Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-31 / 203. szám
Ssmnbat, 1957. augusztus 31. SOMOGYI NÉPLAP 3 A KÖZÖSSÉG PÉNZÉT SIKKASZTOTTA BŰNHŐDJÖN ÉRTE A SAJTKÉSZÍTÉS SZERELMESEI Nemrégen tárgyalta a Kaposvári Járásbíróság Bíró Gyuláné kaposvári lakos, a nagyberki Becsület Tsz volt könyvelőjének bűnügyét, aki a termelőszövetkezet pénzéből több mint 60 000 forintot elsikkasztott. Bírónő 1955. áprilisában került a nagyberki termelőszövetkezetbe. Mielőtt azonban felvették volna a tagok sorába, előző munkahelyén, a Kaposvári Gépállomáson már egy kis »előgyakorlalra« tett szert. Itt ugyanis 1952. februárjától 1954. szeptemberéig szintén mint könyvelő működött, s a munkahelyén uralkodó zűrzavaros állapotokat ugyancsak kihasználta. Fő beosztása mellett több más feladatot is magára vállalt, így a többi között ő kezelte a pénztárat is. Ez már több visszaélésre adott alkalmat, amit ki is használt. Az ellene 1956. április 21-én megtett feljelentést megelőző vizsgálat 27 000 forintos hiányt állapított meg. Sajnálatos, hogy a gépállomáson olyan fejetlenség uralkodott hosszú időn keresztül, hogy Bíróné távozása után csaknem két esztendő múlva jöttek rá, milyen munkát végzett a maga zsebére a volt könyvelő. Ez azt eredményezte, hogy a sok hónapra visszamenve, a bíróság a 27 ezer forintból mindössze 4438 forintot tudott megállapítható kárként elfogadni. Ennél súlyosabb azonban, hogy mivel sokáig nem jöttek rá Bíróné viselt dolgaira, ezalatt az idő alatt nyugodtan folytathatta káros tevékenységét. Ezt a gépállomásról való kilépése után nem íelejtette el. Néhány nappal azután, hogy megkapta munkakönyvét, betegállományba ment. Kapta a táppénzt, de ez nem volt elég. A Kaposvári Háziipari Szövetkezetnél munkát is vállalt, mint bedolgozó. Amikor rájöttek, hogy táp- pénzesalást követett el, bíróság elé került. Négy hónapi börtönbüntetést kapott társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás miatt. Az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztették. Ez újabb indítékul szolgált további üzelmeihez. Röviddel ezután, 1955. áprilisában, amikor a nagyberki Becsület Tsz tagsága maga közé vette, először 50 mázsa pétisó árát, 4820 forintot sikkasztott el. Mégpedig úgy, hogy postán feladott 20 forintot, s a befizetési elismervényen ez elé a szám elé könnyedén odaírta a 48-ast, .ami által igazolni tudta a tsz tagsága előtt magát: »Kérem, itt a bizonyíték, én befizettem a 4820 forintot annak rendje s módja szerint«. Egy másik alkalommal ugyancsak 50 mázsa pétisóért még 20 forintot sem fizetett be, annak az árát, úgy. ahogy volt, zsebretette. Bíróné nem volt válogatós. Neki nem számított, honnan, csak jöjjön a pénz. Ugyanolyan nyugodtan sikkasztotta el a ísz-tagoklól a »Termelőszövetkezet« című folyóiratra ősz- szószedett 864 forintot, mint a kertésztől átvett, a piacon értékesített árukból kapott 36 000 forintból 16 ezret. 