Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-06 / 208. szám

SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1957. szeptember 6. A leszerelési értekezlet szerdal ülése London. (MTI). Mint az AP jelenti, a Szovjetunió képviselője az ENSZ leszerelési albizottságának szerdai ülésén újból hangsúlyozta, hogy az a terv, amelyet a nyugati hatalmak terjesztettek be a fegyverkezési ver­seny megszüntetésére — elfogadha­tatlan. Zorin, a hírügynökségek jelentése szerint elítélte a nyugati hatalmaik ■magatartását, mert szembehelyez­kednek az atom- és hidrogénbombák kísérleti robbantásának haladéktalan beszüntetésére vonatkozó szovjet ja­vaslattal. * * * London (TASZSZ). A nyugati ha­talmak képviselőinek kérdéseire vá­laszolva Valerian Zorin, az ENSZ le­szerelési albizottságának Szeptember 4-i ülésén tett nyilatkozatában rámu­tatott arra, hogy az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia és Franciaor­szág továbbra is akadályozza az atom- és hidrogénfegyver kísérletek haladéktalan beszüntetését. Stassennek arra a kérdésére vo­natkozólag, vajon elfogadható-e a Szovjetunió számára az a javaslat, hogy két évre .szüntessék be a kí­sérleteket, továbbá, hogy megváltoz­tatta-e a Szovjetunió álláspontját az ellenőrzés tekintetében, Zorin kije­lentette, hogy az ilyen kérdések »elég furcsának tűnnek. E kérdések fel­tevése úgy fogható fel, hogy bizo­nyos mértékig be akarják feketíteni a Szovjetunió álláspontját és ki akarnak térni a válasz elől azokra a kérdésekre, amelyeket most az em­berek milliói veinek fel a nyugati hatalmaknak az atom- és hidrogén­fegyver kísérletek haladéktalan be­tiltására vonatkozó álláspontjával kapcsolatban«. Zorin emlékeztetett arra, hogy az atomfegyver kísérletek teljes beszün­tetésére vonatkozó javaslatot a szov­jet küldöttség még az albizottság munkájának kezdetén terjesztette elő és ez a javaslat a nyugati hatal­mak küldötteinek ellenállásába ütkö­zött. Az albizottság azért nem tudott megegyezni az atomfegyver kísérle­tek beszüntetésében — jelentette ki Zorin —, mert a nyugati hatalmak lényegében ellenezték e kérdés po­zitív megoldását. E hatalmak kül­döttségei a maguk »munka-dokumen­tumában« egyértelműen kijelentet­ték, hogy nem hajlandók önálló meg­oldást keresni az atomfegyver kísér­letek isérdésére. Ha a nyugati hatalmak dokumen­tumának útján haladnánk, az ebben foglalt valamennyi kérdés megoldá­sában minden egyes lépés mindenfé­le feltételbe és kikötésbe ütköznék. Vajon — tette fel a kérdést Zofin — ez nem leplezett, de minden értel­mes ember előtt világos huzavona-e, amelynek célja, hogy meghatározat­lan időre elodázza az atomfegyver kísérletek beszüntetése egyszerű és halasztást nem tűrő problémájának megoldását? A Szovjetunió — jelentette ki V. Zorin — továbbra is változatlanul küzdeni fog az atom- és hidrogén­fegyver kísérletek beszüntetéséért, ami első lépés lenne az atomfegyver­kezési verseny beszüntetése és az atomháború veszélyének kiküszöbö­lése felé. A Pravda az imperialista mesterkedésekről Megkezdődtek Belgrádban a jugoszláv—angol tárgyalások Belgrád (Tanjug). Csütörtökön dél­előtt megkezdődtek Belgrádban a Jugoszláv—angol tárgyalások. A tár­gyalásokat Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkár és Selwyn Lloyd brit külügyminiszter vezeti, amelye­ken más jugoszláv és brit állami funkcionáriusok is részt vesznek. Miért utazgatott Loy Henderson? Agressziós