Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
A vasárnap sportja j Ennyivel jobb volt a Dózsa ökölvívó-csapata K. Dózsa—Komlói Bányász Kaposvár, 800 néző. V: Payer. Az NB I-be jutásért folyó osztályozó mérkőzések megnyitója iránt élénk érdeklődés nyilvánult meg Kaposvárott. A szabadtéri szorító körül helyet foglaló nézők bizakodva tekintettek a mérkőzés elé, és általában 14:6 arányú kaposvári győzelmet várt a szurkoló- tábor. A Dózsa ökölvívói rászolgáltak a bizakodásra. Kitűnő formában öklöztek a kaposvári fiúk. Győzelmük egy pillanatig sem volt vitás. A végén már túl mohó lett a szurkolóhad, s még Gerber- től is győzelmet akart kicsikarni Bödő ellenében mondván, ha'dd legyen 20:0. Ez utóbbi azonban már nem sikerült, a többi mérkőzés annál inkább. A vasárnap látottak alapján bizakodással tekinthetünk a következő találkozók elé is. A mérkőzéseket egyébként mindvégig Payer vezette, ő pontozott is. Ä másik pontozói tisztet Márton látta el. Eredmények (elöl a kaposvári öklözök): Légsúly: Illés pontozással győzött Ftílöp ellen. Ez volt az egyetlen szoros mérkőzés. Ülés pontosabban ütött, s' ezzel nyert, 2:0. Harmatsúly: Nachladel pontozással győzött Dancsev ellen. Bár Nachladel egy fejelés következtében megsérült, mégis mindvégig fölényben volt, a győzelme nem volt vitás, 4:0. Pehelysúly: Tóbi ellen Rad- vánszky feladta. A jó erőben lévő Tóbi az első és második menetben földre küldte Radvánszkyt, s az a harmadik menet előtti szünetben feladta, 6:0. Könnyüsúly: Sülé ellen Mészáros feladta. Az okosan öklöző Sülé háromszor küldte földre ellenfelét, s amikor harmadszor számől- tak Mészárosra, a komlói edző bedobta a törülközőt, 8:0. Kisváltósúly: Füzesi ellen Deákot erőfölény címén leléptették. Válogatott jelöltünk és a komlói fiú szinte macska-egér harcot vívott. A mérkőzésvezető már az első menetben megállapította az erőfö- lénvt. 10:0. Váltósűly: Jakab ellen Sólymos feladta, a kitűnő formában lévő Jakab hamarosan megtalálta a fia18:2 tál Sólymos gyengéjét, és Sólymos nem is látott más utat, mint a feladást, 12:0. Nagy váltósúly: Dóri ellen Gyökér feladta. Nem égési egy meneten át tartott a küzdelem, s amikor Diri először betalált, Gyökér feladta a’küzdelmet, 14:0. Közép- és félnehézsúlyban a komlóiak nem állítottak versenyzőt, így Miklai és Hiba küzdelem nélkül növelték 18:0-ra a Dózsa győzelmi arányát. Nehézsúly: Gerber . pontozással vesztett Bödő ellen. Bödő több mint 10 kilóval volt nehezebb a mérlegeléskor Gerbemél, a Dózsa- öklözö azonban nem ijedt meg a komlóiak nehézsúlyú versenyzőjétől. Két meneten át jól tartotta magát, a harmadik menetben azonban felülkerekedett Bödő, és megérdemelten győzött, 18:2. A K. Dózsa következő mérkőzése szeptember 7-én Ismét Kaposvárott lesz, a Sztállnvárosi Vasas ellen. K. S. Csak a durvaságban jeleskedtek a csapatok ax NB II. nyitányán K. Kinizsi-Csepel Autó 1:1 (0:0) Kaposvár, 3500 néző. Vezette: Huszka. A kedvező labdarúgó-idő sok nézőt csalogatott ki az 1958—59. évi labdarúgó bajnokság rajtjára. A