Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-14 / 110. szám

S -----------^V

I

L

Á

G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ^t^Sy^sl^ ’

8mto«$<«szA6

AZ MSZMP MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

II. évfolyam, 110. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1957. május 14.

Ssűnjön meg az intrika, kosos erővel dolgossanak a jobb eredményekért

Az országos pedagógus pártaktíva tanulságai

Részletes tudósítás a vasárnap sportjáról

KÁDÁR JÁNOS:

KÉT ESZTENDŐS A VARSÓI SZERZŐDÉS

Т/ ét esztendő telt el a varsói szerződés aláírása óta, de jelentőségét az ellenforradalom leverése után látjuk csak igazán. Az eltelt idő azt igazolja, hogy a varsói szerződés aláírása történelmileg helyes és szükséges lépés volt a szocializmust építő népek függetlensége és a világbéke megőrzésének érdekében. Évszázados történelmi gyökerei vannak a magyar nép függetlenségi harcának, a magyar nép függetlenségi és szabadság utáni vágyának. Ez a függetlenség csak a Szovjetunió felszabadító harca után valósulhatott meg. amikor a magyar nép is önállóan, saját maga dönthetett sorsa felől. Népköztársaságunk kormányának az elmúlt évek alatt minden törekvése arra irányult, hogy ezt a függetlenséget megőrizze, megvédje népünk békéje és a szocializmus építésének érdekében.

■ A nyugati hatalmak, élükön az amerikai imperialistákkal, nem nézték jó szemmel, hogy hazánk és a többi szocializmust építő állam felszabadult az imperializmus zsarnoksága alól. Ezért különböző szövetségek és fegyveres támaszpontok létrehozásával arra törekedtek, hogy a szocialista tábort fegyveres erővel megdöntsék.

Erre a veszélyre figyeltek fel a szocialista tábor országainak vezetői és ezért határozták el egy olyan szövetség létrehozását, amely baráti, testvéri segítséget nyújt a szerződést aláíró minden országnak. így született meg a varsói szerződés, amely merően különbözik az imperialista hatalmak által létrehozott bármiféle szövetségtől.

Az imperialista hatalmak azt a békeellenes célt tűzték maguk elé, hogy minél több és minél hatalmasabb katonai támaszpontokat hozzanak létre a világ minden részében és ugyanakkor a végletekig fokozzák a fegyverkezést, a háborús hisztériát. Ezt bizonyítják a katonai kiadásaik is, amelyek jóval felülmúlják az előző évieket. Az imperialista hatalmak ugyanakkor hallani sem akarnak olyan tárgyalásokról, amelyek segítenének a háborús veszély elhárításában.

A varsói szerződésben részvevő országok harcát ezzel szemben a béke megőrzésének elszánt, nemes akarata fűti. Nem hoznak létre katonai támaszpontokat és honvédelmi kiadásaik évről évre csökkennek. Országainkban nem a háborús hisztéria, a fegyverkezés, hanem a béke, a békés építkezés politikája folyik. A varsói szerződésben részvevő országok — amikor vállalták, hoey fegyveres segítséget is nyújtanak egymásnak, ha az szükséges — készek arra is, hogy tárgyaljanak az imperialista hatalmakkal a fegyverzetek csökkentéséről. A varsói szerződésben, a szocializmust építő népek öszszefogásában olyan erő rejlik — annak ellenére, hogy nem hoztak és nem hoznak létre fegyveres támaszpontokat —, hogy a szerződés aláírásával visszaszorították az imperialista hatalmak háborús törekvéseit. Nem sikerült háborút kirobbantani az imperialista hatalmaknak, tehát más módszerekkel próbálkoztak. Léggömbhadjáratot, uszítást, rágalmazást indítottak el a Szabad Európa, az Amerika Hangja rádión keresztül hazánk és a szocialista tábor többi országa ellen. Majd szövetkezve a hazánkból elmenekült és az ittlévő ellenforradalmi erőkkel, fegyveres ellenforradalmat robbantottak ki. hogy megdöntsék hazánk függetlenségét és újra imperialista gyarmattá süllyesszék országunkat, szolgasorba döntsék népünket.

JVJem véletlen, hogy a magát győztesnek képzelő elleniorrada-L' lom azonnal »semlegességért« üvöltözött. Nem véletlen, hogy a nálunk tartózkodó szovjet haderők azonnali kivonását, a varsói szerződés azonnali felmondását és az ENSZ-csapatok behozását követelték. Az áruló Nagy Imre és csoportja az ellenforradalom egyik leggyalázatosabb célkitűzését valósította meg, amikor felmondta a varsói szerződést, amikor kikiáltotta a »semlegességet« és Magyarországra hívta az ENSZ-csapatokat. Ezzel súlyos bűnt követett el a magyar nép ellen. Hiszen nem csupán egyszerű szerződésszegés volt ez, hanem. lemondás volt az ország függetlenségéről, lemondás volt a szocialista táborhoz való tartozásról és lemondás volt magáról a szocializmus építéséről. A Szovjetunió kormánya, híven eleget téve a varsói szerződésben vállalt kötelezettségének, a magyar nép kormányának felkérésére fegyveres segítséget nyújtott nekünk az ellenforradalom leveréséhez. A Szovjetunió ezen fegyveres segítségnyújtása jogos és törvényes volt, s nemcsak a magyar nép, hanem a világ békeszerető népeinek érdekeit, a béke megőrzésének ügyét szolgálta. A Szovjet Hadsereg Magyarországon ugyanis nemcsak az ellenforradalmi támadást segítette szétzúzni, hanem megakadályozta azt is, hogy Magyarország egy háborús tűzfészekké váljék, amely lángtcngerbe borította volna az egész világot.

Amikor erre a segítségnyújtásra gondolunk, soha el nem múló hálával kell emlékeznünk a szovjet népre. Az, hogy dolgozó népünk továbbra is független országban, szabadon és saját akarata szerint formálhatja jövőjét, azt a Szovjetuniónak köszönhetjük, amely következetesen valóra váltotta a varsói szerződésben vállalt kötelezettségét. Köszönettel tartozunk a szocialista tábor többi országának is, amelyeknek népei baráti segítséget adtak nekünk ahhoz, hogy az ellenforradalom leverése után tovább folytathassuk a szocializmus építését.

Nem sikerült az ellenforradalmárok, az imperialisták terve. A magyar nép nem tért le a szocializmushoz vezető útról, hanem tovább halad azon.

Az ellenforradalom és az imperialisták sok mocskot, rágalmat, szennyet szórtak a magyar és a szovjet nép barátságára. Ezt a barátságot, amely bennünket a Szovjetunióhoz, a szocialista tábor, a varsói szerződést aláíró országok vezető erejéhez fűz, nem gyengítette, hanem erősítette az elmúlt néhány hónap. S ezt a barátságot mi büszkén valliuk és hangoztatjuk.

Nemrégen tárgyaltak hazánk és a Szovjetunió kormányának képviselői. Ez a tárgyalás elmélyítette, tovább erősítette a két nép barátságát. Ezen a tárgyaláson foglalkozott a két kormány a varsói szerződésben való részvétellel, amelyről a következőket állapították meg: »Mindaddig, amíg a nyugati hatalmak fegyverkezési hajszát folytatnak, s makacsul elutasítják a leszerelésre, valamint a katonai tömbök megszüntetésére és az európai kollektív biztonsági rendszer kialakítására vonatkozó javaslatokat, a szocialista tábor országai kötelesek minden intézkedést megtenni, hogy megvéd iék országaik dolgozóinak vívmányait, s megőrizzék Európa és a világ békéjét és biztonságát. A Magyar Népköztársaság kormánya, s a Szovjetunió kormánya kifejezi azt a készségét, hogy a leghatározottabban támogat ia és erősíti a varsói szerződést, amely arra hivatott, hogy biztos védelmet nyújtson az imperialista államok agresszív köreinek minden mesterkedésével szemben«.

XT ét évvel ezelőtt írták alá a varsói szerződést. Számos tény bizonyítja: népünk helyesli és szükségesnek tartja ezt a szerződést, békénk, függetlenségünk, s hazánkban a szocializmus építésének ezt a legbiztosabb zálogát. A dolgozó magyar nép ezért kész arra, hogy maradéktalanul eleget tegyen a varsói szerződésben vállalt kötelezettségeinek.

Minden nap többen és többen r támogatják kormányunk munkáját

Vitasáró besséd as országgyűlés legutóbbi ülésszakán

Kádár János elvtárs, a Minisztertanács elnöke szombaton a parlamentben vitazáró beszédet mondott, amelynek első részét lapunk vasárnapi számában ismertettük. Ma a beszéd befejező részét tárjuk olvasóink elé. Kádár elvtárs a Hazafias Népfrontról szólva így folytatta beszédét:

Azt hiszem, miközben mi itt arról sóhajtoztunk, hogy a tömegek várják; legyen valami a Hazafias Népfrontból, addig a tömegek kicsit már megelőztek bennünket.

Mert valójában, ami itt november 4 óta a szemünk előtt végbemegy, a közélet, la politikai

élet aktivizálódása, ez már tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tömegek előttünk járnak és a Hazafias Népfront körvonalai, magva, aminek az élet a tartalma, szerintem már meg is született az elmúlt hat hónapban.-Tessék, itt van május elseje, vagy az a négy gyűlés, amelyet a kommunista párt, és a forradalmi munkás-paraszt kormány égisze alatt hívtak össze! Tudott dolog, hogy népünk körében még mindig meglehetősen éles polémiák vannak. Ne csapjuk be magunkat! Ha Magyarországon hétmillió felnőtt ember van, abból nem hétmillió mondja, hogy »Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt és éljen a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány!« Ezzel a kormánnyal szemben van ellenvélemény is ebben az országban. Nem kell becsapnunk magunkat! A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány hívására a négy budapesti gyűlésen hozzávetőleg nj elcvan-száz-száznegyvenezer ember jött össze. Nem számolta meg senki, hogy a budapesti május elsejei nagygyűlésen hány ember volt, de azt hiszem, nem mondunk sokat, ha azt mondjuk, hogy kétszázezer biztosan volt. Nem kétséges, hogy az egész országban mindenesetre hat-nyolcszázezer ember összegyűlt. Tessék összevetni a számokat! A Magyar Szocialista Munkáspártnak, mondjuk háromszázezer tagja van az országban, Budapesten pedig ennek megfelelően kevesebb

A gyűléseken a párt szavára háromszor-négyszer-ötször ;anynyi ember jelent meg, mint a párt tagsága. Miféle emberek ezek? Vannak nem kommunista, becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, akik a fő dologban — és szerintem ma ez a népfront tartalma — áz ellenforradalom elítélésében, a népköztársaság védelmében, a szocializmus építésében egyetértenek.

A mi feladatunk és lehet, hogy Apró elvtársnak még külön feladata, mert ezidőszerint ő a Hazafias Népfront passzív elnöke (Derültség), hogy ezt az egészséges áramlatot, amely szerintem a népben már meg is született, a Hazafias Népfront felélesztése érdekében megfelelő, értelmes formába fogjuk és ezáltal is növeljük erejét. Ez a feladatunk.

Itt meg akarom említeni, hogy nagyon igaza van Z. Nagynak, aki azt mondja, hogy a szocializmus felépítése nem páirtkérdés, nemcsak a kommunisták kérdése. Ez magától értetődik. Nem akarok nagyon belebonyolódni páríkérdésefcbe, de azt szeretném mondani: félreértés ne essék, mi, kommunisták mindig tudtuk, hogy maga a párt sem öncél.

A párt nem önmagáért van, a pártnak az a rendeltetése, hogy a munkásosztály tudományos világnézetének vezérfonalával a dolgozó tömegek érdekeiért harcoljon, vezesse tömörítse és szervezze a nép erőit.

Ez a párt létének az értelme. Nem értünk egyet a párt öncélúságával

Felmerültek más kérdések is. Gáspár elvtárs arról beszélt, hogy a munkásokban milyen okokból volt bizonyos elégedetlenség. Például nem tudtak úgy beleszólni az üzemek dolgaiba, ahogyan az az ügy javára is vált volna. Más kérdésekkel, az életszínvonallal és más hasonlókkal kapcsolatban is volt elégedetlenség.

Sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül a tömegek akaratát

Szeretnék itt egy gondolattal foglalkozni: a vezetők és a tömegek viszonyával. Azt hiszem,

a vezetés csak abban az esetben töltheti be hivatását, ha sohasem hagyja figyelmen kívül a tömegek gondolkozását, és akaratát.

Mi szükséges ehhez? Először is ott kell lenni a tömegek között, meg kell kérdezni, mi foglalkoztatja az embereket és válaszolni kell nekik. Enélkül azt sem tudjuk, mit kívánnak a tömegek.

Nem lehet elbújná a tömegek kérdései elől. Mindig vannak kérdések, amelyekre választ vár és valakitől választ kell kapnia. Ha mi nem válaszolunk, akkor az ellenség válaszol, az ő érdekeinek megfelelően. Ezért ott kell lenni a tömegek között. Nem kell megijedni a tömegektől, a kérdéseiktől sem! Ha álláspontunk igazságos, azt mindig nyugodtan megmondhatjuk a tömegeknek.

Ehhez hozzáfűzöm azt is, hogy véleményem szerint a vezetésnek nem az a feladata, hogy a tömegek óhaját és akaratát valósítsa meg. Akármilyen furcsán hangzik, ezt kimondom. Véleményem szerint a vezetés feladata, hogy a tömegek érdekeit valósítsa meg. Miért teszem ezt a különbséget?

A közelmúltban találkoztunk olyan jelenséggel, hogy elég fontos kérdésben bizonyos dolgozó kategóriák saját érdekeik ellen léptek fel. Mi a vezetés feladata ilyen helyzetben? Mechanikusan megvalósítani a nem helves elképzeléseket? Nem ez a vezetés feladata! A vezetés

feladata, hogy a tömegek érdekeit képviselje.

Meg kell ismerni és mindig figyelembe kell venni a tömegek véleményét és óhaját is. Ez rendszerint egybe esik a haladással, de ha nem, a tömegeket ebben az irányban kell nevelni. Ez is a vezetés feladata. Ehhez hozzátartozik többek között, hogy aki igényt tart arra, hogy vezetőnek becsüljék, és nincs minőségi különbség falusi és országos vezető közt, mert a faluban is megtiszteltetés és rang vezetőnek lenni, annak mindig legyen bátorsága megmondani azt, ami a tömegek érdekében áll. Akkor is, ha ezt tapsok kísérik és akkor is, ha ez először nemtetszéssel találkozik! (Helyeslés és taps.)

Véleményem szerint a tömegek tízszer jobban fogják becsülni azokat a vezetőket, s általában azt a vezetést, amelynek még azt is van bátorsága megmondani, ha a tömegeknek nincs igazuk egy bizonyos kérdésben, mint azt, aki a tömegek udvarlásával és demagógiával akar megbecsülést szerezni magának.

A tömegek ugyanis később megértik, hogy a bátor vezető álláspontja helyes volt s ezért becsülik majd, míg a demagóg vezetőket az emberek később nem fogják vezetőnek tekinteni. Lehet pillanatnyi sikert elérni, de a vezetésnek akkor lesz tekintélye, ha mindig válaszol a tömegek kérdésére, mindig a tömegek érdekeinek megfelelően, és nem a pillanatnyi hangulat szerint. Ez a vezetés lesz akkor a legjobb, mert öszszeforr a tömegekkel.

Takarékoskodni kell a felsőfokú jelzőkkel

Az if jósáig kérdéséről: Az, ami a magyar ifjúságban végbement az októberi események menetében, lecke az ifjúság számára is, de még nagyobb lecke a felnőttek számára, még nagyobb, sokkal nagyobb lecke. Szerintem, mit kell levonni tapasztalatként a felnőtteknek? A következőket: a fiatalok mindig hajlamosak idealizálásra, ideálokat keresnek maguknak, néha személyeket is, akiket példaképnek tekintenek. Ez olyan törvénye az életnek, amit megváltoztatni mi nem tudunk. De hogy ezzel visszaélés ne történjék, nagyon fpntos dolog, hogy sohase istenítsünk senkit á fiatalok szemében és ne rajzoljunk ideális képet az élet reális fényeiről. Mert el ne felejtsük, hogy azok a fiatalok, akik inkább érzelmi, mint értelmi alapon voltak hívei a népi demokráciáinak és a szocializmus gondolatának, — ellentmondást látnak. Hogy a szocializmus úgy leírva nagyon szép dolog, de nem beszéltünk soha arról, hogy ez a társadalom még nincs itt, csak most születik, kínok, küzdelmek, bajok, nehézségek közepette, mint ahogy minden új világ születni szokott. Ha mi azt mondottuk a fiataloknak, ez mór a szocializmus, nem is az igazat mondtuk. Ha személyekről beszélünk, akkor is vigyázni kell, mert a fiataloknak rettenetes csapás, amikor ilyen érzelmi csalódás éri őket, és bizony, a fiatalok ilyen helyzetbe kerültek. Ilyen kiábrándulás félén kellett keréáZtü’ menniök, mivel nem értelmi, hanem inkább érzelmi alapon álltak. Ezért megrázkódtatáson mentek keresztül. Ez tanulság a jövőre. A nagy szavakkal és a felsőfokú jelzőkkel mindig takarékoskodni kell. Az az én véleményem, hogy nagyon mértéktartóan kell ezeket alkalmazná. Nézzük meg, mikor mondjuk a legesleget, mert azt számonkérik tőlünk, ha kiderül, hogy még a középfokú, vagy az alsófokú melléknévnek sem felel meg. Ez nagyon fontos tanulság.

Tanuljunk abból, hogy as ifjúságot meg lehet mételyesni

De szerintem kétségbeesésre nincs okunk. Mert emlékszem, a Horthyvilág idején — és ne haragudjanak, ha felvetek egy gondolatat, fontosnak tartom — 1932-ben én már kommunista ifjúmunkás voltam, volt az a bizonyos Eötvös-kollégiumá kommunista per. Akkor az újságok óriási tálalásban írtak erről, ezt megint nem célzásként mondom a katolikus egyház felé, de a Nemzeti Újság és az Uj Nemzedék olyan vezércikket írt erről, hogy majdnem sírva lehetett fakadni. Azt írták, hogy az az Eötvös-kollégiumi per bebizonyította, hogy az uralkodó osztály ifjúsága a munkásosztály mellett van. Mi volt az érdekessége annak a pernek? Kommunista ifjúsági szervezkedést lepleztek le, valami 40 valahány taggal, és volt a letartóztatottak között az ország legjobhmódú földesurainak gyermekei köziül kettő-három, gyárosok gyermeke, a budapesti helyettes rendőrkapitánynak, valamint vitéz unokaöccsének, s az Uj Nemzedék és a Nemzeti Újság joggal írta a kétségbeesés hangján, hogy »a kommunisták elragadták saját ifjúságunkat«.

Én azt hiszem, az, ami 1932-ben történt, természetesen logikus. Az az emberi haladás útja, hogy a feltörekvő dolgozó osztályok az uralkodó osztály gyermekeinek jóra hajló részét megnyerték eszméiknek. Ez a normális. Az a nem normális, aminek a közelmúltban tanúi voltunk, hogy a munkások gyermekei közül a légingadozóbbaikat az ellenforradalom és a fasizmus a maga oldalára tudta állítani.