Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-13 / 214. szám

Péntek, 1957. szeptember 13. SOMOGYI NÉPLAP 9 I AKI HÜ MARADT ÖNMAGÁHOZ TTA RENDEZŐ LENNÉK, most a felvevőgép- pel az Alföldre utaznák. Megszállnék Gá­doroson, ebben a viharsaroki kis faluban és megke­resném egy férfi ifjúkori arcképét. Igaz, most már csak az emlékek közt kutathatnék Brachnáék öreg házatáján, mert az egykori nyomorgó falut elsodorta az igazságos történelem: 1930-tól' nemcsak az idő vál­tozott, de egy másik világot, egy újabbat ragadott meg kérges kezével a nép, amelyről tudja, hogy az övé. Mondom, csak emlékek közt járhatnék, de meg­bámult családi képek között meglelném a keresettet is, a fiatal Brachna Jánost. Egyszer úgy, mint serdülő legénykét, aki toprongyosan küzd özvegyen maradt anyja öt hold földjén soványka lovával, a puszta éle­tükért. Most már csak néhányukért, mert a 12 gyerek közül a többi életét befedte a sír. Nyomor és népbe­tegség görgette rájuk a nagy hantokat. Máskor meg' úgy, mint napszámost, aztán meg mint cselédet, aki ha szabad ideje engedi, nagybátyjához rohan Nép­szavát olvasni. De ha hűek akarunk maradni az ese­ményekhez, a felvevőgépet vigyük át a közeli szom­szédba, Kiss cipészmester bőrillatú műhelyébe, ahol néhány elnyűtt parasztfej a rádióra hajol... Moszkva beszél... A háború dúl. A moszkvai magyar adás be­nyomul a viharsaroki szegények agyába és drámai erővel indul el a gondolat: megkeresni a magyar igaz­ságot, hátat fordítani a háborúnak... Brachna János itt hallja először az Internacionálét, amelynek akkord­jai azóta is elkísérték. Vajon milyen ünnep lehetett neki és millió társának, amikor az Internacionálé 1945 után úgy csendült fel e hazában, hogy roppant akkordjait visszhangozták a hegyek. A férfdkorba ser­dült Brachna Jánost az ország sorsát, jövőjét forra­dalmi erővel újjáalakító hatalmas népgyűléseken is megtalálhatjuk. Utat keres magának és másoknak, akikkel megtagadta a múltat, utat a szocialista jövő felé... Most itt ülünk a földművesszövetkezetek megyei központjának igazgatósági szobájában. Reggel fél nyolc és Brachna János, az elnök már munkában. Az egykor fiatal legényarc férfivonásokkal szabdalt. A koponyáról eltűnt a haj. Az ajak előreugró, markáns lett. Keménnyé tette az akarat, amely örök jellemző­je volt és maradt. Egyetlen nagy gondja: felvirágoz­tatni a szövetkezeti rendszert úgy, ahogy azt Lenin elképzelte, úgy, ahogy azt a magyar nép akarja, úgy. hogy ez a szövetkezeti rendszer elűzze a múlt nehéz paraszti sorsának utolsó árnyékát is. Van valami, ami ezt az embert érdekessé teszi. Nem tudom, a szándék, a célok megvalósításának őszintesége, a felszabadulás után a néppel eggyéfor- rott pártmunka sok áldozatot kívánó, de diadalmas formáló ereje-e, a hivatástudat vagy a szellem, amely a számos gazdasági iskola és nemrég a kereskedelmi akadémia elvégzése után is megőrizte népi egyszerű­ségét, ezernyi ötlettől duzzadó frisseségét. Talán en­nek köszönhető az is, hogy 1952-ben átkerülve a csongrádi MESZÖV-től a Somogy megyei MÉSZÖV élére, úgy irányította a földművesszövetkezeti moz­galmat, hogy mindem munkatársa képessége legjavát nyújtotta. Nem vitatható bizonyos természetes fejlő­dés a szövetkezeteknél, de kár