Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-16 / 139. szám

A VASÁRNAP SPORTJA Vasárnapi labdarúgó-mérleg Igazi hajrá. Sok bizonytalanság, | váratlan eredmény jellemzi a be- i fejezéshez közelgő labdarúgó-baj­nokságot. Nem új dolog, rendsze­rint ez a finis jellemzője. A kaposvári szurkolótábor egyik szeme sír, a másik nevet. Monda­ni sem kell, hogy sír a Kinizsi sok­ezres szurkolótábora. Nem csupán a 3:l-es vereség a bánat előidéző­je, hanem az a körülmény, hogy a többi mérkőzés mind úgy ala­kult, ahogy azt nem kívántuk. A lehető legnagyobb veszélybe sod­ródott a kaposvári NB ÍI-es csa­pat, amely egy újabb vereséggel majdnem biztosra vehető, hogy ki­esik az NB II-ből. Mert mi tör­tént? Győzött a Kistext, a Láng, a PVSK, döntetlenül végződött a Budafok és Oroszlány találkozó. Három csapat egy pontnyira kö­zelítette meg a 10. helyen álló Ki­nizsit, s ezek aránylag könnyen megelőzhetik a jövő héten. A 14. helyen álló l áng, a jövő vasárnapi ellenfél két ponttal le van ma­radva. De ha nem sikerül tőle pontot szerezni a kaposváriaknak, akkor a Láng is megelőzi a Kini­zsit. A helyzet veszélyesebb, mint valaha. Persze, a megoldás kulcsa adva van. Legelsősorban a csa­patnak magában kellene bíznia, s legalább egy pontot kellene sze­rezni a Láng ellenében. Ellenkező esetben csak mások menthetik meg a Kinizsit (de ennek kevés a valószínűsége). Elgondolkoztató, hogy miként jutott erre a mély­pontra a nagy népszerűségnek ör­vendő Kaposvári Kinizsi csapata. A KMTE tovább folytatta győ­zelmi sorozatát. Az irreális, mély talajú pályán is aránylag • ‘ztos győzelmet aratott az ellen a Nagy­atád ellen, amely majd ú ;*/ küz­dött, mintha e mérkőzéstől füg­gött volna léte. A szerencse is a KMTE mellé szegődött. Ismét ki­kapott a Bajai Bácska, ez alka­lommal Eázakerettye terítette két- vállra ?. bajainkat, s ütötte el most már végképp őket a bajnoki cím­től. Az NB Ill-ban még két bajnoki forduló van hátra. Két héttel a befejezés előtt a KMTE előnye már négy pont és jobb gólarány. Számítás szerint már nem vehető el a Kaposvári MTE-től a bajnok­ság, s az MTE féllábbal már az NB II-ben érezheti magát. A Nagy­atádi Kinizsiről előbb már leírtuk véleményünket. A KMTE elleni ta­lálkozón igazolta önmagát a csa­pat. Remek a közvetlen védelmük, és góliszon3'ban szenved a csapat támadósora. Nem véletlen, hogy a Nagyatádi Kinizsi rúgta a legke­vesebb gólt a délnyugati NB in­ban. Ez a tényező pecsételte meg a lelkes nagyatádi csapat sorsát. A vasárnap mutatott játék alapján a Nagyatádi Kinizsi, ha együtt marad csapata, a jelenlegi megyei bajnoki mezőnyben könnyűszerrel kiharcolhatja majd a visszajutást. Úgy fest, eldőlt a megyei baj­nokság sorsa is. A Kaposvári Dó­zsa imponáló fölénnyel, nagy gól­aránnyal győzte le ellenfelét, míg a siófokiak ismét vereséget szen­vedtek. Barcson is bebizonyoso­dott, hogy a jelenlegi siófoki együttes aligha képes csodákra. Pedig a bajnokság elnyerése már csak csodával határos módon vál­hatna valósággá a siófokiak szá­mára. Már csak két bajnokjelölt van az NB Ill-han Szombaton és vasárnap kerültek sorra az NB III. Délnyugati cso­portjának mérkőzései. Szombaton Pécsett a Pécsi Vasas már 3:l-re vezetett a Pécsi