Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

▼asáraap, 1958. jaan&r 36. 5 SOMOGYI JJtÉLAf M^uoiiduLó téli tanácskozás Szövetkezeti ügyvezetők tanfolyamán A MEGYEI PÁRTBIZOTT­SÁG kezdeményezésére, a kü- Ksnböaő tömegszervezetek be­vonásával készített (tervek szinte a szemünk előtt válnak mióra. Az általános, mindent átfogó nagy téli programban csak egy láncszem a földmű- vessszövetkezetek ücyvezetői- *ek kéthetes kaposvári tan­folyama. Csak láncszem, rész, de fontos tartozéka az egész­nek. Nem kevesebb, mint 3 600 alkalmazottja van (küíö- böző beosztásban) megyénk fölömCvesszövetkezeteinők. Ha egységes, a kormányunk poli­tikájával egyetértő ez a sereg, akkor igen sokat lehet és kell is hogy tegyen, a falvak áru­ellátásáért, a mezőgazdaság seocializálásáért és sok-sok pa­rasztember szeme elől oszlat­hatja el a tisztánlátást aka­dályozó ködöt. Nincs nap, aines falu, amikor és ahol ne találkozna egymással boltos és paraszt, felvásárló és eladó. A föld m ö vess zó vetkezetek a fa­luért vannak. Mozgási terüle­tűk szinte végtelen. De nem szabad, hogy tevékenységük asak vételre és eladásra kor­látozódjék. Nemcsak jó gaz­daságpolitikát folytató, hanem jód politizáló szövetkezetekre vas szükség. E kettős feladat elvégzésé­hez ad segítséget a kéthetes örryvenetői itanfolyam. Lefarag­ni a hibákat, összegezni a tapasztalatokat, s legalább olyan magaslatra emelkedni, ahonnét belátható nemcsak a falu, hanem a megye, az éle­sebb szeműek előtt az egész ország földművesszövetkezete­inek élete. így érthető lesz, hogy minden kis faluban nem lehet és nem is kifizető áru­háznak is beillő eladóhelyek létesítése. Elég, ha központi helyen van ilven. Fontos az, hegy közszükségleti cikkekből ne legyen hiány. De ezt meg is keíl magyarázni világosan és érthetően a falusiaknak. Számos, a paraszti világot ér­deklő kérdésre csak azok a szövetkezeti alkalmazottak ad­hatnék választ, akik értik, is­merik is eat a -r1 -wm s nem «sek azért foglalkoznak és törődnek a parasztokkal, mert Esetésüket a szövetkezettől kapják, hanem meggyőződés­ből, a felvilágosító munka, a j óra-vezetés, az egyeteme' hal,adás ügyéért való fárado­zás puszta öröméért is. Hogy higgyenek és bízzanak a szövetkezetben (itt mindket­tőre gondolok, a földműves- és a mezőgazdaságira egyaránt), ha tények és nem kényszer erejével kell hatni. Még egy fián ne érik egyszerre minden alma. Ne szakítsuk le, hagy­juk érni az éretlen gyümöl­csöt. .. MEGYÉNKBEN a földmű­vese zo vetkezetek nem dolgoz­tak rosszul. De itt is, mint «ltodéin megállapítás után. van egy »de«! Es ez a »de« többek között arra is kötelezi a dolgozókat, hogy jobban vi­gyázzanak a társadalmi tulaj­donra. Tavaly a megyében két millió forintot süllyesztettek feneketlen zsebükben felelőtlen emberek. Vigyázni, jobban vi­gyázni! Akiknek a szokásosnál is jobban maga felé hajlik a keze — még ha szent is —, rá teell koppintani a körmére. Sajnos nem minden eset­ben lépnek fel kellő határo­zottsággal a csalások ellem. Ékre példa az alábbi történet- Balatombogláron Kovács Fe­rencnek leltározáskor 34 70f> Rövid — Kézimunka kiállítást ren­den; saját szakkörének készít­ményeiből ma délután 4 óra­kor a Textilművek Leányott- honauan a KISZ-szervezet. A kiállítás megtekintése után táncmulatság kezdődik. — A böhőnyei földműves- szövetkezetnek az előirányzat szerint 78 hold cukorréoára kellett termelési szerződést kötni. A szövetkezet dolgozói­nak jó munkáját, takin 1-tA' mi sem bizonyítja jobban, forint hiánya mutatkozott. Rácz Károly ügyvezető azon­nal elbocsátotta... Kovács Fe- rein által visszafizetett 16 000 (a többit elengedték »kálóba«) forint azt bizonyítja, hogy a csalás ténye nem kétséges. Az egyeztető bizottság és a köz­ségi pártszervezet vezetősége pártul fogta Kovács Ferencet. Rácz Károlyt pedig utasítot­ták, vegye vissza alacsonyabb munkakörbe az elbocsátottat. A 16 000 forintot a gazdák ad­ták össze — mondja az ügyve­zető. — Nenn gondoljuk — ha ez a valóság —, hogy az ilyen eredménnyel záruló leltározás hasznára válik a szövetkezet­nek, vagy éppen erkölcsi dia­dalt jelent. Sose lehet el.ég éber az ember, ha sok a szarka. Mire kötelez még a »de«? A szak­csoportok és társulások a szö­vetkezés kezdetleges formái. A földművesszövetkezetek tá­mogassák, segítsék az ilyen irányú törekvéseket. Sok-sok mód kínálkozik erre. Nem csupán falusi és járási —, ha­nem országos érdek a paraszti előbbrejutás. Növénytermelés­hez csakúgy, mint az állatte­nyésztéshez hathatós segítsé­get tudnak adni a parasztok­nak. A felvilágosító és segítő munkában nagy szerepe van a türelemnek. Úgy és olyan módszerekkel dolgozzunk, hogy a paraszt lássa és meg­értse; nem az ő akarata elle­nére, hanem az ő érdekóbéln és részvételével építjük a szo­cializmust. Sokszor a jóról is nehéz meggyőzni az embere­ket, hátha még rossz mód szerekkel fogunk hozzá! Ve­gyük szemügyre a terepet, ezámoljunfc az akadályokkal és csak aztán lépjünk, de ak­kor határozottan — egyet- egyet előre. MÉG EGY DOLOG, amit a »de« kíván. Ez inkább szer­vezeti kérdés, de a jó munka egyik feltétele. Sok helyen a földművesszövetikezetek Igaz­gatóságában csak tagok és osm hívek az emberek. Ez a tény fékezi a lendületet, hátráltat sok okos és ésszerű kezdeményezést, s ez a rosz- -.aa'bbik eset. Az igazgatóságban jusson mindenkinek megfelelő sze­rep, a kis parasztnak is... Némelv községben nincs megfelelő összhang a tanács, a földművesszövetkezet és a *v5 rybq r rn T,n»f VW* eftg kő­zött. Mellőzik egymást, vagy. éppen valamelyik kettő a har-J madik szerepének nem tulaj-J do-rxít kellő fontosságot. Ezek í helyi problémák. Az egyet-J értés légkörét mindenképpen minél előbb meg kell te- "emteni, de masuknak a vitó- tó. berzenkedő feleknek. Kü- ’ önben könnyen előfordulhat, hogy amíg vitáznak, a falu vezetését, irányítását — mások veszik kézbe, s a község élete mellékvágányra szalad. Hát ezért sem szabad! EZEK VOLTAK azok a kér- < dósak, melyekről a minap be­szélgettek Szirmai Jenő elv- ] torssal, az MSZMP Somogy j megyei Bizottságának első tit-j 'tórával a szövetkezeti ügyve­zetők. Szirmai elvtárs három órát töltött a tanfolyam rész-' vevői között. Sok-sok kénves I ó; bonyolultnak látszó kérdés l tisztázódott ezen a délelőttön. < TJgy is lehetne mondani: ez* volt a tanfolyam eddig hallott* anyagának összegezése. Gőbölös Sándor 1 hírek mint az, hogy a gazdák 98 hold cukorrépára vállalkoztak. — A lakásínség enyhítésére idén mintegy 33 ezer lakás épül állami és magán erőből. Az iskolai oktatás javítására 771 tanterem készül, jóval több, mint az előző esztendő­ben. Javul az egészségügyi el­látás is, ez év végén 68,3 kór­házi ágy jut minden tízezer lakosra. Aa emberek általában nem szívesen járnak értekezletre. Felesleges időtöltésnek tart­ják. Mi tagadás, ennek a vé­leménynek gyakran van is alapja. Mert ha egy értekezlet öncélú, csak azért hívják ösz- sze, hogy a korábban elkészí­tett programnak eleget tegye­nek, de a tartalom hiányzik — valóban csak időfecsérlésről van szó. Viszont az is igaz, hogy a helyes időpontban megtartott, tartalmában is so­kat nyújtó megbeszélés gyü­mölcsöző. Ne feledjük: az ér­tekezlet is fontos része egy- egy területen a munkának, ha segít, mozgósít, utat mutat a feladatok végrehajtásához. Ilyen tanácskozást hívott össze a napokban az Állami Gazdaságok Megyei Igazgató­sága a főag.ronómusQk, üzem­egység vezetők részére. Hosz- szú, egésznapos tanácskozás vo... De senki nem unatko­zom Nem volt erre ideje és módja, hiszen i'yan kérdések­ről volt szó, amelyek ismerete nélkül ezután dolgozni sem le­het az állami gazdaságokban. Amellett igen fontos, nagyhordere­jű tennivalók kerültek te­rítékre, merőben újak is ezek. A két előadás után egymást érték a kérdések: ezt hogy csináljuk? Ezt még nem értem. Bővebb magyarázatot kérek! — És így tovább. Az élőadók által is­mertetett irányelvek felcsigáz­ták az érdeklődést, lángra lobbantották a képzeletet, tett­re serkentették a jelenlévőket. Kinek ne imponálna olyan feladat, mint a talajerőgazdál­kodásban a maradiság elleni küzdelem, például olyan nézet szétverése, hogy a talajerő nö­velésében a legfőbb tényező az istállótrágya használata. Té­nyekkel igazolta az előadó, hogy ea aj érv helytelen — ■bár nem tagadja, hogy megfe­lelő arányban szükség van is­tállótrágyára is. Vagy kinek ne csigázná fel az érdeklődé­sét a talajművelésiből adódó feladatok mellett egy olyan oeuíitűzés, hogy a gabonater­melésben *— annak ellenére, hogy a Somogy megyei állami gazdaságok termésátlaga a legalacsonyabb búzából — 1960-ra 15 mázsás átlagot kell elérni. Somogyra vonatkoztat­va a beszámolóban a gabona­termelésről ez áll: — A gabonatermeléssel Itt Somogybán kell és szükséges is külön foglalkozni, mert a szántóterületnek a kenyérga­bona mintegy 22 százalékát, a takarmánygabonával együtt pedig 30 százalékát teszi ki — kukoricát nem számítva. Mi­után a szántóföldnek csaknem egy harmadát a gabona foglalja le, nem lehet kö­zömbös számunkra, hogy ezen a területen mit csiná­lunk, mennyit termelünk, mert ez a tétel lényegesen be­folyásolja gazdálkodásunk ter­me icsi értékét és pénzügyi mérlegét. Annyival is inkán kell a gabonatermeléssel fog­lalkozni, mert bár 36 százalék­kal emelkedett a búzatermés átlaga, mégis 2 mázsával le vagyunk maradva az országos átlagtól. Mindenki kötelessé­ge tehát, nogy a legtüzeteseb- ben lásson a feladat végrehaj­tásához! Menjünk tovább. Kinek ne csillanna fel a szeme akkor — tegyük hozzá, hogy szereti is a szakmáját és hivatását — Imiikor az aprómag-termesztés gyümölcstermelés sokrétű és bonyolult feladatait kell meg­oldani. Szárnyakat kap a fan­tázia s tetterővel, tettrekész- séggel párosul, ha csak egyet­len dologhoz, a szarvasmarha- tenyésztés és növendétemarha- nevelés színvonalának emelé­séhez látnak hozzá az állami gazdaságokban. Miről van szó? A beszámoló így ad választ: — A feladat az, hogy tarta­ni a jelenlegi szintet, s abból nem engedni jottányit sem. Tegyük hozzá: inkább még magasabbra emelni a színvo­nalat. S ha már Itt tartunk, be­széljünk arról, amire a beszá­moló így utal: — ... Mindenekelőtt fejős­nél a standrendszerről, és a sorbafejési rendszerről van szó. Aztán kifejti: a stand­rendszer akadályozója az ok­szerű egyedi takarmányozás megvalósításának, a tehenek “lőkészítésének. Az istálló­munkák elhúzódtak, s a dol­gozók keresetének elosztódása sem kedvező. S felsorol még más egyéb akadályokat is. — Mindezek, a hibák kikü- 'zöbö'ődnek a sorbafejéssel — hangsúlyozza a beszámoló. Igen lényeges előnye énnek a módszernek, hogy minden munkát egyszerre lehet elvé­gezni. Az eddigi gyakorlat ar­ra is rámutat, hogy a fejő­sök munkaideje másfél-két órával rövidebb lesz, s a kere­setek is egészségesen kiegyen­lítődnek. Az új módszerek, az új utak általában mindenütt kezdet­ben idegenkedést, visszahúzó­dást váltanak ki. Van ellen­állás, ami azonban csak addig tart, amíg előnyéről tények, adatok nem tanúskodnak. Uj utakra, új módszerekre van szükség, hiszen olyan felada­tok megoldása vár az állami gazdaságok dolgozóira, amiről a beszámoló így beszél: Évenként 800 darab tehén pótlását kell biztosítanunk. Ez csak akkor lehetséges, ha szarvasmarhatenyész- tésünk arra a szintre emel­kedik, hogy minőségben képes lesz évente ennyi, tenyésztési célkitűzéseink­nek megfelelő üszőt ne­velni. Jelenleg az a helyzet, hogy ez évben még nem lesz 806 darabból álló pótlásunk, de a jövő esztendőben és 1960-ban előreláthatólag elérjük, sőt meg is haladjuk ezt a számot. Persze, a szarvasmarhato- r.yésztésben a minőséget sok összetevő biztosítja. Ezek kö­zött is előkelő helyen áll • tehenek előkészítése. — A szakemberek között — mondja a beszámoló —, még igen nagy a véleménykülönb­ség. Ennek következtében — jóindulatból sok hibát követ­nek el. E tekintetben azonban a tudomány már állást fog­lalt. Minden véleménytől elté­rően, az előkészítés feltétlenül szükséges, anélkül eredményt elérni nem lehet, mert a szer­vezetnek feltétlenül szüksége van pihenésre és regeneráció­ra. Szükség van tartalék-kép­zésre. Viszont nincs szükség felesleges abrakpazarlásra. A beszámoló ezután részletbeme­nő számvetést csinál s végül arra a megállapításra jut, hogy helves abrakolással évi 2 millió forintot lehet meg­takarítani. Nem kis összeg. Ha gyorsan számolunk, kiderül, hot?» eb­ből a pénzből 250 jó kondíció­ban lévő tehenet vásárolha­tunk. Ilyen és hasonló problémák, feladatok kerültek napirendre ezen a tanácskozáson Mindent egybevetve: nasznos és előre­mutató tanácskozás volt, ami­nek gyümölcse nem marad et. Átutazóban tabon Kellemetlen hírt tudtam meg a vonatban. Hajnalig Tabon kell maradnom, csak akkor juthatok tovább Ka­posvár felé. Most már mind­egy, így is jó. Fél 11-et mu­tat az óra, s 4-ig ráérek. Mit is csinálhatnék? Benézve a váróterembe (ahol öngyújtóm fénye mellett néztem körül, mert villany nem égett) el­rettentem. Itt nem maraduk. Hideg volt és büdös. Vagy négy atyafi hortyogott a pa­dokon, s máig is csodálom, hogy nem fagytak meg. Gyerünk valamerre, de hová? Elindultam az isme­retlen falu felé. Alig száz mé­terre az állomástól világos­ság tört elő egy ház ablakai­ból. Kocsma. Legalább itt el­lehetek záróráig. Hát kocsma is, meg nem is. Ahová (beléptem, az cukrász­da volt, s összenyílt a ven­déglővel, ahol zenekar ját­szott. de ©gy teremtett lélek sem volt. T eülök egy alacsony székre. Tőlem nem messze egy kis asztalnál társaság beszélget Sebforradásos arcú fiatalem­ber párjával, s egy viharka­bátos férfi. Hangfoszlányokat hallok: — Feketekávét kérünk, de nem ára bivalyt... — mondja a viharkabátos. A zenekar slágereket ját­szik. Zongoristájuk félkézzel ennivalót töm a szájába, de igaza lehet, ekkora közönség­nek nem érdemes annyira igyekezni. A fáradt utazó számára mégis kellemes a hely, i>tt is érezni valamiképp a Balatont. Erről külön kul­Az asszony öreg és sápadt, látszik rajta: sok történet és szenvedés fior- dozója. Amilyen ko­ros, annyira tisztelet- tudó ée okos asz- szony. Hetven körill járhat, erre mutat­nak az ősz hajszá­lak. Kicsit féltve kat- tintja he a piros bár­sonnyal bevont ajtó kilincsét. Aztán szól­na, de a szintén őszes, ötven felé hajló tanácselnök, a »városi elvtárs« hellyel kínálja. Nem utasítja vissza a kedves kínálatot, egyelőre csak azon töpreng, ráüljön-e ezekre a ruganyos fotelekre. De nem so­káig, a kedves bíz­tatás eloszlat benne minden félelmét. — Jól is esik a pi­henés, a szívem ki­csit jobban ver a kel­leténél, tetszik tudni, a lépcső... öreg va­gyok én és egyedül, támasz nélkül. Az uram még az első világháborúban el­esett, a gyermekei­met halálba kerget­ték a németek, a má­sodik háborúban. Nem maradt nekem másom, csak az egy A segítség unokám. Hej, derék gyerek is az, magas, sudár, mint az egyik elvtárs — mutat egyi­künkre és simogató mosollyal néz ránk.. Az unokám, aranyos egy gyerek. 6 volt a szemem fénye. Isko­láztattam, költöttem rá, ahogy erőmből tellett, embert nevel­tem belőle. Fogtech­nikus lett az Attila. Ohian derék, szép most is a katonaru­hában, örül a szi­vein a boldogságtól, amikor haza-hazajön szabadságra. Ta­valy, amikor bevo­nult a bogaram, még nem voltam ilyen gyenge. Talán, ha akkor akarom, ki is tudtam volna járni, hogy itthon marad­jon mellettem. De azt gondoltam, men­jen csak, izmosodjon, ragadjon rá még több, a katona-élet csak használ. Nem is Támaszkodhatok a telkemre — tessék, itt a fénykép, ni milyen vállas, derék legény — mutatja. — A tiszt­jei is szeretik, mert kedves, udvarias. Is­tenemre mondom, köszönet a nemzet­nek a férfivá neve­lésért. Mosolyog és aztán élérzékenyül. Mert hiányzik neki a gye­rek. Nemcsak azért, mert nem füröszthéti arcát örömsugarakkal mindennap, hiszen tudja, hogy jó helyen van, de sokkal job­ban hiányzik a tá­masz, a kenyérkereső, az otthonra gondvi­selő férfi, a család­fő. — Tetszik tudni, az uram után '■alig kapok 70 forint kö­rüli nyugdijat, el­kelne több is. Azért gondoltam úgy, hogy kérelemmel fordulok a katonai parancs­noksághoz, ha lehet, engedjék haza az unoká.fir.art. Hátha megértenek. Vékonyát ujjúval egv megcímzett le­velet húz elő a tás­kából, ő írta, <? fo­galmazta. A »városi elvtársi, az ősz hajú tanácselnök, a más­kor vasakarattí em­ber végigfutja a le­velet, is megártó gyengédséggel nézi végig a segélyt kérő öregasszonyt. Tud­ja, az tőle, s rajta keresztül a népi ha­talomtól vár férfi­karokat, segítséget. Kétség nem fér hoz­zá, segíteni kell. A telefon után nyúl, s csengő hanggal, határozottan diktálja az illetékes osztály­nak a tennivalót. »Sürgősen menjenek ki a néni HegvnJia úti lakására, készít­senek környezetta­nulmányt, s javasla­tot a fiú leszerelésé­hez. És még. Meg kell nézni, milyen módon lehetne nyug­díját felemelni, szo­ciális segélyhez jut­tatni.« A néni, aki 1927-ben vette fekete kabátját, s öreges, kopott, fejelésre szo­ruló hosszú szárú ci­pőt visel, hálás szemmel búcsúzik a »városi elvtárstól«. — Ezek a mi árvá­ink, segíteni kell raj­tuk, kár, hogy eddig nem tudtam róluk — jegyzi meg csak úgy utószóként a szobá­ban maradottaknak Mikecz elvtárs. V. J. túrtörténeti, értekezést is le­hetne éppenséggel írni. Civi­lizáció ez, majdnem önálló. Csak az a csodálatos, hogy e cukrászda, melyet az ifjúság számára csináltak, mégsem kelőképpen vonzó. Mert valóban, az óra 11- et mutat, s csak a fiatalok, a tanács kézbesítője (akit az alkalmazottak tréfásan »ta­nácselnöknek« titulálnak), e egy szolgálatból jövő gyűrött- képű vasutas van itt kívü­lem. De Évike és két lovag­ja már távozófélben vaií. Sorban kezet fognak a pta- cérrel, s mikor az föl akarja adni egyikükre a műbőrica- bátot, rászól: — Hagyja, Jani bátyára. Kedves, falusias, családias hangulat. Fél 12. A záróra ideje már elmúlt, de újabb vendégek jönnek. Ezek is a cukrászda részben foglalnak helyet, pe­dig meglátszik rajtuk, hoey mulatni szándékoznak. Egy­más után csúsznak le a félde­ci konyakok. A zenekar egy­ből cigánynótára tér át, s a prímás ígyen áll elő: — Hát kérem, meg kéne ola­jozni a torkunkat, mert ugye­bár tizenegy már rég elmúlt, de mi szívesen maradunk még... Jani bácsi, a pinoér, nem szívesen marad. Asztalomhoz ül, s elpanaszolja, hogy nem mer elmenni, mert a kocsmát nem lehet külön bezárni. El­beszélgetünk, miközben a mulatozók nótázása egyre hangosabbá válik. Fel-feláll- nak. s ide-oda billegnek já­rás közben. A kiszolgáló kis­lány szeme majd leragad'ás álmosságtól, de ő sem mehet haza. Cserébe — úgymond a* üzletvezető — másnap ké­sőbb jöhet be munkahelyére. A mutató lassacskán éjjel 2-re halad. Több vendég már nem érkezik. Felszedelőzkö- döm. s visszaballagok az ál­lomásra. Az épület ablakai sötétséget és hideget lehel­nek és a hatalmas csendet csak a kocsmától ideáramlé nótaszó szemezgeti. Még két óra a vonátindulásig. Várok. Hiába, nincs kényelmes dol­ga az átutazónak. — ér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom