Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-20 / 93. szám
SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1958. április 20. A mernyei kezdeményezés Egy területi pártbizottság munkája bárom bőnap tükrében te gyalog elindulni lakásától, (télen), s másutt meghatni, hogy időben érkezzék meg a területi pártbizottság ülésére. A közelmúltban a járási párt-végrehajtó bizottság a helyszínen, Memyén tárgyalta meg a három hónapos tapasztalatait. Itt is kitűnt, mennyire jól ismerik a bizottsági tagok a terület helyzetét. S ha három hónap nem is elegendő, hogy határozott, mindenre kiterjedő következtetést vonjunk le, a kaposvári járási elvtársak tettére helyeslő igent adott. Mi más, ha nem a tegnap, az elmúlt hónapok gyümölcse, hogy a Mernye körüli községekben egyre többen kérik felvételüket a pártba — köztük számos dolgozó paraszt —, ami azt is mutatja, hogy nő, gyarapszik a községekben pártunk tekintélye. Elevenebb közelségibe kerülnek a kommunisták a párton- kívüliekkel, mert több mód, alkalom kínálkozik ily módon, hogy a nép szava eljusson a párt vezető szerveihez. A somodor! tanács éléről például így kerültek el a néppel barátkozni nem tudó, nem akaró vezetők. Amikor a Mernyei Gépállomáson létrehozták a 14 községet átfogó területi bizottságot, voltak fenntartások, jogos kételyek—nem vezet-e ez a járási pártirányító szerv tekintélyének csökkenéséhez, avagy nem jelent-e újabb bürokrati- zálódást a pártéletben. Nos, az eltelt három hónap tapasztalatai a kérdésekre nemmel feleitek. Nem kell ettől tartani, már csak azért sem, mert a területi pártbizottság javaslatait csak a járási pártbizottság emelheti határozattá. Ám azt meg lehetett állapítani hogy a mernyei elvtársak egyetlen olyan javaslatot sem terjesztettek a járás elé, amelyet visz- sza kellett volna utasítani. Egy szó mint száz, a mer- nyei kezdeményezés ma még gyermekcipőben jár ugyan, mégis eredményesnek mondható, s mint a kaposvári elvtársak is tartják róla, idővel érdemes lesz kiterjeszteniük a másik három gépállomásukra is. Varga József ITVWTWWTTWTTTTTTVV'rVTTVVI'VTTTTVVTVTTVVTVTTTTTTWVVTVTVTTTTVVTV'rTTWVTVY ímfTTTfHflWIW Amit három hónappal ezelőtt kigondoltak és véghez is vittek a kaposvári járási párt- bizottság vezetői, a maga nemében valóban újszerű, kezdeményező lépés volt. Hiába keresnénk, nem találnánk az MSZMP szervezeti szabályzatában pontot, amely — hogy képletesen mondjuk — »igazolná« lépésüket. A kaposvári elvtársak nem tettek egyebet, mint keresték és keresik a pártmimka legjobb formáit, módszereit, amelyek közelebb viszik őket is, a falusi kommunistákat is az élethez, az emberekhez. Kezdeményezésük annak az újfajta munkastílusnak a terméke, melyet a Központi Bizottság kezdett el, s amely arra irányul, hogy bátran hagyjuk el mindazt, amiről bebizonyosodott, hogy nem jó, és ne féljünk felkarolni, elterjeszteni, ami ugyan kezdetben kisebb- nagyobb nehézséggel jár, de van jövője, biztató alapja. Nos. így tettek a kaposvári járási eivtársak is. Az ellenforradalom által lerombolt, szétzilált pártszervezetek újjáélesztése hatalmas próbatétel elé állította a járási pártbizottságoknak a régihez viszonyítva ugyancsak megfogyatkozott apparátusát. A régi vezetésű stilus hozzászoktatta a falusi kommunistákat, hogy állandóan hónuk alatt érezzék a járásiak kezét. Ki ne emlékeznék az egy év előtti időikre: a munkának micsoda óriási terhe nehezedett akkor a kommunisták vállára. S mint azóta látjuk: a pártot nemcsak felépítettük, de erősebbé, egységesebbé forrasztottuk, mint amilyen valaha is volt. Az életet kibouiakoztattub, s ma több a hit az emberekben, mint azelőtt, mert megtanulták sajátjukat becsülni érdeme szerint. S hátha még azt is tudjuk, hogy a párt erőát- csoportosítást végzett, leküzdötte a bürokratikus kinövéseket, hogy nem felére, hanem majdnem egytizedére csökkentette a függetlenített pártapparátust. Egy-agy hivatásos pártmunkásra nem két, hanem tizenkét községnél is több esett a kaposvári járásban. Ebből magától értetődik, hogy ha régen ki lehetett ás elégítem a falusi pártszervezetek >-daj- kálási« igényét, ezt a mostani erőforrás sehogy sem engedheti meg. Sem a nehéz napokban, sem most. A járás nagy, nehezebb ösz- szefogni. öt gépállomás, hat állami és célgazdaság, 15 ezer egyéni gazda gondját, örömét, baját megismerni, munkáját segíteni nem érmen könnyű dolog. A hat-nyolc hivatásos oártmunkásnalk hetvenhét, vagy még annál is több helyre elvinni a párt szavát, jócskán okoz gondot, fejtörést. A gépállomás mint politikai centrum A múlt év vesén hangzott el az az épkézláb javaslat a pártbizottságon: tegyék a politikai élet centrumaivá a járás valamennyi községét átfogó gépállomásokat. Kezdeményezésként, bő hatáskörrel felruház* va, a Mamvei Gépállomáshoz tartozó 14 község területére létrehoztak egy 21 tagú területi pártbizottságot. A területi pártbizottság élére az egyik fiatal és képzett munkatársat, Bendy Géza elvtársat küldtek ki. Bendy elvtársnak már voltak vezetési tapasztalatai, hiszen több évet töltött hivatásos pártmunkásként a pártbizottságban. A bizottság elé azt tűzték feladatul, törődjön területének valamennyi gondjával és kérdésével. Az első előnye ennek, hogy csökkentette a járási pártbizottság terhét. Amióta a terü- teti pártbizottságot létrehozták, onnan úgyszólván nem érkezik oanasz a járáshoz, mert a területi bizottság tagjai ott, helyben gyakrabban találkoznak az emberekkel, a pártszervezetek vezetőivel, a bajokat idejében orvosolják, eszmecseréket folytatnak; ahol valami rosszat seitenek, figyelmezte tik az illetékeseket, nehogy nagyobb baj keletkezzék. N°m kevésbé jelentős eredmény, hogy sikerült sók elvtársat megmozgatni, csatasorba állítaná. Jó volt hallani Petrekaináts Andor elvtárstól, hogy az az elvtárs, akire ezelőtt szinte úgy kellett rátukmálni a pártmunkét, most a pártbizottságba való beválasztása után képes volt előző esEMLÉKÉRE L1 — Ö, jók és megértők... Csakhát másképpen nehéz... Még az a jó, hogy van egy varrógépem. — Igen, igen... Hát persze. — Már vége felé járt a levélnek. — És mondja, miért nem a férje intézi el az ilyen tennivalókat? Ez mégiscsak férfidolog, nem?... Az asszony alig észrevehetően felsóhajtott. — Igen, igaz... De én egyedül vagyok... A titkár döbbenten hagyta abba a gépelést... Visszafordult az asszonyhoz... — Itt hagyott... Már régen — erősítette meg Tóthné. — Ivott, aztán talált egy fiatalabbat. — Sajnálom magát... De nem értem, hisz maga is elég fiatal asszony. A negyvenet biztosan nem érte el... — Igen, harmincöt vagyok... Mikor elment, éppen harminc voltam... Tizenötévesen mentem hozzá, szerettem egész szívemmel, ahogy csak egyszer szerethet ßz ember... Ő is szeretett, a maga módján... Ott volt katona a falunkban, Jó fiú volt, erős, heves és duhaj, mint a fiatalok általában. .. Aztán egybekeltünk és akkor jöttem rá, hogy nem szeret dolgozni, és olyan, mint egy vándormadár... Sokat szenvedtem, mikor feljöttünk a városba... Inni kezdett, s egy idő múlva go- rombáskodni... Ha részegen jött haza, ütött-vert... Aztán megtudtam, hogy van valakije. .. — Az borzasztó lehetett... — Az volt.:. Brigádvezető volt akkor egy gazdaságban... A fülembe jutott néha. hogy erőszakoskodik olt a lányokkal, de ügyet sem vetettem rá... Utána se jártam soha, annál többre becsültem magam. .. De egyszer véletlenül láttam, hogy egy kifestett nő belekarol... Azt az estét és éjszakát végigsírtam. Ott feküdt mellettem részegen. Én meg fenn ültem az ágyon és sírtam... A négy szép gyereket néztem az ágyon... Most már csak ők maradtak nekem, gondoltam magamban. övéké lesz az életem... De nem szóltam neki ezután sem... — De mégis, hát az pokol lehetett, hogy bírta ki? ~ Tudja, elvtárs — mosolygott szomorúan az asszony az én apám meg az anyám csodálatosan szép életet éltek. .. Pedig cselédek voltak, nehezen nevieltek bennünket. .. De a mi földes szobánkban soha nem volt egy hangos szó... Az anyám szófián volt és hűséges, ragaszkodó természetű... Amikor megcsókolt a menyasszonybúcsúztatókor, én elhatároztam, hogy olyan leszek, mint ő... Berényi látta, hogy meg- vizesedik az asszony szeme. Zavartan elfordult, és befejezte a levelet. Addigra Tóthné is erőt vett magán... Qok szerencsét kívánok a gyerekeknek — mondta kicsit erőltetett vidámságnál a titkár, aztán megértő tekintettel az asszony szemébe nézve még hozzátette: — Magának meg jó erőt, és egészséget, hogy boldogabb embereket neveljen... Nem folytatta, érezte, Tóthné érti őt. Enyhén piros volt az arca és a hála sugárzott felé tekintetéből. — Nagyon köszönöm, titkár elvtárs, de nemcsak a segítséget. .. A magamfajta asz- szony ritkán tudja megosztani valakivel a gondját... S jólesik, ha van, aki meghallgatja. .. Ezután sokáig nem beszélték egymással, amit kellett, úgyis megtudták. Pár hónap | múlva az asszony boldogan újságolta, felvették a gyereket az iskolába. — De nehéz lesz magának, nem baj? — kérdezte Berényi. — En már nem, számítok, ő legyen boldog az életében... Hadd csinálja, amit szeret... Meg aztán itt a többi, oly szépen cseperednek, nem maradok magamra... Elmúlt ismét néhány hónap, eljött április negyediké, Berényit elővette betegsége, de azért felöltötte munkásőr- egyenruháját, és ott állt a koszorúzásnál, egyenesen, feszesen. Utána hazament, és rögtön lef eküdt... Mikor felébredt, egy kis rózsaszínű csomagot látott meg az éjjeliszekrényen. — Egy kisfiú volt itt, az üzemedből Tóthné fia, az hozta — mondta felesége. Felült az ágyon, odament hozzá az asszony, meg a hároméves kislánya is. A csomagban egy szürke ruhadarabokból összevarrt kis nyuszi volt. agyot nevettek. Terilze, 1 a kislány, bohókásan felhúzta kis szemöldökét, és ujjúval odamutatott az ajándékra: — Nézd, pápád, pilos szeme van a kis nyuszikának.. . — Az ám, de még ha látnád, ott belül milyen piros a szívecskéje... — Pilos a szívecskéje? — nézett rá ártatlanul, hogy összeszorult a torka tőle. — Piros bizony, lángviros — bizonygatta és újra nagyokat nevettek... \ CSÁKVÁR1 JÁNOS ÉVVEL EZELŐTT, 1810. április 22-én született Vlagyimir Ujics Lenin, az a férfiú, aki Marx iüároiy óta elméleti és | gyakorlati téren a legtöbbet tette a proletariátus, az összes elnyomott osztályok és nemzetek felszabad/; ásóért. Akinek zseniális előrelátása alapján és vezetésével kivívta az orosz munkásosztály a munkások és a parasztok hatalmát, megteremtette a proletariátus diktatúráját. Lenin születése egybeesett a párizsi J;om- mün bukásával, mely után a nyugat-európai proletariátusnak egészen a XX. század elejéig jelentős forradalmi megmozdulásai nem voltak. S az egész munkásmozgalomban — különösen Marx Károly halála után — a reformokért folyó harc, a parlamenti szószátyárkodás és nem a szocialista forradalom lett a fő cél. És ahogy minden kor törvényszerűen megszüli a történelmi szükségszerűségnek: megfelelő kiemelkedő vezéralakjait, úgy szülte e kor Lenint is. A proletariátus forradalmi harcának központja a XIX. század végén Európából Orosz- országba tevődött át. Az elnyomott, rabságba döntött, kiszipolyozott orosz munkásosztály ekkor kezdett felemelkedni, kezdte próbálgatni és megmutatni erejét. A múlt század utolsó esztendeiben az orosz marxisták között feltűnt egy fiatalember, aki csodálatot és tiszteletet keltett magával szemben alapos marxista tudásával, képzettségével és előrelátásával. A fiatal, 24 éves Lenin már 1894-ben, amikor az orosz munkásmozgalom még igen kezdetleges, szétaprózott volt, a »Kik azok a népbarátok és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?« című művében megírja zseniális előre mutató .jövendölését: »Az orosz munkás az összes demokratikus elemek élére állva, letiporja az abszolutizmust, és a nyílt politikai harc egyenes útján elvezeti az orosz proletariátust (vállvetve minden ország proletariátusával) a győzelmes kommunista forradalomig«. ENIN ott volt az elsők közt, amikor elkezdték szervezni az orosz munkásosztályt önálló forradalmi erőként. Majd a polgári forradalom vezetőjévé való formálásával létrejön az az újtípusú forradalmi párt, melynek elméleti megalapozása, párttá szervezése, döntő forradalmi erővé való gyúrása egybeforrott Lenin nevével, egész elméleti és gyakorlati tevékenységével. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a történelem nem ismer még egy olyan példát, hogy valaha, valahol ideológiailag olyan alapossággal elő lett volna készítve egy politikai párt megteremtése, mint a bolsevikok pártja Oroszországban. Be ahhoz, hogy ez az újtípusú forradalmi part létrejöhessen, csapást kellett mérni minden aníimarxista, revizionista, opportunista áramlatra, mely akkor nemcsak Oroszország, hanem a nyugat-európai országok munkás- mozgalmát is átitatta és bénította. Tovább kellett fejleszteni a marxizmust a fejlődés új körülményeinek figyelembevételével, az imperializmus korának megfelelően. Ezt a hatalmas feladatot vállalta magára Lenin, és maradék nélkül teljesítette is. Lenin nemcsak megmutatta az imperializmus igazi, rabló, népellenes voltát, törvényszerű fejlődési irányát. Nemcsak lerántotta róla úgy a leplet, mint senki más, hanem megmutatta azokat az utakat, módokat és eszközöket is, melyekkel győzedelmeskedhet a munkás- osztály az imperializmus felett. Kimutatta, hogy az imperializmus a kapitalista feilő- dés utolsó fázisa, mely után már a szocialista forradalom következik. Legfontosabb feltételként ehhez Lenin az újtípusú, forradalmi párt létrehozását, a munkásosztály legjobbjainak e pártba való tömörítését tartotta, mert világosan látta, hogy a nyugati országok szociáldemokrata pártjai már rév hátat- fordítottak a forradalomnak, s legalább úgy félnek tőle, mint maga a burzsoázia. Az opportunista irányzatok elméleti síkon való leleplezésével Lenin nemcsak az orosz- országi opportunista irányzatokra, hanem egyszersmind a nemzetközi opportunizmusra is komoly és súlyos csapásokat mért. Kimutatta. hogy az opportunizmus elleni harc elkerülhetetlenül szerves része a proletárforradalom előkészítésének, s az ellene való harc elhanyagolása egyet jelent a proletariátus hatalmának megteremtéséről való lemondással. Lenin formálta, nevelte, elméletileg és gyakorlatilag előkészítette az orosz bolsevikokat a cárizmus megdöntésére, s amikor eljött az arra legalkalmasabb pillanat, az orosz proletariátus az ő vezetésével és irányításával in- I dúlt rohamra a rothadt és elavult cári rend- jszer ellen, és azt megsemmisítve valósította meg a proletárdiktatúrát. De Lenin tanítása nemcsak az orosz proletariátus kezébe adott legyőzhetetlen fegyvert, i hanem a világ minden országa elnyomott, kizsákmányolt munkásosztályának is. Napjaink történelme fényesen igazolja, nemcsak a lenl- nizmus igazát, életrevalóságát, hanem azt is, hogy a világ dolgozói égető problémáinak megoldásához egyedül ez az elmélet, ez a tanítás ad megfelelő útmutatást. A lenini tanítások még csak néhány évtizedesek. S ha figyelembe vesszük e történelmi szempontból igen rövid időt, láthatjuk, hogy a lenini tanítások ez idő alatt nemcsak elterjedtek az egész világon, s ma sokkal Inkább, mint bármikor, a dolgozó milliók vonzalma e tanításokhoz nő, hanem láthatjuk azt is, hogy azóta már a világ egyharmada gyakorlatban valósítja meg a lenini tanításokat. Mindez igazolja, hagy a leninizmus, lenini tanítások nem ma, hanem már régóta nemzetközi közkinccsé, a nemzetközi proletariátus éles és legyőzhetetlen fegyverévé váltak. S e fegyvert a nemzetközi proletariátus egyre jobban és eredményesebben forgatja. Éppen ezért Lenint és tanítását a világ proletárjai magukénak érzik és vallják, bármelyik táján is éljenek a világnak. Lenin volt az, aki a II. Internacionálé szégyenletes árulása és teljes csődbejutásakor világosan felismerte, hogy új, harcos, forradalmi kommunista internacionáléra van szükség. Azért, hogy összefogja a nemzetközi forradalmi proletariátus erejét, s azért is, hogy a világ különböző nemzeteinek kommunista mozgalmai [megerősödjenek, megfelelően ismerjék, tanulmányozzák és felhasználják az első proletár állam, a szocializmus építésének gyakorlati eredményeit és tapasztalatait is saját munkájukban. V ILÁGOSAN LÁTTA Lenin, és megingathatatlanul bízott abban, hogy a fejlődés elkerülhetetlenül a szocializmus teljes győzelméhez fog vezetni az egész világon. Egyik utolsó, az »Inkább kevesebbet, de jobban« című művében így ír erről: »A harc kimenetelét végeredményben az határozza meg, hogy Oroszország, India, Kína stb. világ lakosságának óriási többségét alkotják. S az utóbbi évek folyamán éppen a Föld lakosságának ez a többsége sodródik bele rendkívül gyorsasággal a felszabadulásért folyó harcba úgy, hogy ebben az értelemben a kételynek még csak az árnyéka sem férhet ahhoz, hogy mi lesz a világot átfogó harc végső megoldása. Ebben az értelemben a szocializmus végleges győzelme tökéletesen és feltétlenül biztosítva van. Az orosz proletariátus győzelmes forradalma után Lenin minden erejével és tudásával vetette magát az új állam, az új élet építésébe. Vezette a kíméletlen és rendkívül nehéz viszonyok közötti harcot a polgárháború, az intervenció idején, s utána a hatalmas szovjet állam szocialista építését. Kidolgozta részletesen a szocialista építés összes főbb kérdéseit, gyakorlati megvalósításának módját, a fejlődés irányát és üteméi. Megmutatta azt az utat, mely a szocializmushoz vezet. Ezen az úton haladt és halad a Szovjetunió és ma már a világ lakosságának egyharmada. Ezen az úton haladunk mi is, s büszkék lehetünk és vagyunk arra, hogy ez útra léptünk. A magyar munkás, a magyar paraszt kizsákmá- nyoltja, kisemmizettje volt az országnak évszázadokon át, csak azóta gazdája ennek az országnak, amióta a lenini tanításokat a hatalmon lévő munkásosztály a mindennapi életben megvalósítja. A lenini tanítások hatásaként alapvető változások történtek a világon, bár e tanítások történelmi szempontból igen fiatalok. De amik eddig történtek, azok még csak a kezdetét jelentik annak az átalakulásnak, mely a világon végbe fog menni. Nemesak az elmúlt évtizedek, hanem a jövő évszázadok is a le- ninizmuséi, mert ez a tanítás mint fényszóró mutatja az egyetlen járható utat minden ország proletariátusa számára, s ezt egyre határozottabban felismeri minden nép. A világ dolgozói előtt elhallgatni, eltitkolni ma már nem lehet azt, hogy hogyan élnek, hogy váltak gazdáivá hazájuknak a felszabadult népek. A kapitalizmus megdönthetetlcnségébe, örökkévalóságába vetett hit, az erről szóló mese szertefoszlott. A világ népei előtt a köd felszállt; ezt a ködöt a világ egyharmadán a lenini tanítások, azok gyakorlati megvalósítása űzte el. Hányszor próbálták a marxizmus—leninizmus minden rendű és rangú ellenségei elhallgatással, ferdítéssel, meghamisítással, hazugságokkal e tanításokat eltemetni! Hányszor szórtak rá átkot, máglyára vetették e műveket, hányszor fecsegtek csődbejutásáról. És vágy-, álmuk nemcsak, hogy nem teljesült, hanem ellenkezőleg, minden évtized a marxi—lenini tanítások újabb és újabb sikereiről és térhódításáról tanúskodik. A lenini tanításokkal felvértezett kommunisták a világ minden táján — ott is, ahol még gyengék, üldözik őket, nem győztek még, nem vívták ki a munkások hatalmát — optimisták. Bizakodással, a győzelem biztos tudatában néznek a jövőbe, mert tudják, hogy a történelem, a fejlődés kerekének forgását akadályozni lehet, de megállítani soha. Tudják, hogy el fog jönni, mert el kell jönnie annak a napnak, amikor a népek lerázzák rabláncaikat, és a szebb, boldogabb jövő kitárul előttük. A íörténelem kereke feltartóztathatatlanul efelé forog, s ezt semmiféle erő vagy hatalom megakadályozni nem tudja. V LAGYIMIR ILJICS LENIN életéről, világot átformáló munkájáról természetesen kellő jelentőséggel nem egy cikkei, hanem könyveket lehetne írni. E cikk még csak vázlatát sem adhatja elméleti és gyakorlati munkássága méltatásának. 'Csupán azt célozza, hogy Lenin születésének évfordulóján emlékezzünk Rá, emlékezzünk arra a férfiúra, akinek a kizsákmányolástól felszabadult népek oly sokat köszönhetnek, és ismételten hűségünket nyilvánítsuk a lenini tanítások mellett. Újra hangsúlyozzuk megingathatatlan meggyőződésünket, hogy a lenini eszmék örökké élni fognak, és fényük beragyogja, megmutatja a boldog jövő felé vezető utat. NAGY LAJOS
