Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-30 / 204. szám
Szombat, 1958. augusztus 30. i 4 SOMOGYI NÉPLAP _ SPORT _ Raji előtt NB-s labdarúgó-csapatainknál Amikor e sorok napvilágot látnak, akkor már szinte gördül felfelé a függöny. Előadásra készen áll a szereplők hada éppúgy, mint a nézőtér. A legnagyobb érdeklődés kétségkívül a Nemzeti Bajnokság küzdelmeit előzi meg, éppen ezért e héten NB-s csapatainkhoz látogattunk el, s e csapatok edzőit kértük fel, mondják e), hogy látják ők az első erőpróbát. KIKALY TIVADAR, K. KINIZSI:- Nehéz nyilatkoznom. Mindössze két hete, hogy átvettem a csapat edzéseinek irányítását. Ez a rövid időpont nem jogosít fel arra, hogy messze előretekintsek. Tudom, nem könnyű az előttem álló feladat, de kérem a szurkolókat Is, bízzanak bennem, miként bíznak a Kinizsi-vezetők, akikk együtt megpróbálunk úrrá lenni a nehézségeken és természetes, hogy az első akadályt Is szeretnénk jól venni.- Pedig ez nem is könnyű. En jól ismerem a Csepel Autó csapatát. Nem nagy nevekből áll ez az együttes, de mint mondani szokták, jól hajtanak. Aztán a csepeliek Is már most szeretnék megkezdeni a pontgyüjtést ahhoz, hogy az idény vége felé ne legyen kiesési gondjuk. Szóval nehéz dolguk lesz a fiúknak a Cs. Autó ellen. Ennek ellenére nem tartóin reménytelennek a helyzetet és én is azt mondom, amit a csepeliek. Nekünk is most kell megkezdeni a pontgyüjtést/ Remélem sikerül is Kaposvárott tartani mind a két pontot, még ha nem is a legkedvezőbb körülmények között vágunk neki a küzdelemnek.- Csapatom még nincs, a keret azonban adva van: Rapp, Pálfal- vai, Szigeti, Szili, Gergely, Várvizi, Barna, Márkus, Tóth, Szentgróti, Mózsí, Horváth, Acs, Stadler. A pénteki edzésen látottak lesznek a döntők, no és az, hogy a dán influenzával küszködő játékosaink hogy birkóztak meg e kórral. Hadd szóljak a közönséghez is. Bízzon bennünk, tartson ki a csapat mellett a legnehezebb időszakban is. Nem leszünk méltatlanok e bizalomra. ZADORI LÁSZLÓ DR., KMTE:- Abban bízunk, hogy az igazi KMTE-szurkolók kitartanak majd a csapat mellett az NB III. kétségkívül nehéz küzdelmeiben is. Nem is képzelhető el másként a sikeres szereplés. Mi sportemberhez méltóan tudomásul vettük a számunkra né2ve szigorú határozatot és most az NB Ill-ban szeretnénk majd hasznosítani a tavalyi NB n-es év gazdag tapasztalatait.- A jövőt illetően merészség volna akár hven vagy olyan formában nyiladozni. Nincsenek bajnoki álmaink, de . . . Szeretnénk becsülettel helytállni és e helytállás első próbatétele lesz a szekszárdi mérkőzés. Szekszárdon mindig elég nehéz volt a helyzetünk. A tavaly elszenvedett vereség még most is fáj, szeretnénk is visszavágni. Nem lesz könnyű, mert a szekszárdi csapatot igen jó edzéshírek előzték meg. Mi váltakozó sikerrel szerepeltünk, bár elmondhatom, hogv javuló formát mutat a csapat, összeállítás még nincs, csak vasárnap, indulás előtt dől el, hogy kik szállnak fel majd a szekszárdi buszra. Az azonban bizonyos, hogy ez az együttes a következőkből kerül ki: Kovács, 1st» vándi, Szili, Darvas, Takács, Németh, Vajda, Szvath, Jutási, Egres, Zsoldos, Cserpes, Torok, Vigli, Tiszagáti. Még annyit, nem igaz a Pammerjal kapcsolatban szárnyra kelt hír. Pammer sérült, emiatt nem játszhat. DOMBÓVÁRI KAROLY, NAGYATÁDI KINIZSI:- Mit mondhat egy olyan edző, aki egy hete vette át csapatát. Ugyebár nem sokat? Szeretnénk jól szerepeink Azt akarjuk bizonyítani, amit Atádon a szurkolók nagyobbik hányada vall. A Pécsi Bányász legyőzhető. Igaz, hogy két jó képességű csapatból tevődik ! össze az új Pécsi Bányász együttese, kérdés azonban, hogy menynyire kovácsolódott. már eggyé a két gárda. Papíron a pécsiek az esélyesebbek, de mi szeretnénk megcáfolni a papírformát. Ha az erőnléttel nem lesz baj, akkor ez sikerülni is fog. Igen, erőnléti problémák akadnak elsősorban a csapatnál, s kell pár hét. hogy e tekintetbin minden rendben legyen. — A csapat adva van. A következő tizenegy képviseli színeinket: Horváth - Tálas. Dénes, Vitcs- kics - Bícsáki, Tamás II. - Sár- di II., Selmeczi, Kanizsai, Szabó II., Posta. Szóval tisztes eredményt várok a csapattól. * • • Ilyeténképp hangzanak a legilletékesebbek nyilatkozatai. Helytálló szavak, az bizonyos: hogy az optimizmus mennyire válik valósággá, arra holnao feleletet kapunk. Mert hát a labdarúgás ugye, hogy kiszámílhatatlan. Ezért is ilven szép, s ily népszerű ez a sportág. Hasznosítják-e az elmúlt év keserű tapasztalatait volt NB lll-as csapataink? (III.) i-HIREI<-| Minden külön értesítés helyett <#C&ai-;:4C&OrCíi<^><^í»OKSjCEkJK8CS^^ — Pártlyr. A mai napon ülést tart a megyei pártbizottság. Az ülésen a téli tervet vitatják meg. — A Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi tanács végrehajtó bizottsága Kaposvár hároméves tervjavaslatának megvitatása céljából körzeti népfrontgyűlést rendez a belváros első kerületének lakói részére szeptember 1-én délután 6 órakor a városi tanács nagytermében. — 25 hold őszi vetésű takarmánynövény magját tette földbe a Marcali Állami Gazdaság. Az őszi árpa vetését hétfőn kezdik.- TANÉVNYITÓ igazgatói értekezletet tartott a Nagyatádi járási Tanács Művelődésügyi Felügyelősége. Az értekezleten, melyen I.udán Imre felügyelő mondott beszámolót és ismertette az új tanév feladatait, részt vett Horváth László, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője is. A járási pártbizottság osztályvezetője, Gémest Sándor a párt kultúrpolitikájának Irányelveiről beszélt a jelenlévőknek.^ * A próhtrdetések KIESETT A K. DÓZSA Ez a kiesés kétségkívül az egyik legkellemetlenebb meglepetést szolgáltatta nemcsak a lila-fehér mezt viselő labdarúgók hívei, hanem a megyei szakvezetők számára is. Itt még előbbre kell pillantanunk. Tudjuk, hogy 1956 októberében ez a csapat szenvedett legnagyobb veszteséget. Ezért szinte csodálatos volt az az akarás és lendület, amivel a Dózsa-vezetők 1957 tavaszán ismét munkához iát- . tak. Szinte túl hamar mutatkozott a siker. Az ifjúságiakkal téletűz- delt Dózsa biztosan jutott az NB III-ba. Aztán meg is erősödött a csapat, egy sereg jó nevű játékos került a lilákhoz, s a bajnokság rajtjánál bizony senki sem gondolta, hogy ez az együttes szinte alárendelt szerepet fog játszani majd az 1957—58-as bajnoki évben. Nem vitás, az osztályozók jó szereplése mást engedett sejteni. Még akkor is, ha a bajnoki rajtra a lila-fehér csapat szegényebb lett egy gólerős csatárral, Tóthtal. Mert kik kerültek a Dózsához a bajnokság kezdetekor? Molnár n., Hornyák, Németh dr., Csima, Nagy Tibor, Suszter, mind-mind a Kinizsiből.- Hű, milyen csapat lesz itt - csettintettek már előre sokan, akik úgy vélték, hogy Hornyákék nagy tapasztalata párosulva a fiatal Csima, Veverán-fiúk meg Molnár m. lendületével, jó csapatot eredményez majd. A kezdet kezdetén még nem volt nagyobb baj. Annak ellenére, hogy hamarosan kiütközött a Dózsánál a gyengeség jele, a csatárbetegség. Aztán egyéb akadály is következett. Záborszky edző megvált a Dózsától. A Hanga-Fényes edzői kettős pedig valahogy nem tudott megbirkózni a nehézségekkel. Nincs kondíció — hangoztatták az edzők. Ezt is mutatta egyébként sorra minden mérkőzés, mert a Dózsa jóformán az utolsó percekben engedett ki a kezéből nem egy ízben már biztos nyerést ígérő mérkőzéseket. — Majd a tavasszal — bizakodtak a Dózsa vezetői. Sajnos hiába. Tavasszal sem sokban változott a kép. Sőt Hornyákék leállása után komoly játékoshiánnyal küzdött a csapat. Ugyannyira, hogy még Fényes edzőnek is be kellett szállnia az együttesbe. De hát az egykori fedezet játékos sem tudott segíteni a támadósoron. Főként ez ötösfogat miatt hullatott aztán sorozatosan pontokat a Dózsa. A lilák vezetőinek nem maradt más, mint hivatkozni a balszerencsére. S való igaz, Fortuna isten- asszony elpártolt a kaposváriaktól, akik sorra egy góllal veszítették el mérkőzéseiket. Kivéve a hajrát, amikor a csapat már úgyis feladta. Csatársor, csatársor! Ez volt a Dózsa rákfenéje. Kétségkívül a támadósor a fő részese annak, hogy a Dózsa kiesett az NB Iliből, mert a védelmet nem érheti vád. Nem egy felsőbb osztályú csapat is szívesen látta volna "az olyan védőjátékosokat csapatában, mint Molnár II., Csima, Deák meg Kutasi. Mellettük olyan jó képességű labdarúgó is található a Dózsánál, mint Kecskeméti. A töb- biekről aztán már kevesebb iót lehet mondani. Németh doktort ugyan a szíve dicséri, de nagy csalódást okozott a két Veverán- fiú. Molnár III. sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagy Árpádot sérülése akadályozta, ii- lés és Güth csak közepes teljesítményt nyújtottak. A többiekről még ezt sem lehet-elmondani. Hiba volt a csapatnál, hogy a kezdeti balsikerek után elég hamar kedvét vesztette ez a gárda. S a jövő? Kétségkívül a Dózsában sokkal több van. mint am«t múlt évi eredményei mutatnak. Láttuk ezt most a felkészülés során. amikor a KMTE-t is kétvállra fektették a lilák. Ha a kiszámít- h<na*lr,nsáeot kellene megmintázni, akkor mi a Dózsa csaoatát ajánlanánk modellként. Éopen ezért kiszámíthatatlan az is, hogy a megyei bajnokság I. osztályában mit nyújt majd a K. Dózsa csapata. K. S. Sporthírek innen-onnan Megnyitásra készen áll az úszó Europa-bajnokság. Már csaknem valamennyi résztvevő megérkezett. Kétségkívül Igen színvonalas lesz majd kontinensünk legjobb úszóinak egyhetes budapesti vetélkedése. , Uj világcsúcseredmény született az 1500 méteres síkfutásban. Az ausztrál Elliott 3:36-os pompás eredményt ért el, s megjavította a csehszlovák Jungwirth fennálló világcsúcsát. A csúcskísérlet tehát sikerült. A vert mezőnyben találjuk a magyar Rózsavölgyit is, akinek azonban nincs mit szégyenkeznie, mert 3:40-es időeredménye új országos csúcseredményt jelent. Az őszi küzdelmekre készülődő magyar labdarúgó válogatott mindhárom csapata jó benyomást keltett a csütörtöki edzéseken. Legközelebb szeptember 10-én, Kaposvárott látjuk majd a legjobb magyar labdarúgókat. A most vasárnapi bajnoki fordulóban szakvezetőink már figyelemmel kísérik a megyei válogatott csapatban számba jöhető játékosokat. A válogatott ellenfele ugyanis Somogy megye válogatottja lesz, amelyben azonban nem szerepelhetnek NB Il-es Játékosok. Kardcsapatunk 11:5 arányban legyőzte Philadelphiában az olasz válogatottat. Az MLSZ országos fetlebbviteli bizottsága elutasította Decsi Sándor volt memyel labdarúgójátékos kegyelmi kérvényét. Decsinek örökre való eltiltása tehát továbbra Is érvényben marad. Ugyané bizottság Dombi József somogytarnócai labdarúgónak 1958. október 31-ig történő eltiltását Is tudomásul vette. Megalakította szakbizottságait a SLASZ. Az edző-bizottságban helyet kapott Kárpáti Lajós, a Ta- Kári Honvéd és Tőke János, a K. Hunyadi Vasutas edzője. A fegyel- jm bizottság tagjai: Levárdi László, Korompai Vilmos, Farkas László és Korompai Valér lettek. Az Ifjúsági bizottság tagjai: Merő Béla és Bíró Lajos. A technikai bizottságban Buzsáki István és Németh Ferenc kaptak tisztet. Kinizsi sportpályán Augusztus 3l*éo, vasárnap du. fél 5 órakor Csepel Autó K. Kinizsi NB II. bajnoki labdarúgó mérkőzés. Előtte du. V* 3-kor K. Kinizsi II.—Csurgó megyei bajnoki labdarúgó- mérkőzés. Előtte */« I-kor Kinizsi if :. • Csűr-ó iij. ifj. bajnoki labdarúgó-mérkőzés VASÁRNAPI * SPORTMŰSOR: Atlétika: Egyesületi II. es III. osztályú pályabajnokság a K. Hunyadi Vasutas rendezésében. Kaposvár, Dózsa-sporttelep, 9 ó. Kerékpár: 200 km-es megyei bajnokság a Balaton körül. Rajt és cél: Fonyódon. Indulás reggel 9 órakor. Labdarúgás: NB II.: K. Kinizsi-r-enel Autó. Kaposvár, Kinizsi-p&lya, 16.30 ó. .Husz- ka) NB III.: Nagyatádi Kinizsi-Pécsi Bányász Nagyatád, 16 ó. (Széki) Szekszárdi SC—Kaposvári MT Szekszárd, 16.30 ó. (Budán) Megyei I. o.: Fopyód-Zamárdi (Bíró), Bala- tonboglár-Taszár (Bognár). Tab- KH Vasutas (Dobszai), KV Lobogó -K. Dózsa (Nyári), K. Kinizsi II. —Csurgó (Csizí), Nagybajom—Barcs (Horváth Géza), Somogyszob-Ba- latonlelle (Varga T.), Siófok—Marcali (Fenyvesi), ökölvívás: K. Dózsa-Komlói Bányász, osztályozó mérkőzés az NB I-be jutásért. Kaoosvár. Dózsa-sporttelep. 10.30 ó. (Rózsa, Bányai) A MEDOSZ megyei sportversenyének győztesei Női számok: 1.00 m: Kalács Éva (Barcs) 14.4 mp. 400 m: Mándl Margit (Barcs) 72.8 mp. Magasugrás: Antal Piroska (Nagytoldipuszta) 135 cm. Távolugrás: Lóth Irén (Nagyberek) 400 cm. Súlylökés: Bencze Margit' (Karúd) 799 cm. Gránátdohás: Göcsei Katalin (Barcs) 37.50 m. Kerékpár (táv 20 km): Péczeli Gizella (Nagytoldi) 44.10 p. Férfi számok: 10C m: Bényai József (Barcs) 12.4 mp. 200 m: Beck Lajos (Bárcs) 26.2 mp. 800 m: Kénes László 2:18.2 p. (Barcs) 1500 m: Beck Lajos 4:50.6 p. (Barcs) Magasugrás: Klement (Barcs) 170 cm. András Távolugrás: Csók Ernő nyavisonta) 5.27 m. (CsokoSúlylökés: Kétszeri (Nagytoldi) 10.15 m. Ferenc Gránátdobás: Kétszeri (Nagytoldi) 60 m. Ferenc Kerékpár (táv: 30 km) : Balázs Béla (Csokonyavisonta) 1 óra 2 p. ADÁS-VÉTEL 1 uo ipari Singer varrógép és 160 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Mikszáth Kálmán u. vé- ge, Papp. (1221) ■ Paliszander szekrények, asztal, ’ székek eladók. Diákoknak lakást, esetleg ellátást olcsón. Hirdetőbe. ! ________________________________(1168) E ladó Damjanich u. 42. sz. ház. Bővebbet: Tóth Lajos u. 14. (1176) Fonyódon 580 négyszögöl szóló eladó, megosztva villateleknek is alkalmas. Halásztelep közelében. Pintér Ferenc, Hunyadi János u. 22. sz. (1236) Modern asztalok, fotelek, székek,-három nagy fonott, zárral ellátott utazóláda eladó. 