Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-09 / 133. szám
4 ' SOMOGY ORSZÁG жи«—— шшшша ———————— ________________ Vasárnap, 1957. junius 9. Tjoo О I I ' OO I AOOJ I О I / I cotMd buljolcu ywqsq BUENOS AIRES (TASZSZ) A Nuestra Palabra című argentin lap közli, hogy Quito városban megnyílt az Ecuadori Kommunista Párt hatodik kongresszusa. A konrgesszuson Pelor Saad, a párt főtitkára mondott beszámolót. Elsőrangúan fontos feladatként jelölte meg a nemzeti felszabadítás demokratikus frontjának megteremtését. E frontnak kell egyesítenie minden hazafias erőt az országban. A főtitkár hangsúlyozta, hogy e ‘front megteremtésének eszméje a baloldali liberálisok körében élénk visszhangra talál, de ami a szocialista pártot illeti, ez a párt tevékenyen küzd is ennek az eszmének valóraváltásáért. KAIRO (MTI) A szuezi kikötőbe befutott az Ob, a Szovjet Tudományos Akadémia déli-sarki expedíciójának zászlóshajója. A hajó második délisarki útjáról tart a hazai vizek felé. STOCKHOLM (TASZSZ) A svéd sajtó igen nagy figyelmet szentel a szovjet államférfiak finnországi látogatásának. »A svéd közvélemény nagy többsége — hangoztatta a Ny Dag — nagy örömmel látja, hogy a szovjet—finn kapcsolat egyre jobbá, barátságuk mind erősebbé válik. Tudjuk, hogy ez hasznos lesz hazánk és a Szovjetunió kapcsolatai szempontjából is.« HELSINKI (TASZSZ) A pénteki villásreggeli után Finnország szovjet vendégei a Helsinkitől nem messze fekvő Tapiola városba mentek, ahol mintegy tizenötezer ember számára épülő modern lakótelep munkálatait tekintették meg. Bulganyinnal és Hruscsovval együtt érkezett Tapiolába Sukselainen finn miniszterelnök is. A szovjet vendégek megtekintették a már elkészült negyedeket, az új •gyermekotthont. HELSINKI (TASZSZ) A szovjet küldöttség beszélgetést folytatott Sukselainennel. A beszélgetésen szovjet részről részt vett Bulgainyin, Hruscsov, Gromiko külügyminiszter, Mihajlov, a kulturális ügyek minisztere, Szeröv hadseregtábornok és több magasrangú szovjet személyiség. Finn részről részt vett Sukselainen miniszterelnök, több miniszter, államtitkár és vezető finn személyiség. A beszélgetés alkalmával értékelték a nemzetközi helyzetet is és megállapították, hogy mindkét állam egyformán törekszik fenntartani a békét és békés együttműködést, továbbá Finnország a baráti, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben kifejtett elv értelmében távoltartja magát a nagyhatalmak érdekellentéteitől és semleges, békés külpolitikájával előmozdítja a békés feltételek további fejlődését, főképpen Észak-Európában. PRÁGA (CTK) A Rude Pravo pénteki száma »Ideológiái kérdések a napirenden« cím alatt közli Zdenek Horeni cikkét, amely az MSZMP helyzetével foglalkozik, s így ír: »A magyar kommunistáknak ma nincsen fontosabb feladatuk, mint összezúzni a Nagy Imre-féle opportunizmust és a nézetek ideológiai egysége révén tömöríteni a jelenleg mintegy 300 000 párttagot számláló soraikat« — állapítja meg Horeni. WASHINGTON (AFP) Az amerikai szenátus külügyi bizottsága pénteken este 3 637 110 000 dolláros külföldi segélyprogramot fogadott el. Ez az összeg csak 227 000 dollárral kevesebb az Eisenhower-kormány által kért hitelek összegénél. PÁRIZS (MTI) Az Humanité közli Marosán Györgynek, az MSZMP Intéző Bizottsága tagjának a lap budapesti tudósítója számára adott nyilatkozatát. TELAVIV (AFP) »Izrael el fogja küldeni az izraeli, vagy külföldi lobogóval közlekedő hajókat a Szuezi-csatornára és küzdeni fog azért a jogáért, hogy szabadon használhassa ezt a vízi útvonalat« — mondotta Ben Gurion izraeli miniszterelnök az izraeli lapok főszerkesztői előtt. ROMA (AFP) Az olasz képviselőház pénteken á késő esti órákban 305 szavazattal, 255 ellenében, 11 tartózkodás mellett megszavazta a bizalmat ~ ''a Zoli-kormánynak. A teaívás eredete Időszámításunk előtt 2737-ben, tehát közel 5000 éve Seng Nung kínai császár egy reggel forró vizet szürcsölt — ez abban az időben még általános szokás volt, az ország szegényebb lakossága között még ma is szokás —, amikor az ablakon keresztül a közeli fáról néhány levél hullott a csészébe. A levelek a forró vizet aranyszínűvé festették és olyan illatot árasztottak, hogy az okos császár ettől kezdve mindennap néhány ilyen levelet forrázott le magának. így találták fel a teaivást. Csakhogy akkoriban Seng Nung császár még nem tudta, hogy hány embernek szerzett csodálatos élvezetet. Van-e olyan ország, ahol nem ismerik a bűvös szót: tea. Afrikában, Indiában, Ceylonban, Szumatrában, Jávában, Kínában, Japánban és Formozában, ezekben az országokban ma már hatalmas teaültetvényeken termelik, a csodálatos növényt. Szorgos kezek évente 650 millió kilogramm teát gyűjtenek össze. A tajvani lapok éles tiltakozása (MTI) A tajvani lapok élesen tiltakoznak az ellen, hogy a kuomintangista kormányzat tömegesen tartóztatja le a tajvani hazafiakat. A Közvélemény című tajvani lap például azt írja, hogy miközben az amerikai gyilkos szabadon van, a tüntetők közül számtalan ártatlan embert csuknak börtönbe. A tajvani lapokból az is kitűnik, Csang Kaj-sek megtiltotta a sajtónak, hogy leközölje az olvasóknak a tüntetésekkel foglalkozó leveleit. HÁZÉPÍTÉS HETVEN ÓRA ALATT Bemutatták az első magyar panelházat A Nehézipari Minisztérium csehszlovákiai tapasztalatok alapján üzemet állított fel Bánszálláson öntött faelemek kikísérletezésére és a külföldön már elterjedt nagy vasbetonelemes építkezés magyarországi alkalmazására. Zöllner Jenő főmérnök, a kísérleti üzem vezetője a nálunk nagy mennyiségben rendelkezésre álló kohósalakból és bazalt tufából tervezte meg a faelemeket. jAz. üzem márciusban kezdte meg az elemgyártást és pénteken már bemutatta az első panelházat. Egy ház felépítése az elemek kiöntésétől kezdve a palának a tetőelemekre való felszögeléséig, a vakolást is beleszámítva, hetven órát, némi gépesítéssel hatvan órát vesz igénybe. Sorozatgyártás esetén a panelház építési költsége német műanyagból készült bútorzattal együtt 65 000—70 000 forint, tehát lényegesen olcsóbb, mint a hagyományos anyagokból most épülő bányászházak. A bemutatott, tetszetős, teraszos panelház 5x5 méteres szobákból, tágas hálófülkéből, .lakókonyhából, mosdófülkéből, előszobából, éléskamrából, tüzelőtárolóbál áll. Bemutattak még egy egyszobás, mosdó- és főzőfülkés, beépített szekrényes üdülőházat, ennek 16-17 ezer forint az építési költsége. A magyar panelgyártási kísérletek sikerrel jártak és alkalmasak arra, hogy megalapozzák nálunk a régen esedékes előregyártott nagyelemes házépítkezést, amelynek bevezetését az építőipar eddig elmulasztotta. Az új eljárással rengeteg drága építőanyagot lehet megtakarítani, és lényegesen megrövidül az építés ideje. MOZAIKOK INNEN — ONNAN Ш VASÚTVONALAT ÉPÍTENEK A kusztanai sztyeppén javában folyik a Tobol—Dzsetigara új vasútvonal építése. A vasútvonal megnyitja az utat a rendkívül gazdag azbeszt-lelőhelyek felé. Az itt termelt azbesztet használják majd fel a Szovjetunió legnagyobb azbesztkombinátjában, amely a hatodik ötéves terv során épül. Eddig már 80 kilométer hosszú töltést emeltek, s 35 kilométeren fektették le a síneket. A jövendő kombinát területén is megkezdték a bekötő útvonalak építését. »140 LOBOGÓ« Ezt a címet adják majd a moszkvai fesztivál és a nemzetközi sportjátékok eseményeiről készülő színes filmnek. A film felvételeit 30 szovjet operatőr készíti. ISMÉT MŰSORON AZ »ELFÜJTA A SZÉL« CÍMŰ FILM Londonban immár ötödízben tűzték műsorra az »Elfújta a szél« című filmet, amely az összes eddigi filmek közül a legtöbb bevételt hozta gyártói számára. A West-Enden lévő filmszínház előtt hosszú sorok állnak! jegyért, hogy megnézzék a 18 évvel ezelőtt készült, 'közel négyórás filmet. A filmből eddig az Egyesült Államokban és Kanadában 12 millió font, Angliában pedig a becslések szerint 1 252 000 font bevétel származott. TIZENNYOLCEZER TURISTA LÄTOGAT LENGYELORSZÁGBA Mintegy 18 ezer, felerészben a nyugati országokból érkező külföldi turista látogatását várja Lengyelország. A Német Szövetségi Köztársaságból 6000, Franciaországból mintegy 1000 és az USA-ból 1200 vendég érkezésére számítanák. Ennél lényegesen nagyobb lehetne a nyugatról jövő turistaforgalom, a szállodaviszonyok azonban nem teszik lehetővé szélesebbkörű akció megszervezését. JAROSLAV HASEK FELHÍVÁSAI A kujbisevi irattárban érdekes okmányokat fedeztek fel, amelyek kapcsolatban állnak Jaroslav Hasek híres cseh író szamarai tartózkodásával. Az egyik okmány: Hasek felhívása a lázadó csehszlovák hadtest katonáihoz. A másik okmányban, amelyet a »Katona, munkás és paraszt« című lap 1918. április 14-én közölt, az író felszólítja az ellenforradalmi propaganda által megtévesztett cseh katonákat, hogy álljanak az orosz forradalom oldalára, A dokumentumok másolatait Csehszlovákiába küldték. LENGYEL BÚVAROK INDIÁBAN A lengyel búvárok egy csoportja dolgozik a Bombay-öbölben a Laksmi nevű hajó roncsának kiemelésén. A lengyel búvárak munkájukért 700 ezer dollár díjazásban részesülnek. SZÖKEVÉNY JEGYESEK 80-ON FELÜL A 88 éves William Uttley és a 84 éves Ellen Bella elmenekültek evensvillei lakásukból, hogy a szomszédos államban házasságot kössenek. »Gyermekeink ellenezték házasságunkat« — jelentették ki a jegyeseik. »Reméljük, hogy hazatérésünkkor megbocsátanak nekünk«. A VILÁG ÖZVEGYEINEK GYŰLÉSE Grejn, az agglegények világkongresszusainak holland szervezője szeptember 13—15 között Nijmwegenbe összehívta a világ első özvegy-kongresszusát. A kongresszus célja az özvegy férfiak és nők problémáinak ismertetése, megbeszélése és megoldása — esetleg házasság révén. »KIFIZETŐDIK MULATSÁGOSNAK LENNI« A sidneyi televíziós állomás felhívására több mint 500 ausztráliai aszszony jelentkezett, hogy a televízió előtt kopaszra nyírássá fejét. A televíziós társaság ugyanis égj- televíziós készüléket, egy brilliánsokkal kirakott karkötőórát, egy mosógépet, egy hűtőszekrényt és utolsó díjként Ausztrália legjobb paróka készítője által gyártott parókát tűzött ki annak, aki a »Kifizetődik mulatságosnak lenni« műsorszám keretében a közönség szemeláttára engedi magát megfosztani fejdíszétől. A jelentkezők 90 százaléka fiatal és férjezett. A legtöbben azzal indokolták jelentkezésüket, hogy egyébként hosszú évekig kellene várniuk, amíg a fenti gyönyörűségeket beszerezhetik. A levágott haj viszont néhány hónap alatt úgyis kinő. / Л n IDŐJÁRÁS JELENTÉS : Várható időjárás vasárnap estig: jváltozó felhőzet, többfelé záporeső, [helyenként zivatar. Mérsékelt, időnkként élénk déli, délnyugati szél. Me•leg idő. Várható legmagasabb nappali [hőmérséklet vasárnap 24—27 fok kö■zött. ♦ — Kaposvár anyakönyvi hírei: ISzületések: Dr. Bevárdi Sándor fia {Sándor, Sranz Jakab fia Jenő, Kiss «József fia József, Settei Ferenc leá♦ nya Márta, Balogh Béla leánya Ka- Jtalin, Hubert András leánya Marian♦na, Szíjártó Lajos fia Lajos. Haláloízás: Miller Antalné 72 éves, özv. Kiss l Ferencné 94 éves, Lukity István 50 ♦ éves, özv. Tipli Jáncsné 73 éves. t — Megérkezett Sopronból az első í diák turistacsoport a Somogy megyei ♦ Idegenforgalmi Hivatal fonyódligeti « turista-szállójába. A közeljövőben I Egerből, Miskolcról és az ország különböző részeiből várnak turistacsoportokat. — Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a Balatonendrédi Községi Tanács, mert a volt Kossuth Tsz gazdasági épületéből három köbméter deszkái és kétezer téglát elloptak. A kár mintegy hatezer forint. Megindították a nyomozást. — Három új magyar film felvételeit kezdték meg a Hunnia Filmstúdióban. Karinthy Ferenc novellájából Fábri Zoltán készít filmet Bárányfelhők címmel. Egy kisfiú tragédiájáról szól Szemes Mihály: Dani című filmje. Ranódy László pedig A tettes ismeretlen címmel rendez filmet, Mindhárom úi magyar film ifjúsági problémát dolgoz fel. — Felakasztotta magát június 6-án Fényes Péter belegi lakos. Az öngyilkosság oka még ismeretlen. A nyomozás folyik. — Robbanás történt június 5-én 20 órakor a lengyeltóti posta erősítő állomásán. A robbanást Nagy Gyuláné okozta, aki a fürdőszobában benzinnel mosott és a kályhából kipattanó szikra meggyújtotta a benzingázt. Az erős robbanás következtében a fürdőszoba fala kidőlt. Nagy Gyulánét súlyos égési sérülésekkel szállították a kaposvári kórházba. — A Zalaegerszeg—KMTE csapatainak mai mérkőzése nem 18 óra'30 perckor, hanem egy órával előbb, tehát fél 6-kor kezdődik a Dózsa-pályán.- KISZ-szervezet alakult a minap Toponáron. Az ünnepi alakuló gyűlésen úttörők köszöntötték a fiatalokat.-- Eltűnt gyermeket keresnek. Május 31-én szülei lakásáról eltávozott Németh István 13 éves marcali tanuló és ezideig nem tért vissza. A rendőrség körözést rendelt el. — Megalakult a Hazafias Népfront kaposvári járási előkészítő bizottsága. Az elnökség június 22-én tartja első ülését. — Eljárás indult Farkas Mária budapesti lakos ellen, aki a Nagykanizsa—Fonyód között közlekedő vonatról ellopta Végh János jegykezelő aktatáskáját a benne lévő 100 forinttal. Előállításakor nem tudta igazolni magát. — Mozgópénztárakat rendszeresített az Idegenforgalmi Hivatal a balatonpartcn. A pénztárosok végigjárják az üdülőket, s a dolgozók ott helyben, kényelmesen vehetik meg vasúti jegyeiket. — Fiatalkorú tolvajok ellen indult eljárás. B. L. 12 éves tanuló, balatonszárszói lakos és három barátja május hónapban három villába betört és onnét különböző értéktárgyakat vitt el. A kár mintegy 1500 forint. — Yőgyilkos ügyét tárgyalja a Megyei Bíróság június 10-én, 12-én és 14-én. A gyilkos Póré István visnyeszéplaki tettéről már részletes tudósítást közöltünk. /iff Hí Csiky Gergely Színház: A Néphadsereg Művészegyüttesének vendégjátéka. Délután fél 4-kor. Vörös Csillag: Boszorkány. 3, 5, T, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Bagdadi tolvaj. 3, 5, 7, 9 órakor. KIOSZ Béke-mozi június 9-én 5, 7, 9 órakor: Párizs és tavasz. Rippl-Rón&i Múzeum: Fényképkiállítás. Nyitva délelőtt 11 órától délután 14 óráig. Úttörő Technikai Állomás: Kiállítás 14—18 óráig. Felvétel a Pécsi Gépipari Technikum esti és levelező tagozatára A dolgozók ipari technikumainak esti és levelező tagozatára való felvételre az idén június 30-ig lehet jelentkezni. Felvételét kérheti az a dolgozó, aki: 1. a beiratkozás évében szeptember hó 1-ig 22. életévét betöltötte, de 40. életévét még nem haladta túl; 2. az általános iskola VIII. osztályának, vagy ezzel egyenértékű más iskolának (VIII. elemi iskolának) az elvégzéséről szóló bizonyítvánnyal és a technikum szakirányának megfelelő szakmunkás bizonyítvánnyal, vagy segédlevéllel rendelkezik; 3. a segédlevél (szakmunkás bizonyítvány) megszerzése után legalább kétéves szákmunkás gyakorlatot folytatott és azt igazolni tudja. Azokban a szakmákban, ahol nincs szakmunkásképzés, a szakmában eltöltött ötéves gyakorlatot kell igazolni. A technikum egyes tagozataira az alábbi szakképzettségű dolgozók jelentkezhetnek: Általános gépipari tagozat: esztergályos, gépész, lakatos stb. Erősáramú ipari tagozat: elektroműszerész, villanyszerelő, tekercselő. Azok a dolgozók, akik érettségivel és megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek, а II. osztályba kérhetik felvételüket, különbözeti vizsga letétele mellett. A jelentkezőnek jelentkezési lapot kell kitöltenie, melyet vagy írásban. vagy személyesen a Pécsi Ziperncvszky Károly Gépipari Technikumtól (Pécs. 48-as tér 2. sz.) kell kérnie.» A felvétel véglegessé akkor válik, ha a jelentkező augusztus végén a magyarból, matematikából és szabadkézi rajzból tartandó felvételi vizsgát sikeresen letette. A hivatalos szólamok ellenére Washington (TASZSZ). Az AFL-CIO szakszervezeti központ ipari tagozatának kezdeményezésére június 6-án Washingtonban szakszervezeti értekezlet nyílt, amely a szakszervezetek és a vállalkozók viszonyával foglalkozik. Nhitehouse, az AFL-CIO ipari tagozatának vezetője üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai munkásosztálynak »harcolnia kell a bérek emeléséért, munkakörülményeinek megjavításáért és a munkához való jogáért«. Kijelentette továbbá: A hivatalos szólamok ellenére az Egyesült Államok lakosságának számottevő része szegénysorban él, az amerikai családok egyharmadának évi jövedelme nem haladja meg a háromezer dollárt. A lakosságnak ez a része rossz lakáskörülmények között él és rosszul táplálkozik. A foglalkoztatottság állandó csökkenésének következményeképpen fokozódik a munkanélküliség. A feldolgozóiparban egyedül május hónap folyamán 130 000 munkást bocsátottak el. Kultúrcsopertok színpad, díszlet építését, kultúrtermek dekorálását tervezi és kivitelezi Reklámdekor Szövetkezet BUDAPEST VII., Rózsa F. u. 33. 424-142, 228-022.