Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-06 / 182. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1957. augusztus 6. KULTÚRFESZTIVÁL BALATONLELLÉN A ugusztus harmadikán neveze- tes eseményre ébredt Balaton- lelle. Az élénk életű fürdővároskát az a megtiszteltetés érte, hogy itt adtak találkozót egymásnak me­gyénk legjobb földművesszövetkezeti kultúrcsoportjai, népi együttesei, kó­rusai. A kora reggeli óráktól délig, egy­másután érkeztek a nemes vetélke­dés részvevői, a barcsiak, lakócsaiak, tízegynéhány község dalosai, zené­szei és táncosai. No, meg a foto- és rádióriporterek, akik nélkül semmi nevezetes esemény nem játszódhat le. Alig verték le magukról az út porát a megérkezők, alig helyezték el csomagjaikat az öltözőben, máris »honfoglalásra« indultak, birtokba vették a színpadot, mondván: — »egy kis előversengés, utolsó főpróba nem árthat, csak használhat.« Versenyt, versengést ígért a találkozó, a jó bort mérő italsátor környékén azért mégis testvéri, önzetlen megjegyzé­sek hangzottak el a műsorszámokkal kapcsolatosan: — jó így is, de így, meg így még jobb lenne. Aztán egy-két koccintás a találko­zó sikerére, kószálás a Balaton part­ján, s máris estébe vénül az idő. Míg a nézőtéren halk zsongással gyülekeznek az emberek, fönt az öltözőkben az utolsó simításokat vég­zik a szereplők, fodros, pántlikás ruháikon. Kilenc órakor aztán kihúnynak a sápadt, nézőtéri lámpák, közel két­ezer ember néz feszült figyelemmel a reflektorfényben úszó színpadra. Brachna János, a MÉSZÖV elnöke áll a mikrofon előtt és a vendég­látó házigazda szeretetével kö­szönti a kultúrfesztivál szereplőit, közönségét. Most pedig — mondot­ta — átadom a szót megyénk leg­jobb együtteseinek, akik a falu, a szövetkezetek fejlődő kulturális éle­tének egy darabját Jjozták el ma nekünk. Ezután hosszú ideig váltogatták egymást a műsorszámok. A zsúfo­lásig megtelt nézőtéren három és fél órán keresztül változatlan szerétéi­ről, tetszésről tettek tanúbizonysá­got a felzúgó tapsok. Voltak bőven csoportok, akik megérdemelten áll­tak a meghatott ünneplés fergetegé- ben, s mint minden versenyen, ta­lálkozón, akadtak olyanok is, aki­ket érdemtelenül gyengébb sikerre kárhoztatott a felületes felkészülés, így vitték el aztán az elismerés pál­maágát a régebbi együttesek, közöt­tük elsőként a lakócsai délszláv együttes, a barcsi kultúrház népi táncosai, a Somogy megyei Népi Együttes, s nem utolsósorban a fo- nyódi, kadarkúti és a Népi Együttes összesített kórusa, mely Kodály— Berzsenyi: A magyarokhoz című kó­rusművével, Bárdos Lajos Kossuth- díjas érdemes művész vezénylete mellett megkoronázta az estet. Gyö­nyörű volt, tömören zengett a kórus, harsogott, mintha mindig együtt énekeltek volna. A z utóbbi szám elhangzása után felkerestük Bárdos Lajos ze­neszerzőt, hogy megkérdezzük tőle, mi a véleménye a kulturtalálkozó- ról, a szereplő együttesekről. Szíve­sen állt rendelkezésünkre, s míg a színpadon a barcsiak népi zene­kara húzta a talpalávalót, a búsulót, hátul, a fák alatt így nyilatkozott a halkszavú mester: — Sokszor jártam Somogybán, sze­retem ezt a tájat, nemcsak a Balaton, a népe miatt is. örömmel jöttem ide vezényelni, egyrészt mert jó dalosoknak ismertem meg a somo­gyiakat, másrészt országos gond­jaink közepette itt elsőként rendez­ték meg a szövetkezeti kultúrcsopor- tok találkozóját. Jóleső érzés volt tapasztalnom, hogy a megye legjobb kórusának, a Somogy megyei Népi Együttesnek munkája oly terméke­nyítőén sugárzik a többi kórusok munkájára. Külön megkapott az az ügyszeretet, önzetlen odaadás, me­lyet az összesített kórus vezénylése­kor tapasztaltam. Egy emberként énekeltek, a közös dicsőségért. — Végezetül... ez a találkozó is­mét a közös munka eredményessége mellett tett tanúbizonyságot. Csak közös munkának lehet ily szép, ily ízes gyümölcse, mint ez a találkozó is. Kár lenne, ha a tartalmukban ér­tékes, külsőségeiben is szép találko­zók ezzel lezárulnának. Népi kultú­ránk fejlesztése azt kívánja, hogy csak így tovább, hagyományaink al­kotó szeretetében! ÍV/I ég pereg a műsor, pedig éjfél felé közeleg az óra mutatója. Most a színpad mögötti térségen já­runk, s akit keresünk, Kovács Pál, 62 éves parasztember, a lakócsai né­pi együttes dudása. A régmúlt idő­ket idéző zeneszerszám — mivel oly fergeteges sikert aratott az imént Pali bácsi — már a táskában pihen. Mestere pedig fiatalok gyűrűjében áll. Odaérkezésünkkor éppen piron- gatta a fiatalokat, hogy lám, nem akarnak megtanulni dudálni, pedig szeretik azt az emberek. Mikor be­mutatkozunk, szégyenkezve setten­kednek el a fiataloik. — Mióta játszik Pali bácsi ezen a dudán? — Bizony, igen régóta, még tizen­három éves koromban tanultam meg muzsikálni rajta, azóta nem váltam meg tőle, még katonakoromban sem. Sokat muzsikáltam a bálokban régen, amikor még erre táncoltak a népek. — S van-e, aki tanulja a dudás mesterséget Pali bátyánktól? — Hiszen éppen ez az! — tolja fel a kalapot és szomorkásán ingatja a fejét. — Megtanulhatnák, mert né­pünk múltjáról beszél ez a szerszám. De nem kell nekik. — Na és hogy van megelégedve a közönséggel? — Szerettek. Én meg nagyot ját­szottam nekik, jó kóló nótákat. De azért egy baj van... öreg ember vagyok én már a tanyázáshoz, a ren­dezőség pedig egy ócska szénapaj­tába helyezett el éjszakára bennün­ket. Se takaró, se semmi. Ha ezt tu­dom, el se jövök. Az asszonyokkal is ugyanez a helyzet. Ök szalmán alusz­nak, de házban. Mikor jó egészséget és még sok szép dudás-sikert kívánunk, még mindig méltatlankodik. Egyik kar­jával a hangszerét karolja, másik karjával a feleségét, aki csitítgatja. De Pali bácsi csak nem enged a negyvennyolcból. Igaza van. Fordít­hatott volna a rendezőség nagyobb gondot is a csoportok elszállásolásá­ra. Sőt, étkeztetésére is. Igen sokan voltak azok, akik korgó hassal tér­tek pihenőre a műsorzárás után, mert a Vörös Csillagban, ahol a vacsora volt, nem jutott asztal. Fél­órás kutatás, ténfergés után sokan hazamentek, elégedetlenkedve. összegezve a három és fél órás mű­sor tanulságait, megállapíthatjuk, hasznos volt a szövetkezeti kultúr­fesztivál. Az első fecske után várjuk a többit! (L. I.) I Eqy családi ház Kecel-hegy 21/a, 917 négyszögöl területtel (szőlő, gyümöl­csös, szántó) beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődni ugyanott. _____________ 616 E lcserélném vagy eladnám egy darab 4 lóeró'9 benzinmotoromat, egy darab 600-as szalagfűrészemet egy 125-ös Csé­piéiért. Cím: Kösz János, Kuntelep. ____________ 627 E ladó ház melléképületekkel, 800 n-öl telek, tele gyümölcsfákkal. Papp Lajos. Rinyabesenyő._____________ 623 E ladó 2 szobás családi ház mellék- helyiségekkel, 800 négyszögöl telekkel. Keletlivánfa utca 60._________ G éplakatos és szerelő műhelyemet megnyitottam, mindennemű szerelést és javítást vállalok. Gál Márton, Béke u. 50. __________________________ 633 E ladó Kecelhegy 32. számú 2 szobás lakóház melléképületekkel 2544 négy­szögöl területen, melyből 300 szőlő, 6Ó0 gyümölcsös, többi szántó. A belvárostól 20 percnyi járásra. Érdeklődni: Füredi utca 60. ' 634 NYÍLT tér Feleségemtől, Balogh Mihályné, sz. Czár Margittól különváltan élek. érte semminemű anyagi és erkölcsi felelős­séget nem vállalok. Balogh Mihály. I ' 635 Ne dobja ki a Mákgubót, érdemes gyűjteni. Átveszi és iizeti a ftfMműve3szövetkezet 1 múzsa ríru 90 forint ÚTTÖRŐK FIGYELEM! Szedjétek össze a falu pajtáiban, udvaraiban a mákgubót. Pénzt ad érte a földművesszövetkezet. A legjobb gyűjtök fényképezőgépet, kerékpárt és sok más jutalmat kapnak a földmüvesszövetkezettől. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, illetve édesapám, Baráth József, folyó hó 3-án el­hunyt. Temetése folyó hó 6-án du. 4 órakor lesz a nyugati temetőben. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, -kik felejthetetlen kisfiúnk, Tibiké temetésén részt vet­tek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni kívánták, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. Kovács csa­lád. 630 Balogh Béla közgazdasági tech­nikumi tanár felesége hosszas szen­vedés után, augusztus 5-én recmel, meghalt. Temetése szerdán délelőtt 11 órakor, a keleti temetőben. Részvétlátogatások, mellőzésót kéri Gyászoló férje, fia és unokája. — Állat- és kirakodóvásár lesz augusztus 6-án, kedden Ádánd és Somogysárd községekben. — Kerékpárvázat találtak. Igazolt tulajdonosa átveheti a kaposvári já­rási rendőrkapitányságon. — Népfront gyűlést tartanak ma a kaposvári járás két községében, Göllén és Nagybajomban. — Békegyűlést tartanak ma, ked­den 19 órai kezdettel a Kaposvári Helyőrségi Tiszti Klubban (Április 4 utca 4.) a hirosimai atomrobbanás 12. évfordulója alkalmából. Előadó: Gárdos Miklós, a Népakarat munka­társa. Az előadás után filmvetítés lesz. — Megverték a barátjukat, Posza Ferencet a karádi kocsmában Má­tyás Mihály és Besenyei János. Posza 8 napon túl gyógyuló sérülé­seket szenvedett. A verekedők ellen eljárás indult. — Elütötte a budapesti 11. sz. AKÖV tehergépkocsija Szalavári Vendelt augusztus 3-án délben Sió­fokon. A baleset a gyalogjáró hibá­jából következett be. — Kiugrott a kaposvári kórház másodikemeleti ablakából Kertész Gyula nyugdíjas. Az öngyilkosság okát eddig még nem sikerült meg­állapítani. — A nagykanizsa—gyékényesi vasútvonalon Zákány községnél el­ütötte a vonat lovaskocsijával együtt Bales Józsefet, aki azonnal meghalt. A nyomozás folyik. — Árdrágítás miatt eljárás indult Ruperes János budapesti játékké­szítő ellen. Ruperes átfestette az 1,40-es luftballonokat és 4 forintért árusította azokat Somogy megyében. — Nagy sikerrel mutatkozott be szombaton este az ÉDOSZ kultúr- házban a Lévay Ferenc által veze­tett cukorgyári tánczenekar. A tánc­zenekari est műsorán Gerswin, Ir­ving Berlin és egyéb nagynevű dzsesszzenészek művei, valamint népszerű táncdalok szerepeltek. Vörös Csillag: 6-án, kedden Kül­városi szálloda. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: A benderathi eset. 5, 7 és 9 órakor. Dózsa Kertmozi: 2x2 néha öt. Apróhirdetések Terményraktározási Vállalatnál (Nost­ra) mázsánként 80 forintért sertéshízla­lásra bab kapható.___________________636 Eladó egy 125-ös szürketankos Cse­pel, príma állapotban. Hamvas, Mike. _______________________________37095 N agy teherbírású 750-es oldalkocsis motorkerékpár, príma állapotban eladó. Sürgősen, Petőfi utca 63._________37117 H IRDETMÉNY! Kovács Mihály attalai lakos tulajdonában lévő 1956. március 8-1 születésű zsemletarka üszőjének 75/1957. jegyzőkönyvi számú járlatle- vele elveszett. A járlatlevelet megsem­misítem. Nézer Nándor mezőgazdasági osztályvezető, Kaposvár. 37126 Gyors- és gépírásban jártas admi­nisztrátort felveszünk napi 4 órai mun­kaidőre. Felvétel Kaposvár. Dózsa Gy. utca 16., pénteken fél 9-től 17 óráig. _____________________________________37135 E ladó háromszobás komfortos, egy- szoba kivételével beköltözhető ház. Jó istálló, 290-es négyszögöl gyümölcsös telekkel. Kórházzal szemben. Daku, Má­jus 1 utca 60.______________________37137 G yermek mellé de. órákra elhelyez­kednék. Cím: Magyar Hirdetőben. _____________________________________37138 S zeszfőzdénket a közeljövőben bein­dítjuk és ezért a pálinka főzetők au­gusztus 12-től főzefésre jelentkezzenek Május 1 utca 50. szám alatti irodában. Szeszfőzde V._______________________37139 Motorcsónak 4 személyes, vörös fe­nyőből, 175 kem-es motorral eladó. Cim a Hirdetőben._______________________ V illanyszerelőnek ipar! tanulót felve­szek. Muckenthaler Jenő villanyszerelő. Kaposvár. Irányi D. utca 21,_______624 F ELHÍVÁS! Bányászati Építőipari Vállalat szász­vári munkahelyére kőműves és segéd­munkásokat toboroz. A vállalat munkahelyein jó kereseti lehetőség és jól felszerelt szállás várja a dolgozókat. A vállalat bányász-étkez­tetést biztosít a dolgozóknak, napi 7,10 forintért. A családfenntartók részére napi 6 forintos különélés! dijat fizet. Kereseti lehetőségek: kőműves 1800 — 2000 forintig, segédmunkás 1400 —1500 forintig. A vállalat 15—20 fős jelent­kezés esetén minden héten gépkocsival hazaszállítja a dolgozókat. Jelentkezni lehet a járási tanácsok vb munkaügyi csoportjainál és Kapos­várott, Kossuth tér 1. szám alatt, ahol a bővebb felvilágosítást megad|ák. Somogy megyei Tanács VB. Munkaügyi Osztálya. Somogyi Néplap szerkeszt! a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Intéző Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u 14. sz. Telefon; 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Latlnka Sándor u. 4. Telefon: 15-18. Inmegy megye’ Nyomdaipari Vállalat Mvnswliért felel: LSuló Tibor. A Vasas megvédte a Középeurópai Kupát Vojvodina—Vasas 2:1 (0:1) A hazai közönség határtalan lelkese­déssel kezdte buzdítani az újvidéki csa­patot. Az első percek a Vojvodina fölé­nyét hozták, s Kovaliknak öt-hat eset­ben is csak bravúr árán sikerült meg- nwitenie kapuját a góltól. A 36. perc­ben már a kilencedik szögletét rúgta a Vojvodina. S csak ezután szabadult fel percekre a nagy nyomás, viszont elég volt ez az egy perces ellentámadás, Le- lenka elfutott a szélen, hátragurított, s csak azt lehetett látni, hogy Bundzsák ballábáról védhetetlenül vágódott a ka­pu jobbsarkába a labda. Gólt jelző sáp­szó után véget is ért az első félidő. Szünet után már a második percben Vukelics révén egyenlített a Vojvodina. Újra nagy Vojvodina-nyomás követke­zett. de aztán feljött a Vasas is. Most már nem volt olyan meggyőző az újvi­dékiek fölénye, mint az első félidőben. A 20. percben Vukovlcs újabb gólt szer­zett csapatának és ezzel megszületett a Vojvodina 2:1 arányú győzelme. A hát- relévő időben ugyanis az eredmény már nem változott. Nagyszerű pillanatok következtek az­után, hogy Mackó játékvezető sípjele a mérkőzés végét jelezte. Szilágyi Gyula, a magyar csapat kapitánya boldogon ölelte magához a KK gyönyörű trófeá­ját. Megszületett tehát a nagy bravúr. A Vasas másodszor is megszerezte a Kö­zépeurópai Kupát. Ezért csak elismerés illeti a magyar bajnokcsapatot, amely most már véglegesen beírta nevét az európai nagy csapatok sorába. Az ötszörös lengyel labdarúgó-bajnokcsapat, a Ruch Chorzote Kaposvárott játszik Előkelő vendége lesz a Somogy me­gyei labdarúgásnak szerdán délután Kaposvárott. Ideérkezik ugyanis a Ruch Chorzow ötszörös lengyel labda­rúgó bajnokcsapata, amely a labdarugó Esti Kupa meghívott vendégeként érke­zett hazánkba. A lengyel együttes azon­ban nem jutott tovább az Esti Kupáran. Lengyel vendégeinknek szokatlan volt a csepeli stadion esti világítása. Igen szo­ros mérkőzésen ugyanis a lengyel lab­darúgó bajnokság élmezőnyében tanyá­zó Ruch Chorzow együttese 2:0-ra ki­kapott a Ferencváros csapatától, s ez­zel kiesett az Esti Kupa küzdelmekből, s így vált lehetővé, hogy például Ka­posvárra látogasson el a csapat. Kaposvárott soha nem látott nagy érdeklődés előzi meg ezt a nagyszabá­súnak ígérkező nemzetközi labdarúgó­mérkőzést. A felszabadulás óta, azaz ti­zenkét esztendeje ugyanis Kaposvárott méq nem járt ilyen komoly képességű labdarúgó-csapat, mint a Ruch Chor­zow. Annál inkább nagy az érdeklődés, mert a közönség arra kíváncsi, hogy a K. Kinizsi csapata ilyen komoly ellenfél ellen miként állja meg a helyét. A mér­kőzésre jósolni szinte lehetetlen. A Ki­nizsi házatáján fogadkoznak, hogy nem vallanak szégyent a szerdai találkozón. Az bizonyos, hogy szerdán este hat órakor telt ház lesz a Dózsa sporttele­pén. (Tehát figyelem, a találkozó nem a Kinizsi-pályán lesz!) A mérkőzés kez­dete este 6 óra. Negyed ötkor elcmér- kőzés vezeti be a K. Kinizsi nemzetközi mérkőzését. Javuló formában játszott, s megérdemelten győzött a KMTE KMTE—PYSK 5:0 (2:0) Kaposvár, 500 néző. Vezette: Kovács Béla. Máir csütörtökön, a Komlói Bányász NB I-es csapata ellen a 0:5 arányú ve­reség ellenére is helyenként kielégí­tően játszott újonc NB Il-es csapatunk. (E mérkőzés tudósítása technikai okok­ból szombati lapunkból kimaradt.) Az volt az általános vélemény, hogy ha a védelem és a fedezetpár játéka mel­lé a csatársor is feljavul, akkor nem lesz baj az NB Il-ben a KMTE-vel. Nos, a támadósor szinte egyik napról a má­sik napra lényeges javuláson ment át. Főként a csatársor gyors foraiaiavu- lása eredményezte azt, hogy a PVSK csapatát teljesen megérdemelten, impo­náló gólaránnyal győzte le a KMTE csapata. A szombat délután sorrakerült talál­kozóról az alábbiaiKat jegyeztük fel: Kovács Béla sípjelére a két csapat a következő összeállításban lépett pályá­ra: KMTE: Kovács — Takács, Egres, Darvas — Vajda, Pammer — Jutási, Ti- szagáti. Szili, Szvath, (Papp) Szabó. PVSK: Bogyai — Lendvai, (Hámori II.) Mohácsi. Szegedi, Freppán, Hernádi — Csete. Göncz, Győri — Kiss, Tura.'Guhr. Mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés. Kezdetben Inkább a PVSK támadott töb­bet, A KMTE-n mintha érződött volna a csütörtöki mérkőzés. Az első veszé­lyes helyzet a 10. percben adódott, ami­kor Túra szép fejesét Kovács nagy bra­vúrral védte. Negyed óra után jött fel a hazai csapat. A 16. percben Szvath szép lövése jelentett gondot Bogyainak. A 25. percben Freppán hagyott ki nagy helylzeteti, majd egy perccel később egy szép baloldali támadás után a KMTE szerzett vezetést. Szabó futott el a balszélen, be­adása pontosan Jutási elé szállt, akinek jól eltalált lövése nyomán máris a pécsi kapuban táncolt a labda. 1:0. Élénkebb lett a játék. Főként a KMTE kapcsolt nagyon rá, s két perccel ké­sőbb, amikor 18 méterre a pécsi kapu előtt, csak szabálytalanság árán tudták feltartóztatni a pécsi védők a, KMTE csatárakat. A KMTE szabadrúgáshoz jutott. Pammer pompásan eltalált labdája ismét utat talált a hálóba. 2:0. A PVSK látta, hogy ennek fele sem tréfa, Göncz révén vezettek a pécsi csa­tárok veszélyes támadást, de Kovács biztos kézzel hárított. Az utolsó negyed órában valamit esett a játék színvonala. De csak azért, hogy szünet után ismét fellángoljon a küzdelem. Újrakezdés után ugyanis gyors KMTE támadások következtek, s már a 6. percben meg­született a KMTE harmadik gólja. A negyedik percben ugyan Jutási jó hely­zetben hibázott. Két perccel később azonban javított, mert szépen futott el. pontos volt' a beadása is, amely éppen Papp elé került, s a balösszekötő megszerezte a KMTE harmadik gólját. 3:0. Az eddig is eléggé lagymatagon ját­szó PVSK erre mintha feladta volna a küzdelmet. A 15. percben Szabó—Szili összjá- ték után újabb gólt ért el a kapos­vári csapat. A 25. percben pedig Szili révén a kaposváriak beállítot­ták a végeredményt. 5:0. A játék hátralévő időszakában inkább a KMTE támadott, de az eredmény már nem változott. A szombati találkozón 'javuló formát mutatott a KMTE csapata, amely külö­nösen a második félidőben játszott biztatóan, mint azt bevezetőnkben is mondottuk, az egyre jobban összeko- vácsolódott védelem mellé feljavult a támadósor Is, s ez a csapat már meg­lepő biztosan szerezté meg a győzelmet a mélyen formája alatt játszó PVSK el­len. A játékidő nagyobbik szakaszában támadó KMTE rászolgált a győzelemre, még ha a gólarány túlzott is. Még annyit a mérkőzésről, hogy az újonc NB 11-es csapatunk reményt kel­tő a jövőt illetően, különösen az eset­ben, ha még kevesebb lesz a beszéd a pályán, s ha Radnai edző tovább tud­ja javítani a csapat összmunkáját. Egyénileg a közvetlen védelem tagjai tüntették ki magukat a KMTE-nél, ahol a védőkön kívül Pammer és Szili já­téka dicsérhető még. A PVSK csapatá­ból az örökifjú Túra és Győri-Kiss játé­ka érdemel említést. Félgőzzel... K. Kinizsi—K. Dózsa 4:1 (2:0) Kaposvár, 1000 néző. Vezette Horváth 11. L. Kinizsi: Tóth I — Szili, Szatyin, Pál- falvai — Szentgrótl, Gergely — Tóth I. Horváth, Mózsi, Ács, Stadler. Dózsa: Molnár II — (Molnár I) Csima, Illés, Güth — Nagy T„ Síit — Kiss B., Nagy A., Hornyák, Kecskeméti, Veverán. Mérsékelt érdeklődés kísérte a »helyi rangadót« a Dózsa-pályán. A mérkőzés kezdetén meglepetésre a Dózsa kapott Ionban lábra. De csak percekig tartott a lila-fehérek fölénye, mert már az első negyedórában a Dózsa kapuja forgott többször veszélyben, előbb egy Tóth— Mózsi támadás után a Kinizsi középcsa­tára lőtt jó helyzetben fölé, aztán Mol­nár bombalövését kellett Molnár II-nek szöglet árán hárítani. Húsz perc után teljesen a Kinizsi vette át a játék irá­nyítását. A 22. percben pedig már vezetést is szerzett az NB Il-es csapat. Tóth, bár nagyon őrizték, szépen futott el, s mint azt tőle megszoktuk, nem maradt adós a befejezéssel sem. 1:0. A másik oldalon az ellentámadást Ve­verán vezette, de a csatár elkapkodta a helyzetet. A 25. percben újabb gólt ért el a Kinizsi csapata. Egy Kinizsi támadást Csima érthe­tetlenül kézzel hárított a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Acs biztosan lőtte a hálóba. A Kinizsi játékával általiban elégedett volt a közönség, mert az N.B II-esek könnyedén, helyenként igen tét- szetősen és szépia játszottak, még ha a befejezések nem is sikerültek. A Dó- fcs»a cs-ak szórványos lefutásokkal kí­sérletezett, de kitűnt, hogy a támadó­sora teljesen gólképteien. * Szünet után percekre ismét a Dózsa lépett fel támadólag. A Dózsa fölényt néhány szöglet jelezte. A befejezés azonban csak nem akart sikerülni. A 8. percben Kecskr méti került jó hely­zetbe, már Tóth kapus is verve volt, jó volt az irányzók is, de Szentgroti az utolsó pillanatban a vonalról men­teni tudott. A másik oldalon viszont a 12. percben Horváth kapufa lövése, majd két perccel később Stadler nagy bombája jelentette az eseményt. Ez utóbbit Molnár II csak üggyel-bajjal tudta menteni. A 15. percben újabb gólt ért el a Kinizsi csapata, Stadler futott el a szélen, hatalmas lövést küldött ka­pura, melyet Molnár II csak kiütni tudott, a labda Tóth elé került, s a szélső most sem hibázott. 3:0. A Dózsánál ekkor történt a csere. Molnár II-t a kapuban Molnár I váltotta fel. Rögtön alkalma is volt bizonyítani, hogy kitűnő formában van. Ugyanis előbb Horváth bombáját, majd pedig Stadler lövését kellett védenie. A 18. percben azonban egy mintaszerű Kini­zsi támadás nyomán Mózsi lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult Molnár Sándor is. 4:0. A Kinizsi mintha megelégelte voltra, kicsit engedett az iramból, feljött a Dózsa, s Hornyák fe­jese kis híja, hogy utat nem talált a hálóba. A Kinizsi támadások során vi­szont Stadler hatalmas lövését1 kellett már vagy negyedízben bravúr árán vé­denie Molnár I-nek. A kapuvédö azon­ban biztos kézzel hárított, bizonyítva azt, hogy pompás formában van. A 32. percben szépített a Dózsa, Kecskeméti révén, akinek lövésé­vel szemben Tóth tehetetlennek bi­zonyult. Az utolsó percekben a Dózsa veszélyez­tetett inkább, előbb Hornyák, majd Kecskeméti hagyott ki egy-egy gólhely­zetet, aztán vége is lett a mérkőzésnek. A tartalékosán felálló Kinizsi, mind­végig kezében tartotta a játék irányítá­sát a gyenge támadósorral rendelkező Dózsa csapatával szemben. A sérülések miatt felforgatott csapat is helyenként pompásan játszott. S megérdemelte a közönség elismerését. Egyénileg a Ki­nizsi csapatában Szatyin. Szili, Szent- gróti. Tóth Tibor és Stadler játszott mindvégig kifogástalanul. A Dózsa együtteséből Illés, Güth, Nagy Tibor. Silt és Molnár Sándor játéka érdemel dicséretet. 1, 1, x, 2, 1, 1, 1, x, 2. 1. 1. 2. A 12 találat'os szelvény 25 284 forin­tot, a 11 találatos 2284 forintot, míg a 10 alálatos szelvény 408 forintot fizet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom