Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-01 / 282. szám
SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1989, december L Marika, a borjúgondozó — A Gyopárt szeretem legjobban — mondja, miközben megsimogatja a kis bika buksi fejét. Otthonosan mozog a növendékmarhak között, »személy szerint« ismeri őket, tudja, mügének a tulajdonságaik, mi a nevük — de hisz ez érthető, mert Póczik Mária a balaton- szárszói József Attila Termelőszövetkezet egyik állatgondozója... Ebéd utáni pihenés idején érkezünk hozzájuk. Marika éppen a kerékpárját tisztítja, de azonnal készségesen bevezet bennünket az ő »birodalmába«, az istállóba. — Még nem készült el a közös istálló — mondja menet közben —, azért vannak itt a mienkben ezek az állatok. — Hogyan lett állatgondozó a tsz-ben? Elmosolyodik, alig láthatóan, kicsit szégyenlősen meghúzza a vállát, a kezében levő vasvillával szórakozottan játszik egy-két szalma- szallal. — Talán ott kezdeném — mondja felemelve fejét —, hogy édesapám beteges ember. Amikor még nem volt termelőszövetkezet, akkor is az én dolgom volt itthon a jószág ellátása. Szívesen tettem, mert szeretem, ha az állatok gondozottak, rendesek, tiszták. Egy pillanatra végigfutottam tekintetemmel a heverésző borjúkon, — valóban igaz az előbb kimondott gondolat. Marika talán észre sem veszi ezt az *ellenőrzést«, megszakítás nélkül folytatja: — Amikor a tavasszal az egész falu beállt a szövetkezetbe, és az álladók egy részét ide hoztá.k, azt gondoltam, miért ne csinálnám továbbra is ezt a munkát?! — Egyedül ennyi állattal, nem nagy ez a feladat? — Hát egy kicsit nehéz, különösen ezekkel a növendékmarhákkal... — Azelőtt nagyobb állatok voltak itt —; szól közbe nővére, Lázi Józsefné, aki eddig csendes hallgatója volt a társalgásnak —, könnyebb volt velük bánni. 4 — Azok már értelmesebbek — veszi át a szót újra Marika —, ezek meg olyanok, mint a kisgyerekek, butácskák, nehezen értik meg az embert. A nővérem szokott néha segíteni. — Hát munkaegység mennyi van? ■— Igazan nem tudnám pontosan megmondani, egy jó hónappal ezelőtt 75—80 körül volt, azóta meg már több. Elhállgat egy pillanatra, az állatokhoz siet. Két kis borjú igen megharagudott egymásra, mert a kötelet rángatva csöppnyi szarvaikkal bökdösik egymást. Marika erélyesen rájuk szól, de nem hallgatnák rá. Elég nagy eröfsziHÍR EK tésébe kerül, amíg a két kötekedő fejet a jászol felé bírja fordítani. — Mindig ezekkel van a mérgem — mondja visszafelé jövet —, ha rájuk jön a veszekedés, megérem kibékíteni őket. Ettől függetlenül szeretem ezeket az állatokat, szeretek velük foglalkozni, bár az utóbbi időben sokat gondolkodom azon, kellene valamit tanulni. Gondterheltté válik az arca, meglátszik, hogy komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel. — A nyolc általános után itthon kellett maradnom a családi körülír,ények miatt. Igaz, eléggé határozatlan vagyok, de azt hiszem, lassan elérem a korhatárt, és lehetek levelező tanuló. Lassan kifelé sétálunk az istállóból, de ő még visszafordul, egy pillantást vet kedvencére, a Gyopárra. Póczik Marika mindössze 17 éves. Szereti foglalkozását, és becsülettel el is végzi munkáját. Nem kis feladat ez egy fiatal lánynak, de szívesen teszi, mert segít a családján, és egyik építője szövetkezetüknek. A lányok legszebb kora áll előtte. Talán nem is lesz olyan valószínűtlen, amit egy idegen mondott: ‘-Téged a szövetkezet fog férjhez adni.