előkészületek Szíria ellen Delhi (TASZSZ). A Tadge Weekly című folyóiratban a napókban köz­lemény jelent meg, amely szerint fegyveres támadás veszélye fenye­geti Szíriát. A közlemény így hang­zik:-Arab diplomáciai körökben nyug­talanság mutatkozik, mert fegyve­res támadás fenyegeti Szíriát. Jól- értasült források szerint a támadás­tól való aggodalom nyomán az arab országokban jelenleg erős aktivitás figyelhető meg. Egyelőre nehéz meg­mondani, ki indítja meg a támadást. Diplomáciai körök véleménye szerint a támadást Amerika támogatásával Izrael és Törökország felől készítik elő, bár Irak és Jordánia is részt vesznek az előkészületekben. Azt ál­lítják, hogy megkezdődött az izraeli és török csapatok átcsoportosítása a szóbanforgó szakaszra. Diplomáciai körökben közlik, hogy a Kutatli-kormány elleni összeeskü­vés kudarca után Henderson ameri­kai megbízott a török, az izraeli, a jordánáai és az iraki kormánykörök­kel tanácskozott, majd kidolgozta a támadás tervét. Ez az- Ankarában készült terv elnyerte Dulles ameri­kai külügyminiszter ■ hozzájárulását is és végrehajtása most folyik. Isme­retessé vált, hogy a Szíriái kormány haladéktalan segítséget kért az arab, valamint az ázsiai és afrikai orszá­goktól. Szíria delhi nagykövete ha­marosan megtárgyalja ezt a kérdést az indiai külügyminisztérium felelős hivatalnokaival«. A Keleti-tenger legyen a népek békés együttműködésének példája Berlin (MTI). A MTI .berlini tudó­sítója jelenti: A Német Demokratikus Köztársa­ság .kormánya hétfőn javaslattal fordult valamennyi, a Keleti-tenger térségében elterülő országhoz. Ja­vaslatában felhívta ezeket az orszá­gokat, hogy két- és többoldalú egyez­mények kötésével építsék ki egymás között kulturális, gazdasági s közle­kedési kapcsolataikat és kössenek kölcsönös meg nem támadási szerző­dést. A javaslat teljes egészében megfelel nemcsak az e térségben la­kó népek, hanem az egész békére vágyó emberiség érdekeinek. A dön­tő impulzust e javaslat megtételére azok a mind komolyabbá váló kato­nai intézkedések adták, amelyeket a Strauss vezette bonni hadügymi­nisztérium hétről hétre tesz éppen ebben a térségben. A legújabb — ■bonni körökből adott hivatalos és így nyilván szépített — adatok szerint már ma közel 50 különböző típusú és rendeltetésű hadihajó állomásozik a Keleti-tenger vizein. A .tengerpart nyugatnémet szakaszának kiépítésé­vel a bonni állam teljesíti feladatát, hogy a »NATO előrenyújtott ökle legyen a Keleti-tenger mentén«, a szocialista országok elleni támadás céljára. A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya javaslatával, az előrenyújtott ököl útjába akar állni. A Keleti-tenger béke-tengerré változtatásának eszméje nem új. A gondolat máj- N. Sz. Hruscsov és N. A. Bulganyin finnországi látogatása alkalmával is felvetődött, olyan for­mában, hogy. korlátozzák e térség­ben a fegyverkezést és háború esetén zárják le ezt a tengert valamennyi állam hadihajói előtt. A Német De­mokratikus Köztársaság kormányá­nak érdeme, hogy a gondolatokból konkrét javaslatot alkotott, s a Ke­leti-tenger térségének népei elé ter­jesztette, a valaroennyiüket fenyegető közös veszélyekre irányítva a figyel­met. A Szíriái hadügyminiszter nyilatkozata a Szovjetunió gazdasági segélynyújtásáról Damaszkusz (Reuter). Haled Azem szíriai hadügyminiszter, aki augusz­tusban Szíriának nyújtandó szovjet segélyről tárgyalt Moszkvában, szer­dán kijelentette, reméli, hogy a szov­jet segély összege igen jelentős lesz. Arra a kérdésre, vajon szándéko- zik-e hasonló küldöttség élén Wash­ingtonba utazni amerikai gazdasági segély biztosítására, Haled Azem ki­jelentette: »Tudjuk, hogy az Egye­sült Államok milyen feltételhez köti a segélynyújtást. Ezek a feltételek elfogadhatatlanok, mert korlátoznák szabadságunkat. Elfogadtuk a szov­jet segélyt,. mert az nem jár sem gazdasági, sem politikai vagy kato­nai feltételekkel. Haled Azem kijelentette továbbá: »Valóban hajlandó-e az Egyesült Ál­lamok tárgyalni velünk? Miért nem jött Henderson külügyi államtitkár Damaszkuszba, ahelyett, hogy Tö­rökországba és Libanonba utazott volna? A probléma, amelynek meg­oldására Henderson a Közép-Keletre utazott, Szíria és az Egyesült Álla­mok között merült fel«. »Miért kel­lett ebhez Beirutba és Isztambulba utazni?« A hadügyminiszter hangoztatta, reméli, hogy normális kapcsolatok jönnek létre a Nyugattal a követke­ző két feltétel mellett: 1. a nyugati országok elfogadják, hogy Szíria a pozitív semlegesség politikáját foly­tassa, 2. a Nyugat semleges marad az arab—izraeli vitában. »Ha ezeket a feltételeket teljesítik, akkor kap­csolataink a Nyugattal éppen olyan jók lesznek, mint amilyen jók Orosz-' országgal« — mondotta. Haled Azem kijelentette végül: »Az elmúlt tíz év alatt Izrael volt az, amely agresszív magatartást ta­núsított az arab államokkal szem­ben. Mi nem folytatunk agresszív politikát Izrael ellen«. iDO JÁRÁSJELENTÉS Mérsékelt szél. Dániát és a Skandináv-félsziget déli részeit enyhe óceáni légtömegek árasztották el. Hatásukra e terüle­teken esik az eső. Franciaország, Ausztria és Lengyelország felett át­menetileg magasnyomású gerinc alakult ki. Itt szárazabb az idő. Olaszországban és a Balkán-félszi­geten tovább tart a változékony, csapadékos időjárás. Várható időjárás péntek estig: ma kisebb felhőátvonulások, csapadék nélkül. Holnap nyugat felől felhősö- dés, néhány helyen eső. Mérsékelt szél, a nappali hőmérséklet alig vál­tozik, keleten kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 21—24 fok kö­zött. — Szőnyegárut dugdosott a raktá­rában, hogy a »kiválasztottaknak« juttassa Hajdú Adolf volt kereske­dő, a Barcsi Földszöv. áruházi osz­tályvezetője. Eljárás indult az áru­elvonó ellen. Moszkva (TASZSZ). A Pravda leg­utóbbi száma cikket közöl a gyarma­tosítók kegyetlenkedéseiről az ara­bokkal szemben. A lap a többi között ezt írja: Az egész világot felháborít­ja a gyarmatosítóknak az arab-kelet országaiban elkövetett kegyetlenke­dése. A közvélemény egyre hango­sabban követeli, hogy az ENSZ lép­jen közbe és szűnjék meg az arab országok ellen irányuló agresszió. A közismert tény: a gyarmati hatal­mak az Egyesült Államok közremű­ködésével meg tudták hiúsítani, hogy a Biztonsági Tanács napirendre tűz­ze az Oman elleni agressziót, viszont az Egyesült Államok és a gyarmato­sító hatalmak nagy sebtiben ráeről­tették az ENSZ közgyűlésének leg­közelebbi ülésszakára az úgynevezett »magyar kérdést«. A nem létező »magyar kérdés« lepel csupán, amely arra szolgál, hogy elrejtse az igaz­ságot a nyugati hatalmaknak a kö­zel-keleti országok belügyeibe való beavatkozásával kapcsolatban. Húsz kilogramm méhpempőt adnak jövőre az ország méhészei Külföldi tapasztalatok alapján a méhészek különösen a földművesszö­vetkezetek mellett működő méhészeti szakcsoportok tagjai, az idén kísér­letképpen megkezdték a méhpempő gyűjtését. Az országos méhészeti szö­vetkezeti központ eddig két kilót vá­sárolt a pempőből, amit az illatszer­gyárak rendelkezésére bocsátott. A gyorsan népszerűvé vált szépítő­szer alapanyagának termelése és összegyűjtése igen körülményes és nehéz: 7—8 méhanya bölcsőből egy grammnyit lehet nyerni. A gyakor­latban az úgy történik, hogy a méh­családot megfosztják a királynőjétől, s ugyanoda más kaptáraidtól egy­napos álcás lépeket helyeznek el. A daj'kaméhek' látva, hogy nincs vezé­rük, a petékből nyomban kiválaszta­nak méhanyát és azt királyi ele­dellel táplálják. Az eledel nem más, mint a dajkaméhek garatmirigyének magas »h« vitamin-tartalmú váladé­ka. Ez a méhpempőnek nevezett anyag dönti el, hogy a dolgozó méh- álcából királynővé lesz-e a méh, vagy egyszerű munkás marad1. Azt a méh- álcát, amelyik a méhpempőből ki­rálynővé változik, illetve változna, a pempőt gyűjtő méhészek három nap múlva kiszedik és nagy gonddal összegyűjtik a harmatcseppnyi kincset. Ily módon egy család több­szöri ismétléssel 5—6 dekát is képes termelni évente. Az országos méhészeti szövetke­zeti központ a méhészeti szakcsopor­tokkal közreműködve jövőre meg­tízszerezi a termelést és a tervek sze­rint húsz kiló méhpempőt állítanak elő. Az illatszergyárak részéről már­is nagy az érdeklődés. Szakvélemény szerint ez a mennyiség fedezni tudja a hazai szükségletet. Henderson „rendkívül súlyosnaka találja a szíriai helyzetet Washington (Reuter). Loy Hender­son államtitkár, az amerikai külügy­minisztérium kózép-keleti szakértője közép-keleti útjáról visszatérve szer­dán Washingtonban kijelentette, hogy Szíriában »rendkívül súlyos« a hely­zet. Elmondotta, hogy több javasla­tot dolgozott ki a szíriai helyzettel kapcsolatban, de nem volt hajlandó azokról nyilatkozni, mielőtt Dulles külügyminiszterrel tárgyalna. B Biztonsági Tanács foglalkozik a Jordániái panasszal New York (Reuter). Szerdán hiva­talosan közölték, hogy a Biztonsági Tanács pénteken összeül a jordániai panasz megvitatására, amely szerint Izrael a jeruzsálemi »senki földjén« megsértette a fegyverszüneti egyez­ményt. Cukorrépatermelők! A cukorrépa árát a munkás-paraszt kormánv rendezte. Az új cukorrépa-ár a szerződéses cukorrépatermelők által átadott minden mázsa cukorrépáért a következő: a) métermázsánként az eddigi 9,— Ft helyett .10,—- Ft készpénz b) 2 kg kristálycukor helyett 3 kg kristálycukor A termelő kívánságára kristálycukor helyett 10,60 Ft'kg térítési árat kell a termelő részére kifizetni. Ingyen, térítés nélkül, változatlan mennyiségben megilleti a cukorrépátermelőket az eddig biztosított mellékjárandóság, így 65 kg egyszer préseit nyers répaszelet, vagy 3 kg szárított répaszelet és 0,50 kg melasz Ha a termelő nedvszelet-járandóságát természetben nem veszi igénybe, azért métermázsánként 4,— Ft térítést kap, az át nem vett melaszért pedig métermázsánként 80, —- Ft térítés jár. A korábban érvényben volt többtermelésí prémium megszűnik. Ezek a feltételek biztosítják a eukorrépater­melés nagy jövedelmezőségét. Kérjük cukorrépatermelőinket, hogy az új és nagy jövedelmet biztosító cukorrépa-ár alapján mielőbb egészítsék ki eddig megkötött szerződéseiket, illetve akik még nem szerződtek, kössék meg 1958. évre szóló cukor­répatermelési szerződésüket a községi megbízottnál. SÁRVÁRI CUKORGYÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom