Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-31 / 26. szám

4MIOQTI NfPLAP 2 Péntek, 1Ö5S. január 31, A francia—nyugatnémet—olasz egyezmény ellentmond a JSyugateurópai Unió szellemének — vélik Londonban Párizs (MTI). Jeaa Weátz, a te Monde londoni kfilönludá- sitója írja a lap jiumár 24-i . számában: Londonban sajnálatos kez- letnén.yezcsnek tartják a fegy- . v.'.figjrártá'sra vonatkozó fran- ' cia.—nyugatnémet—olarz egyez­ményt, De hivatalos körökben egyeldre gondosan tartózkod­nak a vélenaónyayitvárMtástól, mert ez még inkább elmérge- síthetné a helyzetet. Általában úgy vélik, hogy a bonni érte­kezlet olyan csapást mért a Nyugateurópai Unióra, ame­lyet az csak igen «ebesen fog kiheverni. Az első angol kifogás amiatt «. mód miatt merült fel, aho­gyan a három ország ezt az ügyet kezelte. A nyugatnémet hadügyminisztérium szóvivője ugyanis néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a bonni ta­lálkozóra nem szükséges meg­hívni Niagy-Brítanniát, hiszen **nár megszervezték az angol —nyugatnémet fegyverkezési együttműködést-«. Ezt az érvet nem tartják túlságosan meg­győzőnek Londonban. Meg vannak győződve arról, hogy a párizsi, a bonni és a római kormány megállapodott ab­ban, hogy Nagy-Britanniát nem vonják be ezekbe a ta­nácskozásokba. Az angolok igen önkényes magatartás bi­zonyítékát látják abban a tény­ben, hogy a Nyugateurópai Uniót még csak nem is tájé­koztatják a találkozóról, jólle­het. elvben ez a szerv illetékes ellenőrizmi az európai fegyver- gyártást. Nem vitás, hogy Londonban meglehetősen tisztábán vannak bizonyos' okokkal, amelyek ilyen «elszigetelődő« magatar­tásra készítették az európai szárazföld három országét. «Míg az európai szárazföld or­szágai arra törekszenek, hogy megvédjék területüket az eset­leges elözönléssel szemben, ad­dig az angol—amerikai straté­gia azoknak a nukleáris fegy­vereknek a bevetésén alapszik, amelyeket végeredményben az Egyesült Államok ellenőriz«. Határozott nyugtalanság nyilvánul ..ieg akitor is, ami­kor annak a szerepnek a meg­határozásáról van szó, ame­lyet esetleg a németek fognak betölteni a franciák nukleáris kutatási és gyártási program­jában. Bár hivatalosan sem­miféle felvilágosítást sem ad­tak erről a kérdésről, az ango­lok máris meg vannak győződ­ve arról, hogy a párizsi kor­mán}' igyekszik technikai és pénzügyi segítséget kapni Nyu- sat-Németországtól, hogy Franciaország a negyedik nuk­leáris hatalommá válhasson A három bonni szerződő fél magatartása mindén bizonnyal befolyásolja majd London ma­gatartását a tekintetben, hogy továbbra is tartson-e csapato­kat Nyugat-Európában. Amerikai vélemény Hruscsov beszédéről New York (TASZSZ). White, az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője nyilatkozott Hruscsov minszki beszédének a nemzetközi helyzetre vonat­kozó részleteivel kapcsolatban. Mint az UP hírügynökség washingtoni tudósítójának je­lentéséből kitűnik, White azt állította, hogy Hruscsov beszé­dében «-ferde nézeteket« han­goztatott az Egyesült Államok politikájáról. White nem volt hajlandó megmagyarázni, mire gondol ezzel az állításával. Mindamellett — írja a tudósí­tó — más hivatalos személyi­ségek rámutattak arra, hogy az amerikai külügyminisztérium­nak ez a «-panasza« Hruscsov beszédének arra a részére vo­natkozik, amely szerint az Egyesült Államok olyan fegy­ver eltiltását szeretné, amely esetleg fenyegetheti, de kezé­ben akar tartani olyan másfaj­ta fegyvereket, amelyeknek se­gítségével félelemben lehet tartani az egész világot. White azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok még mindig azt a nézetet vallja, hogy mindennemű legmaga- sabbszántű értekezletet meg kell előzniük alacsonyabb szín­vonalon tartandó tanácskozá­soknak, amelyeken «-jelentős mértékben megegyezés« jöhet­ne létre. A TASZSZ közleménye Eisenhower nyilatkozatáról Washington (TASZSZ). A Fehér Ház közölte Eisenho­wer elnök következő nyilat­kozatát: «Örömmel veszem tudomásul, ho=W a külügymi­nisztérium a Szovjetunió wash­ingtoni nagykövetével olyan egyezményt kötött, amely -bi­zonyos cserét irányoz elő kul­turális, műszaki és népműve­lési területen. Remélem, hogy ez az egyezmény abban a szel­lemben valósul meg, mint amilyenben a tárgyalások folytak. Őszintén hiszem, hogy az ilyenfajta egyezmények eredményeképpen javulni fog a kölcsönös megértés az Egye­sült Államok és a Szovjetunió népei között.« A Reuter tudósítóját kiutasították Albániából Tirana (ATA). Január 22-én saját kérelmére Albániába ér­kezett Sidney Weiland, a Reu­ter tudósítója. Az elmúlt na­pokban minden lehetősége megvolt, hogy ellátogasson kü­lönböző városokba. Tiranában és másutt megtekintette az ipari üzemeket s a kulturális intézményeket. Alkalma volt beszélgetni az albán dolgozók­kal és értelmiségiekkel is. De időközben Tiranából olyan tu­dósítást küldött a Reuter-iro- dának, amelyben megrágal­mazta Albániát és durván megsértette az albán nép mél­tóságát. A Reuter hírügynök­ség január 29-én közölte ezt a tudósítást. Ugyanazon a napon az albán külügyminisztérium sajtóosztá- 'yára kérették Sidney Weilan- dot és közölték vele, hogy tűr­hetetlen eljárása miatt tovább nem maradhat Albániában és haladéktalanul el kell távoznia. Sidney Weiland január 29-én elutazott Albániából. cX&cifűtiejbb- tuSuűeJi ANKARA (Reuter) Dr. Fadil Kücsük, a ciprusi török közösség veze­tője Ankarában tartott sajtó- értekezletén szerdán kijelen­tette: «A közösség halálát je- 'entené, ha sorsát a görög kor­mány irgalmára bíznák«. Sze- "inte az 1948 óta lezajlott in- "idensek meggyőzték őt és a szigeten élő többi törököt ar­ról, hogy a ciprusi probléma egyetlen megoldása a sziget kettéosztása. MOSZKVA (TASZSZ). Szerdán este a Kremlben aláírták a Szov­jetunió és Egyiptom gazdasá- igi és technikai együttműkö­dési egyezményét. A bagdadi paktum ankarai értekezletének szerdai eseményei Ankara <MT1). ISI Khalidi, a bagdadi paktum főtitkára szer­dai sajtóértekezletén közölte, hogy a bagdadi paktum minisz­teri tanácsa a Közép-Keletnek nyújtott szovjet és amerikai segéllyé! foglalkozott. Mint a főtitkár szavaiból kivehető volt, Dulles az ülésen lekicsi­nyelni igyekezett a közép-ke­leti országoknak nyújtott szov­jet gazdasági segítséget. Khalidi közölte, hogy a mi­niszteri tanács befejezte négy­napos ülésszakának hivatalos munkáját, s még ugyanezen a napon zárt ajtók mögött foly­tatja a nemzetközi helyzet elemzését. Az Egyesült Államok, Anglia Előkészületek a Szovjet­unióban a választásokra ■ Moszkva (MTI). A Saov- kt unióban széleskörfi eMfcésaü- letidk folynak a Legfelső Ta­nács tagjainak márciusi vá­lasztására. Előzetes számítá­sok szerint e választáson csaknem 130 millió szovjet sllampolgár járul majd az mák éfö. A mindenütt meg­alakított választó* bizottsá­gok — amelyekbe a dolgozók eesttileteörek képviselőit jelöl­ték — megtették már az előké­születeket a választások le­bonyolítására. Több mint 130t< választókerületet pfődául köz­vetlen. telefon- és távíróvona- ,lakkal kötnek össze a moszk­vai központi választási bi­zottsággal. A választási elő­készületek szolgálatába külön­leges rádióadóikat és posta-re­pülőgépeket is beállítanak. A választási kampány so­rán a Legfelső Tanács kül­döttei beszámolnak válasz­tóiknak a tanács működéséről. VI. Georgadze, a Legfelső Ta­nács - elnökségének titkára a tanácstagok folyóiratának ez évi első számában részletesen ismerteti a Legfelső Tanács négyéves működésének ered­ményeit. A LentSelső Tanács elnöksé­gének titkára Cilikében hang­súlyozza, hogy a tanács által hozott töiwányék "nagy mérték­ben elősegítették a párt poli­tikájának . megvalósítását. «A Szovjetunió Legfelső Tanácsának megválasztása nagy politikai esemény a Szovjetunió néneinek történe­tében. Nem kétséges, hogy a jelenlegi választási kampány során még nagyobb erővel nyilvánul meg a szovjet nép erkölcsi-politikai egysége, a dolgozó .tömegek áldozatkész­sége és bizalma szeretett kom­munista pártja iránt — hang­súlyozza befejezésül Geor­gadze. és Irak megbízottai szerdán háromórás magánjellegű vil­lásreggelin vettek részt, s igye­keztek elsimítani a Palesztina kérdésében támadt keddi «amerikai—iraki összetűzést«. A villásreggelit Nuri Szaid tá­bornok, az iraki küldöttség ve­zetője és Selwyn Lloyd angol külügyminiszter rendezte az iraki nagykövetségen. Hír szerint kedden heves szóváltásra került sor Nuri Szaid tábornok és Dulles kül­ügyminiszter között az izraeli kérdés körűi. Az iraki állam­férfi követelte, kényszerítsék Izraelt, hogy vonuljon vissza az ENSZ által a palesztinai kérdésben 1947-ben hozott ha­tározatban megállapított ha­tárok mögé. Dulles arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy a palesztinai kérdést nem a bagdadi paktum keretében, hanem az Egyesült., Nemzetek égisze alatt kell rendezni. A bagdadi paktum értekez­lete csütörtökön tartja záró­ülését, majd közleményt ad­nak ki. ANKARA (MTI) Mint az AFP jelenti, Menderesz török, Egbai iráni és Nuri Szaid iraki miniszter- elnök szerdán délután megvi­tatta az iraki kezdeményezést, amely a bagdadi szerződés or­szágainak teljes támogatását kívánja a palesztinai kérdés sürgős rendezéséhez. Adalékok a nemzetközi politika eseményeihez A Rajnán tál ilSegáli8 párt kész ill elő a német Európát A Csehszlovák Távirati Iro- ia a közelmúltban szöveget közölt, amely a Treue Ring il­legális német szervezet tagjai­hoz Intézett titkos direktívákat tartalmazza. Az alábbiakban e szöveg néhány résrietét közöl­jük. «Adenauer kancellár Nyugat és mindenekelőtt az Egyesült Államok felé tájékozódó poli­tikájának legnagyobb diadala a Saar-vidék visszacsatolása volt és a Német Szövetségi Köztársaság felvétele az Észak- itlanti Szövetségbe. Kormány u nknak különösen fontos; hogy az fiszakatlanti Szövetség kedveaő kilátásokat nyújt Németország katonai új­jászületéséhez. Annak idején nem. mindenki értette meg, hogy a párizsi egyezmények utat nyitnak a Szövetségi Köztársaság felfegyverzéséhez. Ma tanúi vagyunk annak, hogy a Nyugat maga javasol­ja: szüntessék meg a Szövet­ségi Köztársaság számára elő­írt katonai korlátozásokat. Mint Stoauss hadügyminiszter tavaly áprilisban képviselőnk­nek kijelentette, a Bundes­wehr atom felszerelésének kér­désében már megegyezés jött létre az Egyesült Államok kor­mányával. Tudjuk azt is, hogy Speidel tábornok és Blancken- horn nagykövet utasítást ka­pott a kancellártól: tegye meg a szükséges lépéseket az egyez­mény megvalósítása érdekében. Bízvást állíthatjuk, hogy Nyugat-Németonszág felhasz­nálhatja az Atlanti Szerződés által nyújtott összes lehetősé­geket, beleértve az atomfegy­verek gyártására vonatkozó jo­gok egyenlőségét. Világos, hogy az atom századában Németor­szág csak akkor teljesítheti hi­vatását, ha atomhatalommá lesz. A kancellár állítása sze­rint Németország azt a helyet foglalja majd el az egységes Európában, amelyet hatalmá­nál fogva magának követelhet. így elérhetjük mozgalmunk első célját: a szabad és hatal­mas állam megteremtését. En­nek folytán a német nép vele­született expanzivitása és egészséges élettér-szükséglete megkapja a kellő katonai és gazdasági alapot Amikor a vi­szonyok már megváltoztak, ha úgy látjuk jónak, elvethetjük az atlanti paktumot, mint egy kifacsart citromot. Sohasem szabad elfelejtenünk Straus nyilatkozatát, amely szerint a Bundeswehrnek kizárólag Németország érdekeit kell szol­gálnia és vissza kell állítania a német birodalom hatalmát«. Az Adenauer politikája ál­tal megteremtett feltételekre támaszkodva a továbbiakban már a saját politikánkat kö­vethetjük. Egyszer s minden­korra végzünk Európában a zsidó divatú parlamentariz­mussal. Eszméink szellemében újabb konkrét formák fejlőd­nek ki: a gazdasági életben, a közigazgatásban, bel- és kül­politikában, a társadalmi rend­szerben, az iskolákban, a köz­oktatásban és a harcászatban. Ezt nemcsak a biológia- szükségszerűség igazolja, ha­nem az élettér biztosításának szükségessége is. Ostobaság volna azt gondolni, hogy egy Európához hasonlóan szűk házban hosszú időn keresztül együtt lehessen tartani külön­böző jogokat élvező és a jogo­kat különbözőképpen értelme­ző népek közösségét. Ez azt jelenti, hogy Európát német vezetés alatt kell egyesíteni, minthogy Franciaországnak nincsen életereje és Anglia Európa határszélén van«. ßulganyin és Aziz Szidki beszéde az egyiptomi gazdasági kormányküldöttség tiszteletére rendezett fogadáson Moszkva (TASZSZ). Mint már jelentettük, a Moszkvá­ban tartózkodó egyiptomi gaz­dasági kormányküldöttség tisz­teletére a Kremlben rendezett fogadáson Bulganyin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke és Aziz Szidki egyipto­mi iparügyi miniszter, az egyiptomi kormányküldöttség vezetője beszédet mondott. Bulganyin beszédében kife­jezte azt a meggyőződését, hogy az egyiptomi nép a bé­keszerető népek támogatásával sikert ér el a gyarmati ura­lom' következményeinek fel­számolásában, nemzetgazdasá­génak és kultúrájának fej­lesztésében. — Ebben a Szov­jetunió segítségére és támo­gatására számíthat — jelentet­te ki Bulganyin, — Nem kételkedünk abban — mondotta Bulganyin —, hogy a teljes egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvén ala­puló szovjet—egyiptomi gaz­dasági és technikai együttmű­ködési egyezmény a szovjet és az egyiptomi nép barátságá­nak további erősödését szol­gálja. Ez megfelel mindkét or­szág érdekeinek és egyúttal előmozdítja a Közel- és Kö­zép-Kelet, valamint az egész világ békéjének és biztonsá­gának megszilárdítását. Aziz Szidki Bulganyin be: szódére Válaszolva kijelentet­te: — Bennünket, arabokat kü­lönösen nagy örömmel tölt el, hogy a Szovjetunió nem­csak a szabadság, a haladás elérésében és országunk újjá­élesztésében támogat, hanem segítséget nyújt az egység és a szolidaritás megteremtésében is. A szovjet—egyiptomi gaz­dasági együttműködésről szóló egyezménnyel. kapcsolatban Aziz Szidki kiemelte a tárgya­lások egészséges szellemét. A tárgyalások szelleme — mon­dotta — a legfőbb biztosítók az egyezmény céljainak meg­valósulására és példa arra, hogy milyennek kell lennie az egyenjogúságom, a kölcsönös megbecsülésem alapuló, s fel­tételekhez nem kötött együtt­működésnek. PÁRIZS (MTI) A budapesti kamara- együttes nagy sikerrel vendég­szerepei Franciaországban. Ed­dig Párizsban, Lyonban és Rouenban szerepeltek. Qrle- ansban, Pitiersben, Bayomne- ban és Toulon ban lép fel még az együttes, hogy ezután feb­ruár első napjaiban Észak-Af- rikában, mégpedig Algírban és Oranban folytassa hangver­seny-kőrútját. MOSZKVA (TASZSZ) Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának ülés­szakán, a január 29-i ülésén folytatták a vitát a köztársa­ság népgazdaságának fejlesz­tését célzó állami tervről és a köztársaság 1958. évi költség- vetéséről. A felszólalók meg­állapították, hogy az állami terv és a költségvetés a köz­társaság gazdaságának továb­bi fejlesztését szolgálja és elő­segíti a lakosság anyagi jólé­tének növekedését. Az ülés­szak január 30-án folytatja munkáját. TOKIÓ (TASZSZ) A Japán Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának elnöksége január 29-én nyilvánosságra hozott egy nyi­latkozatot, amelyben bírálja gét, amelyet az egész japán nép követel. Egyáltalán nem érintette a Kínával való dip­lomáciai viszony helyreállítá­sának kérdését sem. A Kisi- kormány nem látja a világban végbement változásokat, nem látja, hogy a kapitalista rend­szerrel egyidejűleg létezik egy ugyancsak hatalmas szocialis­ta rendszer is. Kisi kommun is­ta ellenes politikát folytat Ázsiában és eltávolodik a bé­ke és demokrácia erőitől. A Japán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának elnöksége felhívja a japán népet, indít­son mozgalmat a Kisi-kormány lemondásáért, a parlament fel­oszlatásáért és új parlamenti választásokért. LONDON (MTI) A Newsweek wash­ingtoni értesülése szerint az Egyesült Államok külügymi­nisztériumát súlyosan ag­gasztja az am erikaellenes irányzat erősödése Kanadában. A Diefenfoaker-kormány nyíl­tan bátorítja az amerikaelle- nességet és a semleges irány­zatot. Merchant, az Egyesült Államok kanadai nagykövete nemrég éleshangú beszédben óvta a kanadaiakat ezektől az irányzatoktól és ezt több ha­sonló beszéd fogja követni. Kisi miniszterelnök parlamen­ti programbeszédét. Ez a be­széd — mondja a nyilatkozat — csalódást és elégedetlensé­get keltett a japán nép köré­ben. A nyilatkozat rámutat, hogy Kisi egyetlen szóval sem említette az atomfegyver kí­sérletek haladéktalan és fel­tétlen eltiltásának szükségessé­BELGRÁD (TANJUG). A Jugoszláv Népi Ifjúsági Szövetség VI. .kongresszusának befejezése után szerdán este a belgrádi Engels téren a nemzetközi if­júsági együttműködés és a vi­lágifjúság barátsága jegyében nagygyűlést rendeztek. CSI KY GERGELY SZÍNHÁZ Kaposvár — Somogy megye Csak 3 napig! Január 31. péntek, február 1. szombat, február 2. vasárnap este 7 órakor, február 2. vasárnap délután 3 órakor: Figyelem! Figyelem! Bemutató! Február 4. kedd este 7 órakor, minden este 7 órakor, vasárnap du. 3 órakor: LEHAR: HALMÁN: A r b f (Din Csardas­űziieijtf királynő Nagyoperett 3 felvonásban. Vezényel: Várkonyi Sándor. Nagyoperett 3 felvonásban. Miska: Pethes Ferenc m. v. Táncok: Mezei Károly m. v., a Szegedi Nemzeti Színház tagja. érdemes művész, a Fővárosi Operettszínház tagja. Díszlet: Bures Jenő. Rendező: SALLÓS GÁBOR. Jegyek ©lőre válthatók, szelvények beválthatók : színházi jegyirodában. Telefon: 11*03

Next

/
Oldalképek
Tartalom