1955. szeptemberében és októberében a könyvelőnő a neki átadott pénzösszegeket úgyszólván teljesen a maga céljaira használta fel. Ezenkívül ugyanez év októberétől 1956 januárjáig rendszeresen vett fel nagyobb összegeket a Magyar Nemzeti Banknál a tsz számlájáról, saját részére. Ilyen módon rövid idő alatt »csali« 35189 forinttal gazdagította önmagát. Mindez a sok ezer forint azonban még nem volt elég Bírőnénak. Ki kellett segíteni egy építkezni akaró rokont is. Ebben az esetben a tsz hosszúlejáratú hitelszámlájának fel- használásához folyamodott. A 400 hornyolt cserép, 600 tégla, a léc, faragott fenyő, cement, mész és a többi építőanyag a rokonhoz került, a számla összege meg a tsz-t terhelte. Nem baj az, hadd fizessen a közös gazdaság, van pénze! Még arra a tízezer téglára is, amit néhány nappal ezután utaltatott ki, s amiből ismét nem látott egyetlen darabot sem a termelőszövetkezet. Végre megindult a vizsgálat, s a sikkasztó, okirathamisító nő a bíróság elé került. Csak az »apróbb« sikkasztásokat ismerte be. A nagyobbakat, a kertésztől átvett, s eltüntetett ezer forintokat, a bankból felvett összegeket tagadta. Hiába, mert gondos, körültekintő bizonyítással minden tisztázódott. A Kaposvári Járásbíróság két évi börtönbüntetésre ítélte és elrendelte a régebben csalás bűntette miatt kiszabott négy hónapi, felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is. Ezután így szól az ítélet: »Kötelezi a bíróság Bíró Gyulánét, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül, végrehajtás terhe mellett a nagyberki Becsület Tsz részére a 63 351 forint kárt, annak 1956. április 27-től járó öt százalékos kamatát, fizesse meg«. A sikkasztó könyvelőnőnek meg kell fizetni a Kaposvári Gépállomáson okozott 4438 forintos kárt is. Megérdemli. Az állam, a tsz pénzét sikkasztotta — bűnhődjön érte. A FESTŐI KÖRNYEZETŰ Igái közelében, alig egy kilométerre a falutól szerény, cégtábla nélküli üzem húzódik meg az országút mentén. Látogatásunk első pillanataiban szinte hihetetlen a valóság: a kicsi, inkább csak valami kertes villának vélt üzem, naponta hat má- z.sa nagylyukú, ízletes Pannónia sajttal növeli exportunkat. Az élettörténet rövid: 1954 augusztusában indul a termelés. Trappista sajttal kísérleteznek. Nem válik be. Majd egy év után olyan üzemvezető kerül az élre, aki ismeri a tejipar minden csínját-binját, aki a sajtkészítés mestere és szerelmese. Sikerült szaktudását gyorsan átadni társainak is. Merész elhatározását, hogy ezen a vidéken kemény sajtot is lehet gyártani, megvalósította. A kísérletek őt igazolták, és a nagy kerek sajtok, ma Pannónia néven ismeretesek a boltokban, Ez hát a rövid' történet, amely mögött azonban sok-sok fáradság és kitartó munka rejlik. Egy üzem 22 munkásának harca a természeti törvényekkel, kísérletezése, nem egyszer mély, tudományos módszerekkel és a kutató intézetek alaposságával. Mert csuda egy jószág a sajt, annyi bizonyos. Elsősorban is — ahogy a kis .sajtkészítő üzemben elmondták a dolgozók — kényes. Minden terület teje nem is alkalmas pél-, dául kemény sajt készítésre. A mészben szegény vidékek egyáltalán nem jöhetnek számításba. Persze a talaj, a takarmány csak adottság, s igen sok minden kell még ahhoz, hogy a vidék tejéből jó és főként exportra alkalmas sajt legyen. Elsősorban hozzáértés és lelkiismeret. Mert igaz, hogy vannak a sajtkészítésnek szabályai, előírások a felmelegítésre, a lehűtésre, a tej zsírtartalmának arányaira, a préselésre stb. De mindez nem elég. A sajtkészítőknek maguknak kell igen jó érzékkel kiválasztani a legalkalmasabb időt, a legmegfelelőbb keverési százalékot, nem is szólva a különböző baktériumokkal való bánásmódról. amelyek, köztudomású, hogy a sajtgyártás legfőbb segítői, de ha nem vigyáznak, könnyen lehetnek elrontó is. Nos, a kis kollektívának mindez nem okoz már