Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-19 / 141. szám
FÖLD г1 Г а' Г Egy jólműködő dsegítő üzemág *?. я & к Ö Гг г 1ES 1ш|! „ ÉLETÉBŐL ^*4 ЕKETEK NEMCSAK PAPÍRON VEZETŐSÉGI TAG agatás a Balatonmáriafürdő Vidéke Körzeti Földinűveskezet nád- és cementiizemében en egy esztendeje, hogy a Banáriafürdő és Vidéke Körzeti lűvesszövetkezet kezelésébe vetíalatonkeresztúron lévó nád- és »füzemet, melynek irányítását ban Fonyódról végezték. Az vezett kisegítő üzemág új gaziz elmúlt egy év alatt jó munégzett. Ezt bizonyítja a vállalat gyi mérlege, amely azt mutatgy a tiszta nyereség megközea 200 000 forintot. зге, az eredmények itt sem szümaguktól. Sok nehézséggel t s kell még ma is megküzdeahhoz, hogy ez a részlegük ■ ma már rendszeresen harminc sót foglalkoztat, zökkenő nélkül djék. — Persze, most már köny» a munka — adta meg a felvitást Kovács Károly, az igazgaelnöke. — Készítményeinket íár szinte az ország egész terüismerik, a különböző vállalatöldművesszövetkezetek az Alti és a Tiszántúlról is megkell bennünket, hogy készítsünk makra nádpallót, kútgyűrűt, k- és cementlapokat, tetőcserecementcszlopokat, és még ki ié felsorolni az e szakmához tarír uféleséget. Sajnos, nem is tudizeket az igényeket maradéktakielégíteni. Hogy nem, annak >rban nem mi vagyunk az oka. idfeldolgozó részlegnek ugyan anyagproblémája, mert ezt a on évről évre »-szállítja«. A ceáruk elkészítéséhez szükséges к és sóder is rendelkezésünkre lem így azonban a cement, meoizony csak korlátozott mértékudunk vásárolni és ezt sem kö, hanem az úgynevezett lakosíron. Hogy miért? Mert csak ki) üzemág vagyunk, nem pedig gosan betervezett üzem. Nem ,k, nem volna-e meg a lehetőannak, hogy mi is az állami latokkal azonos módon részesüla nyersanyagellátásból. után még néhány gondolatot veel a fiatal, agilis igazgató elnök, már korántsem országos probг. Inkább helyi jellegűek. Az további fejlesztését gátolja az, a jelenlegi épület az üzem előzésére nem alkalmas. Tudják, a mostani beruházási korláto: miatt az átépítés szinte lehelnek látszik és mégis megpróiik valamit tenni. Azt akarják nis, hogy ne idény jellegű munigyen a nádpalló és a cementkészítése Balatonmárián. Korsíteni szeretnék üzemüket, mely íszt biztosítja Somogy megye inak, de még a megyei határain ц a falusi lakosság ilyen iráigényeinek kielégítését. Másrészt télyes jövedelmet biztosít a lűvesszövetkezetnek. Ehhez várielsőbb szerveik segítségét. Úgy k, hogy ami a MESZÖV-ön í, az a segítésből nem marad logy közületi áron kapják meg nentet, meg a dróthuzalt? Absegítsenek az illetékes szervek, an rá mód. A többit bízzuk Ko- Károlyra és munkatársaira, az elmúlt egy esztendő alatt jó iájukkal bizonyították be ráteriégüket a vezetésre, és alapoztak egy jól működő kisegítő üzem- Balatonmárián. ■ Kovács — rgonyatermelő szakcsoport műí eredményesen immár egy eszíje Rinyaszentkirólyon. A szakírt tagjai a földmű vessző ve tke- i keresztül közvetlenül exportra állítanak újburgonyát. A csoeredményes működését bizoa, hogy tagjainak száma ma meghaladja a hetven főt. P1 üstös János dolgozó paraszt köztiszteletben álló ember Csurgó községben. Különösen az utóbbi időben nőtt meg a tekintélye, amikor mint soronkövetkező pótképviselőt behívták az országgyűlésbe. Füstös gazda, aki tíz hold földjén munkálkodik, úgy gondolta, hogy amikor újságírók kopogtattak szerény családi otthonának ajtaján, talán a parlamentben történtekről akarnak nála érdeklődni. Eláruljuk azonban, hogy nem csodálkozott és ugyanolyan szívesen beszélt a Csurgó és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatóságának munkájáról, mint az országgyűlés tevékenységéről. — Ha nem szívesebben — mondotta 6 maga —, mert az igazat meg kell vallanom, a parlament új számomra. Nem így a földművesszövetkezet, amelynek alakulása óta tagja vagyok. Amikor pedig a csurgói járásban is megtörtént a kis szövetkezetek fúziója, akkor vezetőségi tagja lettem a Csurgó és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnek. Szívesen beszél az igazgatóság munkájáról, amely véleménye szerint is betölti hivatását. Úgy mondja, hogy náluk érvényesül a szövetkezeti demokrácia, éppúgy, mint a kollektív vezetés. Az igazgatóság nem papíron működik. — Rendszeresen ülésezünk, ahol az igazgató-elnöknek be kell számolnia az elmúlt időszak munkájáról, arról, hogy mit valósítottak meg a legutóbbi határozatokból, s ha akadna olyasvalami, ami elmaradt, meg kell indokolni. — Persze, ez a tény nem jelenti magát a kollektív vezetést — veti közbe Füstös János. Hogy mégis kollektív az irányítás, az inkább kiderül abból, hogy az igazgatóság tagjai részt kérnek minden tekintetben a munkából. Jóformán mindenkinek van valami ötlete, javaslata, amivel hozzájárul, hogy helyes mederbe terelődjék a szövetkezeti irányító munka. A legutóbbi igazgatósági ülésen például Füstös János is elmondotta véleményét a tapasztaltakkal kapcsolatban. Kifogásolta, hogy a csurgó-nagymartoni bolt nedves. Az áru megromlik. Gondoskodni kell, hogy megfelelő raktározási lehetősége legyen a boltosnak. Aztán felvetette a csurgói vasbolt ügyét is és sürgette a megkezdett építkezés befejezését. Az igazgatóság tagjai egyet is értettek vele. Legutóbb, amikor Füstös gazda bennjárt a faluban, minthogy ő az alsoki részen lakik, felkereste, mint rendesen, a szövetkezeti irodát. Az ügyvezetőt nem találta otthon, így az adminisztrátorral üzente meg a vezetőnek, nem érti, hogy az elmúlt hónapban miért nem tartották meg az igazgatósági ülést. — Ezideig rendszeresen üléseztünk és ez így is van rendjén. — Aztán azt is elárulja, hogy az újabb igazgatósági ülésen megint néhány javaslatot fog majd tenni. Felveti majd a szénateleppel kapcsolatos problémákat, aztán javaslatot fog tenni a sertéshizlaldának a ráfizetéses működésének megszüntetésével kapcsolatban. A szövetkezeti tehergépkocsi ügye is nyomja a lelkét. Ezt is ki fogja tálalni. Hogyan? A jó gazda gondosságával. Mert rövid beszélgetésünk során is egyre jobban kiviláglott, hogy Füstös János nemcsak mint országgyűlési képviselő, hanem mint a földművesszövetkezet igazgatósági tagja is magáénak érzi szűkebb hazájának minden gondját, baját. Keresi, kutatja a megoldást. Segíteni akar, mert a köz állította oda, mint ő mondja, a szövetkezeti igazgatósági tagság felelősségteljes posztjára. TJMdigi munkája bizonyítja, hogy nem érdemtelenül, mert lankadatlanul dolgozik, mert nemcsak papíron, hanem a valóságban is felelősségének teljes tudatában végzi a vezetésnek cseppet sem könynyű munkáját a földművesszövetkezetben. A földművesszövetkezeti rovat levelezője szeretnék lenni Nem volt hiábavaló az, hogy a Somogyország hasábjain helyet adtunk, ha kéthetenként is a földművesszövetkezetek számos problémáinak. Ezt bizonyítja, hogy ha egyelőre nem is nagy számban, de mégis csak érkeznek hozzánk levelek, melyek a földművesszövetkezetek életéről című rovatunk munkájával foglalkoznak. Elsőként Kovács Lajos, a Somogy megyei MEZÖSZÖV igazgatója jelentette be írásában, hogy rovatunk rendszeres levelezője szeretne lenni. Kérését az alábbiakkal meg is indokolja: » Miért akarok résztvenind a rovat szerkesztésében? Azért, meri úgy érzem, hogy akkor lesz igazán jó a földművesszövetkezetek életéről elnevezésű rovat, ha abban nemcsak az újságírók, hanem mi, szövetkezeti dolgozók is elmondjuk a véleményünket. Nekem, minit régi szövetkezeti dolgozónak, úgy érzem, szinte kötelességem levelezőnek lenni, elmondani azt, hogy mi történik nálunk, a mi vállalatunknál. Legelőször is megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy megyénkben a párt és állami szervek vezetői segítik a földművesszövetkezeteket, hogy azok betöltsék hivatásukat. Megmondom őszintén, a múltban ez a segítés rendszerint csak egy-egy bírálatban jutott kifejezésre. Volt úgy is, hogy ez a bírálat jogtalannak bizonyult. Emiatt érezték sokan, hogy a földművesszövetkezetnél a munka szélmalomharc jellegű. Most, amikor túl vagyunk az ellenforradalom megrázkódtatásain, s egyre inkább a jövőnket alapozzuk, akkor azt várjuk, hogy a vezető szervek részéről inkább támogatást, mint támadást fogunk kapni. Hogy állunk az új feladatokkal? Ma már földművesszövetkezeteink egyre nagyobb részénél helyes irányba terelődött a munka, s a földművesszövetkezet nem csupán kereskedelmi tevékenységet fejt ki, mint a múltban, hanem egyre nagyobb gondot fordít a termelés megsegítésére. Erről már olvastunk a legutóbbi földművesszövetkezeti oldalon. Én azt szeretném elmondani, hogy mennyiben segíti ezt a munkát a mi vállalatunk. A mi feladatkörünkbe tartozik a megye földművesszövetkezeteinek mezőgazdasági gépekkel, szerszámokkal és. építkezési anyagokkal való ellátása. Köztudomású, hogy különösen az év első negyedében voltak fennakadások az áruellátásban, mégis több mint 5 millió forinttal nagyobb értékű áru jutott el a falura, mint 1956 hasonló időszakában. íme néhány számadat: 208 darabbal több ekét, 110 darabbal több vetőgépet, 339 darabbal több permetezőt juttattunk a földművesszövetkezeteken keresztül a falunak, mint az előző évben. Annak ellenére, hogy az építkezések száma jelentősen megnövekedett, igyekeztünk kielégíteni a falusi lakosság építőanyagigényeit. Már a tervezetünkben is 75 százalékos emelkedés volt. Meg kell mondanunk, hogy a tetőcserép kivételével meg is tudtuk oldani az e munkából ránk háruló feladatokat. A Somogyország földművesszövetkezeti oldalán keresztül is közölhetem a földművesszövetkezetek tagjaival, a dolgozó parasztokkal, hogy vállalatunk még hatványozottabb mértékben igyekszik a jövőben is kielégíteni a falusi lakosság igényeit. Ehhez kértem bevezetőben az illetékesek segítségét. A Somogyországnak pedig megköszönöm, hogy a földművesszövetkezeti oldal sok színes, élvezetes írásával, a földművesszövetkezetek életéből merített hírekkel, tudósításokkal segíti nemcsak a mi, hanem az összes földművesszövetkezet munkáját. Kovács Lajos, Somogy megyei MEZÖSZÖV Vállalat Örömmel köszöntjük első földművesszövetkezeti levelezőnk, Kovács Lajos elvtárs írását. Ezúton is közöljük földművesszövetkezeti oldalunk olvasóival, hogy várjuk a földművesszövetkezetek dolgozóinak leveleit. Való igaz, hogy csak olvasótáborunk hathatós segítségével tudjuk elérni azt, hogy a földművesszövetkezetek kéthetenkénti oldala maradéktalanul betöltse hivatását. (Szerk.) Földssöv Feri elárulja Hát bizony elárulhatom, hogy a múlt napokban, amikor vidóki körúton voltam, az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Sírt Iharosberényben, amikor dc|«lött tíz órakor olyan rendetlenséget találtam a földművesszövetkezet italboltjában, hogy hirtelenében nem is tudtam, vajon jó helyen járok-e? Bizony inkább szemétdombnak nézett ki az a helyiség, ahova beléptem, mint egy vendéglátóüzemnek. Úgy látszik azonban, csak én vagyok finnyás. Az italbolt vezetője ugyanis nem zavartatta magát, s jóízűen falatozott az egyik asztal mellett. Nyilván úgy vélte, hogy ezen a rendetlenségen már sokat rontani nem lehet, azért hát ő is a földön szanaszéjjel szórta az általa fogyasztott rántotthal szálkáit. A látottak, a ki tudja hány nap óta ott heverő papírdarabok és cigarettacsutkák az étvágyamat elvették, de a szomjúságomat nem. Ezért hát mégis csak kértem egy pohár málnát. — Az nincs — hangzott a felelet. — Akkor legalább egy pohár szódavizet tessék adni — fűztem tovább » szót — Az meg már több mint egy hete nincs és nem is lesz — nyugtatott meg a boltvezető. — És miért nem intézkednek? — tettem fel én a kérdést. — Ki intézkedjen? — szólt a válasz. — Mondjuk maga, no meg az ügyvezető — és az ezzel kapcsolatos véleményemet fel is jegyeztem a panaszkönyvbe. Igaz, hogy előre tudván azt, hogy hiába, mert a múlt évben bejegyzett panaszokat sem orvosolta, de mégcsak meg sem tekintette senki. Legalábbis ezt árulja el a panaszkönyv. — Az intézkedés a központ dolga — toldotta meg szavait az italbolt makacs vezetője, aki úgy látszik, nagyon éhes lehetett, mert tovább rágcsálta a rántotthalat, s hogy bizonyítsa, azért mégis csak jó elárusító, melegen ajánlgatta (30 C fok volt) a bort vagy a pálinkát szom jam eloltására. Velem voltak az italboltvezető által emlegetett »központ« dogozói, ők oktatták ki, hogy mi volna a kötelessége, bár nem nagy sikerrel, mert eltávozásunkkor is csak azt hajtogatta, hogy ez (mármint a helyiség tisztántartása, no és hogy mondjuk az idén nyáron legyen szóda az iharosberényi italboltban) nem az ő, hanem a központ dolga. Bizony, amikor az esti órákban Dél-Somogyban, Háromfán jártam, s amikor még rekkenőbb volt a hőség, eléggé gyanakodva léptem be Háromfán a földszöv vendéglőjébe. Itt azonban meglepetésben volt részem. Elárulom, kellemes meglepetésben. Néhány napja olajozhatták a padlót, melyen — bár sokan voltak a vendéglőben — még elvétve sem lehetett szemetet találni. A falubeliek, meg az átutazók, akik az autóbuszra vártak, a tisztán terített asztaloknál fogyasztották a jól hűtött sört. Málnát és szódát is lehetett kapni. Sőt a kiszolgáláskor felhívták figyelmünket, hogy friss péksüteményt is árulnak, vagy nem kívánunk-e szendvicset vásárolni? Mondanom sem kell, hogy míg Iharosbercnyben kellemetlen érzésekkel hagytuk el az italboltot, addig a háromfai vendéglőből jóleső érzesse! távoztunk. önkéntelenül is az jutott eszünkbe, hogy miért nem tud az iharosberényi italboltvezető úgy gondoskodni áruról és a helyiségről, mint háromfai kollégája. Amit elmondottam, ahhoz nem tettem és abból nem is vettem el egy szót sem. Ha meg akarnak győződni szavaim igazságáról, látogassák meg a két vendéglőt. Mindent így találnak, hacsak azóta Iharosberényben rá nem jöttek a szövetkezetnél arra, hogy az udvariasság s л vendéglő szódavízellátása nem a központ, hanem az ő feladatuk. HÍREK földművesszövetkezeteink életéből Korszerű méhész szaküzlet működik Igái és a koppányvölgyi községek méhészeinek nagy örömére Igáiban. Az igali méhész szaküzletben minden méhészkellék kapható. Skiba Gyula, a bolt vezetője nemcsak méhészcikkeket árusít. Ö végzi a méz-felvásárlást is, s ha kell, akkor szakmai tanácsokkal is ellátja azokat, akik hozzá fordulnak. A sport- és kultúrmunka megsegítését tűzték célul Somogysámsonban a földművesszövetkezet vezetői. Most azzal a kéréssel fordulnak a megyei sportfelügyelőséghez, hogy a Somogysámsoni Sportkör, amely eddig is a földművesszövetkezet anyagi támogatását élvezte, szakszervezeti sportkörként működjék tovább. Korszerű vasszaküzletet nyitott a Balatonszemesi Földművesszövetkezet, amelyben a környék dolgozó parasztjai megvásárolhatják a mezőgazdasági kisgépeket is. Sőt a szemesi vasbolt lesz a salgótarjáni tűzhely körzeti lerakata is. Szőlőtermelő szakcsoport alakult Kötésén a földművesszövetkezet kezdeményezése nyomán. Eredményes tagszervezés folyik a Somogysámsom és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél. A Sámsonhoz tartozó Szegerdőn Simon Józsefné maga 65 dolgozó parasztot győzött meg a földművesszövetkezeti mozgalom fontosságáról, s ez a 65 személy már tagja is a földművesszövetkezetnek. Jól működik a Csurgó és Vidéke Körzeti Földiművesszövetkezet felvásárló üzemága. Nemcsak az első negyedévet zárták sikerrel Szomdik József üzemágvezető és munkatársai, hanem sikeresnek ígérkezik az első félesztendő is. A tervezettnek kb. kétszeresét vásárolták f^l csaknem valamennyi áruféleségből a földművesszövetikezet felvásárlói. Nagyszabású munkatervet dolgozott ki a Nagyatád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet legutóbbi igazgatósági ülésén, ahol héj; pontból álló határozati javaslatot fogadtak el. A pontok között szerepel a termelési társulások munkájának fokozatos elősegítése, az eddiginél fokozottabb tagszervezés, a kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek közötti tisztasági verseny, továbbá Tarany községben gyümölcs vagy burgonyatermelői szakcsoport létesítése (figyelembe véve a szigórú önkéntesség elvét). Az immár határozattá vált javaslat gondoskodik arról, hogy a fpldművesszövetkezetek hathatósan segítsék területükön a fiatalság kulturális- és sportttevékenységét.