosás után igen jó az al­koholos -öblítés, a citromos vagy ecetes kamillatea. A haj színét ápolja a kamillateás öb­lítés. Némelyek úgy tartják, hogy akkor jó a hajápolás, ha háromnaponként fejet mos­nak. Ez nem helyes, csak ak­kor, ha túl zsíros a fejbőr és a haj. Egyébként elégséges a tíznaponkénti fejmosás, de ak­kor az alapos legyen. A szá­raz fejbőr ápolásánál igen jól használható a szesszel kevert ricinusolaj. Kétségtelen, hogy a nők ékessége a szép haj, s ezt nem szabad elhanyagolni. Gondosan kell ápolni, mert csak az ápolt haj adhat kelle­mes hatású megjelenést és fri­zurát. MIT FŐZZÜNK ? Most van itt az ideje a vadak- nostúak. A pácolás ízletesebbé nak, a nyúlnak. Az alábbi re- és puhábbá teszi a h üst. cept szerint ízűetes süthetünk belőlük. ételt ké­Vadpác készítése A vadhúsokat (nyúl, oz, A pác összetétele. Nyúlhoz: 2 szál vegyes zöldség (répa és gyökér), 1 fej hagyma, 10 szem szemesbors, 2 dkg só, 1 dl ecet, 1 cikk fokhagyma, 3 db babérlevél, 0,2 dkg koriander, szarvas) bőrükből kifejtve, fő- 0 2 ^ fenyőmag, 0,1 dkg zés előtt pácoljuk. Ez azért bors. szükséges, mert a vadhúsok A zöldséget megtisztítása zsírszegényebbek és durvább után karikára vágjuk, és kb. 2 liter vízben sóval, hagymá­QzLhesejt öltöztessük ytjemiekeinket Igen szép, de nem könnyű feladat a külön­böző korú gyermekek öltöztetése, hogy az mindenkor ízléses, koruknak megfelelő és nem utolsósorban divatos is legyen. A gyer­mekruháknál a legtöbb esetben a célszerűség és a kényelmes mozgást biztosító vonalai dominálnak. Nagyon körültekintőnek kel lenni az anyag színének megválasztásakor mert könnyen »öregessé« válhatnak a gyér mekruhák. X. rajz. Kockás szövetből készült bébyruha. Gumiházba befűzött egyszínű szövet övvel, a nyakkörlet 1 ezzel paszpolozva. 2. ra.iz. Világoskék szövetruha. Fehér piké gallérral és befűzéssel, mely hátul apgc masniba végződik. 3. ra.iz. Csíkos szövet vagy flanellből készült teilos bébyruha fehér gallérral. 4. raja Világos színű szövet ruha egy árnyalattal sötétebb szövet paszpolozással. Férfidivat ILLIK — NEM ILLIK A hőssöntésről általában A köszöntés a tisztelet vagy a barátság megnyilvánu­lása, melyet találkozásnál, látogatásinál vagy búcsúzásnál használunk, mégpedig szavakkal vagy integetéssel, vagy egyidejűleg mindkét módon. A köszöntés a legismertebb társadalmi szokás. A törté­nelmi fejlődés során, a legkülönbözőbb, néhol nagyon szer­tartásos formákon ment át, melyek némely országban még ma is szokásosak. Valamikor az alacsonyabb rendűek a ma­gasabb rendveket arccal a földre borulva üdvözölték. Néha odaadásukat (vagy alárendeltségüket) fedetlen fővel, tér­delve vagy mély meghajlással fejezték ki. Nálunk a szoká­sos üdvözlési forma a kalaplevétel, olykor csak. barátságos integetés a jó barátok néha szalutáiássál üdvözlik egymást. Az üdvözlésnél a kalapot levenni Európában általános szo­kássá csak a XVI. vagy a XVII. században vált. A múlt szá­zad végén nagyon illetlen dolognak tartották az utcán ka­lap vagy más fejfedő nélkül mutatkozni A köszöntésnek egykor alázatos és megalázó formája nálunk már csaknem teljesen eltűnt. Az ilyen köszöntések, mint »Alázatos szolgája«, »Tiszteletteljes üdvözlésem« és hasonlóak ma már nagyon ritkán hallhatók. A különböző nemzeteknél máig is megmaradtak az üdvözlésnek különféle formái, melyek egyeseknek udvariasnak, másoknak pedig illetlennek vagy nevetségesnek 'tűnnek fel. így pl. a törökök a kezüket a mellükre szorítják, és mélyen meghajolnak az­előtt, akit üdvözölnek. Bengáliában a hinduk jobb kezüket homlokukra téve hajlonganak. Ceylonban pedig az aláren­deltek a földre vetik magukat, és többször ismétlik feljebb­valójuk nevét. Magától értetődik, hogy a civilizált világban az ilyen köszöntési formák ma már ismeretlenek, sót az el­nyomott gyarmati népek egyre növekvő nemzetfelszabadí- tási harcai következtében az egész világon eltűnőben vám­nak, bár a gyarmatosítók és elnyomók pozíciójuk és hatal­muk fenntartása érdekében az ilyen üdvözlési formákat a legszívesebben fenntartanák. Az üdvözlésnek még a mai egyszerűsége mellett is megvannak a maga pontos szabá­lyai, melyeknek megsértése megzavarja a köszöntés lénye­gét. Ne felejtsük el sohasem, hogy a köszöntés a tisztelet megnyilvánulása, és ezért mindig érthetően és udvariasan kell köszöntenünk, azonban nem vihetjük ezt túlzásba. Tud­nunk kell, hogy a köszöntés udvarias formában nem kelle­metlen kötelesség, a köszöntésnek nem szabad erőltetettnek lennie. Az udvariasság megköveteli, hogy valakit üdvözöl­jünk, a köszöntést fogadni viszont kötelesség. A köszöntés módja aszerint változik, hogy kit köszöntünk. Mint ahogy később látni fogjuk, különbséget kell tenni a nő és a barát köszöntése, az utcán, a lakásban vagy nyilvános helyiség­ben való köszöntés, között. vai, bontsál, babérlevéllel, ko- rianderrel, fenyőmaggal együtt felfőzzük addig, amíg a zöld­ség megfő. Főzés után az ece­tet beleöntjü'k, és hideg álla­potban ebbe a lébe beletesz- szük a pácolandó nyulat, s az 3—i napig ebben a lében érlelődik. Vadas nyúl (5 személyre) (Folyt, köv.) Hozzávalók: 1 db pácolt nyúl (2 comb, gerinc, 2 lapoc­ka és aprólékja). Zsír 0,15 kg, só 0,02 kg, citrom fél db, ve­gyes zöldség 0,20 kg, babérle­vél 2 db, hagyma 0,10 kg, sza­lonna 0,20 kg, cukor 0,02 kg, mustár 0,05 kg, fehér bor 2 dl, liszt 0,10 kg, tejfel 2 dl. Elkészítés': A pácolt nyulat hártyájától megtisztítjuk, vé­konyra vágott szalonnával megtűzdeljük. Karikára vágott zöldséggel hiagymát zsírban' megpirítunk, a tűzdelt nyulat belehelyezzük, kevés vízzel felöntjük, babérlevéllel, fok-1 hagymával, sóval ízesítjük, és puhára pároljuk. Ha a nyúl puha, levéből kiszedjük, a zöldséget zsírjára lesütjük, liszttel meghintjük és kevés vízzel, valamint tejfellel fel-9- engedjük Felforrás után bor-§ ral, mustárral, cukorral, cit-M romlével ízesítjük és átpaszí-Q rozzuk. Ebbe a mártásba bele-T tesszük a felvágott nyúlhűst,y s együtt felforralva, zsemle-x gombóccal tálaljuk; 9 Nemcsak a női. hanem a férfidivat is nagy változáson ment át az elmúlt egy év alatt. Ez annak tudható be. hogy a konzervatív angol divaton erő­sen érződik az olaszos hatás, így az anyagok színezése vi­dám tónusú lett, s a zakók pu­hán dolgozottak. A férfiruhá­zatnál még fontosabb, mint a nőinél, hogy mértéktartó és mentes legyen a divat túlzásai­tól, hogy a minták és színek harmonizáljanak egymással. Ez azért is lényeges, mert az íz­léstelen, »jampis« férfiöltözkö­dést nemegyszer a ruhadara­bok helytelen összeválogatása okozza. A férfiöltözék legfon­tosabb kellékei az ing, a nyak­kendő és a zokni, tehát lénye­ges ezeknek helyes, jó kivá­lasztása. Vannak írott törvé­nyek is, például: csíkos ruhá­hoz sima ing és sima nyakken­dő való, míg a minden esti al­kalomra elegáns sötétkék öl­tönyhöz az ing csak fehér le­het. A sportos jellegű öltönyök általában 3 gombosak, kisreve- resek, és a legtöbb esetben a ruha anyagából készült mel­lény egészíti ki az öltözéket. 2 soros gombolással ma már csak az alkalmi ruháknál ta­lálkozunk. Nagyon divatos a sötétkék és fekete öltönyökhöz a ruha színével tónusban meg­egyező brokát mellény. Min­denkor tartsuk szem előtt, hogy az öltözködés meghatá­rozza a megjelenést, és ez a férfiaknál sem lehet közömbös. 1. rajz. Tweedből készült fértizakó egyszínű nadrággal, gáns sötétszürke szövetöltöny sa ját anyagából készült 2. rajz. El. mellénnyel Gyermekeknek HÓPIHÉCSKE Zsemlegombóc A zsemlét kockára vágjuk,; és megpirítjuk zsírban. A lisz-> tét tojással, sóval, borssal, pet-| rezselyem zöldjével galuska­tésztának elkészítjük, és ebbe íi a tésztába belekeverjük a pirí-j tótt zsemlét. Sós vízben 10; percig főzzük, és ezt tálaljuk! a vadas nyúlhoz. j Sok minden megesik a világon, sok minden írva van a mesék- ban. Élt egyszer, éldegélt egy apóka meg egy anyóka. Megvolt mindenük, tehénkéjük, bárány- ká.iuk, a kemencén kismacská­juk, csak éppen gyermekük nem volt. Igen szomorkodtak, egyre búslakodtak. Egyszer télen hó esett, sok fe­hér hó, térdig érő. A szomszéd gyerekek kitódultak az utcára, hógolyóztak, szánkóztak, és nagy hóembert tapasztottak. Nézte őket az apóka az ablak­ból, nézte, és azt mondta az anyókának: — Mit üldögélsz töprengve, anyóka, miért nézed a más gye­rekeit? Gyere ki, mulassunk mi is vénségünkre, építsünk mi is hóembert. Az öreg anyóka is felvidult. — Menjünk hát, apóka, nem bánom. De minek építsünk hó­embert — elegen vagyunk ket­ten is —, formáljunk inkább egy Hópihécske-kislányt. Ahogy mondták, úgy is tettek. Kimentek a kertbe, és a fehér hóból egy kislányt formáltak. Megformálták, szeme helyére két kéklő gyöngyöt tettek, ar­cocskájába két gödröt nyomtak, szája helyére piros szalagocskát illesztettek. Hej, de szép lett! Hópihécske-lányka! Nézi az öreg apó meg az anvó, nézi, gyönyör­ködik benne, nem tud betelni vele! Hópihécskének egyszerre mo­solyra húzódik a szája, megleb- ben a haja. Aztán megmozdítja kezét-lábát, lép egyet, és elindul a kerten át a ház felé. Az apó meg az anyó ámuitak­bámultak, szinte földbe gyöke­rezett a lábuk. — Apóka — kiáltja az anyó —, van egy eleven kislányunk, a drága kis Hópihécslce. Befutottak a házba ... De bol­dogok voltak! Nem is napról napra, de óráról órára nőtt, növekedett Hópihécs- ke. Mindennap szebb lett. Még a lélegzete is elakadt apókának, anyókának, valahányszor rá­néztek. Hópihécske fehér volt, mint a frissen hullott hó, szeme akár a kék gyöngy, arany színű hajfonata leért a derekáig; Csak az arcocskája nem volt piros Hópihécskének meg a szájacská- ja. De azért gyönyörű teremtés volt így is. Beköszöntött a napsugaras ta­vasz, kipattantak a rügyek, mé­hecskék zsongtak a rétek fölött, nótára gyújtott a pacsirta, örült, örvendezett minden gyerek, a kislányok dallal köszöntötték a tavaszt. Csak Hópihécske búsult, búslakodott, folyton az ablak mellett ült. s szeméből csak úgy patakzott a könny. Elérkezett a szépséges nyár is, a kertekben kifesiettek a virá­gok, a mezőkön sárgult a gabo­na. Hópihécske még jobban el­szomorodott, egyre bújt a nap elől, egyre az árnyékot, a hűvö­set kereste, de legjobban az esőt szerette. Ápóka meg anyóka mindegyre faggatták: — Nem vagy beteg, kislá­nyunk? — Nem én, anyóka. De mindig a sarokba kupor­gott, az utcára sem akart kimen­ni. A kislányok egyszer az erdő­be készültek bogyót szedni — málnát, áfonyát, illatos szamó« cát. Hívogatták Hópihécskét: — Gyere velünk, gyere velünk, kis barátnőnk! Nem akart Hópihécske az er­dőbe menni, nem akart Hópi­hécske a napfényre menni! De az apó meg az anyó küld­ték. —■ Eredj, eredj, Hópihécske eredj, kicsi lányunk, jól mulass a kislányokkal! Hópihécske fogta a kosarát, és elment az erdőbe pajtásaival, Sétálgattak, koszorút kötöttek, énekeltek, táncot jártak. Hópi­hécske talált egy jeges vizű pa­takot, amellett üldögélt, nézte a vizet, ujjait fürösztötte a sebes patakban, játszott a vízcseppek- kel, mint a gyöngyszemekkel. Leszállt az este. Sokáig játsza­rúkkal koronázták fejüket, szá­raz avarból tüzet raktak, aztán átugrálták a lángját. Hópihécs­ke semmi áron sem akart át­ugrani . . . De barátnői egyre csak kérlelték. Akkor odalépett a tűzhöz. Álldogált, reszketett arcocskája hófehér volt, arany­haja kibomlott. Rákiabáltak a pajtásai: — Ugorj, ugorj, Hópihécske! Hópihécske nelcifutott és ug- rótt. Sustorogtak, panaszosan sóhajtottak a lángok — s híre- hamva sem maradt Hópihécské­nek. A tűz fölött fehér gőz ka» vargott, felhőcske lett belőle, és felrepült a kéklő magasba. H&» piüécske elolvadt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom