Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-07 / 261. szám

* SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 195“. november 7. A vörös szakaszparancsnok Q yanúsan vétette felém tekinte- legismertebbekre: Kóczán Misikára, ■fiái iviQrfón+ «-> • • j. " r'i nzr'i; »—< " m • tét, kezében félúton megállta szájához irányított túrós palacsinta, s bemutatkozásunk utáni kérdésem­re csak annyit válaszolt: —- Nem papom maga nekem, hogy meg­mondjam, voltam-e vöröskatona, nem-e. Különben is eleget kellett félnem, titkolóznom, meghúznom magam emiatt Horthy idejében. Detektívet küldtek a nyaltamra, mégsem, sikerült lebuktatniuk, megsemmisíteniük. Szeméből sok­sok harcon, veszélyen, a titkolózás rejtett ösvényein átjutott forradal­márnak az idegennel szembei táp­lált bizalmatlansága áradt felém. No, most nehéz munka vár rád, új­ságíró —- gondoltam —, nehéz lesz az oktalan bizalmatlanságot félre­lökve a forradalmár szívébe férkőz­nöd. S pedig örülhetnél, ha kitárul­na az a sokat tudott, látott, hallott dér lepte fej. Hát persze, ilyen az ember, néha megfeledkezik az időről. Krénusz Józsi bácsit az élet tanította meg a titkolózásra, hogy ne legyen köz­lékeny az idegennel, bármennyire is igyekszik az mézes-mázos szavak­kal bizalmába férkőzni. Régi idők dala volt. Aki vétett a konspiráció, a kötelező éberség elve ellen, egy­hamar rácsok mögül nézelődhetett. Hogy azóta már tízegynéhány lapot fordítottak a történelem évlapjain, u ma szabadon lehet mondám, amit régen csak a legmegbízhatóbb, leg­igazibb barátnak, a , legközelállóbb hozzátartozónak lehetett fülébe súg­ni, de úgy, hogy »erről hallgass, mint a sír« rég volt, de vérében maradt. * * * Oldódik köztünk a bizalmatlan­ság fájó levegője. S Józsi bácsi, mintha tegnapi esetről lenne szó, úgy meséli, miként próbálta kiját­szani, s lebuktatni egy horthysta detektív — 1924-ben. Ám ennek előzményei vannak, hát legyünk hűek a történethez, kövessük ese­ményszerű sorrendben. Úgy, amint azt Krénusz Józsi bácsitól megtud­tuk. * * * A századeleji Szenyéren és később is sokáig, gyakori vendég volt a szegénység. Társa volt nagyon sok zsúptetős hajléké családinak. A Krénusz-család vagyonától, a há­rom holdnyi földtől hót apró gye­rekszáj várta a mindennapit. Még munkát se ad ekkora családnak, hát akkor kenyeret, s a sorsfordí­táshoz alapot hogyan adhatott vol­na. Józsi bácsi most így vall erről az életiről: »Valaki csak elsétálna ar­ra, amerre és amennyit én megka­páltam az urak földjén, ugyancsak nyakába vehetné az utat, az időt«. S még egy, ezt megtoldandó: Nem létezik a környéken volt uradalom, amelyhez ne fűződne valami kese­rű emlék szolgálatai révén, azaz'YTTYTTT<,TYTTTTTTVTTYTTTTYT mindenütt cselédeskedett. És azé urakért katonáskodott, ha kellett, £ Lung nem kínai, nem ha muszáj volt. Egyszer adatott ► korea^ nem vietnami, meg a lehetőség 18-ban, hogy a^Lung azt sem tudja, fegyver élét az urak ellen fordítsa. ► h éL FelkéI a nappai Uj Oroszországban Hogyan is volt*ha ó ügy kell vál_ ez, milyen emlekek maradtak meg ^ veszi a hatalmas benne negyven esztendő múltán.^bálát a többiek­Tulajdonkeppen arról akartam hal-► karaván­Jo ni > „ * „ ► ban nagyon sok Lung t T. , T. , . ____, . „■„.