« Vörös Mária, — Olvasóink figyelmébe. Lapunk e héten mindennap 8 oldalas terjedelemben jelenik meg, hogy miinél részletesebben ismertethessük a párt- kongresszus tanácskozását. A lap példányonkénti ára 50 tiller; — Mesedélelőttöt rendeztek vasárnap az iskolás gyermekek részére a Csurgói Járási Művelődési Házban. — Megalakult az Orvosegészségügyi Szakszervezet Lendület Sportklubja. Egyelőre öt szakosztály indítását határozták el. — Dia-vetítőgépet és bábszínházi felszerelést vásárol a törökkoppányi óvoda szülői munkaközössége. Vételárát a rendezvények bevételéből teremtik elő. — Két ismeretterjesztő előadást tartottak Balatonszentgyörgyön-a töld művesszövetkezet közreműködésével. Az előadásokat átlag 140—150 ember hallgatta meg. — 2289 liter anyatejet gyűjtött október 31-ig az Anyatejgyűjtő Állomás. A városban 44 gyermeknek juttattak belőle orvosi ajánlatra, és rendszere-, sen szállítottak a kórház szülészetének. — A technika fejlődése a Szovjetunió hétéves tervében címmel tart előadást Horváth! László mérnök pénteken este1 tí órakor a városi tanács nagytermében. — Albán—magyar barátsági estet rendez a Hazafias Népfront december 3-án este 6 óra- j kor az Iparosszékház nagytér- j mében. Ünnepi beszédet mon l dr. Kecskés Rezső. — A társadalom felelőssége az ifjúságért címmel tart előadást Csütörtökön a Sétatér Utcai iskolában dr. Gelencsér Ilona. E : az előadás a donneri körzeti népfront-bizottság téli előadás- sorozatának bevezető előadása lesz. — Dr. Végh Antal egyetemi docens a megyei gyógyszerészek részére szombaton a TIT helyiségében előadást tart. Utána dr. Kádár Tibor, az Egészségügyi Szakszervezet Gyógyszerészeti Osztályának főtitkára a gyógyszerészet és a gyógyszerészek problémáiról tart ankétot. — Száz szakszervezeti beutalt érkezik üdülésre december 3-án a Bányászszakszervezet siófoki üdülőjébe. Ezzel — az eddig csak nyári szezonban nyitva levő üdülő — megkezdi egész éves működését. w.//Lüvelődés (Szórakozás Csiky Gergely Színház. December 1-én: í’él 3 órakor. A tanítónő. (Ifjúsági előadás.) Vör js Csiliig. December 2 ig: Vár lépés a határ. (Korhatár nélkül.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúiág. December 2-igt Telhetetlen méhecske. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. líinpl-Rónai Múzeum: Somogyi festők őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig. Idó'járásjelentés Várható időjárás ma estig: felhöátvonuláscik. néhány helyen eső. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 főik között. SZERKESZTŐI ÜZENET: Inka, Kossuth útba lakói: A faluban azért nem ég a villany, mert a község nem fizette ki a hozzájárulást a tervosztálynak,. s az igényelt OTP- hitelt még nem kapták meg. E tartozás miatt kapcsolták ki a községet az áramellátásból. Szeretik a földet és a munkát 80 forintos részesedésre számítanak a szuloki Kossuth Tsz-ben Megkötötte a iövfi évi növénytermelési szerződéseket a berzencei Búzakalász Tsz (Tudósítónktól.) A berzencei Búzakalász Termelőszövetkezet a legfontosabb őszi munkákat elvégezte. A földben van 210 k. hold kenyérgabona, 20 hold árpa és 26 hold takarmánykeverék magja. A tavasziak alá a trágyázás és mélyszántás jó ütemben folyik. A tagok egy része a tsz 14 holdas erdejében dolgozik. A kukoricaszárat kombájnnal levágták és betakarították. 1000 köbméter silót készítettek, többet, mint amennyit tervük előírt. A tsz rövidesen elad 46 hízott marhát, 55 hízott sertést. A jövő esztendőre 10 hold dohány termelésére szerződtek. Szerződésesen termesztenek konyhakerti növényeket a Nagyatádi Konzervgyár részére. Burgonyát az ideinél kétszer nagyobb területen, mint- hozamával, csupán a termőföld Szeitz István, a szuloki Kossuth Tsz elnöke mondja: — A mi határunkban a homok uralkodik. Homokba vetjük a magvakat, és a borunk is csak amolyan szuloki noha. Sokan és jogosan kérdezték már tőlem: miért érünk el mégis olyan jó terméseredményeket. A kérdésekre mindig azt feleltem, hogy szeretjük a földet. És ezt a szeretetet a föld meghálálja. Nem vagyunk varázslók, és nincs abban semmi boszorkányság, hogy termésátlagunk vetekszik a legjobb talajfajtákba vetett növények egy 90—100 holdon ültetnek majd. A jövőben főleg a fejős- és hízómarha-állományt akarják fejleszteni. Tenyésztenek majd 2500 baromfit is. kívánságait kell állandóan szem előtt tartani. Sokat dolgozunk, de meg is van a látszatja. A szuloki emberek a föld mellett a munkát is szeretik. Különben nem vették volna össze egyéni korukban azt a sok földet, amit a tavasszal a közösbe hoztak, és most még ez a területünk is kevésnek bizonyult — mondja az elnök mosolyogva. Annak, aki a Kossuth Tsz életét nem ismeri, ez a mosoly furcsa, és nem tudja mire vélni. Talán annak örül az elnök, hogy a tagság oly szívesen dolgozik? Mert ez is oka lehet az örömnek. Azonban Győri János, a tsz'könyvelője, aki kettős könyvelést vezet, megvilágítja közelebbről az öröm igazi okát. Előszedi a bizonylatokat, és máris sorolja: — Eddig a tsz-tagoknak munkaegység-előleg címén 111 648 forintot fizettünk ki készpénzben, és 267 915 forint értékben osztottunk természetbenieket. A tervezett bevételek összege megközelíti a 4 millió forin- ^ ^ becslések arra ________ (vallanak, hogy ez a pénz az év — Megértettük egymást, — No, nem éppen emlék — í végig meg is lesz — mondja jegyezte meg. — , Ne fűzzön 5a könyvelő olyan egyszerűen, hozzá nagy reményeket, de imintha nem is milliókról vol- mindenesetre legyen kéznél. >na szó. — Tudott dolog az, hogy Nemhiába adták magának.5a szuloki középparasztoknak LEV OVALOV A REZGOM FORDÍTOTTA:BÁRÁNDI KOMOR VILMA — Ön a gaulevter gépkocsiján utazik Lielupba Fém 92. cigarettatárcához Lehet, hogy még hasznát látja. ] Pronyin kitekintett az abla- < kon. \-Sehol senki — mondta 1 Me- ' hamindig volt pénzük. Most te- [hát mindenki elvárja, hogy legalább annyit kapjon a szövetkezetben, mint amennyi jövedelemre egyéni korában |szert tett. Mi ennél nagyobb részesedést akarunk biztosíta- |ni. Az idén 80 forintot ér minMákarov őrnagy? — Igenis — feleltem. — Milőtt elfognának, megnyomom í gombot. — így hát ne feledje. Államtitkot bíztunk önre, a sok-sok emberéletről nem is szólva ... Most értettem meg Pronyin megkönnyebbülten. — néhány elejtett szavát, amikor gyek. Rigából való elutazásomról be- _ Mégis sokat kockáztat, őrközölte. sonló tárgy volt, amelyhez egy széltünk: valószínűleg azért is nagy elvtárs — mondtam __________ — Magának Rosenbergnek az kemény, szürke csomag volt egyezett bele elutazásomba, szemrehányóan. — Ha észre- idén munkaegység nálunk — autóján! Fél nyolcra ér ide dróttal hozzákötve. mert erre a megbízatásra en- Veszik, nem vezet jóra. (jelenti ki határozottan Győri a háza elé, vagy talán kicsit — Rendkívül fontos iratok 9em választott ki.-.. — aggódjék, óvatos em- Jelvtárs. később. A sofőrben megbízhat, vannak ebben — közölte Pro- — Értettem, parancsnok her vagyok — nyugtatott meg í Nagy dolog ez. Milliók jönVegyék fel a “Daugava—mái nyin. — Tartalmukat nem kell elvtárs — mondtam. •— Ellen- pronyin. — Már nem figyelik Snek be egy olyan termelőszöZseleznovot, és menjenek hogy ismerje, mint ahogy ne- ség ehhez a csomaghoz nem az bn lakását. Egy kevéssé is- (vetkezetnél, amelyet az idei év Lielupba. A legnehezebb az kém is csak hozzávetőleges érhet. merem a Gestapo operatív te- ^márciusában alakított meg 152 autó megszerzése, de gondo- elképzeléseim vannak róluk. — Rendben van — bólintott, vékenységét. Most valamennyi (család. És mindehhez még hozlom, hogy sikerülni fog. A ko- Minél hamarabb jutnak el — Bízom önben, de legyen ré- ügynöküket Csarusin kérésé- Ízá kell tenni, hogy ez a bévé csiban egy hölgy ül majd, aki Moszkvába, annál jobb. Ezért, sen, és vigyázzon magára... sere vetették be. A németek ' ~ — 1 1 együtt utazik önökkel. Útköz- na kell, áldozatot is kell hoz- Figyelmesen nézett a zse- nem túlságosan bíznak önben, nunk. önre esett a választá- bemre, amelyben ez a vészé- de vem is gyanítják, hogy som. Adja át, kérem, a vezér- delmes és értékes csomag je- orosz ember. Meg vannak ar- kamak, onnan majd továbbit- küdt, majd bátorításul igy ról győződve, hogy ön sofőrje ják, de ... szólt búcsúzáskor: bukása után megíapul, és egy — Még egyet mondok. Em- ideig az orrát sem dugja ki a tn n rsnmnant A eíaare+tatár- fékezzék jól e tanácsra. A mt házból. Ami viszont a véletlen ín rárZÍÍ?3, rni, futott ím, s'o inkánkban nem egy derek találkozásokat illeti, néha mé- ca zarjara mutatott, egy szó embernek okozta vesztét a fe- gis kockáztatni kell... lesleges kapkodás. Mindent g a pmanathoz egyáltalán mérlegelni kell es vegiggon- . ” , dőlni. Néha azonban eljön az vem illően, derűsen elnevette ben a hölgy rendelkezése szerint leteszik öt. A sofőrt magukkal viszik. Ügy bizhat benne, mint önmagukban. Ekkor Ihirtelen elhallgatott Pronyin. Még egyizer mérlegelte elhatározását. _ tel a szuloki homokból ered. Mi az a termény, ami ilyen jól jövedelmez a szulokiaknak? — Szulokban régóta termelnek dohányt — mondja a könyvelő. — A tsz 80 holdon ültetett dohányt, és ezt a jó kásos fémgombra, amelyet söMég sosem láttam Pronyini tétzöld kövecske díszített. ilyennek. A gond árnyéka sulit ottunk 30 mázsát Nagyatádra. A dohányból 1,5 millió forint bevételre számítunk. A Ez a kicsiny bomba megmásik főterményünk a burgonya. Ebből 140 vagonra becsüljük az elvermelt mennyiséget, és a 2 millió forint, azt hiszem, bejön érte. Építő brigádunk eddigi munkájából 200 ezer forint bevételünk származott. Az ősszel hízott marhákat adtunk- le 68 ezer forint értékben. Sajnos, csak szarvasmarha-hizlalással foglalkoztunk eddig. Sertéseket szeptemberben vettünk* és jövőre azokból hizlalunk. Saját erőből építkezett és gépet vásárolt a Kossuth Tsz. 80 férőhelyes istállójuk elkészülte alkalmából ünnepséget rendeztek, melyre a helyi Dózsa Tsz tagságát is meghívták. Az elmúlt héten jött meg a Zetor- juk, s már »vezér- is akadt a kormány mellé Gáspár József személyében. A mezőgazdasági munkákat az elnökön kívül Czink János és Haris András brigád vezetők irányítják. Határozottságuk, szakképzettségük révén elnyerték a tagság bizalmát és elismerését. Gördülékenyen, zökkenőmentesen halad a tsz- ben a munka. A jövő évet új tervekkel várják. A Zetor mellé szeretnének még egyet venni, mert a nagyüzemi gazdálkodást csak így tudják még jobban, még több haszonnal folytatni. Nélkülözhetetlen egy korszerű 100 férőhelyes tehéhistálló is. Megépítése szintén szerepel a jövő év programjában. Aztán újabb munkagépeket szereznek be. A szuloki Kossuth Termelő- szövetkezet még egy éves múltra sem tekinthet vissza. Ha tömören akarnám jellemezni jelenlegi helyzetét, azt mondhatnám, hogy múltja ugyan nincs, de jelene van és jövője lesz ennek a termelő- szövetkezetnek. Mi a magyarázata a Kossuth Termelőszövetkezet sikereinek? A választ így fogalmazza meg az elnök: »Megadtuk a földnek, ami a földé: a munkát. a növények fejlődéséhez szükséges trágyaféleségeket és a — szeretetet«. Hemesz Ferenc hant át arcán, azután melyen lehetó~e~ nagyhatású robbanó- a pillanat, amikor nincs idő magát. IS“ __"___y ........ .1.11___sí. en__j__ _ L*^ÁWi7-foL*ir>/-»íof-vií Pö7/?/ít// m.ct&f. __ A P éldául most — A viszontlátásra — mond- Adja át üdvözletemet a, a szemembe nezett, mintha is- erövei rendelkezik. Tartsa a körültekingetni, met felmerne, mennyit erek, 2sebéf)eTl, és egy pillanatra se van itt ez a pillanat. Most már ta. majd elűzve magától minden feiedkezzék mag róla. Várat- csak előre, mindig csak előre, mieinknek, kételyt, kezét nyújtotta. tannál váratlanabb események Gyorsaság, gyorsaság, ezt je- ügy p^nt el, mint aki meg— Makarov őrnagy, most fi- következhetnek be, fennforog gyezze meg! Most ez dönti el veszedelmeit gyei jen rám - szólt halkan, az a veszély, hogy ön az ellen- az úgy sikerét. Érti? ven az elet ves.eae meit. — Még egy dologról volna szó. ség kezére kerül. Ne felejtse el, — Értettem, őrnagy elvtárs TT OT p-™,„nri,Sn- Ezt a megbízatást nem Zseléz- hogy ennek a csomagnak nem — feleltem. ...... y novon kérésziül, hanem szemé- szabad az ellenfél birtokába Még egyszer bólintott, az- ~ > ^ ' ívesen önnek szeretném adué. jutni. Ha ilyesmi fenyegetne, után val.ami eszete jutott, cs Egy különösen jelentős, az al- nyomja meg a gombot, hajítsa Kíváncsian nezen ram,, tam érdeke szempontjából el a csomagot, és egy másod- — Most jut az eszembe, a fiagyfontosságú feladattal bi- perc múlva az iratokból sem- rézgombról nem feledkezett Jember hidea és ió-au elődöm meg. mi sem marad. meg? — kérdezte mosolyogva. rgjálása 9 ] Zsebéből kispbb csomagot Újra mélyen a szemembe — Nem, nálam van. Ez Tagiéit elő. nézett. tor tábornok emléke. Folytatjuk — 00 Ünnepség Somogytúron összejátszása sokat jelent az afféle ügyekben, de még többet jelent a tájékozott, megfonMeghitt ünnepségben volt részük a Somogy túri dolgozóknak és iskolásoknak. Róznik Ferencet, volt igazgató-tanítójukat búcsúztatták 40 éves tanítói működése után. Járfás József nyitotta meg az ünnepséget, majd a falu nevében Kiss Lajos, az ünnepelt volt tanítványa mondott búcsúztató beszédet. Egyik volt kartársa a nyugaajándékot adott át lomba vonulónak. Az ünnepély vacsorával zárult. A megjelent idős tanítványok köszönetét mondtak munkájáért, s kiemelték, hogy milyen szeretettel nevelte régen a szegény gyermekeket Szabados Andrást Visz. *