Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-29 / 304. szám

t ••MOOT! SttFLAP Vasárnap, 1957. december £9. EGYSZERŰ MOTÍVUMOK MESTERE Amikor elhatároztam, hogy meglá­togatom mcrnyeszcmtmiklósl lakásá­ban, idős, ráncosarcú, bajuszos bá­csikának képzeltem. Érthető, hogy amikor megismerlcedtilnk, majdnem kicsúszott a számon, hogy: ügye, ma­ga a fia? De aztán visszatartottam mtigam. Szerencsémre, mert Kovács József népi iparművész mutatkozott be, s ha nem mondta volna is, tud­nám, alig ért meg többet három év­tizednél Sovány, hátrafésült hajú, isorostás arcú ember Kovács József, kedélyes, egyszerű és rendkívül sze­rény. Néhány perces beszélgetés már elég, hogy az ember mindeme tulaj­donságokat felfedezze benne. Belépünk az «■alkotás házába.•*. Nem valami főúri villa ez, egyszerű, tiszta, világos házacska az országút mentén. S azt a kis előszobát, hol reggeltől késő estig dolgozik, nemré­giben építették a házhoz. Falán ha­talmas ablakok vannak, melyeken csak úgy árad be a fény, ,a világos­ság. Öröm lehet itt a munka ... Az asztalon sokféle szerszám, fa­darab, művészi rendetUnség köze­pette szétszórim, úgy, ahogy az em­ber egy-egy új motívum felfedezé­sékor kiteszi kezéből a kést és ceru­Msfiúról, a kamaszról, a pelyhedeő állú legényről, aki már csak nagyrit­kán vette kezébe a kést, hisz élni is kellett valamiből. Mesél és boldog. Bet mondja is, meg érezni is * hang­ján. Negyvenöt óta csak a faragás­nak él, és sohasem hitte volna, hogy munkája után annyi helyen megfor­dulhat. Pestre jár szorgalmasan, megnéz minden kiállítást, tanulmá­nyozta a kínai, szovjet munkáltat, is­meri személyesen és becsüli a hátai népművészeket, tanul tőlük. De es a tanulás nem azonos a másolással. Ezt nem is tudná megfenni... Azt mondja: két munkát nem tud egymás után csinálni, az unalmas, Mindig mást, mindig újat rajzol a kazettákra, s ezért élvezetes, öröm­teli a munkája. Nincs két dísztárgy, melyen megtalálnám ugyanazokat a mintákat, de motivikája mégis kiala­kult stílust őriz, s száz faragóé közül is ki lehetne választani az ő dísztár­gyait. Figurális faragásaira kevesebb idő jut, pedig úgy érzem, az még értéke­sebb. Igaz, csak képen láttam a 40 cm-es szobrot, mellyel harmadik dí­jat nyert az 36-os szovjet—magvar kiállításon, csak képről ismerem a marha lábszárcsontból faragott sző­lőtőkét a szüretelő paraszttal, az Asszony a rokkánál című faragását, de ezek így is élvezetet nyújtanak, lenyűgöznek. Egyszerűségére jellem­ző, hogy szinte felháborodással be­szél a túlzsúfolt, cikomyázott min­tákról. Kerüli ezeket. Az egyszerű vonalak a sajátjai, s ezeknek mesteri életrekettője. Kérem, hogy vegye elő a szaru­kürtöt, melyet a brüsszeli világkiál­lításra altar elküldeni. Szívesen teszi, s művészi aprólékossággal fa,ragja a kemény csontot. Szívét, lelkét adja bele, érzelmeinek hullámzását, egész valóját. Csodálom a lefelé kígyózó díszítéseket, a mester türelmét, mely nem hagyja el hosszú hetekig egy- egy kiemelkedő faragás elkészítésé­nél. És csodálom a mesterségét, mely rég túljutott már a mesterség fogal­mán, s a magas színvonalú művészet felé tornyosodik. Búcsúzom tőle, s ilyenkor a legtöbbet, legjobbat kí­vánhatom: sikert a brüsszeli világ- kiállításon. — ri — zát ragad. Az alapanyag« magasan tornyosodik az asztalon. Előkészített cseresznye-, dió-, körtefából roló ha­mutartók, kazetták, cigarettadobo­zok, dísztárgyak ezek. A Népi Ipar- művészeti Szövetkezet küldi, hogy a faragás mestere magából fakadó mo­tívumokkal ékesítse a most értékte­len, csupasz fadarabokat. Beszélgetne, de inkább arra kérem, faragjon. Nézni szeretném, ismer- ékedni a munkájával, s ez többet mond várható szavainál, ölébe vesz egy kazettát, fedőlapját már szépen kifaragta, s hosszú percekig el tu­dom nézni szótlanul, ahogy a hegyes kis kés belemélyed a fába. Kovács József szája szélét harapdálja mun­ka közben. Kicsiség ez, mégis ebből következtetek: nagy-nagy élvezettel csinálja., A hallgatás csak néhány percig tart, elvégre beszéd közben is lehet faragni. Sok mindent mond, mesél a múltról, a tízédeé, játékokat faragó- —.i—«... GAMÁSI KÉPESLAP Kedves Barátom ! Talán tíz épe is elmúlt már, hogy utoljára e kis somogyi falu­ban jártam, s onnan elküldtem üd­vözletemet. Emlékszel? Levelem minden sorából áradt a keserűség, amint elpanaszoltam esztelen vál­lalkozásom, hogy épp ilyen esős, sáros, késő őszi időben határoztam, el gamási rokonaim felkeresését Akkor lovasszekér várt az állomá­son. Szomorúan baktattak szegény jószágok a térdigérő sárban, nehe­zen húzták a jóformán üres kocsit A faluban akármerre néztem, sár és sár. Szerettem volna visszafor­dulni, de szégyelltem magam. Megérkezésem estéjén már ka­bátomat vettem, amikor nőném csodálkozva megkérdi: Hová mész? Körülnézek a faluban és ha jó filmet játszanak, moziba is el­megyek — válaszoltam, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett vpina. Moziba? — csodálkozott néném —, hiszen még villany sincs a faluban. S nem mozit, de még gyógyszertárat sem lehet itt talál­ni. Különben is a falusi ember ilyenkor már a tyúkokkal együtt lefekszik, hisz miegyebet is tehet­ne. Mi tagadás, emiatt az emlékek miatt nehezen szántam rá magam az utazásra, de mégis kénytelen voltam elindulni néném többszöri kedves meghívására. S bevallom, oly nagyszerű változásokat tapasz­taltam, hogy nem akartam hinni szemeimnek. Az első meglepetés az állomás­nál, a vonatról való leszállásnál ért. Hatalmas autóbusz várakozóit az érkező utasokra. Hitetlenkedve szálltam be a kocsiba, amely á sá­ros idő ellenére is jó állapotban lé­vő kövesúton haladt egészen a ta- nóesházig. Ez évben készült el az út — büszkélkedtek a gamásiak s október elejétől a busz is bejár a faluba. Most azt szeretnénk, hogy a község saját autóbuszt leap jón. régi, romos istállóból. A meglepetésnek nem volt vége. Az utcákon villanyoszlopok. 194$- ban szerelték be a villanyt a kéz­ségbe. Alig van ház, ahol estén­ként már ne villany világítana. Sok a rádió, s hetenként kétszer mozi is játszik a faluban. Gyógy­szerért se kell a távoli községek­be elmenni, mert december elején gyógyszertár is nyílt. Esténként ki­világosodnak az utcák is. Jó a köz­világítás, de a jövőben még sűrűb­ben akarják elhelyezni az utcai lámpákat. A járdákon sem kell ke­resgélni a jó utat, mert a fő utcán a gyalogjárót is lebetonozták. S az a tervük, hogy a jövőben a község minden utcáját betonjárdával lát­ják el. És ha a mozi nem játszik, akkor sem térnek korán nyugovóra a ga­másiak. Dolgozik a pártszervezet, működik a KISZ és a nőtanács is. A kiszisták színdarabot tanulnak, az úttörők szintén bemutatásra ké­szülnek. Az asszonyok és a leá­nyok a nőtanács különböző előadá­sait hallgatják meg. Eddig már tartottak két fontos orvosi előadást. Később pedig varró- és. szabó tan­folyamon vesznek majd részt. A tanulás, művelődés vágya árad mindenfelől. Kedves barátom! Tíz esztendő alatt megváltozott Gamáson az élet és én, annak ellenére, hogy kétségekkel érkeztem oda, kelle­mes napokat töltöttem el. Az Em­berek maguk is megváltoztak, ta­nulni, művelődni akarnák, igénye­sebbek, törekvőbbek lettek. Ezt se­gíti a pártszervezet, a KISZ, a név tanács, ezt segíti a kövesút, a vil­lany, a mozi, az autóbusz. íme, ilyen ma egy Somogy megyei köz­ség lakóinak élete. Üdvözlettel: SZALAl LÁSZLÓ __________________________________________„ « Építünk garázst, buszmegállót,, egy QöOOOOOOOGOQOOOOOOOOOOOOOOOOOCXDOQOOCOOOOOOOOOOOGKDOOOGGOOOOO©^^ 9OGOO0GX3O©OOOO©O30OG)<: rvupuis úr az ünnepre való tekintettel már korán kisza­badította magát az üzleti élet szö­vevényéből és krokodil-zöld autóján gondtalanul robogott haza a villa­városba. Meggyőződéssel vallotta, hogy a karácsony az apai szeretet tűzpróbá- ja, éppen ezért fejedelmi ajándékkal halmozta el feleségét és gyermekeit. Áldozatkészségének és apai érzé­séinek teljes tudatában üldögélt hét a nagy szalonban íróasztala mellett, s a különböző évkönyveket és kiad­ványokat lapozgatta, amelyekkel tisz­telői és vetélytársai ilyenkor el szok­ták árasztani. Szájából hosszú ciga­retta lógott ki, s ha néha félrenyelt« a füstöt, nagyokat köhögött. Felesége a társaságbeli asszonyok könnyedségével nézegette a karácso­nyi ajándékokat, amelyek a szalon felét elfoglalták. Ápolt kezén ott ra­gyogott az új brilliáns gyűrű s kü­lön élvezet volt számára a kövek szíkráztatását gyakorolni. Charlotte, a lányuk már kinőtt a bakfis-korból, sőt ma vacsorára egy udvarlóját is meg kellett hívni, hogy legyen kivel kacérkodnia. Most ép­pen magára csavart fél vég kínai selymei s abban lejtett végig a sza­lonon. Olyan volt így, mint egy elragadó kirakat-baba. Pierre és Louis, a fiaik még szem­telen kamaszéveiket taposták. Pilla­natnyilag is lenéző grimaszt vágtak a női hiúság minden megnyilvánulá­sa felé és kizárólag új gépeikkel szórakoztak. Ebben a meghitt ünnepi hangulat­ban, mikor már mindenki megkapta ajándékait és senki nem várt sehon­nan semmit, felpattant az ajtó és be­lépett Susanne, a szobalány egy óriási dobozzal. Madame, expressz.-csomag jött Párizsból! — csicseregte az ünnepi hangulathoz illő fontoskodással. De mivel még sok dolga volt a terítés körül, a csomagot gyorsan átadta a hirtelen ott-termő Charlottenak és már ki is libbent a szobából. — Kinek jött csomag? — kérdezte Dupuisné szórakozottan, anélkül hogy egyáltalában odapillantott vol­na. —• Neked, mama... — mondotta Charlotte kissé csalódottan. — Nekem?... Kitől? — Valami virágüzlet a feladó ... Tartalma virág ... —- böngészte a lánya. — Te küldetted? — kérdezte Du­puisné a férjét. Dupuis úr csak ebben a pillanat­ban Ocsúdott. — Én?..-. Dehogy! — válaszolta meglepetten, de már fel is ugrott és pocakos alakjával nehézkesen ro­hant a csomag felé. — Tedd le, azonnal tedd le! — kiáltott rá Char- lottera. Családja értetlenül nézett rá. — Nem leliet felbontani!... Virág egy ilyen nagy dobozban? ... Hü­lyeség ... Talán robbanni f«g apa? — — Talán robbanni fog apa? — kérdezte PierTe kis fintorral. — Sohasem lehet tudni! Párizs tel# van gengszterekkel! — De miért gondolod, hogy éppen nekünk küldenek ilyesmit? — sut­togta Dupuisné izgalomtól remegve. — Gondolj a sztrájkokra, a kom- kurrens vállalatokra! Vagy gondolj amire akarsz!... Hol az a lány, hogy azonnal vigye ki ezt a csoma­got!?—és Dupuis úr dicséretre mél­tó fürgeséggel ugrott a csengőhöz. — Papa, talán mégis meg keilen« nézni... Hátha valami titkos ra­jongója küldte a mamának? — alku­dozott Charlotte. — Majd ém felbon­tom ... — Elment az eszed? -— kiáltott rá most már az anyja is és elrántotta a csomag közeléből. A két fiú is éppen ajándékozni akart, de ezek után féltek, hogy nem ússzék meg pofonok nélkül. így hát továbbra is dermedten álltak és várták, hogy mi lesz. — Menjetek még távolabb! — ren­delkezett Dupuis úr, mint aki tudja, hogy Ilyen rendkívüli helyzetben egyedül van hivatva arra, hogy tel­jes hatalommal intézkedjék. A csengetésre megjelenő Su­' ' sanne csodálkozva nézte a sápadt arcokat. — Vigye ki kérem ezt a csomagot! — mondta Dupuis úr erőltetett nyu­galommal. — Hogy hová? ,.. Talán a kertbe... egészen hátra, a tuja- bokrok felé... Igen, oda lesz a leg­jobb! . i. Susanne lehajolt és felvette a do­bolt. — Nehéz? — kérdezte Pierre. —■ Nem nehéz... — válaszolta a megrettent leány. — Tartsa távol magától! —• aján­lotta Dupuisné, s mivel a lány na­gyon ijedten nézett reá, hozzátette — osak azért, hogy ne legyen pisz­kos a köténye ... nem érti? Szegény Susanne dehogy értette, csak elindult tétován, mint akinek bolondok parancsolnak hihetetlen bolondságokat. A család szótlanul nézett utána. — Csinos lány, kár lenne, ha fel­robbanna! — súgta Ideire az öccse fülébe. De Louis meg 6e hallotta. Őt fiók­kal jobban izgatta maga a doboz. — Papa, éín talán utána megyek és megnézem, hogy jó helyre teszi-e? — Mész a fenébe! — mordult rá Dupuis úr. — Majd én megyek, ha Csomag ­Párizsból akarok. — Ezzel ki is rohant a sza­lonból. — Talán inkább a szakácsnőre kellett volna bízni... Az mégis öregebb és nincs senkije. Susanne- nak van vőlegénye... — kockáztatott meg Charlotte egy halk megjegy­zést. De anyja rá sem hederített. Bor- eongva ült le egy fotelba, még az ujjén csillogó gyűrűről is megfeled­kezett. — .161 elromlott ez a mai este!... — szólalt meg végre halkan. — Mért? Hiszem még élünk! —> vi­gyorgott Pierre. •— Hát!... —> tette hozzá Louis csak azért, hogy ő is mondjon va­lami okosat. De a hangulat valóban elromlott. K ó'ndenki a csomagra gondolt. ' Susanne most lépked vele végig a havas úton... Szörnyű el­képzelni, hogy minden pillanatban bekövetkezhet egy robbanás ... Dupuisné nem bírta már idegek­kel. Felugrott és ő is kiszaladt. — Ti maradjatok! — kiáltott visz- sza a gyermekeknek. De természetesen azok sem ma­radtak. Hamarosan mind kint álltak az előcsarnokban. Mikor Dupuis úr fázva és behavazva visszatért Su- aa-nneval kénytelen volt rájuk förmedni. .— Mit álltok itt? Fél óra múlva megérkeznek a vendégeink! Inkább csináljatok render a szalonban! <— Kellett volna kabátot venned.., — hideg van... — mondta Dupuis­né férjének és úgy nézett reá, mint a halál torkából szabadult hősre. Csák szegény kis Susannetól nem kérdezték meg, hogy miért nem vett kabátot? Pedig igazán vacogott, mikor a havat lerázta magáról. Dupuis úrnak ekkor eszébe jutott valami Elővette monogrammos bőr- tárcáját és átnyújtott a lánynak egy bankjegyet. — Kérem, hogy erről a csomagról ne beszéljen senkinek! Susanne eltette a pénzt és még kevésbé értette az egészet. De Dupuis úr nem azért volt ügyes üzletember, hogy ne tudjon kínos helyzeteket gyorsan felszámol­ni. — Mondd meg a gyerekeknek, hogy ők is hallgassanak! — súgta a feleségének, mikor Susanne eltűnt az ebédlő felé. — Egyébként arra kérlek, hogy légy nagyon kedves Lafayettehez! Mint mondtam, né­hány napot tölt csak Párizsban, teg­nap ugyan már tárgyaltam vole, de fontos, hogy a legjobb véleménnyel legyen rólam. Tudod, 6 nem túl va­gyonos, de igen előkelő családból származik, éppen ezért bizalmatlan a magamfajta emberekkel szemben— Vacsora után ti természetesen men­jetek át Villantékhcrz, úgy ahogyan megbeszéltük, s miután Lafayette távozik, én is azonnal utánatok me­gyek. — Igen... — bólintott Dupuisné bágyadtan —• bár hidd el, ezek után nincs semmi kedvem hozzá. Hamarosan csengettek. Tommy jött meg, Charlotte lovagja. Csoko­ládét hozott és udvariasan vigyor­gott, amint az húszéves gavallérok­hoz illik. Azután megint csengettek és meg­érkezett Lafayette úr. Mély meghaj­lással köszöntötte Dupuisnét és nyá­jasan fogott kezet mindenkivel. Az ünnephez illő szertartásos­** Sággal vonultak be az ebédlő­be. A csillárok nappali fényt árasztot­tak, az ezüstök és kristályok szi­porkáztak, Dupuisné kezén ra­gyogott a brilliáns gyűrű, Susanne kecsesen szolgálta fel az előételt, csak éppen, hogy a hangulat volt feszélyezett. Dupuis úr ugyan folyton kezdte az új témákat, de a többiek nem kap­ták el a végszavakat. Charlotte el­gondolkozva nézett maga elé. Tommy azt hitte, hogy kevésnek találta a bonbont és őreá neheztel. Pierre az asztal végén csak Louisnak sustor- gott a rendőrségről, amelyet mégis ki kellett volna hívni. Mikor Dupuisné már vagy ötöd­ször kezdett a havazásról beszélni, Lafayette úr Dupuis úr felé fordult és egészen halkan kérdezett tőle vala­mit. Az. mintha villanyáram érte volna, elpirult ée felugrott. Tekintet­tel arra, hogy nem akarta feleségét megzavarni a téli időjárás kimerítő tárgyalásában, csak Charlottenak mondott egy-két szót, azután kirobo­gott az ebédlőből. Charlotte furcsa arcot vágott és súgott valamit az becseinek, akik egyszerre elkezdtek nevelni Sőt nem­csak nevettek, hanem* valósággal nyerítettek. Dupuisné lesújtó pillan­tást vetett rájuk és a kényes ven­dég előtt éppen a kamaszkor szerte­lenségeit készült mentegetni, amikor ajkára fagyott a mondanivaló ... Susanne mögött Dupuis úr fújta- pulykát hozta be, hanem ismét aa óriási dobozt, amelynek teteje kissé beázott a kerti kirándulástól. — Madame, egy csomag — Pórias­ból! — jelentette, mintha most hoz­ná be először. Susanne mögött Dupuis úr fújta­tott. — Érdekes, hogy milyen késén jött ma a posta ... Lafayette ór már aggódott, hogy elveszett... — ma­gyarázta és lihegve törölgette hom­lokáról az olvadozó havat. Ha mindezt nem mondja, felesége talán ájultan zuhan végig a vagyont érő perzsászőnyegen. De így párduc módjára ugrott fel az asztaltól és brilliáns kezével maga kezdte bon­togatni a csomag spárgáját. Charlotte is fel akart ugrani és a fiúk is, de apjuk dühös pillantása helyükön marasztalta őket. Susanne még értetlenebbiil nézte ezt az örömujjongást, mint déJntán a rémületet. — Bolondok! Tisztára bolondok* — gondolta, de azért kicsit hálás volt a csomagnak, hiszen • is nyert rajta valamit. És már ment is visr- sza, hogy behozza a pulykát. —■ Milyen meglepetés! — kiáltott fel Dupuisné elragadtatással, mikor az óriási dobozból sok papír és vatta közül kihámozott egy valóban gyö­nyörű rózsacsokrot. — Rózsák — ilyenkor? — csodál­kozott Charlotte. — Nizzából kapta őket a kerté­szet —■ válaszolta szerényen Lafa­yette űr és rneghatottan szemlélte a rendkívüli örömet, amelyet a cso­mag kiváltott. Dupuisné sajátkezűleg helyette a rózsákat az asztal közepére, s úgy ült vissza helyére, mintha közben tíz évet fiatalodott volna. Hangja is megváltozott és szellemességével el­bűvölte Lafayette urat. Dupuis űr az eredeti tervtől elté­rően kétféle pezsgőt bontatott és a hangulat egyszerre toronymagasság- nyira hágott. Charlotte édesen ka­cérkodott, és Tommy nem győzte falni a szemével. A kamaszok sem maradtak adósak kedves bemondá­saikkal, s közben háromszor vettek a pulykából, amelyet Susanne szorgal­masan hordozott körül. gy látszott, hogy Lafayette úr is remekül érzi magát a kará­csonyi vacsorán. — Mégsem igaz, hogy a gazdag emberek csak nagy ajándékoknak tudnak örülni... — gondolta átszel- lemülten — lám, milyen csodálatos hatást váltott ki ez a szerény kis figyelem... Szabó Ibolya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom