Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-19 / 168. szám

aWHOOTI NÄPLA* S ▼asámaj», f939. fáBns J0t Ma- mindiből és magának arat a nép Emberek dülöngnek a mezőről, Dél derül és rossz-felhős Észak. Sívár nyár fül s az egész falun Bús kasza-ritmus s gaz virágok Lehelletén szállong a szegény szag. (Ady: T3j magyar bukolika.) Így irt Ady, a költő. Ilyennek látta, s ilyen is volt a magyar nyár. «Seregszámlát tartottak a családok, fázón gondolt mindenki a télre.« Az első világháború után — a Tanácsköztársaság ideién — egy lélegzetnyi időre, álom­nak tűnő pillanatra csupán a földek robotosai is megkós­tolhatták a szabadságot. Csak egy pillanatra, mert 133 nap után bevégeztetett. A szegényeknek ínséges, szuronyt csil­logtató Horthy-korszak negyedévszázados dáridója elfojtot­ta a nép sírását. Ilyenkor aratás, cséplés idején családok százai és ezrei indultak vándorútra. Munkát keresve a télire való remé­nyében, keresztül-kasul befutották az országot.' Jó volt, ha akolban álomra hajthatták fejüket. A cselédek az intéző pálcájának csípésétől sziszegtek. A földet verejtékükkel öntöző szegények már remélni sem tudtak. »Semmi boldog aratást nem várnak« — mondja a költő. Nem hitték, hogy jön korszak, melyben vége szakad a kínnak, nem hitték, hogy jön nyár, mely nekik is érlel gabonát. Apák, nagy­apák emlékezete a tanú, ők tudnak vallani arról a korról, melynek lidérce maradéktalanul soha-soha nem szakad ki az idősebbek leikéből. Aratás, cséplés időszaka van ma is. Ugyanaz a föld terem, zömben azok munkálják, akik egykor a mérhetet­len birtokok urainak vetettek. Aratás van, de mennyivel masabb, mint 15 esztendővel ezelőtt! A gazdatisztek járta dűlőutakon egyenes gerinccel vonulnak az emberek. Hoz­zájuk már nem küldhet követet a nyomor: nem rettegés a szentgyörgy nap, s nem kalimpál riadót a kútgémre füg­gesztett ekevas. A mező — a gyümölcstől terhes — nekik érlel kacagást, jókedvet, szép ruhát. Nem lehet meghatottság nélkül gondolni az első sza­bad aratásra, a szörnyű népvándorlásnak végetvető emberi korszak kezdetére. A 45-ösre 14, és jobbra jobb nyár kö­szöntött. 45-ben porrá égett egy dicstelen korszak összes énülete. A pernyét kavarok nem találnak zsarátot a hamu alatt. Nincs erő, mely visszat>ezényelhetné grófi alattvaló­nak ezt a népet, övék a nyár, övék minden ebben az or­szágban. Nekik érik fehérre a kenyér, magának vet és ma­gának arat. Hogy pörlekedik a falusi nép? Hát perlekedjen.. Mond­ja meg a gépállomásoknak a magáét, ha mulasztáson kap­ja őket. Meg a mozgóbüfésnek is, ha meleg a hűsítőital. S örüljünk ennek, örüljünk, hogy csak ilyen és hasonló gon­dokkal küzdenek ma az aratók, örüljünk, hogy éhe, kizsa- roltsága megszűnt a népnek, hogy nem «sírás sír a... búza-világból«. , Testet öltöttek a remények. Szikkadt izmú, sovány emberek serege sehol. A kövér nyarak hússal, búzával fizetnek az aratóknak. Ma már nem csaphatja arcul senki a paraszti méltóságot. Egy közösség lett az ország. Ha gép dübörög, ha kalász zizzen '— minden mozdulatban kifeje­zésre jut: együtt és nem külön, nincs csak város, s nincs csak falu. A paraszti világ a munkással és a szellem ter­mékét a köznek adó, értelmiségivel osztozkodik. Fordítva is áll a tétel. Agarászó uraknak nem terem a magyar föld. 17.7 értelmet kapott a nagyüzemi gazdálkodás, új tartalom­mal telítődött a nagybirtok fogalom. Mást jelent ma a nyár. Igaz, ma is fáradnak az emberek, ma is forrók a me­zők, csak annyi a különbség, hogy aki fárad, tudja is, mi­ért. S ez a »csak annyi« igen sokat jelent, mérhetetlent, szavakban ki nem fejezhetőt. Van derű a mezőn, s van nevetés. Míg suhog a kasza, dübörög a %ép, ezerféle tervek születnek. Kétkezi munkások, örökké földművelő emberek tudják igazán, mit jelent mindiből aratni, s minden őszön teli csűrökbe tekinteni. , Mai aratáskor is — napot takaró rongy felhődarabként — bizonyára sokak előtt felrémlik a múlt. Látják önmagu­kat, vagy társaikat a szipoly szorításában. Ilyenkor mérnek, összehasonlítanak. Az eredmény nem kétséges. Azonban soha ne feledkezzünk meg a múltról, mert csak így tud­juk értékelni a mát, a jelent, mikor mindiből és magának arathat a nép. Ülésezett a Nagyatádi Járási Tanács V. B. (Tudósítónktól.) A v. b. eredményes mutnká­A Nagyatádi Járási Tanács jáért dicséretben* részesítette V. B. legutóbbi ülésén két na- a pénzügyi osztály és a szo- pirendi ponttal foglalkozott, ciális otthon minden dolgo- Elsőnek a pénzügyi osztály zóját A DARÁNYI GÉPÁLLOMÁS LABORATÓRIUMÁBAN Varga Sándor, a laborató­rium vezetője szakvéleményt készít a lakócsai Március 15 Termelőszövetkezetnek. Mű­szerei segítségével már kiku­tatta a lakócsai talaj titkát. Tapasztalatait most összegezi. Nem is gondolná az ember, hogy a csendes kis «-laborban-“ mennyire fontos munka fo­lyik. A Darányi Gépállomás körzetéhez tartozó termelőszö­vetkezetek legtöbbje csak az általuk művelt föld felszínét ismeri. Pedig a mély milyen­sége is fontos. Magasabb ter­méshozam, igazán szép búza, kukorica nem teremhet a ta­laj -tulapdonság, a talaj-adott­ság ismerete nélkül. Varga Sándor szakvéleménye ezért is jó iránytű a termelőszövetke­zetek kezében. Talajművelés, talájjavítás, műtrágyázás, valamennyi «hogyan«-jára megadja a választ a készülő van mellékletként. Jó, ha a nek csak köze van a termelés­szakvélemény. termelőszövetkezet elnöke, ag- hez — minél többet forgatja Az utolsó lapon kész térkép ronómusa — mindenki, aki- a laboratórium vezetőjének ö&szegezőjé't. A kastélyosdombói Népaka­rat kézhez kapta már a talaj- vizsgálat eredményét. Lassacs­kán sor kerül a többi terme­lőszövetkezet talajának vizs­gálatára is. Nem máról hol­napra megoldható feladat ez. Fontos, hogy a laboratórium­ban előbb összegyűljön min­den szükséges nyersanyag a talajmintákból egészen a te­rep feltérképezéséig. Csak ezután kezdődhet az igazi elemző munka, a tudományos vizsgálódás. Ahogy vége egy-egy műsze­rekkel végzett munkafolya­matnak, úgy szaporodnak Varga Sándor jegyzetei, s vé­gül is egésszé kerekedik az anyag, elkészül a szakvéle­mény. PVWWWJVWVWWVWVj WVUWWVVWyWVVVVVVWVVVUVVSi M indén reggel az alvégen, visszafelé számítva az utolsó ház előtt fújja meg a kürtöt. Sóha életében nem bánt még ilyen «-hangszerrel“, nem csoda hát, ha kezdétben benn akadt a lélegzete a sza­ru txórnittt tálba. Klein te csak egyszer-kétszer jajdított vele, de ez is elég volt. Hallatára előjöttek az emberek, két-há- rom napig csak ő volt a té­ma a faluban. Megbámulták, s a háta mögött összesúgtak. — Kellett neki, minek ment közéjük. Most futkoshat más malaca után. Nahát ez a Ba­logh! Balogh Vendel nem törődött a szóbeszéddel, nem fortyo­gott benne a méreg. Suhintott egyet a kürttel s kutyáját biztatta: eredj arra előre, ne engedd a kertbe a Molnárék góbéiét. Ekkortájt még az egyéniek óljanópét is Balogh bácsi őriz­te. Csak a fele falu dolgozott a szövetkezetben, s a vakond- túrásos legelő közös volt. Ba­logh Vendel fején följebb csú­szik a kalap valahányszor visszagondol az első kürtszó- . ra. A pásztorkodáshoz nem szokott ember alig bírta meg­fékezni a négy égtáj felé ira­modó malacokat. Kutyáját, a famula Bodrit hiába küldte elébük. Elriasztotta a disznó­kat, vagy egyszerűen megta­gadta a parancsot. Még az utóbbi volt a jobbik eset. Ami az embereknek — bár nem is tartozott rájuk — problémát Okozott, neki nem jelentett semmit. Alapos számadást csinált. mielőtt «odadobta« volna a gyeplőt, a korbácsot, meg a tíz hold föld­jét a tsz-nek. 1957 őszén egyik este, mi­kor már felhordta a kukori­cával, teli küttőzsákokat a pad­lásra, így szólt a feleségéhez: — Asszony, változtatni kéne a dolgok folyásán, mégsem le­het, hogy tavasztól őszig ne vacsorázhasson nyugodtan az ember. Mit szólnál ha beszél­nénk Simonnal? — Hát lenne szíved elher­dálni mindazt, amit nyava­lyás életedben összekuporgat- tál? — Nana, a szívet azt hagyd ki, ha így megy tovább, nem­Hajt a sókára felmondja a szolgála­tot. Én már nem bírom a ka­szát, nagyon jól tudod. A grádics feljárójánál Ba- Icghné kezében félrebillent a lámpa. — Nem bánóim —, tedd ahogy jónak látod, elvégre tiéd a kalap. Másnap reggel az örökké korán ébredő Balogh Vendel sokáig beszélgetett Simon Pé­terrel a tsz elnökével.. Hang nem hallatszott ki az irodából, a «Dózsa« tagsága is csak a közgyűlésen értesült a módos Balogh elhatározásáról. Mel­lette szavaztak, s így történt, hogy a beteges Bende Mihály helyett őrá testálták a falka őrzését. Szó, ami szó, furcsa volt a trombita meg az ostor, s mire végigért a falun, kiver­te az izzadság. Egyik este testi lelki jóba­rátja, Faragó János kopogta­tott be hozzá. — Mondd csak, mi a fész­kanász kés nyavaja vitt közéjük, hát nem volt neked jó sorod? Az újdonsült kanász előbb harapott egyet a kenyérből, .s csak aztán szólalt meg. — Van neked fogalmad, mennyit osztunk az ősszel? — Osztunk? Hiszen te még most csöppentél oda. — Az mindegy. Hatvan fo­rint esik egy munkaegységre. Tessék, itt a papír meg a ce­ruza, s számolj, de negyed­magadra számolj. Ezer egysé­get ti négyen könnyen össze­verhetnétek. Mit mondjak még? A jóbarátban lelohadt az odamondogatni akarás. Egyik lábáról a másikra állva tűnő­dött. — Hm! — csak ennyi csú­szott ki a száján, de regge­lenként egyre inkább elspeku­lálva nézett ostortpattogtató barátja után. A csoda való­ban csak három napig tar­tott. A falu napirendre tárt Balogh Vendel elhatározása fölött, ő meg elsajátította a mesterséget, s ma talán még jobban tudja cifrázni a han­got, mint az Orsós Pista, a vándorkanász. Utoljára 58 telén beszéltek róla. A kürttel meg az ostor­ral egy év alatt annyi pénzt keresett a szövetkezetben, hogy csinos kis fordítást va­rázsoltatok a háza elé. — Érettségi után lehet, hogy vöt hoz a házhoz a lá­nyom. Sohse lehet tudni —■ pattint egyet, s mosolyog a szavakhoz Balogh Vendel. C ma, ha az alvégen visz- szafelé számítva az el­ső ház előtt megszólal' a kürt, senki sem csodálkozik. —• Hajt a kanász! — Csak ennyit mondanak az asszo­nyok, s a háztáji malacokat kihessentik az ólból. Ez év tavaszán ugyanis Balogh Ven­delnek igen sok követője akadt, s a falu végére kike­rült a tábla: Termelőszövet­kezeti község. , Gőbölös Sándor AZ ö RE Q KOVÁCS Külsőleg épp úgy fest a há­romfai kovácsműhely is, mint bármelyik más falué. Előtte körmölő-bakok, szétszórt vas­hulladék és sínhúzók hever­nek. De belül egészen más, mintha csak régiségtárban len­nénk. A falakon, műhelyasz­talon, s a füstös gerendákon agyonkoptatott szerszámok, a sarokban ezerszer átválogatott ócskavas-halmaz. Fölötte fol­tozott oldalú, sípoló fújtató. A tűzszekrény előtt, ahol fe­hérre izzik, s formálhatóvá válik a vas, öreg tuskó mel­lett, nyergessé vásott üllő fölé hajolva dolgozik a kovács. Haja hófehér, arca barázdáiba vastagon ül a korom. Ahogy az izzó vasra üt, keze fogyó erejéből meggyőződhetünk, nem fiatalember már. Itt, ezen a helyen megszámlálha­tatlanul sokszor emelte ütés­re kalapácsát — elszállt az ereje. 1920-ban, 25 éves korá­ban függesztette ki először az új műhely homlokzatára: Kupics Mihály község-kovács. Azóta 39 esztendő telt el, s ennek nagyrésze Háromfán. Az apósa is kovács volt, tő­le tanulta a mesterséget, s vette át a szerszámokat, me­lyeket ő is negyven évig haáinált. Most már csak rit­kán -néz be a műhelybe. A hosszú évek szorgalmas, fá­radságos munkája nyomán lassan megvásárolgatta testvé­reitől az öt holdból rájuk eső szülői jussot. Ezen gazdálko­dik. Jószágokat tart, arat és kapálgat. Persze csak módjá­val, a hajdani erős munkáske­zek már ezt sem nagyon bír­nák. A műhelyt Béla fiára hagy­ta, aki szintén kovács. Erős, robosztus termetével már őt látni legtöbbször az üllő előtt, az ő keze kemény kalapács­ütései alatt sziporkázik a vas. Érti a mesterségét, hiszen 28 éves és már 14 éves korában kezdte el a szakmát. Nyu­godtan rábízhatnak bármilyen munkát. Most éppen tolóka­pát készít Horváth Imrének. Ha valamit mégis nem értene, vagy egyedül nem tudná vé­gezni, csak átszól az apjának, s az öreg kovács boldogan jön, hiszen mégis' csak idehúz a szíve. — Amikor kevés a munka — mondja két kalapácsütés között az idős mester —, a fiam is elgyézi, sőt az is a baj, hogy sokszor semmi tennivaló nincs. Az elmúlt időszakban például csak két patkolást vé­geztünk. Aratott a falu népe, nem ért rá idejönni. De most nekem is itt kell lennem. Kö­zeledik a gabonahordás, tar­lóhántás, lessz annyi kocsija­vítás, ekeélezés, hogy ketten is alig győzzük. Igaz-e? — kacsint fiára, — majd választ sem várva, máris sújt a ka- lapácf, s ezúttal legényes üté­se alatt felszisszen a vas. Szentai Sándor i munkáját tárgyalták meg. A\tr-0^:mm050S0Ct0C0c.*ti járás megyei viszonylatban az! első helyre került az első fél-1 évi pénzügyi tervek teljesítő-1 sében. Ez elsősorban az appa­rátus és a községi tanácsok jó! munkájának köszönhető. • Az| eredmény értékét növeli, hogy* a befolyt összegek döntő több-j ségét önkéntesen fizették be.! Ez előrehaladást jelent az elő-| ző évekhez viszonyítva és mu-j tatja azt is, hogy a párt ésl kormány politikája helyes,! mert biztosítja a gazdaságig alapot az adófizetéshez. A já-8 rás az együttes adótervét 125,á! százalékra teljesítette. Félmii-! lió forinttal több pénz folyt« be a tervezettnél. % A Segesdi Szociális Otthon! munkájáról Fehér József tér-! jesztett beszámolót a v. b. elé.! Az otthon vezetésében áz! utóbbi időszak alatt jelentős,?! javulás állott be. Az otthon! vezetője a munkatársak részé-! re rendszeresen tart munka-! értekezleteket, melyeken meg-* beszélik tapasztalataikat. Ag 250 gondozott elhelyezése ésg éüátása jó, 3 0(.0‘&>0-j4-0.0,.0S0*0Jl^-:0.\0--0a0*0^0>.» MUNKÁBAN AZ SZK 3-AS ŰJ SZOVJET KOMBÁJN Megyénk állami gazdaságai ÍZ SZK 3-as szovjet kombájnt kaptak. Az új gépek már dolgoznak is a magyar gabonatáblákon. A képek az Alsóbogán Állami Gazdaság két gépét ábrázolja munkaközben. A két kombájn egy nap alatt 22 hold búzát aratott le és csépelt el. Előnye, hogy egy ember uralni tudja az óriást. Vágószélessége 3 méter, dobszélessége 1200 mm. A régi kombájnok dobszélessége 900 mm, vágöszélessége i méter. Az új gép műszerfala tele jelzőberendezéssel, h* eltömődik a szalmagyüjtő, lámpa gyullad lel, ha ‘ ■’">!- -v -«telik jelez. A régi kombájnnál egy ő* tagú brigád segédkezett. Kanéi a gébnél csak egy embers* tut* szitkáén.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom