Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-24 / 20. szám
Vasárnap, 1980. január 24. 3 SOMOGYI NÉPLAP „Nagyon kellett ez a pártiskola!*" A BEFAGYOTT BALATON szikrázva veri vissza a nap sugarait. A túlpart szürkésfehéren ködük, az őszödi partot azonban fény borítja. A pajkos napsugarak a Minisztertanács üdülőjének ablakain is bekukkantanak. A többi üdülőben úgysem láthatnak ilyenkor ' télen sokat, itt azonban százkét — jegyzetei fölé hajló — embert cirógatnak végig. Négy hétre a tsz-párttitkárok részére szervezett tanfolyam otthonává alakult az üdülő. Most éppen Nagy Lajos, a megyei pártbizottság párt- és tö meg s ze rveze tek osztályának vezetője tart előadást. Épp most van szünet, a hallgatók kitódulnak az ajtókon, és az előbb hallottakat tárgyalják. Horváth László holládi párttitkár így vélekedik a most hallottakról: — Az emberek egy kicsit elégedettek voltak már. Mi is úgy gondoltuk: most, hogy szövetkezeti község lett Hollád, csak az áment kell mindenre kimondanunk. Bár Nagy elvtárs előadásának még csak a felénél tart, mégis látom, mennyi tennivalónk van s lesz nekünk kommunistáknak. Csak azt tudom mondani, nagyon kellett ez a pártískola! Kovács János őszödi párttitkár egyik fotelbe süppedve magyarázza Tölli Zoltánnak, aki Gamásról jött a pártiskolára: — Nekem főleg az tetszik az eddigi előadásokban, hogy olyan egyszerűek és közérthe- tőek. Odahaza nekünk is ezen a nyelven kell beszélnünk az emberekkel. A csoportba verődött párttitkárok mind a mai előadást vitatják. Nem is csoda, hisz a legfontosabb tennivalókról ad tájékoztatást: a falu és a pártszervezet, helyzetét taglalja. Most mindenki átgondolhatja, mit tett eddig, s ha visz- szatér otthonába, miként kell munkához látnia. VÉGE A CIGARETTASZÜNETNEK, a hallgatók elfoglalják helyüket, maguk elé húzzák füzetüket, és már jegyzik is sebesen az előadó szavait. Igyekeznek mindet lejegyezni, hogy egy feladat se maradjon ki a füzetből. Most érkezik meg Balaton- szemesről Illés Dezső, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője, ő a tanfolyam vezetője» — A tanfolyam kéthetes, s ezenkívül még egy lesz — mondja. — Célunk, hogy a tsz- párttitkároknak tájékoztatást és útmutatást adjunk arról, hogyan kell dolgozni az új helyzetben. A tematikát is ennek megfelelően állítottuk össze. Tervbe vettük, hogy a tanfolyam befejeztével összegezzük a tapasztalatokat, s közöljük a pártszervezetekkel. Nyílik az ajtó, Tóth Zoltán, az üdülő igazgatója lép be a napi sajtóval. Illés elvtárs tréfásan megjegyzi, hogy feltétlenül bele kell őt is venni a cikkbe, mert sokat szaladgált, és télen is kényelmessé tette a nyári idényre épített üdülőt. — Hát az bizonyos, hogy sokat futkosunk — jegyzi meg Tóth elvtárs szerényen —, s már veszi is a kalapját, megy körülnézni a konyhába, ké- szül-e az ebéd. A tanuláson kívül a szórakozást is biztosítják a hallgaŰtban a szocialista kollégium felé A múlt év februárjában került nyilvánosságra a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottságának határozata, hogy a diákotthonokat fokozatosan kollégiummá kell fejleszteni. A határozat nyomatékosan kijelentette, hogy nem csupán cégtábla- cseréről lesz szó, hanem az ifjúság szocialista szellemben történő nevelésének jelentős állomásáról. Megyénkben tavaly nyilvánították kollégiummá a kaposvári Latinka Sándor diákotthont. Hogy milyen változást jelentett ez az esemény, azt úgy lehet legjobban bemutatni, ha figyelembe vesszük, hogy az étkező- és szálláshelyből a fiataloknak olyan otthonuk lett, amely törődik mindennapi munkájukkal, kisebb- nagyobb gondjaikkal, jövőjükkel. (A kollégium 33 végzős tanulója közül 28 kíván tovább tanulni 13 féle, területen.) S kell-e beszédesebb bizonyíték a kollégiumban uralkodó jó szellemről, mint az, hogy a szülők szinte naponta az igazgatóhoz, a tanárokhoz, és gyermekeik megváltozott magatartásáról beszélnek. Arról, hogy nagyobb lett a fiata-] lók rendszeretete, fegyelme, se- gitőkészsége; nem tapasztalható náluk az az önzés, amely! azelőtt bizony többé-kevésbé] jellemzője volt az ifjú embe-i reknek. Nagyon jó a tanulmá-j! nyi eredmény is. Korábban^ sokan annak a véleményüknek? adtak kifejezést, hogy a kollé-J giumban folyó politikai okta-, tás a tanulás rovására megy"! majd. Nos, erre csattanós vá-]> laszt adtak maguk a fiatalok,! [ s különösen a politikai oktatásra járó munkás, paraszti származásúak, mert tanulmá-] nyi eredményük olyan jó, mint még soha. Nagy szerepe van a fiatalok nevelésében az ifjúsági önkormányzatnak és a KlSZ-aktí- vának. A kollégiumi tanács; határozottan fellép a fegyel-! mezetlenkedőkkel, rendbontókkal szemben, józanul látja a kérdéseket. A KISZ-aktíva 44>lti be a kezdeményező szere-] pet a kollégiumban. Az ő ja vaslataik kerülnek a kollégiu-] mi tanács elé, majd alapost megvitatás után a közgyűlés, hoz határozatot. A közgyűlést a kollégium tanulóinak összes-1 sége adja, ez itt a legfelső szerv. A téli szünetben szép feladatot végeztek el a fiatalok. A múl’ "’rmosabb megismerése •! két témakört dolgoz»-.»». fel. Az egyik a munkásosztály felszabadulást megelőző, a másik pedig a falvak 1945’ előtti helyzetével foglalkozott. Mintegy 90 dolgozat érkezett be, és valamennyi igen alapos kutatómunkáról tett tanúbizonyságot. Most egy pályázat előkészítésén fáradoznak a fiatalok. Itt is két témakör szerepel. »Az én falum fejlődése« és »Milyen változást hozott családunk életében a felszabadulás?« címmel. A kollégiumi nevelés másik érdekes újdonsága, hogy a tanulók közvetlenül bekapcsolódnak a termelőmunkába. A múlt évben például 40 hold kukoricát kapáltak meg a Kaposvári Állami Gazdaságban. Ugyancsak jelentős dolog, hogy a szaktanárok havi 48 órát korrepetálnak azokból a tárgyakból, melyeknek megértése több időt vesz igénybe. Az a néhány hónap, mely a kollégiummá nyilvánítás óta eltelt, pontos képet adott arról, milyen fontos és hasznos a közösségi nevelés. toknak. Rádió, televízió, hetenként háromszor mozi. Tegnap vetítették a Szállnak a darva- kat. Jön az Emberi sors és a Nyomorultak. Kirándulnak a Balatonújhelyi Állami Gazdaságba. Dél van, vége az előadásnak. Ebédig még van egy óra, legtöbben nekilátnak az anyag tanulmányozásának, hogy a délutáni vitán ne maradjanak szégyenben. Farkas Imre polányi párttitkár a szobájában tanulmányozza a kongresszusi jegyzőkönyvet. Az iskoláról az a véleménye, sokkal többet ad neki, a nemrég megválasztott párttitkárnak, mint kétévi ta- pogatódzó gyakorlati munka. — Itt sok ember összegyűlt, sokféle tapasztalat, vélemény hallható — mondja. — Mindent feljegyzek, s majd otthon a füzettől kérek tanácsot, ha nem megy valami úgy, ahogy