lenne csupán spontán eseménynek tekinteni például azt, hogy az 1952-es 1 600 000 forintos tiszta felesleg és 18 veszteséges szö­vetkezet helyett 1956-ban 20 000 000 forint tiszta feles­legről és csak hat veszteséges szövetkezetről tud a krónika... És most, amikor a jövőről beszélgetünk Brachna Jánossal, a régi kemény akarat, amely egykor hat elemivel is diadalmaskodott a számvitel útvesztőiben a ráckevei szövetkezeti iskolában, túlszárnyalva az érettségizettek és doktorátussal résztvevő csodálkozó hallgatótársakat — villan most a tekintetében. Mint mondja, minden igyekezetük az, hogy a parasztság­gal közösen csináljanak mindent, ami a szövetkezeti rendszert előbbre viszi. A jövőben nemcsak keresked­ni fognak a szövetkezetek, hanem úgy segítik a terme­lést falun, hogy az megdőnthetetlenü 1 bebizonyítsa a szövetkezés fölényét. Mint toliforgatónak, jogom van behatolni az érzel­mek elefántcsont-tornyába. Megkérdezhetném hát Brachna Jánostól, mit érzett októberben, akkor, ami­kor a kétszínűek tudtára adták; pakolja fel a család­ját, menjen, tűnjön el a porondról...; mert semmi köze ahhoz a mozgalomhoz, amely...! A döbbenet torkomra fojtja a szót. Mit is kérdez­zem. Tudom. Láttam őt akkor leverve, szótlanul. Lát­tam őt, amikor az utolsó szó jogán is a mozgalomért aggódott. Hogy miért érdemelte meg mindezt, nem tu­dom. Azaz, hogy dehogynem: szegény volt. A viharsa­rok nyomorgó falujának dalát énekelték egykor böl­csője mellett. Nagycsizmás sommásként indult el hat elemivel, és mert Somogybán öt éven át bebizonyí­totta, hogy kitűnő vezető, szervező és ebben a me­gyében az ország egyik legfejlettebb szövetkezeti mozgalmát teremtette meg. Mert kommunista volt. ÁT EZÉRT TÖRTÉNT MINDEZ. És Brachna János hű maradt önmagához és az eszmé­hez. Október után elsők között volt, aki szétválasz­totta a konkolyt a búzától. Nem feledkezett el a meg­tett útról és tudta, hogy mit kell megjárni a nemzet boldogulásához. Nem jutott rá idő, hogy «eltűnjön a porondról«. Milyen jó is, hogy nem. Szilárd, a népi hatalomhoz elvhű magatartásával a viharos téli hó­napokban a somogyi szövetkezetek ezer és ezer tagjá­nak és dolgozójának útjelzőlámpája lett. Szegedi Nándor H cfcz „ukarkaiztz&n“ aíg,ía Interjú az üzemi kultúrmunkáról A napokban felkerestük Körtés Gábor elvtársat, a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa elnökét és nyilatkozatot kértünk a szakszerve­zetek kulturális terveiről. Első kér­désünk így hangzott: — Milyen főbb célkitűzéseik van­nak a következő évre? — A IX. teljes ülés határozatai alapján az eddiginél sokkal inkább figyelembe kívánjuk venni a dolgo­zók igényeit. Ezen túl a szakszerve­zeti kulturális munkát még fokozot­tabban a proletárdiktatúra erősíté­sének szolgálatába akarjuk állítani. Az eddigiektől eltérően idén már a KISZ-szel közösen folytatjuk kultu­rális tevékenységünket, hisz a kul- túrmunka nem választható el az if­júságtól. Ez a közös munka anyagi, erkölcsi segítség, egjt»en biztosíték, hogy nagyobb sikereket érünk el, mint eddig. — Hallottunk az üzemi könyvtárak nem kielégítő munkájáról. Miként kívánnak változtatni ezen? — Valóban olyan tapasztalataink vannak, hogy az üzemi könyvtárak egyrészt nem becsülik meg, másrészt nem biztosítják eléggé könyvállomá­nyuk olvasottságát. A Szaktanács tárgyalásokat folytat, mely szerint 1358-tól központosítanák a könyvtá­rakat. Az SZMT mellett központi könyvtárat létesítenek, mely ellátja majd könyvvel az üzemeket és egy­úttal propagálja is azokat. Kétség­kívül hasznos és olcsóbb megoldás ez, remélem, sikerülni fog. — Hogyan irányítják, ellenőrzik majd a csoportok műsorpolitikáját? — A Szaktanács irányításával mű­ködő Egressy-színpad nagy segítsé­get ad nekünk. Műsortervet állítanak Össze, főként könnyebben bemutat­ható egyfelvonásosokból. Üzemi szín­játszóinkat hozzájuk irányítjuk, s az Egressy-színpad mindenkor ad ké­pességeiknek megfelelő színdarabot. Különben patronálást is vállalnak. — Milyen gondokkal küzdenek az üzemek? — Mindenekelőtt helyiséghiánnyal. Addig is, míg székházunk felépül, a KISZ-szel közösen a KlOSZ-székház- ban kívánunk helyet biztosítani szá­mukra. Az eddigi tárgyalások kedve­ző jeleket mutatnak. Különben az a tervünk, hogy kislétszámú üzemek miatt nem üzemi, hanem két—három területi bizottság mellett működő kultúrcsoportokat hozunk létre. Te­hát összesen 5—6 kultúrcsoport len­ne a városban, s ezek kielégítő kul­turális életet tudnának biztosítani. E csoportokhoz szakembereket adunk, ami a -magasabb színvonal feltétlen követelménye, s a központosítással anyagi eszközeinket is hasznosabban tudjuk felhasználni. — Nem jár ez az üzemi kultúráiét elhanyagolásának veszélyével? — Nem. A csoportok nem követ­hetik a «-tájolás« káros gyakorlatát, hanem a szakmájukhoz tartozó üze­mek dolgozóit hivatottak nevelni, szórakoztatni. — Miként qontíoskodnak a képző­művészet, foto iránt érdeklődőkről? — Egy üzemben legfeljebb két— három embernek van ilyen igénye. Üzemenként tehát nem tudunk fel­szerelést, lehetőséget, szakembert biztosítani. A tervek szerint központi szakköröket állítanánk fel — termé­szetesen a helyiséghiány megoldása után. — Terveznek-e ismeretterjesztő előadásokat? — Az országos tapasztalatok azt mutatják, hogy a múlt évben külö­nösen a műszaki ismeretterjesztő előadások váltak be és kedvezően segítik elő a termelést is. Éppen ezért a Somogy megyei SZMT a TTIT-vel karöltve kívánja megszer­vezni az üzemi ismeretterjesztést. Tárgyalásokat folytattunk már, s a TTIT biztosított bennünket arról, hogy a dolgozók kívánsága szerint tartanak majd előadásokat az üze­mekben. — Milyen tapasztalataik vannak a kultúrotthonok munkájáról? — Kultúrotthonaink általában ar­ra rendezkedtek be, hogy kizárólag szórakoztassanak. Ezen feltétlenül változtatni akarunk. Fokozzuk az SZMT ellenőrzését, mely a most be­állításra kerülő függetlenített' kultú- ros .munkájával már elképzelhető. Az ÉDOSZ-kultúrotthon kivételével úgyszólván semmi élet nincs. Külö­nösen vonatkozik ez az Építők ottho­nára, s a tétlenségért a területi bi­zottság felelős. Most kezd csak ki­bontakozni valami a Vasutas Ku'l- túrotthonban is. Valószínű, hogy az előbb említett közös kultúrcsoportok megalakulásával biztosítani tudjuk az állandó kultúréletet. — Végül a kulturális felszerelések­ről és anyagi eszközökről érdeklő­dünk. — Sajnos, az üzemek nem becsü­lik meg felszereléseiket. Rengeteg hiányt tapasztalunk, s még a leltá­rokat sem tudjuk megkapni min­denünnen. Rövidesen felle'ltározzuk a kapott anyagokat, s fokozott ellen­őrzéssel ügyelünk óvásukra. A kö­vetkező évre 170—180 ezer forintot kapunk a Szaktanácstól. Ez az ösz- szeg a tagdíj részesedéssel és esetleg az igazgatói alappal kiegészítve fel­tétlenül elegendő. Reméljük, hogy egy-két hónap múlva, amikor visszatérünk a szak- szervezetek kulturális tevékenységé­re, az SZMT terveinek valóravá'ltá- sáról számolhatunk be. J. B. Kicsit megéheztünk, amikor ked­den délután négy óra előtt tíz perc­cel a balatonszárszói népbolt elé ér­tünk. Gondoltuk, betérünk egy kis harapnivalót vásárolni. Az ajtóban azonban elénk áll egy fehérköpenyes fiatalember, s bizalmasan .közli, négy óra előtt nem adhat egy penészese- dett kiflit sem, tudniillik — s itt fe­jével arra intett, amerre egy ütött- kopott öltözetű személykocsi állt — itt vannak a központi ellenőrök. Jól van — mondtuk —, megértjük; a rend az rend, nem kapálózunk elle­ne, várunk tíz percet. Időtöltésből ellépegettünk a TÍZ perc... kezeli zöldséges bódéhoz, betértünk a parkba, hosszasan álldogálltunk Jó­zsef Attila szobra előtt. Négy óra után öt perccel vissza­ballagtunk a bolthoz. Reméltük, hogy közben kinyitottak. Ekkor már ha­todmagunkkal vártuk az izgalmas pil­lanatot. A függönyös ablakon kiszól az előbb látott arc: ».Még mindig itt vannak a központiak«. Ejnye, no. Szólnánk nekik oda a kocsiba, hogy menjenek már, különben megérhet­jük itt az estét is. Mondanánk, de közben bezörget két szöszke copfos nem beengedésre. Eléggé elpiszkoso- dott köpenyű ipari tanuló dugja ki rajta a fejét, s hogy nem valami tetszetősei mondhatott, azt a szőke kislány válaszából sejthettük, aki röviden csak ennyit szólt válaszkép­pen: hülye. Közben még nyilatkozott egy tíz évesnek látszó gyerkőc is, hogy nem érdemes ám várni, mert a népbolt órája fél órával hátrább jár. Ez azonban túlzás volt, mert négy óra után tíz perccel mégiscsak kinyitotta az ajtót ugyanaz a fiúcska, aki öt perccel előbb még azt hajtogatta: háromnegyed-négy van. —vj — kislány közül az egyik, ő is a bebo- szövet-csátást sürgetve. Nyílik az ajtó, de Ausztriában ős Ny ugat-Németor­szág ban történtek nagyrészben e tanúkihallgatások. Elképzelésünk egyik, jAusztriában lezajlott tanú- kihallgatásra vezetett el bennünket. Az új, modern, többemeletes épü­let előtt elegáns gépkocsik áll­nak. Megérkezett az ötös bizottság, s nagysietve elfoglalják a fényesen berendezett teremben helyeiket. Lassan megtelik a terem a kihall­gatásra meghívott, vagy önként je­lentkező személyekkel. Többségük­ben ismerős arcok. Budapesten ré­gebben valamennyiüket láthattuk. Ilkovics büfé, Volga eszpresszó, Ne- felejts utca, Dob utca környéke, bör­tönök zárkái rengeteget mesélhet­nének áldásos tevékenységükről. Feláll az elnök, elül a zaj, feszült várakozás előzi meg a fejleménye­ket ... ELNÖK: Tanú urak. Fontos ügy harcosai vagyunk valamennyien. A magyar nép igazságáért harco­lunk, hogy kiszabadítsuk őket a kommunista rabság börtönéből. Látom az Önök arcán, melyet mélyen áthat az igazság, a be­csület s az őszinte hazaszeretet, hogy mennyit szenvedtek az el­múlt évek alatt, ügy érzem, e harcban önök biztos támaszaink lesznek. Sietnünk kell. E feladat nem tűr halasztást. Mi bízunk az Önök becsületességében és igaz­ságában. Tanú urak, csak az iga­zat vallják. Ahogy ezt már elő­re megbeszéltük. Távozáskor minden tanú az ajtónál álló sze­mélyi titkáromtól felveheti a megbecsülésünket kifejezésre jut­tató segélyt. (Zajos taps, helyes­lés, közben a tanúk igyekeznek megközelíteni az ajtónál álló, jólfésült, vastagtáskás úriem­bert.) ELNÖK: Király Béla tanú úré a szó. KIRÁLY BÉLA: Uraim! Még most sem tértem magamhoz attól a sok szenvedéstől, amit átéltem. Állandó rettegésben volt részem. Hazafit kellett játszanom. Olyan embert, aki szereti a népét. Pe­dig én már 1945 előtt is bebizo­nyítottam, amikor a náci hadse­Tanú urak, csak az igazat... Részlet az ENSZ által kiküldött ötös bizottság tanúkihallgatásaiból reget szolgáltam, hogy karrierem érdekében még hazámat is ké­pes vagyok eladni. A népet pedig gyűlölöm. Lelki terrort alkal­maztak velem szemben, s köte­leztek, hogy belépjek a pártba. Pedig soha nem voltam kommu­nista. BIZOTTSÁG: (Jelentősen egymásra néznek, s egyikük súgva megszó­lal) Azt hiszem, ebből látható, hogy Magyarországon lelki ter­rort alkalmaztak, így kényszert - tették az embereket. ELNÖK: Tanú úr! Kádárék azzal vádolják a forradalmat, hogy a börtönökből kiszabadították az összes rabokat, közöttük bűnöző­ket, tolvajokat, gyilkosokat. Mit tud erről? KIRÁLY B.: Uraim! Ha hinni tudnak egy igaz magyarnak, egy becsü­letességben megőszült embernek, akkor nekem hihetnek. Igaz, sza­badítottak ki néhány bűnözőt is, de tévedésiből, összetévesztették őket' a politikai foglyokkal. De ezek is valamennyien igaz har­cosai lettek a forradalomnak. Ott voltak a Corvin Áruház, a Di­vatcsarnok, az ékszer- és élel­miszerboltok elfoglalásánál... ELNÖK: Számszerint hányán lehet­tek? KIRÁLY B.: Nem sokan. Mindösz- sze néhány ezren. ELNÖK: (halkan a jegyzőkönyvve­zetőhöz) Néhány ezer helyett né­hányat írjon ... (Tanúhoz) Azzal vádolják önt is, hogy a Horthy- rendszer visszaállítására töreke­dett, s hogy régi horthysta ka­tonatisztek beállítását követelte maga mellé a vezérkarba a for­radalom idején. KIRÁLY B.: Igen, valójában kértem, hogy állítsanak mellém negyven régi katonatisztet. De ez csak ideiglenes megoldás lett volna ... Mindössze addig tart, amíg ... meg nem dől a népi hatalom, s új hadsereget tudunk felállítani a régi tiszti és tiszthelyettesi gárdából... ELNÖK: (Jegyzőkönyvvezetőhöz még halkabban) »-De ez csak ideigle­nes megoldás lett volna«... A többit törölje. (Király Bélához) Köszönöm, tanú úr, vallomása tökéletesen elegendő. Szavaiból világosan kitűnik, hogy Magyar- országon nem demokrácia, ha­nem diktatúra volt, ahol lelki terrort alkalmaztak. Az a vád, hogy a bűnözőket kiengedték a börtönből, nem érhet fel a forra­dalmárokhoz. Az is csak hazugság, hogy a Horthy-rendszer visszaál­lítására törekedtek. Valameny- nyien a szabadságért harcoltak... Egy magyar honleány, Nefelejts utcai Olcsó Juliska úrleány val­lomása következik. OLCSö JUCI: Tisztelt uraim! Tizen­két esztendő alatt csak elnyoma­tásban volt részem. Az ember nem csinálhatta azt, amit akart. Nem beszélhettem senkivel, mert figyeltek, szemmel tartottak. De én nem bírtam ezt az életet... Kinyitottam a számat... Mi lett a vége? Az, hogy börtönbe ke­rültem, több igaz honleánnyal együtt... ELNÖK: Mégis, mit mondott, amiért lefogták? Kihez intézte szavait? OLCSÓ J.: Egy magánosán sétáló férfihez... ELNÖK: (Jegyzőkönyvvezetőhöz) On­nan, hogy kinyitottam a számat és börtönbe kerültem, az egészet törölje ... Köszönöm, kisasszony. vallomása nagy segítséget nyúj­tott munkánkhoz. (A bizottság­hoz) Uraim, e vallomás is vilá­gosan bizonyítja, hogy Magyar- országon korlátozták az emberek személyes és szólásszabadságát... Vitéz Erdőszeghy Csaba úr kö­vetkezik, aki maga is fegyverrel harcolt a forradalom győzelmé­ért. (Tanúhoz) Azzal vádolják önöket, hogy a forradalom nem spontán, hanem szervezett volt. Mit tud erről? VITÉZ ERDŐSZEGHY CSABA: Ha­zugság! Én ott voltam a Rádió­nál és még más néhány fonto­sabb helyen. Igaz magyarságom teljes tudatában vallom, hogy né­hány vezetőn és megbízható em­beren kívül senki nem tudta — kivéve támogatóinkat ■—, hogy mi fegyveres harcra készülünk. A tüntető fiatalság és munkás­ság nagyrésze spontánul kevere­dett a harcba... ELNÖK: Köszönöm, elég. Uraim, e vallomás tökéletesen elegendő arra, hogy megállapítsuk: az ok­tóber 23-i felkelés nem szerve­zett, hanem spontán jellegű volt... Ma még egy tanú kerül meghall­gatásra, Zsebes szabadságharcos úr. (Az előrelépő tanúnak a kö­vetkező kérdést adja) Kérem, az­zal vádolják a forradalmárokat, hogy raboltak, gyilkoltak. Igaz ez? ZSEBES ÜR: Uraim, barátaim, hon­fitársak! Munka nélkül kellett nyomorognom és a megélhetés egyre nehezebb lett. Végül poli­tikai véleményem miatt, mert nem élhettem munka nélkül, börtönbe zártak ... ELNÖK: Milyen alapén ítélték el? ZSEBES: Többrendbeli zsebtolvajlá­sért, lopásért..; ELNÖK: (Jegyzőkönyvvezetőhöz) Ezt törölje... Folytassa, tanú úr. ZSEBES: A forradalom engem is a börtönben ért, ott kínlódtam, szenvedtem politikai nézeteim miatt. Igaz hazafiak szabadítot­tak ki a váci fegyházból és én is azonnal fegyvert ragadtam. Ott voltam a Rákóczi úti éjjel-nap­pal Közért, az Andrássy úti Ék­szerbolt és a Dózsi György ut­cában lévő honvédraktár elfog­lalásánál. Súlyos tűzharcot vív­tunk két helyen az üzlet elfog­lalását megakadályozni akaró házmesterekkel, de végül győze­delmeskedtünk. Becsületemre ki­jelentem, hogy minden forradal­már csalt annyi élelmet, ruha­neműt, szövetet, bőrt, ékszert és egyéb apróságot vitt magával, amennyi a saját szükségletére kellett. Két-három tehergépko­csinál több szerzemény senkinek nem jutott. ELNÖK: Zsebes úr, köszönöm. Val­lomása szétzúzta azt a hazugsá­got is, hogy a forradalmárok ra­boltak, fosztogattak. Ebből lát­ni, hogy valamennyi forradalmár igaz ügyért harcolt: a szabadsá­gért ... Tanú urak, a vallomá­sok meghallgatását mára befe­jeztük. (Lassan kiürül a terem, de kiürül az ajtónál álló, jólfé­sült úriember degeszre tömött aktatáskája is. A tanúk elégedet­ten számolgatva a kapott dollár­bankjegyeket, elvonulnak.) ELNÖK: Uraim! Úgy érzem, nem vé­geztünk hiábavaló munkát. Ma egy lépéssel ismét közelebb ju­tottunk a Magyarországon lezaj­lott forradalom teljes megis­meréséhez ... A tanúk neveit a jegyzőkönyvben Király Béláén kívül nem közöljük, mert így névtelenül, úgy érzem, hatáso­sabb lesz vallomásuk.,, Szálát László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom