Somogyi Néplap, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-24 / 146. szám

Szerda, 1959, június 24.'

SOMOGYI NÉPLAP

F ényképezőgéppel

az OFOTÉRT-boltban

A 36-os kaposvári OFO- ezer forintra rúgott. Napszem- TÉRT-üzlet a maga nemében üveg, szemüveg, fényképező- a legkorszerűbben felszerelt Adjatur és Amatőr kisbolt a megyében- Hét dolgozó- választékja minden igényt kielégítve ' ^ x

igyekszik ellátni feladatát- áll a vásárolni szandékoMájus hónapi forgalmuk 300 zók rendelkezésére.

S&özsatiegyí Lás zJ öné, a fotócikkek eladója révén naponta 8-5-10 fényképezőgép cserél gazdát.

Bognár Lajos látszerész 4! év óta segít a feleknek kipróbálásában.

szemüvegek

Mtocatár ILJA ERENBURQNÁL

L Vajnberg interjúja

A KORA REGGELI inkább felfedez, mint ismertet.

^ ÓRÁKBAN látogattam A maisáig nem az aktuális idei Erenburg lakására, de már maválasztással azonos, hanem

megelőzött egy másik vendég, Jacques-Stephan Alexis, a tévés néger író, aki Haitiből érkezett Moszkvába. Ilja Erenburg kimentette magát, és megkért, hogy várjak rá egy kicsit a dolgozószobájában.

Erenburg rendkívül elfoglalt ember; a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte, a Békevilágtanács Irodájának tagja, a nemzetközi Lenin-díjakal odaítélő bizottság tagja, a Szovjet—Francia Társaság elnöke.

— A társadalmi tevékenység sok időt elvesz tőlem — mondja Erenburg. — Ezt azonban nem sajnálom. Szerintem sokkal fontosabb, ha segítek egy kolhoznak a traktorvásárlásban vagy egy rászoruló család lakáshoz juttatásában, mint ha megírok egy oldalt új regényemből. Egyébként ez szubjektív álláspont — teszi hozzá azonnal —, mivel más írók tehetséges műveit nagyrainkáb a világ modem érzékelésével és értésével. Jómagam, azt hiszem, sokat vétettem az életben, de sehogysem úgy, hogy visszariadtam az aktuális témától. »Olvadás« című kisregényemet 1954 nyarán írtam, 's az 1953—54-es éveket igyekeztem ábrázolni benne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy 1959-ben minden írónak — ha aktuális akar lenni — feltétlenül a folyó év eseményeit kell ábrázolnia. Mélységesen mai lehet az író akkor is, ha történelmi regényt ír. Franciaországban nemrég jelent meg Aragon »Nagyhét« című új regénye. A regény cselekménye 1815-ben játszódik, de minden sorában érződik a mai kor is — drámáival, vereségeivel, reményeivel együtt.

— A lényeg az: sikerült-e feltárnia a szerzőnek a hősök belső világát, vagy nem — folytatja Erenburg. — Nálunk sok regény jelenik meg a szovbecsülöm, és mindig fáj, ha azt jet emberek nagy tetteiről, de

látom, hogy lebecsülik a művészi munkáit.

Erenburg cigarettára gyújt, és így folytatja:

*— Életemből tíz évet a békeharcnak szenteltem. Enéhkiil talán két vagy három regénynyel többet írhattam volna, ez

kevés az olyan regény, amely a nagy tetteket véghez vivő embereket mutatja be. Én itt most emberekre gondolok, nem pedig manekkenekre, festményekre és nem plakátra.

— Véleménye szerint milyennek kell lennie a mai szovazonban harmadrendű jelentő- ^ ^regény hősének?

ségü a békeharchoz viszonyítva. Gyakran keU utaznom, helyesebben mondva repülnöm, és a felhők ugyanolyan jó ismerőseim, mint a Gorkij utca házai. Sokszor beszédet kell mondanom, sajtóértekezleten szólnom, cikkeket írnom. De ez is egyik formája annak, ahogyan az író részt vesz a mindennapi életben. Azt hiszem, ez nemcsak hogy nem térheti meg, hanem inkább gazdagítja az íróembert.

Megkérdezem, : mi a

J-'-*- VÉLEMÉNYE az irodalom mai ,témájával kapcsolatos vitákról.

— Nem tudok olyan írót elképzelni, aki korától elszakadva él — az ilyen író szellemi vegetálásra kárhoztatja önmagát — válaszol határozottan Erenburg. — Az író helye mindig a felderítők között van, nem pedig hadtápban. Az író

— Előnek, Természetesen lehetnék romantikusan emelkedett hősök is, és lehet szatírirossz tulajdonságokkal. Ha az író a hős bonyolult belső világát ábrázolja, ezzel feltétlenül segítséget nyújt az olvasónak, hogy megérthesse önmagát és kortársait. Ez pedig előmozdítja az emberék szellemi felemelkedését.

MEGKÉRDEZTEM ERENLVi BURGTÓL, mi a véleménye a pozitív hőssel kapcsolatos vitáról. Erenburg így válaszolt:

— Nagyon félek a címkéktől. Én például nehezen tudnám megmondani: Tolsztoj, Stendhal vagy Csehov hősei »pozitívak^-e, vagy »negatívak«. Kétségtelen hogy Pri- sibejev altiszt, vagy a »tokbabújt ember« nem ébreszt nagy rokonszenvet az olvasóban, bár ezek nem a rossz született hordozói, hanem olyan emberek, akiket a korabeli társadalom eltorzított. »Pozitív«-e Anna Karenina? Tolsztoj szerette hősnőjét, de nem állította példaként mások élé. »Negatív-« hös-e Julien Soréi? Stendhal feltárta és megmutatta súlyos hibáit, de nagy szeretetet táplált iránta, és ezt nem igyekezett leplezni. A grafikában vannak ellentétek — fehér és fekete, Ugyanígy az irodalomban is vannak romantikus művek és van szatíra. De a grafika mellett létezik festészet is, és a festő soha nem használja kizárólag a fehér vagy a fekete színt. A regény hasonlód festkusan is ábrázolni szereplőket. menVtiez, és az író olyanoknak

Az írók sokan vannak, és szerencsére mind különbözőek, általános receptje egyiküknek sincs. Ám ha az író olyanoknak akarja ábrázolni az embereket, amilyenek, akkor a hősök feltétlenül bonyolultak. Az 1959-es év társadalma nem hasonlít az 1859-es év társadalmára, de a művész száz évvél ezelőtt is igyekezett hűen áb- rázolni hőseit. A mai szerzőnek gazdag palettával kell dolgoznia. A mi társadalmunkban nincsenek osztályantagonizmu- sok, nem találkozunk egymással konfliktusban álló különböző rétegek képviselőivel... A harc igen gyakran magában a hősben zajlik, a jó küzd a rosszal, az önzés a szolidaritással, a merész újító széliem a rutinnal, a lelki szépség a

Űjabb önkiszolgáló boltok nyílnak megyénkben

(Tudósítónktól.)

Alig múlt el egy hónap megyénk első önkiszolgáló élelmiszerboltjának megnyitása

I óta, máris újabb, kereskedelmi - formákat

Elítélték a Nagyatádi Fonalgyára? megkárosító

bűnszövetkezetet

Már ismertettük a Nagyatádi Fonalgyárat megkárosító bűnszövetkezet ügyét. Szabó József és Karoncz János, a nagyatádi fmsz húsbóltjainak vezetői Greller Gyulával, a Fonalgyár festőmesterével ösz- saejátszva kb. 29 ezer kilogramm faggyút, illetve különböző romlott húst és más hulladékot adtak el a gyárnak 680 ezer forintért. Ebből készítette a gyár — Greller Gyula festőmester újítása alapján — a cérna gyártásához szükséges szappant.

A bíróság megállapította, hogy ez az újítás a gyárnak évi 180 ezer forint megtakarítást eredményezett. De leszögezte a bíróság azt is, hogy — bár nem volt megállapítható a gyárnak eladott faggyú meny- nyisége és a bűnszövetkezet által zsebre tett pénz — kb. 148 ezer forinttal károsították meg a fonalgyárat, illetve ekkora összeggel lett kisebb az üzem nyeresége.

A bíróság ezért az elsőrendű vádlottat. Szabó Józsefet a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett1 csalás és sikkasztás, jelentős terménymennyiség tekintetében üzletszerűen elkövetett ártúllépés,

tó üzérkfedés, és meg nem határozható számú magánokirathamisítás bűntettében mondotta ki bűnösnek, s háromévi börtönbüntetésre, ötévi jogvesztésre ítélte.

Koroncz János egyévi és tízhónapi börtönbüntetést kapott, valamint 3 évre megfosztották jogaitól, mert bűnösnek találták a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűn- szövetkezetben elkövetett csalás, sikkasztás, valamint jelentős terménymennyiség tekintetében üzletszerű ártúllépés és árdrágító üzérkedés ■bűntettében.

A Nagyatádi Fonalgyár festőmestere, Greller Gyula harmadrendű vádlottként szerepelt az ügyben, és bűnösnek találták társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűn- szövetkezetben elkövetett csalás és meg nem határozható számú magánokirathamisítás bűntettében. Háromévi börtönre és ötévi jogvesztésre ítél- ték.

Horváth Ferenc, a nagyatádi fmsz igazgató elnöke, Knizsek Géza, az fmsz főkönyvelője ezer-ezer forint pénzbüntetést, Luka István és Újbányái Ferenc pedig hat-hathónapi börtönbüntetést kapott. Luka 1stság háromévi próbaidőre felfüggesztette.

Vádlottként szerepéit az ügyben Vukics József, a Fonalgyár vezetője és Maries János, a gyár egyik dolgozója is, mert csalás, hamisítás útján szerezték be a gyárba látogató külföldi üzletfelek megvendé- geléséhez szükséges pénzt- Igaz, a bíróság megállapította, hogy a vádlottaknak ebből anyagi hasznuk nem származott, s a gyár érdekében jártak el, amikor a kereskedelemben szokásos vendéglátást megrendezték, de azért nekik és másoknak is tanulni kell az esetből. Mert ha például mások is követnék, és a költség- vetési keretben biztosított reprezentációs összeg helyett máshonnan, »rugalmasan« teremtenének elő jóval nagyobb összegeket, az sok esetben dorbézoláshoz, visszaélésekhez és a népgazdaság. megkárosításához vezetne. Tanulják meg a Nagyatádi Fonalgyár vezetői, de az Újpesti Cérna- gyár vezetői is ezt a magyar közmondást: »Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér«, vagyis csak annyi pénzt használjanak fel reprezentációra, vendéglátásra, amennyi rendelkezésükre áll.

fejlettebb meghonosító egységek munkába állításáról adhatnak számot megyénk földművesszövetkezeteiMegszűnt az idegenkedés a leendő önkiszolgáló boltok vezetői részéről az új formák iránt. A marcali példából látják, hogy a kiszolgálás gyorsabb, a vevőkkel yaló foglalkozásra több időt lehet szentelni.

Megyénk második önkiszolgáló boltja június 29-én Ka- darkúton nyílik meg A berendezést a kadarkúti ktsz készítette el. A vásárló közönség nagy várakozással tekint az új bolt megnyitása elé. Ka- darkúton egyébként már a textil szaküzlet külön osztályaként működik az önkiválasztó cipőbolt.

Július 1-én Tabon nyílik meg az fmsz önkiszolgáló élelmiszerboltja. Ez lesz a harmadik ilyen üzlet a megyében- A csurgói földművesszövetkezet nagy gondot fordított önkivá- iasztó cipőboltjának létesítésére. Gyönyörű vitrinekben kínálják magukat a szebbnél szebb férfi-, női és gyermekcipők, s ez természetesen megkönnyíti az eladó és vevő munkáját.

Nagybajomban egyi hónap múlva nyílik meg az önkiszolgáló élelmiszerbolt. Ebbe az üzletbe Csehszlovákiából importált az fmsz 60 000 forint értékben nikkelezett, csővá- zas berendezési;

Hamarosan sor kerül a csurgói, somogysárdi, zákányi és gamási önkiszolgáló élelmiizletszealen elkövetett árdrágí- ván börtönbüntetését a bíróLászló saerboltok megnyitására ■£,

mutatja meg a hősöket, amilyenek — pozitív és negatív vonásaikkal együtt.

Érdekes dolog Erenburggal vitatkozni. Igaz, nehéz őt meggyőzni. De ha vitatkozunk vele, mindig érezzük, hagy tiszteli a másik fél véleményét. Tartózkodó, néha éles hangot üt meg, de mindig árad belőle a szellemi emelkedettség.

— Egyes könyveiket olvasva

— tér vissza Erenburg a mai irodalom hőseihez — olvasónknak. mosolyognia kell: a szerző úgy beszél a mai emberről, mint valami primitív lényről. Egyszer külföldön megkérdezték tőlem: mire vagyok különösen büszke a Szovjetunió irodalmi életében. Habozás nélkül azt válaszoltam, hogy a szovjet olvasókra.

jyjÉHÁNY SZÓT KELL SZÓLNI Erenburg munkamódszeréről is. Neki nincsenek közönséges értelemben vett »piszkozatai«, írásainak nincsenek különböző változatai. Erenburg még az egész mű befejezése előtt kijavítja és részletesen kidolgozza kéziratait. Amíg egy oldal tökéletesen el nem készült, addig nem fog a másikhoz.

— XIX. századbeli regény felépítését — maigyarázza Erenburg legújabb kutatásait

— egy-egy hős, vagy egy-egy család sorsa , határozza meg. A mi korunkban az emberek sorsa mind gyakrabban s mind szorosabban összefonódik. A regényben ez a cselekmény színhelyeinek gyors változásával egymást keresztező cselekményfonalak egyidejű kibontakoztatásával jut kifejezésre. A nyelv lakonikussá válik, a lassú, kényelmes elbeszélést gyors ritmus váltja fel. Természetesen vannak azért nagyszerű regények, amelyeknek stílusa Ljev Tolsztoj stílusára emlékeztet: egy mondat gyakran fél oldalra is kiterjed. Helytelen lenne kétségbe vonnunk az ilyen művek értékét. Jómagam azonban jobban szeretem az első osztályos diák düledező ákombákomjait, mint a régen kialakult szépen ki- cirkalmazott írást. Ez egyébként vitatható dolog, és a könyvet érdemei, nem pedig szerzőjének jó szándékai szerint ítélik meg.

Ezután. Erenburg legutóbbi munkáira, a »Francia füze- tek-«-re, az Indiáról, Japánról. Görögországról szóló riport- gyűjteményeire, Csehov munkásságáról szóló jegyzeteire, sajtó alatt levő verseskötetére terelődött a szó.

— Amikor Stendhal vagy Csehov tanulságairól írtam, meg akartam mutatni, hogy e két, egymásra cseppet sem hasonlító író elvei miért foglalkoztatnak engem és kortársaimat. Egyáltalán nem »hajszol tam« Stendhalt vagy Csehovot a maiság felé, mint ahogyan egyes kritikusok gondolták, ' nem kell őket »hajszolni«, hiszen ma is elevenek. Nemrégiben fejeztem be tanulmányomat Karel Purkinról, a XIX. század közepén élt nagy cseh íróról. Japánról, Indiáról, Görögországról szóló útijegyzeteim nem pusztán leírások, hanem megkíséreltem bennük felismerni és értékelni ezen országok ősi művészetének erejét. Szeretném, ha ezt megértenék a fiatal írók is, hiszen ez az a staféta, amit nekik át kell venniük.

Erenburg, a prózaíró akkor fordul a költészethez, amikor prózában nem tudja kifejezni azt, amit mondani akar. Vélé- mériye szerint a jambusba i vagy trocheusban megírt, rímbe szedett, versformába szorított vezércikk, elbeszélés felesleges munka, mivel a szerző prózával világosabban kifejezhette volna mondanivalóját.

— Nekünk igazán na.gy költőink vannak — mondja Erenburg —•, csupán három nevet, három teljesen különböző költőt nevezek meg itt: Trav- dovszkíjt, Martinovot és a nemrégen elhunyt Zdbolockijt. Ügy látom, hogy a fiatal költők között is sok a tehetséges és bátor, újításra hajlamos egyéniség.

JVÍEM LEHET ÚGY EL1 ’ MENNI Erenburgtól, hogy ne érdeklődjünk a jövőre vonatkozó irodalmi tervei iránt. Erenburg azonban nem szeret beszélni erről a témáról, szerénytelennek és ésszerűtlennek tartja az ilyesmit. Kérdésemre nem is kaptam választ. A tárgyilagosság kedvéért azonban idéznem kell a Litye- ratwmaja Gazetá-val kapcsolatos szemrehányását.

— Sem a Lityeratumaja Ga- zetában, sem más. kiadványokban nem találtam . egyetlen cikket sem legutóbbi könyveimről. Ezt nem panaszképpen mondom és nem állítom, hogy könyveim különös érdeklődésre tartanak számot, s hogy feltétlenül írni kell azokról az újságokban. Csupán igyekszem logikus lenni. Ha a lelőtt medvék bőre nem érdekli a prém- szakértőinket — bocsánat, kritikusainkat —, akkor annál kevésbé kell beszélni a még le sem lőtt medve bőréről.

Mégis be kell számolni itt azokról a terveiről, amelyekről nem Erenburgtól szereztem tudomást.

Először is nemrégen rendezte sajtó alá az utóbbi húsz évben írt verseinek gyűjteményét. Ez a kötet sajátságos — lírai és politikai •— napló lesz, kezdve Spanyolországtól egészen napjainkig.

Ezenkívül Erenburg cikket irt Nehruról egy Indiában megjelenő gyűjteménybe, cikkeket Meyerholdról és Sz. Gudzenkóról, továbbá a régi Prágáról egy cseh kiadvány számára, előszót a Julian Tu- wimrál szóló könyvhöz, amely az Ifjúsági Kiadóhivatalnál fog megjelenni; tanulmányt Cse- hovról a szahalini kiadóvállalatnak és több cikket (néhányat a külföldi sajtó számára) a »hidegháború« ellen.

AZ AZONBAN TÁVOL- RÓL SEM NYÚJT teljes képet az író mai munkásságáról, amely szoros kapcsolatban áll az ország életével, a békeharcosok nagy mozgalmával.

— Az élettel való kavcsolat olyan természetes életszükséglet az író számára, mint az embernek a levegő, a víz, a só a kenyér. A regényt nem lehet kigondolni, előbb át kell élni azt. Egyes fiatal íróink azért szenvednek kudarcot, mert nagyon hamar professzionistákki lesznek. A tiszta megfigyelés nem elegendő és semmiféle »tanulmányút« nem pótolhatja a valódi életet.

Azzal az érzéssel távoztam Ilja Erenburgtól, hogy sem az évek, sem szerteágazó társadalmi tevékenysége nem csökkentheti érdeklődését életének legfőbb feladata, az irodalom iránt.