szeretném. Szrés József somogyaracsi, özv. Szilágyi Imréné bábony- megyeri párttitkár is úgy érzi, hogy sokat ad nekik ez a tanfolyam, a legalapvetőbb feladatokat tisztázni tudják, két hét alatt. — NAGYON JÓ AZ A MÓDSZER — magyarázza Szincsák Istvánná balatonkiliti párttitkár —, hogy a délelőtt hallott elméleti anyagot délután olyan formában tárgyaljuk meg, hogy mindenki, saját gyakorlati tapasztalatával kapcsolja össze az elméleti részt. Ugyanez a véleménye Patkó István porrogszentkirályi titkárnak is. Egy óra van. Eljött az ebéd ideje. Mindenki jó étvággyal lát neki a finom húslevesnek, főtt marhahúsnak és csőtésztának. Ebéd után egy kis pihenő, beszélgetés, s kezdődik a vita. Mindenki igyekszik kihasználni az időt, hisz már csak egy hét van hátra, s jön a következő csoport, át kell adni a helyet. S a mostani tanulással egybekötött pihenő után várja a párttitkárokat a falu, a termelőszövetkezet és a munka! Lajos Géza FLEKKES EMBEREK? HalloUam egy emberről, .igen becsületes, jól képzett, megbízható vezető volt. Azonban a megváltozott körülmények, új beosztása veszélyes környezetbe sodorta, ahol nehéz volt megállnia a talpán. S mint a jól nevelt fiú, áld egy ideig — csupán azért, mert értelmetlennek találja — küzd az ocsmány beszéd,- a trágár kifejezések ellen, s környezetéből később mégis minden átragad rá, ő is úszott az árral. Italozott, berúgott, egyre többször látták részegen, s már- már méltatlanná vált hivatalára, elvesztette tekintélyét, becsületét. Egy fiatalember, aki tisztelte, becsülte őt, és nagyra értékelte — bár koránál fogva jóval tapasztalatlanabb volt nála —, figyelmeztette egyszer. Emberségből, barátságból, jóakarattal. S mert hivatása mást diktált, nem ment el a hivatali szobájába, nem súgta óvatosan a fülébe, hogy »ember, vigyázz, a lejtő szélén állsz, ahonnét nagyon nehéz visszafordulni, de még nem késő«, hanem sorokba öntötte vigyázó, féltő szavát. S a jóakarat, a más életre buzdítás újságon keresztül jutott el hozzá és másokhoz. Voltaképpen ez ugyanolyan természetes formája, megnyilvánulása a segítőszándéknak, mintha valaki személyesen adta volna tudtára, hogy azoknak az embereknek, akik látják őt, érintkeznek vele, nem mindegy, hogy meddig jut, meddig vonszolhatja magával társasága az akaraterejében megcsonkult embert. Igaz, érzékenyebben hat ránk a nyilvánosság előtti bírálat, mégsem feltételez rosszindulatot. Ellenkezőleg! Inkább csak másokat is menteni akar a hasonlótól, azokat, akik később juthatnának el oda... S a férfi fölszisszent. Nem az volt első gondolata, hogy igaz-e, amik róla és hozzá íródtak. Nem, ezen nem is töprengett. Feletteseit látta lelki szemei előtt, azokat, akik valóban felhorkantak, s most igencsak megütköztek a dolgon, pedig korábban is tudomásuk volt róla. Egyelőre még csak tudtán kívül kezdték hajtogatni: »Meg kell szabadulnunk tőle, hiszen már az újság is írt róla! Mit mond ezek után a közvélemény? Kinyírta az újság, jobb, ha rövid úton megválunk tőle ...