Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-18 / 15. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Vasárnap, 1959. január 18. GYULA Csontos, sovány és aszott az arca. A sze­me mély, fátyolos, s valami hisztérikus fény lobog benne. Nem tudni, mikor örül, és nem tudni, mikor szomorú. Vé­kony töpörödött ter­metével még húsz évesnek sem látszik, pedig már a negyve­net is elkerülte. Ku­száit, ritka haját nem fedi el soha — így járkál napról napra a gazdaság udvarán. Mindenes munkát vé­gez. Nagyon becsüle­tes, rá merik bízni a magtárt, soha nem lop el semmit, és más­nak sem engedi azt. Tud írni, olvasni (két újságot is járat), mé­gis bolondnak tart­ják. Céltáblája min­denkinek- Ha valaki szomorú, rosszkedvű, csak a Gyulához megy: — Mi van a szakácsnővel? — kér­dik tőle ilyenkor, mert tudják, hogy az tetszik neki. — Nem számít, ha nem szeret. Úgyis csalt a pénzem kelle­ne neki — mondja akadozó nyelvvel, mert beszédhibája van. S talán ezért is nevetnek rajt olyan jóízűen az emberek. Esténjcént vízzel telt lavórt raknak az ágyába. Csúfolják, lökdösik, kinevetik, bolondnak nézik. Sen­ki sem gondol arra, hogy ebben a kis tö­pörödött, csontos ar­cú emberben érző szív is van. Mert van. Egy alkalommal kint állt a sáros udvaron, ahol a gyerekek han- cúroztak. A szülők és még néhány munkás a ház falának támasz­kodtak. Várták, hogy elálljon az eső. Unat­koztak. Mivel is űz­hették volna el üres perceiket, ha nem a »bolond« Gyulái>al. — Dobáljátok meg a Gyulát — mondta az egyik ßzülö. Nem kellett több. A gyerekek máris gyúrták a sarat, és csapdosták a szegény együgyű emberhez. Nem győzött elugr&U ni előlük. A ruhája, arca, mindene csupa sár volt már, de azért nevetett, mintha csak megértette volna, hogy neki valóban bolondnak kell lenni, aki tűri, hogy min­denki gúnyt űzzön belőle. — Nem szabad Pis- tika, te se dobálj, Zsuzsika — könyör- gött a kicsinyeknek. Utánuk szaladt, el­csípte őket, de egyi­ket sem bántotta. — Üssétek el a lá­bát — hangzott az újabb biztatás. Es ki bottal, ki ge- reblyével máris ro­hant a sok kis tudat­lan nebuló. Ütötték, csapkodták a kezét, fejét, derekát, lábát, ahol érték, de ö csak nevetett. Kijött a szakácsnő is. — Nézze, Piroska, de muris — szóltak hozzá az emberek, hasukat fogva, s szin­te egymásra dőlve a nevetéstől. — No csak, no csak rajta — nógatta a szakácsnő is a gyere­keket. Es tovább zuhogtak a botok a kis ember testén, hiába ugrált, nem bírt menekülni, és nem is akart. Szo­morúan hagyta félbe a védekezést. Csak állt, állt megkövült, sáros arccal az udvar közepén, és szemét lassan elborították a könnyek. A kicsinyek kezé­ből kihullottak az üt- legek, és ők is sírtak. De a fal mellett még mindig nevettek az emberek... Szentai Sándor AZ ELÉGEDETLEN PARASZTEMBEREKTŐL lépten-nyoman hallani olyan kijelentéseket, hogy aki egy kicsit is ért a gazdálkodáshoz, tud boldogulni, s az állam iránti kötelességeinek is ele­get tehet, ha alkar. Termény és állat nem marad a paraszt nyakán, úgyszólván mindenért pénzt fizet az állam. Ez az igazság nem szorul különö­sebb bizonygatásra. A tény beszél magáért, a parasztok naponta találkoznak vele ilyen vagy olyan farmában. Ám mégis akadnak, akik cáfolni próbálják, érvelnek el­lene, makacsul azt hajtogat­ják, hogy a mai agrárpolitika elsorvasztja a parasztságot, pusztítja, öli a termelési ked­vet, rossz és igazságtalan. Várvízi Lajos taszári 13 holdas egyónd gazda szavaival élve: »Az állam azokat támo­gatja, akiknek úgyis megy. Miinek kedvezmény a szerző­déses borjak után?! Ha valaki tíz borjúra szerződik, nem is kell adót fizetnie. Az ilyen emberek könnyen élnek«. Várvízi Lajos 11613 forint értékű kaszálógépet, tehenet síb. hozott ki az ötvenhatban felbomlott termelőszövetke­zetből. Adótartozása 10 228 fo­rint Több ízben kérte a taná­csot, hogy mérjék fel az ő anyagi helyzetét, s bizonyít­sák írásban, hogy nem tud adót fizetni. — Jöjjenek ki, ha nincs igazam, hát hengerelje­nek le — hajtogatta. HALLGASSUK CSAK, mi­ket beszél összevissza. A 13 holdat nővérével együtt műveli. Virradattól sötét es­tig dolgozik, de két év óta semmire se megy. Tavaly 15 süldője pusztult «L A száraz­ság kiölte az elvetett fehér- és vörösherét, bíbort. Hadilábon áll a tanáccsal, mert gyakran felkeresik. Igazi kommunistá­val még nem találkozott Jo­gos, de nem volt helyes, hogy foglaltak nála. Mert hát a ré­gi világban ilyent nem tettek. Egyik kezén meg tudja szá­molni, hogy Taszáron negy­venöt előbt hány embernél járt a végrehajtó, most pedig azt, hogy kinél nem voltak. Félemlítik az embereket az örökös dobolással. Még aki rendesen fizet adót, azt is nyugtalanítja a dobszó. A múltban 30 évig nem fizetett annyit, mint most két év alatt. Még nincs vége mondóká- jának. Az istállója félig összedőlve. Nem jövedelmez annyit a 13 hold, hogy legalább szalmával befedhetné. Pedig ötvenhét- bem az ő gabonája volt a leg­szebb a határban, és éviről év­re ezreket öl bele a földbe. Bebizonyította a taszáriaknak, hogy egy holdra nem elegendő 70 kiló műtrágya. Ellene van a társadalom, nem kedvez ne­ki az időjárás. Az újságírók csak oda mennek, ahol fény­lik a csillag, s felfelé nem mernek szólni se ők, se a ta­nács, félnek, hogy a fejükre ütnek. Nem a holland, ha­nem a magyar paraszt nyomo­ráról keli írni. S végre értse meg mindenki, hogy ő, Vár- vízi Lajos nem tud adót fizet­ni. Nagy adóssággal jött ki a tsz-bői, s a fűkaszát eladta, hogy csikókat vehessen, hagy­ják őt dolgozni, ha lesz pén­ze, akkor fizet. Csak úgy dől, árad belőle a szó. — TE CSAK HALLGASS, NE SZÖLJ KÖZBE — inti le nővérét —, tudok é-n is eleget beszélni. — Rettenetesen meg­sértődik, ha szavába vágnak. Nem tűr ellenérveket, s az illető, ha az nem ért egyet ve­le, egy-kettőre megkapja: »Volt már kirúgva? Mert.. . « Szóval ilyen nyugtalan, jóbe­széd ü. sokat is beszélő ember Várvízi Lajoß. Irigyli a nála jobban gazdálkodóktól a bor- júkedvezményt, s nagyon ma­gasnak tartja az adót. De min­denre tud válaszolni. Tekeri, hajtogatja a szavakat, azonban ettől még nem jut előhbre. El nem ismerné semmiért sem, hogy őbenne és nem a rendszerben van a hiba. An­nak idején a tsz-ben is nehe­zen értettek szót vele. Ha vi­tát szimatol, rögtön nékigyür- kőziik, mint mérkőzés előtt a birkózó. Minden taszáriról tud egy kis történetet: ez és ez így vágta ki a rezet, a má­sik amolyan fortéllyal jutott előbbre. Míg ezeket hajtogat­ja, nem veszi észre, hogy az általa irigyeltek okosan ter­veznek, s amit a földbe meg a gazdaságba beruháznak, an­nak év végén van látható eredménye. HIHETETLEN, hogy 13 hold földből hozzáértéssel csak úgy lehet élni, ahogy Várvízi Lajos él. Hasonló föld­területtel rendelkező gazdák pontosan az ellenkezőjét ta­núsítják. Jobb lenne, ha a múltról ábrándozó, halott el­veit védelmező Várvízi Lajos a saját előbbre.iutásának ter­veit szövögetné, a »fekélyek« vizsgálata helyett, és soha nem nyilatkozhatna a paraszt­ság nevében, hisz a faluban sem sokat adnak a szavára. Gőbölös Sándor — A csömendi kiszisták a nőtanáccsal közösen két íz­ben szerepeltek: egyszer a községben, egyszer pedig Gyó- tapusztán a Lepsénynél még megvolt című vidám műso­rukkal. A nőtanács tegnap es­te jutalmul vacsorára látta vendégül a szereplőket. A legutóbbi közgyűlésen új vezetőséget választottak a szeptemberben alakult gyéké- nyesi takarékszövetkezet tag­jai. Azóta állandóan emelke­dik a taglétszám. Előrelátható­lag január végére a betétek összege eléri a 25 000 forintot. * * * A zákányt földművesszövet­kezet vasboltja 5131 forint jog­talan hitelt folyósított. A szö­vetkezet nőbizotlságának hat­havi részletre mosógépet adott el, a községi tanácsnak 1600 forint értékben hitelezett, a többit pedig magánosoknak és a méhész szakcsoportnak adta ki. A szövetkezet akkori reze­Egy fogadónap tapasztalataiból Pénteken képviselői fogadónapot tartott Kaposvárott Szirmai Jenő elvtárs. Az első panaszos délelőtt kilenckor lépett be az iro­dába, az utolsó, az ötvenegyedik pedig dél­után öt óra tájban húzta be maga mögött az ajtót. Több, mint félszáz ember kereste fel tehát Szirmai elvtársat. Egyikük mint ország- gyűlési képviselőhöz, a másikuk mog mint megyei párttitkárhoz fordult gondjával, ba­jával. Mindnyájan segítségért jöttek, meg­hallgatást és támogatóst remélve. De milye­nek a személyes panaszok? Akad köztük olyan, amelyet lehet orvosolni — ha ma nem, majd holnap, de olyan fajta kérés is van, amelyiket a legnagyobb jóakarattal sem tud­nak teljesíteni. Az előbbiekre ez volt a vá­lasz: »Megnézem, mit tehetünk ebben az ügyben.« A megoldhatatlan problémákra pe­dig azt mondta Szirmai elvtárs: »Bármennyi­re szeretném is, de nem segíthetek, mert nincs rá mód.-* Csaknem mindenki így kezdte: »Lakáspa­naszom van, képviselő elvtárs«. Igaz, leg­többjük joggal mondja, ki tudja hányadszor: lakást, lakást, lakást! Megfelelő otthon kel­lene a Mélyfúró Vállalat dolgozójának, aki hatodik éve albérleti mosókonyhában húzza meg magát családostul. Indokolt volna lakás­hoz juttatni a Kanizsai utcai özvegyasszonyt, aki két legényfiával egyetlen helyiségben él. A gyermekvédelmi követelmények azt pa­rancsolnák, hogy a Béke utcai Kurtáné is mielőbb nagyobb lakást kapjon, hogy a fer­tőző betegtől elkülöníthesse gyermekeit... És még sorolhatnánk tovább. De nincsenek üres lakások. A közeljövőben sem épül annyi új ház, hogy az kielégítené a jogos igényeket. Sőt számolni kell a lakásínség további foko­zódásával. Városunk iparosodása maga után vonja a helyi lakosság számának növekedé­sét A munkaalkalom megteremtése százak és ezrek számára — ez az elsődleges cél. Számosán arról tettek tanúságot hogy túlzottak és indokolatlanok is lakásigényeik. Gyermektelen házaspár az asszonyka szülei­nél lakik. Elég nagy ugyan a két-srrha összkomfort, de a fiatal férj »nem tud kijön­ni« anyósával... Más: Egy házmester azt ja­vasolja: tegyék valahová a vállalatot, s an­nak helyén két lakást lehetne kialakítani. Az egyik természetesen neki kellene... A Don- nerban háromtagú családnak kétszobás laká­sa van. Lányuk és vejük a kisgyerekkel al­bérletbe mentek. Főfcérleti lakásra tartanak igényt, de a szülőkhöz nem akarnak költözni. Pedig megférhetnének egymással, jóllehet az apa idegbeteg. Mit lehet az ilyen kérésre felelni. Határozott nemet. De volt lakáspanasz, amit feljegyzett Szirmai elvtárs. Az egykori Kolompár-kocs­ma nagy helyisége tatarozással, átalakítással megfelelő lakássá változtatható. (Az Ingat­lankezelő Vállalathoz továbbítja ezt a ja­vaslatot a képviselő.) Teller Tibor hat tagú családja présházban él a Körtönye-hegyen. Tavaly nyáron megkapták a lakáshivataltól a határozatot, amely szerint a Cseri út 10. szám alatti egy szoba-konyhába beköltözhet­nek. Ám ma is más foglalja el azt a lakást. Szirmai elvtárs ígérte, hogy az illetékesekkel megvizsgáltatja az ügyet. A lakáspanaszosok többsége azt mondta: a hivatalban évek óta hitegetik őket, hogy majd ekkor, majd akkor kapnak kiutalót. Nem szabad felelőtlenül ígérgetni. Ha nincs, akkor mondják azt, hogy nincs. A Kinizsi Pál ut­cai munkásasszony szóvá tette: egyszer járt a lakáshivatalban, s amint lépett ki az ajtón, az egyik tisztviselő intett utána. Ilyennek nem szabad előfordulnia! Még egy tanulságot adott ez a fogadó­nap. Helyes, hogy az üzemek, vállalatok, osztják el maguk között az új lakásokat. De nem szabad megfeledkezni e döntések ellenőr­zéséről. Szirmai elvtárs javasolja a városi ta­nácsnak, hogy a szociálpolitikai állandó bi­zottság a jövőben vizsgálja meg az ilyen la­kások elosztását — a beköltözés előtt. Akkor még van mód a tévedés kijavítására, az eset­leges részrehajlás áthúzására. Mások munkaügyi panaszukat adták a képviselő tudtára. Egy ember azt sérelme­zi, hogy nem olyan munkára osztják be, ahol jobban kereshetne. Pedig kellene a pénz — OTP-kölcsönnel házat épített, özvegy Farkas Péterné, hat gyermek anyja ahhoz kért se­gítséget, hogy 15 éves fiát vegyék fel vala­melyik üzembe könnyebb munkára.. — Én hiába próbáltam helyet keresni neki — mondta. Egy asszony azt panaszolta, hogy a férjét segédmunkásként,, alkalmazzák, pedig megvan a gépkocsivezetői jogosítványa. (Há­rom sofőrt vett fel a vállalat a közelmúlt­ban.) Orbán Lőrinc 31 évig vezette a moz­donyt. Évek óta nyugdíjban van. — Emelik a nyugdíjamat? — erre kér felvilágosítást. Magyar János taszári váltókezelő meg a szol­gálati munkarendben lát javítanivalót. Két asszony az őstermelői jogosítvány megszerzéséhez kérte Szirmai elvtárs közben­járását. A rendelet szerint 600 négyszögölnyi földingatlannal rendelkezők kaphatják meg ezt az igazolványt. De nekik kisebb terii’e- tíik van. Viszont piacra nem járhatnak iga­zolvány nélkül. Pedig ők nem vásárolják, ha­nem termelik a karfiolt, a zöldséget stb. A rendelet a spekuláció ellen irányul, és sújtja őket is, holott szükségük volna arra, hogy egy kis pénzhez jussanak a piacozás révén. Kardos Vendelné és Bánó József né megnyu­godva távoztak... Bírósági, rendőrségi ügyben is tettek pa­naszt. A cukorgyári munkás felesége indu­latosan kérdezte: »Lehet-e az, hogy egy fő­jegyző úr évek óta kijátsszon bennünket, a paragrafusok között bujkálva?« (Vitás te­lekügyről van szó. Szirmai elvtárs a jogá­szok szaktanácsát kéri, és válaszol majd a panaszosnak. C. J.-né gyermektartási kerese­tét elutasította a járásbíróság. (Erről majd az ügyészség ad bővebb felvilágosítást. H. J. részeges, munkakerülő megérdemelt helyére került. Felesége aziránt érdeklődik, mikor jöhet haza a férje. (Ez a bűnüldöző szervek dolga. Hasznára válik a távoliét, lega’áfcb megtanítják dolgozni.) Egy fiatalember gép­járművezetői jogosítványát szerelné vissza­kapni. — Megnézem, miért vonták be, és maid levélben értesítem — mondja az ország- gyűlési képviselő. Az elmúlt években kialakult politikai közvéleményre jellemző e két epizód. Hat­vanhét esztendős ózvegyasszony érdeklődik: »Irhatnék-e levelet Kádár Jánosnak? Szeret­ném neki megírni a panaszomat, mert úgy hallottam, hogy az nagyon jó ember...« Vi­dékről utazott be V. S.-né. »Egy párttag el- ien van kifogásom. Elmondhatom-e párton- kívüli létemre?« Elmondhatta^ elmondta,'.' S a megyei párttitkár türelmesen meghallgat­ta őt is. Megvizsgálják a dolgot, s ha az asz- '■"mynsk igaza volt, pártfegyelmi lesz az ügy­ből... Mert csak így tudunk rendet terem­teni a párt- és állami életben, ha az embe­rek bátran, nyíltan elmondják észrevételei­ket. Kutas József HÍREK AZ FMSZ-EKBŐL tője és Magyar János, a vas­bolt vezetője ellen fegyelmi el­járást indítottak. * * * * Használt a bírálat. A Somo­gyi Néplap múlt év december 22-i számában bírálta a DÁV nagyatádi kirendeltségét, ami­ért a zákányi földművesszövet­kezet szeszfőzdéjébe nem ve­zette be a villanyt. A cikk megjelenése után a DÁV körze­ti megbízottja bekötötte a vil­lanyt, s a szeszfőzde — a pa­rasztok megelégedésére — dol­gozik. * * * A berzencei szövetkezethez tartozó Perdóc-pusztai vegyes­bolt vezetője, Filó János 4600 forint hitelt folyósított magá­nosoknak. Nővérének például 3000 forintot adott költözködé- si célokra. A szövetkezet veze­tői átadták az ügyet a járási ügyészségnek. * * * Nagy a forgalom a csurgói fmsz textil-szaküzletében. A múlt év decemberében 650 000 forint értékű árut adtak el. Ja­nuárban különösen nagy a ke­reslet a leszállított árú cik­kek iránt. * * * A nagyatádi járás földmű­vesszövetkezetei 99,8 százalék­ra teljesítették kiskereskedel­mi tervüket. Az előirányzatot a lábodi és a somogyszobi fmsz teljesítette túl. Nagy a lema­radás a háromfai szövetkezet­ben. * * * Berzencén novemberben ala­kult meg a tejszövetkezet. A taglétszám 2 hónap alatt 28- ról 89-re nőtt. Közös vagyo­nuk 4 ezer forintra tehető. György Ignác az üzemi bizottság elnöke a inunkapadm. Ács József, a VU—309-es kuplungját javítja. — A dinamónál van valami hiba — mondja Szél József,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom