Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 3. szám
Yasámap, 1959. Január 4 4 SOMOGYI NÉPLAP Mikojan elindult az Egyesült Államokba Moszkva (TASZSZ). Anasz- tasz Ivanovics Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese j követ vendégeként ehölti szabadságának egy részét. Koppenhága. Szombaton szombaton repülőgépen az délben egy TU—104-es szov- Egyesült Államokba indult,, jet repüOőgépen Koppenhágá- ahol Menysikov szovjet nagy-1 ba érkezett Mikojan. a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese. A re pülőtéren Hansen dán miniszterelnök fogadta. Mikojan szombaton este utazik tovább repülőgéppel New York-ba. A szovjet rakéta a Nap körül fog keringeni és az első mesterséges bolygóvá válik Moszkva (TASZSZ). Szombaton magyar idő szerint 11 órakor a szovjet űrrakéta 209 000 kilométerre volt a Földtől és folytatta útját a Hóid felé. Ebben az időben a rakéta Déí-Amerika felett haladt A röppályáról szóló adatok feldolgozásakor bebizonyosodott. hogy a rakéta a Hold közelében fog elhaladni és az első mesterséges bolygóvá, a Nap mesterséges útitársává vállik. A rakéta minimális távolsága a Hold felületétől 6— 8 ezer kilométer lesz, amikor elhalad mellette. A rakéta tudományos műszerei jól működnek. A vevőállomások fennakadás nélkül rögzítik a tudományos adatokat. Az első mérések adatai szerint a rakéta felületi hőmérséklete plusz 15—20 C. Világ visszhangok a szovjet rulieiaról PÁRIZS űrhajókhoz képest az ameri(Reuter — AP). Jacques kai rakéták tetszetős női kar- Bergeal, a France Soir tudó- j órára emlékeztetnek, ame mánvos szemleírója kijelentet- csinos ugyan, de minduntalan te, hogy a Szovjetunió két nagy technikai győzelmet aratott január 2-án. Az egyik győzelem Bergeal szerint abban áll, hogy a szovjet tudósok rendkívül sebességű rakétát tudtak konstruálni, amely képes legyőzni a Föld vonzóerejét. Második győzelmüket pedig azzal érték el, hogy pontosan célba tudták venni a Holdat, ami »roppant nehéz feladat«. Bergeal hozzátette, hogy az amerikaiakkal szemben kivívott szovjet fölény űrhajózási és katonai szempontból egyaránt fontos. A francia tudós megállapította, hogy a Szovjetunió mondhatja magáénak a világ legerősebb rakéta-hajtóművét, amelynek kapacitása két és félszer nagyobb, mint az amerikai Atlas rakéta három hajtóműve együttvéve. * * * KOPPENHÁGA (MTI). Asger Lund- bak dán csillagász és űrhajózási szakér-tő szombaton kijelentette, az a legmeglepőbb, hogy a rakéta kezdő sebessége másodpercenként 11,2 kilométer volt, bár 10,9 kilométer is elég lett volna. Lundbak kijelentette. hogy már csak azért is biztosra vehető a kísérlet sikere. Hozzátette, hogy az október 11-én és december 6-án kilőtt és csődöt mondott amerikai he"drákóiak mindössze 10,5 kilométeres másodpercenkénti sebességet tudtak elérni. * « * KAIRO A kairói lapok szenzációs tálalásban közölték a szovjet űrrakéta hírét. Az As Saab egész oldalas cikkében közli: »Oroszország holdrakétát lőtt ki!« Az A1 Gumhiruja így ír: »Az orosz rakéta a Hold felé repül«. megáll« LONDON »Minél közelebb jár a Holdhoz a szovjet rakéta a 380 000 kilométeres »mennyei országúton«, annál hangosabban zúg Oroszország dicsőítése Európában« — írja az AP londoni tudósítója. * * * PEKING Pekingben futótűzként terjedt el szombaton hajnalban a szovjet űrrakéta sikeres fellövésének híre. Peking utcáin hangszórós gépkocsik vitték szét az örömhírt. Kuo Mo-zso, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke kijelentté az újságíróknak, hogy a szovjet rakéta a legszebb újévi ajándék, s hangos üdvlövés a grandiózus szovjet hétéves terv tiszteletére. Elmúlt az az idő, amikor az ember a röghöz volt kötve — folytatta Kuo Mo-zso —, s elérkezett az űrhajózás és a természet leigázásának nagy korszaka. Mindez a végtelenségig kiszélesíti az emberi tudás lehetőségeit. Ez az esemény esetleg arra készteti a hidegháború bajnokait, hogy lemondjanak, eszelős terveikről NÜRNBERG Dr. Hermann Oberth német rakéta-szakértő különös elismeréssel emlékezett meg a szovjet kutatók rendkívül fi- melr.ek. nőm távirányító berendezései- 1 neki! ről. Azt mondta: »A szovjet1 val«. Eisenhower elnök «serenesekívánata Washington (Reuter). Eisenhower elnök üdvözlő üzenetet küldött szombaton a Szovjetuniónak az űrrakéta sikeres fel övé»s alkalmával. Hagerly, a Fehér Ház sajtótitkára újságírókkal közölte, hogy Eisenhower elnök üzenetében megállapította: »Az űrrakéta fellövése nagy lépés afelé, hogy az ember eljusson a világűr végtelen birodalmába. A tudósok és mérnökök, akik F feladatot megvalósították, teljes elismerést érde- s szerencsét kívánunk e nagy siker alkalmáMagyar tudós nyilatkozata a szovjet rakétáról A Magyar Távirati Iroda munkatársa kikérte a magyar űrhajózási bizottság titkárának a véleményét az első szovjet holdrakétával kapcsolatosan. Almár Iván, a bizottság titkára a következőket mondotta: — A Szovjet Tudományos Akadémia matematikai intézete nagy elektronikus számítógépe segítségével már 1955- ben befejezte a Hold megközelítésére alkalmas összes pályák részletes elemzését, s amikor tavaly ősszel a Szovjetunióban jártam, értesültem arról, hogy megkezdődtek a holdrakéták megfigyelésének előkészületei is. A szovjet asztronautikusokat akkoriban kizárólag a holdutazás problémái foglalkoztatták már és sokat vártak az első. sikeres kísérlettől. A január 2-án fel- bocsátott holdrakéta gazdag tudományos felszerelése biztosíték arra. hogy e remények most beteljesüljenek. Különösen jelentősnek tartom azokat a vizsgálatokat, amelyek a Hold mágneses terére és a radioaktivitásra vonatkoznak, mivel hasonló kutatásokról mindezideig szó sem lehetett. A bolygóközi anyag, a meteorok és a kozmikus sugárzás elemzése viszont a további bolygóközi utazások szempontjából fontos, mivel eldönthetik, hogy mekkora a veszély, amely a világűrbe merészkedő embert fenyegeti. Az az egészen újszerű kísérlet viszont, amely nátriumgáz kibocsátása után mesterséges csóvát hozott létre az űrhajó mögött, kettős célt szolgált: egyrészt megkönnyíti a holdrakéta optikai nyomonkövetését, másrészt a nátriumíelhő szétszóródása tájékoztatást ad a bolygóközi tér fizikai viszonyairól. — Senki sem kételkedhet abban, hogy 1959 a sikeres holdrakéta-kísérletek éve lesz. Nemzetközi A kubai kérdés NYUGATI LAPOK A BERLINI KÉRDÉSRŐL London (AP). A Daily Express szombati számában azt írja, hogy Angliának »nem kellene belebonyolódnia« Nyu- gat-Berlin védelmébe. »A németeknek van pénzük és van erejük. Berlin az ő felelősségük. Anglia már viselt háborút, amely Németország kettéosztására vezetett, és bizonyára nem akar újabb háborút viselni az ország egyesítéséért. Ilyen őrült kalandba Angliát csak az erőszakos ellenséges érzés viheti. A nép és a politika céljának azonban az országok közti ellenségeskedés kibékítésének kell lennie, nem pedig az ellenségeskedés állandósításának«. . * * * New York (MTI). A New York Times a szovjet jegyzékre adott nyugati választ kommentálva ezeket írja: »A érd és az, vajon a válaszjegy- kek elég messzire men- k-e. Bizonyára ebben az k-,. ben nem ez a nyugatiak utolsó szava, és újabb nyilat- ban kozatok fognak elhangzani, 1 hogy pótolják, ami hiányzik ! belőlük, nevezetesen a konkrét : ellenjavaslatokat. Már eddig is ! sok javaslat hangzott el, különösen Anglia és Nyugat-Né- metország részéről, beleértve egy demilitarizált övezet megteremtését Kelet-Németországés a csapatok létszamának csökkentését mindkét oldalon«. Willy Biandt nyugatberlini polgármester az esseni Neue Rhein-Zeitungban cikket írt arról, hogy a berlini válságot alkalomnak kell tekinteni a biztonsági kérdésekül folytatandó türelmes keletnyugati tárgyalásokra. De Giulle szeretné, ha a szocialisták részt vennének az új kormányban Korunk egyáltalán nem sze gény eseményekben. Ciprustól Berlinig. Közel-Kelettől a Pá rizsből elindult európai valuta- viharig, a nukleáris kísérletek eltiltásának kérdésével foglalkozó genfi értekezletektől Tajvanig olyan drámai gyorsasággal peregtek az elmúlt esztendő eseményei, hogy a krónikás, amikor számba vette 1958 nemzetközi kérdéseit szinte beleveszett az események útvesztőibe. 1959 indulása méltó az előző évhez. A szilveszteri vidám éjszaka hangulata még mint könnyű fátyol kísérte az em bereket, amikor az új év első napján máris berobbant az'első jelentős esemény híre. A kubai polgárháború döntő fordulathoz érkezett. Fidel Castro felkelőinek feltartóztathatatlan előnyomulása, el söprő erejű katonai sikerei után Batista, az Egyesült Álla mok által támogatott diktátor elmenekült. Két esztendővel ezelőtt tá madt fel a harc a véreskezű, dolláron hizlalt diktátor és cukor- és dohánymonopóliumok uralma ellen. Nyolcvankét felkelő szinte puszta kéz zel indult el érvényt szerezni a nép követelésének. A mozgalom egyre szélesebb méreteket öltött, a nagy politikai pártok szövetségre léptek Castroval és megalakították a kubai fel szabadulás tanácsát. 1958 végére Kuba hat tartományából három már kezükre került, elfoglalták Santa Clara és Ja- guajay városát, és megalkuvás nélkül folytatták a küzdelmet a forradalom teljes győzelméig. A szegények védőügyvédje Ki is tulajdonkeppen Fidel Castro? Fidel Castro, a kubai felkelők 32 éves vezetője 1927. augusztus 13-án született. Még a középiskoláit végezte, amikor tanulmányát megszakítva már részt vett a Dofninicai Köztársaság diktatúrája elleni sikertelen felkelésben. Később a havanai egyetemen megszerezte a jogi doktorátust, és ügyvéd lett Hava- nában. Hamarosan ismeretessé vált, mint azoknak a szegényeknek a védőügyvédje, akik nem tudták megfizetni az ügyvédi tiszteletdíjat. Batista tábornok 1952. évi hatalomra jutását követően Fidel Castro .fiatal okból csoportot szervezett, és 1953. július 26-án megtámadta a Santiago de Cuba-i Moncada kaszárnyát. Azt remélte, hogy a kezdeményezést általános felkelés követi Oriento tartományban. Elgondolása nem sikerült, a felkelők legnagyobb része elesett, a többiek fogságba kerültek. Fidel Castrot Raul nevű fivérével együtt 15 évi börtönre ítélték, de 1955-ben az általános politikai amnesztia visszaadta szabadságukat. Fidel Castro száműzetését New Yorkban és Mexikóban töltötte, ahol szervezte a kubai száműzötteket. Tevékenysége miatt Mexikóban egyhónapi börtönre ítélték. ben összevonják a polgárháború, a gerilla hegyi és őserdei harcmodor elemeit. Castro mindenkor az első vonalban harcol embereivel. A nép támogatása A legnagyobb segítség azonban, aminek Fidel Castro sikereit köszönhette: a nép támogatása volt. Az ország 6 milliónyi lakossága megelégelte a diktátor hétéves zsarnoki uralmát, és ha az Egyesült Államok, sőt újabban Anglia is, nem szállít fegyvereket és repülőgépeket Batis- tának, már korábban elérte volna sorsa. A kormánycsapatok tagjai közül egyre többen álltak át a felkelőkhöz, akik a felszabadított területeken megkezdték a földosztást, az ültetvényesek által sanyargatott, kihasznált népet hozzájuttatva végre jogaihoz. Batista menekülése csak pontot tett a véreskezű kalandor dicstelen bukására, ami lényegében már korábban bekövetkezett, hiszen népszerűtlensége miatt már nem mert fellépni a legutolsó választáson, és utódjául a számára és az amerikaiak számára megbízható Rivero Augero, volt földművelésügyi minisztert jelöltette. Augero azonban, akinek február 24-én kellett volna átvennie a hatalmat, együtt menekült Batistával. A gyarmatosítók szerepe Mint a Távol- vagy a Közép- Keleten, Kubában is az Egyesült Államok gyarmatosító politikája húzódik meg a háttérben. Az amerikai pénzzel és fegyverrel a nép nyakán tartott batisták. a felkelők sikereinek döntő szakaszában szinte nyílt beavatkozásuk a kubai polgárháborúba, amikor amerikai pilóták által vezetett repülőgépeken szállítottak Dominikából katonaságot Kubába, a Nicaraguából az Egyesült Államók jóváhagyásával küldött tankok: mind leleplezték az amerikai - gyarmatosítók már-már szinte nem is rejtett mesterkedéseit. A kubai cukor az amerikai monopóliumok számára fontos piacot jelent. Elvesztése azt jelentené, hogy egy újabb terület csúszik ki kezük közül, és az Egyesült Államok támogatását élvező diktatúrák száma háromra — Paraguay, Nicaragua és a, Dominikai Köztársaság — csökkenne a kontinensen. Ahova Balisla meneküli A Dominikai Köztársaságra, ahova Batista menekült, az Egyesült Államok 1916-ban tette rá kezét. Az országot az »amerikai polgárok biztonságának védelmében« megszállták, s 1924-ig maradtak ott. Gondoskodtak azonban arról, hogy befolyásuk továbbra is fennmaradjon. Választásuk Trujillóra esett, aki valóságos rémuralmat teremtett. Féktelen fasiszta diktatúrájának 1931-ben tízezer mezőgazdasági munkás esett áldozatul. Politikai ellenfeleit kazánba dobatta, és elevenen égette el. Kolombus kedvenc szigetén politikai gyilkosságok sorozatával tartja fenn uralmát, és mindenre elszánt kiszolgálója az USA-nak. Batista méltóbb helyre nem menekülhetett volna, bár újabb hírek szerint csak átmeneti hely számára Jacksenville, Dominika fővárosa, Spanyolországban akar letelepedni, ahol már hatalmas földbirtokot vásárolt. w A kubai helyzet a legújabb események fényénél úgy látszik: végső kifejlődéséhez közeledik. De már a jelenlegi stádiumában is a gyarmatosító politikának, az amerikai pénzen a népek akarata ellenére, a nép nyakán tartott diktátoroknak alkonyát jelenti. A kubai felkelők győzelme bizonyára kihatással lesz a még fennálló dél-amerikai diktatúrák sorsára is, és sietteti a huszadik század eme szégyenfoltjainak letörlését. Bizonyos, hogy az elkövetkező napokban az amerikai imperializmus mindent elkövet ennek megakadályozására, ha a nyílt beavatkozástól, az álarc teljes levetésétől óvakodik is. A történelem törvényszerűségeinek, a haladásnak azonban sem dollárral, sem harckocsikkal nem lehet útját állni : feltartóztathatatlanul véget vet a gyarmati rendszernek és a népekre rákényszerí- tett diktatúráknak egyaránt. Új korszak előtt a Kubai Köztársaság Párizs (MTI). De Gaulle tábornok pénteken délután 25 perces megbeszélést folytatott államminiszterével, Guy Mol- let-ve 1, a szocialista párt főtitkárával. De Gaulle a péntek esti párizsi lapok szerint ki akarja erőszakolni a szocialisták részvételét az Ötödik Köztársaság első kormányában. A tábornok és környezete ugyanis attól tart, hogy ba a szocialisták korábbi ígéreteiknek megfelelően »konstruktív ellenzéket« alkotnának, hovatovább az igazi ellenzék soraihoz csatlakoznának. A szocialisták megnyerése annyival is fontosabb de Gaulie-nak, mivel Guy Mollet magatartása befolyással lehet a kereszténydemokrata MRP- re is. Simonnet, az MRP főtitkára a párt hetilapjában, a Forves Nouvelles-ben a kormány új intézkedéseiről kereken megírta: »Ez nem a mi politikánk«. Szabadságharcosok a dzsungelben 1956. december 2-án 82 társával partraszállt Oriente tartomány déli partján. A kormány szárazföldi, légi és tengeri egységei támadták őket — csak 12-en maradtak életben. Castro az életbenmaradottak- ka] a Sierra Maestra dzsungelbe vetette magát. Csoportja tevékenységének a »Július 21-i mozgalom« nevet adta. Néhány hónap múlva már több ezer kubai tömörült Fidel Castro köré, de fegyvereik nem voltak. Akkoriban bukott meg azonban Jimenez diktatúrája Venezuelában, és állítólag venezuelai forradalmi erők juttattak fegyvereket és más segítséget Castroéknak. Fidel Castronak ma a legkorszerűbb fegyverekkel ellátott kipróbált gerillaharcosai vannak, akik tevékenységükHavana (MTI). Fidel Castro csapatai pénteken reggel gépkocsikon elérték Havanát, Kuba fővárosát. Kuba washingtoni követsége közölte, hogy dr. Manuel Urruita elnökletével Kuba szigetén megalakul az ideiglenes kormány. A város utcáin viszonylagos nyugalom honol, miután Fidel Castro fegyveresei erélyes fellépéssel véget vetettek a Batista diktátor távozása után kezdődött rendzavarásoknak, fosztogatásoknak. Az a katonai junta, amely a bukott diktátor távozása után Eulogio Cantillo tábornok vezetésével átvette a hatalmat, pénteken feloszlott és hatáskörét Ramon Barquin ezredes gyakorolja. Az ezredes, aki Batista ellen szőtt fegyveres összeesküvés miatt két esztendeig börtönben volt és csütörtökön szabadult ki, most a fegyveres erők vezérkarának főnöke lett. Barquin ezredes kiszabadulása után azonnal kapcsolatot keresett Fidel Castroval, és kérte, hogy Urruita kijelölt elnökkel együtt azonnal jöjjön a sziget fővárosába. A washingtoni Fehér Házban a kubai eseményekkel kapcsolatban közölték, hogy amerikai hajóegységek készen állnak az Egyesült Államok Kubában tartózkodó állampolgárainak elszállítására, ha ezek életét veszély fenyegetné. Fidel Castro Santiago Cubában, a kormány ideiglenes fővárosában rádióbeszédet mondott. Kijelentette: »A hatalom nem érdekel, és nem akarom a hatalmat kezembe keríteni. Szabadságot akarunk biztosítani a népnek« — mondotta, majd hozzátette, a nép jól fel van fegyverezve, és ennek alapján nem szabad elveszíteni a hitet a győzelemben. Raul Castro, a felkelés vezetőjének fivére hír szerint egy hadoszlop élén Havana felé tart, hogy átvegye a város katonai főhadiszállásának ellenőrzését. Fidel Castro katonái péntek délelőtt Havaná- ban állásokba vonultak a Ti- empo című lap épületével szemben, ahol a »tigriseiének« nevezett Batista testőrség tagjai befészkelték magukat. Délelőtt másfélórás harc folyt köztük, majd a lövöldözés délután újra kezdődött. Meg nem erősített hírek szerint a tűzharc során negyven-ötven személy meghalt és több százan megsebesültek. New York (Reuter). A kubai felkelők szóvivője New York-ban kijelentette, hogy az Egyesült Államokban élő több mint 75 000 kubai közül a többség politikai menekült, ezeknek is több mint fele tevékeny tagja a felkelők emigráns szervezeteinek., A szóvivő szerint mintegy húszezren szándékoznak visszatérni Kubába, s az új kormány esetleg légi úton ingyenesen gondoskodik hazaszállításukról. Az ENSZ latin-amerikai küldöttségei körében általános örömmel fogadták Batista de bukásának hírét,