« Később aztán tudomására is hozták, hogy milyen sors vár rá, s akkor így okoskodott: »Odavan minden, nincs mentség, nincs kiút« — s ha lehetett, még jobban elmerült a káros élvezetben. Szesztestvérei között kereste az ösvényt, s nem találhatta a káoszból, melybe nem a bírálat, hanem felettesei s az emberek kergették bele önmaga és embertársai előtt... Ismerem jól a történetet és sok hozzá hasonlót. Olyan fiatalemberről is hallottam, aki tagjelölt volt, s helytelen nézetet hangoztatott valahol. Ügy, látta, kizárólag csak arra jó a párttagság, hogy társadalmi rétegét fedezze vele, megvédje bizonyos »rosszindulatú rágalmaktól«, s nem is a legjobb értelemben képviselje, szószólója legyen e rétegnek. S e véleményből az derült ki: nem meggyőződésből lépett a kommunisták pártjába, érdek fűződik hozzá. Nemsokára újságcikk látott napvilágot. Még csak meg sem nevezte az illetőt. Mégis nyomban ügyet kovácsoltak belőle, mert ráismertek. S a taggyűlés nem próbálta rávezetni tévedésére, nem egyengette az utat, hogy kevés politikai tapasztalattal rendelkező tagjelöltünk revízió alá vehesse nézetét, s elgondolkozzék kissé. Nem! Fegyelmit, súlyos büntetést követelt ellene és ajánlója ellen, három tagú vizsgálóbizottságot neveztek ki, tagjai majd végére járnak a dolognak. Elvégre nem lehet tűrni, hogy a pártban ilyen emberek legyenek... Továbbra í# a legjobbak között akar maradni a porrogszentkirályi KISZ-szervezet (Tudósítónktól.) Még mindig hosszúak az esték. Vajon mit csinálnak ilyenkor a fiatalok? Ezt néztük meg Porrogszentkirályon. A porrogszentkirályi KISZ- alapszervezetet a járás legjobbjaként emlegették a közelmúltban. Mind kulturális, mind politikai munkájuk megfelelő, és jelentős az a társadalmi munka is, melyet végeztek. Mintegy tíz hold gabonát arattak le a falu tehetetlen öregjei részére. Színjátszóik a Liliomfit és a Néma leventét adták elő nemcsak Porrogszentkirályon, hanem a Zala megyei Nemespátróban is, ugyanis a két alapszervezet kultúrmunkásai jó kapcsolatban álinak egymással. A községi tanács a fiatalok rendelkezésére bocsátotta a tanácsépület egyik termét. Színdarabot tanulhatnak, ismeret- terjesztő előadásokon vehetnek részt. Az előadásokat Nagy Béla, az általános iskola idős igazgatója hetente tartja részükre. Most vettek a fiataloknak televíziós készüléket a községi ej lesztési alapból. Négy új tagot vettek fel a közelmúltban. Segítségükkel ismét színielőadást szeretnének tartani. Az Annuskát tanulják. Ebben az évben akarják a régóta szunnyadó sportéletet is felrázni. E munkában nagy segítséget nyújt a mindössze 15 éves Bebők Mária. A porrogszentkirályi KISZ- fiatalok szeretnék, ha továbbra is a legjobbak közt emlegetnék őket. Munkájukból arra lehet következtetni, hogy ez meg is valósul. Mozgalmas téli napok Patalomban Vastag hódunna alatt szuny- nyad • Patalom szövetkezeti község 970 holdas határa. Gondosan elmunkált földekre borított fehér leplet a tél. Találnak-e ilyenkor is hasznos elfoglaltságot a Jobblét Tsz tagjai? — Mindennap akad munka a férfiaknak — válaszol a kérdésre Baksa Sándor elnök. — Szerencsénkre itt járt nálunk Kiss Imre nagyberki erdész. Megállapodást kötöttünk vele tűzifa és rönk szállítására. A tátomi erdőből a kövesút mellé hordja a fát naponta tíz szán. Bőr Ferenc, Verner Gábor, Zsoldos István, Gazdag Sándor és mások is szívesen vállalkoztak erre a munkára. Velünk, a szövetkezettel számol el az erdészet, mi pedig munkaegységet írunk jóvá a fogatosoknak, akik jutányos áron fát is kapnak az erdőről. Az irodában beszélgetünk. Betoppan Farkas Ferenc növénytermesztési brigádvezető. — Jó szánút van, kellene hordani a trágyát az új vetésű lucerna 20 holdjára. Szólhatok az embereknek, hogy fogjanak be? — kérdi Bencs János mezőgazdásztól. Aztán hozzáteszi: — Széli János elhajtotta Répásra József János lovait, mert az disznót vágott ma. Jött egy alkalmi fuvar: 100 zsákot kellett levinni a Terményforgalmi raktárából az állomásra — magyarázza nekem. — Megéri: száz forintot kapunk érte. A szánok tehát naphosszat siklanak a havon. S ha egyikmásik javításra szorul, Knoll- már Mihály szövetkezeti bognár nem rest felkelni akár hajnali négykor sem. Műhelyében berreg a villanymotor, pereg a szalagfűrész, és készül a hámfa vagy a szánkóláb. Mivel foglalkoznak a gyalogmunkások? — Tízen — például Marton János, Milkovics József, Rózsa Imre — az állami erdőre járnak fát kitermelni. Az állatokat 12 ember gondozza. Tegnap négyen — köztük Bőr Lajos és Novak Lajos — kukoricát morzsoltak. Ez a munka heti két napot vesz igénybe. — Ma hatan — Kovács József munkacsapatának tagjai — szalmát raknak az új fiaztató padlására. Februárban ellik 20 koca, meg ne fázzanak hát majd a kismalacok ... Az asszonynépség bizony nem tud mit csinálni most a közösben. Otthon körül tesz- nek-vesznek, szomszédéinak, s be-bekukkantanak a boltba: hozott-e zsírosbödönt vagy meleg takarót Btró Gyula. A nappalok, azok csak eltelnek valahogy. Ám a hosszú téli esték nem unalmasak-e? — De nem ám! A hét minden napjára jut valami elfoglaltság. Hétfőn: munkaegység-számító tanfolyam. A hallgatóság körében nemcsak a brigád- és csapatvezetők ülnek, hanem érdeklődő tagok is. A legutóbb például Nagy János, Bőr János, Kuzma Ferencné és Gáspár Ferencné is figyelmesen végighallgatta Horváth Lajos tanító előadását. Kedden és pénteken: énekpróbát tart a férfikórus. Együtt énekel 40 ember: köztük a legöregebb, a 73 éves Egerszegi Sándor bácsi és a legfiatalabb, a 16 esztendős Bójás Gyuszi. Szerdán: az »Időszerű kérdések« tanfolyam 19 hallgatója ismerkedik az ország, a világ dolgaival. Horváth József, Török István és más párttagok mellett nyolc pártonkívüü — pl. Horváth István, _ Kurják László és Porkoláb László — is részt vesz a pártoktatásban. Csütörtökön: mozielőadás. Ilyenkor a kis falu minden harmadik embere — mintegy ’20 fő — gyönyörködik a filmben. (Már kezdik elhinni, hogy kétszer kettő néha öt, mert az ilyen című filmet háromszor végig kacagták. Mit tegyenek, ha nem küld mást a MOKÉP?) Nagyon tetszett a falu lakóinak a Szegény gazdagok című filmalkotás. Ezt id. Bernáth Gyuláné 75 éves létére is megnézte. Szombat: ez a borbély napja. A kiszisták azért — borotválkozás és hajvágás után — egybegyűlnek: tanulják a Nem magánügy című darabot. Ha már a színdarabnál tartunk, emlékezzünk meg a legkisebbek produkciójáról is. Két héttel ezelőtt egész estét betöltő műsort adtak az apró emberpalánták. Táncoltak, szavaltak, jeleneteket mutattak be. — Az én fiam, az ötéves Jancsi konferált — szól közbe Horváth János tanácstitkár. Nincs óvoda a faluban. és mégis szerepeltek az »óvodások«. Ebben nem találhatunk semmi hihetetlent. Itt lakik ugyanis, és Kaposvárra jár be naponta dolgozni Bíró Gyulámé óvónő. Esténként ő szedte össze és oktatgatta a kicsinyeket — társadalmi munkában. Így telnek a téli napok a 345 lelket számláló Patalom szövetkezeti faluban Kutas József Milyen súlyos tévedés ez milyen meggondolatlan félremagyarázása a bírálatnak! Azok, akik így gondolkodtak, mintha valahol másutt élnének, mintha nem is ismernék törekvéseinket, a párt politikáját. Ezért döfnek éles tőrt a megtévedt ember szívébe, ezért teszik akár csak szavakkal, de sokszor cselekedetekkel is lehetetlenné. »De hát mit lehet tenni érdekükben — mondják egyesek —, ha már az újság kinyírta?!« »Flekkes« emberek lettek ezek a szerencsétlenek, akiken úgymond az isten sem segít... Hány és hány példát sorolhatnék, hány és hány tragédiát, melyet a jó szándék félremagyarázása okozott. Mert tragédia, ha egy ember a figyelmeztető szavak után elveszti önbizalmát, és sokszor mások jóvoltából nem mer már az emberek szemébe sem nézni. Pedig néhány hét múlva azt mondhatná: »Nézzétek, barátaim, az vagyok, aki voltam, köszönöm, hogy segítettetek, hogy mellém álltatok.« Mondhatná, s ha nem mondhatja, másokat is hibáztatnunk kell érte. Azokat, akik mérgező szóval vetik gátját, hogy magára találjon, megértse és kijavítsa hibáit, tévedéseit. Nemcsak az alkoholizmusról, a helytelen nézetekről van szó. Azért említettem ezeket a példákat, mert a legnyilvánvalóbbak. Egyik ember elalszik őrhelyén, a másik seleitet gyárt, a harmadik csak egyéni érdeket lát maga előtt, s a negyedik minduntalan elkésik hivatalából. Mások rosszul szervezik meg a munkát, megint mások azért tévedtek, mert nem bíztak a kollektív bölcsességben. S ezekre a hibákra is figyelmeztet az újság, mert ez a hivatása, s mert a párt szószólójaként segíti szervezni építőmunkánkat. De vajon azt akarnánk elérni, hogy a bírálat nyomán más kerüljön a mozdonyvezető, az igazgató helyére? Azt, hogy becsületes, dolgos emberek áldozatos munkáját, jóhírét, becsületét, embertársainak bizalmát tönkretegyük? Azt akarnánk, hogy kiöljük munkakedvét, önbecsülését, akaratát, s egész életére flekket viseljen homlokán, bélyeget, mely előre figyelmezteti embertársait r kerüljétek, mert ez az ember egvszer megbotlott, s nincs többé élettér számára? Nem! És ezerszer nem! Nézzünk csak önmagunkba. Ugyan minden feladatunkat kifogástalanul ellátjuk, mindenkor tökéletesen, hibátlanul dolgozunk? Ugye, nem. Nem, mert emberek vagyunk, hibázunk. Miért ítéliük hát el azt, akit segítőszándékkal akarunk visszatéríteni a helyes útra? Az emberséges bírálat a mi pártunk, a mi népünk éltető eleme, s a párt azt i várja, hogy a bírálat után tíz, i száz, s ha kell, ezer kéz nyúljon a tévedő, a hibázó hóna [alá, és segítse újra felemelni, [mert szükség van rá, minden dolgos kézre szükség van ebben az országban. A régmúlt hagyatékát, a Horthy-rendszer »kinyíró politikáját« kiirthatnánk már szótárunkból, s ha nem is feledjük — mert ne felejtsük —, legalább emlékeztessen, hogy alapunk legyen az összehason- 5 lításra. S Sokszor mondtuk már, de nem elégszer, hogy nálunk a párt Jpolitikája alapján a hibák etilen küzdünk, és nem az «mbe- írek ellen. És nem lehet, nem Sszabad flekkes embernek te- J/ciníeni azt, akj. tévedett, hibá- ,‘zott, de alapjában közénk va- N íó, becsületes ember. Nem \ akarja senki sem megbélyegezni a tévedőt, nem ezért íródnak bírálataink. De igenis akarjuk, hogy az alkotó munka lázában elkövetett hibáikat belássák dolgozóink, s valamennyiünk segítségével ki is javíthassák. Ehhez is összefogásra van szükség, emberségre, ^ :ó szóra, megértésre és szereli 'etre ... Jávori Béla