Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-27 / 228. szám

rn.AG PROLET A/S JAT, EGYESÜLJETEK!

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA

XV. évfolyam, 228. szám.

ARA 50 FILLÉR

Szombat. 1958. szeptember 27.

'-----------M

ai számunk tartalmából

A műszaki-gyakorlati oktatás első tapasztalatai a siófoki gimnáziumban

Tudomány — technika

Egész heti rádióműsor

Az országgyűlés pénteki, nagy érdeklődéssel várt ülésére zsúfolásig megteltek a képviselői padsorok, a karzatokon pedig üzemi, vállalati, falusi dolgozók foglaltak helyet. Kevéssel 10 óra után a képviselők nagy tapsa közben léptek a terembe a kormány tagjai.

Részt vettek az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Münnieh Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, a kormány első elnökhelyettese, Kádár János és Marosán György államminiszter, valamint a kormány tagjai.

A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja.

Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a Minisztertanács elnöke törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlési képviselők, valamint a tanácsok tagjainak választásáról szóló jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről.

Az országgyűlés ezután elfogadta az ülésszak tárgysorozatát:

1. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának beszámolója.

2. A Minisztertanács beszámolója.

3. Az országgyűlési képviselők, valamint a tanácsok tagjainak választására vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény- javaslat tárgyalása.

4. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának az országgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslata.

A tárgysorozat után Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke tartotta meg beszámolóját.

„4 proletárdiktatúra erős, a népi hatalom minden intézménye

megszilárdult66 Dobi István országgyűlési beszéde

A mai ülés — mondotta Dobi István beszédének bevezető részében — a magyarországi szocialista építés igen komoly és talán legnehezebb harci szakaszát zárja le. Az Elnöki Tanács a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Hazafias Népfront és a forradalmi munkásparaszt kormány együttes kezdeményezésére úgy határozott, hogy javaslatot tesz az országgyűlés feloszlatására. Az erre vonatkozó átiratot eljuttattuk az országgyűlés elnökének kezeihez.

Nehéz világpolitikai helyzetben, sorozatos imperialista provokációk idején szólítjuk új országgyűlési képviselőválasztásokra — s mivel 1958. november 28-án a tanácsok megbízása is lejár — új tanácstagi választásokra — az ország népét. De másfelől örömmel állapíthatjuk meg a szocialista tábor világtekintélyének, hatalmi túlsúlyának növekedését, a béke erőinek szilárd elhatározottságát, hogy bárminő háborús fenyegetéssel szemben megőrzik az emberiség békéjét.

Hazánkban belső nyugalom, építkezés, békés munka légkörében élünk, nem egészen két évvel az ellenforradalom után.

Az Elnöki Tanács elnöke ezután a városi és községi tanácsok munkájával foglalkozott Megköszönte az Elnöki Tanács tagjainak és az ország- gyűlési képviselőknek a megyei és megyei jogú városi tanácsüléseken való fokozott részvételét.

A törvényerejű rendelet alapján 1958-ra 50 millió forint _ bankhitelt biztosítottak a tanácsok számára községfejlesztési célokra. Ebből út- és járdaépítésre kilencmilliót, faluvillamosításra 12 milliót, vízellátás javítására nyolcmilliót, egészségügyi intézmények fejlesztésére hatmilliót, kulturális intézmények fejlesztésére és egyéb kommunális feladatok elvégzésére 15 milliót vehetnek igénybe.

Dobi István ezután ismertette a külügyi szolgálatban beállott változásokat, majd Magyarország nemzetközi kapcsolatairól beszélt.

Dobi István a továbbiakban részletesen kitért az 1956-os ellenforradalmi eseményekre.

A többi között kijelentette:

195.3 óta van együtt ez a ház, s bizonyos felelősség terhel mindannyiunkat azért, mert népünknek, országunknak ebben az időszakában meg kellett ismerkednie egy ellenforradalom szörnyűségeivel, embertelen gaztetteivel. Az a veszély fenyegette Magyarországot, hoev in-merialis- tákkal szövetkezett belső árulok egy csoportja kiszakítja

hazánkat a szocialista országok családjából, visszahozza dolgozó népünk nyakára a kapitalizmus igáját. Felelősség terhel mindannyiunkat, akik itt vagyunk az országgyűlésben, és senki se érezze magát felmentve a felelősség alól

és ne vegye rossz néven tőlem senki, ha erről elmondom a magam nézeteit.

1956 októbere előtt ebben az országban már évekig építettük a szocializmust. Rendkívüli eredményeket értünk el a társadalmi átalakulás, a kulturális fejlődés, a gazdasági élet területén, iparban, kereskedelemben, mező- gazdaságban egyaránt. A munkásosztály pártja, a dolgozó parasztsággal szövetkezett munkásság kezébe vette az ország kormányzását. Az államhatalom fent és az első fórumokon munkások, parasztok, velük szövetséges értelmiségiek — dolgozó emberek és azok képviselői kezébe jutott.

A szocializmus építése közben hibákat is követtünk el, de a hibák eltörpültek az eredmények mellett, és főleg a legnagyobb eredmény mellett, hogy az államhatalom a dolgozó nép kezébe került. Bennünket, mint országgyűlést, és bennünket, mint Elnöki Tanácsot

felelősség terhel azért, mert engedtük, hogy a pártban egy törpe kisebbség, a párton kívül pedig a rendszer ellenségeinek jelentéktelen csoportja nyugati felbujtókra és szövetségesekre támaszkodva hónapokig fúrhatta és faraghatta a népi hatalom épületét, és 1956. október 23-án este Budapest utcáin eldördültek az ellenforradalmárok fegyverei.

Meggyőződésem, hogy a magyar munkásságot, a dolgozó parasztságot, a munkáshatalmat, a proletárdiktatúrát még egyszer hasonló rajtaütés nem érheti. Mégis szükségesnek tartom megmondani — és erre talán nem is a megtisztelő bizalom ad jogot, amiben itt részesítenek, hanem nehéz munkáséletem és évtizedek sok kemény politikai harca —, hogy 1956 októbere előtt, amikor fel kellett és még fel lehetett volna tartóztatni, visszaverni és megsemmisíteni a munkásfiatalom ellen lazító árulókat, abban az időben sem az országgyűlés, sem az Elnöki Tanács nem mutatta azt az erőt, keménységet és kérlel- he+etlenséeet, amit pedig a nép joggal várhatott volna

azért, mert úgy gondolja, adott helyen, adott pillanatban ő, személyesen teljesítette a kötelességét, helytállt a szocializmus ügye mellett, s ennek talán látható, kézzelfogható bizonyítékaira is hivatkozhat.

tőlünk. Megmondom ezt a magunk bírálatára, és megmondom azért, hogy tanuljunk az ellenforradalom előtt tanúsított lanyhaságunkból. Felelős vagyok én is..: Kádár János a minap elmondta, hogy

ha korábban ismerték volna Nagy Imre írásban is lefektetett és azóta nyilvánosságra került nézeteit a proletárdiktatúráról, a többpártrendszerről, a varsói szerződésről, a magyar —szovjet kapcsolatokról,

Nagy Imrét 1956. október 24-én nem vették volna be a kommunisták felső vezetésébe, soha se lett volna belőle miniszterelnök.

Ehhez, úgy gondolom, el kell mondjak valamit én is.

1953-ban nekem sok minden nem tetszett, amit Nagy Imre csinált, és sok minden nem tetszett, amit nem csinált. Például nem tetszett, ahogyan félvállról vette a falusi politika kérdéseit általában, és az hogy mennyire érdektelenül szemlélte a beszéde nyomán kibontakozott szövetkezeti válságot. És nem tetszett, hogy olyan kévés figvelmet fordított a meghirdetett program alapos ismertetésére, a nép komoly, becsületes tájékoztatására a sajtóban és a rádióban, hogy tulajdonképpen mit, hol és hogyan akarnak. Igen határozott fellénés- re volt szükség vele szemben, hogy ezen valamit változtasson. De azután hamarosan elment nyaralni és telefonon kérdezgette időnként tőlem kacagva, hogy mit csinálnak itthon a parasztok, a termelő- szövetkezetek.

Egyszer azután már elkerülhetetlennek éreztem, hogy leüljek vele és részletesen beszéljünk: mit akar a bel- és külpolitikában.

Ha én akkor jelentőséget tulajdonítottam volna annak, hogy egyetlen szót sem szól a magyar—szovjet barátsági és szövetségi kapcsolatokról, bizony 1956. október 23-ról 24-re virradó éjszaka én is elkövetek mindent Nagy Imre miniszterelnökségének megakadályozására.

De nem így tettem, és később az Országházban már nem

Felelősek vagyunk mindannyian...

tudtam többet tenni, mint hogy tiltakoztam a varsói szerződés felmondása ellen, ahogy éppen módom volt erre nekem.

A per okmányai, Nagy Imre nyilvánosságra került iratai a legtöbb kérdésre felelnek, amire 1956 október végén és november legelső napjaiban hiába kerestünk választ De nem mentenek fel egyikünket sem a kötelesség alól, hogy ezután minden helyzetben és

minden időben tartsuk nyitva szemünket

és kezünk ügyében legyen a fegyver..;

Kádárék és jómagam, néhányon október végén erőfeszítést tettünk, hogy a Nagy Imre-kormány vezetői előtt bizonyítsuk: miközben idebent az Országházban tanácskozik a kormány, odakint véres ellenforradalmi terror tombol. Csak azután derült ki, amikor már Dudással tárgyaltai? és Maléterrel szövetséget kötöttek, Királyra rábízták a nemzetőrség szervezését, csak azután derült ki, hogy kétféle nyelven beszélünk.

A hitvány árulás valami módon találkozott itt vezető pozícióba került rongy emberek mérhetetlen ostobaságával. Újra meg újra meg kellett őket külön külön és együtt kérdezni, tulajdonképpen mire törekedtek, hová akartok eljutni?

El sem tudják képzelni azt a fölényt, azt a gúnyt, amivel az ilyen kérdéseket fogadták. Azt a sejtelmességet, amivel hallgatni tudtál?. Egyikük mégis annyira becsült, hogy kioktatott az amerikaiak mérhetetlen atomfölényéről, amiről neki — így mondta — egész pontos számadatok állnak rendelkezésére. No de, ha az atom a következő lépés — kérdeztem —, mi lesz az országgal és a néppel? Fölényesen legyintett. Lehet, hogy neki és családjának volt va- 'ami életbiztosítása az atombomba ellen, de akkor már bennünket, mondjuk Kádárt, Münnichet és másokat nemigen vett volna be az élet- biztosításba.

Nehéz volt proletárdiktatúráról és szocializmusról beszélni velük, amikor Löwenstein herceggel a magyar bauxit és Csepel kiárusításáról beszélgettek, s úgy várták azt a Mind- szenty-beszédet, mint valami isteni kinyilatkoztatást.

Miután elítélték, és a nyugati sajtó tele volt állítólagos kínoztatásainak vad történeteivel, ismételten levelet írt nekem. Megírta, hogy sajnálja, amit csinált, megbocsátást kért, és felajánlotta szolgálatait ennek a rendszernek.

Nincs benne félreértés, elv- társak;

Úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, most már, ha lezártul? az ellenforradalom történetét, helyes volt ezt is elmondani.

Dobi István ezután az ellenforradalom vezéralakjairól, így Maiéterről, Dudásról beszélt, majd elmondotta, hogy

amikor a többpártrendszer bevezetése után politikai gátszakadás történt, Mind- szenty alighanem kapott valami utasítást, hogy Adenauer és Fanfani pártjának mintájára indítsa el a magyar keresztény párt szervezkedését.

Amikor rádióbeszédét elmondta, és az 1945-ös püspökkari konferencia határozatára hivatkozott, kaptunk tőle egy támpontot A konferencia ugyanis a földkérdéssel kapcsolatban »a történelmi osztályok-« tiszteletben tartandó előjogairól beszélt A prímás pártja tehát alighanem a régi földbirtokosokra akart támaszkodni. Hogy Habsburg Ottónak milyen szerepe lett volna ebben az alakulásban, nem tudom, ö közben jelentkezett Washingtonban Szent István koronájáért, de az amerikaiak nem adták ki neki.

Az ellenforradalom és sok minden, ami azóta történt, megmutatta, hogy a nyugatiak mérhetetlen gyűlölettel nézik Magyarország szocialista fejlődését — folytatta a továbbiakban az Elnöki Tanács elnöke — és ahol ártani tudnak nekünk — ártani próbálnak.

lu szocialista átalakulása. Ennek legegészségesebb központjai — érthetően — a régi uradalmi gazdasági központok, ahol a múltban a legnagyobb volt a nyomor, és ahol évről évre szinte forintról forintra le tudják mérni az emberek: mit változott az életük, menynyit emelkedett az életszínvonaluk a szocializmusban. De a nagyüzemi mezőgazdaság szövetkezeti egységei túlterjednek az egykori uradalmi központokon és a falvakban a jó szövetkezetek tagságának élet- színvonala már magasabb, mint a 12—14 holdas középparasztoké;

Ez az alapja a magyar dolgozó nép barátságának és bizalmának a szovjet hatalom és a szovjet ember iránt.

A szovjet—magyar barátságot sok pénzzel, árulók beszervezésével, hazug hírveréssel idedg-óráig meg lehetett zavarni, mint ahogy 1956 októberében történt, de

semmiféle erőszak nem fogja tudni soha megsemmisíteni a magyar dolgozó milliókban azt a tudatot, hogy sok évszázados nyomorgás után a Szovjetunió segítségével értek el egy felszabadult és szebb életet, és ezért semmiféle propagandafogással nem lehet megrontani, vagy éppen kettészakítani a magyar-szovjet barátságot.

Ezek azok a dolgok, amelyeket érdemes volna a nyugatiaknak is tudomásul venniük. Sok pénzt költöttek árulókra, felforgatásra és mégis elvesztették a csatát.

Elkövetkezett az óra, amikor a Nyugatnak és elsősorban

az Egyesült Államoknak „szépen kellett volna vesztenie“

Dobi István a következőkben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kémeket küldött Magyarországra, és követségi tisztviselőik nébá- nyát kémkedésen — tettenér- ték.

A magyar kormány emiatt kénytelen volt jegyzéket küldeni az Egyesült Államok kormányának az ellenünk irányuló ellenséges propaganda, a kémtevékenység, a megkülönböztető politika elleni tiltakozásul.

Az Elnöki Tanács elnöke beHa as ellenforradalom győzött volna

1956 októberében, világos, hogy ezek az ügynökök — kipróbált és olyan emberek, akikre már sokat költött Amerika — a legelsők között érkeztek volna nyugat felől hatalomátvételre, s legfeljebb azokkal a nyilas és horthysta tábornokokkal lett volna vitájuk, akik velük együtt, ugyancsak már több mint egy évtizede amerikai szolgálatban vannak. A vitában persze nem Nagy Imre vagy Tildy Zoltán lett volna a döntőbíró, hanem valami amerikai követségi titkár vagy ezredes.

Hogy mi lett volna a nép holnapja, annak a jelei megmutatkoztak abban, hogy a német herceg már jött a bauxitért, a csepeli gyárért, Mindszenty jelentkezett az egymillió hold szétosztott egyházi birtokért és a »történelmi osztályok« földjeiért.

Itt is, amott is felbukkantak 800 holdas, 1000 holdas régi földbirtokos urak, volt főszolgabírók, csendőrök. És az ellenforradalom győzelmének másnapján már helyükön ültek volna a főispánok, a kereskedelemben, iparban elkezdődött volna az osztozkodás, és a régi gyórigazgatók, a bankárok beültek volna a régi helyükre. És nem mondom, hogy ez az új honfoglalás minden nehézség nélkül ment volna végbe. A munkások biztosan sok helyen felzendültek volna, és a parasztok fogták volna a kaszát és a vasvilla nyelét. De az országban egyre több fegyver, imperialista és fasiszta zsoldos maradt volna, és Nyugatról — amint szokták mondani — »a törvényes kormány kérésére« megjelentél? volna az amerikai csapatok. Pontosan úgy, ahogyan most Libanonban történt. De erre a próbatételre mégse került sor, mert a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére segítségünkre jöttek a szovjet csapatok.

Dobi István a továbbiakban arról szólt, milyen volt a dolgozó osztályok sorsa a kapitalizmus, a Horthy-rendszer idején, majd így folytatta:

1945-ben a szovjet csapatok felszabadították Magyarországot a fasiszta uralom alól. Megtörtént a földosztás, levették a nép nyakáról a leg- terhesebb igát, a nagybirtok- rendszert. Azután elkezdődött egy folyamat, amelynek során népi tulajdonba került a pénzügyi szervezet, az ipar, a ke- raakodelem, és megindult a fafejezésül a magyar dolgozók- I nak az ellenforradalom után elért eredményeiről szólott; Gazdasági csodának vagy po- ' litikai csodának nevezzék —* ' mindegy, Magyarország az el- lenforradalmi lázadás és rom- ! bolás után néhány hónap alatt 1 talpraállt — mondotta. — Ez 1 csak azért volt lehetséges, mert a katonai segítség után I példátlan arányú gazdasági tá- I mogatást is kaptunk a Szov- j jetuniótól, és mellénk állt minden anyagi és politikai segítségével az egész szocialista tábor. *

Két esztendeje sincs, hogy egész szocialista építkezésünk minden eredménye veszélyben forgott. Most elégedetten tekinthetünk vissza a megtett útra. A proletárdiktatúra erős, a népi hatalom minden intézménye megszilárdult. A szocialista építés következő szakaszában nagy feladatok várnak ránk, de az ellenforradalom leverése óta eltelt idő teljesítményei pártnak, kormánynak, vezetőknek és egyszerű dolgozó embereknek biztatást és bátorítást adnak a további erőfeszítésekhez.

Az Elnöki Tanács elnökének beszámolója után dr. Mün- nioh Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány minisztertanácsának elnöke emelkedett szólásra,