Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-02 / 77. szám
Csütörtök, 1959. április 2. 2 SOMOGYI NÉPLAP fl nyugati külügyminiszterek kedd esti tárgyalásairól (Folytatás az 1. oldalról.) hét automatikusan, hanem függ a külügyminiszteri értekezlet eredményétől. Andrew H. Berding amerikai külügyminiszterhelyettes kijelentette, lehetséges, hogy a Szovjetunióhoz újabb jegyzéket küldenek, amelyben közük majd, hogy a csúcsértekezlet a külügyminiszteri tanácskozás eredményétől függ, valamint, hogy a külügyminiszteri tanácskozásra a nyugatnémet és a keletnémet képviselőket csak tanácsadói minőségben lehet meghívni, nem pedig teljes jogú résztvevőként. * * * Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok hosszúlejáratú tervet javasol a német kérdés rendezésére. Anglia viszont hangsúlyozza, hogy szükség van a berlini kérdés külön megoldására a közvetlen válság elhárítása végett. Az angolok úgy vélik, hogy a Szovjetunió nemigen egyezik bele valamilyen hosszúlejáratú tervbe, amely megkísérli, hogy mellékvágányra terelje a berlini problémát. David K. Bruce, az Egyesült Államok bonni nagykövete kedden délután Eisenhower elnökkel tárgyalt a német kérdésről. Ezután a külügyminisztériumba ment, ahol Herter ideiglenes külügyminiszterrel együtt részt vett a nyugati külügyminiszterek megbeszélésén. Tiltakozás Norstad politikai London (MTI). Londonban éles megütközést keltett Nar- Stad tábornok, NATO-főpa- rancsnok angliai televíziós előadása, amelyben a leghevesebben ellenezte a kölcsönös visz- szavonulási terveket A Daily Mail így fr vezércikkében: Norstad megint otrombán belekontárkodott a politikába. Két hete Párizsban a kölcsönös visszavonulási terv ellen beszélt, tegnap este a csúcstalálkozó előkészítésének kényes gépezetébe hajított kalapácsot Előadásában azt mondotta, hogy a kölcsönös visszavonulás minden formája teljes katasztrófa lenne, értve a kölcsönös visszavonuláson a nyugati és a szovjet csapatok egymástól való eltávolodását, illetve csökkentését Közép-Euró- pában. Ez csak azt jelentheti, hogy Norstad elítéli az erő- ■ feszítéseket, amelyeket az államférfiak — elsősorban Macmillan — kifejtenek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a Szovjetunióval a békés rendezésről. Az erősen konzervatív BirAnglíában kontárkodása ellen mingham Post vezércikke a következőket írja: Azt mondják, a háború túlságosan komoly dolog ahhoz, hogy tábornokokra lehetne rábízni. Még inkább áll ez a politikára. Minél kevesebbet kontárkodnak bele a katonák, annál jobb lesz nekünk. Nagyon szerencsétlen lenne, ha ez az előadás azt a benyomást keltené, hogy minden szerepet a katonák vesznek át. A NATO és a nyugat-európai országok Az Izvesztyija cikke Moszkva (TASZSZ). Az Északatlanti Szövetség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából az Izvesztyija a következőket írja: A tények teljes szemléletességgel bizonyítják, hogy a NATO nemcsak hogy nem gondoskodik a nyugat-európai országok «-biztonságáról« és «függetlenségéről«, hanem éppen ellenkezőleg, állandóan fenyegeti ezt a biztonságot, egyre inkább aláássa tagállamainak nemzeti szuverenitását. Tíz évvel az Északatlanti Szövetség megalakulása után egyetlen tagállam sem mondhatja el magáról, hogy jelenleg nagyobb biztonságban érzi magát, mint az északatlanti tömb megalakítása előtt. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a NATO-hoz tartozó nyugat-európai országokban egyre erősödik az «atlanti« politika ellenzőinek tábora. A nyugat-európai országok közvéleményének széles körei egyre gyakrabban követelik, hogy mondjanak le az «atlanti« politikáról, a hidegháború politikájáról, amelyet már megelégeltek a népek. A hangulat a békés együttélés politikájának kedvez. A szovjet kormány 1959. március 29-i nyilatkozatában ismét átfogó, konstruktív programot terjesztett elő. E program olyan intézkedések elfogadását helyezi kilátásba, amelyek véget vetnének a fegyverkezési versenynek és a hidegháborúnak, vagy legalábbis lehetővé tennék az első ilyen irányú lépéseket. A szovjet javaslatok megfelelnek minden nép, köztük aj nyugat-európai népek életbe- j vágó érdekeinek. Csakis ezen j az úton védhetik meg hatható-j san biztonságukat és szuvere-j nitásukat, csakis ezen az útonj űzhetik el az új háború ré-: mét, amelyet az agresszív j északatlanti tömb főkolompo- ] sai teremtenek — írja befeje- ] zésül az Izvesztyija. Szerdán ünnepelték 1 az EOKA megalakuló-] sónak évfordulóját j Sztrájkok Argentínában Buenos Aires (TASZSZ). A drágaság fokozódásával kapcsolatban Argentínában egyre erősödik a bérharc. Az argentin kikötőmunkások általános sztrájkja már második napja tart, a kikötő élete megbénult. Buenos Aires kikötőiben jelenleg 294 hajó horgonyoz, da kedden mindössze húsz .hajónál rakódtak. A tejipar dolgozói március 31-én 24 órás sztrájkot jelentettek be. Második napja sztrájkolnak a Kaiser autógyár dolgozói. A Lizandro de La Torre húsipari vállalat 9000 munkása már harmadik hónapja vív Nicosia (AFP). A ciprusi gö-j rögök szerdán ünnepelték az* EOKA megalakulásának 4. j évfordulóját. Ezen a napon al munkások és az alkalmazót-1 dárdára 16. zászlóaljának, salak beszüntették a munkát és* rajban szolgáltam. A az élelmiszer üzletek kivéte- * „Parancsnokunk: Fekete elvtárs“ Szovjet veterán visszaérni ékezései A Szovjetszkaja Aviacija című lap március 20-i számában közölte A. Kucej nyugállományú alezredesnek, a polgárháború veteránjának a szerkesztőséghez intézett levelét «Parancsnokunk: Fekete elvtárs« címmel. »Amikor e napokban a Magyar Népköztársaság dolgozóinak a szocializmus építésében elért sikereiről, a magyar és a szovjet nép testvéri barátságá-nak sokoldalú megnyilvánulásáról olvasok, eszembe jutnak a polgárháború tüzes napjai — írja az idős harcos. — Abban az időben a Vörös Hadsereg 46. Súlyos görög provokáció az albán határon A TASZSZ jelenti: órakor a görög katonák el Kedden az albán kormány ' akartak rabolni egy albán pa- Hammarskjöld ENSZ-fötitkár rasztot, aki társaival együtt útján levélben tiltakozott a görög kormánynál amiatt, hogy március 30-án reggel 15 gépfegyverrel, géppisztollyal j a parasztokra és a helyszínen és puskával felfegyverzett görög katona behatolt Albánia fát vágott. Amikor ez a kísérletük kudarcot vallott, tüzelni kezdtek területépe, és a 27-es számú határoszlopnál löállást épített ki. Négy katona 150 méterre behatolt albán területre. 12 szolgálatot teljesítő kéttagú albán járőrre. Az egyik albán katonát megölték, a másikat pedig súlyosan megsebesítették. A két katona a kérdéses időpontban a határtól 200 méter távolságra volt. lével minden üzletet bezártak. Nicosia utcáin nagy tömeg vonult fel, élén Mák ári ősz érsekkel. A felvonulók a székesszívós harcot jogaiért. Sztráj- egyházba mentek, ahol megtolnak a vegyipari munkások emlékeztek az EOKA halottairól. Angol lapok a vezetés hiányáról az Egyesült Államokban London (MTI). Londoni lapok az utóbbi időben sokat foglalkoznak azzal, hogy mind nyilvánvalóbb a legmagasabb körök tehetetlensége és bénultsága az Egyesült Államokban. A Daily Mirror írja: A hatalom rangsorában a világ sorsára a következő három embernek van a legnagyobb befolyása: 1. Hruscsov, 2. Dulles, 3. Eisenhower. Hruscsov szinte kicsattan az egészségtől, energiától, bizakodástól, csípős humorérzéktől. Dulles az ör- vénypolitika fanatikusa, gyógyíthatatlan rákbeteg. Eisenhower, akit az elmúlt négy évben négy komoly betegség sújtott,,..fáradt,,, kimerült, zavaros fejű aggastyán. Állandóan mint félig lábadozó ember mélyed bele végtelen golfjátszmáiba. Ez a két súlyosan dandár parancsnoka magyar volt: Fekete elvtárs. Magas, daliás ember volt, sűrű szemöldökű, bátor, nyílt tekintetű. A katonáik nagyon szerették igazságosságáért. Parancsnok és katonái között igen jó viszony alakult ki. -Parancsnokunk- — így neveztük. Fekete elvtárs gyakran ellátogatott a laktanyába, szívélyesen elbeszélgetett velünk, érdeklődött, milyen az ellátásunk«. A. Kucej beszámolt azokról a beszélgetésekről, amelyeket a magyar internacionalista folytatott így fejezte be: «Sok év telt el azóta, valóra váltak dandárparancsnokunk szavai arról, hogy Ma- . , - gyarországon is létrejön a Észrevették, hogy nemcsak, munkások és parasztok ural- Eisenhower nem végezte el | «házi feladatát«, hanem az 1 A Daily Mail washingtoni | tudósítója szerint az egyik ♦ parancsnokkal amerikai külügyi tisztviselő,: visszaemlékezéseit aki jelen volt Eisenhower és j Macmillan megbeszélésén beis-1 merte, hogy az angol minisz-j tereket kínos csalódás érte.! ma, s a magyar dolgozók kezűkbe veszik sorsuk irányítását. A szocializmust .. , .... , . t építő magyar népet szilárd mélyedt el a berlini kérdési barátság köti össze a mi né- tanulmányozásában. I pünkkel«. Cabot Lodge amerikai ENSZ-küldött tárgyalt Hammarskjöld ENSZ-főtitkárral amerikai külügyi hivatal sem ♦ X ! New York (MTI). Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Cabot Lodge, az Egyesült .államok ENSZ-küldöttségé- nek vezetője kedden este másfélórás megbeszélést folytatott beteg vénember akar szembe- I Hammarskjöld ENSZ-főtitkár- szállni Hruscsovval. I ral. A főtitkár tájékoztatta Lodge-t moszkvai utazásáról és Hruscsov szovjet miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről. Lodge a megbeszélés után kijelentette: lehetséges, hogy az ENSZ-nek is szerepe lesz a berlini kérdés rendezésében. 14 évi IHIAIRC a német békeszerződésért I. Lehet jelentkezni az egyetemek, főiskolák, akadémiák levelező (esti) tagozataira 1959. január 10-én a Szov- szovjet kormány ezt a kérdést jetunió kormánya előterjesz- már a potsdami konferencián tette azt a javaslatát, amely is felvetette«. »demiák levelező (esti) tagoza- {taira és az Eötvös Lóránd Tu- Külügyminiszteri értekezlet ! dományegyetem esti nyelvtanMoszkvában: A Szovjetunió ♦ ♦ folyamára azok az érettségiszerint 2 hónapon belül hívjanak össze egy konferenciát, amely javaslatot tenne a német békeszerződés megkötésére. Ettől az időponttól a szovA nyugati hatalmak elutasítják a központi német köz- igazgatás létrehozását, pedig ez lenne a legjobb átmenet az jet javaslat képezi a világpolifikni viták knyZnnrmtiát ác aiaKitasanoz, ui. a nemet Detikai viták .középpontját, és nagy visszhangra talált mind bel-, mind pedig külföldön. A szovjet kormánynak ezek a kezdeményezései a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és az egész német nép ama törhetetlen fáradozásaiból indulnak ki, amelyek csaknem 14 éve, a háború befejezése óta a német békeszerződés megkötésére irányulnak. Az alábbi néhány tényadat visszatükrözi a német békeszerződés megkötésére irányuló harcot: 1945 Potsdami szerződés: »A német militarizmust must ki kell irtani vetségesek... másfajta intézkedéseket is foganatosítanak keszerződést az egységes német kormánnyal lehetne megkötni. A New York-i külügyminiszteri konferencián a szovjet kormány javáslatára elhatározták, hogy az 1947 márciusában Moszkvában sorra kerülő külügyminiszteri konferencia megtárgyalja majd a Németországgal kötendő békeszerződés kérdését. De ekkor már világos volt a nyugati hatalmak szándéka: Németország szétdarabolását minden eszközzel fenn akarták tartani, és akadályokat gördítettek a békeszerződés megkötése elé. Churchill 1946 márciusában Fultonban (USA) Trumannak, USA elnökének jelenlétéAz 1959—1960-as tanévben i si, illetve a kerületi tanácsok | az egyetemek, főiskolák, aka- j oktatási osztályához) kell be' adni. Az iratokat a munkahely vezetője küldi meg az érdekelt egyetemi kar dékánjának, illetve a főiskola igazgatójának. Az iratok beküldésének határideje május 15. (A Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézmények esetén — a soproni erdőmérnöki főiskola kivételével — a beküldési határidő szeptember 15.) A jelentkezőknek az előírt vizsgatárgyakból felvételi vizses naciz- ben beszédet mondott, amely es a sző- kezdetét jelentette a Szovjetunió ellen irányuló hidegháborúnak. Később Byrnes USAmajd, amelyek azért fontosak, külügyminiszter Stuttgartban hogy Németország a jövőben megtartott beszédében pontot sohase fenyegethesse szomsze- tett Németország kettészakíts dait és a világbéke fenntartását«. A szerződés kilátásba Sára. Decemberben az ameri, , . ...................... kai és angol ún. bizóna létreh elyezi ezenkívül a bekeszer- hozásával elmélyült Németor- zoaes előkészítését is. 1946 szág kettészakítottsága. 1947 Párizsi külügyminiszteri konferencia: A Szovjetunió javaslata: Elérkezett az idő, amikor meg USA-külügyminiszter megsza- j A négy nagyhatalom külügyminisztereinek különmegbí- zottai Londonban üléseznek: A szovjet kormány javasolja, kell tárgyalni Németország és hogy a négy nagyhatalom dol- a német békeszerződés■ sorsá- gozza ki a békeszerződést. Az nak kérdését. Eddig nem hoz- USA képviselője a békeszer-.. lak létre semmiféle központi ződés helyett megszállási sta-'- na^ gondolatát. étemet közigazgatást, habár a tutumot követel. (Folytatjuk.) nyilatkozatot tesz közzé. «a!zett , (szakerettsegizett) vagy Németországgal kötendő béto-!annak ™e?fe*e 0 középiskolai szerződés előkészítésének alap- \ Y®Szettsegu dolgozok torhetik vető irányelveiről«, és tiltato-, fe\'e^e .? u ^ életévuzott Németország szétdarabo-1 ket betöltötték, de meg nem lása és mint egységes állam- f P\u'tak el 440 evesek, a válasznak felszámolása ellen. |tot‘ egyetem szakirányának Az USA válaszul március! me§felel° legalább két évi 11-én kihirdette a Truman- * szakmai (termelési, allamigaz- doktrinát, és június 5-én nyíl-| ^atási stb.) gyakorlatuk van es vánosságra hozta a Marshall-, eS°szsegileg alkalmasak, tervet. j A Marx Károly KözgazdaAz egységes és igazságos bé- f ságtuflományi Egyetemre, az két követelő I. német népi | állam- és jogtudományi, a ter- kongresszus ülése: «A német {mészettudományi és a bölcsé- nép a szövetséges hatalmak ♦ szettudományi karokra azok a jaltai és potsdami határozatai-1 dolgozók is kérhetik felvételűnek megfelelő békét óhajt,! két, akik , nem a választott amely biztosítja egyenjogúsá-1 egyetemi szaknak megfelelő gát más népekkel, lehetővé te-' két évi gyakorlattal renóelkez- szi a demokratikus fejlődést, | nek, de munkakörük betölté- valamint az ország független-péhez szükséges a tudomány- ségének teljes helyreállítását, t egyetemi végzettség. A fegy- A kongresszus küldöttséget vá-1 veres alakulatok kötelékébe lasztott, amelynek feladata elő- J tartozók — polgári alkalmazotterjeszteni a német nép állás- *tak is — csak a szolgálati út pontját a londoni külügymi- J betartásával kérhetik felvéte- niszteri konferencián. | lüket. A londoni külügyminiszteri! Azok is jelentkezhetnek to- j konferencia: A szovjet kül- ♦ vábbtanulásra, akik a dolgo-1 döttség kéri, elsőként tűzzék í zók középiskoláiban ez évben ( napirendre a Németországgal Jfejezik be tanulmányaikat, az# kötendő békeszerződés élőké- * ilyenek jelentkezési lapjukhoz # szítésének megtárgyalását, «csatoljanak iskola látogatási# Kérte, hogy az USA, Anglia, | igazolást, érettségi bizonyítva- i Franciaország és a Szovjet- í nyukat a felvételi vizsgán kell ( unió kormánya két hónapon; bemutatni. javaslatot terjesszen a • Az egyetemet, főiskolát vég- 1 külügyminiszterek tanácsa elé í zett dolgozók jelentkezéséhez I a nemet békeszerződésről. ♦— a mérnök, közgazdász szak-* A nyugati hatalmak külügy- . ra pályázók esetében is — a* miniszterei vonakodtak meg-;munkahely felügyeletet ellátó* hallgatni a nemet népi kong- ; minisztérium hozzájárulása # resszus küldöttséget. Marshall ? szükséges. # gát kell tenniük. A felvételi vizsgabizottság döntéséről írásbeli értesítést kapnak. A Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézményekben — a soproni erdőmérnöki fő- iskpla kivételével — a levelező oktatási év január 1-től december 31-ig tart. Az érdeklődők részletesebb felvilágosítást az egyetemek illetékes dékáni hivatalaitól, illetve a munkahely felügyeletet ellátó minisztériumtól kaphatnak. A felvételi kérelmet a mel- * kította a konferenciát, és ja- i, - V, a “‘“'l ’ „aJo* ! lekletekkel együtt a munka- \ központi kormány létóehózá^á-1 vezetőjéhez (pedagógusokénak megyei, megyei jogú vá- ♦rosi tanács művelődésügyi ősz- J t tálcához, Budapesten a fő váró- J Olcsó befektetés... Csak próbálja valaki azt állítani, hogy a barmi hatóságok nem akadályozzák meg a fasiszta kiadványok terjesztését Nyugat-Németországban! Próbálja valaki ezt mondani azután, hogy Nyugat-Németországban nemrégiben elkobozták Gustav Flohrtól, a vámhivatal volt munkatársától a Der Weg című fasiszta folyóirat Argentínából érkezett 42 példányát! A legnagyobb eréllyel megakadályozták e kiadvány 42 példányának terjesztését. Ebben a számban közismert fasiszták nyilatkoznak, olyanok, mint von Leers, a hitlerista főiskolás diákszövetség egyik volt vezetője, Rudel és Rehner náci tisztek, Lünderdorf özvegye, Degrele belga fasiszta főkolompos és társaik. Igen, ez a 42 (negyvenkettő!) példány, hogy úgy mondjuk, felülmúlta a bonni hatóságok türelmét. Mielőtt ugyanis ezt a 42 példányt elkobozták volna,.. 16 000 példányt már eladtak a Der Wegből! Hozzá kell tennünk, hogy az említett kiadvány minden hónapban rendszeresen és akadálytalanul megérkezik a Német Szövetségi Köztársaságba, és akadálytalanul elő lehet rá fizetni. .. Nem véletlen, hogy olyan nagy ügyet csaptak a hírhedt 42 példányból, Nyilván valaki így akarta rr&- gát -a demokrácia védelmezőjének« feltüntetni. Elkobozták... De hogyan! A lüneburgi területi bíróság negyedik kamarája külön határozatot hozott az ügyben. A határozat így hangzik: Gustav Flohmak kártérítést kell kapnia, mégpedig az elkobzott kiadvány minden példánya után 1 márkát. A teljes világosság kedvéért a bíróság elnöke kijelentette: «Legyen ez a határozat államunk jogrendjének meggyőző bizonyítéka«. Ez aztán a meggyőző bizonyíték! Végeredményben a bonni hatóságok egy politikai gesztus kedvéért megengedhetik maguknak a 42 márkás kiadást. Elég olcsó befektetés.., _____________