Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-04 / 104. szám

SOMOGYI NÉPLAP

4

Vasárnap, 1958. május 4.

A SZOVJET SOI IÓ NAPJA

Minden évben május 5-én ünnepeljük a szovjet sajtó napját. Negyvenhat évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg először Lenin kezdeményezésére a bolsevikok lapja, a Pravda.

A kegyetlen cári terror idején a dolgozók nagy eseményként ünnepelték a harcos forradalmi lap megjelenését. A munkások szerették a Pravdát és sokat írtak saját életükről, forradalmi harcukról a lap szerkesztőségének. Ezenkívül a nyomda és a szerkesztőség számára pénzt is gyűjtöttek. A lap a munkások útján a parasztokhoz is eljutott, akiket •szintén harcra buzdított a cárizmus ellen.

Ma már a Pravda az egész világhoz szól. Az egykori nmakásűjságból kifejlődött a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának harcos szócsöve. A lap naponta öt és fél millió példányban hirdeti a szocializmus igazságát.

A sajtó a szovjet hatalom évei alatt hatalommá vált.' Jelenleg az országban hét és fél ezer újság több mint 53 millió példányban jelenik meg. A sajtótermékeket a világ hatvan nyelvére fordítják le. A központi lapok mellett köztársasági, területi, kerületi és szakmai újságok is megjelennek, t Külön lapjuk és folyóiratuk van a pioníroknak, az ifjúságnak, az irodalom dolgozóinak, a vasutasoknak, kereskedelmi alkal- mazottaknak stb. A szovjet sajtó valóban a népet szolgálja, s erejét éppen a néppel tartott szoros kapcsolatából meríti.

; Jellemzői közé tartozik a magasfokú eszmeiség, az elvhűség és az igazmondás. A kommunista párt a sajtót eredményesen használja fel a néptömegek nevelésében.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a fiatal szovjet állam előtt legfontosabb feladatként a szocialista építés állt. Ezért a szovjet lapok különösen sokat foglalkoztak ■ a termelés kérdésével és a szocializmus építőinek nevelésével.

A sajtó a szovjet hatalom viszonyai között kollektív propagandistává, agitátorrá és szervezővé vált. Sokszor rendkívül nehéz körülmények között állt ki az iparosítást, a mezőgazdaság kollektivizálását, a szocialista munkaverseny kifejlődését gátló akadályok ledöntéséért. De a szovjet sajtó mindig az első sorokban harcolt a szocialista vívmányokért. A lapok hírt adtak az új gyárak és üzemek építéséről. Meggyőzték a parasztokat a kolhozrendszer előnyeiről és szították a szocialista munkaverseny tiizét. Büszkén hirdették a kommunista párt politikáját, amely a szovjet emberek jólétéért szállt síkra.

A szovjet sajtó jellemzői közé tartozik a demokratizmus te, Nincs olyan szovjet lap, amely ne támaszkodna a munkás- levelezők széleskörű hálózatára. A levelező-mozgalom a szovjet hatalom első éveiben kezdődött, s azóta kiterebélyesedett, színvonalában fejlődött. Ma már a lapok sok ezer munkás, paraszt és értelmiségi levelezőt tekinthetnek állandó munkatársuknak, akik tevékenyen részt vesznek a lap megírásában. A levelezők bátran leleplezik az osztályellenség próbálkozásait, bírálják a hibákat, s beszámolnak az új élet építésének megannyi eredményéről. A dolgozók levelei éltető erőt jelentenek az újságok számára. Hiszen csak ezeken keresztül kapcsolódhat be a sajtó a gyárak, kolhozok, intézmények mindennapi, lüktető életébe. így válnak a szovjet lapok az élet igazmondó tükreivé.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szavazása

New Yank (TASZSZ). Az ENSZ Biztonsági Tanácsának péntek délutáni ülésén szavazásra tették fel az amerikai határozati javaslatot, amely úgynevezett felügyeletet irányoz elő az Északi-sark vidékén. A Szovjetunió képviselője a javaslat, ellen szavazott, és így az egyhangúság elve alapján, amelynek értelmében a tanács valamennyi állandó tagjának hozzájárulása szükséges valamely javaslat eífo- , gadásához, az amerikai javaslatot nem fogadták el. A szovjet határozati javaslatot, amely azt követelte, hogy az amerikai katonai repülőgépek szüntessék be provokációs repüléseiket a Szovjetunió határai felé, kilenc szavazattal elutasították. Svédország megbízottja tartózkodott a szavazástól.

Marx a proletár nemzetköziségről

Május 5-oén ünnepli a világ munkásosztálya Marx Károly születésének 140. évfordulóját Ebből az alkalomból közöljük D. Sevesenko cikkét arról, mire tanít bennünket Marx a nemzetköziségről.

Marx legnagyobb érdemei közé tartoznak a nemzetköziségre, a dolgozók és a felszabadulásukért küzdő ösz- szes népek barátságára és testvériségére vonatkozó gondolatai. Marx szenvedélyesen harcolt a különböző országok dolgozói nemzetközi testvéri szövetségéinek létrehozásáért az elnyomók elleni közös harc érdekében. »A múlt tapasztalata megmutatta, hogyan bűnhődtek a munkások összhang nélküli erőfeszítéseik közös kudarcával, mert semmibe vették azt a testvéri köteléket, amelynek fenn kell állnia a különböző országok munkásai között és ösztönöznie kell őket arra, hogy szilárdan kitartsanak egymás mellett a felszabadulásért vívott minden küzdelmükben — írta Marx Károly 1864-ben »A nemzetközi munkásszövetség alapító üzenetében«. (Marx—Engels Válogatott Művek, I, kötet, Sziikna, 1949. 361. oldal.)

Marx nemzetköziségének alaptétele az a gondolat, hogy a népeiknek a forradialom és az ellenforradalom közötti döntő összecsapás pillanatában a forradalorfi oldalára kell állniuk. A kommunizmus nagy tudományos megalapítója a nemzetközi viszonyokat olyan kérdésnek tekintette, amely a naptömegek felszabadító mozgalma érdekeinek vian alárendelve. Ezért Marxnak a XIX. század derekán kiadott jelszava — »Világ proletárjai egyesüljetekI« — a népek testvéri egysége győzelmének jelszavává, a háború ellen, a tartós békéért vívott harc jelszavává vált. »A világ munkásainak szövetsége vjégulis lehetetlenné tesz minden háborút« — írta Marx 1870-ben az I. Intemacionálé tagjaihoz intézett felhívásában. Felszólította a munkásokat, harcoljanak az államok olyan külpolitikájáért, amely gátat vet a nemzeti torzsalkodás szításának és a rablóháborúk előkészítésének.

Marx Károly műveiben jelentős helyet foglal el a gyarmati országok felszabadításának kérdése. Marx gyűlölte a gyarmati rendszert és a faji megkülönböztetés miniden fajtáját. Az India történetére vonatkozó jegyzeteiben kifejti, hogyan növekedett Nagy-Britannia gyarmati impériuma az Indiát lakó népek vére árán. Marx a következőket írta: »Indiai uralmuk történetének lapjai aligha tanúskodnak másról, mint rombolásról. Az alkotás munkája alig tűnik elő a romhalmazból«. (Marx—'Engels Válogatott Művek, I. kötet, Szikra, 1949. 329. oldal.) Marx előre látta, hogy az angol uralom bukása Indiában elkerülhetetlen. »A más népet leigázó nép saját bilincseit kovácsolja« — ez volt a nemzetköziség nagy előhareosá- nak jelszava.

Az elnyomott népeik gyarmatosítás elleni nemzeti mozgalma tapasztalatainak alapján érett meg Marxban az a gondolat, hogy ezt a mozgalmat össze kell kapcsolni a világvárosok proletariátusának felszabadító harcával.

Marx gyarmati kérdésre vonatkozó nézeteinek megértése szempontjából igen érdekes az a levél, amelyet Engels — Marx zseniális harcostársa — 1882-ben írt Kari Kautskyhoz. A levélben Engels rámutatott, hogy az angol munkásosztály azáltal, hogy az angol gyarmati uralom gyümölcseit élvezi, saját erejét gyengíti, az angol burzsoáziától függő helyzetbe kerül és saját osztályfel- adataát nem képes magvalósítani. A győztes proletariátus véget kell, hogy vessen a gyarmati háborúk politikájának, mivel egyetlen idegen népet sem boldogíthat kényszer útján anélkül, hogy ezzel saját győzelmét alá ne ássa. Engels 'kifejti azt a mély gondolatot is, hogy ha az európai országokban végbemennek a szocialista átalakulások »ez olyan óriási erőt, olyan példát fog adni, hogy a félig civilizált országon maguktól követik azt«. (Marx— Engels Válogatott Levelek, Szikra kiadás, 1950. 416. oldal.)

A történelem teljes mértékben igazolta ezt a zseniális előrelátást.

Marx és Engels harca a nemzetköziség elveiért különösen nagy lendületet kapott a Párizsi Kommün ideje«. Marx és Engels a kommün első napjaitól kezdve, az I. Intemacionálé Főtanácsának élén állva, felhívták a Főtanács valamennyi szakosztályát, az egész nemzetközi proletariátust, a dolgozók első államának védelmére. Számos üzenetet küldtek a világ minden részébe, s ezekben megmagyarázták a párizsi proletárok fellépésének világtörténelmi jelentőségét és minden ország munkásait felszólították: védelmezzék meg francia testvéreiket.

Marx a nemzetközi munkásmozgalom vitathatatlan kötelességének tartotta, hogy teljes és osztatlan támogatásban részesítse azt az országot, ahol a nép kezében van a hatalom.

Marx minden nemzet számára ugyanazt a feladatot tűzte ki: a nép politikai hatalmának kiharcolását, s ugyanekkor megjegyezte, hogy e cél elérésére nem mindig alkalmasak ugvainazok az eszközök. Az egyik vagy másik ország nemzeti viszonyai által meghatározott konkrét kérdésiek megoldásában lehetőnek tartotta a harci eszközök: és módszerek változatosságát. »Tudjuk, hogy számolnunk kell az egyes országok intézményeivel, jogarnál és hagyományaival« — mondotta Marx 1872. szeptember 8-án az amsterdami nagygyűlésen tartott beszédében. »Mivel azonban a gazdasági és politikai fejlődés alapvető törvényszerűségei mindenütt azonosak, ezért a proletárpolitika elvei és céljai mindenütt, legalábbis minden nyugati országban ugyanazok lesznek.«

Marx a leghatározottabban elítélte azokat a kísérleteket, amelyek a nemzeti érdekeket szembe akarták állítani a nemzetköziekkel, a nemzeti eszmét a nemzetközi eszmével. Mindig abból a gondolatból indult ki, hosy a munkásimozgalomban a valódi nemzeti érdekek ugyanakkor valódi nemzetközi érdekek is.

A dolgozók nemzetközi szolidaritása, a harc, amelynek Marx Károly életét szentelte, ma a XX. század közepén hatalmas erővé vált. A szocialista szovjet köztársaságok megbonthatatlan szövetsége, a szocialista országotk megingathatatlan testvérisége, a tartós békéért, az imperialista reakció és a gyarmati rendszer ellen harcoló államok együttműködése, a népek egyre növekvő egysége az atomháború elleni harcban — lám, ezek a nemzetköziség híveinek kétségbevonhatatlan eredményei.

„Elítéljük az orvosetikárél megfeledkezett orvosok zsarolását...“

A Somogyi Néplap április 27-i számában megbotránkozással olvastunk a »Gyógyító kés — fertőzött erkölcs-« című cikkben arról, hogy miként feledkeznek meg orvosok magasztos hivatásukról. A marcali járás Orvos-egészségügyi Szakszervezete április 30-án tartotta negyedévi értekezletét, s ezen szó esett a hivatásukról megfeledkezett orvosok kufárkodásáról. A gyűlés részvevői — orvosok és középkáderek a legmesszebb- menően elítélik az orvosetikáról megfeledkezett orvosok

zsarolását. Mi, az egészségügy marcali járási,dolgozói a legsúlyosabb büntetést kérjük azokra, akik megfeledkeztek fogadalmukról, s szenvedő embertársaik helyzetét anyagi javak gyűjtésébe használják ki. Nem méltók arra, hogy az egészségügyi dolgozók soraiban foglaljanak helyet. Reméljük, hogy hasonlóképpen gondolkozik megyénk valameny- nyi becsületes orvosa és egészségügyi dolgozója.

Marcali 1958. április 30. KUCSERA ERNŐ járási SZ. B.-elnök.

Gondolatok A „GYÓGYÍTÓ KÉS — FÉR TŰZÖTT ERKÖL

(Április 27-én megjelent cikkünkkel kapcsolatban sok levél érke- • zett szerkesztőségünkbe. Ezek közül minden megjegyzés és változtatás nélkül közöljük az alábbi levelet. Szerk.)

Rendkívül megelégedésemre szolgált, hogy a Somogyi Népilap helyet adott hasábjain egy olyan cikknek, amely — úgy érzem — nemcsak a cikkíró nevében, hanem — bátran kiírhatom — Kaposvár összes betegei nevében szólalt fel a helyi orvostársadalom erkölcsi süllyedése ellen. A cikk nem vált aláírva. Véleményem szerint ez szükségtelen is lett vol- iM, hiszen olyannyira helyi társadalmi problémákról szólott, hogy azt valamennyi érintett aláírta volna, nem lett volna eleg hely a Somogyi Néplap hasábjain aláírásuk számára. Természetesen nem utánzásképpen, de mert én is három gyermek édesanyja vagyok, és mert nem bízom abban, hogy egyes helyi orvosok nem éreztetnék adott helyzetben neheztelésüket velem és gyermekeimmel szemben, így levelemet én sem írom alá név szerint, de arra kérem a szerkesztősé-: get, hogy levelemet közöljék le, és úgy hiszem, igen sokak Kövében szólok, ha arra kérem Önöket, hogy minél több hasonló tárgyú levélnek adjanak helyt lapjukban. Meggyőződésem, hogy a cikk igen nagy hatással van Kaposvár érintett orvosaira, és bizonyára egyesek rendkívül felháborodtak Búnak megjelenésén. A cikk jogosságát semmi esetre sem vitathatják, minthogy azonban a társadalom nevében íródott, engedjék meg, hogy néhány konkrét példával magam te bizonyítsam, hogy a cikkíró igenis Kaposvár összes betegeinek nevében szólott.

fje kívánom szögezni még azt is, hogy én sem az orvosok ellen szólalok fel, hanem kizárólag egyes orvosok kapzsisága, embertelensége, szívtelensége, önzése, sőt nagyképűsködése ellen, ami azonban az utóbbi időben ragályszerűen terjedni kezdett.

Nemcsak az édesanyáknak, a társadalomnak is drága kincse a gyermek. Ugyanakkor voltam már szem- és fültanűia esetnek, amikor a kaposvári szülészeten az orvos valósággal legorombított egy édesanyát, mert csecsemőié álla- thrta miatt aggodalmaskodni mert. és ezt ki is nyilvánította. B'iyem kellemetlen epizód árán érte csak el. hogy gyermekét a gyermekorvossal megvizsgáltassák, és kiderült, hogy nem «líHttalamil aggódott.

Ott és másutt is igen gyakran visszautasítják és »hisztériaként« kezelik az anyák aggodalmas érdeklődését, mintCmŰ CIKKHEZ

ha ez az aggodalom nem a legtermészetesebb dolog volna a világon.

Nem túlzók, lia azt állítom, hogy mi, édesanyák remegve félünk attól, hogy gyermekünket kénytelened legyünk bevinni a kaposvári kórház gyermekosztályára. Gyermekünk ott újabb fertőzéseknek van kitéve, mi. szülők pedig a Ieg- arrogánsabb lekezelésnek. Ha csak... valamivel meg nem tudjuk indítani az orvosi szűkszavúságot, mely kegyként közli velünk, hogy mire számíthatunk a gyermek gyógyulását illetően.

Jó lenne végre utána nézni, miért múlik el vasárnap vizit nélkül a gyermekosztályon; tüdőgyulladásos gyermeket miért kap vissza kólifertőzéssel az édesanyja; hány csecsemőt táplálnak végig ugyanazzal a mosatlan szopókával; és hány csecsemőt törülnek bele ugyanabba a fürdőlepedőbe egymás után.

Talán ez is magyarázata annak, hogy annyi gyermeket elvisznek a szülei Pécsre vagy Marcaliba. Ebből tanulságot kellene leszűrniük a helybeli gyermekorvosoknak, annál is inkább, mert nagyon sok gyermeket meggyógyítottak már Pécsett és Marcaliban, akin itt nem segítettek. E helyett azonban az édesanya titkolni kénytelen az SZTK-gyermekorvos előtt, hogy ki kezelte ki gyermekét a betegségből, mert ki van téve annak, hogy ezután az SZTK-gyermekorvos megtagadja a gyermek kezelését — egyszerű torokgyulladás esetén is — nem éppen udvarias szavak kíséretében.

Szeretném felhívni a figyelmet arra a lehetetlen helyzetre is — amiről nem az orvosok tehetnek —, hogy lázas, beteg gyermekeinket esőben, hóban, szélben kénytelenek vagyunk levinni az SZTK-rendelésre, mert beteg felnőttekhez kijön a körzeti orvos,, de beteg gyermekeinkhez nem jön ki SZTK-gyermekorvos. Ott azután órákhosszat várakozunk gyermekünkkel más betegségekkel fertőzött gyermekek társaságában, vagy ha ezt el akarjuk kerülni, kénytelenek vagyunk privát gyermekorvost kihívni, és megfizetni sok esetben a vizit díián felül a taxi várakozási és viteldíiát is.

Szóló1; azoknak az orvosoknak lelkiismeretéhez, aktk visszaélnek az anyák aggodalmával, szorult helyzetével, és háromszor, négyszer odarendelik magukhoz a beteg gyermeket. anélkül, boey bármit tennének vele, de a vizitdíiat mindannyiszor beszedik. Melyik édesanya nem vinné el gyermekét százszor is orvosához, ha az aggódást okozó célzásokat tesz a kisgyermek állapotára nézve?

Én nem akarom bántani senkinek a privát rendelését.

Mindenkinek joga van elmenni privát orvoshoz, ha anyagi helyzete megengedi, vagy ha úgy látja jobbnak. S az orvosnak szüksége van rendezett, nyugodt anyagi körülményekre ahhoz, hogy teljesen munkájának szentelhesse magát. Lehet, hogy az orvosnak autóra is szüksége van, hogy betegeihez könnyebben eljuthasson. De vajon minden orvos csak ezért akar autót? Talán meglepő, de most az orvosok feleségéhez is volna néhány szavam. Amikor igényeikkel a többi asszony fölé kívánnak emelkedni, gondoljanak arra, hogy azok a »csúszópénzek«, melyeket orvos-férjük elfogad, s amelyből ők az utolsó divat szerint túllicitálják egymást az öltözködésben, azok a pénzek emberek verejtékét, sóhaját, lemondását jelentik Sok múlik azon is. hogy ők minek tekintik férjük hivatását: jövedelmező foglalkozásnak-e, amiből minél jobban kívánnak élni, vagy az emberszeretet hivatásának? Ennyit erről.

És végül hálámat és szeretetemet fejezem ki azok iránt az orvosok iránt, akik szintén itt vannak közöttünk, s akikre fentiek nem vonatkoznak; akik önzetlenül sietnek embertársaik segítségére: akik nem »vág«-nak, hanem gyógyítanak; akiknek műtétje után nem kell egyetlen családnak sem áruba bocsátani ingóságait, csakhogy a tiszteletdíjat kifizethesse; akik szegény betegeiktől nem fogadnak el fizetséget, sőt a maguk költségére juttatnak nekik gyógyszert, ha az sürgősen szükséges; akik éjjel, taxi nélkül is elsietnek oda. ahol múlhatatlanul szükség van ráiuk egy emberélet érdekében, s akik nem akarnak magzatelhajtásokból meggazdagodni.

Tudom, sokszor mi, betegek is hibásak vagyunk. De higgyék el, mi nem akarunk orvosokat megvesztegetni. Az elharapódzott példa az, ami arra indít bennünket, hogy pénz nélkül nem remélünk megfelelő bánásmódot, sőt sok esetben saját keserű tapasztalatunk. Ebben a helyzetben mi. betegek vaevnnk a kiszolgáltatottak, kiszolgáltatva bajunkban egv ember tudásának, lelkiismeretességének, emberségének, aki arro tett esküt, bogy emberéleteket fog megmenteni. N« felediék ezt az esküt. meri. h.a az ormosok r»m kezdeményezik a kapzsiság és anvagj érdekek felszámolását, mi betegek, énpen fent loírt helyzetünknél fogva vajmi keveset tehetünk annak érdekében.

Azoktól várunk nemcsak gyógyulást, hanem több sze- retetet, megértést és emberséget, akik éppen ezt választották hivatásuknak.

EGY KAPOSVÁRI ÉDESANYA