►van, s bizony Thomas K nenusz Józsefet ugyanúgy, mmtÉMarvchordv nemigen sok más 17 éves társát, frontra pa-£ ™arycnoray ^e“i 8,en ra is emlékszik: 1915. szeptember 6-£oKet' . “ sargaK, án délután hat órakor esett irtóza-£ne™ , 1S bamak ruha tos csata után orosz fogságba. Szé-£ egytoep nincs rajtuk, s rét falut — ahol voltak — körbe-£ mind koszos. Feher em- ikarikába fogták az orosz gyalogo-^bar hozzájuk ne érjen, sok s a 270 magyarból 47 foglyul £csa^ az ostor pattoghat esett, a többi elpusztult. Orosz—£ keszeg vállukon. Egész takarták a föl-£ n;ap, szinte megállás a vasöntőre, Sas Mátéra, Gőz Ti­bor borbélyra, Serbán Jóska papnö­vendékre. Ök mondták: »Ha aka­runk, álljunk be vöröskatonának«. Sokan beálltunk. Külön ezredet ala­kítottunk mi, magyarok, számosán akadtak a tisztjeink között is, akik egyszerű közkatonának álltak be. Máig emlékszem egy Niklai György nevű honvédfőhadnagyra, aki váltig hajtogatta: csak jöjjön haza, csinál ő itthon bolsi katonát a magyarból. Helyi rendfenntartással voltunk el­foglalva, s ránk bízták az előállí­tandó urak összeszedését. Harcol­tunk Kolcsak ellenforradalmi ban­dája ellen, részt vettünk utcai har­cokban, ott voltunk Lupkov elfoga- tásánál. Saját tüzérségünk volt. Hő­si halottunk is akadt. Szegény Ga­lambos Pali — Sárdról származott — jelentőlovas volt. Tomszk egyből — ahol mi székeltünk — vitte a je­lentést Tomszk kettőbe. Orvul lőt­ték le egy ablakból. Koporsóját ágyútalpra helyeztük, s katonai díszpompával temettük el. Ha húzta is ezeket a magyar vö­röskatonákat a haza, a honvágy, többségük maradt, mert tudta, hogy az orosz munkás, az orosz muzsik is olyan ellen küzd, ami idehaza őket is nyomta. Megérezték, hogy Lenin, a magyar munkás, a magyar szegénység szívének, bajának isme­rője is, s csak ez az út a nyomorú­ság, a háború előli menekvés útja. Krénusz Józsi bácsinak, a Vörös Hadsereg magyar szakaszparancs­nokának is van egy téglája az Ok­tóberi Forradalomban. 1918-tól 1921-ig küzdött fegyverrel az orosz proletárok hatalmáért, mint mond­ja, tagja volt a bolsevikek pártjá­nak, s a fegyveres szolgálat mellett agitálni járt a haza induló hadi-. foglyokhoz. Készültek, hitték, hogy j itthon is csodát tesz a magyar mun-J kas, a magyar nép. * * * 1192:1.! Imájusálhlan házajéirjklezetit | Kriánusz bácsi Is. jGondolnivaló, | nem libacombokkal várták idehaza. - Pár hétig fogolytáborban tartották őket, s akikről kiderült, hogy vö- röskatona volt, azt alaposan el- ipáholták. Krénusz Ibálcsiit nem hagyták csendben, fii,gyeitek, les­ték, kutattak utána, veszélyes em­ber volt a csendőrök számára. Ti­tokban persze szervezte a szegény­parasztokat. 24-ben civilruhás em­ber kereste Nagyszakácsiban. Oda nősült be, s pénzt ígért a szervez­kedéshez, csak mondja meg, merre futnak a szálak. Józsi bácsi gyor­san megérezte, spiclivel van dol­ga, adta az ártatlant. Szemben ülök olyan emberrel, aki nemcsak szemtanúja, de te­vékeny munkása volt az emberiség születésének. VARGA JÓZSEF Beszámoló a Szovjetunióban töltött napokról — VIT küldöttek a karhatalmisták között — Annál a karhatalmi egységnél, ahol Törzsök Já­nos hadnagy eltvárs a politikai helyettes, nagy vára­kozás előzte meg ezt az estét. Már hetek óta tervez­ték, hogy meghívnak magukhoz elvtársetoat, akik kinn jártak a Szovjetunióban, s meghallgatva útjuk élmé­nyeit, még közelebb kerüljenek ahhoz a néphez, mely kétszeres felszabadulást hozott hazánknak, s mellyel együtt az egész világ proletariátusa ünnepli a nagy forradalom évfordulóját. Már megtölt karhatalmista elvtáirsaikkal az új, szépen berendezett kultúrterem, amikor Törkenczi Erzsébet, a Textilművek dolgozója megkezdte élmény- beszámolóját a moszkvai VIT-ről. Elmondta, hogy milyen városrészeket ismert meg Moszkvában, beszélt a Kremlről, a Gorkij-parkról, a mezőgazdasági kiállí­tásról, a Lomonoszov egyetemről. Beszélt a VIT számtalan csodálatosnál csodálatosabb rendezvényé­ről. Igen nagy figyelemmel hallgatták, amikor beszá­molt az USA fiataljaival történt politikai találkozóról- Ezen az amerikaiak provokálni akarták a magyar kül­döttséget, s azt bizonyították, hogy nem ellenforrada­lom volt hazánkban 1956. Október 23-a. Természetesen a magyar fiatalok visszaverték a rágalmaikat. Törkenczi elv társ nő elmesélte, hogy szálláshelyü­kön felkereste eket Loginov őrnagy elvtárs, aki a kö­zelmúltban még városunkban volt, mint a szovjet alakulat Komszomol-tátkára. A beszámolót számtalan hozzászólás követte, a karhatalmista elvtársak kérdé­seket tették fel. Ezután Kubacska András elvtárs, a Textilművek KISZ-titkára idézte fel emlékeit, ö turistaként járt a nyáron a Szovjetunióban. Beszámolt arról, hogy a szovjet emberek mennyire szeretik a magyar népet. Szorongással indultak útra — amint mondotta —, hogy miként állnak majd a szovjiet édesanyák elé, akiknek gyermeke a magyar nép felszabadítása közben lelte hősi halálát. De nem került sor kellemetlen percekre. A szeretet és az egymásért való aggodalom je­lezte leginkább, hogy mennyire egy a szocialista né­pek családja. , Kubacska elvtárs beszámolt a szovjet dolgozók magas életszínvonaláról, az árak és bérek alakulásá­ról. Moszkváról és Kievről elragadtatással nyilatko­zott, majd így fejezte be beszédét: — Mindannyiuinkat, akik ott jártunk, egyetlen vágy hajt: mégegyszer. látni a nagy Szovjetuniót, még- egyszer találkozni a szovjiet emberekkel. A VIT-fcüldöttefc élvezetes elbeszélése közben kézről kézre jártak a fényképek, melyeken a VIT- rendezvényöket, a szovjet embereket, városokat örö­kítették meg a küldöttek. S mire a kellemes este be­fejeződött, mindenkiben olyan gondolatok értek meg, akár Kubacska elvtársban: hacsak egyszer is — a nagy­— Látni az életben szerű Szovjetuniót! (f. k.) OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRA Csengetnek. A tanár arcán látom, nem figyel kérdéseimre. Egy kis pa­pírszeletet tart maga előtt. Nézi, s az­tán alig észrevehetően bólint, mint aki azt mondja: készen vagyok. Együtt megyünk az emeletre, a IV/a-ba. — Tanár úrnak jelentem: oszfaly- létszám 21, hiányzik kettő és a gyá­riak. Az osztályfőnök körülnéz. Szemé­ben az atyai szeretet csillogását látom, s valami megnyugvásfélét. Kis csa­ládja felépült, már csak két beteg van. Mintha saját gyerekeiről lenne szó. Három év alatt eléggé a szívéhez nőttek már ... Kinyitja a naplót. Szekeres Joli mu­lasztását igazolja. Az óra első harma­dában ilyen hivatalos ügyeket bonyo­lítanak le. A hetes beszámol arról, hogy két hétig járványszünet volt, s diáktársai ismételgettek otthon, no meg seqítettek édesanyjuknak, különösen a sütésben. Ez egyszersmind szakmai gyakorlatot is jelent. A lányok csak­Lung partizán lesz Elbeszélés magyar holttestek det. ; nélkül folyik a manete­Ural vidéki hadifogolytáborba vit-f: Lés s csalk miikor lehull ték őket. A hajlék eleje, ahová be-£a sűrű éj, van néhány terelték őket télre — drótból, há-£ perc, amikor még Lung túl ja, teteje meg deszkából. Taka-t is jól érzi magát, rójuk a katonaköpeny volt. Hogyt Afckffr fehér úr )bebú_ meg ne fagyassza okét a drákói j. m h41ózsákjába ök pe- ■kémény orosz tel, összebújtak, egy-*^ tüzet raknak. mást leheltek. . ,S a pattogó lángokba Enmyaiot ritkán kaptak es ^Y^bámuiva a falujára gon- set. Májusban akkor olvadt a- jég*dol L s régi dal jut falusi gazdákhoz mehettek a hadi-j _ . foglyok. Krénusz bácsi is jelentke- zett, két napig hajózott a Kámán,^ Bolsajossza faluba került egy gaz-j dához. Innen kőbányába vetette a*, fogolysors, majd jött a forradalom, £ jöttek haza a (katonák, kiabálták: £ béke van, menjünk haza, s én egyt sellyei emberrel megszöktem a bá-E hangokra nyílt a szaja, ny’ból — emlékezik vissza. Permben E ^ vágy húsz torok azonban utunkat állták, bekísértek J dúdolja ^ vele a bánatos bennünket egy szökevénygyűjtő tá- £ dallamot. Jobbra-balra borba. Egy nagy vagonba raktak,, ringnak a tűz kórul, s azt mondták, nem vagyunk megbízót meztelen árnyékuk fel- totók, hazaszállítanak miniket. El-»kúszik a fák törzséig, kerültük az Uralt, gondoltuk mi,í Valóban csendes az éj, ------------ ----- _ s úgy is .daluk belevesz a végte­N esztelen az éj ... jöjj anyácskám, egyedül félek, oly komor a föld ... Nem veszi észre, hogy nem erre van a lett. Tomszk lett az útirány. Voltaképpen itt kezdődik életének E távoli zörejek el-elcsuk- izgaknas és érdekes története. A t ló neszeibe. Csak Tho- Vörös Hadseregbe lépett magyarok, inas Marychordy honko- fogadták őket, ma is emlékszik a.lá&a fűrészeli ketté a len erdő surrogásába, a hangulatot. S aztán ki­áltása: J- Hé, kulik, mikor hagyjátok már abba az óbégatást! Elcsendesülnek. Lung, s a többiek eldőlnek a fűvön s álomba ringatja őket az éjszaka ritmusa. Másnap >• már jóideje haladtak előre a régta­posott ösvényen, amikor Marychordy hirtelen megállt. Csendet paran­csoló hangja szokatla­nul halk s mintha, ré­mület ülne sárgászöld szemében. Lung már régóta hallja azt a kü­lönös zajt, ami most fnegállította a fehér urat, de nem vette sem­mibe. Annyi bizonyos, hogy nem az őserdő szülte, de talán egy má­sik karaván. Sokszor találkoznak szembe olyannal, s csak az a különbség, hogy azok üres bálákkal gyorsabb ütemben járnak. Letáboroztak. Vártak. Nem sokáig, mert az ös­vényen hamarosan benn­szülöttek tűntek fel. Lung — talán életében először — elcsodálkozott. Ügy voltak öltözve, akár Thomas Marychor­dy. Parafa-sisak a fejü­kön s furcsa formájú puska vállukon átvetve, de előre szegezve. Nem szóltak egy szót sem, közeledtek némán és ijesztően. Mire Lung és társai körülnéztek, már oldalról, sőt hátulról is körülvették a karavánt. Marychordy addigra égnek emelte karjait és puskája úgy lógott le róla, hogy megmoso­lyogtatta a hozzálépő fegyverest. Néhány szót beszéltek a fehér úr nyelvén s aztán látszó­lag rendben is volt min­den. Akkor vette észre Lung, hogy ez az ember nagyon ismerős, testvé­réhez hasonlított, Ko­csira, aki még gyermek­korában eltűnt falujuk­ból. — Kocsi j— szólította ineg. Az ránézett: — Lung, te vagy? Az angol úr szolgája? Ne­sze — mondta s kezébe nyomta Marychordy pus­káját — te nem vagy az angol úr szolgája, te a testvérem vagy. S ez a többieknek is szólt. Felszedelőztek. Ki-ki a maga báláját cipelte. Csak Thomas Marychor­dy ballagott egyedül. Vele senki sem törő­dött. Egy darabig a csa­páson haladtak, de mi­korra lebukni készült a nap, betörtek tisztást ke­resve a bozótok közé. S aztán megint olyan volt minden, mint az elmúlt napokon. A tábortűz fé­nye kigyújtotta a kör­nyező fákat. Köré ültek, nem minden nap bementek a Cukor­gyárba, tehát nem tétlenkedtek a szü­net alatt sem. És van egy kérésük: szombaton szeretnék együtt megnézni Aidát. A tanár engedélyt ad, majd ezt mondja: — Takács Klári még mindig beteg... Egy kislány, Varsányi Éva nyújtja a kezét: — Tanár úr kérem, ma megyünk meglátogatni őt... — De csak a beteglátogató menjen. És óvatosak legyetek, nehogy fertő­zést kapjatok. Kérdezzétek meg, mikor gyógyul fel, hogy érzi magát és kíván­i jatok mielőbbi gyógyulást az egész ♦ osztály nevében ... Oly jó hallani a gondoskodást. Tud­ni, hogy ezek a lányok második édes­apjukkal nemcsak - tanulásban, az életben, gondban, örömben és szórako­zásban is egyek ... Atyai tanácsok hangzanak el, köz­vetlen beszélgetés. Inkább a tanáré a szó ezen az órán, de a lányok is felel- getnek. Igaz, kissé bátortalanul. De ♦ nem csoda, hisz idegen furakodott be ♦ kis közösségükbe, c az ilyen látoga- i tás mindig feszélyezi a diákokat. — Járványszünet volt, lányok, s ez rendkívül kedvezőtlen tanulmányaitok szempontjából. Negyedikesek vagytok, érettségire készültök ... Jó, hogy a szünetet felhasználtátok. Lesz idő, amikor az Iskolában is fogunk süte­ményeket sütni, linzert, piskótát, po­zsonyi kiflit, sőt fagylatot is csinálunk. De itt nem kerülhet mindenkire sor. Jó, ha otthon is segítetek, ez hozzátar­tozik a gyakorlathoz . .. Még néhány szó, aztán elkanyarodik a beszélgetés. Az ázsiai influenzáról szól a tanár. Szinte szakelőadást tart könnyed stí­lusban a cseppfertőzóses megbetege­désről. — Rendszeres kézmosásra, tiszta­ságra hívom fel a figyelmeteket. Oda­haza legyen fertőtlenítőszer, klór vagy hipermangán. És egyetek sok gyümöl­csöt, vitamindús ételt, hogy szerveze­tetek ellenállóbb legyen. Nagyon hasz­nos a csipkebogyó tea. Ni csak, a Ha­lász mosolyog, biztosan tudja, hogy kell főzni. Elmondanád nekünk? Halász nem mondja el. De Kiss Ist­ván osztályfőnök megtanítja rá a lá­nyokat, akik észre sem veszik, milyen egyszerűen, átmenet nélkül jutnak el komoly problémákhoz. Most éppen arról beszélgetnek, hogy milyen tapasztalataik vannak a Cukor­gyárban, ahol rendszeres gyakorlaton vesznek részt. — Mi nem dolgozunk — mondja az egyik kislány —, csak megfigyeljük a munkafolyamatokat. Mesél a gyár dol­gozóiról, egészségükre veszélyes be­osztásukról, s aztán ezt mondja: — Megkönnyíti megfigyeléseinket, hogy a munkások kedvesek, udvaria­sak, szívesek hozzánk, készségesen ad­ják át tudásukat. Nagyon sokat tanul­hatunk tőlük __ — Látjátok, a saját munkájukon kí­vül, veletek is szívesen foglalkoznak. Ez többlet munka az ő részükről, ál­dozatvállalás. S a lányok minden ki­mondott szó nélkül tanulják becsülni az egyszerű munkást, az embert, aki embert akar nevelni belőlük ... Áldozatvállalás, segíteni akarás. E két szó köré csoportosul a tanár mon­danivalója. Egymás után jelentkeznek a lányok. Példákat mondanak, hogyan segítették egymást a tanulásban, s mit tehetnének még. Vas Mária azt mondja: — Ha részt veszek az iskolai bál előkészítésében... Érzi, hogy nem egészen jó a példa, s $ a t^nár meg is magyarázza: — Ez szó- | rakozás, kislányom, nem áldozat. De í Rottkó Ildi segít neked, igaz? ♦ Helyben vagyunk. A kis osztálykö­♦ zössóg tagjai segítik, támogatják egy­♦ mást. De nemcsak az iskolán belül le- J hét áldozatot hozni, az életben is. Az í osztályfőnök most erről beszél. — ♦ Voltak emberek a társadalomban, akik­♦ nek élete áldozathozatal volt, az egész ♦ emberiség jólétéért, felemelkedéséért ♦ hoztak áldozatot. És ezek küzdötték le ♦ leginkább magukban az önzés általá­♦ nos emberi tulajdonságát. Szenvedtek, ♦ börtönt, száműzetést viseltek, hogy j nektek Jobb legyen, hogy ti tanulhas­♦ satok. Ezek az emberek eszményképe­♦ ink, Leninre gondolok, akinek egész ♦ élete egy nagy-nagy áildozathozatal ♦ volt. Az Októberi Szocialista Forrada- X lomra gondolok, mely kultúrforradal- } mat is hozott magával, s ti most itt j ülhettek, tanulhattok a középiskola l padjaiban ... nem melegedni, nézni, bámulni parazsát s a kipattanó szikrát. A fegyveresek melléjük ültek, puskáikat muto­gatták s Kocsi dalba kezdett: Nesztelen az éj... jöjj anyácskám, s mikor végigdaioilták .valamennyi sorát, érces hangja belevágott a rjé- maságiba: Partizánok tüze ropog, hahóó! Angol urak háza ropog, hahóó! Meglepetten hallgatták a kulik ezt az éneket. Üj volt, szokatlan, de nagyszerű. Mintha ott belül, a szívükben moz­gatott volna meg vala­mit: szunnyadó erőt, nem ismert lendületet. Lung volt az első, aki­nek szájára is ráült a dal. Aztán egyre többen énekelték. Előbb halkan, aztán mind erősebben. S mikorra vége lett, a szál Marychordy nyö­szörgését hozta feléjük a fák alól. De a fehér úr szólni nem mert. Lung eddig azt sem tudta, hogy él. Nem volt kínai, sem koreai, sem vietnami. Felkelt a nappal, ha úgy kellett, vállára vette a bálát s ment a többiekkel. A karavánban nagyon sok Lung volt, Thomas Ma­rychordy kulija. Ezen az estén tudta meg, hogv ember: szívéből kipattant az első szikra. fehér Kálmán — Ha nem is juthattok el eszmény­képeinkig, egy kicsit mindenki részére nyitva az út. Ha nem is lehetünk ak­kora hösök, mint az októberi forradal­márok, követnünk kell a példát. S ahogy a cukorgyári munkások taníta­nak titeket önzetlenül, szeretettel, úgy kell tanítanotok majd a magyar társa­dalmat, hogy felemelkedjek, szép le­gyen élete ... — li —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom