Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-16 / 271. szám

Vasárnap, 1958. november ML

6

SOMOGYI NÉPLAP

Itt egymás megértése

— ott önzés lakja a szíveket

A

papa,

A z egyik várdai házban lakodalom, öröm, boldogság van. Illés József, a párttitkárhelyettes fia, és Ilia bácsi leánya esküdtek egymásnak örök hűséget. 22 éves az ifjú férj és 18 éves a menyecske. Nem kell megkérdezni, hogy szeretik-e egymást, hogy szerelemből lettek egymáséi, az arcukra van írva.

Az udvaron felállított nagy sátor alat, terített asztalok mellett több mint másfélszáz vendég üríti poharát az ifjú pár egészségére. A menyasz- szony és vőlegény egymásra mosolyognak, nászok és nászasszonyok össze dugják a fejüket: megértik egymást.

Tréfa, vidámság hömpölyög végig az ünneplő társaságon. Esznek, isznak, nótáznak. Két fiatal élet talált egymásra.

A cigányzene pezsdítő

ütemére aztán táncra perdülnek a párok, pír önti el a fiatalok arcát. Szerelmek, álmok, tervek, mint láthatatlan, kedvesen csicsergő kicsi madárkák lengnek köröttük. Öreg nénikék és őszhajú báesikák szemében lobbannak fel újra az évek eltaposta fiatalság örökemlékű tüzei. Mennyi öröm és menynyi. boldogság van itt...

* * * *

IT ifeszített ajtók, feldúlt szobák, összetört arcú emberek az utca másik házában. A fészer oszlopának támaszkodva oktalanul megvert kisgyermek néz riadtan, s a kas előtt némán leng a mérleg: osztozkodnak. Sovány Ede tanácselnök mér kukoricát, krumplit, az egész évi termést. Egy kosárral M.

J. gazdáé, egy kosárral a lányáé, vejéé. Döbbenten álljuk körül a mérleget: mi ez... ? Család, hol mérleggel döntik el az igazságot... Mi ez? Apa és vő, anya és lány néznek farkasszemet egymással. Arcukon gyűlölet izzik, tekintetük irgalmatlan. Ocsmány szavak röpködnek a levegőben, s a szavak feltárják a múltat. Hosszú évek kínjai, keservei és mérhetetlen önzése tárul elénk. Sáros, agyagos

barázdák, melyekért vérszomjasán nyíltak ki a bicskák apák és testvérek kezében.

Szikár, csontos arcú ember áll előttünk, ki pert indított tulajdon szülei ellen; testvér, ki megtagadta testvéreit; fiatalasszony, ki elüldözte férjét, hogy másét elszerethesse; s a vő, aki szerette hajdani feleségét, de bemocskolta, hogy elválhasson tőle; vő, ki hamis tanuzásra bírta társait, hogy vallják azt: feleségéhez jártak. S miért? Hogy a legőrültebb földi istennek, a vagyonnak hódolhassanak ...

Egymásba ragasztott két udvar, két ház, húsz hold föld — ez az ingatlan vagyonuk. Bikák, tehenek, lovak, disznók és gazdasági épületek népesítik be az udvart. Mind az övék. És nem elég?!

Némán leng a mérleg és mi némán tűnődünk ... Két ház egy utcában: az egyikben megértés, öröm, boldogság — a másikban kapzsiság, gyűlölet. Emberek, gondolkozzunk! (Szentai)

RÖVID HÍREK

Szovjet képzőművész küldöttBudapestre érkezett a Csehszlovák Nemzeti Arc- vonal küldöttsége

A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására szombaton délelőtt Budapestre érkezett a Csehszlovák Nemzeti Arcvonal küldöttsége;

A vendégeket Bihari László üdvözölte, majd a küldöttség nevében Emilie Urinová mondott köszönetét a baráti fogadtatásért,

Nászajándék: lottó öröklakás

Kovács Sándor békésszent- andrási egyénileg dolgozó paraszt október utolsó hetében nősült. Akkor még nem gondolta volna, hogy egyúttal »házasodott-« is, pedig így történt. A házassága hetében vásárolt lottószelvényével ugyanis megnyerte a Budapesten épülő lottóház IV. emeleti két- szoba-hallos öröklakását.

ség érkezett tanulmányútra hazánkba

A magyar—szovjet kulturális egyezmény 1958. évi munkaterve alapján háromtagú szovjet képzőművészküldöttség érkezett hazánkba. A szovjet vendégek a magyar képző- művészettel ismerkednek,

* * *

A magyar rádiókészülékek a világ minden tájára elkerülnek. Az ELEKTROIMPEX Külkereskedelmi Vállalat a külföldön is elismert minőségű, megbízhatóan működő készülékekből ez év első tíz hónapjában már százezret exportált. A baráti országokba és olyan régi piacokra is, mint Hollandia, Belgium, Irán. Uj piacok Madagaszkár, Svájc és Portugália. Iránból most 13 000 különböző típusú készülékre érkezett rendelés.

Ajándékokat készítettek az üzemek a KMP 40. évfordulójára

A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulójára több köny- nyűipari gyár emléktárgyakat készített, amelyeket szombaton adtak át a Legújabbkori Történeti Múzeumnak.

LOTTÓ

A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság jelentése szerint a lottó 46. játékhetére 2 596 623 szelvényt küldtek be a fogadók. Telitalálatos szelvény ezúttal sem akadt. Négy találatot 13 fogadó ért el, nyereményük egyenként 149 800 forint, három találatot 1233-an értek el, nyereményük 789 forint, az 51 879 kéttalálatos szelvényre egyenként 18,70 forintot fizetnek.

Közvetlen a cukorgyár szomszédságában lakinak Trll- mann György ék. A

ház előtt virágosikert, szőlőlugas, mely így letarolva, kopaszán is barátságos külsőt kölcsönöz az épületnek. A sötét estében a füst és gőz, — a gyári fényektől sárgás pirosra festve, — bevilágítja az ég alját. Enyhe cukorrépa és melasz illat terjeng. Üzemben a gyár.:;

Tillmanné a konyhaasztalnál ül és krumplit hámoz. Ildikó alig-alig éri fel a tűzhelyet, de már ott áll, rántást kever. Édesanyjának nagy segítség ez a hétéves kislány.

Rózsika a szobában van. Harmadik osztályba jár és nagyon komolyan veszi az iskolát. Füzetére hajolva szép gömbölyű számokkal írja házi feladatát. Csönd van a szobában, csak a sarokból hallatszik halk mormogás. Gyurika, Vkisöccsük a szőnyegen ül, előtte kirakó kockák, sorban rendezge! i ösz- sze a figurákat és ha) kan beszél magának:

— Ez a Hófehérke, Itt ü! a Kuka meg a Szundi, hol van ez a kövér Hapci, na, merre bujkálsz te kis törpe"- — keresget a kockák között. Így egyedül sem unatkozik. elszórakoztatja magát. Ahogy múlik az idő, összerendező:'nők a kockák, egy darabig szótlanul gyönyörködik bennük, aztán sóhajt egvet. feláll, előkeresi me&éskönyvét, hóna alá csapja, s halkan, hogy ne zavarja nővérkéjét, kinyitja az ajtót és átmegy a másik szobába. Kis hangulatlámpa ég itt: édesapa újságot olvas. A gyerek belép, megáll az ajtóban,

— Apa — kezdi halk, kérlelő hangon — tegnap -megígérted, hogy olvasol mesét nekem —, tesz egy-kót óvatos lépést apja felé —, ugye betartod az ígéreted? Tessék, már ide is hoztam a könyvet.

— Ülj le szépen, kisfiam — megsimogatja Tillman György a játék hevében ösz- szefcuszá lódott szőke, göndör hajat — mesélni fogok neked.

A gyerek letelepedik egy székbe és szinte áhitatosan hallgatja, amit apja felolvas a könyvből.

Rózsika ezalatt elkészült leckéjével. Összerakja füzeteit, mindent szép rendben a táskába helyez, aztán az elvégzett munka utáni, felszabadult jó érzéssel a konyhába siet.

— Készen vagy? — kérdezi anyja.

— Igen, megtanultam mindent. — S mint aki tudja, hogy ezután mi a kötelessége, előveszi az asztalterítőt, s megtérít. Elkészült a vacsora, Ildikó beszól a szobába:

— Apu, Gyurika, gyertek enni!

Asztalhoz ül a család, csendben vacsoráznak. Gyurika, a nagyon jó étvágyú kis kölyök jegyzi meg néha bölcsen:

— Ez jó, ez nagyon finom, ez mi? — és eszik minden válogatás nélkül.

Vacsora után a gyerekek bevonulnak a fürdőszobába, s Rózsika mint a legidősebb segít a mosakodásnál, míg anyja elvégez a konyhában. A szobájukba mennek, s egy-kettőre ágyba bújnak, még néhány mondatot dünnyögnek egymásnak fél álomban, aztán hamarosan i-stod lesz a gyerekszobában.

Tillmanné is lecsavarja a konyhában a villanyt, bemegy e szobába férjéhez. Ezekben az órákban, mikor ti csendese:!ik a ház, tudják nyugodtan megbeszél n. problémáikat, Mert

bizony három gyerek mellett van elég sok gond. Az apa már 15 éve dolgozója a cukorgyárnak, lakatos. Felesége minden évben csak a kampány idején megy a gyárba, s hogy a gyerekek se legyenek egyedül, úgy döntöttek, hogy mindegyikük másmás műszakban dolgozik, így valaki mindig van otthon.

— A legközelebbi fizetéskor meg kellene venni azt a mosógépet. Nagyon nehezen bírom így ezt a sok mosást — mondja az asszony.

— Hm, hm, igazad van, nagy szükségünk van rá, — veszi át a szót a férj —, | ez lesz most az első í dolgunk. Jövő hónapi fizetésünket aztán a gyerekekre költjük, nagyon kinőtték már a tavalyi ruháikat.

És terveznek... Megbeszélik, mire van szükség, mi a legfontosabb. Megfontolt, józan mér- : iegeléssel döntenek ' családi életük minden kérdésében.

Az óramutató fél tízre ugrik, a férj feláll, készülődik, az asszony ennivalót csomagol. Tillmann György most megy dolgozni, ezen a hé- 'en éjszakás. Felesége az ajtóig kíséri.

— Aztán siess és feküdj le — mondja szeretettel az asz- szonynak.

Elbúcsúznak. A férfi sietve távozik a sárgás füstbe burkolózó gyár felé.

Vörös Márta

I ESTE

egy munkáscsaládnál

a

Wfalaki a múltkor kétség- • bevonta, hogy amiket megírok, azok valóban nem is esnek meg velem. Hát kénem, tehetek én arról, hogy velem csupa ilyen dolgok történnek, mint ez is. Tessék csak idefigyelni. Megyek Kaposváron, megyek, mert szeretem Kaposvárt és nagyon szeretek az utcán csatangolni, csak úgy menni, minden cél nélkül, nézni a kirakatokat, a virágokat, körbe járni a színházat és ülni a múzeum előtt.

Tehát megyek és egyszeresük egy kapu elől kiugrik egy lány, meg egy fiú, megragadnak lihegve, fuldokolva és nevetve, és kérnek, könyörögnek, menjek tanúnak.

Én tanúnak? Kérem, én mindenben benne vagyok és semminek elrontója nem vagyok, de tanúnak, azt már nem. És neki iramodok, illetve iramodnék, de úgy fogják a kabátom, hogy nem szeretnék tőle megválni, tehát éppen ezért mégis megállók, de nem adom fel a menekülést. Mire akarnak ezek engem rávenni, hamistanú- zásra?

Jaj, hát ezt meg kell tegyem, — csicsergi a lány —, ez amolyan emberbaráti kötelesség, ilyent mindenki szívesen tesz és olyan szimpatikus is vagyok nekik, de ne raboljam el a perceket tőlük ezzel a makacsságommal. Hiszen alig várják, hogy örök hűséget esküdjenek egymásnak.

Egy fiatal pár! Nahát, hiszen az más. Miért nem kezdték ezen? Hogyne mennék és megyünk. A lány, míg robogunk a lépcsőkön, egy szál fehér szekfűt húz ki a csokrából és a kabátomra tűzi, miközben elfulladva felvilágosítanak, hogy titokban esküsznek, ellenzi a papa, ellenzi a mama, és ellenzi Tusi néni. Volt két tanújuk, de azok nem jöttek el, nyilván félve a papától. — De hiszen nem elég egy tanú — mondom nekik.

— Semmi baj, a másik már fenn van az anyakönyvvezetö előtt, azt a gimnáziumnál csípték nyakon, de siessünk, mert minden perc drága.

Kifulladva felérünk. Az anyaleönyvvezető éppen a szalagját húzza a nyakába. Eléje sorakozunk és rásandítok a tanúpáromra. Férfi, az igaz, de váltamig sem ér, és elég, ha annyit írok, örökké tátva a szája és úgy kancsalít, hogy mifelénk az ilyenre mondják azt, hogy ide néz és oda lát. De lehet, hogy csak a megil- letődéstől, na, majd később meglátjuk.

Jk z anyakönyvvezető, mi- után mindent rendben talál, és nyilván minket is megfelelőnek tart, elkezdi az esketést.

Az asszonyka olyan hangosan bizonygatja, hogy szereti a férjét, hogy mindnyájan mosolygunk, a férjecske annál inkább a meghatottságtól.

Egy nagy könyvbe be kell írni a neveket. Rám kerül a sor. írnám is, de isten tudja, ilyen helyeken mintha valamiféle nemzetközi megegyezés volna, megtalálhatók az összes használhatatlan íróalkalmatosságok. Az én toliam is, ahogy harmadszor is neki kezdek, csak úgy prüszköli a tintát.

— Na, — véli tréfásan az anyakönyvvezető — biztosan nem szerettem iskolába járni, hogy ilyen nehezen megy az írás.

Az asszonyka rámered a betűimre és lelkendezve az ura nyakába ugrik.

Barnbuli, nahát, nézd, ki a tanúnk.

Utána az én nyakamba ugrik.

— Jaj, ugye írni fog rólunk az újságban? Hogy micsoda szerencsénk van, A Lipták Licit kiveri a szeplő irigységében és a papa meg a mama azért majd azonnal megbocsát.

mama, ők m

Az anyakönyvvezető azonnal gratulál a fiatal párnak, nekem is, én is neki, azután én is gratulálok a fiatal párnak, azok is nekem, majd a tanúpárommal gratulálunk egymásnak, ilyenkor hallatlanul udvarias az ember. Megindulunk kifelé. Elől az új pár és minden lépcsőfokon megállnak csókolózni. Mellettem lépdel az emberke, továbbra is nyitott szájjal, kan- csalítva. Igyekszem nem nézni rá, és olyan szomorú képeket csinál, hogy mindenki férjnek nézi és az egész emeleti folyosón végig azt mondja a bámészkodóknak és nekem:

— Szerencsétlen, hova tette a szemét.?

W eereszkedünk a föld- ■“ szintre és ott a lépcsőkanyarban gyökeret ver az ifjú pár lába. Én még lépek egyet, nem tudok olyan hirtelen megállni, és azonnal tudom, hogy ott, velünk szemben, az a termetes formájú, csipőrerakott kezű, kövér, gutatütésre gyanús színű ember csak a papa, a kis cingár, ijedt verébke csak a mama, és a meghatározhatatlan korú, fején még meg- határozhatatlanabb időkből származó szalmakalapban, tetején szeizmográfként remegő kalaptűvel csak Tusi néni lehet, és várom az utolsó ítéletet.

Es a papa megindul felénk, dong a föld és csikorogna a márvány, ha volna. Az ifjú pár szoborrá merevedik. Ránézek a tanúpáromra, hát az ijedtében úgy kancsalít, hogy csak a szeme fehére látszik. Nézzük, mi lesz.

Papa után jön a mama is, csititóan és kétségbeesve, utána Tusi néni vérbenforgó szemekkel.

Na, ti jómadarak — kezdi a papa és közben csikorgatja a fogait — hát kijátszottatok bennünket? Csak perceken múlott, csak perceken. Ezek kik? — Kiált egyet, hogy a szorosan mellém húzódó emberke csuklani kezd,, majd félig ájultan a karomba omlik és kénytelen vagyok oda- adóan ápolni, így ráteszem a lépcső korlátjára, elég kényelmesen lóg rajta.

— Ezek a tanúk — rebegi az asszonyka.

Ügy néz rám a papa, mint kacsa a cserebogárra és újra csikorgatja a fogait. — Ezeknek is lehetett volna több eszük, mint nektek tanúskodni. Hát édes lányom — és erre már lendíti is a tenyerét. Micsoda tenyér!

Már szinte látom az áldó atyai pofont, amikor az asz- szonyka félig sírva, félig kétségbeesve ráugrik a kezére.

— Édes papa, édes papa, csak ezt ne, né tegye, világcsúfja leszünk. Az egész város rajtunk nevet. Tudja, ki ez? — és rám mutat, és már mondja is a nevemet — tudja, aki az újságban is írni szokott, minket is megír biztosan. Azt akarja, hogy az egész Somogy magán nevessen? — és sír, mint a záporeső.

/é papa vesz egy mély lélegzetet, mintha víz 'dói jött volna fel, és néz engem. Veresük a nyaka, rángatózik a bajusza, veszett indulat nyargalászik benne, és úgy csikorgatja fogait, mintha tudná, hogy ezzel ki lehetne űzni engem a világból.

— Hát jó — hörgi és nem veszi le rólam a kidülledt szemeit, kitépi a nyakkendőt a nyakából — hát isten neki, fakereszt, vegye a noteszét és írja, mit lát — veti oda nekem megvetően.

Es megöleli fogcsikorgatva a lányát, csuklik a dühtől, mikor megöleli a vejét. A mama csak azt látja, hogy elromlott a zivatar és igazi mama módjára aprókat siko- gatva öleli a két gyereket. Tusi néni ebbe végképpen belezavarodik. Egy darabig tanácstalanul topog, azután, miközben úgy rezeg a kalaptűje, mintha földrengést jeeg én

lezne, elindul ö is gratulálni. De azután úgy sír, hogy nem mond semmit.

Az én tátottszájú emberkémbe is visszatér az élet. Ismét áll mellettem és nagyobb békességgel tátja a száját, és kancsalít a legnagyobb igyekezettel.

Belátom, legalkalmasabb pillanat az eltűnésre, köszönök, áldásom adom az •egész famíliára és mennék, de a papa rámcsap és nyakoncsíp.

— Ohó! Nem addig van az, kérem. Hát az esküvői ebéd?

tízzel tereli az egész gyülekezetei maga előtt. Elől megy az ifjú pár, a mama utánuk, azután Tusi néni a szájtáti emberkével és én a papával karonfogva. Útközben felvilágosít arról, hogy a Béke étterembe megyünk. Ezer szerencse, hogy nála van a havi fizetése, hogy méltóképpen megünnepelhetjük ezt a boldog napot. Egyre furcsábban érzem magam, sejteni kezdem, hogy ez most már csak én miattam van. Mi lesz ebből?

A Békében ülő feltűnést keltünk. Minket néznek az ifjú párnak,, és erővel elénk tesznek egy nagy csokor virágot vázába.

Azután a papa rendel, mi eszünk, iszunk és a papa tovább rendel. Az ifjú pár se lát, se hall, ők már kiestek a további küzdelemből. A papa csak velem törődik, mert már körülöttem gomolyog az események fergetege. Itat, állandóan koccint, tovább csikorgatja a fogát és a szeme sarkából les. Megereszti a nadrágszíját a rántott húsnál, minek előtte megettük az előételt, a levest, a sültcsirkét kompóttal, a disznópörköltét uborkával, a fatányérost sok krumplival, disznósültet rizs- zsel, ■ bélszint rizs nélkül és ittunk rájuk már vörösbort, fehérbort, édeset, savanyút, könnyűt és nehezet, meg sört.

Tehát megereszti a nadrágszíját, Tusi néni a fűzőjét, nekem szerencsére úgy is rossz a szoknyám zippzárja, és miközben révületben nézem a rántott húst az újabb adag salátával, és a pincérek már a tésztákat készítik az emberke mellettem úgy elolvad az ifjú pár turbékolásá- tól, hogy szerelmesen megsimogatja a szék szélét markoló kezem. Nem akarok hinni az érzékelésemnek, de amikor a, keze másodszor is megindul az enyém felé, és az arca angyali boldogságban fénylik, kissé megbillentem magam alatt a széket és az időközben jó helyzetbe érkező bütykeire visszaeresztem. Ordít, mintha nyúznák, én meg sem moccanok. Ordít, míg rá nem jön, hogy csak úgy szabadul, ha arrébb viszi a székét. De már ekkorára összefutnak körülöttünk, a pincérünk felborít egy üveget ijedtében, még‘ a konyhából is kifutnak a hangra. Aztán elcsendesül minden, és az emberkével ezután nincs is semmi baj, mert a fél ökle a szájában van a kíntól, és ezután már csak a bütykeit nyalogatja.

Mindenki kidűlt. A mama titokban imádkozik, Tusi néni horkol kalapját orrára húzva, a fiatal pár tovább csókolózik. Csak mi vagyunk harcban ketten a papával. Eszünk és iszunk elszántan.

t/égre azután az utolsó

" vonat előtt búcsúzom.

A papa nem tágít. Lekísér a vonathoz. Utánam jön a kocsiba, hozzám hajlik, az orrunk éri egymást és nézünk egymásra rettenetes percekig, azután fogcsikorgatva csak annyit mond:

Aztán erről egy szót sem!

Most innen üzenem a só- goroméknak, hogy ne várjanak a Maja születésnapjára, talán még jövőre sem, mert én mostanában még Kaposvár környékére sem merek menni.

Mihályi Margit