48-as Ifjú- ság u. 7. III. 2. _______________(1147) 2 00 köbcentis, lemezvázas, kifogástalan állapotban lévő Zündapp motorkerékpár és használt, nagyméretű, kétszárnyas, redönyszek- rényes ablakok eladók. Jakab, Róma-hegy 73.________________(1218) E ladó 250-es, teleszkópos NSU, jókarban, 11 000-ért. Damjanich u. 34. sz.__________________________(1230) D amjanich u. és Sztálin út sarok üzletház, kétszoba, konyhás lakással, cserével elfoglalható, eladó. Bővebbet: Mérő, Kovács Se- bestyén Gyula u. 2. sz/ (1121) Berwa segédmotor eladó. Cím a Kiadóban.___________ (1240) S zigetvári u. 1. sz. családi ház beköltözhetöséggel eladó. (1125) _ Kétszoba, konyha, kamra és több mellékhelyiségből álló jégárban lévő ház 1380 négyszögöl telekkel eladó. Méhészkedésre igen alkalmas. Vándorolni nem kell. Cserénfa, Kossuth u. 12. (1177) Azonnal beköltözhető belvárosi családi ház eladó. Pécs, Vitéz u. 12. sz.__________________________(1179) E ladó Mátyás király u. folytatásában 7 hold házhelynek alkalmas szántóföld, egyben vagy holdanként.. Péter, Marx K, u. 17, (1074) Szőlőprés, daráló eladó. Horváth, Sörgyár-telep, Szegfű-sor u. 51. (1143) CSERE Elcserélném Május 1 utcai kétszobás, konyha, kamrás öröklakásomat külterületivel is. Bővebbet a Hirdetőben. _____ (1151) E lcserélném zamárdi kétszoba, összkomfortos, modern lakásomat* hasonló kaposváriért. Cím a Hir- detőben. __________________(1155) H álószobák, konyhák, önműködő rekamiék és fotelállványok Szász Ágoston asztalosmestertől. Május 1 u. 21. _________________________(1132) E ladó egy favázas, stabil szalagfűrész, benzinmotorral, részlet- re is. Cím a Kiadóban. (1243) Szemes kukorica eladó. Mikszáth u. j. Nagy Károly. (1245) 5 darab 100-as asztalos-bak eladó. Kanizsai út 7.___________(1242) K ifogástalan állapotban lévő dió- háló és ebédlő igényesnek eladó. Cím: Kotsyné, Kaposvár, Berzsenyi U. 28. (1241) Kaposvárott állomás közelében családi ház, kétszoba, fürdőszoba, összkomfortos. Balatonlellén utca folytatása 3000 négyszögöl szántó, alkalmas házhelyek, kedvező fizetéssel eladók. Érdeklődni: Fonyód, Szent István u. 44._________ (1158) Dió-háló, príma, fehér zománcos asztaltüzhely eladó. Laktanya u. 2. _____________;__________________(1156) F úvott-gumis, csővázas, sebességváltós, differenciálos, kardántengelyes szalagfűrész benzinmotorral eladó. Ara 12 000 forint. Cím: Tancsik János, Somogyszil. (1148) . Tömör-gumis, vasvázas magánmm' .Cor/k-"not"i,ral eladó. Ara 9000 forint. Tancsik János, Sog°gys21i- (U49) — ' ' l A !■*»; 2xkétszobás ház eladó. Feierész- ben beköltözhető, fele cserével. Sétatér u. 34. (H50) Eladó egy hálószoba-bútor Ktí faludy U. 42. sz. alatt. (U38) Kétszoba, konyhás. mellékhelyP ségből álló családi ház eladó Vétel esetén egy szoba kivételével elfoglalható. Cím a Hirdetőben. (1106) Kiskorpád községben azonnal el- adi5 gazdálkodásra és méhészetre kiválóan alkalmas helyen szoba. .áawíó/íT.!?!*51 áUÓ ház apaság! épületekkel, 10 kh. földdel és szén gyümö'csössel. Esetleg bérbe is lakossal együtt kiadó. Erdeltlód- k/1*// /SIT11 Jf»nosnénál, Kt«- korpád. TtiZEp-telenen. (11671 Egy antik hálószoba-bútor eladó MA]ua 1 u- 4. (n70) Eladó jó minőségű padlás és stu- 700n tetőcserép, aj- tó.k. Orel, Schrott József.____(U69I R óma-hegyen egy házhely eladó. Érdeklődni: Géza u. 20. (1171> Családi ház gazdasági épületekkel, 9 hold szántóval, 3 hold rét Molvánvban ^Szigetvár mellett) eladó. Érdeklődni: MolvÄ*»v, t»r>á(',s~ nál. (1174) ALLAS A Csökölyi Föidmúvesszövetke- zet I. számú vegyesboltjához azonnali belépéssel boltvezetőt keres. Jelentkezés a Csökölyi Föld- müvesszövetkezetnél. (1238) A Tapsonyi Gépállomás azonnali belépésre keres univerzális traktor- és motorszerelőket, továbbá szakképzett autó-, motor-, valamint hálózati villanyszerelőt és több éves gyakorlattal rendelkező esztergályost. Bérezés megegyézés szerint. (1204) Szakmunkás felvétel! Azonnali belépésre alkalmazunk l fő marós- esztergályost, 1 fő önálló dolgozó gumis (vulkanizáló), 1 fő önálló dolgozó autó-fényező szakmunkást. Jelentkezés: Szigetvári Műszaki és Fémipari V., Szigetvár, Zárda u. 2. __________________ (1144) G yakorlattal rendelkező könyvelőt azonnali belépésre keresünk, írásbeli Jelentkezést ^Képesített könyvelő« jeligére a Hirdetőbe kérünk, ___________________________(1163) B ejárónőt délelőtti elfoglaltságra azonnal felveszek. Vidáné, Kisfaludy u, 24. (1172) Autószerelő elhelyezkedne 30 éves gyakorlattal Dieselben, autóvillamosságban, gyakorlott, anyag- beszerzésben is jártas. Cím a Hirdetőbem________________ (1152) K önyvelő 10 éves gyakorlattal, Pénzügyi vonalon is jártas, állást keres. Cím a Hirdetőben. (1157) VEGYES Figyelem! Szaküzleteinkben f. hó 20-tol befőzési paradicsomvásárt tartunk. A paradicsom ára kg- ként 30 fillér. MÉK Központ (volt Mezőért). (1140) Ruhakölcsönzés, kis- és nagyestélyi,- madeira- és nylon-ruhák. Gyórfiné, Széchenyi tér 10. (1173) Zongorát bérbevennék. Cím a Hirdetőben. (1154) NYÍLT tér Férjemtől, Mezőfi Józseftől ai gusztus 14. óta különváltan éle érte semminemű felelősséget ne vállalok. Mezőfi József né, sz. Kovács Gizella Marcali, Rákóczi u. (Fent közűitekért sem a kiaaóhivatal, sem a szerkesztőség felelősséget nem vállal.) (1244) ÖSSZEKÖTTETÉS NÉLKÜL »Igazgató úr, kériekaiássan ..., ugye nem lesz akaúalya ...» Valamikor ilyen szavak kíséretében lépték át .az iroda küszöbét a jól öltözött, kemény-galléros, fényesre kefélt hajú urak. »Hogyne, kér- lekatássan, ez csak természetes, csekélység, tisztelt bátyám« - mondta az Igazgató. Es megnyílt az út... Ma már ritkábban fordul elő, hogy baráti kapcsolat, személyi Ismeretség segít: iskolai felvételhez az arra szellemi vagy egyéb okból alkalmatlan gyereket. De előfordul. Nem egyszer, nem kétszer. Azelőtt protekció névre hallgatott eme könnyebb elintézési mód. Kissé lrónikusan úgy mondják manapság, hogy »szocialista ösz- szeköttetés«. Am nevezzék így vagy úgy, mindenképp helytelen, lélekraérgező gyakorlat, mely értelmes, tehetséges - de sokszor a »tüztől« távoleső - gyermekek előtt zárja be á továbbtanulás kapuját. A művelődésügyi miniszter ezen a még meglévő és káros szokáson Is igyekezett változtatni, amikor nemrégiben módosította a gimnáziumi rendtartást. Az utasítás ugyanis előírja, hogy az igazgató az Iskolai Társadalmi Bizottság javaslata alapján dönt a gimnázium első osztályába jelentkező tanulók felvétele ügyében. Az új bizottság - melyre igen fontos, felelősség- teljes munka vár - elnöke az igazgató, tagjai az osztályfőnök, valamint a pártszervezet, a KISZ- bizottság, a tanács, a szakszervezet képviselője és a szülői munkaközösség elnöke. A bizottság a gimnáziumi felvételeken túl javaslatot tesz a diákotthoni felvételekre és az egyetemi továbbtanulásra is. A miniszteri utasítás kétségkívül Igazságos elbírálást követel és segíteni Igyekszik minél kisebbre csökkenteni a »szocialista összeköttetés« révén beiratkozható tanulók számát. A rendelet azonban önmagában nem biztosíthat teljes megoldást. Pedagógusaink, Igazgatóink szívügye kell legyen, hogv tehetséges, szorgalmas, elsősorban munkás és paraszt származású gyermekek tanuljanak tovább minden baráti kapcsolat, összeköttetés nélkül, »csupán« képességeik alapján. — IBUSZ különvonatot indítunk szeptember 7-én Keszthelyre. Részvételi jegy ára 17,50 Ft. Jegyelővétel szeptember 4-én 12 óráig az IBUSZ menetjegyirodában. (x) — FELHÍVÁS. A kaposvári Munkácsy Mihály Leánygimnázium levelező tagozatának igazgatósága felhívja a tagozat első osztályába jelentkezett és a többi osztály hallgatóit, hogy beiratkozás végett szeptember 1-én délután 3 órától 7 óráig az épület második emeleti irodájában jelenjenek meg. A tanítás szeptember 3-án délután 3 orakor kezdődik meg. Pótló- és javító vizsga szeptember 8-án lesz. Jelentkezés reggel 8-tól 9 óráig. A vizsgák délután 3 órakor kezdődnek. — Csurgón a sorozáson részt vevő fiatalokat a szünetben a községi KISZ-szervezetv fiataljai szórakoztatták műsorukkal. Ugyanakkor megjelent a sorozáson a munkásőrség egy tagja is, aki régi katonai élményeiről beszélgetett a fiatalokkal. — NEPMOVESZETI KIÁLLÍTÁS. A Somogy megyei Tanács VB. Idegenforgalmi Hivatala és Művelődésügyi Osztálya népművész találkozóval egybekötött népművészeti kiállítást rendez a megvp népművészeinek munkáiból a Ba- latonboglári járási Művelődési Házban. Az ünnepélyes megnyílás augusztus 31-én délelőtt 10 órakor lesz. Az ünnepség keretében adják át a megye legjobb népművészének az 1938. évi Kapoli Antal vándordíját — Folyó hó 22-én este a szuloki vasútállomásról a vagonból kirakás közben megszökött 1 db 1956. VI. 5-én született, 2 éves, zsemle-tarka üsző. Aki az üsző hollétéről tud, vagy gazdátlanul csatangolni látja, értesítse erről a Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat megyei központját, vagy a felvásárlót, a hely pontos megjelölésével. Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat; (x) — A lottó nyerőszámai a következők: 22, 29, 64, 83, 90. — A kaposvári TÜZÉP-télep szakszervezeti bizottsága szeptember első felében kibővített telepvezetői értekezletet tart, melyen a TÜZÉP főigazgatósága is képviselteti magát. Az értekezlet legfontosabb tárgya a vállalat takarékossági mozgalmának megszervezése. — Egyéni parasztok látogatnak el vasárnap a tabi Kossuth Termelőszövetkezetbe. A látogatást a járási mezőgazdasági osztály szervezi a szövetkezeti gazdálkodás eredményeinek ismertetése végett. — Hibaigazítás. Lapunk augusztus 27-i számában egy szerkesztői üzenetbe — téves információ miatt — hiba csúszott. Az üzenet helyesen így hangzik: »A földmérési díj fizetése augusztus 1-én vált esedékessé. A tartozást az említett időpont után közadók módjára kell behajtani.«