Kinizsi öltözőjében az okozott némi izgalmat, hogy Stadler a déli órákban belázasodott. Tóth viszont vállalta a játékot, így a két csapat az alábbi összeállításban lépett pályára: Kinizsi: Rapp - Szigeti, Szili, Gergely - Barna, Márkus — Tóth, Szentgróti, Horváth, Mózsi, Acs. Edző: Király Tivadar. Cs. Autó: Kohut — Vigh Kreisz, Kárpáti - Kiss, Szigetvári - Kalász, Nagy, Réti, Kerekes, Handó. Edző: Nagyszalóki András. Kölcsönös idegeskedés után a kaposvári csapat kapott jobban lábra. Tartós niezőnyfölényt harcolt ki a Kinizsi. Az állandó Kinizsi-rohamokkal szemben a vendégek csak szórványosan jutottak szóhoz. A mérkőzésen végigvonuló idegesség különösen a csatárok játékára nyomta rá bélyegét, s végig igen pontatlan volt a csatárok játéka. Az első' húsz percben Mózsi, majd Szentgróti két labdája szállt kapu mellé. Rappnakr a 22. percben akadt először komoly védeni- valója, amikor Kerekes labdáját kellett hárítania. A 24. perc eseménye Horváth pompás 25# méteres bombalövése volt, amely alig szállt kapu mellé. Nagy tapsot kapott érte. Nem valami magas színvonalon mozgott a játék. A csapatok jóformán egymás hibáiból éltek, sok volt a pontatlan leadás és egyre'több az idegeskedés. Előbb a Cs. Autó-védők dancs árán tartóztatták fel Ácsot. A megítélt szabadrúgást Márkus oda tette Horváth fejére, az idegeskedő csatár azonban kapu mellé küldte a labdát. Egy perccel később viszont Márkus akasztotta szabálytalanul a csepeli támadókat, s a 16-osról szabadrúgást rúghattak a csepeliek. Kreisz nagy erejű lövése azonban kapu fölé szállt. Egyre keményebbé vált a küzdelem, s ennek «-eredményeként« Ácsot kellett egy ideig ápolni. A játékidő második szakaszában az első percek némi élénkséget hoztak. Horváth ügyesen csípett el egy rossz kapuskirúgást, azonnal kapura ívelt, s Kohut csak üggyel- bajjal szöglet árán mentett. A 4. percben Acs-Mózsi adogatás után az összekötő lövését kellett védenie Kohutnak. Egy perc múlva viszont Rapp hántolt lábbal, majd védett egy távoli lövést a kaposváriak kapuvédője. A 8. percben eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa. Horváth— Mózsi támadás gördült a baloldalon, s Mózsi pergő labdája . mar-már túljutott a gólvonalon, amikor Kárpáti azt kézzel kiütötte. 11-es. Horváth állt neki a büntetőnek, s nem elég erős, jobboldalra tartó lövését Kohut pompás vetődéssel elcsípte. A kihagyott helyzet felrázta a vendégeket, s Kalász csaknem golí szerzett csápatának. A sok meddő támadás után végre mégis gólt láthatott a gólra éhes szurkolóhad. Szentgróti hagyta faképnél a 14. percben őrzőit, s bár buktatták, de így is elegánsan lőtt a jobb sarokba. 1:0. A csepeliek durvasággal válaszoltak a gólra, s ^ttől kezdve sok volt a csúnya jelenet a pályán. Már-már úgy látszott, hogy a kaposvári gól eldöntötte a mérkőzés sorsát, amikor védelmi hibából a csepeliek gyorsan kiegyenlítettek. A 18. percben ugyanis Kalász lefutotta a Kinizsi-hátvédeket, Szigeti késlekedett a közbeavatkozással, a jobbszélső nem túl erős lövésére Rapp meg sem mozdult, s máris megszületett az egyenlítés, 1:1. Ami ezután történt a pályán, az már minden volt, csak nem labdarúgás. Betartások, talpalásck, ^törlesztések« színesítették a labdarúgás szempontjából alacsony színvonalú találkozót. Huszka játékvezető és partbírái tétlenül nézték, hogy szemük láttára egymást rugdossák a játékosok. Még mindkét oldalon egy-egy ízben veszélyes helyzet alakult ki, Kalász ugyanis ez alkalommal Szilit futotta le, s csak Rapp jó ütemű közbelépése tisztázta a helyzetet. így menekült meg a Kinizsi-kapu. A másik oldalon Mozsit lesen engedte el a játékvezető, de a csatár megilletődött, és odalett az alkalom. Az utolsó percekben már csak időhúzást- láttunk. Mit hozott a találkozó? Csak küzdelmet. 65 percen át elég élénk volt az iram. Játék azonban nem volt, mert mindkét csapat igen idényeleji formát árult el. A Kinizsi fölényt harcolt ki, helyzetet azonban nem teremtettek a Kinizsi-csatárok, a rendszerint távoli lövések pedig nem sok veszélyt jelentettek. A látottak alapján a Kinizsi valamivel közelebb állt a győzelemhez, s ha a szerencse mellészegődik, vagy Horváth berúgja a 11-est, akkor győzött volna a csapat. Viszont majdnem ezt mondhatják el a csepeliek Is, akik főként a védekezésben tüntették ki magukat. No meg a durva be- lemenéseknek voltak a kezdeményezői. Egyénileg a kaposvári csapatból Szigeti, Szili, Gergely, Márkus és időnként Szentgróti, Rapp tüntette ki magát. A vendégcsapat legjobbjai Kreisz, Kárpáti és Kalász voltak. Huszka játékvezető nem igazolta jó hírnevét. Különösen a második félidőben volt határozatlan. Nagyobb eréllyel megakadályozhatta volna a mérkőzés elfajulását. Erre annál inkább szükség lett volna, mert bizony csak a szerencsének tudható be, hogy a második félidő szikrázó játékában nem történt komolyabb sérülés. Kovács Sándor Ez történt míg az JNB II-ben Jó néhány vaskos meglepetés született az NB II. első fordulójában. A legnagyobb a Délbudaí Spartacus győzelme Sztálinváros- ban a Sztállnvárosi Vasas ellen. A forduló eredményei: Komlót Bányász—Budafok 4:3 (1-3). Budafok már 3:0-ra vezetett. Pécsi Dózsa—Mosonmagyaróvár 4:1 (2:0), Szekes íehérvár-Pécsi VSK 2:2 (1:1), Délbudai SoartacusSztálinváros 2:1 (0:1), Oroszlányi Bányász—Zalaegerszeg 3:1 (3:0) Zalaegerszegen 1 Váci Petőfi—Szállítók 2:2 (1*0). Az NB II. állása az első forduló után: 1. Pécsi Dózsa 1 1 _ _ 41 2 2. Oroszlány l l _ _ 3:l 2 3-4. Délbudaí Spart. 1 l2:1 2 3-4. Láng Gépgyár 1 1 .2:i 2 5. Komió 1 1 . . 4:3 2 6—11. Cs. Autó 11 . 1:1 1 6-11. K. Kinizsi 1 1 _ 1:1 1 6-11. Pécsi VSK 1 . 1 . 2:2 1 6-11. Szállítók 1 . 1 _ 2:2 1 6—11. Székesfehérvár l _ l _ 2:2 1 8-11. Vác 1 _ l _ 2:2 1 12. BiMafok 1 _ l 3:4 13-14. Klstext 1 _ 1 1:2 13—14. Sztál inváros 1 _ _ 1 1:2 _ 15. Zalaegerszeg 1. l 1:3 _ 16. Magyaróvár 11 1:4Nem elég csak támadni... Szekszárdi Petőfi-KMTE 3:0 (0:0) .—-—t~—• t rey - Kiss I., nők, bzioszár - Baka, tíosnyí Homan, Simon, Benacs, <j2i; b-iss 1L KMTE: Kovács — Tál Darvas, szili - Vajda, Némei Jutási, Egres, Zsoldos, Csei Torok. Hazai szögletek vezették be á találkozót, majd nyolc-tíz perc után a KMTE vetie át a játék irányítását, és a szekszárdiak kényszerültek védekezni. Hamarosan kitűnt, hogy a túl körülményes KMTE- támadósor nem .fog boldogulni a kitűnő szekszárdi hátvoúnámias- sal. Hiába volt nagy fölényben az MTE, veszélyt, nem Jelentetlek a KMTE-csatarok. Az első iélora eseménye Zsoldos fejese volt, majd Cserpes lövése kecsegtetett reménnyel, de aztán felszabadult a szekszárdi kapu. Sőt, a hosszú labdákkal, gyors lefutásokkal kísérletező szekszárdiak is jó néhány helyzetet teremtettek, de ebben az időben jól védő Kovács mindent hárított. Szünet után ismét húszperces KMTE-fölény következett. A meddő kaposvári fölény vége viszont az lett, hogy a 21. percben*" gólhoz jutottak a szekszárdiak. Simon a jobbszélről egy beadá szerű lövést küldött, a labdát K< yacs elnézte, és at akadálytalant jutott a halóba, 1:0. A gólra vi laszkent Cserpes lövése, Egres i< jese, majd Vajda kapura lövé! következett. Eredmény nélkül 3i. percben ismét védelmi hittél* kettőre növekedett a szekszán goink szama. Ugyanis az elalui SÍÜ? fS 3 kaPuJában bennr: gadt Kovács mellett Benáes feje: utat talalt a hálóba, 2:0, A 3 percben Benáes bevallotta a vé eredményt. 3:0. A közepes színvonalú mérkőzés sorsál az döntötte el, hogy a KMTE csatársora igen sokat pepecselt. Ezzel a játékíelíogással ma nemcsak az NB Ill-ban, de sehol nem lehet eredményt elérni. A lelkesebben és korszerűbben játszó szekszárd megérdemelte a győzelmet annak ellenére, hogy a játék nagyobbik szakaszában a kaposvári csapat támadott. Egyénileg Kiss I., Szloszár, Be- nács és Tárnok tüntette ki magát a szekszárdiak közül. Ez utóbbi a mezőny legjobbja volt. A KMTE- ben csak Németh és Cserpes nyújtott elfogadhatót. Z. L. dr. A döntetlen igazságosabb lett volna Pécsi Bányász—Nagyatádi Kinizsi 2:1 (1:0) Nagyatád, 1000 néző, V: Széki. Pécs: Kovács — Sértő I., Vámos, Szőke - varga, Huuecz - Czukor, Pintér, Mező, Keszler, Gyurko. M?.gya.átl: Kurvám - Tálas, Dénes, V ucskícs — Bicsáki, H amas II. - bárdi IX., Selmeczl, Kanizsai, Szabó II., Posta. Mindkét csapat idegesen kezdett. Ez az idegeskedés az ataüiaknak egy bekapott gólt jelentett. A 14. percben ugyanis Czukor Ívelt be szögletet, s a kővémeredt atádi védők csak tétlenül nézték, hogy Mező hálóba feje»). a labdát, 1:0. Inkább a pécsi csapat irányította a gól után a Játékot, s elég gyakran veszélyeztettek a pécsi csavarok. Keszler bombáját Horvath csak bravúrral tudta menteni. Aztán Xeljöttek az atádiak is, de gólhelyzet nem adódott az atádi csatárok előtt. A pécsi védelem ugyanis igen keményen állt a lábán. Szünet után nagyatádi fölény vezette be a játékot. Ez a fölény azonban csalt a 31. percben érett góllá. Ekkor Szőke a 16-oson belül kézzel ütötte le a labdát, amiért Széki játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt. A 11-est Bicsáki nagy erővel vágta a hálóba úgy, hogy a labda fennakadt a -pipában-, 1:1. Fél percig som tartott azonban az atádiak öröme, mert még ugyanebben a percben az elaludt védelem mellett vezetést szerzett a pécsi csapat. Horváth határozatlanul futott ki kapujából, Keszler Jól Ismerte fel a helyzetet, átemelt a kapus felett, és a befutó Czukor nyugodtan lőtt az üres hálóba, 2:1. A 36. pettben Posta előtt még megnyílt az egyenlítés lehetősége, a csatár egyedül állt Kovács kapussal szemben, de nem találta meg a rést, s a kapusba lőtt. Az utolsó percekben a pécsi csapat már csak az időt húzta. Mit láttunk a mérkőzésen? Azt, hogy a pécsi bányás^csapat kulturáltabb labdarúgás játszik, mint az atádi együttes. Igaz viszont, hogy a hazaiak lelkesedésükkel kiegyenlítetté tudták tenni a küzdelmet. A mutatott játék alapján könnyen döntetlen lehetett volna az eredmény. Határozottan a bal- szerencsének tudható be, hogy a nagynevű ellenféllel szemben fi N. Kinizsi nem szerezte meg az egyik bajnoki pontot az Idény első igen Jó iramú mérkőzésén. Egyénileg a pécsi csapatból Kovács, Sértő I. és Keszler tűnt ki, a nagyatádiaknál Dénes és Sel- meczi játéka dicsérhető. Horváth Miklós A megyei I osztályból jelentjük SOMOGYSZOB-BALATONLELLE 4:1 (1:0) Somogyszob, 250 néző. V: Var- £a. Somogyszob: Barbina — Pálfi, Hosszú, Németh - Angyal, Szoti- risz - Gőbölös II., Kovács, Csere, Bálint, Szecsődi. Balatonlelle: Mar- kovlcs - Vörös, Gréczl, Szekeres — Szabó, Zsigmond - Krlska, Papp. Szegi, Kindler, Horváth. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt. Szünet után visszaestek a vendégek, s a job,b erőben lévő, a felkészülésben előbbre álló hazaiak biztos győzelmet arattak. G: Csere 2. Bálint 2. ill. Horváth. Jók: Hosszú. Angyal. Bálint, Gőbölös II., ill. Markovics. Gréczi, Kriska, Papp. Kitűnő játékveTetés. Kisgyura Károly SlOFOK—MARCALI 5:2 (1:0) 1 Siófok, S00 néző. V: Fenyvesi.# Siófok: Varga — Vörös II., Ba-^ logh, Egyed - Nagy, Szilágyi -i Pálfi, Tóth, Keszthelyi, Mirákovics, \ Búza. Marcali: Zsótér - Mirkó,f Hajdú, Lajos - Bene, Ihász Orujber. Kisborsó, Borbély, Szecs-* kó, Farkas. Az elsó félidőben nem ^ mutatkozott lényeges tudásbeli v különbség a csapatok között. SZü-# net után húsz percig pompásan i játszott a hazai csapat, s már 5:Q-i ra vezetett. A hajrában a vendé- \ gek egy perc alatt két gólt rúg-f tak. Megérdemelt győzelem. G:^ Tóth 3, Keszthelyi, Mirákovics, A ill. Szecskó, Kisborsó. Jók: Vörös \ tt., Szilágyi, Tóth, Mirákovics, ill. r Laios. Bene, Kisborsó, Szecskó. Jói játékvezetés. i Újvári István dr. \ K. DOZSA-K. VÖRÖS LOBOGO ( 1:0 (1:0) Kaposvár, Textiles-pálya, 150 né-í ző. V: Nyári. Dózsa: Molnár II. — ( Güth, Deák, Illés - Nagy A., Kutas! — Veverán II., Kecskeméti/ Csima, Na«?y T., Veverán I. Vörös^ Lobogó: Nagy — Susenka, Szilvá-* st. Szűcs — Szabó, Műdig — Ju- sits, Simon, Végh, Nagyréti, Ben- cze. Csapkodó Játékot hozott a kaposvári ran^aríó. A Dózsa támadósora különösen szünet után teremtett sok helvzetet, A mindvégig heves iramú mérkőzésen becsúszott néhány é 70. percben Veverán Il-t. és Ju- sDsot a játékvezető kiállítatta. Szünet utáni Játékával a Dózsa n^'e**t. O: Kutas!. JÓK: Deák. Tűé*. Kec«keméM, Kutast, a -'"■»fin’' 1U. ^7.Üv*«t; V*~b. Naevrétt. A z‘»tö korábban erélyes lehe tett volna. FONYOD—ZAMAUDI 2:1 (1:1) Fonyód, 400 néző. V: Bíró. Fonyód: Hajas - Oláh, Liszkai, Molnár II. - Gelencsér, Szabó - Farkas. Vida, Horváth, Nagy, Számó. Zamárdl: Mányoki - Horváth. Lő- rinczi, Hegyi - Bédai, Vörös - Török, Kertész, Varjú, Papp. Szili. Sok hibával Játszottak a csapatok. Szünet után Fonyód többet kezdeményezett. Ennek köszönheti, hogy nemcsak kiegyenlíteni tudták a zamardiak vezető gólját, hanem a hajrában a győzelmet is megszerezték. G: Szántó, Farkas, ill Kertész. Jók: Oláh, Szabó. Szántó, ill. LŐrinczl, Kertész, Papp. Jó játékhété*. Gimesi László NAGYBAJOM-BARCS 4:2 (1:0) Nagybajom, 600 néző. V: Horváth Géza. Nagybajom: Kovács I. — Zsobrák II., Matyók, Kovács II.- Sáringer, Giesz - Zsobrák I., Léránt, Fehér, Tibol, Gyurkó. Barcs: Takács — Mftróti, Papp, Kis* - Czeczeli, Zsibrek - Rózsavölgyi, Sínké, Mayer, Szili, Bara- konyi. A két Jó felkészültségű csapat küzdelméből a lelkesebben játszó hazaiak kerültek ki győztesként. Az elemében lévő nagybajomi tamaflósor s főként Fehér pompás látéka eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az 55. percben már 3:0 volt. az eredmény, amikor egy Fehér-K?ss összecsapáskor a barcsi hátvéd lábát törte. Nem volt szándékosság az esetnél. Ez a súlyos sérülés végképp megpecsételte a barcsi csapat sorsát. G: Fehér 3, Gyurkó, Ül. Szili, «ac«koiivi. Jók: Lérrint, Tibol, Fehér a me- z*nv ie«iobbia. ill, Kiss. Rózsavölgyi, Szili. Jó játékvezetés. Vida László 4TONBOGLAR-TASZAR 2:1 (0:0) Balatonboglár, 500 néző. V: Bognár. Balatonból ár: Czár — Bíró, Herczeg, Kadlicskó — Gerei, Fodros - Kiss, Nagy, Vanya, Bakó, Laborfalvi. Taszár: Haragó - Kemény, Balogh, Pongrácz — Stüncll, Dargai — Csuzi, Tárnái, Horváth, Pániéi, Kerékgyártó. Végig jó iramú, élvezetes mérkőzés volt. A jobb erőnlét döntött. A bogiáriak a két gólon kívül öt kapufát lőttek. Pániéit a játékvezető a 75. percben feleselésért kiállította. G: Nagy, Vanja, Ül. Csuzi. Jók: Bíró, Herczeg, Nagy, Vanva, ill. Karagó. Kemény. Dargai, Tárnái. Kitűnő játékvezetés. Molnár József TAB—KH VASUTAS 5:0 (2:0) Tab, 600 néző. V: Dobszai. Tab: Csonka - Oyörke I., Fritz, Krutek - Györke II., Kuti - Gerbely, Puha, Czabula I., Czabula II., Szabó. KH Vasutas: Illés - Wéber, Nagy 11., Böhm - Németh. Molnár - Jónás, Tallián, Bánkún. Tóth, Oh. Közepes színvonalú mérkőzés. A kulturáltabban Játszó hazai csapat mér a 12. percben 2:0-ra vezetett. A vasutasok erőltetett lestaktlkáia sokat rontott a játék szépségén. G: Cvörke II. 2. Czabula II., Puha, Gerbely. Jók: Knftek. Györke 11., Gerbely, Puha, ill. Nagy II., r—HÍREK—|- A Hazafias Népfront Somogy megyei Békebizottsága ma megbeszélést tart a városi és járási bé- keblzottságok elnökeivel, titkáraival. A megbeszélésen részt vesznek a Hazafias Népfront járási bizottságainak titkárai is. Napirenden a békemozgalom előtt álló feladatok, és Nagy Lajosnénak. békebizottság titkárának beszámolója szerepel az NDK békemozgalmáról.- A Siófoki Építőipari Ktsz 52 ezer forinttal emelte javítás-szol- gáltatasi tevékenységét júliusban az előző hónaphoz viszonyítva. A szövetkezet termelési értéke 12G ezer forinttal (28 százalékkal) emelkedett.- Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség Somogy megyei vezetője Dometrovics Jánosné fonyódi pecsenyesütőt 200 forint pénzbírsággal sújtotta, mert a sertéssült kilóját 52 forint helyett 59 forintért árusította.- Erszényt találtak Marcaliban. Igazolt tulajdonosa a marcali rendőrkapitányságon átveheti.- Helyreigazítás. A lapunk vasárnapi számában megielent «•Kongresszusra készül a vöröskereszt« című írásunkban nyomdai hiba folytán elírás történt. A cikk helyesen így értendő: . . . Somogy- szobon pedi» dr. Kispál István végez jó munkát. ^y/tűvelődés zórakozás Vörös Csillag: Fekete szem éjszakája. 3, 5. 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Chaplin parádé. 4, 6, 8, 10 órakor. Balatonlelle! szélesvásznú mozi: Utolsó paradicsom. Rlppl-Rónaí Múzeum: Várostörténeti, ősrégészeti, néprajzi, természettudományi kiállítások és a Rippl-Rónai képkiállítás. Nyitva: 10-14 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9-11 és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 8—11 óráig. ÚTRAVALÓ Szeptember 2-a. Vidám gyer- mekzsivaj költözik a nyáron csendes iskolákba. Megkezdődik az új’ tanév. Az első napokban a tanárok, tanítók magyarázó, kérdő szava előbányássza a kicsiny koponyákban a szép vakációs emlékek alól a tavaly megszerzett Ismereteket, hogy újabb és bővebb kapcsolódjék a múlt esztendőkben elsajátított tananyaghoz. Igen, előbb ismétlés, fel- frissítés - aztán jön az eddig ismeretlen ismeret birtokba vétele. Vigyázni az indulásnál, mert a célbaérés sokban a kezdettől függ. Az évvégi bizonyítvány nem a tanévzáró előtti napon készül, hanem az egész esztendőben íródik - júniusban csupán végleges betűformát kap tíz hónap munkájának értéke. K. Éviké ma nyitja be először a város egyik iskolája ötödik osztályának ajtaját. Táskájában ott van a gondos édesanyai kéz készítette, csomagolta tízórai. Mellette — láthatatlan útravaló- ként nem egy évre, hanem egész életre szólóan az apai jó tanács: »►Kislányom, légy szorgalmas, mert most nehezebb lesz kitűnően végezni, mint a negyedikben. És legyél mindig őszinte«. Éviké ugyanis tavaly egy alkalommal négyesre felelt földrajzból. Otthon azonban csak az ötösökről tett említést. A tanító nénitől tudta meg az édesapa, hogy Évikének van egy kis pótolnivalója a földrajzban . . . Nevelők, szülök, gyermekek Összefogása az iskolai munka eredményességének záloga. Ettől függ, hogy júniusban jóleső érzéssel mondhassuk el: a kis és nagy diákok az elmúlt tíz hónap alatt nemcsak tudásban, hanem szép emberi jellemvonásokban is gyarapodtak. ÉRDEKESSÉGEK Elsőként a Haramos Himalája-csúcson Egy nyolc főnyi osztrák Karakorum-expedíció bárom tagjának augusztus 4-én sikerült a 7400 méter magas Haramos Himalája-csúcsot megmásznia. Ez egyike a Himalája legnehezebben megközelíthető hegycsúcsainak. Angol, svájci és olasz alpinisták többszöri sikertelen kísérletei után az osztrák hegymászók jutottak fel elsőkként a Haramosra, méghozzá a monszun időszakában. A Hlmalája-hegységben a hegymászók számára a monszun jelenti a legnagyobb veszélyt, amely nedves légtömegeket hoz a hegyek közé. Az Időjárás hirtelen változik, órák alatt a legerősebb hóviharok törnek ki és a lavinaveszély erősen fokozódik. A monszun ellen gyakorta a legnagyobb tapasztalat sem segít. Az osztrákok, akik bizonyára egy rövid monszun-szünetet használtak ki, 13 óra alatt tették meg az utolsó ezer métert. /. urcsbsAgok A LEVÉLTARNOK ÉS A BIZTONSÁGI SZERVEK Az Egyesült Államok kongresszusának washingtoni könyvtárában dolgozó levéltárnok elhatározta: bebizonyítja, hogy az amerikai biztonsági szervek munkája egy garast sem ér. Ellopott a könyvtárból 456 darab szigorúan titkos állami okiratot. Eltelt egy év és senki sem vette észre a lopást. Ekkor jelentést tett az esetről az állambiztonsági bizottságnak. A bizottság nyomozást indított és megállapította, hogy hasonlói hanyagság uralkodik a többi, titkos iratokat tároló állami irattárban, így például a hadügy- minisztériumban is. Smeth. Tóth. Dobszai Játékvető néhány ítéletével nem értetek egyet. Partjelzői is többször egzavarták őt ítéleteiben. CSURGO-K. KINIZSI II. 3:0 (1:0) Kaposvár, Kinizsi-pálya. 2000 néző. V: Csizi. Csurgó: Kepler - Rafta, Szanyl, Hottó II. - Molnár, Olvasó - Horváth, Hottó I., Bata. Szr.Vó. Nagy II. K. Kinizsi II.: Oly — Standor, Szatyln, Cser — Várvízi, Kosicsár — Hegedűs, Bíró, Havrlllat, Hanzli, Pálfalvat. A Kinizsi tíz emberre! kezdett, mert Pálfalvai csak a szünet után állt be. Máid amikor Várvízt megsérült, s tíz percre kiállt, kilenc főre olvadt a csapat. Ekkor szerzett vezetést Csurgó. Szünet után is Inkább a Kinizsi volt fölér.vben, ivukf:? védeivr,e meUeH azonban Hottó I. mesterhármasával biztosan gvőzött, a lelkes csurgót csa- oai. Jók: Raff a, Szanyl, Hottó L, Na«': II., ill. Szatyin, Várvízi, Páliéival. AZ NB 1-BEN TÖRTÉNI : MTK-Ferencváros 1:0, Miskolc —Szombathely 3:0, Csepel—Dorog 2:0, Diósgyőr—Tatabánya 2:1, Vasas-Újpest 3:0, Salgótarján—BVSC 3:1. Györ-Bp. Honvéd 0:0. A győri csapatban az első mérkőzésen nem kapott helyet Morvái. — Megkezdődött Budapesten az úszó Európa-bajnokság. Az első versenynapon a nagy esélyesnek kikiáltott olasz Pucci 56.1 mp-cel Európa csúcsot ért él a 100 méteres gyorsúszásban. Vízilabdázóink könnyen vették az első akadályt. — A totó 12 találatos szelvénye: 21X221111212. A 12 ta- lálatos szelvény 139 532 forintot, a 11 talalatos 4924 forintot, míg a 10 találatos szelvény 518 forintot ftzet. Mátyás Ferenc: Csönd é< nyugtalanság Mátyás Ferenc: „Csönd és nyugtalanság” ctmö kötete a Magvetőnél jelent meg. Mátyás Ferenc vetrseskötete — húsz év terméséből készült válogatás — mintegy száz ver- set tartalmaz. A versek elsősorban meghittségükkel hatnak. A népdalszerű strófákban a melódia finom virtuozitása i legvonzóbb.