Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-03 / 285. szám

% % A hangontúli sebességek felé ^Magyar földrajzi utazók Összeállította: Szűcs J, Kifejlesztették hát ennek a motor típusnak sűrítővei felsze­relt változatát. A cső elejére egy, a ventillátorhoz hasonló sürítőt, kompresszort szereltek. Ezt már kis elektromotorral is meg lehet indítani. Ha aztán a sűrítő működött, biztosította a kellő mennyiségű friss levegő beszí vasát, s azt, hogy a be­fecskendezett üzemanyag égé­sekor keletkező gázkeverék előre ne áramolhasson. így az üzemanyagot folyamatosan le­hetett befecskendezni. Eleinte a sürítőt külön ben­zinmotorral tartották üzemben. (Az előbb említett elektromo­tor csak önindítóként szolgál.) Ilyen motorsűrítős hajtóművel repült 1940-ben az olasz Cap- roni-Caimpmi CC-2 repülőgép, mely az első, nyilvánosan be­mutatott sugárhajtású repülő­gép volt Később a motorsűrítős meg­oldást a sűrítés-turbinás vál­totta fel. Ennél már nem kü­lön benzinmotor forgatta a sű- rítőt, hanem egy turbina, mely közös tengelyen forgott a mo­tor elején lévő sűrítővei. A turbinát a motort elhagyó, nagy sebességű' gázok pörget­ték meg, mielőtt kiléptek vol­na a motor hátsó nyílásán. így a sűrítő hajtása szinte »-ingyen« történt! Ilyen motorral -repült a világ első sugárhajtású re­pülőgépe, az 1939-ben titokban kipróbált Heinkel He-178 va­dászgép is, mely kísérleti for­májában is »egyből« 800 km/ órás eredményt ért el, lepipál­va az akkor világrekorder ver- senygópet, mely még légcsavar­ral repült. - \ Ez a motortípus az, amely í ma a világon * is nem lökhajtásos, hanem ra­kétarendszerű volt. A rakéta iényegében a sugárhajtású motorok olyan változata, mely az üzemanyag elégetéséhez szükséges oxigént nem a le­vegőből szívja be, hanem ma IV. | Földrajzi utazóink, kuza- második világháborúban hasz- I tóink közül kiemelkedő helyen nált Me-183 típusú német va- j kell megemlékezni Somogy dászgép pl. két rakétamotorral j megye (Csokonya) szülöttéről, volt felszerelve. Miután egy j __ ., ,. \antus Jánosról »normális« kétmotoros bom­bázó nagy magasságba vontat­ta, mint egy vitorlázógépet, be­kapcsolta kisebbik rakétamo­torját, mely csak arra voít jó, hogy éppen a levegőben ma­i 0 nemcsak tudományos | munkával szerzett dicsőséget \ a magyar honnak, hanem fegy- | verrel is harcolt az 1848—49-es | szabadságharcban Magyaror- ! szag függetlenségéért. por salétroméiban JNaKQ3), [ támadásra került sor. En-1 1848 nyaram Csokonyan gával viszi. Az oxigén lehet sá-. radhasson. Cauoán akkor ka-p- lárd alakiban, mint pl. í p™-1 csol-ta be erősebbik motorját vagy gázáll-apotban sűrítve, de leginkább folyékony alakjában használják. Az oxigén ugyanis —183 folk C hőmérséklet a1 cseppfolyóssá válik, így v - kony falú tartályokban is sóik tárolható belőle, míg gáz alak­jában pl. 6 köbméter oxigén tá­rolásához 40 liter űrtartalmú, de 125 atmoszféra túlnyomást kibíró, súlyos aoélpalackok | szükségesek (lásd: hegesztöpa- lack). A folyadék egyébként is! könnyebben kezelhető, csapok , segítségével pontosan sza-b-á- í lyozható stib. Ez az oka annak, i hogy repülőgépek hajtására j szinte kizárólag olyan rakéta- motorok terjedtek el, amelyek­ben mind az égést tápláló (és a kiáramló gáztömeg jó részét szolgáltató) oxigén, mind a tü­zelőanyag (alkohol, benzin vagy egyéb szénhidrogén, esetleg fo­lyékony hidrogén) folyékony halmazállapotú. A rakétamotoirok teljesítmé­nye óriási, hibájuk azonban az; hogy a magukkal vitt oxidáló és égőanyagokat rendkívül rö­vid idő alatt fogyasztják el. A nemzetőr, később részt vesz a ■ si a száműzetés keserű kenye- 1 rét, majd egy vásúiépítö tár­saságnál tervrajzoló. 1855-ben 1 Kansas állárn területének fel- I mérésében vett részt, sok pa­takot és kis folyót fedezett i fel, amelyekről addig nem tudtak. Növénygyűjtéssel is foglalkozott. 1859-ben mint tengerészmérnök expedíciójá­val több szigetet és zátonyt fe­dezett fel Amerika és Ausztrá­lia között. 1861-ben hazatéri: az oszt­rák elnyomás azonban nem sze, melyet a földrajz-tudo­mány népszerű&ítésében ki­fejlett. Előadásai vonzották a pesti közönségét, mert stílusa, közvetlen modora, egyénisége mindig nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra. Nagy elismerést szerzett ■mind hazai, mind külföldi tu­dományos körökben Bíró Lajos hétévi Ujguineában zoológiái, növény- és végzett rovarta­nofc i« (’Mir ,kh S I , ^ouuu ,*.**.* - , ruit eenyuiiíun u^unuuu. uuu'm.y­! dicsőséges pákozdi csatában, tette lehetővé itthoni elhelyez- ni kutató munkájával. Hivata­muuíoa.Qwvieuí m o- tor j ti 1, w r««« a* a a ^ 4- /-■ 7 7* «-* 7 a <%% ni > < oco a n ^ n— a ^ 4 a „ i^aa*-.*,ai-.,.^ />on i* cig működhettek motorjai, és ezalatt 1680 liter üzemanyagot oxidáló és égő) fogyasztottak. Az 1947 novemberében 2000 km/óránál nagyobb sebességet elért X-l típusú rakéta kísér­leti repülőgépet egy négymoto­ros bombázó vitte 10 km-n-él nagyobb magasságba, ahol a bombázó hasa alól lekapcsol­va, meredek emelkedésben ér­te el az említett tempót. (Folytatjuk.) | Egy őrjárat alkalmával oszt- I kedését, ezért 1862-ben Vissza- rák fogságba esik, Königrätz tért Amerikába. Nyugat-Mexi- börtönében raboskodik, míg a | kó egyik városában konzul szabadságharc bukása után f lett. Hivatali elfoglaltsága mel- közemberként az osztrák se- iett a Sierra-Madre-hegység regbe sorozzák. Nem sokáig | földrajzi viszonyait, növény­tagja a gyűlölt hadseregnek, és állatvilágát tanulmányozta, mert anyja kiváltja. Hazafias | 1864-ben végleg hazatéri. Ha­megnyilatkozása miatt Prága- j zatértének kettős oka volt. ban újból letartóztatták, de a - Egyrészt kínozta a honvágy, fogságból megszökött, s Né-1 másrészt az a gondolat segí- metországon, Belgiumon, Fran- , tette hazatértében, hogy most ciaországon és Anglián ke resztül Amerikába ment. Kéz­los támogatás hiányában csak úgy tudott elindulni ázsiai út­jára, hogy előzőleg eladta ad­digi gyűjteményeit. Hat évig tartózkodott Ujgui- nea szigetén. Nem mindenna­pi küszködés árán bejárta az egész ismeretlen szigetet. Meg­figyelt, feljegyzett és össze­gyűjtött mindent, ami a föld­rajzzal, néprajzzal, növény- és állattannal összefüggött. Köz­Eier istutá-moigalom Lengyelországban itthon van rá szükség, segíte- j ben még arra is szakított időt, ni kell föltámasztani a tudó- hogy gyógyítsa, tanítsa a benn- detben mint napszámos kere- ! mányos életet abból a fásult- j szülötteket, pedig maga is gyó­ságból, amelybe a szabadság- j gyításra szorult. Betegsége el- harc elbukása és a gyászos lenére sem hagyja abba mun- Bach-réndszer taszította. I káját. Hétévi távolléte alatt Hazatérése után nagy akti- j járt Ausztráliában, Jáva és vitással kezdett ahhoz a mun-, Ceylon szigetén is. Az éves »Ezer iskolát az ezred­évfordulóra« mozgalom keretében 1965-ig az állam anyagi fedezetével épülő isko­lákon kívül 52 új általános is­kola épül Varsóban. Az egyik iskola építésének költségeit például a varsói építőipari vál­lalatok fedezik. Egy másik is­koláét a lengyel hadsereg vál­lalta magára. A többi iskola költségeinek összegyűjtésiéről a társadalmi iskolaépítési bizott­ságok gondoskodnak. Varsóban már 70 ilyen bizottság alakult. Kitűzött céljuk: 450 millió zlotyt gyűjteni a milleneum tiszteletére épülő iskolák cél­jaira. kához, melynek eredménye-1 ként sikerült megteremteni az állatkertet. Pár év múlva egy osztrák—magyar kelet-ázsiai expedíció tagjaként járt Kíná- j ban, Szumátra, BOrneó és Já- t Sokáig lehetne még sorolni földrajzi kutatóink nevét és munkásságát. A nagyvilág magyar vándorai szorgalmas munkájukkal kivívták a tudo­mányos világ megbecsülését, va szigetén. Növényeket és ál- [ elismerését, a távoli egyszerű latokat gyűjtött az általa ala- népek között pedig a szerete- pított állatkert részére. I tét és tiszteletet. Nem hagyható figyelmen I Miklós Endre tanár, kívül munkásságának az a ré- 1 a TIT tagja a legelterjedtebb reaktív sugárhajtómű. ÍA } Neve van számtalan: turbó, f hőlégsugaras stb. A sokféle f névnek talán az is oka, hogy í még ma sincs megfelelően rö- í vid és kifejező magyar neve, f hiszen pontosain sűrítős-turbi- f nás, hőlég-gázsugár motornak nevezhetnénk. Ugye, kicsit hosszú? A sugárhajtású meg önmagában nem elég, mert egy igen nagy motorcsalád gyűjtőneve, nem -pedig ezé a változaté. Ilyen motorral repülnek a Tu-104, az angol Comets utas- szállító, a nálunk is jól ismeirt MÍG vadászgépek, a jelenlegi hivatalos világrekordot tartó, 1822 ikm/ára sebességű angol Faiirey Delta II. jelű gép stb. stb.. . . De a hivatalosnál jóval nagyobb sebességeket elérő újabb vadászgépek is ilyen motorokkal készülnek. 1947 júniusában már 1003 km/ónára emelkedett a sebes­ségi világrekord, melyet aztán fokozatosan -a jelenlegi 1822 km/órára növeltek (1958. I. 1-i állapot). A hivatalos sebességi világrekordot eleinte egészen alacsonyan repülték, többször ide-oda, egy három kilométeres bázison. Később az alacsonyan repülés veszélyességére való tekintettel a magasságot már nem szabták meg, és 15 km-re növelték a bázist, a repülési távot, de még mindig megköve­telik, hogy a repülőgép a ma­ga erejétől (tehát ne kata- pult vagy -anyarepülögép segít­ségével) szálljon fel. Ennek ellenére nemcsak ma, hanem már 13 évvel ezelőtt is elérték a hangsebességet, sőt jelentősen túl is szárnyalták azt. Azok a gépek azonban nem saját erejükből, hanem másik repülőgép által vontat­va vagy annak hátán emelked­tek a magasba. (Háború alatt egyébként sem hitelesítik a hadviselő felek rekordjait.) Az akkooj gépek nemcsak a fel­VITAMINOK SZEREPE állataink takarmányozásában D-vitamin A D-vitamin hiányából ere­dő betegséget Angliában ész­lelték először, ezért kapta az angolkór nevet. Angolkóron azt a növekedés idején jelentkező csontbeteg­séget értjük, -amely minden há­ziállatfajtát megtámadhat, ha a szükséges mész- és foszfor­ellátás mellett a takarmányból a D-vitamin is hiányzik. Hiá­nyában a fiatal szervezet fej­lődésben lemarad. Általában az állatok az elválasztás után betegszenek meg, de az -állandó istállózás is előidézheti ezt a betegséget. Az angolkór jellemzője: A csontok puháikká, hajléko­nyakká válnak, a végtagok el­görbülnek, az Ízületek meig- duzzadnak, a hátgerinc elfer­dül. Kialakul -az ún. rózsafüzér nevű elváltozás, amikor is a bordáikon a csont és a -porcogó határán bütykök keletkeznek. Az állat Ízületei fájnak, nehe­zen mozog, gyakran észlelhető az ún. kutygülés. A -beteg állat ösztönösen ke­resi a hiányzó anyagokat, nyal­dossa a falat, a malacok egy­más fülét és farkát rágják, a baromfiak tollat csipegetnek. Az angolkór gyógyítására már régóta csukamájolajat használnak. Az ibolyántúli su­garak gyógyító hatásának is­meretéiben sugárzással is gyó­gyítható. A gyógyulást az -álla­tok besugárzásán kívül a besu­gárzott takarmányok is előse­gítik. A D-vitamin ellátás biztosítása A takarmányféleségekben az összes vitaminok közül a D- vitaimin van legszegényebben képviselve. Némi hatóanyag ta- f lálható a napon szárított pil­szállásban, hanem a hajtásban ^ lan-gós szénában (mesterséges, is különböztek az eddig Ismer-1 gyorSan szárított szénában Intettektől. Hajtóművük ugyan.J nincs!), az erősen -megszáradt csalamádéból készített silóban. Állati eredetű D-vitamint tar­talmaznak bizonyos tengeri ha­lak, a csukamájolaj, a koloszt- rum vagy föcstej, a nyári tej és a tojás. D-vitamin-hoz az em­lítetteken kívül úgy is hozzáse­gíthetjük az állatot, ára szabad­ban, napfényben tartjuk. Ilyen­kor ugyanis a faggyúmirigyek által kiválasztott anyagból az ún. ergoszterinből a napsuga­rak hatására D-vitamin kelet­kezik, s a bőrön újra felszívód­va fejti ki hatását. E-vitamin Antiistelirizációs vagy szapo­rodási vitaminnak is nevezik. Hiányában az ivarmirigyek működésében zavar áll -be. Nő­ivarú állatoknál a szabályos peteérés és megtermékenyítés után a terhesség korábbi vagy későbbi szakában a magzat elhal. A . magzat elhalása an­nál előbb következik be, mi­nél nagyobb az anyaállat E- vitamin hiánya. A hiányt meg­felelő E-vitamdn nyújtásával megszüntethetjük. Mivel a szervezetben jól raktározódik, az anyai szervezetben megfe­lelő mennyiségű E-vi-tamin hal­mozódhat fel. Hím állatoknál de-gener-ációs jelenségeik lépnek föl a heré­ben, aminek terméketlenség a következménye. Ilyenkor hiá­ba juttatnak az állatnak E-vi- tamint, a hibát -kiküszöbölni nemigen lehet. E-vitamin hiányában zavar következik be az állatok ideg­es izomrendszerében is. A fia­talabb állatok hátsó lábai meg­bénulnak, az idősebb álla tokon idegrendszeri zavarok mutat­koznak. Háziállatainknak szük­séges az E-vitamin. A tyúk to­jásából kevesebb csibe kel ki, a szarvasmarha, ló, sertés és juh meddősége gyakoribb E- vitamin hiányában. Az E-vitamin biztosítása Megtalálhatjuk magvakban (a csiráztat-ás különösen növe­li), a zöld levelekben (szárított állapotban is). Jelentős meny-1 detű táplálékok -közül a hús, nylség van a zabban, kukori- máj, disznózsír, vaj, tej és a ló­cában és búzában. Állati ere- | jássárgája tartalmazza. Vízben oldódó vitaminok B-vitamin csoport Ma már B-vitamin csoport­ról beszélünk, tekintve, hogy a B jelzés körébe számtalan vita­min tartozik. Hatás és élettani szerep szempontjából ezek a vita-minők összetartoznak, fon­tos szerepük van sejtlégzésben és ener-gáaképzésbem. B1-vitamin vagy aneurin Hiánya az emberben a beri­beri betegséget idézi elő. Az ál­latok közül ennek a vitamin­nak a hiányát a szárnyasok ér­zékelik a legjobban. 9—12 na­pos csirkék akkor betegszenek meg, ha takarmányukban ke­vés a szem. Sertéseknél étvágytalanság, hányás, gyenge érverés, a test- hőmérséklet csökkenése, szív­működési zavarok és fogyás, végül elhullás következhet be. Lovakon Bl-vitaxniin hiánya következtében a hátsó végtagom mozgászavara, sőt bénulása is előállhat. Szarvasmarháknál, birkáknál Bl-vitamin hiányá­ban zavar nem támad, tekint­ve, hoigy a bendöjükben és be­lükben tenyésző baktériumok elő tudják állítani ezt a ható­anyagot. Bl-vitaminra általá­ban az élénk anyagcseréjű ál­latoknak, így elsősorban a nö­vekedő és vemhes állatoknak van nagy szükségük. Az állatok Bl-vitamint csak igen kis mértékben tudnak tá­rolni. A sertés 2 havi szükség­let tartalékoláséra képes. A Bl-vitamin tartalmú takarmá­nyok kedvezően hatnak a nö­vekedésre és a zsírtermelésre. B12-vitamin Már régen foglalkoztatja az állattenyésztőket, valamint a takarmányozás szakembereit az állati és növényi eredetű fehér­jéik problémája. Ismeretes, ha a sertéseknek vagy baromfiak­nak a növényi eredetű fehérje­takarmányok mellett állati ere­detű, fehérjegazdag takarmá­nyókat (fölözött tejet, írót, hal­vagy húslisztet) is adunk, akkor takarmányért é-ke3Ít-ésük lénye- g:sen javul. Kísérletekből, vizs_ gálatokból kiderült, hogy a jó­tékony hatást előidéző anyag­nak (az állati proteinf aktornak), nagy része B12-vitamán. A hatás akkor tapasztalható, ha a takarmánykeverék 3—5 száza­léka állati eredetű takarmány- féleség. Jelenleg az ERRA nevű, B12 vitaminban gazdag tápanyag­gal érhetünk el igen jó ered­ményeket az állatok takarmá­nyozásában. Az egész B-vita­min csoport aránylag nagy mennyiségben található a máj­ban és az élesztőfajtákban. A szükséglet biztosítását egyes tenyésztők az élesztősített ta­karmányok juttatásával old­ják meg. Ezzel kedvezőbbé te­szik az állat cukor- és zsírfor­galmát, hatásosan befolyásol­ják az állat növekedését. Az élesztősített takarmányoknak jó diétás hatásuk van, fokoz­zák az állat étvágyát és takar­mányfölvételét. C-vitamin Jelenléte az életfolyamatok­hoz feltétlenül szükséges. Hiá­nya a skorbut nevű betegség okozója. Fontos szerepet ját­szik a sejtforgalom irányításá­ban. C-vitamin -hiányában f og- húsvéráés, valamint -bőr alatti, izületi és izomvérzések támad­nak, a fogak, csontok kialaku­lása hiányos, zavar következ­het be a petefészek működésé­ben, és vérszegénység is előáll­hat. Egyes vizsgálatok eredmé­nyei alapján feltételezhetjük, hogy a tehenek nehéz megter- mékenyülését, a bikák rossz termékenyítő képességét a C- vitamin hiánya idézi elő. Borjakon és juhakon C-vita- min hiányában izomelfajulás következhet be, különösen a -ta­vaszi vitamdnszegény takarmá­nyozás alatt. Az állaton kötött mozgás figyelhető meg, sőt sú­lyos ese-tben az állat lábra sem tud állni. Ezek után természe­tes az, hogy a C-vitamint nélkülöző állat ellenálló ké­pessége más betegségekkel szemben csökken. C-vitamin előfordulása A friss zöldtakarmányok, a pillangósok közül különösen a lucerna, a káposztafajták, ré­paféléik, a zöldtakarmányokiból készített silótakarmányok és csíráztatott gabonaszemeik tar­talmaznak C-vitamint. A vitaminok rövid felsorolá­sával, az állat szervezetére gyakorolt hatásúik rövid ismer­tetésével részben áttekintettük azokat a rendellenességeket, amelyek általában a hiányos takarmányozás következmé­nyeként mutatkoztak állatain­kon. Sok esetiben a baj okának mást tételeztünk fel, nem -gon­doltunk arra, hogy a -hibát a takarmányozásban kell keres­ni. Sok kísérlet, még több gya­korlati tapasztalat azt bizonyít­ja, hogy körültekintőbb, gondo­sabb takarmányozással egész­ségesebb, hosszabb életű te­nyészállatokat, jobb minőségű állati termékeket és vágóálla­tokat tudunk előállítani. Most, amikor a népélelmezé­si feladatok az állati termékek jobb minőségű előállítását ír­ják elő, az állattenyésztőknek és -állattartó gazdáknak foko­zottabb figyelmet kell fordítani az állatok helyes takarmányo­zására és kielégítő vitamin el­látására. Bernáth Erzsébet szaiktitkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom