Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-12 / 161. szám

Péntek, 1951. július 12. SOMOGYI NÉPLAP MBwratiaTaiiM'iiiMitiiiH ni imwiiíhui, ->9iinir--riiiirnrrnr~vrririi-rnrrTn-nTitM-iri—my rTT "T"”"”*"-"»1—g<’*— Mxma «nu«> nwnvsNKfia <g^Mr^cmnfv^-yrmKUsstsammsiein Ifleg;yesi*erte láttuk, hallottuk... 12 millió forint értékű ingatlanforgalom Ha más nem, ez is a föld, a gazdálkodási bizton­ság egyik kifejezője: Somogybán az idei év első hat hónapjában 3473 hold mezőgazdasági ingatlan cse­rélt gazdát. S ha visszaemlékezünk azokra a baljós esztendőkre, amikor sokan örültek, ha ingyen szaba­dulhattak a földtől, akkor megértjük: mit jelent, hogy igen nagy becsülete, s természetesen pénzíbeni értéke lett az ingatlanoknak. Ez persze járásonként, helyen­ként, talajnemenként és egyéb körülményektől függő­en változott. Legdrágább volt a szántóföld és a rét óra a marcali járásban. Közel háromszáz holdnyi föld lelt gazdára 6400 forintos holdanként! átlagáron. Igen magasra szökött a szőlő ára a siófoki járásiban. Egy hold igen jó minőségű, jó állapotban lévő szőlőért 20 960 forintot fizettek a vevők átlagosan. A barcsi já­rásban viszont 4800 forintért ment a szőlőföld minden holdja. A nagyatádi járásiban 1600 forintért adták-vet- ték a szántó- és rétföldeket, tizenkét és félezerért a szőlőt, összesen 2642 jogügyletét bonyolítottak le me­gyénkben az esztendő első felében 12 108 385 forint for­galmi értékben. Nyolcvan esetben a törvényes előírá­sok és feltételek hiányában az állami szervek elutasí­tották az adás-vételi jogügylet iránti kérelmet. ___________Pecsétes iratot __________I h ozott be a minap a szerkesztőségbe özv. Cserván Já- nosné, a Somodon Legeltetési Bizottság kanászának édesanyja. Meglobogtatta a már ronggyá gyűrt-mart, de még olvasható papírt, amelyre pontokban foglalt kötelességekről és jogokról összegépelt szerződés szö­vege volt írva, s azt kérdezte: köteles-e mindenki be­tartani az átaia aláírt szerződést. (Hogyne lenne köte­les, ha egyszer aláírta mindegyik fél — mi mást mond­hatna az ember. — Hát pedig a Somcdori Legeltetési Bizottság nem tartja be a szavát. Nem adják meg a kaszálót, pedig, olvassa csak, a szerződésben ez áll: »Jár (ti. a kanász­nak) marhatartás ellátására 1 kh. legelő az őrsi osz­tatlan legelőből«. — Na és? — Nem adják, .mert azt mondják, nines. Dehát miért ígérték akkor? A szerződésben nem volt arról sem szó, hogy a fiam 670 darab-bői álló falkát őrizzen egyedül. — Forduljon panaszával a helyi tanácshoz, ha ott sem intézkednek, bírósághoz, mert hát a szerződésre, többek között ez. iis írva vagyon: »Jelen szerződés mindkét fél előtt felolvastatott és magúikra nézve el­fogadtatott«. Alatta az aláírások között Király István­nak, a községi tanács elnökének a neve és a hivatal bélyegzőjével is megpecsételtetett a szerződés. áll félszegen, vasvózá-ban a csurgói vasútállomás épü­lete előtt. Hivatása ugyanaz, mint a többi hozzá -ha­sonló kúté, vagyis kiszolgálni a szomjazókat: az uta­sokat is, meg a szolgálati lakásban lakókat is. A kút ott áll az épület tövén. Mégis mennyi bosszúságot okoz a lakóknak. Öh, vize jó, s bőséges is. Egy a kérdés: ho­gyan jusson fel az emeleten lakók otthonába. Vízveze­tékkel el van látva a ház, csak hát ugye az köztudott dolog, hogy a víz önmagától nem szökken fel a csöve­ken az emeletre. Volt erre a célra szolgáló szívó-nyomó motor is, de azt tíz év óta általaiban kéthavonként — annyiszor és úgy megjavították, hogy manapság egy ál- alán nem működik. Kikopott. Ezért a vasutasok kény- 'telen-kelletlen »újítottak«: motorosították önmagukat. (Igaz, újítási díjat még nem kaptak érte.) Vagy más­képpen szólva, feltalálták a motor emberekkel való helyettesítését. Reggelenként két ember nyomatja fel a vizet a kis kút -útján az emeletre. Bizony nem ta­gadják, néha-néha áldják ilyenkor felettes szerveiket. Hiába rimánkodnak, kérnek, sürgetnek, semmi sem használ. A MÁV vontatási osztályán azt mondják, ve­gyen a Pályafenntartási Osztály motort, akkor ők min­den további nélkül beszerelik. A -pályafenntartásiak meg a vontatósokra ruházzák át e jog- és feladatkört. Mármint a szívó-nyomó motor megvásárlását. Akta- tologatósdit játszanak a MÁV egyes osztályain, a csur­gói vasutasok meg izzadhatnak, kínlódhatnak, tovább­ra is helyettesíthetik az egyre jobban késő motort. Ki tudja, meddig? Tíz fillér Az asszony tíz fillérest látott az út porában megcsil­lanni. Karját húzta a -krumplis-zsák, piaci bevásárlás­ból -tartott hazafelé, gondolta, jó lenne, ha most akad­na valami segítség-féle. Tejeskannás, tizenhét-tizennyolc év körüli legény­ke suhan el mellettünk. Az asszony megállítja, s csak­úgy fölényeskedve kiáltja oda neki: — Gyere ide, te gyerek. Vedd fel a porból azt a tíz fillérest és nesze, vidd a zsákomat! A gyerek szót fogadott. Nem tudom mit gondolt magában, szívesen tette-e ezt. Hiszen mondhatta volna azt is: minek néz engem, ténsassz-ony? (Olyan kiné­zete volt.) Én meghökkentem. Bennem — nem taga­dom — fellobbant a pillanatnyi harag, kissé visszata­szító volt, nem az, hogy a zsák vitelére kérte (azaz pa­rancsolta), hanem, hogy megsértette a legényke önér­zetét a talált tíz filléres odaajándékozásával. Nemcsak a legényét, az enyémet is, emberekét. Csurgón törtért ez az eset. Eddig van a perron ... A vonat első kocsijai jó párszáz méterre elhagyták a -kis kutasi állomásépületet, amikor a féknek enge­delmeskedve, megállásra kényszerült a szerelvény. A leszállók gyors egymásutánban ugrálnak le a kocsik­ból, az állomás felől idősebb vasutas bácsi, hátamö- gött húzott zöld négykerekű kocsival nyomakodik elő­re a le- és felszállók között, a paklikocsi felé. Arcán dühös vonásokká torzultak a ráncok, haragos pillantást lövell az előreszáguldott mozdony vezetőjére. — Leg­közelebb Belegben álljanak meg! — kiáltotta egy és más ide nem való szó kíséretében. A mozdonyvezető meg csak úgy nyugodtan, nevetve, mint akin látszik, hogy örül az öreg haragján, visszakiált: »Eddig van a perron«. Az utasok kacaja közben a vonat elindul -to­vább, Beleg felé. Ki áthalad Nagybajomon, nem mulaszt el betérni egy jóízű fagylalt elfogyasztá­sára, egy málnára, kis pihenőcskére Kratzl Ottó cuk­rászboltjába. Van ott minden, mi szemnek, szájnak ingere. Fagylaltból ötféle fajta is. Vanília, karamell, citrom, csokoládé, stb., attól függ, kinek mi tetszik. S az íze, a minősége az fölöttébb szakmájához meste­rien ér-tő készítőre vall. Mint ahogy az is. Mérésnél sem remeg Krtzl Ottó keze, mint ahogy sajnos, Ka­posváron (különösen utcai árusoknál) sokszor látjuk, tapasztaljuk. Mi lehet a legjobb dicséret egy boltos, egy kisiparos részére: Ha gyakran látogatják vendégei. Abból pedig nincs -hiány Nagybajomban: gyakran fog­laltak az ülőhelyek a kis asztalkák körül. Kratzl Ottó gondos mester módjára sáfárkodik hivatásával, az iparengedéllyel. Varga József Kis kút, kerekes kút Visszamentem a megadott cím­re és most már csakhamar meg is találtam. Itt van, ez az, a Via Dei Miile 22. Megálltam a régi négyeme­letes ház előtt. Az első emeleten er­kély, nyitott ajtóval, emellett a fa­lon fehér márványtábla. Meghatot- tan betűzgettem az olasz nyelvű fel­írást: »Kossuth Lajos, Magyarország kormányzója a szabadságért harcolt. Ebben a házban élt és halt meg 1894. március 20-án.« A ház előtt parkosított tér, a Piaz­za Cavour. A tér egyik sarkában áll Kossuth mellszobra. A felírás szerint Cegléd’ város állíttatta. A fák között játszótér, élénk gyermekzsivaj. A padokon egyszerű emberek, munká­sok ültek, papírba csomagolt uzson­nájukat fogyasztották. Egy pádon fiatalasszony pihent, mellette gyer­mekkocsi. A másikon öreg nénike, — valószínűleg gyermekekre vigyá­zó nagymama — nézelődött. Az egész környezet békés, nyugodt volt. Lát­szott, hogy ez a tér a munkások, kis­emberek kedvenc pihenőhelye, ahol a napi munka után egy kis üdülést keresnek. Alig nóhányszáz méternyi­re a város legforgalmasabb részétől, a luxusszállóktól, az amerikai Coca- cola hirdetésektől, mintha ez a tér nem is Torinóban volna. Vagy talán éppen ez az igazi Torino? Leültem egy padra és néztem az erkélyt, melyen valamikor életének utolsó éveiben Kossuth üldögélhe­tett. Akkor is gyemekzsivajtól le­hetett hangos a tér. Azok a gyer­mekek azóta felnőttek, megöreged­tek. Talán az az anyóka, aki a ve­lem szemben lévő pádon sütkére­zett, szintén itt játszott gyermekko­rában és látott az erkélyen régen, nagyon régen egy ősz, nagy szak áll á aggastyánt, aki elnézegette a gyer­mekeket, vagy a távoli égboltot kémlelte arra Kelet felé, amerre Magyarország van ... Néztem az első emeleti ablakokat. Ott, mögöttük régi bútorokkal be­rendezett szobákban talán egy óreg házaspár lakik, ök és a régi báto­rok tudnának-e még mesélni Kossuthról? Elhatároztam, hogy felmegyek. A házmester barátságosan irányí­tott az első emeleti lakás felé. Ha­marosan ott állottam egy ajtó előtt. Az ajtón tábla: »UCID. Gruppo Piemontese«. Becsengettem. Fiatal nő nyitott ajtót, ‘összeszedtem cse­kély angol tudásomat és igyekeztem megmagyarázni, hogy mi járatban vagyok. Kedvesen fogadott és be­vezetett a lakásba, illetve az iroda- helyiségekbe. Csalódva tudtam meg, hogy Kossuth egykori lakásában je­lenleg irodák vannak. Valamiféle iparú érdekképviselet, iparkamara vagy hozzáhasonló Irodái. Az erké- lyes szobában íróasztalok, iratszek­rények, tele papírral, aktákkal. Itt halt hát meg Kossuth Lajos, Kilép­tem az erkélyre. Jó volt látni a ját­szóteret, a padokon ülő egyszerű embereket, hallani a boldog gyer­mekzsivajt. Kossuthra, itt a távolban egy emléktábla, egy szobor és egy utca neve emlékeztetett, s az volt az ér­zésem, hogy az emberekben mindig kevesebb marad meg a magyar sza­badságharc nagy alakjáról. Újra az utcán, szállodám felé bal­lagtam. Beértem ismét a nagyvárosi, lüktető környezetbe. Eltűnődtem. Vajon csak a véletlen hozta így, hogy a Kossuth emlékét őriző kör­nyezet nem a bankok és a nagyipar városnegyedében van, hanem ott, ahol az elnyomott osztály talált pi­henésre? Az egyszerű munkások, akik között talán mindig halványab­ban, de továbbra is élni fog Kossuth Lajos emlékezete, az emberi hala­dás, a szabadság, a felemelkedés szellemét jelképezve. Hétvégi kirándulás San Remoba. Szombaton, félretéve minden hi­vatalos dolgot, elfoglaltságot, vo­natra ültem azzal a gondolattal, hogy ha már itt vagyok Olaszország­ban, nem térhetek haza az olasz Riviera egyik legszebb fürdőhelyé­nek, San Remonak megtekintése nélkül. Úgy gondoltam, hogy egy éjszakát ott töltök, ezért szállodám­ból, — ahol egy szerény kis szobát béreltem, — intézkedtem hasonló San remoi szoba lefoglalására. Ki­derült azonban, hogy olyan egy­szerű szobákat, amelyhez nincs für­dőszoba, nem tudnak adni. Náluk a legolcsóbb is fel van szerelve, leg­alább tussolóval. Ez a tussoló, mint később láthattam, olyan remek, kor­szerű, hogy felér egy fürdőszobával. Válasz a „Becsukták a postát“ című cikkre A június 12-i számban megjelent »Becsukták a postát« c. cikkel kap­csolatban az alábbi észrevételt te­szem: A mesztegnyői posta elhelyezésé­re szolgáló épület állami tulajdon­ban, községi íkezélésben van. A posta rendszeresen fizeti a bérleti díjat (havi 95.75 forintot) a községi tanácsnak. Az épület, északi fala megrepedt, sőt kidőléssel fenyege­tett tikkor, amikor kiküldötteim 1957. február 13-án tartottak elő­ször. s.temlét. Mivel a fal lebontása és felépítése az általam ötévenként felhasználható 3000 forint összegei meghaladta, ezért kiküldötteim útján a helyszínen szóban, majd később írásban is kértem a községi tanács vb-t, mint a ház kezelő szervét a fal rendbehozatalára. Többszöri sürge­tésemre sem intézkedett a tanács. S mivel a fal kidőlése életveszélyessé vált, kénytelen voltam elrendelni a nagy értékű távbeszélő központ le­szerelését, majd a hivatal működé­sének szüneteltetését. A járási ta­nács vb igazgatási osztályának veze­tőjével a közös helyszíni szemlekor megállapítottam, hogy a tanács ál­tal javaslatba hozott másik épület olyan vizes, egészségtelen, hogy oda a hivatalt áthelyezni nem lehet. így a járási tanács vb kiküldötte ígére­tet tett arra, hogy a fal kijavítása és felépítése érdekében mindent elkö­vetnek, szükség esetén felterjesztést tesznek a minisztériumnak is és a karbahelyezést a legrövidebb időn belül végrehajtják. Sajnos, eddig a tanács részéről ér­demi intézkedés nem történt, s így annak ellenére, hogy Mesztegnyő község posta nélkül van, kénytelen vagyok továbbra is szüneteltetni a postát. Legújabb értesülésem szerint a járási tanács vb az ingatlant át akarja adni postai kezelésbe azért, hogy mentesüljön a falfelépítós költ­ségeitől. Ennek tudatában már 10 ezer forint összeget biztosítottam a fai felépítésére, s amint a postai ke­zelésbe adásról a határozatot meg­kapom, a munkát azonnal megkez­detem. Most egyedül a járási tanács vb igazgatási osztályától függ, mikor lesz ismét postája Mesztegnyő la­kosságának. Garamvölgyi Miklós, a Postaigazgatóság vezetője, Pécs. * * * Most tehát Mesztegnyő lakosságával s a Pécsi _ Postaigazgatósággal együtt mi is várjuk: akarja-e a. Marcali Járási Tanács, hogy a nagy ki­terjedésű falunak mihamarabb legyen postája? Szívesen olvasnánk az ő válaszukat is arról, mit tesznek e sérelem mielőbbi orvoslásáért. (Szerk.) IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ LÁTRÁNYBAN Az elmúlt vasárnap körzeti ifjúsá­gi találkozót tartottak a látrányi KISZ-fiatalok. Ez alkalommal egész­napos műsort rendeztek, amelyen a község fiataljain (kívül részt vettek BalatonlelLe, Visz, Somogybabod, So- magytúr községek fiataljai is. A Lát- rányba ^rkező fiatalokat díszkapu fo­gadta, s virágdíszt öltött a község is. Délelőtt 11 órakor kezdődött a «iű- sor az iskola tanulóinak felléptével. Dicséret illeti ezért Kiss Józsefné ta­nítónőt, aki a műsort betanította. Délután a sportpályán találkoztak a fiatalok. Sok érdekes, szórakoztató élményben volt részük a sportver­senyen részvevő fiataloknak és a nézőknek egyaránt. A tizenkét kilométeres kerékpár­versenyben első lett Merse Tibor látfányi kiszfiatal. Lassúsági kerék­párversenyben első László Lajos, a látrányi tanács hivatalsegédje. Súly­lökésben nyertes Nagy László so- mogytúri fiatal. A 100 méteres síkfu­tást Novothi József balatonlellei fia­tal nyerte meg. A labdarúgásban a látrányi KISZ-fiatalok csapata győ­zött. Kötélhúzás, letpémyevés tette szí­nessé a délutáni műsort. Este kultúrműsor volt, amelyen négyszázan vettek részt. Gulyás Ká­roly KISZ-,titkár és Németh András tanácstitkár mondott rövid beszédet a KISZ-fiatalok munkájáról, felada­tairól. Az ifjúsági találkozó nagyoh jól sikerült. Ezt bizonyítja az is, hogy másnap a látrányi tanácsot felkeres­te Nyárádi Márton, 72 éves gazda és örömét fejezte ki a jól sikerült ifjú­sági találkozó felett. A látrányi KISZ-szervezet vala­mennyi tagi a elismerést érdemel az ifjúsági találkozó előkészítéséért és megrendezéséért. De köszönetét érde­mel munkájáért Németh János szö­vetkezeti ügyvezető, aki mindent el­követett, hogy a szövetkezet a szük­séges ételről és italról gondoskodjon. Nem is volt hiány semmiben. Köszö­netét érdemel Németh András, a köz­ségi tanács titkára is, aki igen sokat f áradozott az if júsági találkozó sike­rének érdekében. j— Üdítő hír a melegben: megkez­dik a természetes gyümölcsitalok gyártását. A gyümölcslevet szénsav­val telítik, hidegen készítik és ezzel az ital megőrzi a gyümölcs termé­szetes ízét. Almából, meggyből és szőlőből indul meg a gyártás, ezen­kívül mintegy 200 vagon »ivó para­dicsomot« is feldolgoznak palacko­zásra. A hozzátartozó szoba berendezése, fekvése, szintén ilyen szép. San Remoba utazva a genovai­öbölben lévő Savonánál éri el a vo­nat a tengerpartot. Addig végig he­gyek között kanyarognak a sínpárok, s egymás után több alagút követke­zik. A savonai állomást elhagyva, hirtelen változik meg ez a kép. Az egyik oldalon megmaradnak ugyan a magas, sziklás hegyek, a másik ol­dalon viszont kibukkan a Ligur- tenger csodálatos pálmafákkal, va­don növő kaktuszokkal ékelt part­vonala, s az éggel összeérő víztömeg. Vonatunk San Remoig mindössze két helyen állt meg, így az állomás- épületek helyett végig a tenger szép" ségét csodálhattam. Ez az elragadta­tás a luxusfürdőhelyre érve tovább­tartott. Az »admirális«-ruhás szállodai vendéfffogók.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom