Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-04 / 29. szám
SOMOGYI NÉPLAP 5 Szerda, 1959. február 4. Neveljék is a fiatalokat K ISZ-szei* veze tei nk Egyre több KISZ-szervezet- i szőr szóba sem akart állni a ben hallhatja az újságíró ezt j kiszesekkel, sőt felháborodva a megjegyzést a beszélgetés ; tiltakozott azellen, hogy bele- végén: »Aztán neveltünk egy szóljanak magánügyébe. Az fiatalt is«. Ez az »aztán« meg okos, meggyőző szavak hatásaez az »is« arra akarja felhívni a figyelmet: mi nem rekedünk meg a színdarabtanulásnál, a pingpongozásnál, s bár eddig elhanyagoltuk legfontosabb feladatunkat, az ifjúság nevelését, most már megtettük az első tétova lépést, s ezt a jövőben egyre bátrabb, határozottabb lépések követik. .4 Bárdibükki Állami Gazdaság hencsei üzemegységének kiszesei felfigyeltek arra, hogy ra azonban belőle is kitört a panasz, s végül szívesen ráállt, hogy beszámol a fiataloknak, hazaadj a-e lánya a fizetését. A községben elterjedt a híre, milyen ügyekkel foglalkozik az állami gazdaság KlSZ-szerve- zete. Néhány rosszindulatú ember azt hangoztatta: » Minek ütik olyanba az orrukat, amihez semmi közük?« A többség azonban helyeselte, az egyik lány nem adja haza | hogy a fiatalok saját maguk fizetését, hanem felelőtlenül elszórja mindenféle felesleges holmira. A fiatalok elhatározták, beszélnek a lány fejével. Miután vele tárgyaltak, elmentek az anyjához is. Ő előszedik ráncba kissé könnyel tnü társnőjüket. A kiszesek nem fáradoztak hiába, a lány megemberelte magát, a fejmosás óta hazaadja fizetését, az emberek pedig elismerően álTél a téglagyártásban tek arra is, hogy kik kapják az elmúlt félévi eredmények alapján a kiváló dolgozó jelvényt és okleveleket. Eszerint öt dolgozó jelvényt kapott és az ezzel járó két heti fizetésnek megfelelő jutalmat, tizennégy dolgozó oklevelet vehetett át és egy heti fizetésnek megfelelő jutalmat. Rajtuk kíA cím már elárulja a tényt: a téglagyártásban tél van, s könnyen azt hihetnénk, hogy azt is jelenti: szünetel a műm ka. Igen, szünetel a munka a téglagyártásban, de a Somogy megyei Téglagyári Egyesülés központjában és minden telepén teljes erőbedobással dolgoznak. Mind a kilenc üzemben folyik a téli földkikészítés, 1 vül még húsz dolgozó pénzju- hogy a nyári téglagyártáshoz talmat kapott a vállalattól, megfelelő mennyiségű és mi-' Az elmúlt évben ugyanis nöségű föld kerüljön kiterme- jól dolgozott a Téglagyári lésre; bár az egyesülés a múlt Egyesülés. A terv szerint 46 év végén két új baggert ka- ^ millió darab téglát kellett elő- pott, s így Tabon és Bőszén- 1 állítaniuk, de több mint 50 fán nem szükséges a teljes millió téglát gyártottak. Ebmennyiségű föld kitermelése; ben az évben 56 millió a terv- azt az év bármely szakában a j szám, azonban legalább 60 gépek segítségével el lehet vé- ' milliót akarnak elérni. A köz- gezni. pontban tehát a tervteljesítés A földkitermelés mellett a érdekében a műszaki fejlesz- még ősszel jóváhagyott ütem- | tés tervezését végzik el a télapították meg: a kiszesek törődnek társaik magatartásával. Azok a KISZ-szervezetek, amelyek nemigen foglalkoznak a fiatalok nevelésével, vegyenek példát a hencsei kiszesek- ről. Tennivaló minden községben, üzemben, termelőszövetkezetben akad, ha a KISZ- szervezet tagjai a kívül álló fiatalok neveléséről nem feledkeznek meg. Ne menjenek el csukott szemmel az olyan jelenségek mellett, mint például: valamelyik társuk rendszeresen lóg; hozzányúl a társadalmi tulajdonhoz; nem beszél kellő tisztelettel az idősebbekkel; rossz társaságba keveredett; gyakran látogatja az italboltokat. A kiszesek a szervezeten kívül álló fiatalok nevelésére azzal készüljenek fel, hogy először saját soraikban levő hibákat távolítsák el szemrebbenés nélkül, mint az orvos a mérgező daganatot. A KISZ- szervezetek csak akkor tölthetik be feladatukat, ha állandóan nevelik a fiatalokat, lefaragják róluk a durva bibá- katj s tökéletessé csiszolják ókéi. Nem kis feladat ez, nem is könnyű, mégis hozzá kell látni minden KlSZ-szervezet- ben a megvalósításához, mégpedig minél hamarább. Somogymeggyes két tsz-e egyesült Csaknem 700 holdas gazdaság jött létre (Tudósítónktól.) Február 1-én új név vonult be a tabi járás tsz-éi közé. A sömogymeggyesi Béke és a Búzakalász egyesüléséből megszületett a Győzelem Termelő- szövetkezet. Öt családot az egyesülési közgyűlésen vettek fel, 4 család pedig a gyűlés után írta alá a belépési nyilatkozatot. A belépéttek közül Koch Imre középparasztot a Győzelem Tsz elnökévé választották meg. Rajta kívül Király Ferenc 12, holdas parasztok is tagjai lettek a tsz-nek. Az újonnan belépettek földjével együtt csaknem 700 kh-ra emelkedett a közös földterület. Az egyesülési közgyűlés úgy határozott, hogy 30—35-re emeli a fejőstehenek számát, és 25—30 marhát hizlalnak meg a zárszámadásig. A járási tanács és a Karádi Gépállomás mezőgazdászai máris hozzáfogtak az új termelési terv elkészítéséhez. A későbbiek során állat- tenyésztő szövetkezetté akar válni a Győzelem, s ehhez Orbán István 8, Pintér Jánós 7 | minden adottsága megvan. Király Ferenc, az állattenyésztési brigád vezetője 1956 előtt a megye egyik legjobb tehenésze volt. Az akkori Előre Tsz- ben 5000 liter körüli fejési átlagot értek el. Máris híre van annak, hogy újabb 12—14 család — főként középparasztok — kéri felvételét. Sürgősen szakembert kívánnak beállítani, hogy a megnövekedett termelőszövetkezet alkalmazhassa a legfejlettebb gazdálkodási módszereket. Bízunk abban, hogy erről a tsz- ről még sokat fogunk hallani. A nyolc bizottság dolgozni kezd Bátor kezdeményezés a Kaposvári Cukorgyár üzemi tanácsában A gépek már állnak a .Cukorgyárban, vége a kampánynak, de nincs vége a munkának. Bizonyítékul hozzuk fel erre a gyár üzemi tanácsának a legutóbbi ülése után tapasztalható * megmozdulást, tettvágyat. Ezekben a napokban arról beszélnek az üzemi tanácstagok, hogy ne működjék 30 lóerős villanymotor ott, ahol 15 lóerős is megteszi. Legyenek rendben a vízcsapok. A MÉH ne vigyen el olyan hulladékot, amelyet más üzemrészben még felhasználhatnak, I és ezeket a »hulladékokat« ! könnyen találják meg a mun- I kasok. Beszélnek arról is, hogy I egyetlen villanykörte se égjen A Kilián György Ifjúsági fölöslegesen; hogy jól tájéko- Ház udvarán tervbe vették egy. zódjanak és célt érjenek az szabadtéri színpad építését. A'újítók; hogy minden lehető.é- színpad terveit, most készítik,1 get felkutatva, egészséges s a jelenlegi feladat: megte- munkakörülménj'eket teremtSzabadléi'i színpad az ifjúsági itázbau remteni az építés anyagi alapjait.. Az építkezéseket előre'ét- hatólag februárban megkezdik.1 senek mindenütt a dolgozóknak, meg hogy ne legyenek csellengő emberek a gyárban... terv szerint nagyjavítások folynak az üzemekben. Ez a munka tíz nappal előbbre jár, mint ahogy a terv előírja. A kaposvári Arany utcai téglagyárban megkezdték, a Vöröshadsereg úti téglagyárban pedig folytatják a gépesítést; ott az idén körkeverő szalagot szerelnek fel. A Szigetvári utcában átalakításokat végeznek, ami a munka megkönnyítését és a termelés emelkedését fogja eredményezni. Ezen a helyen megszüntetik a csilleborításokat is. Az elmúlt két hétben minden üzemben termelési értekezletet tartottak, melyen megtárgyalták a dolgozók a terv- javaslatokat. Javaslatot tétlen, mert ebben az évben kétmillió forint értékű gép beépítését kell elvégezni a különböző üzemekben. Az Arany utcai gyár villamosítási tervét most készítik, a tüskevári gyárban az új présház júniusra elkészül. A műszaki dolgozók több baleset- és munkavédelmi újítást vezettek be, s magát az épületet is ennek jegyében — a szokásostól eltérően — a földbe építik. Tél a téglagyártásban. Ez azt jelenti, hogy teljes erővel fo- ) lyik a munka a nyári üzemre, hogy technikailag, műszakilag felkészülve, a földkitermelés elvégzésével teljesíthessék ez évi tervüket is a téglagyártásban. Növekszik az érdeklődés a hibiidkukorica-vetőmag iránt A dolgozó parasztok nagy része mar az előző években megismerte és megkedvelte a hibridkukoricát, mert előnye a gyakorlatban is bebizonyosodott. Kormányzatunk nagy gondot fordít terjesztésére. Idén sokkal több hibridkukorica-vetőmag áll rendelkezésünkre, mint az előző években. Az igények összeírása már megkezdődött, rövidesen megtörténik a velőmag kiszállítása is. Megyénk termelőszövetkezetei közül a barcsi Vörös Csillag 23 mázsát, az ádándi Petőfi 15 mázsát, a kasiélyosdombúi Népakarat 10, a nágo- csi Rákóczi 8, a lábodi Uj Elet 7 mázsát igényelt. Milyen előnyt biztosít például az ádándi Petőfi Tsz-nek a hibridkukorica-vetőmag használata? A 15 mázsa vetőmag kb. 100 kát. hold elvetéséhez elegendő. Ezért a meny- nyiségért 30 mázsa kukoricát kell adnia, amely pénzértékben 2700 forintnak felel meg. Viszont ez a fajta 20 százalékkal több termést eredményezhet. Levetkőzik a hibákat Á holládi malom irodahelyiségében barátságosan duruzsol a kályha. Horváth László párttitkár a szürke pokróccal leterített vaságyon ül, és elgondolkozva forgat egy Vernekönyvet. Talán a francia nép nagy jövendőmondójának megvalósult álmai: a repülő, a tengeralattjáró, a holdrakéta foglalkoztatja? Meglehet. A könyv mindennapi kenyere Horváth elvtársnak. Asztalán irodalmi alkotások, politikai művek tornyosulnak. A kis könyvespolcon Lenin művei, sok-sok brosúra, regény sora- . kozik. Minden azt hirdeti ebben a szobában, hogy lakója sokat olvas. Tavaly novemberben a járási pártbizottság elküldte a kéthetes siófoki pártiskolára, hadd ismerje meg még alaposabban a párt politikáját. Az iskolán •tanultak megmutatták Horváth elvtársnak, mi az, amit helyesen tettek, min kell változtatniuk, s mit kell még megvalósítaniuk. — Amikor azt tanultuk, hogy a pártszervezetnek sosem szabad megfeledkeznie arról, hogy a legtöbb társadalmi munkát végző aktivistákat közel hozza a párthoz — emlékezik vissza —, megdobbant a szívem: úgy éreztem, mi is így tettünk. Ugyanis, mielőtt iskolára mentem, vettük fel tagjelöltnek Járfás József pedagógust. Körösi István telefon- ■zerelöt és pomonkos Ferenc aégyholdas gazdát. Pálji Jenő KISZ-titkár is szeretne a pártba belépni. Megigazítja szemüvegét, barna arcán mosoly fut át: — Egyre többen közelednek községünkben a párthoz. Ez annak köszönhető, hogy az emberek ügyesbajos dolgaitól a falu legnagyobb gondjáig- bajáig mindennel szívvel-lé- lekkel foglalkozunk. A legrövidebb időn belül elintézünk mindent, amit csak lehet. — S mi az, amin változtatott a pártszervezet a tanultak alapján? — A KISZ-t nem segítettük, szem elöl tévesztettük, hogy a kiszesekből lesznek a jövő párttagjai. A KISZ-tit- kárt sohasem hívtuk meg a pártvezetőségi ülésekre. Ezen változtatni kellett. Tervbe vettük, hogy a tanáccsal pingpongasztalt, sakkot, rex-asztalt szerzünk be, építünk egy tekepályát a fiataloknak. Helyiséget is adunk nekik. Ezután minden pártnapra meghívjuk őket. Sokkal több gondot fordítunk arra is, hogy a fiatalok ne a szőlőhegyre. járjanak, hanem a KISZ-be. — Mit akar megvalósítani a pártszervezet? — Elhatároztuk, hogy nőtanácsot alakítunk. Sok asszony és leány járna szívesen kézimunka-, varró-tanfolyamra, nőket érdeklő előadásokra. Már beszélgettünk tíz-tizenkét asszonnyal. Az alakuló gyűlésen közülük ajánlunk elnököt a nőtanács élére. Reméljük, a nőtanács elősegíti az nyok és lányok bevonását társadalmi munkába. ♦ Idén villanyt kap a község. I De bekötő útra is nagy szűk-} ségük lenne, az iskolát is reno-} válni kellene, jó lenne járdát j is építeni. Sok-sok feladat vár» a pártszervezetre. S ha egy-! szerre nem is, de lassan kiharcolja majd a tanáccsal, a népfront-bizottsággal összefogva a falu minden óhajának, vágyának teljesülését. — Egy dologban kell a párt- szervezet tagjainak sokkal töbEz azt jelenti, hogy az előző évek 30 mázsás csöves átlagtermése helyett 36 mázsás átlaggal számolhat 100 kataszt- } rális holdon ez hat vagon több- | letet jelent. Ha a kukoricának ♦ csak az eladási értékét számít- } juk, és nem tekintjük a felete- asszo- } tés folytán jelentkező hasznot, a» akkor Azt kérdezhetné valaki, mi ebben az új, hiszen az üzemi tanácsnak eddig is ez volt a I feladata. Valóban. Helyeseb- j ben: ez lett volna a feladata. Az üzemi tanács tagjai is na- ! gyón jól tudják ezt, csak ép- | pen alig tettek valamit. Egy- ! másra vártak, azt latolgatták, j ki, mikor, hogyan lásson mun- 1 kához. És míg ezen töprengtek, múlt az idő, s az üzemi tanácsüléseken vajmi kevés eredményről számolhattak be. A legutóbbi ülésen azonban történt valami . .. Mire vége j lett, a tagok már egy-egy bi- | zottsághoz tartozónak érezték magukat. A jegyzökönyvveze- ! tő asztalán feküdt a határozat, amely szerint a tanacs egy- j hangúlag elfogadta, hogy nyolc bizottságot alakítsanak, és i mindegyik tanácstag tartozzék ’ a neki legmegfelelőbb, szakmailag hozzá legközelebb álló bizottságba. Miután ebben megegyeztek, munkához láttak. »A leadásra kerülő hulladékanyagot es selejtezést felülvizsgáló bizottság- tagjai különösen most, az cv elején tartják nyitva szemüket. Hat tanácstag hamarosan a tüzelőgazdálkodásban javasol radikális intézkedéseket. Czingexli. László, Nagy Lajos, Vass Lajos, Vidó Sándor, Magyar József tanácstagok az állóeszközöket vizsgálják felül. Hárman a takarékos, ésszerű viilamosenergia-gaz- dálkodásra tesznek javaslatokat. Munkaterületüket alaposon felmérve közlik terveiket, elgondolásaikat a legközelebbi tanácsülésen a munkaerőgazdálkodási, a műszaki fejlesztési és újítási, valamint a szociális és uzemegészségügyi bizottság tagjai is. Mivel valamennyi tanácstag meghatározott feladatot kapott; mivel az a terület, amelyen egy-egy tanácstagnak dolgoznia kell, közel áll a gyárban végzett munkájához; mivel a cél világos, tehát könnyen, gyorsan el is érhetik. Gyimesi Sándor, »az anyaggazdálkodási és anyaglakaré- kossági bizottság-- vezetője már kifundálta hat társával, hogy a hulladékvasaknak az eddigi szemétdomb helyett megfelelő területet jelöl ki, s ott minősítés szerint, rekeszekbe osztályozva raktározzál^ el. Ha valamelyik üzemrésznek alkatrészre lesz szüksége, itt hamar megtalálhat bármit. Könnyen körülnézhet. Nem kell óriási hulladék-vashalmot fellurkálnia egyetlen csavarért. A bizottság tagjai rendszeresen körülnéznek az üzemben, összegyűjtik a hulladékvasat, és a bizottság felértékelő szakemberei mindjárt osztályozzák is. Decsi János »tüzelő- és vízgazdálkodási bizottsága« rövidesen megoldja, hogy ne használjanak ivóvizet ott, ahol az ipari víz is megfelel. Farkas Mária, a »szociális és üzem- egészsegügyi csoport« vezetője alapos helyzetfelmérésre készül társaival. Valamelyik tanácsülés elé már megoldható javaslatokkal szeretnének odaállni. Úgy mondták valamennyien, hogy a bizottságok megalakításával megtalálták az állandó mélyreható munka kulcsát. Az ambíciót, amely eddig is megvolt bennük, de nem tudták vele mit kezdeni, most így gyümölcsözte tik. Még csak egy-két hetes ez a — megyében eddig egyedülálló — kezdeményezés. Teljes értékű ítéletet mondani róla alighanem még korai volna. Az első lépések azonban azt mutatják, hogy a Cukorgyár üzemi tanácsa bátran lépett rá az új útra, nem fél a kezdeményezésektől. Egyelőre még csak vita, a remek elképzelések megtárgyalása folyik a tanács tagjai között. Pereg a szó a bizottsági tagok nyelvén. Nagyon őszinte beszélgetés ez, amelytől visszhangzanak a műhelyek. És.mert őszinték e szavak, rövidesen kibontakoznak a tettek is... Szegedi Nándor a hibridkukorica-vetőmag — leszámítva a vetőmagért adott kukorica ellenértékét is — 60 000 forint többletjövedelmet hoz a szövetkezetnek. S ezért a tsz-nek nem kell semmiféle külön munkát végeznie. A hibridkukorica termésío- kozó hatását ismeri már sok egyénileg dolgozó paraszt is. A kapolyi gazdák 150 katasztráDÉLUTÁNI SZÓRAKOZÁS bet tenniük: bit,ebben kell «.ISL,*?*!. cl«“<i,S _ } korica-vetomagot jegyeztek elő. szelni a mezőgazdaság szocia lista átalakításáról. Sok gaz-} dával beszéltünk eddig is ar-| ról, hogy a szövetkezeté a jö-| vő, ezután azonban fokoznunk i kell az agitációt. A mezőgazda-1 ság szocialista átalakításáról nem elég egyszer beszelni: napról napra újabb szemléltető és meggyőző érvekkel, tényekkel, adatokkal kell bizonyítanunk, hogy Hollódon is a tsz-é a jövő. Mezőgazdasági előadásokat tartunk, melyeken az előadók szintén bebizonyít-} jak a nagyüzem fölényét. Kapolyon is körülbelül hat vagon többlettermést és mintegy 60 000 forintos többletbevételt érnek el a^ hibridkukorica-vetőmagot igénybe vevő termelők azáltal hogy a szokásos, a kukoricának megadandó művelési módon kívül semmi mást nem tesznek, minthogy hibridkukorica-vetőmagot cserélnek és vetnek el. Jután is már évek óta isme- t rik a nagyobb termést adó kuHorváth elvtárs családjaj koricafajtát. S ez megmutat Kéthelyen lakik. Ő csak szom- í kozik az igénylések összeírásábaton(fént jár haza, hisz a malom egy percre sem nélkülöznél. A jutái egyéni dolgozó parasztok eddig 16 mázsa vetőheti a vezetőt. Nem könnyű a}magot kértek. Az igénylők kőreal óHtril táirrkl ólrtí T-TmvTrátln ! -7X+4 rrrewA-nnl txuu.i. LX-XU családtól távol élni, Horváth elvtárs mégis megállja a helyét kommunista becsülettel. Mintha saját faluja lenne Hol- lád, úgy küzd felemelkedéséért, elobbrej utasáért. Lajos Géza zött szerepe] többek között Koller Kálmán, Ágoston Lajos és Koletár Józsefné egyénileg dolgozó paraszt. Minden termelőnek! saját érdeke, hogy hibridkukorica-vetőmagot vessen. Karsai Mária VII. osztályos tanuló szívesen kézimunkázik, miután elkészült házi feladatával. Most épp egy díszpáma kivarrásán szorgoskodik; ezzel is gyarapítja hozományát