fejtörést. Valóságos sajtmesterekké lettünk mi is látogatásunk rövid ideje alatt a szíves és szerteágazó felvilágosítás révén, amelyben részesültünk. És ahogy elnézem őket fehér köpenyeikben, magabiztos munkájuk közben, a szinte laboratóriummá fejlesztett üzemben mindenütt az ember diadalmas lépteit vélem, a nehézségeken úrrá levő okos nép fejét látom, a szocialista jövő ígéretét. Nem mondhatom el ugyanezt arról az áprilisban hozott intézkedésről, amellyel a minisztérium nagyarányú »mindenáron való átszervezéssel« a tej, vaj és sajt üzemek szervezeti dzsungelját teremtette meg. így esett, hogy »legfontosabb a profil« jelszóval a Somogy szívében lévő igali sajtgyárat a szekszárdi tejipari központhoz csatolták. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Eredményességben, a termelés növelésében semmit. Ellenben jóval több napidíjat az üzem vezetőjének a Szekszárdra való utazgatáshoz, amely a kaposvári fél nap helyett most három napba kerül. Hosszú cipelgetést a javításoknál, jóval több időt és telefonszámlát a jelentésekben, meg egy adag bosszúságot. Hát ez is valami! De miért írtam erről, amikor a sajt szerelmeseinek akarom néhány sorban tolmácsolni munkájukért a közvélemény megbecsülését. Egyszerűen azért, mert sajnos hozzátartozik az életükhöz, lépten, nyomon kíséri őket és akkor sem tudnak hallgatni róla, ha a megelégedés és az eredmények fölött érzett öröm hangján beszélnek. Mint ahogy mi sem, úgy ők sem nyugszanak bele ebbe egészen. Munkájukat továbbra is a becsület és a szocialista hűség szellemében végzik, de élteti őket a remény, hogy egyszer a tejiparban is csak érvényesül az ésszerűbb átszervezés gondolata. BEFEJEZÉSÜL KÍVÁNJAK SIKEREKET? Nem teszem, mert elkéstünk vele. A siker már megvan és teljes. Csupán annyit jegyeznénk az üzem évkönyvébe: a fejlődés iskolapéldája. Rövid élettörténetéből megtanulhatnánk hogyan lehet a semmiből szánté egyik napról a másikra olyan üzemet teremteni, amely nemcsak dolgozóinak nyújt, örömet, hanem erejét sokszorosan felülmúlva, veszi ki részét az ország felemelkedéséért folytatott munkából is. Szegedi Nándor ÍTTTT?TTTTTTTTT7T7mT7TV77?7TTTT7TT Illusztráció egy most megjelent könyvből —ger A levelet, melyet Szép István, a Marcali Állami Gazdaság igazgatója kapott Bendly Lacitól, egy volt fiatal dolgozójától, majdnem szokványosnak lehetne nevezni. Röviden arról van benne szó, hogy Laci nagyon megunta a külföldi életet, megbánta disszidálását és kéri, hogy a gazdaság segítse őt haza. De adjuk át neki a szót: »Tisztelt Igazgató elvtárs, és állami gazdaság dolgozói és Fenntartott Építési csoport és valamint mezőgazdaság alkalmazottai, a levelem legjobb egészségben találja önöket és továbbá sok jó becsületes elvtársi munkát kívánok az ottlévő dolgozóknak ... « »... és egyre megkérném az elvtársakat, szíves támogatásukat kérném, ha tudnának segíteni a bajomon... Én visszamennék haza, Magyarországra ... « »... és én maguknál dolgoznák és mikor egy módjuk lehetne, akkor én a fizetésem egy részéből mindig levonnák a bizonyos meny- nyiségű pénzt... « Megírta még, hogy ávósnak bélyegezték őt, most mezőgazdasági munkán van és többször leírja címét a biztonság okáért, az igazgató címét is megismétli a lapokon, nehogy rossz kezekbe kerüljön kérése. Ez tehát Bendly Laci levele. Egyszerű, helyesírási hibákkal teli írás, nagy-nagy hazafelé tartó