Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-02 / 257. szám

Szombat, 1957. november !. SOMOGYI NÉPLAP 3 KAPOSVÁRTÓL — A HAZAÁRULÁSIG Király Béla az 1910-es évek elején született Kaposvárott. Apja itt volt áflomásfőnök helyettes; nagy remé­nyeket táplált csemetéje iránt. Ezek a remények azonban nem váltak va­lóra. Az ifjú Király gyengeképessé­gű, igen rossz előmenetelő tanuló volt. így emlékeznek rá tanárai, s iskolatársai is. Egyedül a történe­lemtanulásban mutatott fel némi eredményt. Volt olyan esztendő, mikor min­den tantárgyból elégségest kapott. Az érettségi vizsgán például egy tan­tárgyból megbukott, magyarból pe­dig elégségest kapott. Az élet azon­ban azt mutatta, hogy tanárai, akik magyarból négyest adtak neki, nem ismerték eléggé Király Bélát. Az élet, ez a könyörtelen vizsgáztató, magyarból csúfosan megbuktatta őt. Megbuktatta, mert számos esetben elárulta hazáját, népét. Segít a papa, meg a rokonság Érettségi után először a vasútnál próbálkozott Király Béla, de képes­ségeivel nem sokra vitte, így hát rö­videsen más pálya után nézett. Ka­tona szeretett volna lenni, elmenni a ludovikára, dehát gyenge tanulmá­nyi eredményed miatt először nem vették fel. De ott volt a papa, aki jó ajánló levél volt száméra, mert 1943-ig a Magyar Élet Pártja So­mogy megyei titkára volt, s majd minden vasárnap ott szónokolt a Kálót, vagy más hasonló szerveze­tik gyű’ései-i, s dicsérte Horthyt és. szidta azokat a munkásokat, akik »zavart« próbáltak kelteni. így hát a papa segítségével Király Béla megindult a gyors karrier út­ján. Volt iskolatársai, akik kiváló eredménnyel érettségiztek, de kik­nek nem volt ilyen jó protektorulk, hitetlenkedve nézték a ludovikások egyenruhájában páváskodót. De az már nem* törődött velük. Gőgösen, emelt fejjel, köszönés nélkül ment el tanárai, egykori tanulótársai mel­lett. S a későbbiek folytán, mint tisztet, gyorsan segítette előre a ranglétrán a fasiszta miniszterelnök rokon, Gömbös Gyula. Lovagkereszt, Tiszti Kereszt, vitézi cím Mint felavatott tiszt sem lett más. Kisebb rendfokozaté tiszttársait, az egyszerűbb embereket lenézte, s mindenkor csak a maga érvényesü­lését tartotta szem előtt. Az egysze­rű közkatonákkal szemben a későb­bi vezérkari tiszt igen kegyeden és embertelen tudott lenni. Igen. ő nem látta az embert, csak saját ma­gát. Jól megtanulta a burzsoá törté­nettudományt, ő is hős, nagv ember akart lenni. Hát az Is lett! Ott volt a német fasiszták oldalán, harcolt a szovjet csapatok ellen. S amikor a józan gondolkozásé magyar tisztek nem voltak hajlandók tovább kiszolgálni a németeket, ő a nyilas hadügymi­nisztériumban Bereite- vezérezredes oldalán kapott osztályvezetői beosz­tást. S amikor védeni kellett volna az országot a pusztulás ellen, ő a halálba küldte a magyar fiatalok ez­reit. Leventékből, fiatal gyterekem- bereteből szervezte a Hunyadi SS páncélos hadosztályt. ho**v ■>-»»>■ r a német fasisztákat a pusztulástól. Eredménye csupán annyi lett, hogv sok ezer magyar anya hiába várta vissaa gyermekét, helyette csupán a halált tudósító értesítés ment. De mit törődött ezzel Király Bé­la? (3 csák büszkén feszített, amikor mellére tűzték sok egyéb kitüntetés mellett a Lova« Keresztet, a Tiszti Keresztet, s amikor 1915 elején meg­kapta a vitézi címet. „Kutyából nem lesz szalonnau A fasiszta Németország és a nyilas világ pusztulását az utolsó pil'anat- ban ő is meglátta, s villámgyor­san köpönyeget fordított. Most már demokratikus embernek, jó megvár hazafinak tüntette fel magát. Borá- tai, s a hamis igazolások segítségé­vel még a néphadseregbe is sikerült bejutnia, ahol magas rendfokozatot és magas beosztást kapott. Egy tisz­ti iskolának lett a parancsnoka. S a gőgös ludovűikás tiszt csikorgó fogakkal volt kénytelen nézni, mint av/atják tisztté az egyszerű munkás és paraszt gyerekek százait, ezreit. Megpróbált jó képet vágni a dolgok­hoz, de nem sokáig bírta. Az első adandó alkalommal kiszolgáltatta a rábízott katonai titkokat és kémke­dett a nyugati hatalmaknak. Ezért került börtönbe... Amikor 1956 ok­tóberében kitört az ellenforradalom, hamar átlátta a helyzetet, hamar felismerte, hová kell állnia. A Forradalmi Katonai Bizottság vezetője Az ellenforradalmárak megalakí­tották a Forradalmi Katonai Bizott­ságot, s mint arra a legmegfelelőb­bet, Király Bélát választották veze­tőjévé. S a magas ősz ember, akit az évek megtörtek ugyan, de akiben a börtön som tudta elfojtani a kar­rier utáni vágyat, örömmel vállalta ezt a dicstelen feladatot, s azonnal intézkedni kezdett. Kijelentette: csak akkor vállalja megbízatását, ha negyven volt horthysta tábornokot beosztanak melléje. Jelentkezők szép számmal akadtak. Magas be­osztású horthysta tábornokok, vezér­kari tisztek keresték fel nap mint nap őt és ajánlották fel szolgálatai­kat. Ezeket és a börtönből kikerülő ha- zaárulökat. bűnözőket igaz barát­ként, csókkal és öleléssel fogadta. Nem egynek azonnal beosztást adott s visszamenőleg elrendelte fizetése folyósítását. Közben megtette az in­tézkedést, hogy a minisztériumot és az egész tisztikart a »rákosista tisz­tektől megtisztítsák«. Ez alatt azt értette: eltávolítani a hadseregből mindazokat a munkás és paraszt tiszteket, akik a népi demokráciában kerültek a hadseregbe, lettek tisztté. Ezerszámra osztotta szét a börtön­ből kikerült gyilkosoknak a fegyve­reket. Az ellenfarradalmárok vezetői naponta jártak hozzá tanácskozásra, s ő papírokat, megbízóleveleket adott, tisztekké nevezte ki a népi demokrácia válogatott ellenségeit. De ott lehetett látni az amerikai kö­vetség vezetőinek budai villáiban is. Az utolsó pillanatig »népfelkelésre« uszított. S amikor látta, hogy szá­mára itt már nem terem babér, kar­rier. kitüntetés, hamar kereket ol­dott. Nyugaton szervezi a „szabadságharcosokat“ Most sem tétlenkedik Király Béla. Hamar egymásra találtak Vidovics Ferenc volt főispánnal, Demeter Fe­renc volt horthysta ezredessel és más, kisebb-nagyobb rangú hazaáru- lóval. S mint- ahoev Szabó Miklós nyugatról hazatért volt kisgazdapárti képviselő elmondotta, Király Béla ismét vezető szerepet játszik. Ez ért­hető, hiszen olyan ember ő. akinek a kudarcok sem veszik el a kedvét a törtetéstől, a karriervágytól. Most tehát ott szervezi, irányítja a »sza­badságharcosokat«, s persze mind­ezt jó pénzért, amit az amerikaiak bocsátanak rendelkezésére. Szükségük van az amerikai impe­rialistáknak Király Béla katonai és a hazaárulásban szerzett' jártasságá­ra. Most e tudását másoknak is át­adja. Csak egyre szeretnénk figyel­meztetni. Már az iskolában is rossz tanuló volt, az maradt az életben is. és mint ilyen, roppant feledékeny lett. Elfelejtette az iskolában szer­zett gyéir ismereteit és ezért mi fi­gyelmeztetjük: hiába magolta be va­lamikor az iskolában a burzsoá tör­ténettudományt, hiába csinál bármit kint nyugaton, hiába szervezkedik és gyűjti a magyar nép ellen tá­madni akarókat, nem fog eredményt elérni. Az a nép, amelyet ő lené­zett. és amelyet számtalanszor el­árult, becsapott, megveti a Király Béla-féle hazaárulókat. S az ilyen emberekből a magyar nép számára nem lesz hős, hanem csak gyűlölt, megöletett hazaáruló. Fellendülés elolt a Vöröskereszt munkája Szeptember végén az egész ország­ban véget értek a Vöröskereszt se­gélyosztási munkái, s ennek kapcsán végre sor kerülhetett e társadalmi alakulás új és helyes alakokra való helyezésére: tömegszervezetté való kiszélesítésére. A Vöröskereszt akkor tudja betölteni feladatát, ha az álla­mi egészségügyi szolgálattal karölt­ve, annak mintegy társadalmi szer­vekért • működik. A Vöröskeresztet megyénkben is megtépázta az ellenforradalom. Száz­húsz jól dolgozó alapszervese béből mindössze' hatvan maradt. S most őszei induló új év nagy feladatait ezzel a csökkent szervezetted kell megoldaniuk. Nagy segítséget jelent majd a hat függetlenített járási tit­kár munkába állása., mely már ma­gába véve is biztosíték lehet a Vö­röskereszt munkájának nagymárvS fellendülésére. Október 23-án megyei vezetőségi ülésen tárgyalták meg a feladatokat, melyek jellegzetessége az, hogy főként a falu egésaségügyi kultúrájának fejlesztését tartja szem előtt. A tervben talán legnagyobb jelentőségű a hetvennyolc védőnő körzetében tizenkét prn0rasrírn»l megrendezendő anyák iskolája. Eze­ken orvosok és védőnők oktatják a kismamákat és a 16—18 éves lányo­kat. A csecsemőhalálozás elleni harc e formájának nagy múltja van me­gyénkben. Kevesebb a tapasztalat a házi betegápolási tanfolyamokkal kapcsolatban, hiszen eddig csak az önkéntes betegápolási tanfolyamokon foglalkoztak ilynemű kérdésekkel. A tizenegy előadás mindegyike orvost kíván, s éppen ezért a megszervezés sem problémamentes, főleg a Bala­ton mentén oldható meg. A TTIT-vel, állami szervekkel, tanáccsal és a nőtanáccsal karöltve előadássoroza­tokat is rendez a Vöröskereszt, falun éppúgy, mint városon. Ezeken ven­dég-előadók ismertetik például a TBC gyógymódjait, a vér szerepét a gyógyításiban. Egészségügyi és közegészségügyi tanfolyamok megtartására is sor ke­rül ezen a télen. Most jelenik meg az új elsősegélynyújtó könyv, amely nagy segítséget jelent az oktatásban. Harmincöt községben végzik el a tanfolyamok a már kiképzettek isme­retének felújítását és új elsősegély- nyújtók kiképzését. A Megyei Vöröskereszt szervezete a gyarmekparalízis elleni, majd az ázsiai influenza elleni védekezés is­mertetését adó röplapok után a Köz­egészség- és Járványügyi Állomással közösen ki fogja dolgozni a mezőgaz­dasági közegészségügy propaganda­füzetét. Ebből az anyagból ankétokat rendez a mezőgazdaság szocialista szektorainak egészségügyi és szak­mai vezetőivel. A mezőgazdaság egészségügyének fejlesztése ugyanis csak részben anyagi kérdés, sok mindent xneg lehet oldani figyelem­esz 150000 kilovati kapacitású az első csehszlovák atomerőmű Alig egy hónapja, hogy Prága mellett megkezdte működéjét az első csehszlovák atomreaktor. Üzembehelyezéso nagy segítséget jelent majd a különböző kutató­munkák számára. Az atomreaktor beindítása azonban csupán az. el­ső lépéseket jelenti a népi demok­ratikus Csehszlovákia bélrés célú atomiparának gyorsütemű fejlődé­sében. A párt és a kormány hatá­rozatai értelmében 1970-ig felépí­tett atomerőművfek teljes mérték­ben fedezni fogják a Csehszlovák Köztársaság többlet villamos ener­giaszükségletét. A Szlovák' ában megéipí‘endő első csehszlovák atomerőmű kapacitása 150 000 ki­lowatt lesz, egy reaktorra számít­va. Ilyen nagykapacitású atomerő­művel Csehszlovákián kívül csu­pán a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok fórnak rend l- kezni. Az első csehszlovák atom­erőmű évente több mint 50 090 tonra kiváló minőségű feketeszén, illettle körülbelül 1 millió 500 ezer tonna barnaszén megtakarítását teszi majd lehetővé. Az első csehszlovák atomerőmű felépítése rendkívül bonyolult fel­adatot jelent majd. A Szovjetunió azonban minden segítséget bizto­sít ahhoz, hogy a csehszlovák szakemberek sikeresen megbirkóz­zanak a feladatokkal. Az atomerő­mű teljesen automatikusan fog működni. Üzemeltetéséhez vi­szonylag igen kevés munkaerőre lesz szükség, főiként mérnökökre és fizikusokra. Az első csehszlovák atomerőmű jelentősen meggyorsít­ja majd az ország további iparosí­tását. mel és jóindulattal. A nyári munkák alatt zuhanyozók építése, a friss, me­leg ételek kiosztása nem jelenthet különösebb anyagi megterhelést. Nem fordulhat elő olyan eset, mint a Nagybereki Állami Gazdaság im- remajori gazdaságában, ahol a kony­hában a munka dandárján bokáig ért a mosogatóvíz. Készülőben van a balatoni egész­ségügyi hét programja is, melynek szervezésében a Vöröskereszten kí­vül a KÖJÁL és a BIB is részt vesz. Valószínűleg a jövő év elején, ja­nuárban vagy februárban, tehát még az üdülési idény megindulása előtt rendezik meg az egészségügyi napo­kat. A sokrétű munkának egyik legfon­tosabb része a véradás és a véradóik megszervezése. Vér nélkül ma már nem lehet gyógyítani. Ezért azon kí­vül, hogy az állam anyagi juttatás­ban részesíti a véradókat, a Vörös- kereszt társadalmi megbecsülést óhajt számukra biztosítani. A tervek között szerepel egy véradó-klub lét­rehozása, melyben a művelődési és szórakozási lehetőségeken kívül könnyén járható út nyílik a véradó szolgálat kiszélesítésére. Az általános iskola felső osztályai­ban, középiskoládban és az iparita­nuló iskolákban a közeljövőben kü­lön szervezetként kezdik meg műkö­désüket a Vöröskereszt ifjúsági bi­zottságai. Ennek minden olyan gyer­mek tagja lehet, aki elvégzi az »ifjú­sági egészségőr« tanfolyamot. A köz­ségekben pedig ott, ahol alapszerve­zet működik, jól felszerelt mentőlá­dával, s öt aktíva részvételével lét­rejönnek az egészségügyi állomások. Így fest vázlatosan az újjáéledő Vöröskereszt programja. Mikor ép­pen befejeztük a beszélgetést Honfi Istvánnéval, a Vöröskereszt Somogy megyei titkárával, kereste fel az iro­dát egy asszony, disszidens nővéré­nek haza telepítése ügyében. Ezzel is a Vöröskereszt foglalkozik. A munka feltételei adva vannak, a Nemzetközi Vöröskereszt gyászos emlékű működése után kész a lehe­tőség arra, hogy a Magyar Vöröske­reszt beváltja a hozzáfűzött remé­nyeket. BÍRÓSÁGI HÍREK A. kaposvári TÜZÉP Berzsenyi utcai telepéről hét darab különböző nagyságú fenyőpallót lopott Kakas József. Társadalmi tulajdon sérel­mére elkövetett lopás bűntette miatt egy év és két hónapi börtönbünte­tést kapott. 3c^oéi^<i6cfcllö?cS<8: • IcfcSjC PARASZT KÜLDÖTTEK LENINNÉL Szalai László A Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Főigazgatósága most Magyar! Andrásnak, a föld­művelésügyi miniszter első helyet­tesének kezdeményezésére tervezetet (dolgjozatt, ki baromffiitbnyésyAgs fejlesztésére, eLsősorban a tojás ter- . melés növelésére. A tervek sze­rint többek között a főváros köze­lében úgynevezett'».tojásgyárat« ál­lítanak fel. Ennek az a lényege, hogy nagyüzemi baromfitelepen több ezer, esetleg tízezer tyúkot gyűjtenek össze. Egy-eigy tyúk csak annyi ideig marad a telepen, amíg tojást rak. Tankönyvek a nemzetiségi diákoknak Az országban működő nemzetiségi nyelvű Iskolák részére a:: 1957-53- as tanévre ötvenhat * nemzetiségi nyelvű tankönyv jelent meg. Ezen­kívül Csehszlovákiából, a Német Demokratikus Köztársaságból és Romániából is érkeztek tanköny­vek. Az év hátralévő hónapjaiban még tíz nemzetiségi nyelvű tan­könyvet adnak ki az általános isko­lák első és második osztályai szá­mára. Ezek az olvasókönyvek több- színnyomásban készülnek. : Szeröv V. A.: Parasztküldöttek Leninnél című képe kiválóan érzékelteti Vlagyimir Iljics és az egyszerű dől-' gozó nép elszakíthatatlan kapcsolatát. ff

Next

/
Oldalképek
Tartalom