Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-22 / 249. szám

/ Szerda, 1958. október 22. 6 SOMOGYI NÉPLAP a II. Nemzetközi Művészi Fotókiállításról Immár másodszor nyílott nagyszabású Nemzetközi Mű­vészi Fotókiállítás Budapes­ten. E legifjabb művészeti ág követői és hívei előtt megint kitárult a fényképezés művé­szetének teljes mivolta: e ki­állítás képei alapján felmér­hető, merre tart a foto-művé- . szét. Az idei kiállítás ugyan­is számban is nagyabb mé­retű, mint a tavalyi volt. Negyvenkét ország fotósának 3590 képéből választották ki azt az anyagot, melyet az Ernst Múzeumban állítottak ki. S ha művészileg is össze­vetjük a tavalyi rendezvény­nyel, akkor is kedvező ered­ményt kapunk: ez a kiállítás művészi színvonalon is meg­haladja az első Nemzetközi Fotókiállítást. Mind a kül­földi kiállítók képei, mind a magyar fotósok alkotásai ezt bizonyítják. A fiatal ábrázolóművészet, ö fényképezés minden» útke­resése megfigyelhető, a »régi« iskolától kezdve az új, a for­mai hatásokra való törekvé­sig. S hogy az irány nem a külső formában különleges ké­pek felé vezet, azt a zsűri dí­jazásai is bizonyítják. Vala­mennyi kép, melyet díjaztak, tartalmi mondanivalójának életszerűségéért, szépségéért részesült előnyben. Ilyen a szovjet Bagrkmszkij: Szép és veszélyes munka és az osztrák Fischer Leopold: Magukkal vi­szik' című aranyéremmel ju­talmazott képa Az előbbi ké­pen egy építkezés látható, ma­gas, havas vasvázzal, melyen egy hegesztő munkás dolgozik, az utóbbi pedig két fekete nő­alakkal útnak induló kislányt ábrázol, monumentális kife­jező erővel. S ha díjat nem is kaptak, de mint érdekesség figyelem­re méltók az új irányzat ké­pei. Például a kubai Rodri­guez A belardo: Tanyám, című képe, mely sötét tónusával, kivitelezésével, no és témá­jával — két viskó a dombol­dalon — teljesen a rézkarc hatását kelti a nézőben. A lengyel Hávtwig Edward: A mezőn című képe pedig fa­metszet. A háttér sötét foltja apró ház-sziluettekkel, az elő- és középtér fekete-fehér hó- csíkos földije, és mindehhez egy kis fehér égdarab, igen különösen hat. Mindössze né­hány ilyen kép akad, tehát nem ez az általánosan jellem­ző a fotóművészet fejlődésére, hanem a hagyományos terület: a munka-, a táj-, az életkép adja a kiállítás legtöbb ké­pét. Ez jellemző a magyar fo­tósok alkotásaira is. Náluk legnagyobb eredményként azt kell figyelembe venni, hogy ezen a kiállításon a vidéki fo­tókörök tagjai már teljesen egyenrangú félként állítottak ki. Különösen sok felvétel képviseli a dunántúli fotó­művészeiét. a pécsi, szombat- helyi, győri és kaposvári ki­állítóktól. A pécsiek képeit nagyrészt ismeri a somogyi közönség a kaposvári kiállítás alapján. A kaposvári fotokört egy kép, Tabák Lajos: Lenn ps fenn című alkotása képvi­seli, mely egy utcai építkezést ábrázol, jól megkomponáltam Erre a képre is az jellemző, mint általában a vidéki fotó­sok alkotásaira: megállapodott szemlélet, kiforrott stílusér­zék. A fényképezés leg járatla­nabb területe a színes tech­nika. Ezt mutatják a kiállítás colorképei is, melyek még nem érik el azt a művészi színvo­nalát, amit a fekete-fehér ké­pek elértek. Leginkább szín­bizonytalanság érezhető egyik­másik képen, ami abban je­lentkezik, hogy vagy erő­sebben ' vagy halványabban színezettek a képek a termé­szetes színeknél. Azaz nem kelti a színes kép a természe­tesség érzetét. A kiállítás ké­pei közül legjobban az olasz Trani M. B. képei sikerültek, melyek közül a Szünetben cí­mű, három pihenő, beszélgető balerinát ábrázoló kép fino­man árnyalt pasztell színeivel nagy mesterségbeli tudásról tanúskodik. De szép színekkel rendelkezik a magyar Bence Pál: Festő és modellje — ezüst éremmel jutalmazták — és Sinclair Paul (Franciaország) bronzéremmel kitüntetett, Va­dászzsákmány című képei is. A II. Nemzetközi Művészi Fotókiállításról nyugodtan el lehet mondani, hogy mind a fotoművészetben aktívan te­vékenykedőknek, mind a nagyközönségnek igen hasz­nos: az előbbieknek lehel övé teszi a legjobb fotósok al­kotásainak tanulmányozását, az utóbbiaknak pedig igen sok kép emlékezetes művészi él­ményt jelent. K. E. A megváltozott autó­busz-menetrendről Nemrégiben levelet közöltünk, ] melyben Büssü község diákjainak ( és dolgozóinak véleményét és ké­rését tolmácsoltuk a megváltozott 4 téli autóbuszmenetrenddel kapcso- i latban. Az Országos Autóbuszmenetrend- ( és Díjszabás-szerkesztőség a követ- 4 kezűket válaszolta a megváltozott t téli menetrenddel kapcsolatban: A menetrendváltozással ebben £ térségben az alábbi problémákat 4 oldottuk meg: 1. Közvetlen — Toponáron áty való — összeköttetést biztöSítot- < tunk Somogyszil részére. Ezzel a 4 somogysziliek hosszú évek óta hú­zódó kívánságát teljesítettük. 2. Biztosítottuk a gadácsi tanulók < somogyszili beszállítását. 3. Megszüntettük a 2570. sz. vo- \ naíon a rendszeres utaslemaradá­sokat. A 2570/429. sz. járatnak 7.00 < órai kaposvári érkezésével ked- 4 vezöbbé tettük a piacra igyekvők , beszállítását, s lehetőséget adtunk ' arra is, hogy a vonal melletti I községekből munkások járhassa­nak be a kaposvári üzemekbe. 4. 30 töröcskei tanulónak bizto- \ sítottunk bejárást Kaposvárra. E megoldások ellenében a szó- 4 ban forgó járat menetrendjét négy- , ven perccel korábban kényszerül- y tünk megállapítani. A 2570/429. sz. í járatot ellátó autóbusz végzi ( ugyanis azokat a járatokat, ame- , lyek a töröcskei tanulók kaposvári ' beszállítását biztosítják. Mindezt figyelembe véve úgy { érezzük: a többség, a közösség ér- t deliét képviseltük akkor, amikor J az 1—4. pontokban foglaltakat he- ( lyeztük előtérbe a büssüi tanulók 4 kényelmével szemben. Szerintünk az lenne a helyes ( megoldás, ha az érdekelt iskolák ( 7.00 órától kezdődően egy-egy fű- j tött tantermet bocsátanának a \ dókról bejáró tanulók rendelkező- ’ sére. Böröndy Tibor osztályvezető | Mellig packázik a törvénnyel Doktor Úr! Nyílt levél dr. Nyíri Ede városi vezető állatorvoshoz Csengő-bongó melódiák Kisebb, de ha lehet, még hálásabb közön­ség előtt lépett ismét hangversenydobogóra a Bartók-teremben olasz vendégművészünk, Maria Letizia D’Ámoré. S ahogy a kis "terem, családibb környezet már önmagában is ben­sőségesebb hangulatot teremt, úgy tudott ő is közvetlenebb, élőbb, igazabb kapcsolatot teremteni művészete és a zenerajongó közön­ség között.-Az est sikerét növelte, értékét megkétsze­rezte, hogy ezúttal helyi művész, a Csíky Gergely Színház kitűnő tenoristája, Tarján Tamás énekelt Letizia partnereként. A műsor összeállítása kifinomult művészi ízlésre vall. Első részében népszerű és ke­vésbé ismert operaáriákat hallottunk fel­csendülni. Bellini és Donizetti egy-egy áriá­jában, Cilea: Adriane le couvreur-jában Ma­ria Letizia D’Amore érzelmi skálájának ezer­nyi színét, mélységét és ragyogását tudtuk felfedezni. Szépek, egyszerűek és könnyedék indításai, mély hangjai is kristálytisztán csengenek. Bársonyosam lágy hangja ezúttal is megragadott. Tarján Tamás igen népszerű, kedvelt áriá­kat énekelt, s előadása után cseppet sem le­pett meg az a közönség soraiból jövő sut­togás, hogy tenoristánk már túlnőtte Kapos­várt. (Ha így nem is érthetünk egyet vele, hisz városunk csakúgy igényli a jó énekese­ket, mint bármely nagyobb város). Szépen, szárnyaién, a művekből áradó érzelmek fű­töttségével telítetten énekelt. Kiváltképp Csajkovszkij: Lenszkij-áriája tetszett az Anyeginből, de megragadó volt a Carmen Virágáriája is. A második réjzben könnyedebb fajsúlyú művek szerepeltek, olasz dalok és műdalok. M. Letizia D’Amore oly nagy szeretettel és közvetlenséggel nyújtotta át az olasz népda­lok, nápolyi dalok legszebbjeit, hogy szinte minden szám után dübörgő vastaps csattant ismétlést követelőn. Az ismert olasz dalok közül érthető, hogy az O sole mio, a Sorren- toi emlék, a Santa Lucia aratta a legnagyobb sikert. De amelyeket nem ismertünk, a Sona gitárrá, a Marechiare és főként a Core ing- rato is közérthetően csendült fel Letizia elő­adásában. Nem tudtuk a dal meséjét, nem ismertük szövegét, de a hangulati árnyalatok­ból megértettük: az öröm, a bánat, a szere­lem, a kesergés dala csendül-e a művésznő ajkán. Tarján Tamás főként magyar műdalokat énekelt, s ez a párosítás az egész estnek va­lami kedvező ízt, jelleget kölcsönzött. Kétség­kívül Liszt: Ha álmom mély című dalának előadásáért illeti a legnagyobb elismerés Tarján Tamást. Itt megcsillant művészetének szinte minden értéke. Átélt, tökéletesen ki­dolgozott előadás volt. Hasonlóképpen sikert aratott Farkas két dalával s a Kálmán diák dalának tolmácsolásával is. f Az est fénypontja és koronája a Traviataf első felvonásának duettje volt. Ebben Letizia r csakúgy, mint Tarján Tamás feledhetett élménnyel gazdagította a hangverseny­látogató közönséget, A dalok és áriák zongorakíséretét Vár-S, hőnyi Sándor látta el. Kár, hogy kissé mel-í lé rendelt szerepet szánt a kíséretnek, s he-\ [yenként túlharsogta az énekeseket. ' Jávori Béla \ * tizia f tien f sny-f Doktor Ur! Ne haragudjék, hogy , a nyilvánosság előtt intézem soraimat Önhöz. Maga tehet erről. Emlékszik, hogyan ta­lálkoztunk a Rákóczi tér 8. szám alatti lakásán? Én so­hasem felejtem el. Doktor Ur, mélységesen csalódtam Önben. Ha meg nem történik velem, sohasem hittem vol­na, hogy egy orvos, akinek hivatásánál fogva is rendel­keznie kell az intelligenciá­nak és udvariasságnak leg­alább az elemi fokával, eny- nyire megfeledkezhessék ma­gáról. ön meg sem hallgatva jövetelünk célját, enyhén szólva udvariatlan módon »maguk hogy kerültek ide- szavakkal rontott ránk, majd magából kikelve ordítozott, miközben az ajtó felé »tes­sékelt« bennünket. Mondha­tom, Doktor Ur, nagyon rosszul esett viselkedése. Em­lékszik, azt mondtam akkor: »Ha a doktor úr az én la­kásomba bejönne, más fogad­tatásban részesülne«. De Ön ezzel mit sem törődött. Esze­lősen toporzékolt, és öklét mutogatta felénk. Képzelet­ben azokra gondoltam, akik a jószívű embert, a gyógyító orvost, vagyont érő beteg jószáguk megmentőjét, a se­gítőt, az olialmazót, a bará­tot keresik önben: azokkal is így beszél? Vajh, milyen csa­lódás éri őket már az első pillanatban! Hiszen már az Ön első szava, fellépése visz- szájára forcfit az emberben mindenv elképzelést. Doktor Ur, én is segítségért mentem Önhöz, azt akartam elérni, hogy a józan észre hallgatva, gyógyírt adjon három ember keservére. Senki más nem seg.lhet e három ember — az ön lakásbérlőjének — ba­ján, egyedül Ön, a házi­gazda. Képzelje önnön magát a bérlők helyébe...! Cseréljük fel a szereplőket. Tegyük fel, hogy maga a megtűrt bérlő. Legyen őszinte, jólesne-e ön­nek, ha a házigazdája — aki másodmagával lakik négy­szobás, összkomfortos, túlon­túl kényelmes lakásban — egyszer azt mondaná önnek, , a* megtűrt, bérlőnek; ahogy Önök beszéltek annak ide­jén: —- »Aztán most már eleget bitoroltátok a laká­somat, szedjétek a sátorfát, piszkos betolakodók stb. . s A NAPOKBAN TÖRTÉNT a kaposvári járás egyik közsé­gében, hogy beszélgetésre jöt­tek össze az úttörők. Elhatá­rozták, hogy többször megis­métlik ezt, mert nagyon jó, ha baráti köriben őszintén elbe­szélgethetnek. Ma leginkább a 'babonáról esik szó. Eddig száznál többet gyűjtöttek ösz- sze, és most arra kíváncsiak, mi te az igazság. Természetesen az egész gyűj­teményt nem tárgyalhattuk meg. Először a halottakkal kapcsolatos babonákról beszél­gettünk. Ezekben van a leg­nagyobb titokzatosság. Az egyik babona szerint »ha a házban meghal valaki és elte­mették, a hozzátartozóknak nyolc napig nem szabad Iki- menniük a temetőibe, mert ak­kor a halott lelke hazajár«. Vitassuk meg, igaz lehet-e ez. Jani szerint igaz, mert ő még emlékszik, hogy náluk így esett meg a dolog. Kétéves volt akkor, amikor a nagyma­ma meghalt. Janilka külön kis ágyon szokott aludni. A mama nagyon szerette őt. Amikor éj­szakánként hazajárt, mindig az ő ágyához ment, megigaz­gatta az ágyneműt, és addig ült mellette, míg el nem aludt. Azután nagy mérgesen körül­járt a szobában, és mindenfé­lét összedöntögetett. Mit te­gyenek, ha már a nyolc napot nem tartották be. Ez így még­sem mehet tovább, mert már nem lehet kibírná. Mentő öt­lete támadt a papának: el kell menni a nakii komáasszony- hoz, az megönti a halott lelkét szenes vízzel. így is történt, s a lélek megnyugodott, többé aem jött haza. Janika azóta B ahonás délután Jani lett, és még most te hisz az öntés erejében. Azért is, mert egyszer az asztalon meg­repedt egy teljesen hibátlan korsó, és később megtudták, hogy ugyanebben a percben halt meg egy rokonuk. A kor­sóval küldte utolsó üzenetét. A PAJTÁSOK MOSOLYOG­NAK, de meredt szemmel várják a választ, vajon mit is gondoljanak. A köztük lévő nevelők és néhány fejlettebb pajtás történeteiket meséltek viszonzásul arról, hogyan lep­lezték le a szellemeket, no meg a szellemidézőket. Az egyik nevelő a következő esetet mondta el a pajtásoknak. Még a felszabadulás előtt történt. Szakadt az eső, két falfehéx ar­cú csendőr rohant a bíróhoz az esti órákban: — Hamar az egész falut ki kell rendelni, fogják el az ördögöt a temető­ben! — Miitől a csendőrök nagy ijedtsége? A két «vitéz« zuhogó esőiben járőrözőtt a ha­tárban. Csak a temető halottas háza nyújtott menedéket. Egy­szer csak horkanás dörgött be­le a félelmetes sötétbe, majd a Szent Mihály lováról egy sö­tét valami emelkedett fel. De azt már nem várták meg, hogy a fekete »szellem« bemutatkoz­hasson, hanem futás (kifelé, menekülni az ördög elől. Ahogy ezt a «derék hősök« éppen mesélik, halk kopogás hallatszik a bíró ajtaján, és szerényen beköszön a kémény­seprő. Elmesélte, hogy ő is az eső elől húzódott a hullaházba, és ott elaludt. Ö volt az »ör­dög«. Az iskola igazgatója eseteiket sorol fel, hogy hány szeren­csétlen ember pusztult már el, mert orvosság helyett babonát «szedett be«. Majd türelmesen idézte a biológiából tanultakat, és bizonyította az ólet anyagi- ságát: anyag az élet, és min­den anyaggá lesz. AZ EGYIK KISLÁNY meg ezt mondja el: Él a faluban egy V. Mari néni nevű öreg­asszony. Csirke porát hord az övében, mert fél a szemverés- től, az ellen pedig csalk ez-hasz­nál. (Az urát is a szép me­nyecskék szeme verte meg, azért te halt meg.) A 70 éves Mári néni más furcsaságot is művel. Többször a fán eszik, engesztelésül, mert az anti- krisztus megbabonázta a fát. Ha ő most nem ott enne, meg- döglenének a kecskéi. S mivel a faluban több öreg nénike is van, gyakran akad látogatója Méri néninek, aki szívesen megmondja a jövendőt is Könnyű neki, mert van egy mindentudó szentírása, annak pedig hinni kell. Célszerű lesz nagyon jód viselkedni, mert 1960-ban szörnyű nagy felfor­dulást ér meg a világ. Az an- tíkrisztus veszi át az uralmat, és sebtiben el is pusztítja. A megtévedt emberiség nem fog azonban csak úgy könnyűszer­rel átsétálni a túlvilágra, még ezen a földön bűnhődnie kell gonoszsága miatt. A végipusz­tulást ugyanis megelőzi majd a kétéves bevezető pusztulási szakasz, amikor az évszakok között már nem lesz különb­ség, a fák megkapaszodnak, a növények elszáradnak. Aki va­lahogy éhezve, szenvedve még­is átvészeli ezt az ínséges két esztendőt, végül is 62-ben el­pusztulhat. No, végre, csak­hogy vége lesz a szenvedésnek! Érdemes tehát már most meg­kezdeni a vezeklést, mert ami 62 után vár a bűnösökre, azt már elmondani sem lőhet, az már annyira szörnyűséges lesz. A pajtások csendben hallgat­ták végig a kislány elbeszélé­sét. Pista kérve kéri az azon­nali választ: «Aztán igaz ez?« Borzasztó a Mari néni sötét­sége, de megdöbbentő ez a felröppenő kérdés is. Gyerme­keink már nem akarják hinni ezéket a zagyvaságofcat, de tu­domásul kell venni nevelőink­nek a tényt: a gyermeki lélek fogékony, választ vár a prob­lémákra, mégpedig egyenes választ! Súlyos felelősség nyugszik vállukon, és gondol­junk mindig erre, amikor azt kérik tőlünk: »Legyetek egy arcúak, mert ilyen embereket kell nevelnetek!« A PAJTÁSOK NEM SIET­NEK HAZA, még szeretnének egy-két -babonáról beszélni. A meggyőzés egyre könnyebb, sok babonát maguk cáfolnak meg azzal a tudással, amit már a mi iskoláinkban szereztek. Megállapítják: még sok babo­na él az állatokkal kapcsolat­ban. Az egyik kislányt pl. a napokban áthívták a szom­szédba föcstejet inni. Miért? Lássuk a hiedelmet: »Amelyik háznál a tehénnek kis borja lesz, hogy a -borjú jó evő le­gyen, a lányokat meg kell hív­ni, igyanak föcstejet. És amíg a lányok ezt isszák, addig az asszonyok rostán keresztül ön- tik a vizet a fejükre«. Jancsi nevetve vág közbe: »Tanuljuk meg inkább a helyes etetést«. Itt is csak úgy van, mint másutt, hogy a szerencsét sen­ki sem akarja elkergetni a háztól, azért »ha újévkor kis malacot vágnak, az orrából le kell metszeni egy darabkát, és bele kell tenni a pénztárcába, hogy sok pénzt túrjon bele.« Erre már csak szabad kacag­ni? A lányok örök problémája a férj-hezmenetel. Ezért sok kí­váncsi karácsony éjszakáján csontot tesz ki az udvarra. Mindenki megjelöli a magáét. Amelyikét előbb elviszi a ku­tya, az megy előbb férjhez. Vigyázni kell az egészségre is, különben a babát kell fél­teni, mert ahol naplemente után kint hagyják a pelenkát, ott a csecsemőnek megfájd-u! a hasa. Vigyázzatok, kisírna- f mák, gyorsan behordani -a pe- ‘ lankákat, mert utána már csak az öntés segíthet. ESTELEDETT, mire a be­szélgetés végére értünk. Ahogy sötétedett kint, ben-t a fejek­ben úgy ömlött szét a világos­ság. A tudás fényé elűzte a sö­tétség szellemeit. Jól érezték magukat a pajtások, okultak a beszélgetésből. Nagy Károly menjetek máshová, mert ide — az 1956-os ellenforradalmi időkről van szó — a Keresz­tény Demokrata Párt irodá­ja jön, és ha szépen nem mentek el, hát hozom a kar­hatalmat. ..« S minthogy az ellenforradalomnak is, meg ama bizonyos pártalakítás­nak is lőttek, hát ugye, még­sem nyugodhatunk, amíg mind a hat szoba nem a miénk. Elkezdjük piszkálni szép simán a lakót, hogy ész­revegye: nem kívánatos a háznál. És mit szólna ahhoz ön, mint orvos, ha a piszkálás egyik módozataként a tulaj­donos — aki azelőtt méltó- ságos úrnak tituláltatta ma­gát — egy szép napon be­lülről szépen elreteszelné a vécéhez vezető ajtót, s önt hozzátartozóival együtt arra kényszerítené, hogy a lakás­ban végezze dolgát? Biztosan tudom, fellázadna Önben ha az ember nem is, de talán az orvos. S menne hivatalról hivatalra, bíróságra, követel­né elemi jogainak tisztelet­ben tartását. És mit szólna , ön, mint bérlő, ha a bíróság magának adna igazat, de a tulajdonos — az egykori mél- tóságos, aki ma is az szeret­ne lenni — továbbra is ma­kacsul ellenállva hajtogatná: »Engem ez a törvény nem érdekel, inkább befekszem a fürdőszobába — tudniillik azon keresztül visz az út a vécébe —, de akkor sem en­gedek«. Minden bizonnyal felháborodna, és szidná azt, aki ilyet megenged ötven­nyolcban. De, Doktor Ur, miért há- borogna ezen? Hiszen ön ugyanezt teszi! Ön négyszo­bás összkomfortos lakást két vécével használ, mégsem en­gedi meg, hogy özvegy Nagy- pál Istvánná a hozzátartozói­val legalább azt az egyiket használhassa, amelyiket a lakáshi/vatal is kiutalt nekik annak idején. A bírósági ítélet ellenére sem en­gedi. Ön volt az, aki 1956 vészterhes őszén az el­lenforradalmi karhatalommal akarta utcára rakatni lakó­ját, a mérnököt és feleséget. Ön az, aki hivatali felettesei kérő szavára azt; válaszolja: »Inkább befekszem a fürdő­szobába, mintsem vécét ad­jak a lakóknak«. ön mindenáron azt szeret­né, ha korlátlan ura lehetne mind a hat szobának — má­sodmagával, úgy, mint régen. A városiban legalább, ezer« kétszáz család megelégedne azzal is, ha csak egy szobás, konyhás lakrészt kaphatna. Önnek pedig a négyszobás is kicsi. Hol itt aZ emberies­ség, az ember iránti szere­tet, az ember gondjainak, ba« jainak megértése, Doktor Ur?! Az özvegy asszony — a lakó — fél kimenni az ud­varra, mert nem tudja, me­lyik pillanatban rontanák rá, s mikor szórnak tisztességes nevükre mocskot. Önök po­kollá teszik lakóik életét. Hogy-hogy, hát nem éreznek lelkiismeretfurdalást emiatt, hiszen maguk »úri emberek Doktor Ur, önt a népi de­mokrácia megbecsüli, önnek a mi társadalmunk képessé­gének megfelelő vezető ál­lást adott. Nem sajnáljuk a négy szobát sem. De azt vi­szont joggal elvárja öntől a társadalom, hogy leszálljon a magas lóról. Értse meg, hogy itt néphátalom van; s en­nek a társadalomnak a tör­vényeit — még ha nem is tet­szenek — illik, sőt kötelessé­ge önnek is betartani! Varga József — Értesítjük a MÄV nyug­díjasokat és özvegyeke-t, hogy e hó 24-én délután 14 órai kez­dettel Irányi Dániel utca 13. szám alatt a szakszervezet nyugdíjas csoportja rendikívüli taggyűlést tart. A tárgy fon­tosságára való tekintettel kér­jük az összes nyugdíjasokat, hogy jelenjenek meg. A tag­gyűlésen Góliát és Csizmadia elvtársak részt vesznek. — A Vasutasok Szakszervezetének Nyugdíjas Csoportja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom