Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-01 / 204. szám

1 «OMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1857. szeptember 1. T EVELET KAPTUNK, írója Takács László, a nagyatádi konfekció ktsz dolgozója. A levél­író újságírót kért a szerkesztőség­tői, aki rettenetes gondjára meg­oldást találhat. Elindultam. Az eső szakad. De kár! A szoba, amelyben ketten ülünk, úgyis ma­gasan nedves. Az új, zöld színű fémbútort tetszetősen rendezgették el benne gondos kezek. Udvari la­kás: Takács László otthona. Az alig 19 évesnek látszó fiatalember za­vart. Félszegen bemutatja felesé­gét. Melegarcú teremtés. Halkan távozik. Csak időnként hallani kint­ről a hangját, ahogy a gyerekkel bajlódik és a jószág után szalad. Takács Laci nem ereszkedik le egész súlyával d. fotelbe. Kezeit tördeli, és mintha az alsó lábszára­in ülne, előrehajolva rámfüggeszti nagy, nyílt szemeit. Lányos arca hol pecsenyevörös — égnek rajta a szenvedélyek —, hol meg aszketi- kusan halvány, szinte ijedt. — ... Tudja én... én azért hív­tam ... Eh, talán szamárság is volt. Az imént, amikor belépett a szabó- m&helybe, azt mondták a többiek, mit tettél, Laci, ejnye, ezt nem lett volna szabad ...! De mit tehettem volna nagy gondom közepette, mert ha ez így megy tovább, bele­őrülök ... Veszekszünk. Most már naponta ... Az elnök nem szível. < korlat nélkül fölvettek maguk közé és ugyanannyit fizettek, mint bár­melyik másiknak. Most már kicsit belejöttem, megy a dolog. Néha akad még hiba... A múltkor egy centiméterrel lejjebb varrtam a télikabát-zsebet. Mit kaptam érte! Az egyik kollégám a kardigán hát­só része helyett az elejére varrta a zsebet, neki csak annyit mondott az elnök: máskor jobban vigyázzI« A szeme fáradtan belemélyed karikás gödreibe. Vajon hányszor ismételte el álmatlan éjszakáin ez a fiatalember a szavakat: »Ha nincs mit csinálnod, menj haza ...« »Péternek csak annyit mondott az elnök, máskor jobban vigyázz ...« Hányszor gondolta végig ökölbe­szorult kézzel az elhamarkodott sza­vakat, amelyeket ő is az elnök fe­jéhez vágott dühében és hányszor bánta meg őket újra, meg újra. Hányszor érezte, hogy legyőzte az elnök ellenszenvét és hányszor, hogy annak lábainál hever, megti­porva, megszégyenítve, két gyerek 23 éves apjaként. Félénken, mint a gyerek, ennyit mond: — Ne írjon ám senkiről kö­zülünk. Csak annyi volt az egész, hogy egyszer megfenyegettem az 'el­nököt, ha nem hagy engem békén, írok valamelyik újságnak. A levél elment... Ne haragudjanak ... II AM ÁROS AN egy kisebb, zöld növénnyel telerakott udva­ron fékezünk le. A szobából rádicp hang szűrődik ki. A konyhában együtt a család. Buvári Lajost ke­ressük, a munkatársat, akiről Ta­kács Laci említette, hogy egyszer azt mondta neki: »Laci, lépj ki a brigádból!«. Férfias külső, magas homlok, megfontolt beszéd Buvári Lajos jellemzője. Mit mond Laci­ról? — ... A Laci kétcsdládos, 23 éves gyerek. Egy kicsit visszaél a kol­lektíva segítségével. Tudja, ő szak­mailag gyenge volt... mi a család­ját néztük... Meggondolatlan. Az elnökünk idősebb ember, mindene a szövetkezet, Laci nem vághat 23 évével akármit a fejéhez. Meg az­tán flegma a modora. Igaz, az el­nök is talán néha túl kemény. Le­het, hogy Lacival másképp kellene, de hát elnök! Felelős a rendért. Sokáig hallgatunk, ö töri meg a csendet: — Laci nagyon jóindulatú gyerek. Családi élete harmonikus, nem iszik, mindene a sport, A fene tudja ., Rossz . húrokait penget szegény... Elhatároztam, megkeresem a do­log nyitját, másokat is meghallga­tok. Laci szorongva várt a sarkon. Olvasta volna belőlem: vajon el- ítélték-e, vagy megbocsátottak ne­ki, vagy tényleg lehetetlen ember ő, akivel nem képesek mások együtt dolgozni? Hol lakik az el­nök? C IMON JÁNOS ELNÖK a mo- ^sókonyhában feleségének fenn­hangon bizonygatta igazát. Sér­tődötten sorolgatja, mit köszönhet neki Laci. Udvariasan fogad. Negy­venöt körüli. Hangja száraz, kicsit idegen. Első szava: ne írjak róla, mert esetleg ez rossz fényt vet a szövetkezetre, pedig ott semmi baj nincs. — Látja, Lacinak is jobban meg kellene becsülni a szövetkezetét, ez népgazdasági érdek. Csurgón már kizárták vofjna ilyen viselkedés után. Mi a családját tekintjük... Említem neki azokat a kemény kifejezéseket, amelyeket Lacival szemben használt. Bólogat. — Hát ez egy kicsit kemény volt — mond­áé megmondom, én nem tűröm a i Visszatér eredeti rendeltetéséhez a Mezőgazdasági Gépjavító V. megszégyenítést... visszavágok, ? nagy a szám... Most már odáig fa-? Nehéz téli gazdasági helyzetünk - jult a dolog, hogy abba is bele- i ___„ s zól. bútort, vagy lakást vegyek-e ? benf a vfllal.? ^ biztosítottak <* pénzemen. Feleségemnek meg ezt ? stabilitásukat,ahogy eppen tud- hajtogatja: ej, ej, ez a Laci, Jegyig Nem egy kozuluk hogy még­olyán lehetetlen ember... Haza okUib,er.„ e\otb .munka1s; adja egyáltalán a pénzét?.. ?létszámát, profilvaltoztatashoz nyúlt.- És képzelje, a múltkor elrom-? Idegfn es ^többször a vállalat cel­lo« a varrógépem. Szóvátettem, í Jfval semmifele ősszelEuggeslbe nem hogy mit csináljak most. Az elnök i ^ozhat° gya^anyok naPvl" dühösen azt mondta: menjek hazaiig Hasonl° ™^oldast kerese t a Ökölbeszorult a kezem, azt hittem ? Mezőgazdasága Gépjavító Vállalat is, nekimegyek. Tudja, ideges is na-J fmelyaek munkajataz na­gyok. Szávai megért? Én nem ua. | torpant mezogazdasagi fejloaies is gyök gyerek... ívisszavetette. így történt meg, hogy ’ « ,.." Ja megye mezőgazdasági gépesítésé­Osszeszoritja a fogat, hatracsapja :ben oly fontos szerepet betöltő gép­pa)~.an ajat es gyerekes vonásai | javító nagyrészt a budapesti ven- feleimetesse erősödnek. | déglátóiparnak dolgozott. Napernyő­— És csak énvelem ... énvelem ; két. székeket, háztető-szerkezetet, tesz ilyet... A srácokkal is mára-;kerti asztalokat készítettek a jól- kodunk néha, de az csak olyan »képzett szakmunkások. gyerekes dolog. Az öregeket úgy j A mezőgazdaság továbbfejlesztése szgrepétn, mint az apámat. Még-; kormányunk és népünk eltökélt sincs köztünk rendben valami. A; szándéka. Ez a tény és a közben múltlcor gyűlésre mentünk, mind- • megjavult nemzetgazdasági viszo­nyában ki akartak nézni az udvar- jnyok szebb napokat hoznak a Mező­ből. Mondtam: gyerekek, én elme- 1 gazdasági Gépjavító Vállalatra is. gyek. Úgy néztek rám, mint egy 'Növekszik a termelőszövetkezetek idegenre... Különben az elnök na- • és állami gazdaságok megrendelése gyón rendes ember; él-hal a szövet- J és a mezőgazdasági gépek fejleszté- kezetért. Olyan jók voltak, amikor: sében a minisztérium a harmadik hiányos szakmai tudásomma l, gya- ? negyedév végére és a negyedük ne­gyedévre már igen komoly munka- területet biztosít a Somogy megyei Gépjavító Vállalatnak. A vetőgép-, traktor- és eke-alkatrészek gyártása a harmadik negyedév végétől már a terv 75 százalékát teszi ki. Ere­jük többi részét a gépállomások és állami gazdaságok gépparkjának al­katrész-javítására fordítják. Hírek szerint a jövő gazdasági évben pedig különböző célgép készítésre kapnak foglalkoztatja most a technológiai osztály munktársait, akik kidol­gozzák a célgépekhez szükséges fel­készülés tervét. örvendetes, hogy egy vállalatunk ismét magára talált, szakít ideigle-? nes, szükségszerűségből kialakított! profiljával és visszatér eredeti ren-j deltetéséhez. Ez a jelenség minden ? bizonnyal hamarosan érezteti majd| hatását a megye mezőgazdasági gé-| megbízatást. Ez egyébként erősen I pesítésének fejlesztésében. FC 866 ♦ ♦ Gyorshajtás miatt hozzuk nyilvánosságra ezt a forgalmi rendszámot.; Pénteken délután Baranya megyét érintve igyekeztünk Barcsról Patos- * fára. Személygépkocsink a nyílt úton csaknem nyolcvan kilométeres se-? bességgel haladt. Szigetvárt jó magunk mögött hagyva, fél hat óra kö-; rül legalább százas tempóban suhant el mellettünk egy Csepel teher-1 gépkocsi. Rohanás miatt le sem tudtuk olvasni rendszámát. Szinte féléi- ♦ metes volt a látvány: a rossz út ide-oda dobálta a kocsit, melyen 10—15; ember állt (tehát nem rögzített pádon ültek utasai). ; Nem a mi dolgunk megállapítani, ki a kocsi üzembentartója és ve- ♦ zetője. Reméljük, hogy a rendőrség — talán éppen a baranyai — meg-; teszi ezt. Sőt kellőképpen értésére adja a széllel versenyre kelő sofőr-; nek, hogy: 1. a nép vagyonát képező teherautót »nem szükséges« pár hó-? nap alatt szétrázatni a gidres-gedrös országúton; 2. a sebesség megálla-| pított felső határa nem maradhat írott malászt; 3. a tehergépjármű; utasainak és a járókelőknek az élete száz kilométeres száguldás mellett? nincs biztonságban. « ja. — De hát, hogy vegyen az em­ber elégtételt. Egyébként nem rossz gyerek a Laci, és az utolsó héten egészen rendes volt köztünk min­den. A társai is segíthetnének ne­kem, de viccet csinálnak minden­ből. — KISZ-szervezet van a ktsz-nél? — kérdem. — Nálunk nincs ilyen. * * ' * Néhány ember, akiről kiderült, szeretik egymást, minden gondola­tuk, hogyan segítsenek a másikon, mégis napirenden köztük a vesze­kedés és nézeteltérés. Hol hát a hiba? Mert valami nincs rendben. Es ha ez fokozódik, senki sem men­ti meg Takács Lacit attól, hogy egy szép nap munka nélkül maradjon, utcára kerüljön két gyerekkel. Meg kell előzni! Tévedés azt gondolni, hogy ehhez elég egy ember. Mindannyian szükségesek hozzá, akikről itt szó volt: Laci, az elnök, a kollektíva. Mit hehfrt Takács Laci? Fiatalok engedékenységével megbocsát. Nem tartja magát túl okosnak és téved­hetetlen bölcsnek. Megvallja maga előtt, hogy a szövetkezet létkérdés számára, amelynek elnökéhez, kol­lektívájához igazodnia kell. És ami fő, nem lesz törékeny, minden ol­dalról sebezhető hímestojás. Nem tehet róla, hogy ilyen, tán egy hi­bás gyermekkor, vagy elkényezte­tett évek öröksége. De változtatni érett ésszel, az élet ismeretével fel­tétlenül tud rajta. És ekkor, higgye el, nem látszik majd önérzetét sér­tett gyereknek. És az elnök? Kicsit több pedagó­giára van szüksége a vezetéshez. Nem minden emberrel lehet célt érni kemény szóval. Takács Laci­nál nem. Laci már nem gyerek, még ha annak látszik is néha! KOLLEKTÍVÁN sok múlik. Semmiesetre sem lehet Laci jelleme, az elnök javítási szándé- Ica nevetség, vagy gúny tárgya. Persze, nehéz így, ha hiányzik az ifjúsági szervezet a szövetkezetből. Mert a KISZ átformáló erejével le tudná nyesegetni Takács Laci hibáit és támogatná őt igazságában. Ennek ellenére reméljük, hogy Ta­kács Lacinak nincs oka rettegni at­tól, hogy az elmúlt nyugalmas hét után a közte és az elnök között lé­vő viszonyban ismét viharok kö­vetkeznek. Baráti lépés egymás fe­lé, a jövőben több felelősség — ez lehet egyedül a megoldás, a további nyugalom és a szövetkezet békéjé­nek alavja. Akkor nem volt útunk hiábavaló. Szegedi Nándor A A megyebizottság kis látogató csoportja már Mecsekpölöske fölött meglátta a várost. A dombtetőről ide látszik az épülő és befejezett nagy házak sorozata, a piros téglák visszaverik a nap felkelő, levegőtől rezgő sugarait. Már itt, a kis falu határában el­kezdődik a bánya: kő- és téglacso­portok, kisebb rendező pályaudva­rok, előregyártott betonelemek vál­togatják egymást. Majd a pályaud­var következik, raktárakkal és egy­szer csak váratlanul itt a bánya is, a völgykatlanban, kisvasúttal, a »népessel«, amely szállítja a mély­be a bányászokat; vascsövekkel, üveg és hengereltárukkal, hatalmas köz­ponti irodákkal, nagy legényszállá­sokkal, felvonulási épületekkel. Nyolc óra lehet az idő. Már minden mozgásban van. Lüktet az élet, mint egy születő és rohamosan fej­lődő városban. A házak között, az emberek feje fölött csillék csúsz­nak a vaspályákon, zárt folyosó­rendszereken gumiszalagok segít- Síggével vonul a szén az osztályo- zókhoz, hatalmas, hosszú csőrend­szerek viszik a gőzt Közép-Európa legnagyobb fürdőépületéhez. A vidék nyugalmához szokott em­ber kicsit megálletődve áll e szün­telen mozgásban: teherautók, lo- vaskocsik. kordélyok, szemétszállí­tásra átalakított teherkocsik, autó­buszok vonulnak, emberek kenyér­zsákkal, munkásőr-egyenruhában, félmeztelenül, kis terheket cipeked­ve sietnek — ritka a sétáló ember itt. Leszállunk a bányába Három csoportra ősziünk, mi a Kossuth-aknához megyünk Szilágyi Antallal, egy fiatal, kerekarcú, jó- kedélyű mérnökkel, mint vezetőnk­kel. A fürdőépületben átöltözünk, megkapjuk a könnyű ruházatot, a gumicsizmát, a kemény, középen csúcsos bányászsapkát, s mielőtt a »népesbe« beülnénk, a villanylám- pSt is. A kis bányavonat csakhamar be­ér a sötét alagútba. Megilletődve fi­gyelünk. A száTlffóvágat nagy, kö­KOMLÓ. A FEKETE SZÉN ÉS A BÁNYÁSZBECSÜLET VÁROSA vekkel kiképzett falairól néhol cső-, pög a víz, tócsákat látunk a sínek mellett, néhol elágazások és kisebb lyukak mellett haladunk el. Mikor kiszállunk, egy egész várost lá­tunk, nagy csarnokot, több sínpárat, sok-sok villanykörtét. Még a levegő is kellemes, alig érezhető léghuzat cirógatja az arcot. A 2-es akna lejáratánál vagyunk, s most a kassal — amely az embere­ket. üres és tele csilléket hord-visz a föld gyomrába — leszállunk 350 méterre, a hatodik szintre. A lift gyors, enyhén szédülünk, szinte csak fülünkkel érzékeljük a csör­gő, csepergő vizet, amely ráesik a kas tetejére. Lenn vagyunk. A levegő még min­dig jó. de eltűntek a nagy bolt­ívek, gyaloglásunk közben egyre többször botlunk vízbe, pocsolyákba, a világítás ritkább, sűrűn használ­juk lámpáinkat. Sokszor mondjuk, hogy »jószerencsét«, ott ez szokás a találkozásnál. Végre csilléket tolnak el mellet­tünk. csillog a fekete érc. Egy csúz- da áll ki a szénfalból, amelyről a csillébe kaparják a szenet. Itt vagyunk az 5. keresztvágat 10. telepének első szeleti fejtésén. Még mindig keveset tudunk, magát a fejtést csak 18 méter magasan lát­hat iuk, míg egymás mögött, szűk •lyukon, a feltörésen fel nem ju­tunk. Itt már kevés a levegő, mire ideérünk melegünk van, sűrűn lé­legzőnk. arcunk, fogaink tele van­nak finom szénporral! A mérnök bemutatja Szabó Lász­ló aknászt, Vókó Imre csapatvezető vájárt és csapatát, majd halljuk szinte katonás parancsait. Körülné­zünk és nem csodálkozunk: itt a felelősség óriási. Egy hibásan ki­adott parancs, egy rosszul végrehaj­tott utasítás — emberhalál és irtó­zatos károk. Nagy a zaj. csörög a kaparósza­lag, zakatol a fejtőkalapács, dong a szén a cuzdán, alig értjük a ma­gyarázatot. A meleg fokozódik, lát­juk az ácsolatot, a szénfal nyomá­sától néhol megpattant fagerend'á- kat, az elkerített, ásítozó és isza­posodé, már kitermelt bányarészt. A tisztelet és az elismerés érzése egy­re fokozódik bennünk. Valamelyikünk találomra megkér­dez egy öreg bányászt, dolgoztak-e az ellenforradalom alatt. Az azt mondja: »én huszonnégy éve dol­gozok itt, de tudja meg, azok vol­tak az ellenforradalmárok, akik nem szerették a bányát.« Tovább megyünk, azaz bújkálunk. Néhol térden csúszunk, máshol gug­golva haladunk. Egész testünk vi­zes, érezzük, hogy a verejték csöp- pekben gurul le arcunkon. Látunk még egy csapás irányú fejtést, fe- lül-al.ul öreg fejtés között, majd egy fejtés előkészítést is. Egyszer csak még fojtóbbá vált a meleg. A mérnök egy kezdődő tűzfészekhez vezetett bennünket, amelyet elisza- polás előtt mésztejjel locsolnak, hogy ki ne gyulladjon. És mindenütt fél­meztelen emberek — bár ez tilos — fényes, fekete bőrükről csorog a verejték. Aztán újra hosszú gyaloglás kö­vetkezett, majd fáradtan, csapzot- tan, feketén, hasonló módon jutot­tunk ki a levegőre, a napfényre. Magunkkal hoztuk azt a tisztele­teit és megbecsülést, amely valóban kijár minden 'bányásznak, aki napon­ta életét és egészségét teszi kockára, •hogy legyen meleg, fény és munka a mi országunkban. Számok — tegnap és ma A bánya több mint 50 éves. 1947- ben kezdték fejleszteni, szénkészlete e pillanatban még 50 évre elegendő, de újabb kutatások szerint 2—300 éves vagyon is rejtőzhet a dombok alatt. Azelőtt 43—44 fok melegnél, ma 28 toknál leállítják a munkát, mint egészségre ártalmas határnál. A szál­lítás nagy része már gépesített, van fejtőkalapács és nincs csákány, van kaparó szalag, villamosmozdonyok, betonidomok és egyéb biztosítás. A város lakossága 3000 volt — ma közel jár a 25 ezerhez. Tavaly mint­egy 1500 új lakás épült. A termelés szintje jól alakul. A jú­liusi tervet a tröszt 102 százalékra teljesítette, a Kossuth-akna 113 szá­zalékra. Az önköltség emelkedett, de harcolnak a magas, tonnánként 384 forintos költség leszorításáért. A város Itt minden új, jóformán nincsenek hagyományok. A lakosság, az ország minden részéből ideáramlottakbol, vagy ideköltözött, régi bányászokból áll. A város magg: lakótömbök, böl­csődékkel, boltokkal, szórakozóhe­lyekkel, klubokkal, kultúrházakkal. A tröszt klubjában a foto-kör képeit állították ki, az énekkart hívják ösz- sze megbeszélésre, délben ping-pong csatákat rendeznek, hirdetik a bel­grádi tánczenekar és a pécsi színház vendégjátékát. Láttuk a modem, egyúttal tiszta és szép mozit, amelynek előcsarnokát a bányászok küzdelmes életének freskói díszítik. A bánya 'körül épült város mellett, fenn a Kökönyösön új városrész van alakulóban, ahová szerpentin út kanyarog. De ez még mindig nem az egész város. A pártbizottság drappsárga épülete mögött, fenn a dombon, lát­juk az új, épülő házakat, a fehér felvonulási épületeket, most készülő iskolákat. Az emberek Ellátogatunk Sikondára, az éjjeli szanatóriumba is, ahol .megfelelő or­vosi felügyelet mellett kezelik a gyengébb szervezetű, de munkaképes embereket. Egyesek már ideérkeztek a munka után, pizsamában járnak, vagy fürdőruhában a strandmedence partján sütkéreznek a meleg nyár­délután napsugaraiban. Véletlenül figyelünk fel Váczi Bé­lára, akinek három sztahanovista jelvény csillog kabátja hajtókáján. Kiderül, hogy Tabon volt begyűjtési megbízott, onnan került ide, de az is, hogy nemcsak kitüntetésekkel ren­delkezik. »Kiváló bányász, szakma kiváló dolgozója, aranykoszorús DlSZ-jei- vényes voltam, amíg munka közben Ihalshártyarepedést nem szereztem. Most a trösztmémökségen segédfel­mérő vagyok, hej, de amint csak le­het, visszamegyek a gurító hajtásba. Az az én elemem. Részt vettem a »100 méteres fejtés« mozgalomban és 175 métert értünk el... Tudják, 1955-ben a felszabadulási serleget a mi bányánk nyerte. A négy legjobb bányász vitte az ünnepségen körül a városon, köztük voltam én is... Hej, nem lehet azt felejteni. Hogy párttag vagyok-e? Az va­gyok 49 óta és az is maradók. Nem tágítok a pártom mellől. Az ellen- forradalomban sokan voltunk ilye­nek, mint ón. De nemcsak mi, pár- tonkívüli igazi bányászt sem látott senki a zavargók között... Hogy má­sokat is neveltem-e? Állandóan ifjú­sági brigádokkal dolgoztam. A mun­ka közben fokozatosan lettek DISZ-, majd párttagok is. A vájáriskola fiatal igazgatója is volt brigádveze­tőm, az iskolások nem is mentek ki sehová októberben ...« »Hogy a többiek is ilyenek, mint én? Csak természetes. Hirtelen nem is tudom, hány kiváló munkás nevét sorolhatnám, Kusz Jánost, Békefi Jánost, Jauch Györgyöt, Sdhwehárt Pétert, vagy a többieket, akik a leg­melegebb napokban is leszálltak a bányába és biztosították, hogy a munka mielőbb meginduljon.« A pártbizottság épülete egyszerre benónesec’ík. Vége a pártaktívaér- tekezletnek. Váczi Béla odamutat: »és nézzék, elvtársak, hányán jön­nek itt, ez mind-mind a harcostár­sunk ... Sokan vagyunk. A komlói bányászok nem felejtenek ...« Valóban, meggvőződtünk róla és tanúsítjuk: Komló a bányászbecsület városa, tudja kötelességét. Csákvári János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom