Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-19 / 194. szám

Szerda, 1959. augusztus IS. 2 SOMOGYI NÉPLAP As Egyesült Államok kudarcával éri véget a santiagói értekezlet Santiago De Chile (MTI). Mint a TASZSZ és az AFP je­lenti, kedden délután befeje­ződött az amerikai államok külügyminisztereinek, augusz­tus 12-én kezdődött értekezlete. A záróülésen Uruguay és Chile küldötte szólalt fel. Az Egyesült Államok arra számított, hogy az 1954. évi guatemalai eseményekhez ha­sonlóan, most Kubában készít­het elő nyílt beavatkozást, s ezzel megakadályozhatja a ku­bai forradalom sikeres befeje­zését — írja. Azonban — mint az értekezlet kimenetele is megmutatta — ez alkalommal nem ért el eredményt. A kül­döttségek többsége nem volt hajlandó az. USA utasításait követni. Nem szavazták meg a Karib-tenger »békéjének cselszövésed ellen való védeke­zésre« irányuló amerikai ja­vaslatot, amely különbizottság alakítását irányozta elő. Az Egyesült Államoknak ez­úttal ■ csak azt sikerült elérnie, hogy »kompromisszumos hatá­rozat« alapján megbízzák a pánamerikai szervezet »békebi­zottságát« a Karib-tenger tér­ségében kialakult nézeteltéré­sek kivizsgálásával. Kuba és Venezuela követelésére olyan rendelkezést vettek fel a bi­zottság munkarendjébe, amely szerint a bizottság csak a2 érdekelt felek . belegyezésével működhet. Ugyanakkor az Egyesült Államok akarata el­lenére Olyan határozatok is születtek, amelyek a katonai kiadások csökkentésére a gaz­dasági együttműködésre, az emberi jogok tiszteletbentarUÍ- sára és más hasonló kérdések­re vonatkoznak. Átadta megbízólevelét Walter Vespre, az NDK magyarországi nagykövete Dobi István, a Népköztársa- ügyminisztérium protokoll osz­Ság Elnöki Tanácsának elnöke kedden fogadta Walter Vespre rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Német Demok­ratikus Köztársaság új ma­gyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt' dr. Sik Endre kül­ügyminiszter, Mihály fi Ernő és Úszta Gyula, az Elnöki Tanács tagjai, Kovács József, a Kül­tályának helyettes vezetője Köteles Jenő vezérőrnagy. Walter Vespre nagykövet megbízólevelének átadásakor beszédet mondott. A beszédre Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke válaszolt. Walter Vespre, a Német De­mokratikus Köztársaság új ma­gyarországi nagykövete, ked­den megkoszorúzta a magyar hősi emlékművet. Algírban vizsgálat kezdődött Aiszat Idir halála körülményeinek kiderítésére Algír (MTI). Az ,AP közlése szerint kormányszervek beje­lentették, hogy az algíri ügyész hivatalos vizsgálatot indított a meggyilkolt Aiszat Idir algé­riai szakszervezeti vezető ha­lála körülményeinek kideríté­sére. Mint ismeretes, a megkínzott algériai szakszervezeti vezető július 26-án halt meg egy francia katonai kórházban. Hatalmas erejű földrengés az Egyesült Államok északnyugati részében Helena (AP). Amerikában a földrengést jelző készülékek erős földrengéseket jeleztek. Az AP ■ most hírül adja, hogy az Egyesült-Államok, ész^knyu- -o «gáti részében elterülő Monta- " —na államban- kedden- reggel ha­talmas erejű földrengés pusz­tított. A földrengés fészke a negy­vennégy évvél ezelőtt épült Helgen védőgát környéke volt, amelyet annyira megrongált a földrengés, hogy összeomlással fenyeget. A gát összeomlása esetén hatalmas víztömeg ön­tené el a Madison folyó völ­gyében fekvő városokat és fal­vakat. Már intézkedtek a fo­lyó . mentén. lakók kitelepítéséi, ről. >. A'földrengést nemcsak' Ame-' rika igen sok államában, ha­nem Kanadában is észlelték. Eddigi jelentések nem köz­ük, hogy volt-e a földrengés­nek halálos áldozata és nem szólnak a károk méreteiről sem. (MTI) fl magyar zsidóság tiltakozása az izraeli kormánynál A magyar izraeüták országos képviseletének, a százezer fő­nyi magyar zsidóság országos felekezeti szervezetének meg­hívására kedden este országos értekezletre jöttek össze a fő­városi .és vidéki hitközségek vezetői. Az országos értekezle­ten határozati javaslatot fo­gadtak el, amelyben kifejezik az izraeüta vallásid magyarok tiltakozását Nyugat-Németor- szág felfegyverzése ellen, »to­vábbá az ellem, hogy az izraeli kormány fegyvereket szállított Nyugat-Németoirszágnak.« Mint magyar hazafiak és mint izrae­lita vallású magyarok — han­goztatja az egyhangúlag elfoga­dott határozat — a világ béke­szerető tömegeihez fordulunk, -hogy ne tűrjék, a legjobb ma­gyar hazfiak és hatszázezer de­portált magyar zsidó gyilkosad­nak felfegyverzését, akadályoz­zák meg az emberiség béké­jének veszélyeztetését« (MTI.) Bécsben állítják fel a nemzetközi atomfegyver­ellenőrző szervezetet Bécs (MTI). Bécs városi ta­nácsa legutóbbi ülésén elfo­gadott határozatában örömmel üdvözölte a Szovjetunió, Sz Egyesült Államok és Nagy- britannia kormányainak genfi megállapodását, amely szerint az osztrák fővárosban állítják fel az atomfegyver-kísérletek megszüntetését ellenőrző nem­zetközi szervezet központját A városi tanács hangsúlyozta, hogy kész Bécs határában lévő Cobenzl-kastélyt átengedni a nemzetközi ellenőrző szerve­zetnek. Bonn és Párixs 0 cáfol — de ki hisxi el? London (MTI). A Daily He­rald írja: Párizs és Bonn hiva­talosan cáfolta azt a leleple­zést, hogy de Gauelle titkos se­gítséget kap Adenauer Német­országától atombombájának megvalósításához. Ez a cáfolat várható volt, hiszen szerződés tiltja el a németek részvételéi atomfegyverek gyártásában csakúgy, mint ahogy szerződés tiltja a Krupp-birodalom feltá­masztását is. A cáfolatok azon­ban nem meggyőzőek, sőt tel­jesen értéktelenek. A német együttműködés kétségkívül nem hivatalos, de tagadhatat­lan a szaros együttműködés a két ország atomipara között. Vajon tagadhatja-e Bonn, Jiogy a két államnak közös atomku­tató telepe van. . Elzászban? Tagadhatja-e. Párizs, hogy kö­zös fegyverkezési bizottság ré­vén Nyugat-Németország hoz­zájárul a szaharai kísérleti ál­lomás fenntartásához? A nő­iket szakértők rendszeresen lá­togatják ezt az állomást, ahol irányítható fegyvereket ké­szítenek de Gaulle bombájá­hoz. Nem tagadható a francia és a német atomtudósok szoros együttműködése és kutatási eredményeik kölcsönös kicse­rélése sem. a Japán Szocialista Párt elnöke az amerikai biztonsági szerződés felülvizsgálata ellen Peking (Uj Kína). Szuzuki, a Japán Szocialista Párt elnöke kijelentette: pártja harcolni fog a japán—amerikai bizton­sági szerződés felülvizsgálata ellen. Kist miniszterelnök — mondotta Szuzuki — nem ké- pes megérteni, s követni a mai világpolitikát, mert kü­lönben nem az Egyesült Álla­mok utasítása szerint csele­kedne. (MTI) Az omani hazafiak sikeres harcai Az Egyesült Államok beavatkozással fenyeget Laoszban Kairó (TASZSZ). Az ománi imám kairói szóvivője nyilat­kozatot tett közzé, amely ar­ról ad hírt, hogy az utóbbi na­pokban az omani partizánok 29 angol katonai gépkocsit és öt olajtartályt robbantottak fel. Különösen Nazva körzetében dúlnak éles harcok. Az oma- niak itt 41 katonát megöltek, 30-at pedig megsebesítettek. Jelenleg a partizáncsapatok az összes fontosabb szárazföl­di utakat ellenőrzésük alatt tartják. (MTI) Közös francia—spanyol hadgyakorlat Hendáye (MTI). Mint az AP hírügynöksége jelenti, francia és spanyol ejtőernyős katonák közös hadgyakorlatot tartottak a francia—spanyol határon. Noha a hadgyakorlaton csak tevésén, mindössze 15 francia és 15 spanyol ejtőernyős vett részt, az AP megelégedéssel állapítja meg, hegy ez az ese­mény »jelentős lépés a fran­cia—spanyol katonai együtt­működésben". Peking (Uj Kína). Burke tengernagy, az amerikai hadi- tengerészet hadműveleti ve­zérkari főnöke nyilatkozott az amerikai újságíróknak a lao­szi helyzetről. Kijelentette, hogy »rendkívül komolynak" tartja a laoszi'eseményeket és azzal fenyegetőzött, hogy »le­hetségesnek tartja az ameri­kaiak beavatkozását". Hogy ürügyet találjon a fegyveres beavatkezás lehetőségének megindokolására, Burke ten­gernagy még attól sem riad vissza, hegy megrágalmazza a Kínai Népköztársaságot, azt állítván, hogy a kínai kor­mánynak része vart a laoszi helyzet alakulásában. (MTI) Párizsban összeül az Atlanti Tanács Cáfolnak a tények Párizs (MTI). Eisenhower európai látogatása alkalmából az atlanti szerződés tagálla­mainak miniszterei tanácsko­zásra ülnek majd össze, hogy meghallgassák Herter beszá­molóját az Egyesült Államok elnökének Európa több vezető politikusával folytatott meg­beszéléséről. Az Atlanti Ta­nács ülésére Eisenhower pá­rizsi tartózkodása idején kerül sor. Az' Atlanti Tanácsnak ez az összehívása egyes európai or­szágok, különösen Görögor­szág, Törökország, Belgium és Hollandia kétségtelen sikere — írja keddi számában a Libé- ration —, hiszen ezeknek az országoknak a vezetői köve­telték, hogy folytassanak meg­beszéléseket még Hruscsov egyesült államokbeli utazása előtt. Ugyanakkor az is bizo­nyos, hogy az Atlanti Tanács ülése kudarca de Gaulle kor­mányának, amely az Eisenho- werrel tartandó tanácskozást a legszűkebb körre kívánta le­szorítani. . Moszkva - (TASZSZ). A Krasznaja Zvezda keddi szá­mában vitába száll Nixon amerikai alelnökkel. Nixon a .moszkvai televízióban azt bi­zonygatta, hogy az Egyesült Államok békére törekszik, és többek között kijelentette: »Mi küzdöttünk két világhá­borúban^ s nem követeltünk és nem is kaptunk egyetlen acre földet, egyetlen cent jó­vátételt sem", A cikkíró erre a következőket írja: Nixonnak ez az állítása el­lenkezik a történelmi tények­kel. Nixon »elfelejti" többek között azt a csekélységet, hogy az Egyesült Államok a második világháború után-el­lenőrzése alá vont körülbelül kétezer, hajdan japán mandá- tumos területet képező szige­tet, valamint az Azori-szige- teket és néhány más terüle­tet. A gyámsági területként be­kebelezett csendes-óceáni szi­getek (a , Mariana-, a Mar­shall« és a Karolina-szigetek) körülbelül hárommillió négy­zetmérföld összterülettel az óceán óriási térségeire terjed­nek ki. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a »részletkérdést" sem. mint a Japán területét képező RJükiu szigetcsoöort egy részének, ezen belül Oki- navának a megszállását. Gya­korlatilag az Egyesült Álla­mok gyarmatává változtatta ezt a területet. Az Egyesült Államok, je­lenleg is megszállva tartja Tajvant, az ősi kínai terüle­tet. Az amerikai monopolis­ták a második világháború következtében nem égy, ha­nem egymillió acre területet vontak ellenőrzésük alá. És ebbe még nem számítottuk bele a más országokban lé­tesített amerikai katonai tá­maszpontokat — írja befeje­zésül a Krasznaja Zvezda, (MTI) ,WAV.WVWVWVWA%WWW.%IW.VWAV^,AW^ flz Izvesztyija cikke a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságárál Moszkva (TASZSZ). Az Iz­vesztyija kommentálja az ame­rikai diplomáciai tevékenysé­get, amelynek az a célja, hogy megakadályozza a Kínai Nép- köztársaság ENSZ-beli jogai­nak rendezését. A nagy kínai nép részvétele az ENSZ tevé­kenységében már nem csupán az igazság és a törvényesség helyreállításának kérdése — írja az Izvesztyija. — A tények azt bizonyítják, hogy a Kínai Népköztársaság létezhet és sikeresen fej­lődhet az ENSZ nélkül is, de az ENSZ hatásosan nem tevékenykedhet Kína nélkül. Lényegében megbénult egy olyan rendkívül fontos nemzet­közi szervezet, mint a Bizton­sági Tanács, mert vajon kinek jutna eszébe, hogy komolyan a Biztonsági Tanács állandó tag- -jának- és_az .-öt. nagyhatalom egyik képviselőjének-tekintse a New York-i éjszakai mulató­helyek csangkajsekista törzs­vendégeit, Kína részvétele nélkül az ENSZ nem tudja megvitatni a legfontosabb nemzetközi kér­déseket. És általában lehet-e megfelelő befolyása a világon annak a nemzet­közi szervezetnek, amely­ben nincs képviselve a Föld lakosságának csak­nem egynegyede? Természetes, hogy nem. Mindenki számára nyilván­való, hogy tarthatatlan az ame­rikai, kormányköröknek e kér­désben elfoglalt álláspontja. Most, amikor az Egyesült Ál­lamokban felülkerekedik az az irányzat, hogy tárgyalások út­ján oldják meg a vitás nem­zetközi kérdéseket, a Kínával kapcsolatban el­foglalt álláspont a logika utolsó maradványait is nél­külözi. De ha az Egyesült Államok Kínát illetően még mindig fi­gyelmen kívül hagyja a reális valóságot, és továbbra is ve­szélyes illúziókban ringatja magát, ez az ő dolga. Itt az ideje azonban, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezete fel­ébredjen, és félreállítsa Lod­ged, az időtől elmaradt ameri­kai ENSZ-képviselőt és azokat, akik őt irányítják. MTI Az Avgi elítéli a görög kormány elutasító magatartását i Athén (BTA). A görög . köz­véleményt továbbra is élénken foglalkoztatja a Bolgár Nép- köztársaság kormányának az a A forradalom tovább folyik Kuba telj es felszabadításáig44 Nicolas Guillen nyilatkozata Az Országos Béketanács és a Kulturális Kapcsolatok Intéze­te meghívására kedden Buda­pestre érkezett Nicolas Guillen nemzetiközi békedíjjal kitünte­tett kubai költő, a Béke Világ­tanács tagja. Megérkezése után Ferihegyi repülőtéren nyi­latkozott az MTI munkatársá­nak: — Hazám forradalma — han­goztatta — nemzeti felszabadí­tó forradalom az imperializmus elleni harc jegyében. — Magyarországon is bizo­nyára tudják, forradalmunk megsértette az imperializmus fontos érdekeit. Különösen vo­natkozik ez az agrácrefcrmra. Kubában törvényt hoztak, amely korlátozza a magántu­lajdoniként birtokolható föld területét, a nagybirtokokat szétosztják a dolgozó parasztok között. Ez nyilvánvalóan vo­natkozik az amerikai monopó­liumok hatalmas birtokaira is. Nézetem , szerint többek kö­zött a forradalomnak ez a rendkívül indokolt intézkedése váltotta ki különösen az impe­rialisták dühét, ösztönözte őket támadásra. A forradalom ellen folytatott nagyszabású sajtó- kampányon kívül a környező országokban állomásozó kato­nai erőkkel akarják Kubát sakkban tartani, titkos ügy­nököket használnak fel arra, hogy ellenforradalmi akna­munkát szítsanak. A mi forra­dalmunk gyökerei azonban rendkívül mélyek népünkben, s ezért bizonyos vagyok abban, hogy teljes győzelmét az impe­rialisták és kiszolgálóik sem­miféle mesterkedése, fenyege­tése nem tudja megakadályoz­ni. A világhírű költő végül_ el­mondotta, hogv ezúttal iár harmadízben Magyarországon. Jelenlegi, kéthetes tartózkodá­sa idején közelről meg kíván ismerkedni hazánknak leg­utóbbi látogatása óta elért eredményeivel, találkozik majd magvar író- és költőbarátaival. A "kemény küzdelem hete" o marseille-i hajógyárakban javaslata. - hogy a; két - ország kössön megnemtámadási szer­ződést ... Az Avgi című lap vezető he­lyen ismerteti a bolgár ■ kül­ügyminisztériumnak a görög kormányhoz intézett jegyzékét, és teljes terjedelemben közli a javasolt megnemtámadási szer­ződés szövegét. A lap elítéU a görög kor­mánynak a javasolt szerződés­sel szemben elfoglalt negatív álláspontját. Megállapítja, hogy a görög kormány, a bolgár ja­vaslat gyors elvetésével, ismét bebizonyította, hogy nem tud alkalmazkodni a nemzetközi életben kialakult új helyzethez* Amerikai képviselő Kína ENSZ-felvétele mellett Washington (MTI). Mint az AP jelenti, az amerikai képvi­selőház 268 szavazattal kettő ellenében megerősítette azt az elhatározását, . hogy Kína ENSZ-tagsága ellen foglal ál­lást. William Meyer képviselő e felháborító határozat ellen fel­szólalt, s kijelentette, hogy a képviselőház eljárása »szük­ségtelen, ostoba, elhamarko­dott, és valószínűleg káros is." Hangsúlyozta, hogy nem leltet figyelmen kívül hagyni, hogy »a kínai kommunista kormány de facto létezik,. akár tetszik amerikaiaknak, -akár ez az nem". Párizs (MTI). Megkezdődött a »kemény küzdelem hete" a marseillei hajógyárakban a tervezett munkáselbocsátások ellen. Az első megmozdulásra már hétfőn délelőtt sor került. Kedden az egyik üzemben (Terrin) volt, szerdán pedig egy másikban (Durbec) lesz figyelmeztető sztrájk. Csütör­tökön munkabeszüntetést ter­veznek valamennyi hajójavító üzemben. Japán távirányítású lövedékeket gyárt Tokio (MTI). A TASZSZ a japán Times című lapra, hivat­kozva .jelenti,, hogy japán fegy­vergyárosok erősen készülőd­nek a várható nagy megrende­lésekre. A jövő pénzügyi év­ben ugyanis életbe lép a kor­mány hosszúlejáratú »honvé­delmi terve", amely meg kí­vánja teremteni * modern fegyverek hazai gyártását. Több cég és konszern máris hozzálátott bizonyos típusú távirányítású lövedékek kísér­leti —ártásához. Várható, hogy a kormány még az idén nagy mennyiségű páncélkocsit, ágyút, gépfegy­vert -s más hadifelszerelés' rendel meg. Árvíz Boszniában, havazás Szlovénia hegyvidékein Belgrád (MTI). Bosznia-Her­cegovina több vidékén a nagy esőzések és felhőszakadások árvizet okoztak. A megáradt risebb folyók és patakok a Száva jobb partján,, va1 amint a szemberijai mező-égen elöntöt- fek számos községet és f.alufc Az anyagi károk különösen a falvakban nagyok. Ezzel egyidejűleg a szlové­niai Triglav-hegységbő] hava- ásc-kat jelentenek. A mértél "apja tartó havazó« következ- a V,«— '»«ékl°t rninüsz 2 fokra süllyedt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom