Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-18 / 166. szám

SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. július 18. ' 6 Méltó keretek között állít emléket megyénk Rippl-Rónai Józsefnek, halála 30. évfordulóján A Megyei Tanácson hétfőn meg­alakul a Rippl-Rónai emlékbizott­ság, amely előkészíti a kaposvári születésű és hosszú időn keresztül megyénkben alkotó, világhírű festő­művész halála 30 éves évfordulójá­nak megünneplését. Kávássy Sándor tanár, a Megyei Könyvtár dolgozójának alapgondola­tát sok új javaslattal egészítette ki a bizottság, melynek tagjai — Honfi István, Martyn Ferenc és Róbert, a művész tanítványai, Páti Ferenc. Kellner Béla, Takáts Gyula, Boros Dezső, Kanyar József, Török Lehel, Kunffy Lajos és Soós István, a vá­ros kulturális életének vezetői, tevé­keny munkásai és a nagy művész személyes ismerősei. A november végén tartandó em­lékünnepségek alkalmával a múze­umban kiállítást rendeznek művei­ből, megkoszorúzzák sírját, ismeret- terjesztő előadást tartanak életéről a TTIT-ben, és tisztán somogyi forrá­sokból, a bizottság több tagjának közreműködésével tanulmányköte­tet ad'nak ki, amely kaposvári mun­kásságát, hagyatékait, a kortársak visszaemlékezéseit és somogyi ké­peinek reprodukcióit tartalmazza majd. Úttörő vezetőképzés Csillebércen »KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak, Élükön Ságvári járt...« Pár nappal ezelőtt 700 úttörő-csa­patvezető hagyta el a csillebérci nagytábort. Itt ismerték meg a tábo­ri élet szépségeit, nehézségeit. A 14 napi munka után csapatvezetőink próbáztak. 700 csapatvezető kapta meg az I. országos csapatvezető­képző tábor próbáinak letételéről szóló igazolást. Az itt elsajátított is­meretek felhasználásával szerve?ik és vezetik otthon tovább csapataikat. Ma ismét új lakók vidám dalától hangos a tábor. 800 ifjú rajvezető és őrsvezető vette birtokába a sátrakat, azzal az elhatározással, hogy a meg­újhodott úttörőmozgalom célkitűzé­seit magukévá tegyék és a kétheti kemény munka után eredményes őrsvezetői, illetve rajvezetői próbát tegyenek. Amíg eddig eljutnak a pajtások, hosszú utat kell megtenniük. El kell sajátítaniuk az úttörőélet legfonto­sabb ismereteit, mint például a sá­torverés, szakácskodás, tájékozódás, a kirándulásoknál nélkülözhetetlen elsősegélynyújtás, híradás és még sok más érdekes és romantikus isme­retet, ami mind csak eszköz ahhoz a célhoz, hogy ennek segítségével, a 12 pont szellemében, bátor, hazasze- retŐ, szocializmust építő embereket neveljenek ifjabb társaikból. A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Lesx posta Mesxtegnyőn »Becsukták a postát« című, folyó hó 12-én megjelent cikkre a követ­kezőket közölhetem: A posta működésének szüneteltetésére azért kerülhetett sor, mert az épület romossá válásával egyidőben az ingatlan állami tulajdonban lévő részére a volt tulajdonosok mentesítési kérelmet adtak be. Addig, míg a kérelem sorsát el nem intéztük, a kezelésbeadást nem hajthattuk végre. Mivel a posta által használt épületrész az állami tulajdonban lévő ingat­lan ötven százalékát meghaladja, a kérelmet múlt hó végén elutasítot­tuk. A határozat folyó hó 13-án vált jogerőssé. Ezután azonnal átadtuk az épület állami tulajdonban maradt részét a posta kezelésébe. így már semmi akakálya nincs, hogy a posta a felújítást elvégezze és Meszteg- n yőn újból megkezdje működését. RE SS ZOLTÁN, a Marcali Járási Tanács ________ osztályvezetője. — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Huszár Ferenc fia László. Hilt Imre fia Imre. Bruder András leánya Erzsébet, Vinkler József leá­nya Ilona, Márton Gyula fia Gyula, Orsós György leánya Anna, Tokaji József fia József, Miszi László leá­nya Aranka, Gál Ádám leánya Er­zsébet. Házasság: Pataki Ervin—Gá­bor Borbála, Bördös Jenő—Nagy Te­rézia, Sághi Tibor—Nigovicz Mária, Vangyia Ferenc—Takács Zsuzsanna. Tóth Géza—Francz Margit, Hetényi Zoltán—Kovács Irén, Bozsik László —Neiger Margit. Halálozás: Puskás István 39 éves, Boldogh Ferencné 68 éves, Gergely Mária 41 éves, Varga Julianna 56 éves. —< Megyénkben is készülnek a fia­talok a VIT megnyitásának méltó megünneplésére. Gazdag kulturális műsor, sportversenyek, tombola, tánc, tábortűz, tűzijáték és vidám vásár teszi majd emlékezetessé a nagy napot. A megyében 20 000 fia­tal részvételével nyolc helyen ren­deznek ifjúsági találkozót. A feszti­válok bevételét a VIT alapra fordít­ják. — A Budapest Filmstúdióban meg­kezdték a Nehéz kesztyűk című új magyar film forgatását. A főszerepet a háromszoros olimpiai ökölvívó baj­nok, Papp László játssza, edzőjét Rajz János alakítja. Kun Magda, Bárdi György, Dajbukát Ilona és Ko­vács Károly szerepelnek még a film­ben. A forgatócsoport jelenleg Lilla­füreden fényképezi a Nehéz kesztyűk külső felvételeit. — Lottésorsoiás sétahajón. Holnap, július 19-én reggel 9 órakor kezdő­dik a beszállás a Molotov téri hajó­állomáson. A hajó fél 10-kor indul a Dunán felfelé az újpesti vasúti hídig. A mintegy másfél órás út közben a fedélzeten kerülnek ki a lottógömb­ből a szerencseszámok. A hajó kü­lönböző részein hangszórókat szerel­nek fel, hogy aki nem látja, hallhas­sa a sorsolás menetét. — Halálos villámcsapás. Július 15-én a délutáni órákban férjével ga­bonát hordott a mezőről Varga Ist­vánná kaposkeresztúri lakos. A vi­har éppen útban érte őket. Egy le­csapódó villám agyonütötte Vargá- nét és a két lovat, a férjnek az ijedtségen kívül semmi baja nem történt. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás csütörtökön estig: változó felhőzet, holnap elsősorban délnyugaton helyenként eső. Mérsé­kelt, időnként élénk nyugati, észak- nyugati szél. A hőmérséklet alaku­lásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 23—26 fok között. — A Népművelési Intézet kétéves színjátszó akadémiát indít ez év őszén, hogy a legmagasabb fokon biztosítsa a színjátszó-mozgalom ve­zetőinek szalmái és művelődéspoli­tikai képzését. A hallgatók az első évben egységes tematika szerint, el­méleti szakelőadók és szaktanárok gyakorlati irányításával végzik ta­nulmányaikat. A felvételkor és min­den félév végén rostavizsgákat tar­tanai?. 1958 őszén kizárólag vidéki jelentkezők részére megindítják a levelező tagozatot is, hogy a — kü­lönösen vidéki — nagymérvű szak- emberhiányon enyhítsenek. — A vihar elől a Nagybajomi Álla­mi Gazdaság pajtájába menekült 15-én Szabó Józsefné nagybajomi la­kos. A vihar összedöntötte a pajtát, a romok alatt halva találták meg Szabó Józsefnét. Vörös Csillag: Karneváli éjszaka. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Álruhában az el­lenség között. 5, 7, 9 órakor. Dózsa Kertmozi: Egy szép lány fér­jet keres. 9 órakor. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsön­zés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Rippl-Rónai Múzeum: Pécsi kép­zőművészek kiállítása. Nyitva 15—19 óráig. Somogyi Néplap szer készít a szerit esztőhlzonsáa Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Intéző Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. sz. Telefon: 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 4 Telefon: 15-18. Somegy megye: Nyomdaipari Vállai*- Nvnmriáért felel: Lásiló Tibor. Jó eredmények születtek a kaposvári uszóversenyen Az elmúlt szombaton rendezte meg a K. Hunyadi Vasutas és a Kaposvári Ki­nizsi az idei év első meghívásos úszó- versenyét. Ezen a versenyen a kapos­vári versenyzők mellett részt vettek a PVSK és a Dombóvári VSE versenyzői is. A verseny jól sikerült1, annak elle­nére. hogy egy súlyos szépséghiba tör­tént. A Szolnoki Honvéd vízilabdázói, akiknek kérésére rendezték meg ezt a versenyt, érthetetlenül távol maradtak. Annak idején, amikor a szolnokiak Kaposvárt a verseny megrendezésére felkérték, azt hangoztatták, hogy a két város siportkapcsolatát szeretnék elmé­lyíteni. Úgy látszik, ezek a szép szavak csak hangzatos szólamok maradtak, mert a szolnokiak távolmaradása sem­miképp sem szolgálta ezt a célt. Egy újabb szomorú jelenséggel is ta­lálkoztunk. A közönség egyre inkább kezd elfordulni az úszósporttól. Ezt mu­tatja, hogy alig ötven-hatvan néző volt kíváncsi a szombati úszóversenyre. Pe­dig ez a verseny nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna. A két sportkör lelkes vezetőinek több­éves munkája ugyanis kezdi érlelni gyü­mölcsét. Az elmúlt években még úttörő­sorban lévő versenyzők közül egyik­másik, például: Bonin, Perneczki. Hor­váth és Várhelyi már határozottan kez­dik bontogatni szárnyaikat. Horváth András különöisen jó eredményt ért el. O felkeltette a pécsi úszószakemberek figyelmét is. Az általa legyőzött Vecsei nemrég még a vidéki élvonalhoz tarto­zott. Horváth ma még mindössze 15 éves. A verseny jobb eredményei: 100 m ifjúsági női mellúszás: 1. Sza­bados Erzsébet (K. Vasutas) 1:38.2 p. 100 m serdülő leány mellúszás: 1. Bonin Erzsébet (K. Vasutas) 1:38.3 p. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Perneczki (K. Kinizsi) 1:12.9 p (megyei serdülő csúcs). 100 m serdülő leány pillangó; 1. Bo­nin Erzsébet (K. Vasutas) 1:35.1 p (me­gyei serdülő csúcs). 100 m férfi gyorsúszás: 1. Gyimes (PVSK) 1:05.6 p. 100 m serdülő fiú mellúszás: 1. Vár­helyi (K. Kinizsi) 1:25.1 p, 2. Szabados Gy. (K. Vasutas) 1:29.2 p. 100 m férfi mellúszás: 1. Vlaskovics (PVSK) 1:25.8 p, 2. Szabados J. (K. Vas­utas) 1:27.2 p. 100 m férfi pillangó: 1. Horváth (K. Kinizsi) 1:23.3 p (serdülő megyei csúcs), 2. Vecsei (PVSK) 1:24.5 p. 100 m serdülő fiú hátúszás: 1. Hor­váth (K. Kinizsi) 1:24.9 p (megyei csúcs), 2. Kuzma (K. Vasutas) 1:29.6 p. 100 m férfi hátúszás: 1. sági (PVSK) 1:17.0 p, 2. Csobod (K. Vasutas) 1:33.0 P. Néhány úttörőszámot is lebonyolítót- fcsk* 33y3 m úttörő fiú gyors: 1. Kovács Ferenc (K. Vasutas) 24.2 rap. 33’/> m úttörő leány mellúszás: 1. Ki­rály Éva (K. Vasutas) 31.0 mp, 2. Gár­donyi Anna (K. Vasutas) 31 2 mp. Vízilabda mérkőzést is játszottam En­nek keretében a DVSE 4:2 aranyban győzte le a kaposvári vízilabdázókat. Hosszú évek után ez volt az első vízi­labda mérkőzés Kaposvárott, s a fiata­lok játéka biztató. A Vasutas Totó Kupáért NAGYKANIZSAI VTE — SIÓFOKI VSE 4:2 (3:1) Nagykanizsa, 400 néző. Vezette: Bu­dán. Nagykanizsa: Mészáros — Kertész, Csányi, Mohácsi — Kiss, Berta — Ná- dasdi, Petrovai, Menyhárt llertók. Ha- lusek. Siófok: Szabó — vörös, Ba'ogh, Gróf — Nagy, Csepeli — I.lirákovics, Pálfi, Tóth. Németh, Horváth. A mérkőzés kezdetben meglepetést engedett sejtetni. A siófokiak több for­más támadást vezettek, s a 3. percben Csányi csak 11-es árán tudta megmen­teni kapuját a góltól. A büntetőt először Horváth kapufára rúgta. Miután azon­ban Mészáros elmozdult. Budán a 11-es újra rúgását rendelte el. Ekkor Horváth már nem hibázott, 0:1. A 20. percben Tóth bokája egy összecsapás alkalmá­val megsérült'. Kiállt és csak szünet után tért vissza, de ekkor is sántikalva, csak statisztált. Ez aztán e! is döntötte a mérkőzés sorsát. A 10 főre olvadt Siófokkal szemben a kanizsai vasutasok sorra érték el góljaikat. A 26. percben Nádasdi—Bertők összjáték után a bal­összekötő egyenlített, majd a 31. perc­ben Mohácsi 16 méteres szabadrúgásból a vezetést is megszerezte. A 34. perc­ben Nádasdi volt a gólszerző. Szünet után a 11. percben Menyhárt már négy­re növelte a kanizsai golok számát. Ék­kor csökkent valamit a játék irama. Szóhoz jutottak a siófokiak is, 9 Hor­váth ügyesen használta ki Kertész hi­báját. Odajátszott a tisztán álló Tótta- hoz, aki bicegve is a hálóba pöckölte a labdát. 4:2. A Nyári Totó Kupa mérkőzésen he­lyenként szép játékot láthatott a közön­ség. A kanizsai csapat egységesebb volt, s ez döntött!. A siófokiak a' mezőnyben szépen adogattak. Csatársorukból azon­ban hiányzott az átütőerő. A kanizsai csapatból Mészáros, Kiss és Petrovai, míg a siófoki együttesből . Balogh és Pálfi játéka dicsérhető. A marcali birkózók újabb szép sikere MARCALI — BP. BÁSTYA 5:4 (szabadfogásban) MARCALI —BP. BÁSTYA 5:4 (kötöttfogásban) Szombat-vasárnap nagyszabású bir­kózó verseny színhelye volt ismét Mar­cali. Szombaton a községi kultúrotthon- ban mérkőzött meg a marcali ifjúsági birkózó gárda a Bp. Bástya ifi csapa­tával. Ennek a találkozónak amolyan visszavágás jellege volt, mert hisz a múlt év őszén a Bástya versenyzői biz­tos. 7:3 arányú győzelmet arattak a marcali birkózók felett. Nos. az ered­mény azt1 mutatta, hogy Bátori János edző és a marcali fiúk nem töltötték tétlenül az azóta eltelt időszakot. A marcali birkózók az első napon 5:4 ará­nyú pompás győzelmet arattak a fő­városi birkózók ellen. Másnap, azaz vasárnap az állami gazdaság kultúrhelyisége volt a viadal színhelye. A kötöttfogású mérkőzések­re épp úgy megtelt a nézőtér, mint a szombati küzdelmek alkalmával. Az eredmény itt is 5:4 arányú marcali győ­zelem volt. Részletes eredmények (elöl a buda­pesti versenyzők): Szabadfogásban: Dudás veszt Nagy ellen. Nagy ellen­állhatatlanul harcolt. Ribai győz Vörös ellen. A budapesti fiú biztos győzelmet aratott. Törzsök győz Varga ellen. A tapasz­taltabb Törzsök megérdemelten győ­zött. Koczka veszt Márton ellen. Takács veszt Joó ellen. Joó pompá­san harcolt. Szenvedi győz Tombor II. ellen. Cseh győz Kismihály ellen. Rubli veszt Tombor I. ellen. Dénes veszt Cser ellen. Cser pompás formában volt. Kötöttfogásban: Dudás veszt Rábai ellen. Ribai győz Varga ellen. Törzsök győz Vörös ellen. Koczka veszt Márton ellen. Takács veszt' Joó ellen. Cseh veszt Nagy ellen. Szenvedi győz Györkös ellen. Rubli veszt Tombcr I. ellen. Dénes győz Cser ellen. Ismét győztek a bogiári teniszezők Balatonboglári Traktor— Bp. Nehézipari Minisztérium 12:0 Szombat-vasárnap ismét NB III-as te­niszmérkőzés színhelye volt Balaton- boglár. A bogiári teniszezők a Bp. Ne- hézimri Minisztérium csapatát látták vendégül és pompás játékkal újabb nagyarányú győzelmet szereztek. A ven­dégek erejéből mindössze egy játszma megnyerésére futotta. Eredmények: Harmath Gy.—Lazavic.a 6:4. 6:4 Hock—Horváth 6:2. 6:3 Szigetvári—Merényi 6:3, 8:6 Kohelka—Lazányi 6:4, 6:1 Hevesi—Sándor 6:1, 6:1 Szekér—Roméi 6:4. 6:3 Harmath, Szekér—Lazavica, Horváth 6:0, 6:2 Hock. Szigetvári—Hidas. Roméi 3:6, 6:3, 6:3 Kdhelka, Havasi—Sándor, Lazányi 6:1, 6:3 A találkozók közül kiemelkedett a Harmath Gy.—Lazavica mérkőzés, va­lamint a Harmath, Szekér—Lazavica, Horváth találkozó. Jövő évi labdarúgó tervek A Magyar Labdarúgó Szövetség el­nöksége a vidéki a (szövetségek vezetői­nek bevonásával értekezletet tartott Bu­dapesten. Ezen a kibővített tanácskozá­son Kovách Jenő, az MLSZ ügyvezető elnöke bejelentette, hogy jövőre húsz ószövetséget terveznek. Tizenkilenc megyeit és egy budapestit. Komlósi Győző ismertette az 1958 — 59-es bajnoki év beosztási tervezetét. Eszerint továbbra is 14-es maradna az NB I. létszáma. De bevezetnék az NB I. B-t is 18 csapat részvételével. Az NB II. ,a tervezet szerint jövőre kétcsoportos lenne 18 —18 csapattal. Az NB III. pe­dig nyolccsoportos, minden csoportban 16 — 16 együttessel. A csoportok kiala­kulása így történnék: Az NB l-ből három csapat esik ki, he­lyükre a három NB 11-es csoport baj­noka kerül. Az NB I. B-t az NB 11-es csoportok 2 — 6. helyezettjei, összesen 15 csapat, valamint az NB l-ből kieső három csapat alkotja majd. Az NB ll-ben maradnak, illetve kerülnek az NB II. 7 —15. helyezettjei, valamint az NB III- as csoportok győztesei. Bejelentették azt Is, hogy 1957 — 58. évben nem írják ki a Magyar Népköz- társasági Kupát. Az értekezlet tagjai egyhangúlag he­lyeselték a nyári ifjúsági labdarúgó tor­na folytatását, s elítélték Bács-Kiskún megyét, amely nem Indította el csapa­tát. Még egy igen nagyfontosságú ja­vaslat hangzott el. A részvevők nagy többsége helyeselte, hogy az NB I., NB II., NB III. és a megyei I. osztályú csa­patok számára legyen kötelező az ifjú­sági csapat indítása. Sok felszólaló em­lítette meg, hogy nagyon időszerű len­ne már a középiskolás labdarúgó baj­nokság újbóli beindítása. Ax S. osxtályba jutásért K. KINIZSI II.— BALATONNAGYBEREK 16:0 (6:0) Kaposvár, Kinizsi-pálya, 200 néző. V.: Nyári István. Kinizsi: Tóth II. — Stan­der. Szatyin, Cser — Hideg, Szíjártó — Hegedűs, Szabó, Szili, Mózsi, Stadler. Nagyberek: Stefán — Dékány, Tins ár. Pernecz — Hegedűs I., Hegedűs II. — Németh, Dávid, Szilárd, Vastag. A vendégcsapat csak tíz emberrel érke­zett meg. így aztán az NB 11-es játéko­sokkal megerősített Kinizsi-tartalékok szinte tetszés szerint rúgták góljaikat. A játékvezető komolytalan játék miatt a 80. percben lefújta a mérkőzést. G.: Szili 7, Mózsi 3, Stadler 3, Szabó 1, Szí­jártó 1 és Hegedűs I. öngól. BÖHÖNYE — NIKLA 2:1 (2:0) Nikla, 300 néző. V.: Huber. Böhönye: Szabó — Szalai, Bocskai, Ballér — Tóth I., Tóth II. — Kiss. Takács. Vörös, Pokomi, Szita. Nikla: Nagy — Rabovsz- ki. Horváth, Mozsdósi — Várdai, Ve- csemiik — Fehér, Eremuci, Molnár I.. Takács, Molnár II. A hazai csapat igen nagy lelkesedéssel játszott, s a játékidő nagyobbik szakaszában fölényben is volt. A böhönveiek csak szerencséjük­nek köszönhetik a győzelmet. Jó játék­vezetés. G.: Vörös, Kiss. ül. Takács. Jó: Kiss, Vörös, Szita, ill. Nagy, Dárdai, Fe­hér, Takács. NAGYKANIZSAI HONVÉD— BERZENCE 3:0 (0:0) Berzenee, 300 néző. V.: Vörös. Nagy­kanizsa: Dávid — Bencsik, Gréczi, Voj­kovics — Pacskó, Horváth — Harsány:, Neuspieler. Vuciskics, Somogyi, Mülei. Berzenee: Salekovics I. — Salekovics II., Varga I., Novogradecz — Huszics. Sa- lekcvlcs III. — Roóz, Sánta. Maleko- vícs. Varga II., Salekovics IV. G.: Har­sány! 2, Neuspieler. Kemény, durvasá­gokkal tarkított mérkőzés. A berzen- ceiek két ll-est hagytak kihasználatfla- nul. Jó: Dávid. Créczi. Vucskics. Mülei. ül. Salekovics I. és Salekovics IV. SOMOGYTARNCCA —HÁROMFA 4:0 (2:0) Somogytarnóca, 300 néző. V.: Nyári. Somegytarnóca: Király — Piszkor, Re- zsonya I., László — Filiszár, Rezsonya III. — Dombi, Szentgyörgyi, Bátori. Re­zsonya II., Horváth. Háromfa: Kovács — Füíöp. Kávás, Győrfi — Novogra­decz, Berendiás — Kiss, Keszi, Karóé), Zganyár, Koósz. G.: Dombi 2, Horváth 2. A somogytarnócai csapat bírta job­ban az iramot. Jó: Dombi, Rezsonya I.. Filiszár, Horváth, ill. Kávás, Keszi és Karosi. TAB —KÁBÁD 2:1 (1:0) Korádon a tabiak csak nagy küzde­lem után, öngóllal győztek. Totó-tájékoxtaté 29. HÉT Az első két mérkőzés kivételével o héten is a Nyári Totó Kupa találkezói- nak eredményeire kell tippelni. 1. Bulgária—Szovjetunió. A bolgár csapat legutóbbi, a VB-selejtezőn ólért eredményeit ismerjük, ezeken kívül Dá­niában döntetlent ért el. A szovjet csa­pat otthonában Romániával döntetlent ért el, a lengyel válogatottat 3:0 arány­ban verte. Szófiában mindhárom ered­mény lehetséges, a legvalószínűbb a döntetlen. Tipp: x. 2. Szovjetunió B—Bulgária B. A szovjet B-válogalott nem sokkal gyen­gébb képességű együttes, mint az A- csaoat. Otthonában feltétlenül esélyes. Tipp: 1. 3. Egri SC — Pereces: Bányász. Az 1956-os bajnokság során Pereces mind­két alkalommal győzött. A Totó Kupá­ban most Eger szerepel jobban, ez és e pályaelőny egri győzelmet ígér. Tipp: 1, x. 4. Hatvani VSE—Salgótarjáni SE. A hatvani csapat múlt vasárnap nem várt győzelmet aratott vidéken, a Salgótar- iáni RE viszont otthon mutatott igen jó formát. Salgótarján valamivel egysége­sebbnek látszik. Tipp: 2, 1. 5. Oroszlányi Bányász—Kőbányai Lom­bik. A lelkes oroszlányiakkal szemben valószínűleg érvényesülni fog a K. Lombik nagyobb tapasztalata. Tipp: 2 x. 6. Budafoki ÉMTE—Szállítók. Az NB 11-es bajnokságban Budafok jobban sze­repelt, a Szállítók viszont megerősített csapattal játszanak. Jelenleg egyformán szerepelnek. Ennek ellenére a mérkőzés esélyese szerintünk az otthon játszó Bu­dafok. Tipp: 1. 7. Székesfehérvári Vasas—Gázgvar. A pesti csapat a bajnokságban, a Totó Kupában Is meglehetősen gyengén sze­repelt, különösen idegenben. A fehér­váriak viszont otthon sokkal jobbak. Tipp: 1. 8. Csepel Autó—VKSE. A tornáa a Csepel Autó váratlanul Igen jó szerepe! és még veretlen. Otthonában, Duna- harasztin szinte biztos győztesnek lát­szik. Tipp: 1. 9. Siófoki VSE —Pápai MÁV. A Vas­utas-csoportban Pápa csoportelső. Sió­fok utolsó. A iobb képességű pápai csa­pat ellen kevésnek látszik a hazai pá­lya előnye. A Pápai MÁV az első fordu­lóban 1Ö emberrel is l:0-ra győzött Nagykanizsán az NVTE ellen. Tipp: 2. 10. Veszprémi MÁV —Komáromi MÁV. A veszprémi csapat eddig két veresé­get szenvedett, mindkétszer idegedben. Komárom otthon egyszer győzött, egy­szer kikapott. Veszprém othon is elég gyengén szerénél ezért a tipp: 2. x. 11. ATF.Á — Elektromos. Mindkét csa­pat pontveszt'eség nélkül áll a Totó Ku­pában. A mérkőzést semleges pályán rendezik, pályaelőny sincs. Mindhárom eredmény lehetséges. A tippek sorrend- ig. 2 1 x 12. ’ Húsos —Kerámia. A két pontnélküli csapat küzdelme Húsos-győzelmet ígér, melynek csatárai végre talán boldogul­nak az igen gyenge Kerámia-védelem­mel. Tipp: 1. , ...___. A pótmérkőzéseken az otthon játszó csapatok az esélyesek. LAKATOSOKAT, HEGESZTŐKET ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT alkalmaz a Somogy megyei Mező- gazdasági Gépjavító V., Kaposvár, Vöröshadsereg útja 2. 10 mázsa kukorica, kisebb tételben Is, eladó. Mikszáth u. 7/a. (37012) Szakképzett női szabókat, illetve sza* bonokét azonnal alkalmaz a Mértékutá­ni Vegyesruházati V. Május 1 u. 29. (o i Uio) Tangazdaság Szarkaváron azonnali belépésre traktorost felvese. (538) Idős, gyermekszerető nénit, vagy nyugdíjas házaspárt, házzal vagy ingat­lannal rendelkezőt, összkomfortos la­kásunkban örök eltartásra családtag­ként magunkhoz vennénk. Sztálinváros, Sztálin út 6. III. e. 3/a. (544) 20 törzscsalád méh (Neizer-méretű) kaptárral, egy új parasztkocsi igényes­nek eladó. Csordás, Aszaló. (37005) Családi ház Bálátonszemesen, Zrínyi u. 12., szép belőséggel eladó. Azonnal beköltözhető. (541) Feleségemtől, Skultéti Béláné, szül. Szabó Irmától külőnváltan élek, érte sem erkölcsi, sem anyagi felelősséget nem vállalok. Skultéti Béla. (643)

Next

/
Oldalképek
Tartalom