Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-01 / 257. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1959. november 1. A Somogyi Néplap SPORTJA Űj sportág van születőben Lengyeltótiban Az első lépéseket már megtették a lengyeltóti birkózók Annak idején rövid iilrben számoltunk be arról, hogy a K. H. Vasutas birkózói augusztus SO-án birkózó bemutatót tartottak Lengyeltótiban. Nem véletlenül került sor erre a bemutatóra a volt járási székhelyen. Ez év tavaszán ugyanis Lengyeltótiban »megmozdult a föld ... Már régóta vajúdott a kérdés. Kezdetben ökölvívó szakosztály alakításán tőitek a fejüket a lengyeltóti »erős emberek-«. Minthogy azonban Garai Imre, a marcaliak volt birkózója új szolgálati beosztása folytán a fonyódi járásba került, és gyakran látogatott el Lengyeltótiba, megváltozott a korábbi álláspont. A lengyeltótiak a birkózás mellett döntöttek. Azóta Garai hetenként ellátogatott Lengyeltótiba. Egyre többen gyűltek össze Garai Imre leendő tanítványai, s kiderült, hogy akadnak a faluban már olyan sportemberek, akik korábban megismerkedtek ezzel a férfias sportággal. Horváth László Székesfehérvárott, Hegedűs Kálmán annak idején Baján birkózott. Ezek a fiúk szívesen álltak Garai mellé. Példájukra egyre többen lettek a kezdők is. Olyanok, mint Püspök Zoli, Tóth Jóska, Zsédelyi Bandi és még sokán a legfiatalabb korosztályból. Kezdetben nehezen ment a »gyúrás". Mióta azonban kaptak a birkózó szövetségtől egy 'javított szőnyeget, altkor egyre nagyobb kedvvel dolgoztak a fiatalok, s oly gyors előrehaladásról tettek tanúbizonyságot, hogy Balaton- szentgyörgyön már ők tartottak bemutatót. A marcali birkózók, hogy sportkörük minden tőle telhető segítséget megad az újonnan alakult szakosztálynak. Garai Imre edző csak azt sajnálja, hogy nem tud hetenként többször eljutni' fonyódi munkahelyéről Lengyeltótiba. — Még ha Bogláron volnának ezek a birkózók! — kesergett Garai. De azért örül a kitűnő birkózó szakember, hogy a marcali mag Lengyeltótiban is jó földbe hullott. Elképzelhető ugyanis, hogy Lengyeltóti rövidesen új fellegvára lesz a somogyi birkózósportnak. Olyan, mint a másik vidéki góc: Marcali, amely ma e klasz- szikus sportág egyik legerősebb bázisa Somogybán. K. S. Gyatrán játszott a Dózsa támadósora Pécsi Vasas-Kaposvári Dózsa 2:1 (0:0) ki, de a megilletódött Somogyvári Is hibázott. Pillenő néLkíil azonnal fordultak a csapatok és már az első percben Veverán ravasz lövését csak szögletre hárította Szedeli. A 4. percben viszont a pécsi csapat ért el golt. Danajka a balszélső helyén állva otthagyta Kutasit és a kimoz__ dúló Molnár II. mellett a hálóba B erki -““szopka, Somogy-’ }:»• Negyedórán át' a Vasas- - • irányított. Aztán ismét kaposvári percek következtek. A 19. percben SzVath félmagasán beküldött szöglete után előbb Illés, majd Kecskeméti lőhetett volna az üres kapuba, de egyikük sem találta el a labdát. A 29. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Molnár II. rcsz- szul futott ki kapujából és a nagy Pécsett a mérkőzés kezdete előtt. Ligeti játékvezető ugyanis nem érkezett meg és mintegy háromnegyed órás késés után a hirtelené- ben előkeritett Súly or szükségjátékvezető sípjelére a kaposváriak indították el a labdát. 400 néző előtt a két csapat az alábbi összeállító sban kezdett: P. Vasas: Szedeli - Stelzammer, Becsei. vári — Danajka, Halasi, Rákóczi Jauk, Angyal. Edző: Bárdosi László. K. Dózsa: Molnár II. - Güth, Csima, De'1 ír. — Kutasi, Illés — Veverán. :: ?:kemétí, Nagyréti, Szvath. M.ú-iAr IH. ,Edző: Záborsz- ki Jenő. Esemény nélküli negyedóra után először Molnár ni. került jó helyzetbe, de feladta“ a labdát Sze- “ntf*!,.íí2*ef, J? delinek. Két szöglet jelezte a kaakik szintén ott voltak Szentgyör- posváriak fölényét, amely azonban gyón, meg is dicsérték a lengyeltótiakat. Egyre népszerűbbé válik a birkózás Lengyeltótiban. Magyar Ernő sportköri vezető elmondotta, Némi bonyodalom keletkezett meddő maradt. A védekezésre berendezkedett pécsiek Angyal révén vezették első veszélyes támadásukat a 30. percbén, de a fiatal szélső az ötösről fölé lőtt. A 44. percben Molnár II. rosszul futott Járási bajnokság CSURGÓI JÁRÁS: 1. Berzence 4 3 1 - 9:3 7 2. Somogycsicsó 4 2 11 6:5 5 3. Somogyudvarhely 5 2 1 2 14:12 5 4. Gyékényes 5 2 1 2 10:9 5 5. Szenta 4 2 - 2 4:5 4 6. Csurgó n. 4 — 4 4:13Megjegyzés: A Szenta-Berzence 5:2 arányban végződött mérkőzés eredményét a járási labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága megsemmisítette, és a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Berzence javára igazolta, mert Szenta csapatában igazolatlanul szerepelt egy játékos. A Szenta-Somogyudvar- hely találkozó két pontját 0:0 gólaránnyal Szenta javára írták, mivel a somogyudvarhely} csapat levonult a pályáról. KAPOSVÁRI JÁRÁS: 1. Memye 2. Fonó-Gázló 3. Nagybajom 4. Kadarkút 5. Juta 6. Kaposmérő 7. Somogygeszti 8. Gölle 9. Somogysárd 10. Attala 11. Somogyífzil 12. Ecseny 13. Kaposújlak 8611 21:11 13 9531 22:16 13 8 6 - 2 23:13 12 9 5 - 4 28:4 10 9 4 2 3 22 10 4 2 4 18 10 4 2 4 18:24 10 9 4 14 12:15 9 8 3 3 2 25:17 7 9 3 - 6 8:11 6 8 2 2 4 12:17 6 10 2 2 6 9:29 6 9 1 - 8 9:28 2 kézzel fogta meg a labdát. 11-es, melyet Rákóczi értékesített, 2:0. A Dózsa átcsoportosított. Csima előrement a támadósorba és a 38. percben a hátvédből lett csatár jó helyzetből a kapufának fejelte labdát. A 43. percben a kitörő Cstmát a lC-oson belül felvágták. Kecskeméti 11-esét azonban az elmozduló Szedeli kivédte. Üj rá- rúgás következett és ekkor ülés védhetetlenül bombázott a hálóba, 2:1. Élénk iramú, közepes színvonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A mezőnyben a K. Dózsa valamivel jobb volt. Végeredményben az döntött, hogy a pc esi ötösfogat szemfülesebbnek bizonyult. A kaposváriak vereségé ben elsősorban támadósoruk a ludas, amely ezen a találkozón nagyon szétesően, bosszantóan sok - hibával játszott. :22 10 j Egyénileg a pécsi csapatból Be- :20 10 csei, Danajka és Szopka játéka játéka emelkedett ki. A kaposvári együttesből Csima és Kecskeméti játéka dicsérhető. Sutyor játékvezető különösebb hibát. nem vétett Kovács Sándor HÍR EK — 400 sertést hizlal szerződésesen a patosíai iJúzakalász Termelőszövetkezet. Eddig 217 sertésre volt hizlalási szerződése. — DEZSERl LÁSZLÓ »A családi nevelés időszerű problémái« címmel november 5-én, csütörtökön este 7 órakor előadást tart a megyei tanács székhazának nagytermében. — Társadalmi munkát végeztek az őszi betakarításban a Somogy asz alói fiatalok. Munkájukkal mintegy 1200 forintot takarítottak meg. — INGYENES JOGI TANÁCSADÁS lesz a nötanács Bajcsy-Zsilinszky utcai székhazában 2-án, hétfőn, valamint 6-án, pénteken 9—12 óráig és délutám. 2—í óráig. — A negyedik negyedév fel- vásárlási feladatait tárgyalták meg a közelmúltban egésznapos tanácskozáson a kaposvári járás földművesiszövetkezetei- ne.k elnökei. A szövetkezetek vállalták 360 vagon burgonya felvásárlását. — TŰZ ÜTÖTT KI október 29-én Táskán, a Petőfi utcában. Elégett egy istálló, pajta és szénakazal. A tűz gyermek- játékból keletkezett. A kár 3870 forint. — 1 millió 300 ezer forintot fizetett ki ebben az évben a I megye termelőszövetkezeteinek jégkár megtérítése címén az; Állami Biztosító. (A lapunk pénteki számában erről közölt, hírben téves adat szerepelt.) — KÖZKlVÁNSÁGRA címmel zenés irodaimi estet rendez az Országos Rendező Iroda november 4-én Ealatonbog- láron, a művelődési házban. — Húsz kutrieás scrtésfíaztatót építenek a kisgyaláni termelőszövetkezetben. Az épület mellett egy 100 férőhelyes sertésszállás is lesz. — Orvosi hír. Dr. Sivó József egyetemi m. tanár, megyei szíllesz- nögyógyász főorvos november 1- től ismét megkezdi rendelésit is. Rendel naponta 1—3 óráig, Kaposvár, Latüika S. u. 2. sz. alatt. (10397) — Gyermekruha-bemu tatóval egybekötött tombola-estet rendezett a balatonszentgyörgyi nötanács a szülői (munka- közösséggel közösen. A rendezvény bevételét az . iskola felszerelésének gyarapítására fordítják. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz november 3-án Kadarkút községben. (10001) Ismeretlen Munkácsy-képet fedeztek fel Bulgáriában Szófia (MTI). A közelmúltban Georgi Csajkovszki ismert bolgár festőművész és mükriti- hus, a PLovdivi Képzőművészeti Múzeum volt igazgatója Plovdivban egy bolgár családnál Munkácsy Mihály eddig ismeretlen festményére bukkant.' A 117x81,5 centiméteres, vékony deszkára festett és Munkácsy Mihály aláírásával ellátott festmény jelenleg Szófiában van, és tárgyalások folynak a kép megvásárlásáról a Szófiai Nemzeti Képzőművészeti Galéria számára. A festményen három leányalak látható. Az egyik pianinón játszik, a másik kettő pedig figyelmesen hallgatja. A képen ábrázolt szoba falán Munkácsy egy világhírű virág-csendélete látható. A kép hasonló beállítású, mint a »-Délutáni látogatás■< című festmény, amely Munkácsy Mihály párizsi tartózkodása idején fkészült. A most felfedezett kép is ebből a korból származik. ^y/tűvetődés fVzórakozás VASÁRNAP Csiky Gergely Színház. November 1-én 7 órakor: Háry János. Bérletsziinet. Vörös Csillag. November 4-ig: Nyomorultak I—II. (10 éven alul nem ajánlott!) Előadások kezdete vasárnap: de. 9. du. 1, 5 és fél 9 órakor. Szabad Ifjúság. November 4-ig: A csend világa. (Korhatár nélkül!) 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Nehéz kesztyűk. Fél 11 órakor. K.IOSZ Béke Mozi. November 1-én: Felfelé a lejtőn. 4, G órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Balaton a festészetben. HÉTFŐ Vörös Csillag. November 4-ig: Nyomorultak I—II. (10 éven aluj nem ajánlott!) 1, 5 és fél 9 órakor. Szabad Ifjúság. November 4-ig: A cseftd világa. (Korhatár nélkül!) 4, 6. 8 orakor. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma es» tig: felhőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt szél. A völgyekben éjszakai és reggeli ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10—13 fok között. Loltó tájékoztató A 44. játékhéten 3 584 439 szelvény vett részt a lottósor- soláson. öt találat nem volt. Négy találatot 25 szelvényen értek el, ezek nyereménye egyenként 107 533 forint, a há- romtalálatos szelvények száma 1903, nyereményük 706 forint. Kéttalálatos szelvény ezúttal 66 180 volt. Nyei'eményük szelvényenként 20 forint 30 fillér: Aprohlrdetéiek Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ADÄS-VÉTEL Hálószoba-bútor eladó. Petőfi u. 56/B.___________________________(10407) Fonyódligeten 140 négyszögölön nyaraló eladó. Érdeklődni lehet: dr. Erdélyi, Gyékényes, állomás. ________________________________(10402) 7 000-et futott, új típusú fekete Pannónia eladó. Nagyatád, Széchenyi tér 25., iskola._______(10068) S omogyfajszon családi ház jó állapotban, azonnali beköitüzhető- séggel 50 000 Ft-ért eladó, vagy Budapest környékiért elcserélhető. Érdeklődni: Táskái Ferenc, Dómbóvár, Árpád u. 10.__________(10403) B alatonboglár közelében, Szöllős- kislakon 600 négyszögöl (szőlő, gyümölcsös) gyönyörű házhely eladó. Cím a Kiadóban. (10404) Szénsalak bármilyen mennyiségben kapható a Kaposvári Patyolat Vállalatnál. (1052) Állami gazdaságok anyagkönyvelésében szakképzett, gyakorlattal rendelkező ANYAGKÖNYVELŐT KERES FELVÉTELRE a Kompozíció, Illóolaj és Vegyészeti Gyár daránypusztai gazdasága. Jelentkezés: Daránypusztai Állami Gazdaság, Somogy megye. Alkalmaztatás esetén az útiköltséget megtérítjük. (10066) Vásároljon alma, körte (törpe alanyon is), birs, cseresznye, meggy, kajszi-, őszibarack, szilva gyümölcsfa^ oltványokat9 diócsemetéket az ALSÖTEKERESI ÁLLAMI GAZDASÁG Balatonvilágosi lerakatában; Kaposvár, Bajcsy-Zsilinsz-ky utca 26. , Alakfák, köszméte, sibizke, málna, füge, mogyoró, díszfák, díszcserjék, rózsák, fenyők, éveíőnövények, alanycsemeték1 is kaphatók az alsótekeresi lerakat- ban. BÁRDI BÜKKI ÁLLAMI GAZDASÁG, bárdudvarnok! Ierakata, Somogyszentimre, Ä. G. faiskolája. KÁPOLNAPUSZTAI ÁLLAMI GAZDASÁG balatoumagyarődi ierakata, Nagykanizsa, Szabadság tér 2., Hary-udvar. I. o. minőség, nagy fajtaválaszték! Árusítás naponta 8—16 óráig, vasárnap 8—12-ig. Beköltözhető családi ház eladó I Nyár u. 2. sz. alatt. (10405).' 125-ös Danuvia motorkerékpár, j külön üléses, 6000-et futott, eladó. Cím: Zakár, Szöllőskislak, iskola. ________________________________(10069) K aposvár központjában háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. »Príma építkezés-« jeligére leveleket a Magyar Hirdetőbe kérünk. (1047) ÁLLAS Könyvszakmában jártas szervezőt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: FJK Könyvesbolt, Kaposvár, Lenin u. 11. _________________________________(1027) S zakképzett női és férfiszabó szakmunkásokat azonnal felvessünk konfekció munkára. Mértékszabóság, Május 1 u. 29. (1054) Csiky Gergely Szánház Kaposvár—Somogy megye Ma, vasárnap este 7 órakor . KODÁLY: HÁRY JÁNOS Dalmű 4 kalandban Jegyek előre válthatók ma de. 10—1-ig és du. 16—18-ig a színháza jegyirodában, Május 1 utca 23. Tel.: 11—03. 1019 Tanácsok, tanácsi vállalatok, szövetkezetek, J'igyelem ! 23 db másfél köbméteres használt postai lovaskocsi eladó. Önsúly 600 kg, hasznos terhelés 300 kg, szekrény csukott. Alkalmas tej, kenyér, ebéd stb. szállítására. Ár a BÁV értékelése szerint 800—1500 Ft között. Posta Központi Járműtelep, Budapest XVI., Eg- ressy út 35—51. 9879 HOHUP > -4 , ' 1959« Vizsgázott fűtőt stabil kazánhoz felveszünk. Kaposvári Patyolat Vállalat. (1053) Megbízható bejárónőt fél, esetleg egész napra felveszek. Cím »1043« jeligén a Hirdetőben. (1043) Kőműves tetőfedő bádogos festő lakatos villanyszerelő vízvezetékszerelő fűtésszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felvételre keres az E. M. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat Pécs, Rákóczi út 58. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (10060) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei l'anács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. U. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 3. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIKTB LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latínka S. u. 6. — 3693 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOB Igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és postáskézbesftöknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- Pl, 9320