vággyal. De van valami, ami különlegessé teszi. A lsvélboríték hátsó felén belülről olvasható Laci gyerekes, nagy betűivel: »Béke, Szabadság, Világ proletárjai Egyesüljetek. Elvtársi üdvözlettel : Bendly László«. íme, egy magyar fiatalembernek Angliába kellett jutnia ahhoz, hogy rájöjjön: a béke, a szabadság, a proletár nemzetköziség jelszava nem szólam, és azokat csak itt, e kis hazában találhatja meg. Komoly tanulság: fiataloknak, de felnőtteknek is. — ij — ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A BÚCSÚ ÉJSZAKÁJA követ- kezik. Mindenki izgatott és kicsit szomorú. Autóbuszsorok indulnak a nagy Lenin-stadion felé, s a korábban már jelzett utcai kép talán még‘ fokozattabban ismétlődik meg. Tömött sorfalak között megyünk el. Úgy érzem, Moszkvában ma mindenki szeretné utoljára látni, búcsúztatni a világ ifjúságát. Nem irigységet látok az arcokon, csak valami olyasfélét, hogy »de jó nektek, ti ott lehettek. ..« Sokan csak vág-’/akozva gondolhatnak a záróünnepélyre... Búcsúznak tíz emberek és búcsúzik a város, meVu néhány nap alatt úgy szívünkhöz nőtt. A fény, pompa, ragyogás teljessége az, mi ezen a napon szemem. elé tárul, s azt hiszem, nemcsak bennem vált ki távolabbi reményeket, vágyakozást. ígéretet, fogadkozásokat hallok. Ma mindenki erről beszél az utcán, étterem,ben. autóbuszon Látni kell még Moszkvát, jobban elmerülni szépségében. Van köztünk, aki még e hónapban megkezdi a takarékoskodást otthon, más arról érdeklődik az Intnriszt- nál. müven lehetőség lesz jövőre. S egy idősebb asszony, aki a vonaton még arról beszélt, hogy jövőre Csehszlovákiába megy, ma Moszkváról regél. Vajon sikerül-e neki?... * * * NTAPPALI FÉNY ragyog az A’’ óriást stadionban. Ismerősökkel találkozom. A.z északi oldalon szürkekabátos fiatalokat látok, amott sok piros sapka fürdik a reflektorok fényében, délről kék kendőtenger leing a fejek felett, s arrébb fekete, fénylő-hajú koreai lányok tündökölnek. Jó ismerősök vagyunk már. az öltözet, vagy valami más jellegzetesség elég, hogy felismerjük egymást. Azt mondják, közel 103 ezer emcAz. ifjúság, bért képes elnyelni az óriási stadion, de többen vagyunk, sokkal többen. Hat sorfalon, hat ellenőrzésen jutottunk át jegyeinkkel, de mégis. Nem tudnám megmondani, három-, vagy ötezer ember ül itt jegy nélkül. De nem méltatlankodik senki. Helyet szorítunk, s a lépcsők is megtelnek fiatalokkal, felnőttekkel. A pálya közepén óriási VIT jelvény, közepén kékes-lilás reflektor világítja meg a földgömböt. Még ott leng a magasban a fesztivál hófehér selyemzászlaja, s a pályára »mammut-zenekar« vonul. Lehetnek vagy ötszázan, mind egyforma fehér ruhában... yl/f EGKEZDÖDIK a feledhetetlen A'-* záróünnepély. Moszkva 34 000 vendége búcsúzik. Valami folyto- gatja torkomat, belső megindult- ságot érzek. Tapsolok és mereven bámulok előre. Megható pillanatok ezek. A zenekar játszani kezd, a kapukon sötétnadrágos, fehéringes fiúk hozzák a nemzetek, a Moszkvában erős, nagy családdá forrott fiatalok hazájának zászlóit. Az eget léggömbök tízezrei borítják el. Egyszerre, mintha vezényszó hangzott volna, úgy röppennek a magasba, himbálóznak fejünk felett, s csillagszóróik beragyogják az eget. Szinte felszisszen az óriási tömeg a gyönyörűségtől. Mellettem olasz fiú ül. Nem néz rám, nem beszélünk csak átnyúl és forrón megszorítja a kezemet... A tribünökön szünet nélkül zúg a taps. A kivilágított VIT jelvény egyben emelvényül szolgál. Romanovszkij, a VIT szervező bizottságának elnöke beszél, majd Bruno Bernini, a DÍVSZ elnöke, így búcsúzik: — Viszontlátásra, drága barátaim.’