Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-11 / 187. szám
Vasárnap, 1957. augusztus 11. SOMOGYI NÉPLAP 3 Hétről hétre ► ► a ► A héten a szakmai vizsgálatok £ megejtése után ismét kibújt a szög ► a zsákból. Amíg a tanácsi és mi- ► nisztériumi ipari üzemek munka- ► ját a 110—120 százalékos, tehát ► általában helyes tervtólteljesítés ► jellemezte az elmúlt hónapban, ► addig a béreknél egyes iparváila- ► latoknál még mindig fellelhető a ► lazaság és többen közülük béralap- ► túllépést követtek el. Nem kedvező a termelés és béralap a Kaposvári Textilművek- ► nél, a Ruhaüzemben, a Kefe- ► anyagkikészítő Vállalatnál. Szeb- ► ben alakult már a Sütőipari Vál- ► lalatnál, a BELSPED-nél, a Hús- ► üzemnél és a Vaskombináínál a ► béralap felhasználása. £ Ismét hangsúlyozzuk: elengedhe- ► tétlenül fontos, hogy a Idfizetett J bérek mögött legyen meg a meg- ► felelő termelés. Egyetlen üzemben ► sem lehet figyelmen kívül hagyni ► az egy főre eső termelési érték £ alakulását. Rentabilitásról csak ott £ beszélhetünk, ahol ez kielégítő és f a rendelkezések szerint szabály- £ szerű. A következő időszaknak £ fontos feladata legyen az e téren £ fellelhető hiányosságok lenyírbá- £ lása. Hiba van többhelyütt az anyag- ellátás módjában. Egyes vállalatok ugyanis »élelmességük« révén a £ kelleténél jóval több anyagot is összegyűjtenek, amelyet rendszerint nem használnak fel gyorsan £ — egyszóval halmoznak. Igaz ► ugyan, hogy ezzel segítik a válla- ► lat érdekeit, de ugyanakkor meg- ► feledkeznek arról, hogy igen sok ► »felhalmozott« anyagot vonnak el £ a népgazdaságtól. Pedig igazán he- ► lyes gazdálkodásról csak ott lehet £ szó, ahol az ország viszonyait leg- £ alább annyira szemelőtt tartják, £ mint a vállalatét. Nem kell hozzá £ nagy erőfeszítés. Egy kicsit több £ körültekintés, megértés, no és egy f ici-pici lelkiismeret. t Balogh Gyula: : Vasutas-napra j Az én apám is fékezőként kezdte, | Majd kalauz lett s az már nagy dolog. ♦ A ba'uszát ha hegyesre kifente, ♦ A lányok szeme, jaj, hoqy villoqott. ♦ Későb.o a kalauzkocsiban trónolt, És szolgálatban ő sosem ivott, A trombitát megfújni, ó, de jó volt: A »vezér úr« csak erre indított. Bátyám — méq élt — a mozdonyát vezette (Mely néqyszázhuszonkettes számú t volt), t A rct s az erdő elmaradt megette, ♦ A szil fütyölt s ö oly büszkén dalolt... ♦ Míg egy vadászgép — nagy horog- | keresztes — ♦ A nyílt pályán orvul támadta meg, | És árva lett a néqyszázhuszonkettes, | A feleség s a két kicsiny gyerek. ♦ Azóta látom, egyre jobban látom: i A keik zubbony mily nagy szívet takar. $ A szárnyas jelvény nékem jó barátom, $ Mert szép jelent és szép jövőt akar. * Babéron ülni nem szabad ma mélán, i Nem írok hát sem ódát, sem zenét: | Egy perc elég. S én megszorítom | némán A vasutasok munkás két kezét. Vasutasainkat ünnepeljük ma. Napi életünknek azokat a sokszor névtelen katonáit, akikkel úgy vagyunk, mint az egészségünkkel. Csak akkor vesszük észre hiányát, ha nincs. Igen jól emlékszünk még azokra az időkre, amikor felszaggatott sínek, üres állomások fogadták a pályaudvarokra érkezőket. Aztán elfelejtettük a szomorú múltat. S jött Í 1956. októbere, amikor ismét megbénult az ország vérkeringését jelentő vasúti forgalom, mert néhány I zagyvafejű ember kiadta a MÁV-nál * is a jelszót: sztrájk! Aztán mégis csak győzött az élet, az élniakarás. Bányászaink keze- munkája nyomán tpegteltek a széntároló helyek, befűltek a hideg mozdonyok, benépesültek a forgalmi irodák, s a korábban tétlenségre kárhoztatott forgalmi személyzet ismét vonatra ülhetett, mert szabadot jelzett a kijárati jelző, s biztosítva vr.lt a »zöld út«. Ma már a vasutasok is, a második világháború végnapjaihoz hasonlóan, rossz álomként gondolnak visz- sza a háromnegyedév előtti időkre. A kékruhás vasutas hadsereg pedig egységesebb, fegyelmezettebb, mint valaha. A legnagyobb vasúti gócok dolgozói pedig éppúgy, mint a legkisebb szolgálati helyek vasutas dolgozói, zavartalanul készülhettek a VII. vasutas nap megünneplésére. Együtt ünnepelünk vasutasainkkal. Ezen a napon, eltérőleg a szürke hétköznapoktól, megállunk vasutas barátaink előtt. Számbavesszük munkájukat, mely felett máskor oly könnyen elsiklunk. Arra gondolunk, hogy a mintegy négy és fél-ötezer vasutas dolgozó Somogybán gondoskodik arról, hogy a munkásvonatok mellett a személy- és gyorsvonatok is percnyi pontossággal közlekednek. Még az is eszünkbe jut: vasutasainknak köszönhető, hogy Somogy ezidei gazdag termékei eljutnak majd a főváros, vagy az egyéb ipari gócok dolgozóihoz. Azt is tudjuk viszont, hogy az üzemek, gyárak termelvónyei, a legkülönbözőbb iparcikkek legnagyobb részben a vasút dolgozóinak segítségével kerülnek hozzánk, Kaposvárra éppúgy, mint a legkisebb somogyi községbe is. A megújhodott vasutas-szellemről tanúskodik éppen ez utóbbi tény, mert nemcsak a bzismélybiztótóág növekedett meg az utóbbi időben azzal, hogy balesetmentesen közlekednek a vonatok, hanem az úgynevezett árubiztonság is, amely bizony még nem is. olyan régen Achilles sarka volt a vasúti szállításnak«1 Ma, augusztus második v n-«o- ján, a VII. vasutas napon tehát álljunk be mindnyájan az ünnepi menetbe. Gondoljunk a vasúti szolgálat terhét viselő vontatási dolgozókra, a forgalom és pályafenntartás nagy családjára, aztán a vasút többi névtelen katonájára, a távközlés és biztosító berendezési szolgálat, .a vasutas szertárak sok-sok tagjára, akik külön-külön és együttesein > is megérdemlik, hogy ma egy pillanatra legalább meghajtsuk előttük az elismerés zászlaját. ________________ wh E lítélt sikkasztó A biztosításra felvéti összegeket^ elkártyázta és elitta Soós Ferenc, az£ Állami Biztosító megbízottja. Bár ajt vádlott az elsikkasztott összeget^ megtérítette, a bíróság társadalmi^ tulajdon sérelmére folytatólagosán £ elkövetett sikkasztásban bűnösnek* mondta ki és ezért hat hónapi bőr-* tönbüntetésre ítélte. * amikor tenni kellene, vagy aki küszködik, tépelődik a nép jelemelkedésén, bántja a kudarc, de talpra- áll, hogy a hibákon javítson egyet? A tegnap és ma is mellüket verdeső nagy magyarok azok közül valók, akik pisszenést sem ejtettek 1944. március 19-én, a német megszálláskor, szót sem szóltak a kon- centrámós táborok ellen, meg sem látták a nyomortanyákat, nagyokat hajlongtak uraik előtt, cselédei voltak a nyugati divatáramlatoknak és észre sem vették, hogy mozijaink, népszórakoztató vállalataink, még bohócaink is, mind idegen nevet viselnek, s dalainkban, még slágereinkben is nyugati ízlés és nyugati szó dívik: »... Nem történt semmi, csak elválunk csendben, gud nájt, gud nájt, gud nájt...« — búgta a dizőz a mikrofonba. És igen, nem történt semmi, minden maradt megkövültén, ahogy volt, az urak belevittek bennünket egy előre kilátástalan háborúba, hogy annak hátán megoldják csődbejutott gazdasági nehézségeiket, megóvják uralmukat. AJ ilyenek vagyunk mi, kom- munisták? Olyanok, akik nem felejtenek, magyarságukat sem, emberségüket sem. A mi magyarságunk az emberek, dolgozó testvéreink felemelésének vágyában van. Mérhetetlen a mi szeretetünk a másik iránt, sajnos, nem mindig rajtunk múlik, hogy sandán, hidegen, kételkedéssel tekintenek ránk és megnemértéssel, gyűlölettel találkozunk. De mégis és szüntelenül él a hit bennünk: eljön az idő, amikor minden másként lesz, amikor teljesen megértenek, amikor eltűnik az önzés és mindenki a köz javán fáradozik. Nem vagyunk hibátlanok, mi is magunkon viseljük a kor bélyegeit, emberek vagyunk, s csak annyiban különösek, ameny- nyiben nem esünk kétségbe, pánikba, és szüntelen bennünk a küzdelem folytatása iránti érzés, mesz- szebbre számítunk, október ellenére is, magasabb hőfokon égünk és nem tudunk közömbösek maradni NÉHÁNYAN A SOK KÖZÜL Nehéz, felelősségteljes és elismerést érdemlő a vasutas munka. Ahhoz, hoqy valaki odaállhasson a szolgálati helyére, sokat kell tanulnia. A műszakiaknak el kell sajátítaniuk a léc modernebb közlekedési technikát. A forgalom dolgozóinak — meg a legkisebb őrhelyen is — tisztában kell lenniök a forgalmi szolgálat sokszor bizony eléggé bonyolult fogalmaival. Nem olyan egyszerű ám kézbevenni a vonatindításhoz a zöld tárcsát, mint azt a laikus szemlélő gondolná. Egy rövid cikk, avagy akáir egy oldal keretében sem lehetne bemutatni magát a vasutas munkát. Hát még azt a csaknem ötezer vasutast, aki Somogy megye területén a különböző szolgálati ágaknál végzi becsülettel a dolgát. Amikor ma, a VII. Vasutas Napon mégis megkíséreljük, hogy röviden bemutassuk a vasutasokat olvasóinknak, tudjuk, hogy csaknem lehetetlenre vállalkoztunk. Fényképezőqépünk lencséje is »találomra« ragadott ki néhány képet a vasutasok napi életének forgatagából. Nem kivételekről lesz itt szó. Ők csupán néhányon a sok közül. . . Egy öreg forgalmista A VONATVEZETŐ Nem évszámai alapján lehetne öregnek nevezni Noé János fonyódi MÁV forgalmi szolgálattevőt, hanem szolgálati idejénél fogva. Arról nevezetes ő a Pécsi Igazgatóság terüa hibák és a nyílt ellenség láttán. Büszkék is vagyunk. A világon valaha is meg\ i.modott legnemej sebb eszmét valljuk magunkénak, s ha távol is, de látjuk körvonalait, amikor megdőlnek a lelkek, nemzetek, népek közötti válaszfalak, nem ropognak a fegyverek és az, emberiség arra. is reagál, ha távoli, földrészeken dúl az árvíz és mindenki segít a bajbajutottakon. Bennünket — igazgató úr — nem kell figyelmeztetni magyarságunkra. Tőlünk senki se őrizze a gyermekek nemzeti érzését. A mi magyarságunkat mélyen őrizzük \ szívünkben, mint az anya iránti\ szeretetet. Minden emlékünk irfneri létén, hogy egyike a legrégebb idő óta való• az első léniánk, az első s?ö \ szolgálatot teljesítő forgalmi szoigá, Lattevőknek. Pontosan tizenhét éve indítja, fogadja a vonatokat. S nem való: az első lépések, az első szó, az iskola, a szerelem, a tájak, ahol megfordultunk, apáink könnyei, a munkapadok, a cikkanó szerszámok, fecskék a szántóföldek felett, a barátok, az évszakok, valakinek a halála, sírdombok az őszi temetőkben, nagy bánatok és nagy örömök, az egyre nagyobb örömök. Éberek vagyunk, de szeretjük az embereket, tudunk örülni a munkás találékonyságának, a pirosló új házaknak, van könnyünk a tragédiákra, a múltra, és kimondhatatlan a büszkeségünk, amikor egy' is akármilyen állomáson. Ember legyen a talpán, aki például a nyári idényben, vagy az őszi csúcsforgalomban a fonyódi állomáson helytáll akkor, amikor naponta félszáz vonat érkezik, vagy inc.ul innen. Arról ne- 4 vezetes, hogy a legnagyobb forgalom idején sem veszíti el a fejét, no és a jókedvét, még csak egy pillanatra sem. De hogy is tudna másként helytállni a vártán. Miként tudna felelni a rábízott milliós értékekért, s annak a tizenöt-húszezer ember ember a közösség hatására meg-i^ az életéért, akik pl. egy vasár- valtozik, kiegyenesul gerince - em-} n Fonyód állomáson megfordul- bérré válik. S latjuk — barmmt Most már szinte bennszülött fo- 1 nyódinak számít. Hogyisne, hisz ez ma- Fonyódon szolgál. Izig-vérig vasutas, akinek élete álma teljesült azzal hogy fejére tehette a szolgálatot jelentő piros sapkát, s hogy magasba gadják hogy egyre több az ilyen dolog, egyre kevesebb a szomorús<:'-' f évben ünnepelte meg szerényen, Tj'zért nem köszönjük meg a[ Sábán, hogy tíz esztendeje ^ figyelmeztetést. Nem vise-' nVfVinn S7-°1eá1 Tzte-vérie vas lünk félarasznyi nemzeti szalaga-, kát, nem dicsekszünk minden moll-, datunkban magyarságunkkal, nemT tépjük szájunkat és nem mélázunk}eme^e^ az indító tárcsát. Nem is bánta meg. örömét leli a oktalanul egyedülvalóságunkon. S mégis magyarabbak vagyunk, mint azok, akik csodás nyáréjszakákon a tűzbenéző, ragyogó gyermekszemek lobogását megzavarják,I el akarják hamvasztani azt és kétséget lopnak szépséget szomjúhozó, és összetartozást kívánó sziveikbe, i ő az, akit talán a legkevesebben ismernek az utasok közül. Pedig ő a közlekedő vonat legfőbb »ura«. Az ő engedélye nélkül nem történhet egy lépés sem. Nélküle nincs indulás, semmiféle mozgás stb. Csak ott benn a »pakli-kocsiban« amikor Papp Lajos vonat vezetőnek munkáját figyeltük, láttuk, hogy mennyi a gondja a vonat »gazdájának«. Gazdának is nevezik a vonatvezetőt a legközvetlenebb munkatársai, a jegyvizsgálók, vagy a te- hervonaton a fékezpk. Papp Lajos, a »Szakma kiváló dolgozója« sem ér rá velünk foglalkozni munkája közben. De nem is csoda. A kalauzkocsit ugyanis utazásunkkor csakúgy, mint máskor is. szinte zsúfolásig töltötték meg a leg különfélébb áruk. Van itt kerékpár láda, bőrönd. Különböző kötegek. ketrecek, bálák, zsákok. A személyvonaton utazók poggyászai és a legsürgősebb gyorsáruk sarokozugk látszólag egymás hegyén-hátán a ka- lauzkocsiban. De csak látszólagos a rendetlenség, mert ahogy a következő állomáshoz érünk, látjuk, hogy igenis kéznél vannak azok az áruk. amelyek céljukhoz értek. Aztán van hely az újabb feladású áruknak is. A szemlélő nem is tudna eligazodni a sokféle fajta csomag között de Papp Lajos vonatvezető szinte tévedhetetlenül dolgozik. Nem is szabad tévednie, mert az sok bajt, bosszúságot jelentene az utasnak, aki hiába keresné megérkezésekor a csomagját. A hanyag munka sok értékes áru megromlását is előidézné. , No, de azért állították ; -erre a ■posztra éppen Papp Lajost, a hétszeresen kitüntetett yonatvézetpt, hogy vigyázzon a vonaton utazók személyes épségére és azok poggyászaira. Ezért kel mindennap hajnalban 3—4 óra tájt, akkor, amikor mások még az igazak álmát ^lusz- szák. Ezért van a szeme állandóan a jelzőkön, a rábízott árukon, miközben vezeti a menetlevelet és a különböző jegyzékeket. Rajta keresztül köszöntjük ma a MÁV valamennyi utazó személyzetét. A „vezér“ és fűtője indulásra vár munkában. S örömmel Is adja át tu dását fiatalabb kartársainak, akik tisztelettel néznek rá. s akik példaképüknek tekintik az »öreg« forgalmi szolgálattevőt. Noé János és a többi Noé Jánosok, köszöntünk valamennviötöket a VII. vasutas nap alkalmából. Köszönjük, hogy tí., forgalmisták, biztosítjátok a zavartalan vasúti közlekedés nélkülözhetetlen velejáróját, a »zöld utat«. Hogy éjjel éppúgy, mint nappal, ott álltok a vártám, teljesítitek kötelességeteket. A »nyalóka« (ez a 22. sorozatú mozdonyok beceneve) már gondosan átvizsgálva, lekezelve, indulásra készen áll. Nem érkezett el azonban még az indulás ideje, így Szabadi István mozdonyvezetőnek és társának, Virág Sándor fűtőnek vpn egy kis lélegzetvételre való idejpk. a kaposvári vasútállomáson, mielőtt nekivágnának az útnak. Fiatal mozdony személyzetnek számítanak ' ők mindketten, annak ..ellenére, hogy Szabadi már tizenhárom esztendeje utazik. Mint a többi masiniszta, ő is fűtőként utazott kezdetben. A mozdonyvezető tanoncévek elteltek azonban, s ma már több mint két esztendeje ő a »vezér«. ,v " ■" v. .íJsí.nsvritúl Szabadot mutat a kijárat!, jelző, s Szabadiék nekivágnak a nagy" útnak, hogy ezt is, mint a többit, baleset nélkül, menetrendszerű porttos- sájggal megtegyék. Köszönet jár nekik érte. KOVÁCS SÁNDOR
