Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-07 / 261. szám

Csütörtök, 1957. november 7. SOMOGYI NÉPLAP 7 Rajt az ökölvívó-csapatbajnokság I. osztályában Először hat csapatosra tervezték, az­tán úgy döntöttek, hogy nyolc csapat lesz. Szó volt a november 3-i rajtról. Aztán november végéről beszeltek, s most aztán csaknem mint derült égből a villámcsapás, érkezett a hír, hogy no­vember 10-én kezdődik a rajt az ököl­vívó csapatbajnokság I. osztályában. Most már végleges, hogy két csoport­ban tartják meg a küzdelmeket, az egyik csoportban az MTK, a Honvéd, a Beloiannisz és a bajnoki küzdelmektől visszalépő Bp. Vasas helyén a VKSE csapata vesz reszt. A másik csoport részvevői Csepel, Újpesti Dózsa, FTC és a Kaposvári Dózsa. A versenykiírás értelmében a két csoportelső és a csoportok második he­lyezettjei a küzdelmek befejezése után megmérkőznek egymással az 1—2., il­letve a 3 — 4. helyért. A csoportok utol­só helyezettjei kiesnek az NB l-ből. Az egyfordulós bajnokságban a sors szeszélye folytán egy mérkőzést ját­A Somogyi Néplap bemutatja: szik itthon a K. Dózsa. Mégpedig a je­lenleg legerősebb magyar csapattal, a Csepellel kerülnek szembe itthon a ka­posvári öklözök. Ezt a mérkőzést vasár­nap délelőtt 10 órakor tartják meg a színházban. Főhet a feje Szegfi László edzőnek, hogy Diri, Héráért, Miklai, Riba, fü- zessi, Hegedűs, Gerber, Tóbi, illés, Nachladel. Dévai, Papp, Dunajecz, Makk, Bednanics cs Kalmár közül kiválassza a legjobb tíz versenyzőt. Érdekessége a versenykiírásnak, hogy a K. Dózsa a kerületből is indíthat két versenyzőt. A szémbajevő öklözök a szekszárdi Doro­gi, a pécsi két Gombkötő fiú, a komlói nehézsúlyú Bödo, vaqy a Kaposvárról Nagykanizsára elkerült Németh Zoltán. Hogy közülük melyik kettő kap helyet a csapatban, az a hét végén dől el. Vasár­nap tehát megkezdődik a CsB, az igazi ökölvívó küzdelem, melyet e sportág népes szurkolótábora nagy érdeklődés­sel vár. a K. Dózsa ifjúsági ökölvívó csapatát Képünk az országos ifjúsági egyéni csapatbajnokságon készült, amikor a győz­tes Dózsa csapata átvette a legjobban szereplő ifjúsági csapatnak járó ezüst­serleget. A megtorpant tabiak előnye már csak egy pont A megyei labdarúgóbajnokság I. osz­tályában tömörült a bajnoki mezőny. Megtorpant a íabi csapat, amely egy­másután két vereséget szenvedett. An­nál inkább feltörőben vannak a táblá­kat üldöző együttesek. S most all. for­duló után a 2. helyezett Taszárt (sőt a vesztett pontok tekintetében Barcsot le) mindössze egy pont választja el a listavezető Tabtól. Igen tömör a közép­mezőny is. Itt a hátralévő fordulókban még számos változás várható. Lassan kialakulóban van a sereghajtók cso­portja is. Ide sízáinít Nagybajom. Fo­nyód, a K. Kinizsii. Somogyszob és Len­gyeltóti csapata. A bajnoki táblázat állása a 11. fordu- ló után: 1. Tab 11 7 2 2 37:14 13 2. Tasz ár 11 7 1 3 34:17 15 8. Baiatonboglár 11 7­4 21:17 14 4. Barcs 10 6 1 3 31:16 13 5. Marcali 11 5 3 3 29:21 13 6. K.H. Vasutas 11 6 1 4 21:20 13 7. Siófok 11 4 4 3 26:16 12 8. Böjiönye 11 5 1 5 26:25 11 9. Zamár cl i 11 5­6 35:37 10 10. Balatonlelle 11 5­6 27:29 10 11. Gyékényes 11 4 1 6 16:28 9 12. Nagybajom 10 3 2 5 18:23 8 13. Fonyód 9 4­5 15:20 8 14. Somogyszob 11 3 1 7 18:37 7 15. K. Kinizsi II. 11 1 5 5 12:31 7 16. Lengyeltóti 11 3­8 10:25 6 Vasárnapi tekeeredmények Csepel SC —K. Építők 7:5 (2425:2484) Ismét balszerencsés mérkőzést vívott az NB I-es K. Építők. Az építők teké- zői több fát dobtak, mint a Csepeliek, mégis kikaptak. Illyés, Németh győztek. Somlyai L. döntetlent ért el, míg Som- lyai J., Horváth J. és Wlaibl vereséget' szenvedtek. K. Spartacus—RF. Építők 6:6 (2379:2405) Budapesten értékes döntetlent har­colt ki a Spartacus csapata, amelynek pontjait Fenekes II. Horváth J. és Nagy S. szerezték. Pécsi Építők—KMTE 10:2 (2343:2254) A KMTE nem talál magára. A csapat két pontját Bélavári szerezte. OLVASÓINK FIGYELMÉBE A november 7-én sorra kerülő K. Ki­nizsi— Oroszlány, s a Szombathelyen le­játszandó Szombathelyi Pamut — KMTE mérkőzésekről részletes tudósítást köz­lünk november 8-án megjelenő, pénteki lapunkban. Egyéni termelők figyelem! Vállalatunk az egyéni termelőknek is szállít dúsított tőségét! A műtrágyával kevert dúsított tőzeg 1 % szuperfoszfátot, 1 % kálisót és 0,8 % pétisót tartalmaz, tehát megközelíti az istállótrágya tápértékét, Az ára viszont csak 4,10 Ft mázsánként, 100 km távolságra a vasúti szállítást is a vállalat fizeti. MEGRENDELHETŐ: 1957. évre korlátozott, 1958. évre bármilyen meny- nyiségben. Legkisebb megrendelhető mennyiség: 1 vagon =100 mázsa. Nagybereki Tszegtermelo Vállalat Fonyód. Tol. Fonyód 2-31. MELYIK FILMBEN LÁTTA ? A szovjet film ünnepe képrejtvény pályázata — Altat- és kirakodóvásár lesz november 8-án Darány, és 9-én La- kóesa községekben. — A Bakony egyik szép helyét, a festői Cuha völgyét nagy számmal keresik fel ezekben a napokban a természetkedvelők. Ugyanis Porva- csesznek és Gézaháza között egy er­dei tisztáson a sárga avar között zöld- levelű erdei szamóca s kék búzavi­rág virul. — A MÄV nyugdíjasok és özve­gyek számára f. hó 11-én délután fél 3 órai kezdettel az Irányi Dániel u. 13. sz. alatt nyugdíjas szakszervezeti taggyűlés lesz. Ugyanaznap a bizal­miak részére 2 órakor megbeszélést tartanak. — A Hadtörténeti Múzeumban a Hadtörténeti Intézettel közös rende­zésben megnyílt a Magyar Interna­cionalisták a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomban című kiállítás. A megnyitó ünnepségen Kiss Károly elvtárs, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Vezetőség titkára mondott beszédet. — A Kaposvári Tiszti Klubban ma este 7 órai kezdettel ünnepi ülést tartanak, mely után filmvetítés és tánc lesz éjjel 2 óráig. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmá­ból a Zrínyi laktanyában találkoznak karhatalmistáink a szovjet elvtársak­kal. Délután futballmérkőzést vív­nak, este pedig fehér asztal mellett elbeszélgetnek. — Csak kéthetenként lehet szabad szombatot tartani az építőiparban. Az É. M. rendelkezése szerint építő- és szerelőipari vállalatok központi dolgozóinak csak akkor lehet szabad szombatot engedélyezni, ha nagyobb részük nem tud naponta hazatérni lakóhelyére. Nem építő- és szerelő- ipari É. M. vállalatok dolgozóinak szabad szombat nem engedélyezhető. — Látták a mesterséges holdat So- mogyszobon is. Tegnap reggel hat óra előtt néhány perccel vándorló bolygóra lettek figyelmesek a vonat­ra várakozók a somogyszob! vasút­állomáson. A körülbelül másfél per­cig látható csillag nagyságú fényes­ségben a rádió által is jelzett mester­séges holdat ismerték fel. Csiky Gergely Színház: Scserba- csov: Dohányon vett kapitány. Dísz­előadás este 7 órakor. Vörös Csillag: Prolog. 5, 7, 9 óra­kor. Szabad Ifjúság: Turistaszerelem. 5, 7, 9 órakor. KIOSZ Béke-mozi november 7-én 4, 6, 8 órakor: Véletlen találkozás. Hippi-Rónai Múzeum: Ösrégészeti, várostörténeti, néprajzi, természettu­dományi kiállítások és a somogyi képzőművészek őszi tárlata. Nyitva: 15—19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsön­zés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsön­zés 13—18 óráig. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Ma, 7-én este 7 órakor: SCSERBACSOV: DOHÁNYON VETT KflPITÄNY Nagyoperett 3 felvonásban. November 8-án, pénteken este 7 órakor BEMUTATÓ ELŐADÁS és hétfő kivételével minden nap este, vasárnap délután 3 órakor is SZIRMAI ALBERT: Nagyoperett 3 felvonásban Jegyek előre válthatók, szelvények beválthatók: 8 színházi jegyirodában, Május 1. utca 23., tel.: 11—03. Lapunk október 26-tól 4 hétig ninden számában közli egy szovjet színész, vagy színésznő számmal meg­jelölt fényképét. Egyidejűleg közöl­jük a képpel azonos számú megfej­tési szelvényt is. A négy héten át kö­zölt szelvényeket vágja ki és kitölt­ve gyűjtse össze. A 24. szelvény után valamennyit együtt küldje be a me­gyei Moziüzemi Vállalathoz, (Kapos­vár, Május 1 u.). Figyelem! Csak a lapból kivágott szelvény érvényes. Nyeremények: I. díj: 100 darab mozijegy-szel­vény, Gépesítik a lázmérő gyártást Az idén az influenzás megbetege­dések idején soksTWr hangzott el az a panasz: nem lehet lázmérőt kap­ná. A lázmérő már évek óta hiány­zó cikk. Az üzem régóta nem tud­ja kielégíteni a kereskedelem igé­nyeit. A múltban .kettőszázezer— kettőszáznegyvenezer lázmérőt ad­tak át évenként a kereskedelem­nek, s ezen a mennyiségen kívül még száznyolcvanezer lázmérőt sze­reztek be külföldről. A hiány oka az, hogy az üzem még jelenleg is az ú°vnevezett burás és cilinderes iázmérőket gyártja, amelyeket kizá­rólag kézi munkával állítanak elő Ehhez pedig nincs elegendő szak­emberük. Ez az oka annak, hogy most havonta mindössze tíz—tizen­egyezer lázmérőt tudnak csak ké­szíteni. A lázmérőgyártás vezetői ja- ,vasolták, hogy a jelenlegi típus he­lyett vezessék be a külföldön elter­jedt úgynevezett bot-lázmérőt, ame­lyet teljesen gépesítve lehet előállí­tani. A felhasználók azonban a je­lenlegihez ragaszkodnak. Ez pedig igen munkaigényes, kézműipari módszereken alapuló gyártmány. Ezért most folyamatban van a láz­mérőgyártás részgópesítése. Azokat a műveleteket, amelyeknél kiküszö­bölhető az emberi munka, gépek­kel helyettesítik. Világos fél háló sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Rákóczi tér 9. (11784) Kisméretű páncélszekrényt megvétel­re keresünk. RÖVIKÖT, Kaposvár, Ady Endre u, 10. ______________________(11785) S omogyi Néplap Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár. Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: László Tibor. II. díj: 80 darab mozijegy-szel­vény. III. díj: 40 darab mozijegy-szel­vény. IV. díj: 10x20 darab mozijegy­szelvény. V. díj: 50x10 darab mozijegy-szel­vény. A mozijegy-szelvények beváltha­tók 1958. december 31-ig a megye minden filmszínházában, bármely filmhez. Beküldési határidő: 1957. novem­ber 30. Értékelés: 1957. december 31-ig, A nyertesek neveit a lap közli, A NÖVÉNYVÉDŐ ÁLLOMÁSOK ez évi versenyeredményeit értékelte az állomások igazgatóinak és főag- ronómusainak hétfőn ós kedden a Földművelésügyi Minisztériumban tartott értekezlete. Az értékelés alap­ján a verseny győztese a Szolnok megyei növényvédő állomás. A to­vábbi sorrend: a Pest megyei, a Vas megyei, a Győr megyei és a Zala megyei növényvédő állomás. A nö­vényvédelmi brigádok versenyében a Pest megyei növényvédő állomás po- mázi brigádja került az első helyre. A verseny győzteseit értékes juta­lomban részesítik, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából rendezett ün­nepségeken adnak át. Újdonságaink accumulátor­töltő holland robot­gép holland centrifugális szárítógép sarok hangszóró KAPOSVÁRI KISKERESKEDELMI V. VILLAMOSSÁGI BOLTJA Kaposvár, Május 1 utca 20. Tel.: 22-39. A szovjet film ünnepe képrejtvény pályázata í ♦ | A színész neve: ; Melyik filmben , | látta: Á beküldő neve és címe:

Next

/
Oldalképek
Tartalom