Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-29 / 304. szám

t

••MOOT! SttFLAP

Vasárnap, 1957. december £9.

EGYSZERŰ MOTÍVUMOK MESTERE

Amikor elhatároztam, hogy meglátogatom mcrnyeszcmtmiklósl lakásában, idős, ráncosarcú, bajuszos bácsikának képzeltem. Érthető, hogy amikor megismerlcedtilnk, majdnem kicsúszott a számon, hogy: ügye, maga a fia? De aztán visszatartottam mtigam. Szerencsémre, mert Kovács József népi iparművész mutatkozott be, s ha nem mondta volna is, tudnám, alig ért meg többet három évtizednél Sovány, hátrafésült hajú, isorostás arcú ember Kovács József, kedélyes, egyszerű és rendkívül szerény. Néhány perces beszélgetés már elég, hogy az ember mindeme tulajdonságokat felfedezze benne.

Belépünk az «■alkotás házába.•*. Nem valami főúri villa ez, egyszerű, tiszta, világos házacska az országút mentén. S azt a kis előszobát, hol reggeltől késő estig dolgozik, nemrégiben építették a házhoz. Falán hatalmas ablakok vannak, melyeken csak úgy árad be a fény, ,a világosság. Öröm lehet itt a munka ...

Az asztalon sokféle szerszám, fadarab, művészi rendetUnség közepette szétszórim, úgy, ahogy az ember egy-egy új motívum felfedezésékor kiteszi kezéből a kést és ceruMsfiúról, a kamaszról, a pelyhedeő állú legényről, aki már csak nagyritkán vette kezébe a kést, hisz élni is

kellett valamiből. Mesél és boldog. Bet mondja is, meg érezni is * hangján. Negyvenöt óta csak a faragásnak él, és sohasem hitte volna, hogy munkája után annyi helyen megfordulhat. Pestre jár szorgalmasan, megnéz minden kiállítást, tanulmányozta a kínai, szovjet munkáltat, ismeri személyesen és becsüli a hátai népművészeket, tanul tőlük. De es a tanulás nem azonos a másolással. Ezt nem is tudná megfenni...

Azt mondja: két munkát nem tud egymás után csinálni, az unalmas, Mindig mást, mindig újat rajzol a kazettákra, s ezért élvezetes, örömteli a munkája. Nincs két dísztárgy, melyen megtalálnám ugyanazokat a mintákat, de motivikája mégis kialakult stílust őriz, s száz faragóé közül is ki lehetne választani az ő dísztárgyait.

Figurális faragásaira kevesebb idő jut, pedig úgy érzem, az még értékesebb. Igaz, csak képen láttam a 40 cm-es szobrot, mellyel harmadik díjat nyert az 36-os szovjet—magvar kiállításon, csak képről ismerem a marha lábszárcsontból faragott szőlőtőkét a szüretelő paraszttal, az Asszony a rokkánál című faragását, de ezek így is élvezetet nyújtanak, lenyűgöznek. Egyszerűségére jellemző, hogy szinte felháborodással beszél a túlzsúfolt, cikomyázott mintákról. Kerüli ezeket. Az egyszerű vonalak a sajátjai, s ezeknek mesteri életrekettője.

Kérem, hogy vegye elő a szarukürtöt, melyet a brüsszeli világkiállításra altar elküldeni. Szívesen teszi, s művészi aprólékossággal fa,ragja a kemény csontot. Szívét, lelkét adja bele, érzelmeinek hullámzását, egész valóját. Csodálom a lefelé kígyózó díszítéseket, a mester türelmét, mely nem hagyja el hosszú hetekig egy- egy kiemelkedő faragás elkészítésénél. És csodálom a mesterségét, mely rég túljutott már a mesterség fogalmán, s a magas színvonalú művészet felé tornyosodik. Búcsúzom tőle, s ilyenkor a legtöbbet, legjobbat kívánhatom: sikert a brüsszeli világ- kiállításon. — ri —

zát ragad. Az alapanyag« magasan tornyosodik az asztalon. Előkészített cseresznye-, dió-, körtefából roló hamutartók, kazetták, cigarettadobozok, dísztárgyak ezek. A Népi Ipar- művészeti Szövetkezet küldi, hogy a faragás mestere magából fakadó motívumokkal ékesítse a most értéktelen, csupasz fadarabokat.

Beszélgetne, de inkább arra kérem, faragjon. Nézni szeretném, ismer- ékedni a munkájával, s ez többet mond várható szavainál, ölébe vesz egy kazettát, fedőlapját már szépen kifaragta, s hosszú percekig el tudom nézni szótlanul, ahogy a hegyes kis kés belemélyed a fába. Kovács József szája szélét harapdálja munka közben. Kicsiség ez, mégis ebből következtetek: nagy-nagy élvezettel csinálja.,

A hallgatás csak néhány percig tart, elvégre beszéd közben is lehet faragni. Sok mindent mond, mesél a múltról, a tízédeé, játékokat faragó- —.i—«... GAMÁSI KÉPESLAP

Kedves Barátom !

Talán tíz épe is elmúlt már, hogy utoljára e kis somogyi faluban jártam, s onnan elküldtem üdvözletemet. Emlékszel? Levelem minden sorából áradt a keserűség, amint elpanaszoltam esztelen vállalkozásom, hogy épp ilyen esős, sáros, késő őszi időben határoztam, el gamási rokonaim felkeresését Akkor lovasszekér várt az állomáson. Szomorúan baktattak szegény jószágok a térdigérő sárban, nehezen húzták a jóformán üres kocsit A faluban akármerre néztem, sár és sár. Szerettem volna visszafordulni, de szégyelltem magam.

Megérkezésem estéjén már kabátomat vettem, amikor nőném csodálkozva megkérdi: Hová

mész? Körülnézek a faluban és ha jó filmet játszanak, moziba is elmegyek — válaszoltam, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett vpina. Moziba? — csodálkozott néném —, hiszen még villany sincs a faluban. S nem mozit, de még gyógyszertárat sem lehet itt találni. Különben is a falusi ember ilyenkor már a tyúkokkal együtt lefekszik, hisz miegyebet is tehetne. Mi tagadás, emiatt az emlékek miatt nehezen szántam rá magam az utazásra, de mégis kénytelen voltam elindulni néném többszöri kedves meghívására. S bevallom, oly nagyszerű változásokat tapasztaltam, hogy nem akartam hinni szemeimnek.

Az első meglepetés az állomásnál, a vonatról való leszállásnál ért. Hatalmas autóbusz várakozóit az érkező utasokra. Hitetlenkedve szálltam be a kocsiba, amely á sáros idő ellenére is jó állapotban lévő kövesúton haladt egészen a ta- nóesházig. Ez évben készült el az út — büszkélkedtek a gamásiak s október elejétől a busz is bejár a faluba. Most azt szeretnénk, hogy a község saját autóbuszt leap jón.

régi, romos istállóból.

A meglepetésnek nem volt vége. Az utcákon villanyoszlopok. 194$- ban szerelték be a villanyt a kézségbe. Alig van ház, ahol esténként már ne villany világítana. Sok a rádió, s hetenként kétszer mozi is játszik a faluban. Gyógyszerért se kell a távoli községekbe elmenni, mert december elején gyógyszertár is nyílt. Esténként kivilágosodnak az utcák is. Jó a közvilágítás, de a jövőben még sűrűbben akarják elhelyezni az utcai lámpákat. A járdákon sem kell keresgélni a jó utat, mert a fő utcán a gyalogjárót is lebetonozták. S az a tervük, hogy a jövőben a község minden utcáját betonjárdával látják el.

És ha a mozi nem játszik, akkor sem térnek korán nyugovóra a gamásiak. Dolgozik a pártszervezet, működik a KISZ és a nőtanács is. A kiszisták színdarabot tanulnak, az úttörők szintén bemutatásra készülnek. Az asszonyok és a leányok a nőtanács különböző előadásait hallgatják meg. Eddig már tartottak két fontos orvosi előadást. Később pedig varró- és. szabó tanfolyamon vesznek majd részt. A tanulás, művelődés vágya árad mindenfelől.

Kedves barátom! Tíz esztendő alatt megváltozott Gamáson az élet és én, annak ellenére, hogy kétségekkel érkeztem oda, kellemes napokat töltöttem el. Az Emberek maguk is megváltoztak, tanulni, művelődni akarnák, igényesebbek, törekvőbbek lettek. Ezt segíti a pártszervezet, a KISZ, a név tanács, ezt segíti a kövesút, a villany, a mozi, az autóbusz. íme, ilyen ma egy Somogy megyei község lakóinak élete.

Üdvözlettel: SZALAl LÁSZLÓ

__________________________________________„

«

Építünk garázst, buszmegállót,, egy

QöOOOOOOOGOQOOOOOOOOOOOOOOOOOCXDOQOOCOOOOOOOOOOOGKDOOOGGOOOOO©^^ 9OGOO0GX3O©OOOO©O30OG)<:

rvupuis úr az ünnepre való tekintettel már korán kiszabadította magát az üzleti élet szövevényéből és krokodil-zöld autóján gondtalanul robogott haza a villavárosba.

Meggyőződéssel vallotta, hogy a karácsony az apai szeretet tűzpróbá- ja, éppen ezért fejedelmi ajándékkal halmozta el feleségét és gyermekeit.

Áldozatkészségének és apai érzéséinek teljes tudatában üldögélt hét a nagy szalonban íróasztala mellett, s a különböző évkönyveket és kiadványokat lapozgatta, amelyekkel tisztelői és vetélytársai ilyenkor el szokták árasztani. Szájából hosszú cigaretta lógott ki, s ha néha félrenyelt« a füstöt, nagyokat köhögött.

Felesége a társaságbeli asszonyok könnyedségével nézegette a karácsonyi ajándékokat, amelyek a szalon felét elfoglalták. Ápolt kezén ott ragyogott az új brilliáns gyűrű s külön élvezet volt számára a kövek szíkráztatását gyakorolni.

Charlotte, a lányuk már kinőtt a bakfis-korból, sőt ma vacsorára egy udvarlóját is meg kellett hívni, hogy legyen kivel kacérkodnia. Most éppen magára csavart fél vég kínai selymei s abban lejtett végig a szalonon. Olyan volt így, mint egy elragadó kirakat-baba.

Pierre és Louis, a fiaik még szemtelen kamaszéveiket taposták. Pillanatnyilag is lenéző grimaszt vágtak a női hiúság minden megnyilvánulása felé és kizárólag új gépeikkel szórakoztak.

Ebben a meghitt ünnepi hangulatban, mikor már mindenki megkapta ajándékait és senki nem várt sehonnan semmit, felpattant az ajtó és belépett Susanne, a szobalány egy óriási dobozzal.

Madame, expressz.-csomag jött Párizsból! — csicseregte az ünnepi hangulathoz illő fontoskodással. De mivel még sok dolga volt a terítés körül, a csomagot gyorsan átadta a hirtelen ott-termő Charlottenak és már ki is libbent a szobából.

— Kinek jött csomag? — kérdezte Dupuisné szórakozottan, anélkül hogy egyáltalában odapillantott volna.

—• Neked, mama... — mondotta Charlotte kissé csalódottan.

— Nekem?... Kitől?

— Valami virágüzlet a feladó ... Tartalma virág ... —- böngészte a lánya.

— Te küldetted? — kérdezte Dupuisné a férjét.

Dupuis úr csak ebben a pillanatban Ocsúdott.

— Én?..-. Dehogy! — válaszolta meglepetten, de már fel is ugrott és pocakos alakjával nehézkesen rohant a csomag felé. — Tedd le,

azonnal tedd le! — kiáltott rá Char- lottera.

Családja értetlenül nézett rá.

— Nem leliet felbontani!... Virág egy ilyen nagy dobozban? ... Hülyeség ... Talán robbanni f«g apa? —

— Talán robbanni fog apa? — kérdezte PierTe kis fintorral.

— Sohasem lehet tudni! Párizs tel# van gengszterekkel!

— De miért gondolod, hogy éppen nekünk küldenek ilyesmit? — suttogta Dupuisné izgalomtól remegve.

— Gondolj a sztrájkokra, a kom- kurrens vállalatokra! Vagy gondolj amire akarsz!... Hol az a lány, hogy azonnal vigye ki ezt a csomagot!?—és Dupuis úr dicséretre méltó fürgeséggel ugrott a csengőhöz.

— Papa, talán mégis meg keilen« nézni... Hátha valami titkos rajongója küldte a mamának? — alkudozott Charlotte. — Majd ém felbontom ...

— Elment az eszed? -— kiáltott rá most már az anyja is és elrántotta a csomag közeléből.

A két fiú is éppen ajándékozni akart, de ezek után féltek, hogy nem ússzék meg pofonok nélkül. így hát továbbra is dermedten álltak és várták, hogy mi lesz.

— Menjetek még távolabb! — rendelkezett Dupuis úr, mint aki tudja, hogy Ilyen rendkívüli helyzetben egyedül van hivatva arra, hogy teljes hatalommal intézkedjék.

A csengetésre megjelenő Su' ' sanne csodálkozva nézte a sápadt arcokat.

— Vigye ki kérem ezt a csomagot!

— mondta Dupuis úr erőltetett nyugalommal. — Hogy hová? ,.. Talán a kertbe... egészen hátra, a tuja- bokrok felé... Igen, oda lesz a legjobb! . i.

Susanne lehajolt és felvette a dobolt.

— Nehéz? — kérdezte Pierre.

—■ Nem nehéz... — válaszolta a megrettent leány.

— Tartsa távol magától! —• ajánlotta Dupuisné, s mivel a lány nagyon ijedten nézett reá, hozzátette

— osak azért, hogy ne legyen piszkos a köténye ... nem érti?

Szegény Susanne dehogy értette, csak elindult tétován, mint akinek bolondok parancsolnak hihetetlen bolondságokat.

A család szótlanul nézett utána.

— Csinos lány, kár lenne, ha felrobbanna! — súgta Ideire az öccse fülébe.

De Louis meg 6e hallotta. Őt fiókkal jobban izgatta maga a doboz.

— Papa, éín talán utána megyek és megnézem, hogy jó helyre teszi-e?

— Mész a fenébe! — mordult rá Dupuis úr. — Majd én megyek, ha

Csomag Párizsból

akarok. — Ezzel ki is rohant a szalonból.

— Talán inkább a szakácsnőre kellett volna bízni... Az mégis öregebb és nincs senkije. Susanne- nak van vőlegénye... — kockáztatott meg Charlotte egy halk megjegyzést.

De anyja rá sem hederített. Bor- eongva ült le egy fotelba, még az ujjén csillogó gyűrűről is megfeledkezett.

— .161 elromlott ez a mai este!...

— szólalt meg végre halkan.

— Mért? Hiszem még élünk! —> vigyorgott Pierre.

•— Hát!... —> tette hozzá Louis csak azért, hogy ő is mondjon valami okosat.

De a hangulat valóban elromlott.

K ó'ndenki a csomagra gondolt.

' Susanne most lépked vele végig a havas úton... Szörnyű elképzelni, hogy minden pillanatban bekövetkezhet egy robbanás ...

Dupuisné nem bírta már idegekkel. Felugrott és ő is kiszaladt.

— Ti maradjatok! — kiáltott visz- sza a gyermekeknek.

De természetesen azok sem maradtak. Hamarosan mind kint álltak az előcsarnokban. Mikor Dupuis úr fázva és behavazva visszatért Su- aa-nneval kénytelen volt rájuk förmedni.

.— Mit álltok itt? Fél óra múlva megérkeznek a vendégeink! Inkább csináljatok render a szalonban!

<— Kellett volna kabátot venned..,

— hideg van... — mondta Dupuisné férjének és úgy nézett reá, mint a halál torkából szabadult hősre.

Csák szegény kis Susannetól nem kérdezték meg, hogy miért nem vett kabátot? Pedig igazán vacogott, mikor a havat lerázta magáról. Dupuis úrnak ekkor eszébe jutott valami Elővette monogrammos bőr- tárcáját és átnyújtott a lánynak egy bankjegyet.

— Kérem, hogy erről a csomagról ne beszéljen senkinek!

Susanne eltette a pénzt és még kevésbé értette az egészet.

De Dupuis úr nem azért volt

ügyes üzletember, hogy ne tudjon kínos helyzeteket gyorsan felszámolni.

— Mondd meg a gyerekeknek,

hogy ők is hallgassanak! — súgta a feleségének, mikor Susanne eltűnt az ebédlő felé. — Egyébként arra kérlek, hogy légy nagyon kedves Lafayettehez! Mint mondtam, néhány napot tölt csak Párizsban, tegnap ugyan már tárgyaltam vole, de fontos, hogy a legjobb véleménnyel legyen rólam. Tudod, 6 nem túl vagyonos, de igen előkelő családból származik, éppen ezért bizalmatlan a magamfajta emberekkel szemben— Vacsora után ti természetesen menjetek át Villantékhcrz, úgy ahogyan megbeszéltük, s miután Lafayette távozik, én is azonnal utánatok megyek.

— Igen... — bólintott Dupuisné bágyadtan —• bár hidd el, ezek után nincs semmi kedvem hozzá.

Hamarosan csengettek. Tommy jött meg, Charlotte lovagja. Csokoládét hozott és udvariasan vigyorgott, amint az húszéves gavallérokhoz illik.

Azután megint csengettek és megérkezett Lafayette úr. Mély meghajlással köszöntötte Dupuisnét és nyájasan fogott kezet mindenkivel.

Az ünnephez illő szertartásos** Sággal vonultak be az ebédlőbe.

A csillárok nappali fényt árasztottak, az ezüstök és kristályok sziporkáztak, Dupuisné kezén ragyogott a brilliáns gyűrű, Susanne kecsesen szolgálta fel az előételt, csak éppen, hogy a hangulat volt feszélyezett.

Dupuis úr ugyan folyton kezdte az új témákat, de a többiek nem kapták el a végszavakat. Charlotte elgondolkozva nézett maga elé. Tommy azt hitte, hogy kevésnek találta a bonbont és őreá neheztel. Pierre az asztal végén csak Louisnak sustor- gott a rendőrségről, amelyet mégis ki kellett volna hívni.

Mikor Dupuisné már vagy ötödször kezdett a havazásról beszélni, Lafayette úr Dupuis úr felé fordult és egészen halkan kérdezett tőle valamit. Az. mintha villanyáram érte volna, elpirult ée felugrott. Tekintettel arra, hogy nem akarta feleségét megzavarni a téli időjárás kimerítő tárgyalásában, csak Charlottenak mondott egy-két szót, azután kirobogott az ebédlőből.

Charlotte furcsa arcot vágott és súgott valamit az becseinek, akik egyszerre elkezdtek nevelni Sőt nemcsak nevettek, hanem* valósággal nyerítettek. Dupuisné lesújtó pillantást vetett rájuk és a kényes vendég előtt éppen a kamaszkor szertelenségeit készült mentegetni, amikor ajkára fagyott a mondanivaló ...

Susanne mögött Dupuis úr fújta- pulykát hozta be, hanem ismét aa óriási dobozt, amelynek teteje kissé beázott a kerti kirándulástól.

— Madame, egy csomag — Póriasból! — jelentette, mintha most hozná be először.

Susanne mögött Dupuis úr fújtatott.

— Érdekes, hogy milyen késén jött ma a posta ... Lafayette ór már aggódott, hogy elveszett... — magyarázta és lihegve törölgette homlokáról az olvadozó havat.

Ha mindezt nem mondja, felesége talán ájultan zuhan végig a vagyont érő perzsászőnyegen. De így párduc módjára ugrott fel az asztaltól és brilliáns kezével maga kezdte bontogatni a csomag spárgáját.

Charlotte is fel akart ugrani és a fiúk is, de apjuk dühös pillantása helyükön marasztalta őket.

Susanne még értetlenebbiil nézte ezt az örömujjongást, mint déJntán a rémületet.

— Bolondok! Tisztára bolondok* — gondolta, de azért kicsit hálás volt a csomagnak, hiszen • is nyert rajta valamit. És már ment is visr- sza, hogy behozza a pulykát.

—■ Milyen meglepetés! — kiáltott fel Dupuisné elragadtatással, mikor az óriási dobozból sok papír és vatta közül kihámozott egy valóban gyönyörű rózsacsokrot.

— Rózsák — ilyenkor? — csodálkozott Charlotte.

— Nizzából kapta őket a kertészet —■ válaszolta szerényen Lafayette űr és rneghatottan szemlélte a rendkívüli örömet, amelyet a csomag kiváltott.

Dupuisné sajátkezűleg helyette a rózsákat az asztal közepére, s úgy ült vissza helyére, mintha közben tíz évet fiatalodott volna. Hangja is megváltozott és szellemességével elbűvölte Lafayette urat.

Dupuis űr az eredeti tervtől eltérően kétféle pezsgőt bontatott és a hangulat egyszerre toronymagasság- nyira hágott. Charlotte édesen kacérkodott, és Tommy nem győzte falni a szemével. A kamaszok sem maradtak adósak kedves bemondásaikkal, s közben háromszor vettek a pulykából, amelyet Susanne szorgalmasan hordozott körül.

gy látszott, hogy Lafayette úr

is remekül érzi magát a karácsonyi vacsorán.

— Mégsem igaz, hogy a gazdag emberek csak nagy ajándékoknak tudnak örülni... — gondolta átszel- lemülten — lám, milyen csodálatos hatást váltott ki ez a szerény kis figyelem...

Szabó Ibolya.