Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-02 / 205. szám
Szerda, 1959. szeptember 2. SOMOGYI NÉPLAP SPORT Budapest ifi válogatottja nyerte a Duronelly vívókupát Somogy a legjobb vidéki csapat Siófok volt a színhelye az immár harmadízben megrendezett Duronelly vívó-emlékversenynek. Három évvel ezelőtt a Somogy megyei Vívó Szövetség írta ki ezt a küzdelemsorozatot, amelyben ifjúsági vívók (két tőrvívó, két női tőröző és két kardvívó) alkotják a csapatot. Az első évben Győr megye vívói bizonyultak a Duronelly-emlékverseny legjobbjának. Tavaly a somogyiaké lett a kupa. Ez idén bekapcsolódtak a versenybe a fővárosi vívók is. (A válogatott keret tagjait kizárták a versenyből, az utánuk következő garnitúrából állítják össze minden évben a Duronelly-emlékver- senyen részt vevő csapatot.) Még sosem nyilvánult meg ilyen nagy érdeklődés a verseny iránt, mint most. Budapest válogatott csapatán kívül hét megye, tehát összesen nyolc résztvevő csapat küzdött az elsőségért és a helyezésekért. A csapatokat először két négyes csoportba osztották, innen az első két-két helyezett jutott a döntőbe. Ezek vívtak az 1—4. helyért. De vívással döntötték el az 5—8. helyezés sorsát is. A verseny a várakozásnak megfelelően a fővárosiak győzelmével végződött. A budapesti vívók mögött azonban a második helyet és a legjobb vidéki csapat címet Somogy megye együttese szerezte meg. Kétségkívül szép siker ez a somogyi vívók számára, hisz olyan megyék kerültek Somogy mógé a Duronelly-versenyen, mint Hajdú, Csongrád, Komárom, Nógrád, Győr és Vas. Pedig e megyék némelyikében igen fejlett a vívóélet. Külön kell szólnunk a torna legeredményesebb versenyzőjéről, May Attiláról. A K. Kinizsi ifjúsági tőrvívója az idén már nem először hallat magáról. Egyik legkirobbanóbb sikere volt a középiskolás bajnokság megnyerése. Annak ' '**•“*** idején az egész középiskolás mezőnyt maga mögé utasította. Most a Duro- nelly-emlékversenyen felvonult tőrvívókat győzte le kivétel nélkül. Tíz asszót nyert, és a tíz asszóban mindössze 15 találatot kapott. May kitűnő formában van, s mint láttuk, igen szépen fejlődik. Reméljük, hogy továbbra is szorgalmasan dolgozik, ez esetben nagy távlatok nyílhatnak meg előtte. Az egyik lehetőség máris kínálkozik. A Duronelly-emlékverseny en részt vevő szakvezetők ugyanis May vívására felfigyelve a fiatal versenyzőt beosztották az ifjúsági válogatott keretbe. May rövidesen a tatai edzőtáborba utazik, s ott még nagyobb lehetőségei nyílnak majd képességeinek kibontakoztatására. A Duronelly-emlékverseny végeredménye: 1. Budapest (Gyarmati, Szabó, Fónagy, Rónai, Terék, Csiszár). 2. Somogy megye (May, Ravasz, Péczer, Sümegh, Kerék, Kynsburg. Tart.: Ligeti, Bárdos). 3. Hajdú-Bihar megye (Bé- kefi, Kovács, Valenta, Madarász, Szilágyi, Fehér). 4. Csongrád megye. 5. Komárom megye. 6. Nógrád megye. 7. Győr megye. 8. Vas megye. A döntő eredményei: Somogy—Csongrád 7:5, Budapest —Hajdú 7:5, Budapest—Csongrád 9:3, Somogy—Hajdú 6:6, győzött a somogyi csapat (44:46) jobb találatarányával, Budapest—Somogy 7:2, csak May tudta megverni a pestieket, Csongrád—Hajdú 6:6, győzött Hajdú (41:44) jobb találatarányával. A Budapesti Vívó Szövetség elhatározta, hogy szervesen belekapcsolódik a Duronelly-emlékverseny évről évre megrendezendő küzdelmeibe. A fővárosiak bejelentették, hogy ők külön ajánlanak fel serleget a versenyen részt vevő legjobb vidéki csapat számára. Boda Pál Stámusz (U. Dózsa) és ez Újpesti Dózsa csapata nyerte a Balaton Kupa kerékpáros versenyt A Somogy megyei Kerékpáros Szövetség első ízben írta ki és rendezte meg a fonyódi körpályán a Balaton Kupa kerékpáros egyéni és csapatküzdelmét. Az első Balaton Kupa viadal a vártnál jobban sikerült. 18 sportkör több mint 120 versenyzőt állított rajthoz a nehéz fonyódi hegyi terepen. A verseny rendezői, a Somogy megyei Kerékpáros Szövetség tagjai jól oldották meg feladatukat. Jóformán zökkenő nélkül bonyolították le ezt a megyei szinten szokatlanul nagy létszámú ' versenyzőt megmozgató viadalt. Maguk a versenyzők már kevésbé tettek ki magukért. Az igen nehéz terep sehogy sem ízlett kerékpárosainknak. Kevés volt az egyéni kezdeményezés, és inkább a jobb hajrákészség döntött a csoportos befutóknál. A somogyi kerékpárosok — mint várható volt — nem játszottak vezető szerepet ezen a viadalon. Versenyzőinknek szerény helyezésekkel kellett megelégedniük. A rajthoz állt kerekesek közül a vaskerekes Fenyő, a III. osztályú versenykerekes Zsebi és az ifjúsági sorba tartozó Pákozdi és Füzér tüntették ki magukat. A két Kinizsi ifi kerékpáros a 23 főnyi mezőnyben helyezett tudott lenni. Ez kellemes meglepetés. Kellemetlen, hogy Kiss Kálmán, akit feltétlenüi helyre vártunk, helyezetlen lett. A verseny részletes eredményei: 7. osztály (13 induló, 10 kör; 1 kör 5400 méter): 1. Stámusz (U. Dózsa) 1:41,23, 2. Richter (Bp. Postás) rajta, 3. Söre (U. Dózsa) 1:42, 4. Szabó (U. Dózsa) 1:42,40, 5. Mérei (U. Dózsa) rajta. II. osztály (14 induló; 10 kör): 1. Stám (P. Bányász) 1:42,40, 2. Berkó (Bp. Postás), 3. Szél (Bp. Postás), 4. Mátés (Pécsi VSK), 5. Machó (Pécsi VSK) valamennyi rajta. III. osztály (18 induló, 6 kör): 1. Dévai II. (PVSK) 1:05,39, 2. Köbli (P. Bányász), 3. Molnár <U. Dózsa), 4. Morvái (Bp. Postás), 5. Weiner (Székesfehérvári MÄV), 6. Zsebi (K. H. Vasutas) valamennyi rajta. Idősek (5 induló, 6 kör): 1. Nyilasi (U. Dózsa) 1:05,39, 2. Visnyovszki (Székesfehérvári MÁV) rajta, 3. Oskó (Székes- fehérvári MÁV) 1:09. Vaskerekes felnőttek (13 induló, 3 kör): 1. Kovács (Bp. Postás) 34:51, 2. Hornyák (Bp. Postás), 3. Hölgyi (PVSK), 4. Fenyő (K. Kinizsi), 5. Köpeczi (MTK) valamennyi rajta. Versenykerekes ifjúságiak (23 induló, 6 kör): 1. Somogyi (MTK) 1:03,07, 2. Kőszegi (MTK), 3. Garádi (P. Bányász), 4. Pákozdi (K. Kinizsi) valamennyi rajta, 5. Füzér (K. Kinizsi) 1:03,08. Vaskerekes ifjúságiak (18 induló, 3 kör): 1. Zimnacher (Győri MÁV DAC) 34:19, 2. Gyöngyösi (U. Dózsa), 3. Fodor (P. Bányász), 4. Garai (P. Bányász), 5. Bordát (Bp. Postás) valamennyi rajta. Versenykerekes serdülök (20 induló, 3 kör): 1. Horváth (U. Dózsa) 31:09, 2. Máté (U. Dózsa), 3. Bakos (U. Dózsa) valamennyi rajta. Vaskerekes serdülök (17 induló, 2 kör): 1. Homor (Bp. Postás) 23:48, 2. Konics (P. Bányász) 23:50, 3. Balogh (Székesfehérvári MÁV) 23:51. A csapat pontverseny végeredménye: 1. Újpesti Dózsa 953 pont. 2. Bp. Postás 703 p. 3. MTK 436 p. 4. Pécsi Bányász 402 p. 5. Székesf. Vasas 309 p. 6. K. Kinizsi 262 p. 7. Pécsi VSK 244 p. 8. Pápai V. M. 198 p. 9. Székesf. MÁV 154 p. 10. K. H. Vasutas 125 p. 11. Győri Vasas ETO 109 p. 12. Győri MÁV DAC 103 p. 13. Nagykanizsai VTE 64 p. 14. Nagyk. Bányász 47 p. 15. Inota 36 p. 16. Szekszárdi Spart. 29 p. Ifi labdarúgóeredmények A negyedik bajnoki labdarúgó-forduló ifi mérkőzései mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A legszembetűnőbb, hogy a K. Kinizsi kétszámjegyű győzelmet aratott So- mogyszob felett. Figyelmet érdemel az is, hogy a Nagyatádi Kinizsi ismét csak kilenc emberrel tudott kiállni ez alkalommal otthonában a gyéké- nyesi csapat ellen. A forduló eredményei: Tab—Barcs 5:1 Zamárdi—K. Dózsa 4:3 K. Kinizsi-—Somogyszob 13:0 Marcali—Balatonlelle 1:0 Csurgó—K. V. Lobogó 4:1 Siófok—Lengyeltóti 4:1 Nagyatád—Gyékényes 1:1 KMTE—K. H. Vasutas 6:1 Megkezdték a járásiak is A fonyódi járásban is megkezdődött már a bajnoki küzdelem mind az I., mind pedig a II. osztályban. Mint várható volt, a tavalyi I. osztályú csapatok — Balatonboglár és Fonyód — nagy fölénnyel intézték el első fordulóbeli ellenfeleiket. Igaz, mindkét csapat komolyan készült is a bajnoki idénynyitásra. Még egy meglepetés számba menő eredmény született. Balatonkeresztúr újonc a járási I. osztályban, mégis a buzsákiak csak nagy küzdelem után tudták legyőzni az újonc csapatot. Az első forduló eredményei: I. osztály: Balatonboglár—Balatonfeny- ves 7:0 Fonyód—öreglak 6:0 Szöllősgyörök—Pusztaszent- györgy 3:2 Buzsák—B.-keresztúr 1:0 Somogy vár—B.-szentgyörgy 3:1 « II. osztály: Táska—Buzsák II. 3:1 Látrány—Somogybabod 10:0 Pusztaberény—Somogyvár II. 2:1 Balatonújlak—Vörs 4:1 Balatonberény—Fonyód II. 4:4 HÍREK ^^űvelődés Szórakozás — Kaposvár anyakönyvi hírei, i Születés: Stromfai Ágoston íia, Gusztáv, Gelencsér Ferenc leánya, í Gyöngyi, Szigeti József leánya, Edit, Hegedűs György leánya, Zsuzsanna, Kovács József fia, József, Antal János leánya, Agnes, Miklós Endre fia, Csaba, Szabó István fia, Ernő, Borsányl István leánya, ' Erzsébet. Halálozás: Rácz. Lajosné i 61 éves, Zsinkó József 67 éves, Bó- dis Józsefné 75 éves. — Tízezer forintot takarítót- , tak meg az első fél évben az AKÖV Vállalatnál a gumivulkanizáló, az esztergályos- és a lakatosműhely ifjúsági brigádjai. — ORVOSI LAKÁST VÁSÁROL Büssűn a községi tanács. A községfejlesztési alapból százezer forintot fordítanak erre a célra. — Négyszáz méterrel bővítik a villanyhálózatot Kisgyalán- ban a Petőfi utcában. A munkákat rövidesen megkezdik. — Tűz ütött ki Tóth Ferenc szabás! lakos portáján. Az épületben és a mezőgazdasági ingóságokban esett kárért 5720 forintot fizetett ki az Állami Biztosító. — BEFEJEZTÉK A CSÉP- LÉST Felsőmocsoládon. A Petőfi Tsz már augusztus első felében végzett a csépléssel, a falu másik szövetkezetének gabonája a múlt hét végén került magtárba. — Kaposvári kép díszíti a tizenhét forintos olcsó zseb-fotoal- bumokat. Kérje minden papírboltban és dohánytőzsdében. (9293/21) — Bekerítik és rendezik a nagyatádi parkot. Százezer forintot fordítanak erre a községfejlesztési alapból, s ehhez még jelentős társadalmi munka járul. — Országos állat- és kirakodó-. vásár lesz e hó 4-én Marcaliban. (9275)I — A cukorgyár! kampányt meg- ! nyitó műsoros táncmulatságot 12-én, szombaton este 8 órakor rendezik meg az ÉDOSZ művelődési otthonban. A műsorban közreműködik a cukorgyári művészeti; csoport, valamint a tánczenekar. Egy „autóvásárlás“ története- //uT Dózsa kertmozi. Szeptember 2-án.