Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-07 / 261. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. november 7. Gaillard a Francia Nemzetgyűlés előtt Párizs (MTI). A francia nemzet- gyűlés előtt kedden mutatkozott be Gaillard kijelölt miniszterelnök. Le Troquer, a nemzetgyűlés elnöke is­mertette a francia sajtóban már ked­den reggel nyilvánosságra hozott kormánylistát. Ezután Gaillard lé­pett a szónoki emelvényre. A nemzetg} ülés első feladata — mondotta Gaillard —- az algériai kü­lönleges hatalom megadása a-z új kormánynak. Az algériai kérdésről szólva Gaillard kijelentette, hogy választójogi törvényt készítenek elő a két algériai közösség egyenlő kép­viselete alapján. (Gaillard tehát a gyarmatosítók követelésének értel- mébem egyenlő képviseletet kíván egymillió európai és kilencmillió al­gériai muzulmán számára. Szerk.) Gaillard egyébként megismételte az előző kormányok fegyverszüneti fel­hívását az algériai felkelőkhöz. A gazdasági és pénzügyi nehézsé­gekről szólva a miniszterelnökjelölt további takarékosságot sürgetett és kiterjedt különleges hatalmat kért kormánya számára pénzügyi és gaz­dasági téren. A szíriai külügyminiszterhelyettes nyilatkozata Dhmtaszkusz ,(AP). Khalil Kallasz szíriai külügyminiszterhelyettes ked­den azzal vádolta Törökországot, hogy- mind több provokációt követ el Szíria ellen. Ultimátumot bocsá­tói! ki, amelyben közölte, amennyi­ben december 15-ig nem vonják vissza a török csapatokat a szíriai határról, Szíria ismét az ENSZ­hez fordul, hogy vegye fontolóra a kérdést. Moszkva (TANJUG). A jugoszláv párt- és kormányküldöttség kedden délután koszorút helyezett el a moszkvai mauzóleumban. * * * Moszkva (TASZSZ). A Lengyel Népköztársaság küldöttsége kedden délután a breszti vonattal megérke­zett Moszkvába. A küldöttséget Go- mulka, a LEMP Központi Bizottsá­gának első titkára vezeti. ■■'fi * * Moszkva (Uj Kína). Mao Ce-tung elnök és a kínai küldöttség vala­mennyi tagja kedden délben látoga­tást tett a Vörös téren lévő Lenin— Sztálin mauzóleumban. A Bolgár- Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Todor Zsivkov- nak, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága első titkárának ve­zetésével felkereste a Lenin—Sztálin mauzóleumot. * * * Moszkva (MTI). A megfigyelő ál­lomásokon rendszeresen feljegyzik az adatokat, amelyeket a szputnyik II. rádiója küld a Földre. Meg lehet állapítani, hogy a kutya állapota ki­elégítő, érverése és légzése normális. Adatok érkeznek a napsugárzásról és a kozmikus részecskékről is. November 6-án, moszkvai idő sze­rint reggel hat órakor a második mesterséges hold befejezte a 40. kört a Föld körül. London ((AP). A Reuter jelentése szerint az ír származású, amerikai Gerald Egan, alá nemzetközi szín­házi műsorok és ökölvívó mérkőzé­sek rendezésével foglalkozik az Egyesült Államokban és Írországban, kedden levelet intézett Malikhoz, a Szovjetunió londoni nagykövetéhez, amelyben 250 000 fontsterlinget ajánl fel arra az esetre, ha a Lajika-kutya élve visszajut a Földre és megenge­dik neki, hogy két éven át világ­szerte bemutathassa a kutyát. Egan, alá személyesen járt a lon­doni szovjet nagykövetségen, han­goztatta, biztos benne, hogy a ku­tya-rajongók boldogan fizetnének, hogy láthassák ezt a »-csodálatos ku­tyát«. Szerencsétlenül járt a román párt- és kormány- küldöttség repülőgépe Moszkva (TASZSZ). Az Októberi Forradalom ünnepségeire Chivu Stoicának, a minisztertanács elnöké­nek vezetésével november 4-én Moszkvába érkezett a Romáit Nép- köztársaság párt- és kormánykül­döttsége. A repülőgép, amelyen a küldöttség érkezett, a leszálláskor szerencsétle­nül járt. Ennek következtében a gép négy utasa meghalt. Ezek a követ­kezők: G. Preótease, a Román Mun­káspárt Központi Bizottságának tit­kára, a párt Politikai Bizottságának póttagja, a gép hajóparancsnoka, navigációs tisztje és az egyik tech­nikus, a repülőgép többi utasa meg­sebesült. Egészségi állapotuk kielé­gítő. Bulganyin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke november 4-én látogatást tett Chivu Stoicánál. A szovjet miniszterelnök a szovjet kor­mány és az SZKP Központi Bizott­sága nevében mély részvétét fejezte ki G. Preoteasánaik, a Román Mun­káspárt Központi Bizottsága titkárá­nak és a Politikai Bizottság póttag­jának elhunyta alkalmából. A szovjet kormány és az SZKP Központi Bizottsága táviratban fe­jezte ki mély részvétét a román kor­mánynak és a Román Munkáspárt Központi Bizottságának. ID Ő JÁRÁSJELENTÉS Az enyheség tovább tart. A norvég tenger felett nagy kiter­jedésű, valamint a Rhone,alsó sza­kasza és a Genovai öböl feletti se­kély ciklonok hatására Közép- és Észak-Európa fölé déli magassági széllel továbbra is szubtrópusi ere­detű légtömegek áramlanak. Az em­lített területeken emiatt az évszak­hoz képest enyhe és száraz az idő. A ciklonok hátoldalán azonban az Atlanti óceán felől már hűvösebb le­vegő nyomul, amely egyelőre csak a brit szigeteken és Franciaországban okozott esőket és kisebb lehűlést. Várható időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, a Dunántúlon né­hány helyen eső, esetleg zivatar. Időnként élénkebb déli, délnyugati szél. Az enyheség tovább tart. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 17—20 fok között. A SZOVJET FILM ÜNNEPI HETE Ma este városunk ■filmszínházai­ban ünnepélyes . keretek között nyitják meg a Szovjet Film Ünnepi Hetét. ,Kettős ünnep ez, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom i40. évfordulójának ünnepségei egybe­esnek ia tizedik szovjet filmhét meg­rendezésével. Különösen jelentős ez a kettősség, hisz azt a filmet ünnepeljük, melynek bölcsője, életr ekeltő je volt az októberi for­radalom, ,a szovjet filmet, mely kö­vetője, hű tükrözője, s harcosa az új. szebb életért folytatott küzde­lemnek. . . Tudjuk. ,a 12 év alatt sok-sok mozielőadáson itapasztaltuk, hogri a szadjet filmek legfőbb jellemző­je a szocialista realizmus. Témája, tartalma a (szocialista dársaaklom talajából fakad. A (negyven, évvel ezelőtt született ni társadalom éle­tét, munkáját,, örömét és gondját vetíti elénk kristálytiszta hűséggel és ipszinteiséggel, lsegíteni akarván az eszme végső diadalát. Mily szép, mily nemes törekvés ez... S a szovjet film, miközben visz- szatükrözi és kifejezi az új kultú­rát, az új életet építő nép szocia­lista törekvéseit, ideológiai küzdel­met folytat. Hadakozik a halódó Újabb küldöttségek érkeztek Moszkvába Moszkva (TASZSZ). A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 40. év­fordulójának ünnepségeire hétfőn Moszkvába érkezett az Izlandi Egy­séges Szocialista Párt küldöttsége, élén Einar Olgeirsonnal, a párt el­nökével, a Kanadai Haladó Munkás­párt küldöttsége Tim Bucknak, a Központi Bizottság főtitkárának ve­zetésével, valamint a Tuniszi Kom­munista Párt küldöttsége, élén Mo­hamed Harmellal, a Központi Bi­zottság titkárával. kapitalista társadalom dekadens,., számunkra idegen kultúrája el­len. Meggyőzően állítja szembe a burzsoázia Ikorhadt és embergyű­lölő művészetével la szörpjét nép életvidám, optimista művészetét, mely tudatosan szolgálja a néptö­megek érdekeit. Gyönyörű filmeket, emberséggel, humanitással, a nép izzó szereteti ■ vei átszőtt alkotásokat ismerhettünk meg mi ,is az elmúlt tizenkét én alatt. S amit a szovjet film adott: a szocialista embertípust jellemző jótulajdonságok, az áldozatvállalás, hűség az eszméhez, kitartás és küzdeniakarás legszebb példái mind, mind jótékonyan hatottak ránk. Az egyszerű emberek, mun­kások, egyenesszívű ikolhozparasz­tok jelleméinek, 'fűzűiének ihű tol- mácsalói, a szovjet filmművészek solc-sok feledhetetlen estét szerez­tek nekünk, példát, utat mutatva küzdelmes építő munkánkhoz. Köszöntjük hát, s ünnepeljük a szovjet filmművészetet, a szovjet filmet, mely — világszerte is elis­mert sikerével is igazolható — küzd az, egyetemes /emberiség 'feletm.el- kedéséért, az emberek gondolko­dásmódjának átformálásáért... fi rendőrség és a Buenos fiires-i sztrájkolok össze­tűzése Buenos Aires (Reuter). Buenos Airesben a kormányépület előtt ked­den rendőrségi rohamalakulatok könnygázbombákkal szórták szét a két hónapja sztrájkoló távbeszélő munkások gyülekezetét. A rendőrsé­gi beavatkozás nyomán a város ut­cáin kezdődő összetűzésekben 15 sze­mélyt letartóztattak. Az argentínai vasutasok kedden és szerdán egyórás országos sztráj­kot tartanak nyugdíjköveteléseik tá­mogatására. Az angolok a nagy szputnyikról A Liverpool Post írja: A Szovjet­unió feltűnő célzási pcintos'ággal lőtte ki a második rakétáját. Ez azt jelenti, hogy hasonló pontossággal találhat el távoli földi célpontokat is megsemmisítő nehézdövedtteével. Ez a kijózanító gondolat messze­menő hatást gyakorol az egész vi­lágon. Az oroszok számára ez a bámulatos diadal perce, amely az egész nemzetet óriási önbizalommal tölti el. A Nyugat számára a vas­függöny tragikus kettéosztó hatása következtében ez súlyos lélektani vereség. NOVEMBER 7 az emberiség szabadság hajnalának 40 éves évfordulóján köszön­ti dolgozóit és összes ügyfe­leit a Somogy megyei Finommechanikai Vállalat A Szocialista Forradalom 40 éves évfordulója alkalmából szeretettel üdvözöljük vállalatunk dolgozóit, valamint a megye terü­letén működő földművesszövetkezetek baromfi és tojásfelvásárlóit Kaposvári Baromfifeldolgozó Vállalat vezetősége A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KOLLEKTÍVÁJA szeretettel köszönti a megye dolgozóit A SZOCIALISTA FORRADALOM 40. ÉVFORDULÓJA alkalmából A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából szeretettel köszönt­jük vállalatunk minden dolgo­zóját és eredményes jó munkát kívánunk Faipari Vállalat vezetősége A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR KOLLEKTÍVÁJA a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján testvéri üdvözletét küldi a cukorrépatermeiő állami-, termelőszövetkezeti-, és egyéni gazdaságok dolgozóinak Szeretettel köszöntjük a Vállalat kommunistáit és dolgozóit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján. Kaposvári Élslmiszerkiskereskedolmi Véllals! vállalatvezetősége, pártvezetősége, szakszervezeti Bizottsága. Vállalatunk összes dolgozóit köszöntjük a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL É. M. Somogy megyei Építőipari Vállalat A Nemesvidi Földművesszövetkezet Igazgatósága kössönti tagjait és dolgosóit as egéss világ dolgosóinak nagy ünnepén A Kaposvári Mértékutáni Vegyes- ruházati Vállalat pártszervezete, üzemi bizottsága és igazgatója szeretettel köszöntik a vállalat dolgozóit és kedves vevőit a Nagy Októberi Szocialista Forradalcni 40. évfordulóján. Á Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján valamennyi dolgozónknak a szocializmus további építésében, Erdőgazdaságunk mun­kájában jó eredményeket, erőt, egészséget kívánunk. Középsomogyi Állami Erdőgazdaság igazgatóság, pártszervezet, szakszervezet. NOVEMBER 7 a Nagy Októberi Forradalom 40 éves évfordulója alkalmából, köszönetünket fejezzük ki szövetkezetünk minden tagjának, dolgozójának, az eddig elért eredményes munkájukért és további sikereket kívánunk Somogysámson Földművesszövetkezet Igazgatósága Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója. Ebből az alkalomból üdvözöljük és köszöntjük szövetkezetünk dolgozóit Asztalosipari KTSZ vezetősége

Next

/
Oldalképek
Tartalom