Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-05 / 155. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap* 1957. július 7.. A gazdaságos tejtermelésről Foglalkozása: ÁLLATSZELÍDÍTŐ Az állattenyésztőnek nem mindegy, hogy tehene mennyi jövedelmet hoz. Teheneinktől megkívánjuk, hogy trágyát termeljenek, évente adjanak egy borjút és a körülményektől függően 300 napos laktációjuk ideje alatt megtermeljék a 4 000—6 000 liter tejet. A tehéntartás kifizetődő, mely a várt jövedelmet meg is hozza. A gazdaságosság akkor mutatkozik meg, ha a feletetett takarmány és a ráfordított munka pénzbeli értéke alacsonyabb, mint a trágya, a tej és a borjú pénzbeli értéke, vagyis az önköltségi árnál többet ér a termék. Én a tejtermelésben nem vagyok rekord-hajhászó. Szépnek tartom és nagyra tudom értékelni azt a tehenet, mely évenként megadja a 10 000 liter tejet. Azonban még nem tartunk olt, hogy egy tehenet csak egykét évre neveljünk fel. Nézetem szerint értékesebb az a tehén, mely több éven keresztül rendszeresen megtermeli az évi 4 000—6 000 liter tejet és évente egy-egy borjút ad, mint az a tehén, mely az egyik évben 10 0C0 liter tejet termel és utána következő években meddővé válik, sőt szervezete annyira legyengül, hogy egy-két év után le kell vágni, anélkül, hogy értékes utódokat hagyna hátra. Célunk pedig az, hogy az értékes tehenektől minél több utódot tudjunk felnevelni. Ezek után nézzük, mely tényezők befolyásolják a gazdaságos tejtermelést? A tejtermelés költségeinek alakulása a helyesen vagy helytelenül alkalmazott tenyésztési, tartási és takarmányozási módszerektől függ. Ide tartozik a borjú felnevelése, a tehén vemhessége, a bánásmód, a takarmányozás, az állathigiénia stb. A megszületett borjúból csak úgy tudunk jó tenyészállatot nevelni, ha részére a szükséges tejmennyiséget, s mindazokat a takarmányokat biztosítjuk, melyeket fiatal szervezete megkíván. Természetesen legyen gondunk a helyes, rendszeres ápolásra is. Külön, részletesen kell foglalkozni a tehén vemhességével és a vem- hesség körüli teendőkkel. Általában minden tehéntartó feljegyzi a tehén befedeztetésének dátumát és ebből hozzávetőlegesen (285 nap) ki tudja számítani, hogy mikor várható az ellés. Ez az időpont nagyon fontos a tehéntartók számára, mert ebből lehet következtetni az elapasztás idejére. Amennyiben a vemhesség ideje alatt a tehénnek kellő időt hagyunk a pihenésre és ha jó az előkészítés, akkor már fél sikert értünk el a tejtermelés emelkedésében. Az a tenyésztő jár el helyesen, tiki a vemhesség utolsó két hónapjában nem feji a tehenet, mert ezzel biztosítani tudja a borjú zavartalan fejlődését és időt ad arra, hogy a tehén szervezete laktációra erőt gyűjtsön. Az elapasztás módja ismeretes (abrak- és más, tejet termelő takarmány megvonása, fejések számának csökkentése). Amikor a tehén már nem tejel, akkor fokozatosan ismét rátérünk a rendszeres takarmányozásra. Igyekezzünk olyan alaptakarmányt adni a tehénnek, mely az életfenntartásra és emellett legalább 6—8 liter tej termelésére elegendő. Ezen felül szükségesnek tartjuk, hogy a vemhes teheneknek a szárazon állás 1—8. hetében az alábbi mennyiségű abráktakarmányt biztosítsuk: Idő jó közepes gyenge kondíció esetén abrak kg 1. hét _ _ 2. hét 2 2 2 3. hét 3 3 4 4. hét 4 5 6 5. hét 4 5 6 6. hét 4 5 6 7. hét 2 3 3 8. hét — — Tehát ennek alapján teheneinket úgy takarmányozzuk, mintha naponta kb. 20 liter tejet termelnének. A soványabb teheneknek azért kell több abrakot juttatni, hogy megerősödjenek az ellés idejéig. Az abráktakarmány és más takarmányadagot napról-napra, fokozatosan kell emelni, vgy csökkenteni. A szárazon állás ideje alatt igen ajánlatos, hogy a vemhes tehenet minden nap megjártassuk, mert ezáltal sok esetben elejét vesszük a nehéz ellesnek. Ellés után szintén körültekintően járjunk el. Részesítsük nagyon kíméletes bánásmódban a tehenet, s az ellés utáni napokban langyos moslékot adjunk neki. Abraktakarmányt csak az ellés után 5—6 nap máivá kezdjünk etetni. A tejtermelés első hónapjaiban célszerűnek tartjuk azt a módszert, ha teheneinket nem csupán a megtermelt tej mennyisége után takarmányozzuk, hanem azon túl is adagolunk abraktakarmányt. Általában az a mérvadó, hogy a tehén az alap- takarmányból az életfenntartását biztosítsa és ezen felül legalább napi 6—8 liter tejet termeljen meg, nyári időszakban nagymennyiségű zöldet, téli időszakban pedig sok szilást és takarmányrépát etessünk. Egy tehén naponta 55—65 kg zöldet képes elfogyasztani, s így 1 kg kukoricadara kiegészítéssel fenntartja kondícióját és még emellett 6—8 liter tejet termel. Ugyanerre képes téli időszakban 15—20 kg jóminőségű silótakarmány, ugyanannyi takarmányrépa és 3—4 kg jóminőségű széna etetése esetén is. Abraktakarmányt csak azoknak a teheneknek célszerű adni, amelyek 6—8 liternél több tejet termelnek. 1 liter tej termeléséhez általában 40 dkg abraktakarmánykeveréket számolunk. Ennek alapján tehát a tehénnek annyiszor 40 dkg abrakot adunk, ahányszor több liter tejet termel, mint 6—8 liter. Ha egy tehén napi termelése 20 liter, akkor 4.80—5.60 kg abraktakarmánykeveréket érdemel meg minden nap. Már említettem, hogy a tejelés első hónapjaiban ajánlatos a napi termelt tej mennyiségén felül adagolni abraktakarmányt, vagyis célszerű 0.40—0.80 fcg-mai több abrakot adni azért, hogy a termelési képességét a tehén ki tudja fejteni. Az adagot mindaddig lehet fokozni, amíg a termelés emelkedik. Amikor a termelés emelkedése megáll, akkor csak a megtermelt tej mértékéig adagoljuk az abraktakarmányt. Az’ elmondottakból kitűnik, hogy a tehenekkel sok abraktakarmányt kell etetni. Ez azonban megtérül. Ajánljuk, hogy a tehéntartó végezzen számítást. Az abraktakarmány állami felvásárlási ára mázsánként 210—220 Ft; 1 liter tej ára 2.30 Ft; 1 liter tej megtermeléséhez 40 dkg abrak kell, melynek értéke 0.84—0.88 Ft-ba kerül — így tehát minden liter többlet-tejen a tehéntartó mintegy 1.40 forintot nyer. Az ilyen tehéntartás, a termelési képességek kihasználása teszi gazdaságossá a tejtermelést. Az a tenyésztő, aki a tehén tejtermelési képességeit nem használja ki, évente lényeges jövedelemtől esik el. Okszerű takarmányozás és gondos tenyésztői munka révén egy tehén több ezer forint hasznot hajt. De amelyik tehén évente csak 1800—2000 liter tejet termel, annak tartása nem sok híján ráfizetéses. mikor az utolsó csinnadratta is elült a Budapest Nagy Cirkuszban, s az előadás végét jelzőn kialudtak a reflektorok, Szegedi mester, az állatszelídítő ismét bement a vasrács közé, az állataihoz. Iíjra vezényszavak hallatszottak, és Zsófi, a mackó-primadonna, a dán-dogg, Szulej, az oroszlán, meg a többi állat újra dolgozni kezdett. Megkezdődött a próba, o.z új számoké, melyeket csak később ló,that a közönség: a kétlábon álló és mellső lábukat magasba emelő állatokat, majd Zsófi új produkcióját, amint nyu- odtan tartja a tűzkarikát, melyen kenyérkereső pajtása, a dán-dogg átugrik. A mester pedig mindezt irányítja. Fölényes biztonsággal jár-kél az állatok között, s pattogtatja ostorát, vagy cukrot ad jutalmul a szépen szalutáló mackónak — mintha minden csupán egyszerű mutatvány lenne. Pedig az állatidomító életében vannak a cirkuszi tapsviharnál is viharszerűbb pillanatok. Mint a legérdekesebbet, ezt mondja el Szegedi Gábor főidomár. — Az egyik állatom egy félreértés folytán oldalról megtámadott. Sohasem felejtem el, Szaida volt a neve ennek az oroszlánnak. Olyan rövid idő alatt történt az egész, hogy feleségem nem tudott figyelmeztetni a támadásba lendülő állatra. És ekkor olyasmi történt, ami nagyon ritka dolog a macskaféléknél: a másik oroszlán, a Szulej védett meg! Hogy mit éreztem akkor, nem tudnám elmondani. Egy percig sem az ijedtségre gondoltam, hanem valami kellemes bizsergés járt át, hogy íme, ez a munkám gyümölcse: oroszlán véd meg az oroszlán támadástól! Egyébként ez a Szulej veszi el esténként a produkcióban a számból a húst. Egy másik alkalommal pedig — Romániában voltunk akkor — két oroszlán támadott egyszerre. De ez már előadás alatt volt. A közönség egy része észrevette a támadást, a másik része pedig tapsolt, azt hitték, ezt trükknek tanítottam be. — S hogy szerelik le a támadó vadállatot? — kérdem. — Fegyvert nem vihetünk, mert az a közönségre is veszélyes, s azonkívül egy lövés nem teríti le, inkább felbőszíti az állatot. Ezért különböző eszközöket használunk. A németek kétágú, villaalakú fát, én pedig nyolctollú buzogányt. A nyakelszo- rító villa azért nem jó, mert félreütheti a vad. De ha a buzogány tű- hegyes tollaiba belecsap kétszer, harmadikra már nem kísérletezik, a szúró fájdalom miatt. Igaz, előfordult egyszer, hogy egy oroszlán lerágta a buzogány nyakát. — Mennyi idő kell az állatok teljes beidomításához? — Ahhoz, hogy szalonképes legyen az állat, legalább hathónapos megfeszített munkára van szükség* mindennapos próbákkal. Egyszer fordult elő, hogy a Fővárosi Nagycirkusznak öt hét alatt idomítottam be két oroszlánt, de akkor viszont naponta háromszor, négyszer is próbáltunk. S mivel Szegedi mester keze alatt pillanatnyilag nemcsak annyi állat van, am.ennyit a közönség a vasrácsos úton a porondra bebújni lát, hanem több és többféle, a kedvence felől érdeklődöm. — Pillanatnyilag Zsófi, a mackó a' kedvencem, mert ő a primadonna. Őt Lengyelországban kaptam az állatkerttől egy vidráért. Az is érdekes volt ám, amikor a kezes-vidrámmal egymás mellett haladva beballagtam a varsói állatkertbe. A gólyák, a pávák, mint a kíséret jöttek utánunk. — És milyen állattál szeret leginkább dolgozni? — Végeredményben mindegy. De ha választani kell, majmokkal. Mert a majmokat úgy beidomíthatja az ember, ahogy akarja. Volt egyszer egy csimpánzom. Az megtette, hogy beült mellém a kétszemélyes túrakocsimba és vezetett. Én csak a gázpedálon tartottam a lábamat, &• meg fogta a kormányt. Aztán amikor autók meg motorok kerültek el' bennünket, rázni kezdte a kormányt,, hogy gyorsabban menjünk. S amikor látta, hogy nem megy a dolog, kihajolt az ablakon, és a mellettünk elhúzó járműveket sorra leköpdöste.. Mindezt az Andrássy úton, Budapesten! Hogy most nem dolgozok majommal, annak az az oka, hogy' sajnos a majmok kényesek, s öt évnél egyik sem bírja tovább. Itt pedig dolgozni kell! T^ilgozni kell és bírni az idő- ^ járás szeszélyeit, az utazásokat, mert mindez hozzátartozik az állatidomító és az állatai életéhez is. Szegedi mester ugyanis hamarosan Bulgáriába megy vendégszereplésre, néhány állatja pedig ugyanide — valószínű új hazájába. Czeglédi Lajos Felkészülten várja a Középsomogyi Erdőgazdaság rezervátuma a külföldi vadászvendégeket Az erdőgazdaság az elmúlt év tapasztalatai alapján igyekszik a külföldi vadászok számára még kényelmesebbé tenni a környezetet. A festői szépségű helyen lévő ro-polyi vadászkastélyban ízlésesen berendezett helyiségek várják a vendégeket. Ugyanakkor a vad könnyebb megközelítésére a váltóhelyek közelében öt magaslest is építettek. Baifeácsolókocsi is rendelkezésükre áll, amellyel az erdei utakon gyarson közlekedhetnek majd. A Középsomogyi Erdőgazdaság rezervátumában az idén négy szarvasbika vár terítékre, amelyből kettő kapitális. (király) NINCS IRGALOM Elbeszélés Tj'ehér volt ez a nyár, 1944 nya- ra. Ha valaki távolabb nézett, remegni látta a levegőt, a baktató lovaskocsik által felvert por a barna, napszítta homlokokon maradt estig. Aratáskor nincs sok idő letörölni. A. kis faluban jóformán senki nem volt otthon. A vályogházak udvarán tyúkok kapirgáltak szemet keresve, a hűsön kutyák hevertek álmosan, kilógatva nyelvüket a piros téglajárdára. Kint a határban zizzent a kasza, aranyszínű kévék omlottak egymásra. Jó termés ígérkezett. A falu egyik házában azonban nem készülődtek a gabona vágására, az udvarban se tett-vett senki. Mintha nem élne abban lélek! Ott áll’t ez a ház a fehérre meszelt, karcsútornyú templom közelében, szemben az egy ládás, »egy kisasszonyos« postával. Fala sárga, ablakain kopott, zöld zsa- lugáter. A kerti öreg eperfa fonnyadt levelei sem rebbentek meg a hőségben. Az udvarban álló kútvályú is tikkadt, száraz. Régen itattak itt jószágot. Balsorsú ház — mondogatták a falubeliek —, sújtja az Isten keze. A szomszédék Juliskája tavasszal is látta, hogy a gólya négyet került fölötte, mégis másik házra rakta fészkét. Nem jó jel! Lakóit szél hordja messze, hosszú utakra. Lám, egyet már el is vitt. Tavaly ilyenkor szökött a dróton járó hír: elesett a fronton Petri Géza, a »szomorú« asszony idősebbik fia. Petii Géza anyját 1922 óta, hogy az urát elvitték a Bogyai-legények és két gyerekkel egyedül maradt, csak így hívták a faluban. És most az apjuk halála után a Géza is. Kis, négyszögletű papiroson jött a halálhír, fehér papiroskán, fekete betűkkel. Az asszony el se akarta hinni, amikor olvasta. Csak amikor szívéig ért a fájdalom, dőlt el a konyhaasztal mellett, mint a szélütött. Azt hitték, végét járja. De ha kétfelé dobog az anyai szív, az egyik pusztulása nem lehet végső csapás. Élni kell a másikért, a kisebbikért. Géza halála súlyos nyomot hagyott benne. Azon naptól fogva minden este kijárt a temetőbe, virágot vitt egy képzeletbeli sírra, a »térdeplő« Jézus szobra mellé. Mert a szegény frontkatonának nem hozzák haza a testét, csak a lelke repdes az itthoni tájakon és az emlékekben él. Pár hónapra halála után egyik katonabaj- társa elhozta megmaradt holmiját, egy gyűrött, piszkos katonasipkát, leveleket, egy bádogkanalat. Az anya behegedt sebét újra feltépte a kín. Szegény Géza! Petriné kedves, szelíd természetére emlékszik, segítő kezére, mindig jó szándékára, a falubeli idősebbek tisztes köszönésére, a lányok hullámos, barna hajára, deli termetére. Hej, hol van az már?!... TZ '.hunytak a szép szemek, szét- lv porladt izmos karja, mely kaszát és lányderekat egyformán férfiasán szorított. Élt, szeretett, felnőtt az anya percekre osztott örömére és egyszerre csak elment, örökre, visszavonhatatlanul. A szomorú asz- szony még szomorúbb lett, a ház még csöndesebb. Négyen voltak, ketten maradtak. De jobban ragaszkodtak egymáshoz az élők, mint valaha, erősebben, szelídebben. Petriné ezentúl minden szeretetével kisebbik fia, István felé fordult. Úgy kapaszkodott beléje, mint kiszáradó fa utolsó, élő gyökerébe. Jaj annak, aki elszakítja! István fiatalabb volt Gézánál nyolc évvel. Bátyja barnahajú, barnaarcú volt, nyúlánk — István teltebb, szőkébb. Géza kemény volt, rendes, mindig jó munkás, jó tanuló, mindent a kellő helyére tévő az életben, Istvánnak lágyabb természetet adott az élet, álmodozóbbat, szenvedélyesebbet. Nyolc év különbség rossz is, jó is két testvér között. Rossz, mert már nem pajtáskodhatnak az egykorúak bizalmasságával, kevés közös érdeklődési körük kapcsolódik egymásba, a kicsi nem érti a nagyot és fordítva. Jó, mert az idősebb jobban taníthatja, nevelheti öccsét, megvédheti a keserű bántalmaktól. De Géza sohsem védte Istvánt. Sőt! Szerette volna erősebbé' keményebbé nevelni, mint ő maga. — Tűzben edzik az acélt — mondogatta anyjának, amikor tizenhat éves volt, öccse nyolc. Tanulja meg az életet a fiú. István egyszer vele egykorú gyerekekkel veszekedett. Földre teper- ték, ütötték, elvették játékát. Géza csak nézte. Egy erősebb kamasz aztán megfutamította öccsét. Bátyja megdühö- dött. Elkapta Istvánt, rettenetesen elagyabugyálta, Jobban, mint társai. Orrából vér folyt. Anyjuk vette ki kezéből, miközben kellő szidalmakkal illette az idősebbiket. — A bolond, még agyonüti! Szegény, kicsi gyerek! Hát... — Nem engedem, hogy gyáva legyen, nem engedem — ordította Géza. — Megfutott egy másik elől. Pfuj... gyáva! — topqrzékolt mérgében és ismét becsének akart ugrani. Máskor az erdőben csalánt tépett és azzal verte el István lábaszárát, mert összerezzent az égzengéstől, villámlástól. Lába csupa hólyag lett, anyjuk borogatta otthon. Gézát fölpofozta. Erre az esetre úgy emlékezett István, talán legjobban gyermekkori emlékei közül. Bizony, Géza sokat bántotta. Miért akarta Géza olyan erőssé, bátorrá nevelni? Miért? Ö ... a feleletet, amit keserűen nem értett, nem akart értem gyermekkorában, megértette, amikor felnőtt, idősebb lett. És attól a pillanattól mindent megbocsátott Gézának, jobban szerette, mint valaha. A mikor legutoljára itthon volt szabadságra a frontról, egyik este a szobába hívta öccsét. Furcsa volt, sohse tette. Leültek egymással szemben, Géza megfogta kezét. — Ide figyelj, jól véss emlékezetedbe mindent, amit elmondok. — No... — Én most újra visszamegyek. Vissza -kell mennem! Gondoltam arra, megszököm, átmegyek a másikakhoz, de nem tehetem. Ha én a fronton vagyok, menthetem anyánkat. Addig talán nem lesz baja. Tudják, hogy én a hadseregben harcolok, kímélik. — ?... — Te még keveset hallottál erről, hát elmondom. Tudod, hogy anyánk orosz asszony. Az első világháborúkor hozta őt apánk Oroszországból. Itt tanult meg magyarul. A falubeliek ugyan nem tudják, mert később költöztünk ide. De a hatóság ismeri. Már a múltkor kapott egy cédulát a járástól, hogy jelentkezzen. De ak- kc' elengedték, mert engem behívtak és a frontra kértem magam. Bár itt semmi bizonyosat nem lehet tudni. A törvényeket szigorítják. A németek összeszedik a zsidókat, oroszokat, gyanús embereket. Elviszik koncentrációs táborba. Az szörnyű. Én egyszer láttam üyet. Ellenségemnek se kívánom. Talán, ha én derekasan harcolok, kitüntetem magam, megkegyelmeznek anyánknak. De ha minden kötél szakad, hazaszököm.. Addig is tedd el ezt. Istvánnak kezébe csúsztatott valami tömör, fémes dolgot. Félt, meglepődött, jól is esett, hogy Géza ilyen bátornak tartja. Becsúsz— tatta zsebébe a »valamit«. Pár nap múlva jól elrejtette a szobában. — Elmegyek, vigyázz anyánkra.. István, nagyon vigyázz anyánkra! És; a ... t ne használd, csak ha ütött a», óra. Pszt... anyánk jön. Szervusz,, öcsém. — Megölelték, megcsókolták: egymást. István nagykorú lett. De hol van Géza? ... Halott! Elesett, meghalt. Olyan régen volt: mindez. Tegnap írást kaptak, tartózkodjon anyja itthon. Felkeresik;. Miért? Mit akarnak vele? Gézát kétszer kitüntették, vállalkozáson volt,., millió veszélyben. Életét adta a hazáért!? ... A nyár oly izzó, érlelő. István kint áll a tornácon ingujjban és a völgybe néz. A zöldszínű,, bársonyos rétet ezüstösen csillogó« vizecske szakítja ketté. A réten túl,, a másik domoldalon vágják a búzát. A föld fehér, a tarló sárga. Mezítelen talpak koptatta gyalogösvény kígyózik a patak! felé. Lány jön, kezében korsót lóbálva. Fején piros kendő. Eléf a bürüig. Megáll, egyik kezével szoknyáját kapja fel, másikkal merít a vízből. Egy pillanatra felnéz, de Istvánt nem látja. Nagy a távolság. Elindul a dombon felfelé, ringó járással. István tekintete a kerti cseresznyefára fordul. Pirosodik a gyümölcs. Nagy a hőség, jó lenne pár szemet szakítani. De most nem megy el, vár. Mellén mintha malomkövet gurgat- nának. Anyja a szobában van, fényképeket nézeget. Bátyjáét, férjééí, apjáét. Mint aki búcsúzik. Egy kocsi elzörög az úton, István csak áll, dermedten hallgatózik. Aztán a zaj elül, csend lesz. Még vérének dobbanását is meghallaná tor—