.' Nagy sikereket, boldog életet, boldog jövőt kívá- Viszontlátásra, viszontlátásra! lUÍTŐMÍbojl nunk nektek... Koromsötét lesz a stadion, kialszanak a fények. Csak egyetlen reflektor fénykévéje ereszkedik le a magasból, hogy megvilágítsa a lehulló fehér sc- lyemlobogót. A zenekar ismerős dallamot játszik, s mint az óriás tűzhányóból feltörő láva, átforrósodott szívű fiatalok dala száll áttörve a társadalmi rendszerek és nyelvek okozta korlátokat. Százezer ifjú zengi az ifjúság dalát: F.qy a jelszónk, a béke... És nem hallani zűrzavart, nem hallja az ember a franciák, olaszok, csehek, németek, norvégok, magyarok nyelvét. Hatalmas egésszé forr a dal, s a béke, az erő és egység hatalmas kifejezője, mint maga a fesztivál. Felemelő érzés, leírhatatlan... Bevallom, sírtam' ezen az éjszakán... U'GY PILLANATRA kigyullad- ■*-' nak a lámpák. Körülnézek. A VIT küldöttei magasba nyújtva fogják egymás kezét, így diktálják a dal ritmusát. Szemben fehér, a másik oldalon piros kendőtenger integet. Zászlók lengenek a magasban, s a stadion felett talán száz méterre két reflektor világít meg egy óriási békegalambot, s a másik oldalon a VIT jelvényét. Újra sötétségbe borul minden. Tűzijáték fényei villognak, sziporkáznak az égen, rakéták ezerszínű fénycsóvák hullanak a mélybe, s közben zúg a taps, zúg feltartóz-, tathatatlanul... Újabb csodálnivaló kápráztat el mindenkit. A koromsötétből szikrázó fáklyákkal fiatal lányok futnak elő négyfelől, s pillanatok alatt ellepik az egész pályát. Örökké emlékezetes tornagyakorlatot látok. Szikrázó tűzpontok cikkáznak a sötétben, s úgy érzem, arra gondolok: ez is az egység, akarat diadalának kifejezője. Aztán a színek kápráztató játéka következik a déli lelátón. Ezt csak film örökítheti meg hamisítatlanul tisztán. Remélem gondoltak erre filmeseink. Mert viszont akarom látni és csodálni szépségét. Ott, ahol az előbb semmi sem volt, csak fiatalok ültek, mint másutt, most fények gyúlnak. Valamit magasba nyújtanak az ifjak, kendőt, vagy színes papírlapot? Nem tudom. Egy villanás és minden kék színt ölt. Aztán sorba a fesztivál margarétájának színei: zöld, sárga, narancs és lila. Ez csak a kezdet, mégis rabul ejt. Egyszerre sokszínű fény gyullad, s mint egy fgükorlrácsolt óceán, hullámzik a színek tengere. A hullámvölgyek közül betűk formálódnak a VIT színeiből, s egy pillanat múlva olvashatom a Moszkvában oly sokat hallott és mély értelmet nyert MIR betűit. Taps- orkán tör fel, s most alulról indul a hullámzás. PAX-ot olvasok, aztán PEACE-t, BÉKÉ-t., s a világ minden nyelvén e szót. Mindig más színben tűnnek fel a betűk, s a közönség ámul, tombol. Azt hiszem, nemcsak én láttam életemben először ilyen káprázatos, pompás fényjátékot... 'TAPSOL A TÖMEG, kigyúlJ nak a fények, de senki sem mozdul. Lent. a stadion egész területén szól a zene, búcsúbált rendeznek. Fél óra. kell, mire a nép felocsúdik, s indul vidám dallal az ajleán... Mit írhatnák a bálról? A Karnevál, a Víziparádé, az Aratóünnepély, a találkozók összessége volt ez. Búcsú a várostól, búcsú a népek fiaitól, leányaitól... Két szót ismételgetek magamban: Viszontlátásra. Moszkva... (Vége.) JÁVORI BÉLA