Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-26 / 72. szám
Chfl törtök, 1955. március 26. 2 SOMOGYI NÉPLAP Irak kilépett a bagdadi paktumból A NATO állandó tanácsa jóváhagyta a Szovjetunió kormányának küldendő nyugati válasxjegyxéket Bagdad. K a s s z e m iraki miniszterelnök kedden sajtó- értekezleten jelentette be, hogy áz ír alti Köztársaság kilép a bagdadi paktumból. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint a miniszterelnök kedden este újabb sajtóértekezletet tartott, s ekkor közölte azt is, hogv Törökország, Pakisztán, Irán és Anglia nagykövetének átadták a bagdadi paktum íelmondásáról szóló emlékiratot. A miniszterelnök hangoztatta, hogy Irak semleges ország, az agresszív bagdadi paktum pedig ellentétben van az ország semlegességéivel. Kasszem figyelmeztette az iraki népet, hogy legyen éber, mert az imperialista hatalmak sem maradnak tétlenül. A miniszterelnök kijelentette, hogy Iraknak a bagdadi paktumból történt kilépése «-a kölcsönösség alapján megszilárdítja barátságunkat a szomszédos országokkal«* *. A miniszterelnök említést tett a moszuld felkelésről is. Elmondotta, hogy már a felkelés idején elszigetelték a lázadóikat, majd a nép végzett velük. Kasszem befejezésül hangoztatta, hogy »-Irak három éven belül a leghatalmasabb közép-keleti ország lesz«. MTI Párizs (MTI). Nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint a NATO állandó tanácsa szerdán jóváhagyta a külügyminiszteri értekezletre vonatkozó nyugati válaszjegyzékeket. A NATO egyik szóvivője közölte, hogy az angol, amerikai és a francia jegyzéket csütörtökön reggel adják át a szovjet kormánynak. A jegyzékek szövegét még szerdán nyilvánosságra hozták. Az AP értesülése szerint Nyugat-Németország jegyzékét későbbi időpontban juttatják el a szovjet kormányhoz. Jól értesült körök szerint a nyugati jegyzékek kissé eltérnek egymástól, noha tartalmilag lényegében megegyeznek. A NATO állandó tanácsa megvitatta Eisenhower és Macmillan tárgyalásainak eredményeit is. A tanács legközelebbi ülése csütörtökön lesz. A POLITIKAI ÉLET ESEMÉNYEIHEZ Hemingway Fidel Castro forradalmáról Ernest Hemingway, aki harcolt az első világháborúban, részt vett a spanyol forradalomban, de a második világháborút is közvetlen közelből látta — az emberiség mindhárom korszakalkotó eseményéről könyvet írt. Hemingway igen nagy személyes érdeklőB Német Szociáldemokrata Párt titkos okmányokat közölt a német kérdésről Bonn (TASZSZ). A Német Szociáldemokrata Párt részleteket hozott nyilvánosságra a nyugati hatalmaknak a német kérdéssel kapcsolatos 1953. évi titkos okmányaiból és a nyugatnémet külügyminisztériumnak ezekre az okmányokra vonatkozó nyilatkozatából. Az okmányok azt bizonyítják, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya 1953- ban helyeselte a német kérdés olyan megoldását, amely szerint “-egy össznémet szerv létrehozásával egyidejűleg- átmenetileg fennmaradna a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya. Ez a nyugati diplomatáik által kidolgozott terv, (amelyet azonban hivatalosan sohasem terjesztettek elő) előirányozta a két német állam szakaszonkénti újraegyesítését, mint »-a legóvatosabb lépést a német újraegyesítés kérdésének megoldására«. A nyugati hatalmak okmányaikban már akkor irreálisnak minősítették a »szabad választások« haladéktalan megrendezését és azt, hogy a »szabad választások« nyomán alakítsanak össanésnet kormányt. A Parlamentarisch-Politischer Pressedienst hangsúlyozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztériuma annak idején helyeselte a nyugati hatalmaknak ezt a tervét Ezzel öszefüggésben a Német Szociáldemokrata Párt vezetőségének képviselője hétfőn ismét bírálta a Német Szövetségi Köztársaság kormányát, mert az élesen nemleges álláspontra helyezkedett a pártnak a német kérdésre vonatkozó, s a napokban Ismertetett tervével szemben. * * * Mint az MTI berlini tudósítója jelenti, a CDU soraiban nyugtalanságot keltett a szociáldemokraták újabb lépése. A titkos okmányok -nyilvánosságra hozatala ugyanis kellemetlen az Adenauer-kor- mány számára, hiszen kiderült, hogy azokat az elgondolásokat, amelyeket most mereven visz- szautasít, néhány évvel ezelőtt még helyesnek tartott. Kínai tiltakozás az angolok nyaszaföldi terrorja ellen Peking (TASZSZ). Mint az Uj Kína hírügynökség jelenti, az ázsiai—afrikai szolidaritás kínai bizottsága nyilatkozatot adott ki, s ebben támogatja Nyaszaföld és, a többi közép- afrikai ország népeinek a 'Nigy diplomáciai tevékenység Nyugaton London. Macmillan angol miniszterelnök , kedden, este «-áss-zaérkezett Londonba. A Réüter jelentése szerint a repülőtéren kijelentette, a Keletnek és Nyugatnak »egyformán érdeke a béke«. Az angol miniszterelnök hozzátette: »■Nem az egyik vagy a másik fél, hanem a józan ész győzelmére kell törekednünk. Mindenesetre a kezdeti lépések már megtörténtek, és véleményem szerint jó úton indulhatunk el. Mindent megteszünk majd a sikerért«. Az angol miniszterelnök később beszámolt az újságíróknak párizsi, bonni, ottawai és washingtoni látogatásáról, és a csúcsértekezlet kilátásairól tájékoztatta őket. A kormánynak szerdán számolt be Eisenhowerrel folytatott tárgyalásairól. Csütörtökön az alsóházban nyilatkozik. Jól értesült körök szerint Maomillan úgy határozott, hogy nem támogatja Olaszország részvéteiét a külügyminiszteri értekezleten. Az AFP beszámol arról, milyen találgatások vannak a csúcsértekezlet helyéről. Általában úgy látják, hogy Genf a legesélyesebb. Az angol kormány szóba hozta az osztrák fővárost, és volt szó New Yorkról is. Londoni jól tájékozott körök szerint de Gaulle Európában szeretné a csúcsértekezletet Párizs. Párizsi diplomáciai körök szerint a külügyminiszteri és csúcsértekezletre vonatkozó nyugati javaslatokat 48 órán belül átadják a Szovjetuniónak. nemzeti függetlenségért vívott harcát. A kínai nép — hangsúlyozza a nyilatkozat — felháborodással figyeli az angol gyarmattartók véres megtorló rendszabályát, és elítéli az angolok barbárságát. Követeljük — mondja a nyilatkozat —, hogy az angol gyarmati hatóságok azonnal szüntessék be a vérontást, bocsássák szabadon a nyaszaföldi afrikai nemzeti kongresszus főtitkárát és • többi bebörtönzött vezetőjét. Sajtóértekezlet a kubai földreformról és más politikai kérdésekről Montevideo (TASZSZ). Az | Más kérdésekről Uruguayban tartózkodó kubai; Mendoza kijelentette: küldöttség sajtóértekezleten részleteket közölt a kubai földreformról. Mendoza, a küldöttség vezetője elmondotta, hogy szólva minden olyan nagybirtokot, amely 650 hektárnál nagyobb kiterjedésű, elkoboznak, 25—65 hektárnyi parcellákra tagolnak és szétosztják a parasztok között. Ez az intézkedés a külföldi kézben levő nagybirtokokra is vonatkozik. A kubai földek 45 százaléka jelenleg külföldi monopóliumok tulajdonában van. Dulles amerikai külügyminiszter is nagy összegeket fektetett be Kuba és más latin-amerikai országok mező- gazdaságába. — Imperialistaellenesek vagyunk, de nem kommunisták. Azelőtt az Egyesült Államok katonai missziókat tartott Kubában. Most a kormány felülvizsgálja azokat a katonai egyezményeket, amelyeket az amerikai kormány kötött Ba- t istával. Mendoza elmondotta, hogy Kuba önállóan kívánja fejleszteni gazdasági életét. A szabad kereskedelem hívei vagyunk — mondotta —, és eladjuk cukrunkat Csehszlovákiának, Oroszországnak, vagy bármely más államnak, amely jó árat fizet érte. Mendoza hangsúlyozta, Kuba kapcsolatokat kíván létesíteni minden szocialista országgal. A francia hadügyminiszter a katonai kiadások növelését követeli Párizs (JVÍTI). A francia baloldali sajtó felhívja a figyelmet arra, hogy G u i 11 a u- m a t, a francia hadügyminiszter a katonai költségvetés tételeinek 110 milliárd frankos növelését követeli. A l’Hum&mté és a Libéra- tion értesülése szerint a hadügyminiszter azzal kívánja igazolni a katonai költségvetés Mscmüísn beszámolt az alsóháziján legutóbbi párizsi, bonni és washingtoni tanácskozásairól Széthullani készül a bonni„egység Bonn (MTI). A legutóbbi külpolitikai és belső események zavart keltettek nyugatnémet kormánykörökben. Széthullani készül a bonni politikai pártoknak a német kérdésben tanúsított »egysége«, amelyet Adenauer annyit magasztalt. Ez a folyamat általában azoknak a közvetlen megbeszéléseknek eredménye, amelyeket legutóbb nyugatnémet és brit államférfiak Hruscsov szovjet miniszter- elnökkel folytattak. A zavarodottság második oka a Német Demokratikus Köztársasággal kapcsolatban megnyilatkozó magatartás. Bonnban általában jól tudják, hogy a brit, az amerilcai és természetesen a ivyugatnémet közvélemény már régóta elismerte a két német állam létezését, és azt az álláspontot fogadja el, hogy Németország • újraegyesítése a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság megegyezésétől függ. A közvéleménynek ez a változása arra ösztönözte a Német Szociáldemokrata Pártot, hogy a múlt héten olyan tervet terjesszen elő, amely felveti a Német_ Demokratikus Köztársasággal folytatandó tárgyalások gondolatát. Bár ez a terv sok félmegoldást javasol, nagyban hozzájárul a bonni kormánykörökben támadt zavarodottsághoz. Arra az »egységre« és »eltökéltségre-*, amelyet Adenauer a szovjet javaslatokkal szemben kikényszerített, az ellenzéknek az a követelése mérte a legújabb csapást, hogy a szövetségi gyűlésben tartsanak vitát a kormány külpolitikájáról, még mielőtt összeülne a négy nagyhatalom külügyminisztereinek értekezlete. A vitát előreláthatólag már április elején megtartják. • * • Washington. Befolyásos amerikai szenátorok kedden óvatos optimizmussal nyilatkoztak arról, hogy a küszöbönálló külügyminiszteri és csúcsértekezleten bizonyos megegyezés jöhet létre Berlin kérdésében. A szenátus külügyi bizottságának öt vezető tagja szerint a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások során csak lassú és fokozatos előrehaladás történik majd, és valószínűleg hosszú hónapokra lesz szükség, amíg tényleg eredmények jönnek létre. London (MTI). Nyugati hír- ügynökségek jelentették, hogy Macmillan angol miniszterelnök szerdán délután az alsó- házban beszámolt a legutóbbi párizsi, bonni és washingtoni tanácskozásairól, miután előzőleg tájékoztatta kormányát washingtoni útjának eredményéről. Macmillan elmondotta, hogy európai és amerikai tanacsko* zásainak középpontjában a ! legfontosabb európai problé- imák állottak, s mindenekelőtt } a Szovjetunióval folytatandó | tárgyalások ügyrendjének kér- | dése. Ezen a téren — mondotta j a miniszterelnök — igen ki- f elégítő eredmény született Pá- | rizsban és Bonnban, Washing- {tonban pedig a szovjet jegy- | izékre adandó válasz legfőbb ♦ pontjaiban jött létre megálla- f podás. A nagyhatalmak vá- | laszjegyzékét Macmillan sze- I rint csütörtökön adják át ' Moszkvában, a miniszterelnök .hozzátette azonban, hogy a »NATO-beli szövetségeseinkkel nem fejeződtek be a tanácskozások«. A nyugati válaszjegyzékben kifejtik a három hatalom nézeteit mind a külügyminiszteri, mind pedig a kormányfői értekezlet módszereinek és időpontjának kérdésében. Macmillan a továbbiakban hangoztatta, hogy amerikai kőrútján szóba kerültek bizonyos javaslatok egy , korlátozott fegyverzetű európai övezet létrehozására és megvitatták a genfi atomértekezlet kérdését is. Macmillan ezután kijelentette: A Nyugat és Szovjetunió között fennálló problémák minden bizonnyal bonyolultak, de nem hiszem, hogy megoldha- tatlanok lennének. »Úgy vélem, hogy a legkomolyabb erőfeszítéseket kell tennünk e problémák tárgyalások útján történő megoldására«. Az angol miniszterelnök végül hangoztatta, hogy Nyugatnak a berlini kérdésben »ragaszkodnia kell az általa eddig is vallott alapelvhez«. emelését, hogy negyvenmilliárd frank szükséges a ha- dianya.gisvártásra, mert a frank •értékcsökkenése folytán elégtelenné vált az eredetileg erre a célra szánt összeg, húszmilliárd frank kell Algériában a segédszolgálatos egységek fenntartására, és ötvenmilliárdot igényel a hadifelszerelések modernizálása. Ha a ka+rnai költségvetés tételeinek növelését engedélyezik, iyo9-ben a katonai költségvetés összege 1 576 milliárd frankról 1 686 milliárd frankra emelkedik. Elutazott a kínai pártós kormányküldöttség Szerdán de előtt a Ferihegyi repülőtérről elutazott a Kínai Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségein vett részt hazánkban. A küldöttséget Csu Te marsall, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának alelnöke, a Kínai Népköztársaság alelnöke vezette. dést tanúsított a kubai forradalom iránt is. Tudjuk, hogy sokáig élt Kubában, és Nobel- díjas regénye, »Az öreg halász és a tenger« is ebben az országban játszódik. Fidel Castro forradalmáról nyilatkozva Hemingway kijelentette, hogy a Batista elleni felkelés »az első igazi forradalom Kubában«. Mint mondotta, bízik a kubai forradalom igaz ügyében, mert kormányváltozások ugyan többször fordultak elő Kubában, ezek azonban eddig mindig csak azt jelentették, hogy más emberek lopták a nép vagyonát. Hemingway annak a nézetének adott kifejezést, hogy Fidel Castro és a kubai nép jogosan ítélkezik Batista bűnös klikkje felett. A nép elvárja Castrotól, hogy megszabadítsa Batista embereitől. Befejezésül Hemingway kijelentette, hogy rövidesen visz- szatér Kubába. »Csodálatos hely, nagyon szeretek ott élni és dolgozni« — mondotta a világhírű író. Levelezőlap — célzással Jól értesült politikai körök tudni vélik, hogy a 84 éves Winston Churchill, aki jelenleg Marakesben üdül, üdvözlő levelezőlapot küldött a 83 éves Adenauer kancellárnak: »Ha még nem járt volna itt, tudatom, hogy Marakes klímája eszményien kellemes. öreg embereknek feltétlenül itt kellene visszavonulniuk a világtól, ha már elérkeztek abba a korba« — hangzott a kedves üdvözlet. A történelem megismétlődik A kis Pierre a párizsi iskolából hazatérve, így szól apukájához: »Ma Jeanne d’Arcról tanultunk az iskolában«. — »Nos, és mit mondott erről a tanító bácsi?-* — kérdezi az apa. — »Hát azt, hogy megmentette Franciaországot«. — »Nagyon helyes, fiacskám — mondja az apa —, csakúgy, mint manapság de Gaulle tábornok«. — »Úgy van, apuka, csak azt nem mondta meg nekünk a tanító bácsi, hogy a tábornokot mikor fogják elégetni«. vezérigazgatóságának felhívása az utazóközönséghez az ünnepi forgalommal kapcsolatban A Szovjet Szakszervezetek XII. kongresszusának ülése Moszkva (TASZSZ). A Szovjet Szakszervezetek XII. kongresszusa szerdán délelőtt 10 órakor folytatta a vitát. Alekszandr Volkov, az Állami Munka- és Bérügyi Bizottság nevében felszólalásában hangsúlyozta, hogy a munkabérrendszer 1957-ben megkezdett rendezése a tervek szerint 1962-ben fejeződik be. Az első eredmények azt mutatják, hogy a rendezés nyomán nemcsak a bérek emelkednek, hanem a munka termelékenysége is növekszik. A bérezési rendszer megjavításának eredményét 17 millió dolgozó érzi, vagyis a szovjet munkások és alkalmazottak egyharmada. Grigorij Pogyeílscsikov, a moszkvai területi szakszervezeti tanács elnöke kijelentette, hogy a moszkvai területen jelenleg több mint 400Ö brigád és 8 vállalat versenyez a »kommunista munka kollektívája« címért. Elmondotta, hogy vannak a moszkvai területen olyan ipari vállalatok, ahol minden második munkás tanul A MÁV vezérigazgatósága, tekintettel a március 29—30-i és az április 4—-5-i kettős ünnepekre, az alábbiakra hívja fel az utazóközönség figyelmét: 1. Március 29-én, vasárnap a hivatalos menetrendkönyvben a munkaszüneti napokra, 30- án, hétfőn a vasárnapokra, 31- én, kedden a hétfői munkanapokra, április 4-én, szombaton a munkaszüneti napokra, 5-én, vasárnap pedig a hivatalos menetrendkönyvben a vasárnapokra előírt vonatok közlekednek. A többi napon változatlanul a naptári napnak megfelelő forgalom lesz. 2. A hétvégi távolsági munkásvonatok Budapestről március 27-én, pénteken este, 28-án, szombaton délben és április 3-án, pénteken este indulnak, ellenirányban március 30/31-én hétfőről keddre és április 5/6-án vasárnapról hétfőre virradó éjjel közlekednek. Április 4-én, szombaton délben Budapestről hétvégi távolsági munkásvonatok nem indulnak. Tekintettel a várható erősebb utasforgalomra, március 26—31, április 3—6 között a menetrend szerint közlekedő gyors-, sebes-, személyvonatokon kívül mentesítő vonatok is közlekednek. A mentesítő vonatok indulásáról bővebb felvilágosítást a pályaudvarok adnak. Egy nap alatt több mint egymillió forint nyereményt fizettek ki Kapuvárott A lottó 11. játékhetén húsz tagú lottózó társaság 12 szám variálásával csaknem 900 000 forintot nyert. Ugyanezen a héten egy fertőszentmiklósi 67 éves özvegyasszony 219 000 forintot nyert a lottón. A nyereményeket szerdán ünnepélyesen fizették ki a kapuvári filmszínházban. A húsz tagú csoport a nyereményt takarékba helyezte ei.