Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-09 / 133. szám
VasdraaГ, 1:57. június 9: . SOSWGYORSZAC, 7 Munkánkkal a szocializmus építését kívánjuk szolgálni A TTIT Megyei Elnökségének határozatából A TTIT Somogy megyei Elnöksége 1957. május 21-i ülésén határozatot hozott a társulati muaka továbbfejlesztéséről. A határozat elvi bevezetőjét az alábbiakban ismertetjük: A Megyei Elnökség, visszatekintve a Megyei Szervezetnek megalakulása, 1953. szeptember vége óta végzett működésére, megállapítja, hogy a Társulat, miként országosan, úgy Somogy megyében is jelentős eredményeket ért el a népi demokrácia és haladó hagyományaink szellemében. Soraiba tömörítette a politikailag haladó gondolkozású értelmiség nagy részét, köztük a kaposvári és egyes járási székhelyeken kialakult klubélet keretében előadások, viták megrendezésével eredményes munkát végzett. Elismerést vívott ki magának a dolgozók között, különösen évfordulók alkalmával megtartott irodalmi estek, továbbá filmvetítéssel egybekötött földrajzi nagyelőadások, történelmi, pedagógiai, természettudományi, a Szovjetuniót ismertető előadássorozatok, üdülőkben megtartott előadások megi'cfndezéstével. jA Társulat jelentősen hozzájárult megyénkben agrártudományi előadásaival, bemutatók megszervezésével a szocialista mezőgazdaság fejlesztéséhez. Mindezekkel hirdetője volt a szocializmus eszméjének és működésével gyakorlatilag hozzájárult a szocializmus építéséhez. Azt is meg kell azonban állapítani, hogy felmerültek előadásainkban idealista és apolitikus nézetek is. Az 1956 szeptemberében és októberében megrendezett vitákon mindjobban előtérbe került a hibák egyoldalú csoportosítása, s bár a megyei elnökség egészétől távol állt a bomlasztó ellenforradalmi szándék, mégis, főleg külső pártellenes erők, a Társulat nevével jegyzett néhány nyilvános rendezvényt az ellenforradalom szellemi előkészítésére tudtak felhasználni. Ilyennek látjuk az Irodalmi Újság kaposvári ankétjét követő újságcikket az Irodalmi Újságban, valamint az ankétről szóló rádiókommentárt, továbbá a Csillag folyóiratban megjelent Somogyi összegezés c. cikk anyagának, azaz a Somogy megyei mezőgazdaság helyzetének nem tudományos, hanem a szenvedélyeket felszító megvitatását, melyet egyébként nem a megyei szervezet rendezett. A Megyei Elnökség a DISZ Zrínyi Miklós Körének októbervégi működését úgy ítéli meg, mint amely az ellenforadaimat segítette, függetlenül attól, hogy benne jószándékú, nem ellenforradalmár, a hibákat a szocializmus építése keretében kijavítani igyekvő fiatal értelmiségiek is részt vettek, sőt a Megyei Pártbizottság akkori tagjai is. Leszögezzük, hogy a TTIT-nek szervezetileg semmi köze nem volt a DISZ Zrínyi Miklós Köréhez, a Megyei Elnökség még csak nem is tárgyalt soha a Körrel. A Megyei Elnökség egyetért az Országos Elnökség elemzésével, hogy 1956 október végén és november elején Magyarországon ellenforradalom volt, amely a párt szétzúzása után a szocializmus építésének megszüntetését, s a kapitalizmushoz való visszatérést tűzte ki céljául. Ennek az ellenforradalomnak a győzelmét a Szovjetunió segítségével kerültük el. Az ellenforradalmi események által keltett eszmei zűrzavar az ellenforradalom leverése után még hónapokig megbénította a Társulat munkáját, a dolgozók közti ismeretterjesztést Kaposvárott is, de még fokozottabban a járásokban. Az értelmiség nagy része viszszahúzódott a közélettől a politikai helyzet téves megítélése következtében, valamint az értelmiséggel, a Társulattal szemben elhangzott néhány szektás, helytelenül általánosító Imegnyilvánulás következtében. Anyagi természetű okok is csökkentették a munka lehetőségét. Többől a nehéz helyzetből már kiemelkedőben vagyunk, a konszolidáció mindinkább megvalósul a párt és a kormány politikája következtében. A Társulatnak változatlanul nagy feladatai vannak hazánk szocialista kultúrájának fejlesztésében. Ezek megoldása nemcsak joga, hanem kötelessége is. Célunk elérése érdekében a Társulat soraiba kívánja tömöríteni mindazokat az értelmiségieket, akik munkájukkal a szocializmus építését óhajtják szolgálni. Szervezetünk ilyen szebemben igyekszik hatni a Társulaton kívüli értelmiségre is. Munkánkhoz bizalomra és támogatásra van szükség mind az építés minden területén irányító szerepet betöltő pártszervek, mind a haladó értelmiség és az egész nép részéről. Ma délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepélyes keretek között az első nagyobbszabású megyei fotókiállítást a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya, a Rippl- Rónai Múzeum, a TTIT Megyei Szervezete és a Somogy megyei Fotoszakkörök Munkaközössége rendezésében. A kiállítás rendkívül nagy érdeklődésre tartfiat számot. Színvonalas, szemetgyönyörködtető és művészi igényeket is kielégítő képei élményt •nyújtanak a látogatóknak. Érdekes megemlíteni, hogy 53 szerzőtől öszszesen 287 fekete-fehér, •színes kép és színes diapozitív érkezett bíe, s a zsűri ezek közül válogatta ki a legjobb 159-et, melyeket a rendezőség az érdeklődők elé tárt. Erőpróba ez a kiállítás. Az első próbálkozás, hogy végre Somogybán is lemérjék az itt élő és mindeddig kiállításon még nem •szereplő fotosok képességeit. felkészültségét. Ez alapot adhat majd a továbbjutásra, hisz megmutatja, hogy milyen eséllyel vehetnének részt megyénk amatőr- és hivatásos fényképészei az országos kiállításokon. Az erőpróba várakozáson felül jól sikerült. A fotosok többsége igyekezett a maga egyszerűségébe n, spontánéi -FENYKEPKIÁLLÍTAS K. Völgyi Gizella »Július« című, első díjat nyert képe. tásában ábrázolni mindennapi életünk apró mozzanatait, s ez a legtöbb értéka a kiállításnak. A témaválasztás sokrétű és általában jól sikerült, A képeken a paraszti élet jellegzetes vonásaitól a szenet lapátoló munkás mozdulatának szinte tökéletes megörökítéséig. a fiatal lányok életvidám táncától szinte mindent megtalála hangulatos tájképekig hatunk. A fekete-fehér képeknél a túlságosan kemény technikát és ütött a tónusszegénységet kifogásolta a bírálóbizottság, s ez, valóban tanulság fotósaink részére. A színes képek viszont messze alulmaradtak, s a kompozícióbeli hibák is itt érezhetők inkább. Bár a színesek között is találunk néhány szép, művészi képet, különösen a tájak, parkok megörökítésében. A kiállítás végeredményben kellemes, jó összbenyomást kelt, s elöljáróban elég. ha ennyit írunk megyénk kulturális életének újabb, értékes színfoltjáról. A kiállítás részletesebb értékelésére jövő hét elején még visszatérünk. Ezt a francia filmet lélegzetvétel nélkül nézzük végig, annyira leköt a cselekménye. Bevezetése, * cselekmény boncolgatása talán kicsit hosszadalmas, de ez később teljes feledésbe merül a téma bonyolódásának következtében. Ami zavaróan hat. ez, hogy a néző nem tudja megállapítani, milyen időben játszódik tulajdonképpen a film. Az egyik jelenet arra enged következtetni, hogy néhány évtizeddel ezelőtti történetet vitt filmre a rendező, a városban gördülő modem ■gépkocsik, a legkorszerűbb neonreklámok viszont mai légkört mutatnak. A rendező az elhagyott település és a város lakói közötti különbséget talán nemcsak a gondolkodás tekintetében, de a kosztümök, jármüvek, stb. »korszérűtlenítésében is be akarta mutatni. Mindezek azonban nem vonnak le semmit a francia film művészi értékéből, amely megrázóan mutatja be Brulard mérnök és Ina tragikus szerelmén keresztül az egyes ember szélmalomharcát a maradiak tömegével szemben. Boszorkány Maurice Ronet Brulard mérnök szerepében megeleveníti a szerelmes, s érzéseiért mindenre kész férfit. Legjobban sikerült jeleneteiben, a mocsárban fuldokló mérnök ábrázolásában, s a vadóc kislány barátságát, megnyugtatását kereső képben kimagasló alakítást nyújt. A falu papja, ebben a babonákkal, előítéletekkel teli településben még saját feleségét sem érezheti maga mellett, még ő sem érti meg szavát: nincsenek szellemek, boszorkányost. Néhány kitörésen kívül már nem is tud hadakozni e megrögzöttség ellen, s éli a maga szürke életét éppúgy, mint Matti, a mérnök helyettese, aki vasárnaponként legalább jó berúg. Szándékosan hagytam utoljára a két női főszereplőt, Marina Vlady-t, •fci Inát személyesíti meg úgy, hogy elhisszük róla: az erdő állatai mind ismerik, s szeretik. Természetes az is, amikor a pénzről, vásárlásról mitsem tudó lány elesem a gyümölcsös ládájából o.z almát, mert megkívánta. Nicole Courcel Madame Lundgren szerepében szintén hitelesen állítja elénk azt az évek óta szigorú özvegységben élő asszonyt, aki a mérnök megjelenéséig csak fia nevelésének élt, s azután elvesztette fejét. Mélységes bánatot, de egyben megértést is sugároz egész lénye, amikor rádöbben a valóságra, hogy Brulard mérnök mást szeret. Norbert Glanzberg zenéje, méh egyszerű svéd dallamra alapul nemcsak kíséri a cselekményt, hanem egybe is olvad azzal. Marcel Grignon operatőr képei, különösen erdei felvételei, nagyon szépek s a mondanivalóhoz illőek. André Michel rendezőt illeti az elismerés azért, hogy a Boszorkányban megismerkedhetett a néző a francia filmgyártás egy művészi alkotásával. — ger Árva művészjelöltek KULTURÁLIS ÉLETÜNKBEN különös előszeretettel beszélünk az öntevékeny csoportokról, együttesekről. Olyan emberek alkotják e kis közösségek magvát, akik önzetlenül adják saját magukat; s a bennük rejtőző, feltörni vágyó érzések, gondolatok, meglátások özönét nyújtják örömmel, szívből jövően. Nem várnak ellenszolgáltatást, csak némi buzdítást és lehetőséget. S akkor szinte fel tudják bolygatni a falut. Hihetetlen akarással képesek átformálni az emberek életét, gondolkodásmódját, s szebbé tenni hétköznapjait. Méltán beszélünk hát róluk különös előszeretettel. Megérdemlik, rászolgálnak... Sokszor segítjük is őket. De ha elfeledkezünk róluk, értékes drágaköveket seprűnk a tengerbe. Veszteség ez az államnak, veszteség a népnek. Egy ilyen csoportról szólunk most, árvákról, feledés mélyére süllyesztett művészjelöltekről. Siófokon élnek, s a mellőzés ellenére is dolgoznak. Több mint két éve hogy a művészet kedvelői, rajongói közül néhányan Képzőművészeti Szabadiskolát indítottak. Legyen valami — mondták —, ami összefogja őket, ami lehetőséget, művészi irányítást, útmutatást nyújt, s ahol kiélhetik magukat. Ma 24—25 tagja van a szabadiskolának, vezetője Muzsinszki Nagy Endre festőművész. Egy céljuk van csak, de az nemes, elismerést érdemlő: előkészíteni a tehetségeket a továbbtanulásra. Szabadiskola ... Nem hívnak maguk közé senkit, nem kérdezik meg, ha valaki elmarad és nem szabnak korlátokat. Csak az jár ide, aki önként jön, aki tehetséget érez magában, szereti a művészetet és nem tud nem festeni. Az iskola vezetője gondosan ügyel, hogy szabadon bontakozhassék ki a festők egyénisége. Nincs meghatározott irányzat, mindenki a maga egyéni stílusát követi, s erre kap korrektúrát, instrukciót. Az elv: folytonos tanulmány nélkül nincs művészi alkotás. Tájat festenek, modellt és később talán aktot, kompozíciót is. Az iskola tagjai tanárok, társadalmi, állami vezetők, egyszerű munkások, az igazságügy dolgozói, diákok. Mondhatnánk, szinte minden réteg képviselteti magát. A két éves múlt igen sok örvendetes tapasztalatot nyújtott. Kiállítást rendeztek már, kötegekre való rajz, sok jólsikerült, komoly képességet eláruló festmény beszél a szabadiskola munkájáról. Néhány egészen feltűnő tehetség is előtört. Lázár Erzsébetre gondolunk, aki ma már az Iparművészeti Főiskola hallgatója, vagy Nagy Tiborra, akit a Képzőművészeti Gimnáziumba vettek fel. Ez két példa csupán, de vannak itt ma is tehetséges emberek. Bszélhetnénk Dadai Kálmánról, aki akvarellben, rajzban, dekoratív felfogásban egyaránt otthonos, s a csendélettől a tájképig úgyszólván minden témát megragad. Egyébként ő az iskola legnagyobb ígérete, s a 72 éves, ősz Muzsinszki mester is őt szemelte ki méltó utódául. Sokat várnak a kiváló egyéni artisztikus érzékkel rendelkező Bódi Pétertől, aki »civilben« rakodó munkás és három gyermek apja. Beszélhetnénk Ormándi István tanácstitkárról, az iskola egyik kezdeményezőjéről, SzentgyÖrgyi Margitról, s a többiekről. De nem az a cél most, hogy személyenként állítsunk emléket az iskola tagjainak. Mostoha körülmények között bár, de dolgoznak ma is, és éppen ez bizonyítja, hogy a művészet iránti őszinte szeretet hajtja őket. Az iskola önálló ítéletre nevel, látni tanít, s értékelni a művészeti emlékeket. Vajon mi ez, ha nem a kultúra egyik erős, sziklaszilárd vára? Hányán és hányán fordultak már hozzájuk tanácsért egy-egy festmény vásárlása előtt. Hányszor és milyen módszerrel küzdöttek a kontárság ellen puszta létükkel, yagy bíráló szavukkal. A kultúra harcosai ők... És mégis árvák. Árvák, mert senki sem gondol rájuk, mert nem nézik meg munkájukat és nincs, aki bátorító, buzdító szóval közeledne hozzájuk. Ráadásul anyagi nehézségeik vannak. Tudjuk, hogy ma nehéz erről beszélni, mégis ezt kell tennünk. Nem, nem csupán a pénztől függ az iskola léte. Ezt bebizonyították. De fejlődésének, jövőjének elengedhetetlen biztosítéka lenne. Egy időben kaptak támogatást. Hogyan? A balatonkiliti kultúrotthon nevén, mint annak egyik szakköre. (Bár nem tudjuk, mire jó az ilyen bürokráciadús megoldás, hisz semmi közük Kilitihez. És egyáltalán miért a név határozta meg, hogy valamely öntevékeny iskola kap-e anyagi támogatást, vagy sem?) No, de erről későn beszélünk, hisz azt a keveset is megvonták már... Az iskola vezetője nem számít díjazásra. A tagoknak sincs igényük. Maguk vették a papírt, a festéket, de az olajfestéshez vászonra már nem jut. Most például azért nem tudnak aktot festeni, mert képtelenek saját zsebből megfizetni a modellt. Gipszmodellek is kellenének a kezdő rajzolóknak, állványokra lenne szükség, és óh jaj, ha egyszer gondolna valaki arra, hogy télen fűteni is kell a helyiséget, ahol éppen összejönnek. Állandó helyiségük sirics, világítási gondokkal küzdenek, pedig a megfelelő világítás úgymond fél siker a képzőművészetben... A JÖVÖ GENERÁCIÓT, a jövő tehetségeit, művészjelölteket nevelnek a Siófoki Képzőművészeti Szabadiskolán. De árvák a »növendékek«, mert senki sem törődik velük. Pedig ha jóindulattal közelednénk hozzájuk, megsokszorozódna az alkotási kedv és talán anyagi gondjaikon ifi tudnánk segíteni ... — Jávori — Szebbnél szebb munkák rendberakott özöne A Lenin utca és a Csokonai köz sarkán áll egy öreg, tornyos épület. Sem a homlokzatán, sem az ajtaján nem dicsekszik felirat, pedig közel három éve ad otthont a Kaposvári Úttörő Technikai Állomás úttörőinek, annak a négyszáz pajtásnak, akik hétről hétre itt töltik szabadidejüket szorgalmas és kedvük szerinti munkával. Nagy napra virrad ma a névtelen, öreg ház, néhány óra és megnyílik az a kiállítás, melyet az állomás szakköri tagjainak munkáiból állítottak össze a nevelők. Korai lenne még ebben az órában a kiállított tárgyak készítőit és az ünnepélyes megnyitó közönségét keresni az üde színekben pompázó, ragyogó tisztaságú teremben. Ünneplőruhás, idős ember Harmat Józsi bácsi fogad bennünket. Mint kiderül a bemutatkozáskor, ő a gondnok. Csapó Sándor, az igazgató még nincs itt, így őt kérjük meg, vezessen végig bennünket a kiállításon. Elkél a kíséret és magyarázat, hiszen azt sem tudja az ember, hova nézzen, merre induljon a sok csalogató, szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb munkák rendberakott özönében. Szemünket hol az ezermester-, asztalos-, hol meg a kézimunka- és képzőművészeti szakkör tárgyai vonzzák magukhoz. Kezdjük talán az elején, mindjárt az ajtó mellett, az ezermesterek készítményeivel. Kimondhatatlanul jó érzés szabadon sétálgatni egy megnyitásra váró kiállítás falai között. Hosszasan állni a lányok kézimunkái előtt, örülni a fényképészek által készített tablónak. Harmat Józsi bácsi nem is tudja titkolni büszkeségét, amikor csodálkozásunknak és elismerésünknek adunk kifejezést. Bizony, a fényképfelvételek között nem is egy akad, amelyik a legkritikusabb hivatásos fotós szerint is ne lenne művészi, avatott kezekre valló munka. A fiatalság, friss kezdeményezőkedv, ötletesség csak úgy árad felénk a tárgyakból. A tárgyak némák. Azt mégis elbeszélik, hogy szeretettel, különös gonddal készültek. Van itt telepes rádió — a fiúknak minden bizonnyal nagy örömére: íme, házilag is lehet rádiót csinálni! —, roller, miniatűr daru. Sok lenne mind felsorolni. Tizenegy, tizennégy éves fiúknak és lányoknak kezét dicséri minden. Még a jövő gazdasszonyáinak, a háztartási szakkör tagjainak is jutott hely a kiállításon. ízléses üvegbura alatt különféle sütemények sorakoznak. Egy falipolcon pedig befőttes üvegek. — Saját készítmény ez is. Itt minden saját készítmény! — mutat végig a termen Józsi bácsi és hangja meghatott. Még egy óra választ el -bennünket a megnyitás ünnepélyes perceitől. Na,gy érdeklődést és sikert kívánunk kapunyitás előtt a kiállítóknak. Van közöttük nem egy és nem kettő, aki valóságos mestere a kezébe adott szerszámoknak, tűnek, vésőnek, gyalunak, csipeszeknek. Nem utolsósorban a ceruzának és ecsetnek is! Itt vannak például Dombay Lajos rajzai, festményei. Nagyot mondani nem lenne méltó dolog, de ez a fiú máris tehetségesen bánik az ecsettel. Közönséget váró képek, kézimunkák. Csak itt tudja lemérni igazán a felnőtt ember az Úttörő Technikai Állomás hasznát, fontosságát. A kiállított tárgyaknál élőbb bizonyíték nem kell. Itt, vezetőik irányítása mellett valóban megtanulják még zsenge gyermekkorukban a fiatalok •a munka szeretetét, egyik-másik a választandó mesterség szeretetét Fut az idő. Közeleg a megnyitás ünnepi pillanata. Miközben gyülekező gyermekek vidám zsivaja tölti be az előteret, búcsúzunk. További hasznos munkát, sók siliert kívánunk. L. I.