- Első szerelem. Fél 8 órakor. Vörös Csillag. Szeptember 2-ig: Odüsszeusz. (10 éven alul nem ajánlott!) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Szeptember 2-ig: Bolond április. (Csak 18 éven felülieknek!) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Balaton a festészetben. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma' estig: továbbra is hűvös idő, felhőátvonulások, néhány helyen délutáni futózáporral. Mérsékelt északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18— 21 fok között. A talajmenti lehűlés egy-két helyen megközelíti a fagypontot. Televíziós erősítő tornyot építenek Szentesen Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes vidéke kétmillió forintos költséggel egy televíziós erősítő, illetve sugárzó reléállomást kap, melynek segít— Nem felejtheti otthon a ra- ségével 80—100 kilométeres v“,z- körzetben a televíziós adások vetkezeti üzletben. (9293/15) j vétele tofceletesse válik. A 220 — iBusz autóbusz-kirándulás sí- j méter magas televíziós-tornyot konda—Komlóra e hó 6-án. egy- j Szentesen építik fel. A Csongelővétel 4-én 16 óráig menetj egyirodában. IBUSZ (22356) 1919-es mártírokra emlékestek Marcaliban (Tudósítónktól.) Negyven évvel ezelőtt, 1919. augusztus 28—30-án Prónay fe- héiterrorista különítményének tagjai állati kegyetlenséggel meggyilkoltak 25 marcali járásbeli elvtársat és olyan becsületes munkásemberéket, értelmiségieket, akik a Tanács- köztársaság intézkedéseit helyeselve, a proletárhatalom mellé álltak. A kivégzés a marcali börtön udvarán, illetve Széchenyi gróf hírhedt vörös istállójában és az inkei erdőben történt. A szomorú eseményről vasárnap koszorúzási ünnepségein emlékeztek meg Marcaliban. A mártírok szobra előtt Tom- bor László, a marcali területi pártalapszervezet titkára mondott emlékbeszédet, majd a kivégzettek hozzátartozói és a hivatali szervek, vállalatok helyezték el koszorúikat. Közgyűlést tartott a KIOSZ marcali csoportja (Tudósítónktól.) A napokban rendkívüli közgyűlést hívott össze a KIOSZ marcali csoportja. A beszámoló megállapította, hogy a csoport tagjainak egy ítésze nem becsületes kisiparoshoz méltóan végzi munkáját, hanyagul dolgozik. Kevesen segítik az ipa- rbsképzést is: mindössze tizenheten szerződtettek ipari tanulót a következő évre, pedig a járásban 340 kisiparosnak van joga tanulóképzésre. Az elnök beszámolt arról is, hogy ezer forintot fordítottak szakkönyvek beszerzésére, a tagok szakmai és politikai műveltségének emelését kívánják ezzel is biztosítani. A közeljövőben lemezjátszót vásárolnak, hogy a fiatal iparosok és tanulók számára elősegítsék a klubélet kibontakozását. rád megyei Tanács kezdeményezésére a környék dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkával elvégzik a torony alapozási és földmunkáit. Az építést a Ganz—MÁVAG vállalta az UVATERV tervei alapján. Vasárnap is csépeltek Balatonsremesen Balatonszemes tsz-község augusztus 30-án, vasárnap a siófoki járásban elsőnek fejezte be a cséplést. A község tsz-parasztsága a pártkongresszus tiszteletére vállalta, hogy a bizonytalan időjárásra való tekintettel vasárnap is csépelnek. A déli órákig 66 mázsa rozs elcséplésével fejezték be a munkát. Balatonszemes párosversenyre hívta ki Teleki tsz-község parasztságát az őszi munkák határidőin belüli befejezésére és a betakarítás veszteség nélküli, idejében történő elvégzésére. A hiÉT KÖNYVEI Az Akadémiai Kiadónál tanulmány-gyűjtemény jelent meg Sarlós Márton szerkesztésében A Magyar Tanácsköztársaság állama és joga címmel. A Kossuth Kiadó adta közre Nheeler amerikai közgazdász Az Amerikai Egyesült mok -mezőgazdasága című munkáját. A teljes Mikszáthber és Kozsibrovszky üzletet köt cűnű regényeket foglalja magában. A Gondolat Világjárók sorozatában jelent meg Fawcett világhírű útikönyve, a Matto Grossi titka és Jermi- lov jeles szovjet esztéikus táji Wa- nulménya Dosztojevszkijről. Az Európa Világirodalmi Kiskönyvtárának új kötete Karel Jótanács segítségként sorzat 17. kötete A vén gazem- | Gapek színműve, Az anya. A bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg Korda Istvánnak Körösi Csorna Sándor életéről szóló regénye, A nagy út. A Zrínyi Kiadó újdonsága Két falusi asszony kopogtat a hivatal ajtaján. Bátortalanul lépegetnek befelé. Illendően köszönnek, de nehezen jön ki a szó. — Bizalmasan akarunk, mondani valamit. Az úgy volt, hogy mindkettőnk kislánya bejárt Kaposvárra az általános iskolába. Egy-egy tárgyból megbuktak. Ha segítene az elvtárs, minden áldozatot megadnánk. Zavart szünet következik. Nehezen érthető mindez, tisztázni kell a körülményeket. — Nem gondoltunk mi ilyenre. Nyáron többször is üzenték a tanárok, hogy küldjük a gyereket tanulni. Igaz, hogy nem engedtük el őket, mert ügye, otthon is kellett dolgozni. Megvolt a pótvizsga, és megint megbuktak. Most ismételhetik az osztályt és a végén még egy évvel tovább is kell maid járniuk. Pedig nagy lányok lesznek már, meg a szégyen a faluban... Hát tessék már tenni valamit, nem számít, akármibe kerül is a dolog. Nem akarnak ezek urak lenni, parasztok maradnak ők is, mint mi vagyunk. Meg el is vinnénk őket haza, otthon is tanulhatnak annyit, amennyi nekik kell. — Jó asszonyok, neheztelnem kellene, de nem haragszom, csak fáj nagyon a dolog. Nem kell szégyenkezniük, megtörtént, ami történt. Ismételjék meg a lányok azt az osztályt, amelyikbe tavaly jártak, de most tanuljanak szorgalmasan. És tanuljanak maguk is, mert ma már az a világ járja, hogy szép a parasztélet is, a parasztnak is műveltebbnek kell lennie. Csak ezzel a jó tanáccsal segíthetünk, mert ez az igazság. N. K. Ptácek csehszlovák író A második őrség című regénye, melyben a náci megszállás szenvedéseit idézi. A Szépirodalmi Kiadónál megjelent Illés Béla nemrég bemutatott színdarabja, a Szivárvány, új kiadásban Hel- tai Jenő bűbájos, szellemes könyve, A bölcsek köve és Szentiványi Kálmán A sárgakezű lányok írójának novel- láskötete, Az élőén ekei. A Magvető adta közre Pap Ká- rolynak egy festőművészről szóló regényét, A nyolcadik stációt és Remenyik Ziigmond Boltiacirkuszát. Uj kiadásban jelent meg Thury Zsuzsa nagysikerű regénve, A francia kislány és Szántó György romantikus történelmi regénye, A boszorkány. Háziasszonyokat. anyákat érdeklő könyv Domokos Lászlómé Háztartási tanácsadója és lama György ismertető műve, a Mit egyen 9 gyermek? /