Bányász ellen, vé­gül is döntetlenül végződött a ta­lálkozó. A Pécsi Bányász újabb pontvesztésével kiesett a balnokje- löltek sorából. Vasárnap Bázake- rettyén ütötték el a bajnokság megnyerésének lehetőségétől a Ba­jai Bácskát, s a hosszú időn át él­lovas csapat egyszerre a 4. helyre zuhant. A bajnokságért már csak két csapat fut versenyt, a KMTE és a Bajai Építők, bár az utób­biak esélye csak papíron létezik, a valóságban aligha. Nem tisztá­zódott kiesés körüli helyzet sem, bár a kör szűkült. A már biztos három kieső: Nagyatád, Dombó­vár és Balinka mellett még három csapat »pályázik-« a negyedik ki­eső helyre: Bácsalmás, Székesfe­hérvár és Simontornya. Nehéz megjósolni, hogy a három közül melyiknek sikerül megmenekülni. A forduló eredményei: PBTC—Simontornya 1:0 (0:0) Pécs 600 néző. Pécsi Vasas—Pécsi Bányász 3:3 (1:0) Pécsbányatelep, 600 néző. Nagykanizsa—Dombóvári VSE 6:1 (1:0) Nagykanizsa, 400 néző. Bázakerettye—Bajai Bácska 4:2 (3:1) Bazakerettye, 400 néző. Bonyhád—Balinka 1:0 (1:0) Bodajk, 800 néző. \ Bajai Építők—Szekszárd 2:0 (1:0) Baja, 2000 néző. I Bácsalmás—Székesfehérvár 2:0 (0:0) Bácsalmás, 1000 néző. A bajnoki táblázat állása a 28. forduló után: 1. KMTE 28 19 5 4 68:27 43 2. Bajai Építők 88 18 3 7 63:32 39 3. Pécsi Bányász 28 16 6 6 72:32 38 4. Bajai Bácska 28 17 4 7 54:31 38 5. Pécsi Vasas 28 15 4 9 50:37 34 6. Bázakerettye 28 14 4 10 60:48 32 7. Pécsi BTC 28 12 8 8 40:33 32 8. Nagykanizsa M 11 6 11 55:49 28 9. Szekszárd 28 12 4 12 47:46 28 10. Bonyhád 28 10 7 11 31:47 27 11. Simontornya 28 9 7 12 34:47 25 12. Sz.-fehérvár 28 8 8 12 44:39 24 13. Bácsalmás 28 10 2 16 49:71 22 14. Nagyatád 28 7 3 18 23:45 17 15. Dombóvár 28 4 3 21 24:78 11 16. Balinka 28 4 2 22 25:77 10 MEQYEI BAJNOKSÄQ BALATONBOGLAR—Z AM AUDI 1:1 (1:0) Siófok, 100 néző. V: Horváth Gé­za. Kecskeméti, a nagybajomi csa­patból senki sem játszott átlagon felüL K. S. Jók: Madácsics, Temesi, Pamel, ilL Marton, Lábas, Gergő. Zufall Béla BARCS—SIÖFOK 3:2 (2:1) Budapesti tudósítónk jelentése Nem tudtak ílka'mazkotíni a talajhoz a kaposváriak Budai Spartacus—K. Kinizsi 3:1 (2:0) Mező utca. 800 néző. V: Buzási. Vigasztalanul esett. A játéktér valóságos latyaktenger volt, s Bu­zási játékvezető először kijelentet­te: nem vezeti le a mérkőzést, mert a pálya talaja Irreális. A két csapat vezetőinek kérésére a bíró mégis kötélnek állt, s felálltak kez­déshez a csapatok. Spartacus: Pamuki — Weisz, Dobránszky, Hajdúk — Gazdag, Hagclmann - Hoffmann, Wolf, Huszár, Milosevics, Abelovszki. Edző: Palotás Antal. Kaposvár: Őri - Szigeti, Szili, Gergely — Mó- zsi. Márkus - Kelemen, Szentgróti, Páífalvai, Várvízi, Horváth. Edző: Király Tivadar. Kaposvári támadások vezették be a mérkőzést, melyet azután enyhe hazai fölény váltott fel. Játék a latyakban nemigen alakulhatott ki. Amíg a játékosok nem ismerked­tek rreg a rendkívül nehéz talaj­jal, minden támadás elakadt a vi­zes sárban. A 15. percben vezetést szerzett, a hazai csapat. Hoffmann nyar­galt el a szélen, egészen az alapvonalig futott, onnan kö­zépre játszott a jó ütemben ér­kező Milosevics elé, s ő fejjel félmagasan a hálóba juttatta a labdát, 1:0. Kaposvári ellentámadások követ­keztek. Egy szabadrúgás keltett iz­galmat a meglepően nagyszámú kaposvári szurkolók körében. A mintegy 18 méterről küldött sza­badrúgást. röviden szabadították fel a védők. Az előrehúzódott Szi­geti rálőtte a labdát, de az a felső kapufát súrolva elhagyta a játék­teret. A Kinizsi támadgatott, még­is a hazaiak értek el újabb gólt. Weisz mintegy 35 méterről rú­gott szabadot. A labda Milo- sevicshez került, a csatár egy­ből kapura bombázott, őri rajt volt a labdán, de beletette a lövésbe lábát Szili, s a labda az ellenkező sarokba vágódott, képes volt. A kaposváriakat egyéb­ként csak lelkesedésük dicséri. Ez azonban kevés volt, noha a játék­idő nagyobbik szakaszában támad­gatott a kaposvári csapat. Ha a Kinizsi játékosai már az első félidőben felismerik a helyes játékstílust, aligha lettek volna kénytelenek vereséggel távozni a Mező utcai pályáról. Egyénileg a Kinizsinél őri a gó­lokat nem védhette, bátor kifutás­sal sok nehéz helyzetet mentett. Szili az öngólról nem tehet, ő volt a hátvédsor legjobbja. A fedeze­tek közü Márkus játszott haszno­sabban, Mózsinak nem ment. A tá­madósorban Várvízi dolgozott leg­többet, Kelemen jól játszott, de a kapura veszélytelenül. Szent- gr$ti belefulladt a sárba. A Spar­tacus csapatában Weisz, Hajdúk és MiloseUcs tüntette ki magát. A Pécsi Dózsa lett a Nyugati csoport bajnoka Eldőt a bajnoki cím sorsa a Nyu­gati csoportban is. A hajrában megtorpant Komlói Bányász ott­honában is vereséget szenvedett a Pécsi Dózsától, s ezzel a pécsiek előnye 3 pontra nőtt. Minthogy már csak egy forduló van hátra, a pécsi csapat máris megnyerte a bajnokságot, s bekerült az NB I- be. A kiesés elkerüléséért küzdő csapatok Mosonmagyaróvár kivé­telével mind pontot szereztek. Ez - mint említettük — veszélybe so­dorta a K. Kinizsi csapatát. Igen érdekesen alakult a bajnoki táb­lázat. Az Oroszlányi Bányász, bár ugyanannyi pontja van, mint a Kinizsinek, jobb gólarányával már nem kerülhet bajba. A K. Kinizsi. Budafok, Mosonmagyaróvár, Pécsi VSK, Láng $s a Kistext csapatai közül kettő még kiesik. A forduló eredményei: Pécsi Dózsa—Komlói Bányász 3:0 (2:0). Komló, 10 000 néző. V: Pósa. A zuhogó eső ellenére is nézőcsúcs született Komlón. Pécsről három­ezer szurkoló ment át a mérkőzés?- re. A pécsi csapat jobban alkal­mazkodott a vizes, csúszós talaj­hoz. Láng-Mosonmagyaróvár 4:0 (1:0). Rozsnyai u., 400 néző. A Kinizsi jövő vasárnapi ellenfele pompás játékkal győzte le Mosonmagyar­óvárt. Kístext-Csepe Autó 2:0 (0:0). Népliget, Vasas-pálya, 500 néző. V: Szegedi. Pécsi VSK— Sztálinváros 3:0 (1:0). Pécs, 1000 néző. V: Tárkány. A ki­esés elkerüléséért küzdő pécsi csa­pat meglepően jól játszott. Vác-Zalaegerszeg 1:1 (1:0). Vác, 3000 néző. V: Bánkúti. Oroszlány—Budafok 0:0. Orosz­lány, 1000 néző. V: Kapóst Szállítók—Székesfehérvár 3:1 (2:1). Székes Tchérvár, 2000 néző. V: Ma­jor II. A bajnoki táblázat állása: 1. Pécsi Dózsa 29 18 7 4 59:23 43 2. Komló 29 18 4 7 52:31 40 3. Zalaeg. TE 29 13 9 7 43:23 35 4. B. Spartacus 29 12 9 8 46:32 33 5. Vác 28 11 9 8 39:30 31 6. Szállítók 29 10 11 8 31:36 31 7. Sztálinváros 28 11 7 10 39:31 29 8. Sz.-fehérvár 29 9 10 10 38:41 28 9. Oroszlány 29 9 9 11 41:38 27 10. K. Kinizsi 29 10 7 12 33:41 27 11. Budafok 29 10 6 13 34:40 26 12. Magyaróvár 29 9 8 12 32:42 26 13. Pécsi VSK 29 8 10 11 32:46 26 14. Láng 29 8 9 12 35:40 25 15. Kistext 29 7 10 12 32:40 24 16. Csepel Autó 29 4 3 22 25:77 11 Balatonboglár: Varga II. — Ba­logh, Nagy, Somogyi — Galambos, Varga I., — Harangozó, Gerei, Fod­ros, Vanya, Laborfalvi. Edző: Dombrövszky Henrik Zamárdi: Mányoki — Hegyi, Lőrinczi, Abo- nyl — Béday, Czebei — Kriszbai, Kertész, Török, György, Vörös. Ed­ző: Béday Ferenc. Sáros, mély ta­lajú pályán került sor a gyér ér­deklődéssel kísért mérkőzésre, az irreális talajon csak küzdelem folyt. A zamárdiaknak több hely­zetük volt, de a vendégcsapat lel­kesedése révén az egyik pontra feltétlenül rászolgáltak. G: Ker­tész, illetve Fodros. Jók: Varga II., Nagy, Gerei, ill. Hegyi, Czebei, Tö­rök. Dr. Fazekas Mihály BALATONLELLE—MARCALI 4:1 (2:0) Balatonlelle, 300 néző. V: Feny­vesi. B&latonlelle: Markovics — Szeke­res, Gréczi I., Szűcs II. — Kindler, Hoíváth II. — Nádasdi, Papp, Szűcs I., Cser, Horváth I. Edző: Pesti János. Marcali: Szántó — Be- senyei. Hajdú, Lajos — Bene, Ihász — Grujber, Kisborsó, Bősz, Szecs- kó, Farkas. Edző: Abonyi Károly. A mérkőzésre rányomta bélyegét, hogy a marcaliakat már nem fe­nyegeti veszély. A nagy akarással és lelkesedéssel, időnként jól ját- ézó hazai együttes a helyzetek alapján megérdemelten szerezte meg ilyen arányban is a győzel­met. G: Nádasdi, Papp, Cser, Hor­váth I., illetve Kisborsó. Jók: Hor­váth II., Nádasdi, Papp, Cser, ill. Hajdú, Bene, Ihász. Molnár József K. DÓZSA—NAGYBAJOM 9:0 (5:0) Dózsa: Molnár II. — Szekeres, Illés, Güth — Nagy A. Kutasi — Veverán, Nagy T., Csima, Kecske­méti, Molnár III. Edző: Fényes Ist­ván. Nagybajom: Györkös — Bal­lér, Giesz, Gyurkó — Szalai, Rich­ter — Gölcz, Léránt, Kovács J. Ko­vács I., Vida. A nagybajomi csa­patnak nincs edzője. A minden te­kintetben jobb és technikailag is nágy fölényben játszó Dózsa tet­szés szerint rúgta góljait a tehe­tetlen, széteső játékot nyújtó bajo­mi csapattal szemben. G: Veverán 3, Kecskeméti 3, Nagy T. 2, Nagy A. Jók: Kutasi, Nagy A., Nagy T., A Kinizsi nem adta fel. Meg-meg- próbálkoztak a kaposváriak. de csak a 16-osig futotta erejükből. Az egyébként is helytelen játék- íelfogasban játszó kaposváriak tu­dománya rendre belefulladt a sár­ba. Rövid adogatásaikat a védők elcsípték, s a kemény budai vé­delem valósággal szétspriccelte a kaposvári ötösfogatot. A 35. perc­ben kínálkozott alkalom a Kini­zsinek a gólszerzésre. Horváth jól futott el a szélen, középre adott, de csatartársai lekéstek. A szünet után húsz percig ki­egyenlített játék folyt, a kapuk alig forogtak veszélyben. A 66. percben az keltett izgal­mat, hogy Várvízi a halóba fejelte a labdát. A kaposvári szurkolók már tapsoltak, de a bíró les címén nem adta meg a gólt. A Kinizsi nem adu fel. Támadott, mégis a 75. percben ismét a kapos­váriak hálójában táncolt a lab­da. Abelovszky futott el, a 16-os magasságában beadott, a labda kapóra jött Milosevics- nek, s a csatár harmadszor sem hibázott, 3:0. Egy perc múlva szépített a Kini­zsi. Szentgróti ívelt be szögletet, és Horváth senkitől sem za­varva a bal kapufa mellett há­lóba juttatta a labdát, 3:1. A gól felvillanyozta a kaposvária­kat, s ebben az időszakban né­hány veszélyes támadást vezettek. De öt perc után lelohadt lelkese­désük, és a mérkőzés vége felé teljesen ellaposodott a játék. Az eredmény már nem változott. A mérkőzés sorsát az döntötte el, hogy a Budai Spartacus jobban tu­dott alkalmazkodni a talajhoz. A kaposváriak abba a hibába estek, hogy rövid körömpasszokltal pró­bálkoztak a mély talajon. Ez ter­mészetesen nem járhatott ered­ménnyel. A hazaiak viszont nem pepecseltek, hanem ha a labda birtokába jutottak, egyből igye­keztek azt legjobb helyzetben lé­vő játékostársukhoz továbbítani. Döntött a két támadósor közti kü­lönbség is, mert amíg a Kinizsi­nél nem volt egyetlen veszélyes csatár sem, addig a budai csapat­ban Milosevics mesterhármasra is 4 mély talajon nem lehetett ssó játékról Kaposvári MTE-Nagyatádi Kinizsi 2:0 (1:0) Kaposvár, 600 néző. V: Endes dr. KMTE: Kovács - Szili, Darvas, Takács - Gál, Pammer - Jutási, Egres, Tiszagáti, Zsoldos, Papp. Edző: Zádori László dr. Nagyitádí Kinizsi: Horváth - Bogdán, Dénes, Vojkovics — Szabó V., Simon - Selmeczi, Orosz, Vucskics II., Bi- csáki, Posta. Edző: Dombóvári András. A felázott talajú pálya az . elő- mérkőzésen sártengerré változott. Különösen a pálya közepén volt mély a talaj. Ezen a pályán nem is lehetett várni játékot. Mindkét csapat nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe. A kaposváriak indították el a labdát. Az első eseményt Egres fejese je­lentette, de Horváth jó érzékkel védte a labdát. A másik oldalon Posta elől szedte fel a labdát Ko­vács. Inkább a KMTE támadga­tott. A nagyatádiak kapuvédője elég gyakran volt munkában. Iga­zi helyzet azonban egyelőre nem alakult ki. A 22. percben az eddig majdnem csak védekező nagyatá- diak előtt kínálkozott alkalom, de Vucskics jó helyzetből kapu mel­lé küldte a labdát. Rákapcsolt az JVITE. A 31. percben Jutási lövése a kapufán csattant, a visszapat­tanó labda Pammer elé került, az ő lövését azonban védte Horváth. Érett a gól. Előbb még Jutási durrantott mellé, de a 36. percben Tiszagáti 16-osról küldött lövése a tömörülő vé­dők között is uUt talált a há­lóba, 1:0. A gólra atádi válaszként Posta in­dított támadást, de ollózva kirú­gott labdája messze elkerülte a ka­put. Az utolsó öt percben a nagy­atádiak próbálkoztak, sikertelenül. Szünet után már az első percben megnyílt az atá­di ak számára az egyenlítési al­kalom, Orosz azonban az üres kapuba sem tudU berúgni a labdát. Ismét az MTE követke­zett, s Jutási egymásután két ízben is a kapufának rúgta a labdát. A második félidő 19. percében Jutásinak sikerült le­rázni őrzőit, s a csatár bomba­lövése utat talált a hálóba, 2:0. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Igaz ugyan, hogy az atádiak még megpróbálták. Előbb akkor veszé­lyeztettek, amikor Papp - érthe­tetlenül — a 16-os sarkánál kézzel fogta meg a labdát, de Vucskics II. lövését Kovács szöglet árán mentette. Újabb tizenöt perces ka­posvári fölény következett, de az MTE támadásai rendre elakadtak középütt a sárban. Az utolsó tíz percben fellán­golt a nagyatádi csapat. Dénes előrehúzódott a támadósor­ba, s két ízben veszélyes táma­dást is indított, de először elakadt a sárban, másodszor pedig, ami­kor már Kovács is kifutott a ka­pujából, a hátvédből lett közép­csatár a kapu mellé küldte a lab­dát. A KMTE látva, hogy ennek fele sem tréfa, ismét rákapcsolt. Horváth előbb Pammer, majd Zsoldos labdáját mentette. A nagy­atádiak térfelén folyt a játék, ami­kor Endes dr. a mérkőzés végét jelezte. Mit láttunk a találkozón? A pá­lya talaja idézte elő, hogy ez a kétszer 45 perces játék küzdelem­mé változott. Küzdeni tudásban mindkét csapat kitett magáért. Az döntötte el a mérkőzés sorsát, hogy a KMTE ötösfogata techni­kailag jobban képzett és gólerö* sebb játékosokból áll. a védel­mek mindkét oldalon kitűnően állták a sarat. A hátvédek a sá­ros, nehéz labdát is biztos lábbal rúgták vissza a mezőnybe. De nem is volt más választás. Aki a sár­ban megpróbálta a labdát kezel­hetni, az ráfizetett. Még valame­lyest a gyepes széleken lehetett kombinálni, játszani. A KMTE-t idegesítette, hogy szá­mára a két pont döntő fontosságú. A nagyatádiakon látszott, hogy ne­kik már minden mindegy, s ez a nyugalom ilyen mérkőzésen na­gyon nagy előny, összegezve: a mindvégig szemerkélő esőben ját­szott mérkőzésen kidomborodott a KMTE nagyobb tudása. A kétgólos győzelem valós, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a nagy­atádiak néhány biztos helyzetet ki­használatlanul hagytak. Egyénileg a KMTE-ben Kovács hibátlanul védett, a hátvédek kö­zül Darvas és Takács kitűnően játszottak, de jó volt Szili is. Is­mét bebizonyosodott, hogy Pam- mernek a fedezet az igazi posztja, még a nehéz talajon is mindvégig kiválóan Játszott. De Gál talán még nála is jobb volt. A támadó­sorban Jutási és Tiszagáti jelen­tettek lendületet. Egres és Zsoldos nem boldogult a sárral. Pappon meglátszott, hogy betegsége miatt három hetet kihagyott. A nagyatádi csapat legjobbja Horváth volt; minden menthetőt mentett. A hátvédsorban Dénes emelkedett ki, de Bogdán is és Vojkovics is olykor egészen jól játszottak. A két fedezet inkább csak rombol, építeni nemigen tud. A támadósorban Posta igyekezete dicsérhető, a többiek beleragadtak a sárba. Endes dr. játékvezető szétfütyül­te a mérkőzést. Helyesen tette, hogy a felesleges beszédért min­denkor szabadrúgást ítélt. Néhány téves ítélete volt, de az eredmény alakulását nem befolyásolta. Kovács Sándor Sporthírek innen-onnan Máris megdőlt Széchényi disz­koszvető Európa-csúcsa. Varsóban ugyanis Piatkowsky 59.91 méterre javította a diszkoszvetés világ- és Európa-csúcsát. A régi világcsúcsot Gordien 1953-ban állította fel, ez 59,28 méter volt. Széchényi egy héttel ezelőtt 58.33 méterrel állított fel Európa-rekordot, melyet most Piatkowsky átadott a múltnak. Megszűnik a labdarúgó NB I. tar­talékbajnoksága. Ehelyett az NB I-es bajnoksággal párhuzamosan lebonyolítják a sportkörök ifjúsági bajnoki küzdelmét. Megkezdi felkészülését az ifjúsá­gi labdarúgó-torna döntőire So- 1 mogy megye ifi válogatottba. K. H. VASUTAS—K. KINIZSI II. 3:1 (2:1) Kaposvár, cseri pálya, 200 néző. V: Dobszai. K. H. Vasutas: Illés — Wéber, Nagy I., Tihanyi — Zsebe, Németh — Benedek, Tallián, Nagy II., Kú­ti, Tóth. Edző: Baksa Imre. Kini­zsi II.: Gáspár, Szerecz, Szatyin, Cser — Dross, Kutasi — Kardos, Bíró, Havrillai, Kiss, Hegedűs. Edző: Gyenes Antal. Múlt heti já­téka után rá sem lehetett ismerni a Kinizsi lélektelenül játszó tarta­lékcsapatára. A helyzetek alapján a vasutasok akár nagyobb arány­ban is győzhettek volna. G: Tal­lián 2, Kuti, illetve Havrillai. Jók: Nagy I., a mezőny legjobbja, Wé­ber, Németh, Tallián, ill. Szatyin, Havrillai. TAB—FONYÓD 7:1 (3:0) Fonyód, 200 néző. V: Széki. Tab: Molnár — Györke í , Fritz, Krutek — Györke II., Garabon — RácZ, Kuti, Czabula I., Szabó, Czabula II. Edző: Barna Ferenc. Fonyód: Horváth — Bognár, Oláh, Molnár II., — Szabó. Kovács — Gadányi, Vida, Liszkai, Csapó, Szántó. A fonyódi csapatnak nincs edzője. Sáros, csúszós talajú pá­lyán játszották a mérkőzést. A minden részében jobb és techni­kailag képzettebb vendégcsapat vé­gig irányított, és ilyen arányban is megérdemelten nyert a tervszerüt- lenül, szétesően játszó hazaiak el­len. G: Czabula II. 2, Kuti 2. Sza­bó, Rácz, Czabula I., ill. Liszkai. Jók: Györke I.. Györke II., Cza­bula I., Szabó, illetve Horváth, Sza­bó, Vida. Kitűnő játékvezetés. Gimesi László TASZARI HONVÉD—K. V. LOBOGÓ 5:0 (3:0) Taszár, 300 néző. V: Horváth (Nagykanizsáról). Taszár: Madácsics — Stündl, Te­mesi, Balogh — Zilahy, Pika — Bo­rók, G. Nagy, Szakály, Pámel, Ke­rékgyártó. Edző: Juhász József. K. V. Lobogó: Kovács — Susenka, Perreg, Marton — Simon, Szilvási — Lukács, Lábas, Szabó, Végh, Gergő. Edző: Radnai István. A zu­bogó eső ellenére is nagy kedvvel játszott a Hohvéd csapata, jobban feltalálta magát az iszapos, sáros, mély talajú pályán. A győzelem­ben részes az a 300 főnyi szurkoló- tábor is, amely mindvégig kitar­tott, és lelkesen buzdította csapa­tát. G: Szakály 3, G. Nagy, Pámel. Barcs: Gál — Szednyák, Maróti, Papp — Zsibrek, Otartics II. — Ró­zsavölgyi, Göncz, Hamarics, Ma- ver, András. Edző: Szó vári György. Siófok: Kiss — Vörös II., Balogh, Egyed — Nagy, Vörös III. — Né­meth, Sier, Tóth, Vörös I., Keszt­helyi. Edző: Harag Tibor. A zuho­gó eső elriasztotta a közönséget a | bajnokjelölt Siófok és annak min- j denkor nagy vetélytársa, Barcs összecsapásától. Pedig aki kiment ; a mérkőzésre, nem bánta me*. ! Igaz, hogy az esőtől felázott tala­jon a Ikbdarúgásnak inkább küzdő jellege domborodott ki, de küzde- nitudásból mindkét csapat jelesre vizsgázott. Helyenként színvonalas is volt a játék. A barcsiak kaptak jobban lábra, s a 25. percben már 2:0-ra vezettek. Majd rákapcsolt a vendégcsapat, és a 65. percben ki is egyenlítettek a siófokiak. Ez­után az iram - ha lehet - még fokozódott. A nagy harcban a sió­fokiak 11-est vétettek, Hamarics azonban a kapu mellé küldte a labdát. Már-már úgy látszott, hogy döntetlenül végződik a mérkőzés, amikor a 88. percben a hazai együttesnek sikerült megszerezni a győzelmet. A látottak alapján az eredmény valós. Az billenti a mérleget a ha­zai csapat javára, hogy valamivel többet támadott, mint ellenfele. Mindkét csapatot dicséret illeti lelkesedéséért. G: Hamarics, Ma­yer, András, ill. Tóth, Vörös II. Jók: Szednyék, Papp, Rózsavölgyi, András, ill. Kiss, Balogh, Tóth, Keszthelyi. Göndöcs Jenő CSURGÓ—SOMOGYSZOB 6:0 (4:0) Csurgó, 300 néző. V: Nyári Ist­ván. Csurgó: Kepler — Németh, Hot- tó, Szanyi — Olvasó, Bata — Nagy II.. Szabó. Nagy I., Horváth, Her­bert. Edző: Pápa Imre. Somogy- szob: Barbina — Pálfi. Angyal, Németh — Klsgyura, Kovács II. — Dombi. Kovács I.. Bálint, Szotirisz, Szecsődi. Edző: Kolozsvári István. A síkos, csúszós talajú pályán is jó iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A vendégek csak védekeztek. Az eredmény hűen tükrözi a mutatott játék ké­pét. Szünet után Némethet a já­tékvezető kiállította. G: Nagy I., Nagy II., Szabó. Horváth, Herbert, Bata. Jók: Hottó, Szanyi. Bata, Nagy I., ill. Kisgyura, Dombi, Bá­lint. Halmai Emil Az utolsó fordulóban dől el, ki lesz az NB I. bajnoka Az utolsó előtti bajnoki forduló csak annyiban tisztázta a helyze­tet azNB I-ben, hogy most már csak két bajnokesélyes van: a Cse­pel és az MTK. Eldőlt viszont a kiesés kérdése. A jövő bajnoki idényben az NB II-ben küzd majd a bajnoki pontokért a Miskolci VSC és a Győri Vas^s ETO. Az NB I-ben a következő ered­mények születtek: Csepel—Vasas 3:0 (2:0) MTK—Győr 2:0 (0:0) Bp. Honvéd—Salgótarján 1:0 (0:0) Tatabánya—BVSC 3:2 (2:2) Dorog—Szombathely 1:1 (1:0) Diósgyőr—Miskolc 2:1 (1:0) A 25. bajnoki forduló után az NB I. állása: 1. Csepel 25 14 5 6 55:24 33 2. MTK 25 14 4 7 43:25 32 3. Bp. Honvéd 25 12 7 6 43:25 31 4. Tatabánya 2$ 12 7 6 39:28 31 5. Vasas 25 11 9 5 28:22 31 6. U. Dózsa 25 11 7 7 48:37 29 7. Ferencváros 25 10 7 8 36:36 27 8. Salgótarján 25 8 9 8 29:35 25 9. Szombath. x 25 8 8 9 26:37 22 10. Dorog 25 5 11 9 32:38 21 11. Diósgyőr 25 6 9 10 28:35 21 Í2. BVSC 25 6 5 14 26:39 17 13. Miskolc 25 3 9 13 13:45 15 14. Győr 25 3 7 15 14:34 13 x — két büntetőpont levonva. A marcali járásból jelentjük Nagy sikere van a közelmúltban kiírt labdarúgó VIT Kupának. Ti­zenkét csapat jelentette be rész­vételét, köztük olyan két együttes, amely eddig még sohasem vett részt a bajnokságban. A nagyszá­mú jelentkező miatt a résztvevő­ket két csoportra kellett osztani, s a két csoport győztese egymás között dönti majd el az elsőséget. A járás röplabda-csapatai is részt kérnek » Világifjúsági Talál­kozó tiszteletre indított verse­nyekből. Nyolc csapat részvételével bonyolítják le majd az egyfordu1 lós járási röplabda-bajnokságot, melyet a járásbíróság dolgozói ké­szítette röplabda-pályán bonyolíta­nak majd le. A marcali járásban elsőnek a Nagyszakácsi SK rendezte meg a községi spartakiádot. Harmincegy fiatal vett részt a versenyeken, kö­zöttük azonban mindössze két nő volt. A spartakiád versenyek szer­vezésében élen járt Horváth Jó­zsef sportköri elnök és Máté La­jos KISZ-titkár. Igazságos döntést hozott a Járá­si Labdarúgó Szövetség. Vése és Pusztakovácsi labdarúgó-csapatait kizárta a bajnokságból, minthogy a mérkőzésekről való indokolatlan távolmaradásukkal megzavarták a bajnokság rendjét. A fegyelmi bi­zottság javasolta a JTST-nek, hogy a két csapat labdarúgói egy esz­tendőn át semminemű bajnokság­ban ne vehessenek részt. A szövet­ség határozata szigorú, de valami­képp rendet kell teremteni a já­rás labdarúgó-berkeiben. A totó 12 találatos szelvénye: 2, 2, 2, 1, x, 2, 2, 2, x, 1, 1, 1. A 12 találatos szelvény 15 570 forintot, a 11 találatos 860 forintot, a 10 talála­tos 121 forintot fizet. Somogyi Néplap Telefonszám: 15-10, 15-11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom