Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-03 / 207. szám
Szerda, 1958. szeptember 3. SOMOGYI NÉPLAP SPORT Érdekes eredmények születtek az NB lll-ban Nagy érdeklődés kísérte az újjászervezett délnyugati NB III. küzdelmeit mindenfelé. Az első forduló megmutatta, hogy valóban érdekes küzdelem vérható e bajnokságban, s bizonyította azt is, hogy ez a mezőny sokkal erősebb, mint a múlt évi volt. íme, a bizonyíték: a Bajai Bácska, a tavalyi bajnok csak keserves küzdelem után győzött Bácsalmás ellen Baján. A Bajai Építők Dombó- várott is győzni tudtak. Nem valami jól sikerült az újoncok bemutatkozása. Bácsalmás csak erkölcsi győztes volt Báján, a Székesfehérvári MÁV kikapott Pécsett a Vasastól, Balinka Simontornyán a Bőrgyártól. Báza- kerettye viszont pontot rabolt Bonyhádon. A volt NB Il-es csapatok közül a Pécsi Bányász nehezen, Szek- szárd és Nagykanizsa biztosan győztek.. Mint ismeretes, a KMTE vette a legrosszabb rajtot. A már közölt két somogyi vonatkozású NB III-as mérkőzésen kívül a további eredmények a következők: P. Vasas—Székesfehérvár 2:1, Bajai Bácska—Bácsalmás 1:0, Bony- hád—Bázakerettye 0:0, Simontor- nya—Balinka 1:0, Bajai Építők— Dombóvár 3:1, Nagykanizsa—Pécsi BTC 3:1. dúló után: 1. Szekszárd 2-3. Bajai Bácska 2—3. Simontornya 4-3. Bajai Építők 4—5. Nagykanizsa 6-7. Pécsi Bányász 6—7. Pécsi Vasas 8-9. Bázakerettye 8-9. Bonyhád 10-11. Nagyatád 10-11. Székesfehérvár 12-13. Dombóvár 12-13. Pécsi BTC 14-15. Balinka 14-15. Bácsalmás 16. Kaposvári MTE az első for1 1. 3:0 2 1 1 •1:0 2 1 11:0 2 1 1 •3:1 2 1 13:1 2 1 12:1 2 1 12:1 2 1 . 10:0 1 110:0 1 11 1:211 1:21 .1 1:31. 1 1:31 * • 1 0:111 0:111 0:3Egyesületi atlétikai bajnokság — kiemelkedő eredmény nélkül Kitűnő időben, mérsékelt érdeklődéstől kísérve zajlott le a K. Hunyadi Vasutas rendezésében vasárnap délelőtt a Dózsa sporttelepén megtartott II. és III. osztályú bajnokság. A versenyre rányomta bélyegét, hogy a pécsi egyesületek pénzhiányra való hivatkozással nem küldték el atlétáikat Kaposvárra. Kaposvár, Baja, Szekszárd, Barcs atlétáinak, no és a spartakiádon jól szerepelt meghívott versenyzőknek a küzdelme általában megfelelt a várakozásnak, de nem hozott kimagasló eredményeket. Még leginkább a III. osztályú női súlylókők vetélkedése érdemel említést. A spar- takiádos lányok: Szigeti Éva és Horváth Rózsa egymás között döntötték el az elsőség kérdését. Ez alkalommal Szigeti győzött, a 9.60 méteres eredménye új megyei csúcs. Éppen Szigetiék szereplése bizonyítja, hogy e falusi atlétákkal érdemes és kell is egész éven át foglalkozni. A verseny részleges eredménye: Férfi számok: 100 m: II. o.: 1. Akcs (Bajai Ép.) 11.8 mp, 2. Rohrbök (Bajai Ép.) 12.2 mp, 3. Pataki (Bajai Ép.) 12.4 mp. in. o.: 1. Grosz (K. Dózsa) 11.6 mp, 2. Bányai (Barcs) 12 mp, 3. Horváth (KH Vasutas) 12.4 mp. Grosz a II. osztályúakat is biztosan verte. 400 m: HL o.: 1. Pamuki (K. Dózsa) 57 mp, 2. Papp (Homokszent- györgy) 57.2 mp, 3. Horváth (K. Petőfi) 58.4 mp. Pamuki a neki rövid távon is győzni tudott. Jöl futott a spartakiádos Papp is. 1500 m: II. o.: 1. Garbacz (Szekszárd) 4:16.2 p, 2. Závecz (Barcs) 4:17 p, 3. Beck (Barcs) 4:51.8 p. Garbacz a hajrában előzte meg az addig vezető Záveczet. 110 m gát: II. o.: 1. Szabó (Szekszárd) 18 mp. III. o.: 1. Somogyvári (Baja) 22 mp. 200 m gát: 1. Ákos (Baja) 27.6 mp, 2. Bodosi (KH Vasutas) 28.5 mp. IH. o.: 1. Arató (KH Vasutas) 30.1 mp, 2. Neményi (K. Petőfi) 30.5 mp, 3. Göltl (K. Dózsa) 31.1 mp. Nagyon gyengék gátasaink. Magasugrás: II. o.: 1. Szabó (Szekszárd) 180 cm, 2. Bodosi (KH Vasutas) 175 cm. in. o.: 1. Karai (Kisbárapali) 170 cm, 2. Hódosi (K. Petőfi) 170 cm, 3. Soóky (K. Petőfi) 165 cm. Nem javulnak magasugróink. Csupán Karait illeti dicséret 170-ért. . Súlylökés: II. o.: 1. Bakó (Szekszárd) 10.46 m. IH. o.: 1. Kovács (K. Petőfi) 11.65 m, 2. Hajdú (KH Vasutas) 11.49 m, 3. Tóth (K. Petőfi) 10.67 m. A kaposvári dobók »►nem tiszteltén- a II. osztályú győztest. Távolugrás: II. o.: 1. Ákos (Baja) 619 cm, 2. Pataki (Baja) 566 cm. III. o.: 1. Grosz (K. Dózsa) 583 cm, 2. Szántó (K. Petőfi) 552 cn>, 3. Neményi (K. Petőfi) 545 cm. Gerely: III. o.: 1. Tóth (K. Petőfi) 48 m, 2. Kovács (K. Petőfi) 42.85 m, 3. Arató (KH Vasutas) 41.71 tn. Női számok: 100 m: II. o.: 1. Rickert Mária (Baja) 14.1, 2. Katona Eta (Baja) 14.3 mp, 3. Gyurica Klára (Szekszárd) 14.8 mp. III. o.: 1. Dani Mária (KH Vasutas) 13.8 mp, 2. Kocsis Zsuzsa (Somogyjád) 14.3 mp, 3. Kalács Éva (Barcs) 14.4 mp. Dani biztosan verte a mezőnyt. 400 m: III. o.: 1. Barath Judit (Attala) 68.8 mp. 2. Bizderi Mária Feltámad a kapói vari tenisz-elet ? Kaposvár—Dombóvár 3:3 Hosszú, több évi szünet után c HÍREK □ Vagy alusznak, vagy nem hallják...j A minap hivatalos ügyben Lábodcm jártunk. Az iskolától a községi tanácshoz vezetett utunk. A tanácsház előtt már a kapuban gondoltuk, hogy nem unatkozhatnak a lábodi tanács dolgozói: kellemes cigányzenét sugárzott a rádió. Még ha sugárzott volna, de bömbölt itt ék a zenés szerkezetet, hogy lehetőleg az arra járók mind tudomást szerezzenek arról: de jó a dolga a lábodi tanácsnak. .. Először az elnök, majd a titkár irodájának ajtaját akartuk kinyitni, de mindkettőt zárva találtuk. A harmadik ajtón sikerült bemennünk az adminisztrátor szobájába. Két nő és két férfi valamiféle papír csomó fölé # hajolva hallgatta a szivküldi ■ műsorát. Délután négy és öt között, munkaidőben. Érdeklődni szerettünk volna arról, mi újság a községben, hogy mennek a munkák. De kielégítő válaszok helyett ezt . kaptuk: »Elnökünk nincs, le-\ váltották, a titkár szabadsá- J gon van. Nincs semmi külö- \ nos... ezt nem tudjuk, ez \ meg nem ránk tartozik...« i Igaz is, sokkal egyszerűbb * és könnyebb a »Hány csillag- 4 bői van a szemed..vagy ) a »Nem adlak másnak...« és j a többi számokat végighall- j gat ni. f Reméljük, hogy az illetéke-é sek nem alusznak, és mosti meghallják... f — A cseri városrészben és | — A barcsi járásban nyolc' nuaaiu a Vöröshadsereg útja körzeté-' helyen tartanak körzeti gyű-j vé^re*ismét"életjeít adtak'maguk- j ben ma a Hazafias Népfront lést a Hazafias Népfront és aj pártbizottság közreműködésé- J ról a kaposvári teniszezők. Vasár- . városi bizottsága és a városi nap délelőtt,, a L^zsa sporttelepen I , , ugyanis összemérte erejét Kapos- | tanacs vb. gyu.2St tart, ahol a var teniszcsapata Dombóvár együt- . város hároméves fejlesztési lesével. A főkent -öregekből- álló icmprto+Mt E cvűlésekaposvári csapat nem tudott meg- [f™61 . Ü „ UkLwí birkózni a fiatal erőket felvonul-j fc&n választják meg a körzeti tató dombóvári együttessel. A ta- , népfront-bizottságokat is. lálkozó végül is 3:3 arányú dón- __ Iharosban p2v kilométer t Piipnnri véeződött. De sebai! Fon-! , marosban egy Kilometer hosszú betonjárdát építenek a tétlennel végződött. De sebaj! Fon tos, hogy megmozdult Kaposvá- i rótt ez a hosszú ideig hallgatásba j községiéileszitáSii alapból. A beburkolózott sportág. Kíváncsian várjuk a folytatást. Egyébként a városok ’közötti versenyen az alábbi eredmények születtek (elöl a kaposvári versenyzők) : Férfi egyes: Szigetvári dr.—Csurgat 7:5, 6:2. Taborl-Bukovszky 6:1, 8:6. Horváth dr.—Erdős 7:5, 2:6, 3:6. Molnár-Varga 4:6, 7:5, 6:2. Férfi páros: Szigetvári dr.. Tábori—Erdős. Bu- kovszky 6:2, 6:4. Molnár, Varga-Csurgai, Varga 4:6. 6:8. tonlapok már megérkezteik. A község lakói társadalmi munkával segítenek a betonjárda elkészítésében. A következő évben a tanácsház utcáján lévő út mindkét oldalán készítenek korszerű járdát. — Radnóti Dezsőnét, a Somogy megyei Népbolt Vállalat siófclki 110-es ajándékboltjának vezetőjét az Állami Kereskedelmi Felügyelőség Somogy megyei vezetője 100 fo- KílmiWs Tflim rLm Pénzbírsággal sújtotta, Jvomuves mert a vevőknek többet szagot (Barcsi 74 mp.' 3' Mandl Mar’ (Kaposvári Zalka Máté) molt, s ezzel árdrágítást köve3. lett futamaban | *1*^ len(fyeltóti járásbíró- a SZtállQVárOSI országos ságr Jáger István szöllősgyörömeghívásos gyorsasági ki lakost- m-rt bicskával táGerety: ni. o.: 1. Szigeti Éva (Bonnya) 27.7 m, 2. Sáfrán Gizella (K. Petőfi) 24.55 m. Súlylökés: If. o.: 1. Győrfi Marin (Szekszárd) 10.28 m, 2. Kamarel! Aliz (KH Vasutas) 8.70 m, 3. Zsit- kovics Andrea (Baja) 7.59 m. ni. o.: 1. Szigeti Éva (Bonnya) 9.60 m, 2. Horváth Rózsa (Palalom) 9.40 m, 3. Harsányi Mária (K. Dózsa) 8.49 m. Szigeti is, Horváth is szép sorozatot dobott. Még ez évben elérhetik akár mindketten a 10 métert — feltéve, ha megfelelően dolgoznak. Magasugrás: II. o.: 1. Győrt! Mária (Szekszárdi 140 cm. 2. Ördögit Judit (Szekszárd) 140 cm, 3. Rickert Mária (Baja) 135 cm. III. o.: 1. Kocsis Éva (K. Dózsa) 125 cm. motorvers» nyen Vasárnap óriási érdeklődés előzte meg a Székeslehérvárl lvíná motoros klub rendezésében Sorra került sztálinvárosl terüieu bajnoki és országos motorversenyt. Az érdeklődés elsősorban annak szólt, hogy a Zalka Máté budapesti központjának legjobb motorosain kivül rajthoz álltak a Honvéd SE, a Dózsa SE fővárosi motorosai, továbbá Székesfehérvár, Tatabánya, Pécs, Szolnok, Oyőr, Komló és Kaposvár motoros versenyzői. vei. A pártszervezetek és a tömegszervezetek vezetői előtt] ismer ük a békemozgalmi, valamint a legközelebbi álla-, lános feladatokat. i — A barcsi járás községei-^ nck népművelési ügyvezetői * és a művelődési otthonok igazgatói értekezleten vitatták meg a következő népművelési évad feladatait az MSZMP nemrég megjelent művelődés- ügyi politikáról szóló határozata alapján. — Adam Bélának saját kérésére szűnt meg a munkaviszonya. Lapunk július 31-i számába tévesen került a hír, mely szerint a pusztakovácsi szövetkezet boltosának munka-: viszonyát leltározáskor mutat' kozó hiánya miatt szüntették volna meg. — Bírósági hír. A kaposvá' ri járásbíróság a közelmúltban tárgyalta Rózsa János 24 éves, Tián Győző 25 éves kaposvári Egyéni érdek is! A vállalatok első félévi mérlegei mutattak már kedvező eredményt a megye takarékossági mozgalmában. A beszámolókból kitűnt, hogy a májusban elkészített intézkedési terveknek a munkabérre és az úgynevezett egyéb takarékoskodásra vonatkozó célkitűzései valósultak meg legszebben. Az 1957-es év hasonló időszakához viszonyítva azonban az idei félévben 0^3 százalékkal rosszabbodott az anyaggazdálkodás. Érthető hát, hogy az idei harmadik negyedév legfontosabb célkitűzése a munkabér és egyéb takarékoskodásban elért eredmények megtartásán kivül a helyes készletgazdálkodás. Azaz mintegy 0,4 százalékkal kell csökkenteni az anyagfelhasználást ahhoz, hogy a tavalyi félév eredményeit kicsit Is magunk mögött hagyjuk. Hogy ez sikerüljön, két irányú küzdelmet kell vívnunk. Egyrészt sürgősen felszámolan- dók a még elfekvő készletek, másrészt mindenütt be kell tartani az anyagformákat a különböző gyártmányokat és az éves készletet tekintve. A megyei tanács pénzügyi osztálya és az ipar irányító szervei megkezdték a meg elfekvő készletek alapos felmérését, és rövidesen eladásra, illetve a vállalatok közötti értékesítésre kerülnek az eddig használaton kivül rekedt anyagkészletek. De kettős a feladat másként is. Nem lehet ugyanis az anyagtakarékosságot csupán a szakemberek és ellenőrök munkájára építeni. Hiszen számottevő sikert csak akkor várhatunk, ha az üzemek dolgozói maguk is bekapcsolódnak a munkába. Van arra lehetőség, hogy egyéni javaslatok és üzemi pályázatok révén a dolgozók segítsenek az elfekvő készletek legcélszerűbb felhasználásában. Az anyag gal a munkások bánnak, akik feldolgozzák. Ok tudnak igazán takarékoskodni vele. És nem kétséges, hogy* az anyagnormák betartása, az elfekvő készletek értékesítése a vállalat évvégi gazdasági eredményeit több tízezerrel megnöveli majd. Ebből természetszerűleg következik a jóval több nyereségrészesedés Is. A becsületes és józan gondolkodású munkások megértik, miről van sző. Erről tanúskodik a ha-madik negyedév végén várható mintegy 0,2 százalékos anyagfelhasználási eredmény- javulás. De hát nem csupán a -kicentizett« sikerek elérése a cél. Hiszen minden tizedszázalé- kos eredményjavulás egyéni érdek Is. madt a szövetkezeti vendéglő előtt álló rendőrökre, hatósági lakosok és R. Jánosné, T. Anna közeg elleni erőszaik bűntette i kiskorú bűntettét. Több lo- cimén hathónapi börtönbünte- | pást követtek el. Rózsa és Tián lésre ítélte. Az ítélet nem jog- három ízben betöréses lopást erős. • . - I hajtott végre a somogyaszalói — A rokkant-telepi város- frász üzlethelyiségében és italrészben a Hazafias Népfront boltjában. Rózsa ezenkívül városi bizottsága ma körzeti Kaposvári Bőr- és Cipőelosz- gyűlést tart a II. Rákóczi Fe- Vállalathoz is kétszer be- renc Általános I,-kólában. A tört. A kaposvári járásbíróság délután 6 órakor kezdődő gyű- '■ Rózsa Jánost háromévi börtön Két mérhőxés elmaradt as Ifjúsági bajnokságban Elég érdekes és változatos mérkőzéseket hozott a megyei ifjúsági bajnokság, a legnagyobb meglepetést kétségkívül Balatonboglár fiataljai szerezték: döntetlent harcoltak ki a KMTE ifi ellen. Biztosan győzött, bár csak tíz emberrel játszott a K. Kinizsi a tavalyi bajnok Csurgó ellen. Két mérkőzés viszont elmaradt. A Tab—KH Vasutas találkozót a vasutasok ízlik az angoloknak a magyar uborka, szalonna, vaj — Milyen magyar iparcik-1 pán a termelőktől függ, mert keket és élelmiszereket kedvel............... n ek Angliában? Ezt a kérdést intézte az MTI munkatársa Bíró Józsefhez, a londoni magyar kereskedelmi tanácsoshoz, aki a napokban Budapesten tartózkodott. — Angliába évtizedek óta exportálunk magyar élelmiszereket, ezeket megszokták, és szívesen vásárolják — mondotta. — Szeretik a magyar sonkát és a baconnak nevezett húsos füstölt árut. Izük a teavaj is, s évtizedek óta vásárolják a Magyarországon termett babot, a zamatos magyar almát. Némely élelmezési cikkből jóval több is elfogyna Angliában, de a szállításnak korlátot szabnak a beviteli engedélyek. Az utóbbi időben kedvelték meg az angolok a magyar csemegeuborka konzervet. A spárgafélék és a feketeribizli expo-tjának a növelése csusenyző, így igen szép, színvonalas versenyt láthatott a közönség. A rajthoz állt kaposvári motorosok közül ez alkalommal Is Kőműves Lajos szerepelt legjobban. A Kaposvári Zalka Máté motor- versenyzője a 350-es gépek osztályában indult, és nyolc körön át "z előkelő második helyen futott. Csak a hajrában tudta Kőművest befogni és megelőzni a Reísz István gépén motorozó Nagy Gyula, így aztán Kőműves végül is harmadik lett. de a jó képességű kaposvári versenyző maga mögött hnr . s az egész fővárosi mezőnyt. tnuult Sztálinvárc sbar. Beleznai Tibor is. ö azonban balszerencsés . t körülmények között végül is nem I F volt már ott, amikor a verseny ln- I »dításakor lecsapódott a rajtzászló, j i Gépe uBv inls edzés közben íel- i mondta a szolgálatot. Benzintank- “ repedést szenvedett, s nem indul- é halott, holott edzési körideje f egyike volt a leeiobb-knyk . Végvárinak ez alkalommal nem i„7.|.uS1 .«UK , • " ment. a 230-es géposztályban 8., ezekooi többet is átvennének, a 350 kem-es gépek között 7. lett. lésen dr. Ungár Sándor, a va- büntetésre, ötévi jogvesztésre í valamennyi géposztályban igen j rosi népfront-bizottság elnöl* ítélte s kötelezte az okozott s e n v z 0n( a v'1 faenS s zo s z 1 n v o n a fas I ismerteti a város hároméves kár megtérítésére. Tián Győzőt mondtak le a balatonföldvari vasutas Ifjúsági fesztivál miatt. A KV Lobogó—K. Dózsa mérkőzést később tartják meg. Az első forduló eredményei: Fonyód-Zamárdi 4:3 Balatonboglár—KMTE 2:2 K. Kinizsi-Csurgó 4:0 Nagybajom-Barcs 1:8 SomogyszQb-Balatonlelle 2:3 Siófok—Ma^ali 6:0 kétévi és hat hónapi börtön büntetésre, ötévi jogvesztésre ítélte, s kötelezte a kár megtérítésére. A fiatalkorú vádlottat bírói megrovásban részesítő rvét. — Csoportosan tekintik meg az Országos Mezőgazdasági Kiállítást az attalai mezőgazdasági szakkör tagjai. Szeptember 19-én indulnak tették, Budapestre. Elutaznak Gödöllőre és a Herceghalmi Kísér- — A barcsi járás községei leti Gazdaságba is. A szeptember közepére elikészí húsztagú csoport vezetője San- ; tik évi népművelési tervüket, dór Lajos, a Kaposvári Mező- ( Mindenütt megerősítik, ha gazdasági Technikum tanára . szükséges, újjászervezik a kai lesz. turális tanácsokat. I fipóirrdetések A magyar paradicsompüréből is nagyobb mennyiséget vásá- ro1tak az idén. Az iparcikkek közül igen kedveltek- a magyar nylon harisnyák, amelyek — az angol nők véleménye szerint — tartósabbak az ottani és más külföldi gyártmányoknál. Most tízezer font értékben vásároltak Magyarországról nylon harisnyát. A magyar len- és Jab vezet első hét u* n a bajnoki tábté7aton A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában az első fordulóban akadt néhány vaskos meglepetés. Ki hitte volna, hogy Nagybajom v biztosan teríti kétvállra a tavalyi r bajnok Barcsot? Csurgó nagyará- ) nyú győzelme is meglepetésszámba * megy a Kinizsi II. ellen éDp*-"' mint Balatonboglár győzelme Ta- szár felett. Még egy érdekessége volt az első bajnoki fordulónak. A -őrs Iróniája, hogy eey évvel ezelőtt is az első fordulóban mérkőzött meg e«vmással Tab és a KH Vasul as. Akkor is pont 5:0 volt a kender-ítablnk 1av*ra. Nemde, érdekes? ADÁS-VÉTEL Fonyód-Bélatelep legszebb helyén 400 négyszögöl telek eladó. Fonyód, Lenin .u. 14. (1258) 500-as NSU oldalkocsis motorkerékpár príma állapotban 11 ezerért eladó. Marcali, Petőfi u. 3. (1189) x-ha. Á A balnokl táblázat az első forarU't, haztaitasj textíliát sze-friuió után egyébként rétik. Cipőink is ismertek, és 7 képet mutatja: a Magyarországon készült kö-fi. Tab töttárukat szívesen viselik az Y" ps,'rRÓ , r r. K. Dózsa angol nők. S l. Snmooyszob — Egy hónappal ezelőtt ír- (Ül®1'BÍiatonboglár tűk alá a következő gazdasági i r~*- Tr°nv'“'fi Nn^vbajom évre szóló megái 1 apódá*t, io-ii. n^rcn amelyben a forgalom összeg- ’T",'!7’,r szerűsége nem változott úgy Jawa robogó sürgősen eladó. Kaposvár, Kanizsai utca 37. (1267) líj típusú fekete Pannónia eladó. Honvéd u. 87. (1271) Eladó két db heréit pejló, 10 évesek, kifogástalan állapotban, eladásuk földmüvesszövetkezetek részére hitelátvállalással, magánosok részére pedig megegyezés szerint készpénzfizetés mellett. Megtekinthető a siófoki földmüvesszövetke- zetnél, Siófok, Szabadság tér 5 sz. alatt. ______________ (12561 B alatonbogláron eladó 300 négyszögöl területen fekvő 3 szoba, konyhas családi ház. Cím a Kiadóban. (1272) .... .... Kadarkuton, Szent Imre u. 6. sz. a következő alatt 1240 négyszögöl telek két házzal eladó. Érdeklődni lehet: Torma Gabriella. Pápa. Sallai u. 2/a. ______________________________(1265) A Iaóbogáton. Fő u. 28. sz. 800 négyszögöl telken ház. melléképületekkel és termő gyümölcsfákkal, szőlővel azonnal eladó. Vétel esetén beköltözhető. Állomás So- mogyjád. (1209) >;an' jn: 8-11. Znmárdi Marcali RnVat.onJelle g6t ad az árucsere növelésére. éi6. kií vasutas 1 1 - - 5:0 2 1 1 - - 3:0 2 1 1 - - 1:0 2 1 1 - - 4:1 2 1 1 - - 5:2 2 1 1 - - 2:1 2 1 1 - - 2:1 2 1 1 - - 4:? 2 1 - - 1 2:4 • 1 - - 1 1:2 - 1--IÜ2- 1 - - 1 2:5 - 1 — 1 1:4- 1--10:1- 1 - - 1 0:3 - 1 - - 1 0:5 Fekete, új Pannónia eladó. Megtekinthető: Május 1 u. 85. sz. Al- latforgalmi. műhelyben. (1188) Boroshordók, 200—700 literesek eladók. Érdeklődni lehet Nagyatád és Vidéke Földművesszövetkezet, Nagyatád, Petőfi u. 2. sz. alatt. (1268) CSERE Egyszobás lakásomat elcserélném szoba, konyhásra megegyezéssel. Cím a Kiadóban. _____________(1266) A LLAS Pedagógus házaspár keres megbízható, 35—50 év közötti asszonyt háztartásba. »Gyermekszerető« jeligére a Kiadóba. (1263) Iparengedéllyel rendelkező özvegyasszony műhely fenntartására kovácsot keres. Cím: özv. Takács Józsefné, Otvöskónyi. (1254) Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: mérsékelt keleti, délkeleti szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb eső, az éjszakai lehűlés kissé erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 10—13 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet 21—24 fok között. fl gépírás világrekordja Palermo (Reuter). A palermói Vincenzo Lannino 120 óráig irt egyfolytában írógépen. Ezalatt ötször másolt le egy könyvet. Az öt nap és öt éjszaka alatt csak 15 percet pihent, amíg kétszersültet és gyümölcsöt evett és zongorázott. A győztes jelenleg a szó szoros értelmében »pihen- bab érain, mivel a marathoni gépírás után teljesen kimerülve mély álomba merült. v-v^űvelődés «Szórakozás Vörös Csillag: Fekete szem éjszakája. 3, 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Chaplin parádé. 4, 6, 8, 10 óirakor. Rippl-Rónai Múzeum: ösré- gészeti, várastörténeti, néprajzi, természettudományi kiállítások és a Rippl-Római képkiállítás. Nyitva: 10—14 óráig. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés. 2 új ágy, ebédlőasztal, dobkályha. 2 szalmazsák, 2 ágyterítő el- I adő. Cím a Hirdetőben. (1205) Orvosi műszerészt, csiszolót és nlkkelezöt azonnal felvesz a Pécsi finommechanika, Pécs, Bajcsy-Zs U- 12- (1237) Príma 26-os férfi kerékpár el- adó. Április 4 u. 25.__________(1211) S ötét hálószobabútor eladó. Kertész u. 17. (1206) VEGYES 2 ágy férfiak részére kiadó. SZTK kocsiőrzőjénél lehet érdeklődni. A Duna művészegyüttes nyári nagysikerű előadásai után szeptemberben ismét több helyen lép fel vidéken. A bányásznap alkalmából szeptember 6-án este Komlón szerepelnek, majd 7-én két előadást tartanak a kaposvári Csiky Gergely Színházban. SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága Szerkesztőség: Kaposvár Sztálin üt 14. — Telefon: 15-10 15-11 ■uadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16Somogy megyei Nyomdalp, Váll Nyomdáért felel: László Til