Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-16 / 271. szám
SOMOGYI NÉPLAP 7 Vasárnap, 1958. november !*• £| ohase szerettem a fel- ^ tűnési viszketegségben szenvedőket. Inkább sajnáltam őket, mintsem hódolattal tudtam rájuk tekinteni, midőn önmaguk vagy gyermekeik egyéniségét, korát, lelkivilágát meghazudtoló, saját énjük torzképét adó öltözékben mutogatták magukat. Felszínes külsőségekre nem sokat adok, az agyoncicomá- zás meg éppenhogy undorító előttem. A feltűnési viszketegség voltaképpen nem más, mint az arisztokratikus gőg lemásolt, majmolt változata. Olyan emberek kedvtelése, kik tagadják a mélységet, a tartalmat, s külsőségekre vágynak csupán. Sajnálatos, hogy ez a vonás nemcsak polgári szemléletű emberek sajátja. Ragad és terjed, mint a bogáncs ... Lányokról lévén szó, hízeleg a mama hiúságának, s szigorú arckifejezése mögött mosolyog örömében, ha valaki megfordul kislánya után. Anyai büszkeség ez, s néha, hogy kiélje magát e szenvedélyben, hajlamos elragadtatni magát. Mondani szokás, hogy mindenki azzal dicsekszik, amije nincs. Ez képletesen ide is vág, mert a külső máz, cicoma egy kicsit dicsekvés is belülről kongó ürességünkkel. Persze nem általános dologról van szó, s amit írok, nem a divatos, csinos és tiszta öltözködés, hanem a jóízlés határán túllépő feltűnési vágy és következményei ellen szól, mely — szüleik jóvoltából — tanyát vert gyermekeink lelkében is... Azért írok erről, mert egyszer egy nevelőintézetben, apró gyermekek között__ furcsa tapasztalatokat gyűjtöttem. Bárhogy legyen is: az intézeti egyenruhások és a városból bejáró kislánykák között valamiféle fájó ellentét lett úrrá. lrigykedést, egymás lekicsinylését, megszólását vettem észre. S a látszólag semmitmondónak tűnő ok — nem túlzás — egy egész életre szóló és átkozottul kellemetlen kisebbségi érzés kialakulásához vezethet. Miből fakadt ez ellentét? A csikófrizurás intézeti kislány irigyelte a városi fiús hajviseletét, angóra pulóverét és divatos kabátját; szeretett volna magáénak tudni egy olyan barna cipőt vagy retikült, mint a városi kislányé. S miután neki nem lehetett, mert árva volt, vagy szegényebb a másiknál, elkeseredett. Gondoljuk csak meg, hogy fájhat ilyenkor az a kis MA TROZRUHA gyermeki szív ... Mert alapjában nincs oka rá, mégis kisebbnek, kevesebbnek érzi magát... 'V'avaly voltam a közép•* iskolások tánciskola záróján. Nem az üde fiatalság, a »flanc« birodalmába csöppentem, ahol koruktól távol álló, különös módon versengtek a gyermekek. Mondták akkoriban, hogy az egyik gimnazista kislány szülei Pesten, a Váci utcában csináltatták a báli ruhát, s Piriké négyszer utazott próbálni. (Ennyiszer hiányzott az iskolából is.) A lányok előre dicsekedtek, hogy: — Nekem a »Gréte* szalonban, nekem a >>Pötyi«-ben készül a ruhám. A bálon egyik kisestélyiben, másik nagyestélyiben táncolt, s mondanom sem kell, a 14—15 éves lányok közül igen kevésnek állt jól a felnőttre való ruhadarab. Kifestett arcukkal, szájukkal, tűsarkú cipőjükben, s a nagyestélyinek nevezett hálóingben (mert úgy állt rajtuk) inkább élemedett korú, »amorf« nők látszatát keltették, mint bársonyos arcú, élettől duzzadó diáklányokét... Hallottam többfelől is, hogy sokan vitatják a diákegyenruha létjogosultságát. Azt mondják: uniformizálást, sőt mi több, az emberek magánügyébe való beleszólást jelenti. Nos, szerintem csak azok szólhatnak így, akik a külsőségek emberei, felületes szemlélők, s nem látják az egyenruha igazi célját. A szülők egy része hiúsági kérdést csinál ebből, s tiltakozik a fekete kötény, a matrózruha ellen. Emlékszem, egyszer éppen egy tanárnő magyarázta a falusi néninek, hogy miért jó fekete iskolaruhában járni a fiataloknak. Azt felelte rá: — Hallja, az én gyerekem ne gyászolja senki szegénységét... — Bizonyára nem értette meg, miről van szó. Legutóbb — magam is ott voltam — a középiskolások koszorúcskáján tört ki a csendes botrány. Az iskolák igazgatói ugyanis — bevallom, nagyon tetszett az intézkedés — elhatározták, hogy a lányok fehér matrózblúzban és fekete rakottszoknyában jelenhetnek csak meg a tánciskola záróján. A francia négyes táncosai báli ruhában jöttek ugyan, de a bemutató után átöltöztek ők is. Szépek voltak így, kedvesek, hamvasak, ahogy általában a diáklányokat szeretjük látni. Igen ám, de két táborra szakadt a szülői gárda. S az »ellenzék-* közül azt mondta az egyik: — Ilyen ötlete is csak egy tanárnőnek lehet, aki irigyli a lányom szépségét... A másik: — Micsoda rosszindulat! Különben is mi közük ahhoz, hogy mit adok a lányomra? A harmadik: — Most fiatal! Talán majd harminc éves korában vegyek neki báliruhát? Mások: — Azt mondják: egyformák legyenek? Aki nem tud hosszú ruhát venni, az ne járassa tánciskolába a lányát. Nem kötelező. .. És hullt a zápor, mindenki fújta a magáét. Azon csodálkoztam, hogy még pedagógus is akadt közöttük, aki bizonyára csak gyermekével kivételezne, diákjaira nézve nagyon is jónak tartaná az azonos öltözködést. Pedig hát nekik kell legjobban tudniuk, hogy nem nylonblúzos, stolás, körömcipöben botladozó iskoláslányokat akarunk nevelni. .. A rra gondoltam a parázs ** vita hallatán: sejtik-e ezek a zúgolódó, sértett mamák, hogy hány kislány zokogta volna végig a koszorúcskát vaságyára borulva; hány sírta volna vörösre szemét bánatában; hány érezte volna első csalódását az életben ezen az estén, ha most is divatbemutatót rendeznek koszorúcska helyett. Mert sokan szégyellnék a tavalyi ruhát, az egyszerű vonalút az omló selyem láttán. Talán egész életükre kihatott volna e keserű kiábrándulás. És hány parasztfiú vagy i kevésbé tehetős diák állt vol- t na félszegen a sarokba a * maga egyszerű szürke vagy * barna ruhájában, nyakkendő j nélkül méltatlannak érez- ; vén magát a hosszúruhás kislányokhoz? , Nem, nem értem ezeket a j mamákat. Vajon a kisestélyiA vagy a matrózblúz áll köze-* lebb,. Piriké., Jöli és Kató J fiatalságához; vajon az üde* arcocskát nem tenné-e kora- j vénné az ilyeténképp való í »nagykorúsítás«? S a másik, J amiről szó volt már: az utób- < bi években közelebb került < falu a városhoz, parasztfiatal . a városihoz. Miért akarnák * ilyen apró hóbortokkal visz- < szaállítani a régit, elszakítani* egymástól a barátokat, barátnőket? Tudom, az édesanyák szerétéiből, hiúságból mindent megvesznek, mindent ráakasztanának kislányukra. De nem korai ez? Gondoljuk csak meg, Voltaképpen elrabolják gyermeküktől azt az örömet, hogy tizenkilenc éves korában, amikor már igazán nagylány, akkor öltse magára az első báliruhát... Időtlen időkig így voltak szépek, harmatosak, ifjúk a diáklányok, matrózblúzban, rakottszoknyában. így éreztük kibontakozó szépségüket, így hatottak ránk — fiatalokra, felnőttekre és szülőkre — üdeségükkel, kedves, gyermeki bájukkal Maradjanak diákok még, hadd legyenek gyermekek, amíg valóban azok... láttuk a matrózf áttam, sokan koszorúcska ruhás leánytengerét hullámozni, bájosan lejteni a fiúk karján. Higgyék el, kedves zúgolódó mamák: így nagyobb öröm látni gyermekeinket... Jávori Béla Könyvismertetés — A Táncsics Kiadó adta közre Upton Sinclair «-A szerelem tövises útja« című önéletrajzi jellegű regényét egy fiatal amerikai író- tehetség küzdelmes útjáról. * * * * A Corvina Kiadó Kétnyelvű Olcsó Könyvtárának újdonsága Seghers német írónő «-A sankt barbarai halászok felkelése« című tengerészregénye. Egon Erwin Kisch, a világhírű riporter Prágai Pitaval című könyvében híres bűnesetekről emlékezik meg. — Pierre Daix fiatal francia író új regénye, az «-így élünk Párizsban« 1956-ban játszódik. Jaj, de nehéz választani, hiszen olyan sok szép könyv van a Kilián György Ifjúsági Ház nemrég megnyílt könyvtárában. Azért végül mindenki megtalálja, amit szeret. KISZ-tagok köésöntik fel november 20-án a kommunistákat A Kommunista Ifjúsági Szövetség is készül a párt jubileumának a megünneplésére. A város üzemeiben például, ahol van KISZ- szervezet, ott a kiszisták küldöttei mindenütt felfcöszöntik a kommunistákat és emléklapokat adnak át nekik. Vil ágos ablakok JEQYZETEK KÉT FILMRŐL Fehér éjszakák Lochino Visconti olasz rendezőnek eddig mindössze egy filmjét látta a magyar közönség. Vihar előtt címmel játszották filmszínházaink kb. 1949-ben. S most láthattuk a Fehér éjszakák címűt, melyet Dosztojevszkij novellájából írt filmre Suco Cecehi d’ Amico társaságában és vitt filmre. A Fehér éjszakák című olasz film hiába sorakoztatta fel főszereplői közé a nemzetközi filmvilág három legnagyobbját, Maria Schellt, Marcello Mastroinannit és Jean Maraist Alkotói csupán közepest alkottak, noha a szándékuk kétségkívül az volt, hogy adózzanak Dosztojevszkij írói zsenijének. A szándék a megvalósítás eszközeinek hibás megválasztása miatt csődöt mondott. Elsősorban azért, mert Dosztojevszkijnek Fehér éjszakák című novelláját modernizálták, cselekményét napjainkba tették át, élve a neo- realizmus Dosztojevszkij megszólaltatásának esetében csődre kárhoztatott kifejezési eszközével. Aki ismeri Dosztojevszkij életművének akár csak a felét is, az bensőjében élénken tiltakozik az ellen a hamisítás ellen, amit az olaszok a Fehér éjszakában elkövettek Dosztojevszkijjal szemben. Aki viszont Dosztojevszkijről csupán most szerzett tudomást a film kapcsán, azt félrevezették a film alkotói. Mai szemmel nézve, mai környezetbe helyezve, Natalia, Mario és a titokzatos Albérlő története nem más, mint fellegekben járó hazugság. A fennálló társadalmak nem teremnek hozzájuk hasonló csodabogarakat. Kár volt az 1848-ban íródott novellát az adott korból kiszakítani és erőszakkal modernizálni. Dosztojevszkij 1848-ban aligha álmodta Natáliáját Rock and Rollt táncoló ifjak közé. Arról nem is beszélve, hogy Dosz tojevszkij realizmusától idegen a neo real ista bemutatási mód. Különösen már ebben r változatában, amit Luchino Visconti produ kait. A Fehér éjszakák című olasz filmben egye dűl Maria Schell már sokszor megcsodált Művészete az, ami maradandó értéket jelent. A lámpák körül permetez az eső. Fel-felcsapja a lobogó szél. Mintha millió szú ser- cegne benne — vízből locsog a Kaposvári Közgazdasági Technikum esőcsatornája. Valaki á városháza felől szalad. Előre tartja táskáját. Bekanyarodik az iskolába. Megnyomnak egy csengőt, s szól, míg a csuromvizes diák felszalad az öreg lépcsőkön, öt perc múlva öt óra. Családos diák Csend. Csak valamelyik osztályból hallatszik időnként a tanár hangja. Az imént felfelé igyekvő, elázott diákkal sétálunk a néptelen folyosón. Világos homloké, fiatal munkás. Hetyke legénynek nézném, ha nem említené a feleségét meg a két gyerekét. Különösnek tűnik ezért, hogy A közönséget mindig izgalomba hozza egy- < fellelkesülve azt mondja: leg- egy amerikai film. Sokak élnek abban a * inkább a matematikát meg a kényszerképzetben, hogy ami a tengerentúl- 5 fizikát kedvelem. Délután 2- ról jön, az csak kitűnő lehet. Pedig legtöbb- ^ kor leteszi a kalapácsot a vas- ször éppencsak kielégítő, vagy átlagon alig | kombinátban, este 5-kor idede a film- < Egy idegen telefonál felüli, ami a technikailag fejlett, de a művészet igazabb, emberibb feladatairól megfeledkezett, vagv tudomást sem vevő amerikai filmé vár tás termékeiből hozzánk elkerül. ; Áll ez az igazság teljes mértékben az Egy < idegen telefonál című amerikai filmre is, me- j lyet sokan megkönnyeztek, s amelyet néhány j bensőséges pillanatért, s nem utolsósorban a régen látott Bette Davisért tartanak jó filmnek. A film a barátság, szeretet, emberiesség, a házastársi összetartozás szószólója kíván lenni, de oly sokáig exponálja mondanivalóját, 3 hogy mire szószólóvá válik, és az Európából 3 ellesett novellisztikus formában a tárgyra 3 tér — hasonló zsánerű francia és olasz filmek 3 mintájára —, addig elunjuk magunkat. Tudván tudjuk, hogy a szakadó esőben, viharban útrakelő utasszállító repülőgép valamennyi utasának meg van pecsételve a sorsa; a gép lezuhan. Az sem kétséges előttünk, 3 hogy a részeg vezetővel száguldó gépkocsi < sem jut biztos révbe. Közel húsz ember « halála árán jut el a forgatókönyv a tulajdon- j képpeni mondandóhoz s innen, hogy valóság- < gal fellélegzünk, amikor bekövetkeznek a tra- < gédiák, sorsok szakadnak meg, mert már • most akcióba léphet az idegen, aki telefonál. 3 Beszél a szerencsétlenül jártak hozzátartozói' val és bensője diktálta küldetésének végén 3 visszatér családja körébe. A rendezés, a fényképezés sem hoz újat a dramaturgiai cselszövések folytán vontatott, tt-ott unalmas filmben. A rendezés, fényké- ezés is megelégedett a bevált sablonokkal. 3 'nnek tulajdonítható, hogy filmbeli ismerő- 3 semk sorsának alakulását csak nagyon ki- i ül szemléljük s távolról sem úgy, hogy 3 emlékezetünkben megőrizzük őket. 4 5 _____________, László Ibolya 3 k ombinátban, este 5-kor idejön 9-ig órát hallgatni. önként! Az üzemiben ezért segítik őt, és állandó délelőttösnek osztották be. A korlátnak támaszkodunk. — ... Első éves. Négy év múlva aztán... Mi lesz belőle, kezében a techiniikumá végzettséggel ? Legalábbi s művezető, vagy ... — ... Vasipari technikumba akartam menni — mondja. — Pécsre kellett volna. Megelégedtem ezzel is. És? ... Kérdőn rámmered. — Hát nem szólt még odabent az üzemben, hogy gondoskodjanak róla, mielőbb elkerüljön a kalapács mellől?... — Nem! A technikumj végzettség, meg a kalapács nagyon is jól megférnek. Nem tűztem magam elé különös célokat, örülök, hogy műveltebb leszek. A kezében kinyüik a füzet. A borítólapján határozott írás: Molnár István. Lenézünk. Hej, de jó érzés hogy ilyen magasra kapa«- kodtunk! Két út Az a kérdés, jogász lesz-e Ambrus Feri esztergályosból. Legalábbis erre tö rekszik. A történelem, föld rajz és nyelvtan tárgyak sze retete arra vall, hogy ebben a tudományágban biztosan mozogna. De miiért jött a közgazdasági technikumba, mikor ennek az iskolának esti tagozatát elsősorban olyan munkakörben dolgozók számára indították, akiknek ez nélkülözhetetlen. A ! gimnázium közelebb állt volna 'hozzá. A technikum melletti döntés okát inkább csak találgatjuk. Ambrus Ferit befolyásolta a mintegy 10—15 munkatársának technikumba iratikozása. És amint ő mondja, az a megértés és körültekintés, ahogy itt a fizikai munkát végzőkkel bánnak. Az már csak úgy van, hogy a kalapács után kicsit remeg a ceruza. Minden mozdulatában benne van a tizenkilenc éves, sportot kedvelő munkásgyerek sokszínű rugalmassága. Amit mondott arról a jo- gászsáigról, nem kell készpénznek venni — int. Ha nem sikerülne, akkor sincs vész. Marad technikumot végzett esztergályos. Ugyan ki kételkedne abban, hogy ez a képzettség kárbaveszne a fejlődő vaskombinát, kultúráért egyre többet .tévő, me,gerősödött KISZ-szervezetének fiataljai körében. Abban maradunk hát, hogy tanulni kell. Akármelyik úton megy is a kettő közül. A mi országunkban ugyanis az is nagyon jó, ha egy esztergályos szakmát tanult fiatalemberből lesz a jogász. Tiszta szívvel A mumfcásköltő József Attila jiár a néptelen iskoiafolyo- són? »... Húsz esztendőim hatalom, Húsz esztendőm eladom.. .« E sorok tulajdonosa kétségtelenül Ö. Kilenc óra. Az esti tanfolyamról hazafelé szélednek a hallgatók. »...Hogyha nem kell senkinek, Hát az ördög . . .« Egymásba botlunk a verssort ismételgető fiúval. Lefelé kanyarog a lépcsőn. Itt az egyik osztályban József Attiláról tanultak. Hát most visz- szaemlékezett a költő szomorú sorsára a verssorokban. Ez a -Tiszta szívvel« című költeménye arra az időszakra esik, miikor a munfcásköltő már egelszántabban szembefor- l'Ult a kapitalizmussal. így mondta a tanár is, így értékelünk mi is Fonyódi Istvánnal — mert vele beszélgetünk. Mindent sczeret tudni, úgy, ahogy történt 1936-ban meg annál előbb. És mindennek hasznát veszi. A kémiának a gumi vulkani- zálásnál. A politikai gazdaságtannak bárhol. Remek dolog, ha egy munkás jól megérti például a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok lényegét és célját. És ő, mint KISZ-titkái, lépten-nyomon rászorul a megalapozott tudásra. Ki is tartott eddig. A technikum harmadik évfolyamát gyúrja már. És ugye, ha az ember egyszer félig eljutott a célhoz, nagy kedvvel gyűri le az összes nehézséget. — Azt hiszi — fordul felém —, könnyű évekig lemondani a szabadidőről, a szórakozásról? De könnyelműség lenne nem élni a kínálkozó lehetőségekkel. És ha most az AKÓV-nél elkészül a KISZ-klub, jó lesz a környezet, még könnyebben megy a tanulás. ö azok közé tartozott, akik észrevették, hogy a mi országunkban az iskolák ablakai este is világosak, elsősorban a munkások, parasztok számára. Első volt azok között három évvel ezelőtt, akik észrevették ezt a városban. Az ő osztályában még nincs is sók munkás. — De nézzük csak meg az idei első osztályt — mondja. Kilépünk a kapun. A húsz éves Fonyódi gyerek felhajtja a gallér jót. Hallom a költő sorait: »Húsz esztendőm, hatalom ... « Az volt József Attilánál is, csaklhát ő mit kezdhetett volna vele a városszéli nyomortanyákon. Semmit. Eladásra kínálta hát kacagva és zokogva. Valahányszor csak felidézzük a szellemét, megnyugszunk, hiszen amiről ő annyit álmodott, megvalósítottuk. Társadalmunk vezető osztályának fiataljai, öregjei a tudás birtokosai lettek. Éveiket nem kell eladni sem az ördögnek, sem másnak. A tanárok reggeltől estig állják a pódiumon a vártát és két kézzel hintik a munkásfejekbe a tudást, amely az esztergapadnál is hatalom. A szél erősödik. Fönt a technikumban már sötétek az ablakok. De holnap és mindennap újra meg újra fcigyúl mögöttük a fény. Szegedi Nándor
