Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-15 / 62. szám

* ||п ............... SOMOGYORSZAG^i^^ ^ <1ИМ||1__________________________________________ KIK ÉS HOGYAN folytathatnak magánkereskedést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tör­vényerejű rendeleté alapján a belkereskedelmi minisz­ter utasítást adott ki az egyes állami boltok bérbeadási feltételeiről és a magánkiskereskedés gyakorlásáról. A lakosság ellátásának javítása érdekében azokban a szakmákban és azokon a területeken, ahol a magánkez­deményezés az állami és a szövetkezeti kiskereskede­lem hálózatát megfelelően kiegészíti és ahol a Helyi árualapok fokozott feltárását a mezőgazdasági termé­nyek és termékek felvásárlását elősegíti, lehetővé teszi a. tnagánkereskedés gyakorlását. Kereskedői iparigazol­ványt egyéni cég vagy legfeljebb három tagú közke­reseti társaság kaphat, erkölcsileg megbízható szemé­lyek, akik állam, vagy vagyon elleni bűncselekmény miatt büntetve nem voltak. A kereskedés gyakorlásában a kereskedő házastár­sa, le- és felmenő rokona közreműködhet, de kettőnél több alkalmazottat nem szabad tartani. A központi árualapból kaphat ellátást: a vegyeskereskedés, a fűszerkereskedés, a tüzelő­anyagkereskedés, a rövidáru, a cipó- és kárpitos­kellékek, a háztartási cikk, a papír és írószer, a bazáráru, a játékáru, a dohánykereskedés, a kifő­zés, a virágkereskedés, ezenkívül a drogéria, a vendéglő, a könyv- és zeneműkereskedés. A díszhalkereskedésnek, a zöldség- és gyümölcske­reskedésnek, a cukorka, és divatáru, a sportruházat, a gépjárműalkatrész, a háziipari és még számos más ke­reskedésnek központilag nem biztosítanak árualapot. A belkereskedelmi miniszter utasítása külön fog­lalkozni: az egyes állami boltok bérbeadási feltételeivel. Bérbeadni csak azokat a kisforgalmú élelmiszer-, ipar­cikk-boltokat és vendéglátóipari egységeket lehet, ame­lyeket a területi elhelyezkedés, az üzemeltetés idény­­jellege, vagy egyéb adottságok miatt az állami vállalat gazdaságosan nem tud iizemel­­tetni. A bérbeadást megfelelő iparigazolványhoz kötik. Szükséges hozzá legalább hároméves igazolt gyakorlat. A kijelölésnél előnyben részesítik azt, aki az üzlet alkalmazottja volt, vagy az állami kereskedelemnél hosszabb ideje kifo­gástalanul dolgozik. A bérbeadást óvadékhoz is kötik, amely az egy évi bérnek megfelelő összeg lehet. Az óvadék alól azokat, akik legalább három év óta az állami kereskedelemben dolgoztak, mentesíteni lehet. A bérlet legkisebb időtartama három év, a leghosz­­szabb pedig- öt év. A 90 hektós boroshordók árnyékában A szeptemberi napsütés drága nedűt érlel a hegy­oldalakon. Amikor a gazdák pincéjében már lehiggadt a tajtékzó bor, elindul útjára a hegy leve. Nyomát bú­­felejtés, férfi virtuskodás, a jókedv ezernyi változata kíséri. Többnyire vendéglők sokasága lesz az állomása és innen kerül a fogyasztók millióinak asztalára. Köz­ben azonban még állomásozik valahol: egy időre a borforgalmi vállalatok óriási szakszerű pincéiben száll meg, hogy innen tervszerűen és a legmegfelelőbb időben kerüljön a vendéglátók és kiskocsmák rezes pultjaira. Az országban hat ilyen mammut-borközpont irá­nyítja ezt a munkát: Somogy megyét a Mecsekvidéki Borfoxgalmi Vállalat kaposvári telepe, amely 1949-ben létesült és mintegy hatvan darab, átlag 50—60 hekto­literes, szakszerűen kezelt óriáshordóval rendelkezik. De akad köztük 90 hektós is. Volt olyan évnegyed, amikor öt—hatezer hektoliter bort is értékesítettek. A jelenlegi készletük — mint mondják — kielégítő. Rendelkeznek balatonvidéki borral, 20,60-as söntésár­­ral, 12,50 forintos pecsenye fehérrel, 12 forintos színes pecsenyével és fehér asztali borral. A tavalyi évhez viszonyítva azonban mégis kevesebb a bormennyiség. Az idén az történt ugyanis, hogy a földművesszövetke­zetek is szabad kezet nyertek a borfelvásárlásban. Ez a helyzet a normális piaci árakra igen nagy kihatást gyakorolt. A jelenlegi borpiacon olyan árak vannak, amelyek a borforgalmi vállalat számára lehetetlenné teszik a felvásárlást. Számos földművesszövetkezet a normálisnál magasabb áron veszi meg a termelők gyengébb borait, olyan áron, amelyet a borforgalmi vállalat nem adhat meg érte. Többnyire aztán ezeket a gyengébb minőségű felvásárolt borokat «-ügyesen« vegyítik a borforgalmitól átvett jobbminőségű borok­kal és az így készített harmadik minőséget magas áron értékesítik. A visszaélések egész láncolata alakul­hat így ki. Ezzel a dicstelen akcióval szemben a borfor­galmi vállalatok tehetetlennek bizonyulnak, felülről irányított »kötött« felvásárlási árak miatt. A helyzeten úgy lehetne gyökeresen változtatni, ha a szövetkezetek borfelvásárlását korlátoznák, és főként jobban ellenőriznék. De még a jelenlegi hely­zetben is józan piaci áraival irányvonalat ad a borke­reskedelemnek és nagy feladatot tölt be. Látogatásunk alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a Borforgalmi Vállalat pincéjében sokkal jobbak, ízle­­tesebbek a borok, mint a vendéglőben.(’) Érdemes ezen elgondolkodni, különösen azoknak, akiknek feladata lenne a fokozottabb ellenőrzés. Mert bizony furcsa jószág az itókaféle. Igen sok mindent szó nélkül eltűr, kitűnően vegyül más elemekkel, például a vízzel és ritkán árulkodik... Az aratásban megkétszereződik a Borforgalmi Vállalat munkája. Tóth József telepvezető tájékoztatása szerint előreláthatólag borban nem lesz hiány. Milyen fajta borok kerülnek a legközelebbi napok­ban forgalomba? — Szállítmányaink nagyobb mennyiségben pecse­nyeborokból állanak... Abban a reményben búcsúzunk, hogy ezeket a pe­csenyeborokat különösebb »feketeérintés« nélkül, a maguk tisztaságában és zamatéban ízlelhetjük meg majd a forgalomban. Az ember nem lehet szomjas büntetlenül ? avagy: 2 könnyelmű utas és 2 becsületes vasutas kalandja — Aztán vigyázz, édeském, ne­hogy valami baj érjen az úton! Soká érsz még Kaposvárra. — Ugyan, mama! — No... no... egy ilyen csinos nőt könnyen leszólíthatnak a fér­fiak. Én mint pesti, ismerem mát az ilyeneket. Látod ... hajolj kicsh kijjebb az ablakon, nehogy észre­vegyék ... most szállt fel a vonat­ra az a két férfi például... ki tud­ja, nem-e pont azokkal lesz valam, az úton? — No de, mama! — Ej, az ördög nem alszik! Én •mindent megérzek. Semmi jót nem nézek ki belőlük. Nézd csak... az egyik, az a magas, keszegképű, vid­­rabajuszú, hogy súgdos annak a horgasorrú alaknak. Biztosan rólad beszélnek!... A Keleti-pályaudvar »D« vágá­nyán ekkor már türelmetlenül pöfö­gött a mozdony, indulásra várva. A hosszú szerelvényt már megtöltöt­ték a bőröndöket és visító gyerme­keket cipelő utasok. — Te, Miska — fordult a társa felé a horgasorrú — még van öt perc az indulásig, szálljunk le egyet inni, olyan szomjas vagyok. , — Jó, gyerünk — válaszolta a vid­­rabajuszú, akit társa csak Bene­deknek titulált. — Legyen szíves, vigyázzon a csomagunkra — szólt udvariasan a kupéban ülő idegennek Miska — lemegyünk egy kis időre. Itt van a kit aktatáska, meg ez a csomag. — Kérem, tessék csak — bólin­tott az idegen, s újságjába merült. A két barát megindult a söntés felé. Ott azonban csak málnát mértek. Továbbmentek a resti felé. A betonjárdán ebben a pillanat­ban magasba emelkedett a forgal­mista zöld tárcsája, a mozdony ke­rekéi fehér gőzfelhőbe burkoltan megmozd ultak. — Hű... az apja istenit! — kiál­tott Benedek — megy a vonat, oszt még nem is ittunk. К a г с о l a t — Az étkezőkocsiba kellene száll­ni — ordította vissza Miska és fu­tásnak eredt. — Gyere, talán még elérjük. A robogó vonattal fej fej mel­lett futottak, az étkezőkocsi ajtaja felé kapkodva ... Mi is volt az előbb?... — Egy pizsama. Félig használt Egy fogkefe. A fiatalabb vasutas nekitámasz­kodott a kupé ajtajának és úgy ír­ta a leltárt, amit kalauztársa dik­tált neki. A vonat már Sárbogárd felé vágtatott. — Egy darab szappan. Szaglása után ítélve »Elida«. — Igen, egy »Elida« szappan — Egy pakli magyar kártya. A vasutas pici, kék kötött holmit tartott a világosság felé. Habozott a diktálással. — Bébi-holmi — segített a kupé­ban ülő fiatal lány. — Maguk, fér­fiak nem értenek ehhez. — Szegény kisbaba, most mikor fogja meg­kapni a kelengyét? — Kérem — felelt a kalauz és el­borult a homloka. — A két férfi lemaradt a vonatról. Nekünk kö­telességünk, hogy leltárt vegyünk fel. Majd Kaposváron leadjuk a forgalmi irodában. Az ismeretlen két személy ott átveheti. De foly­tassuk, ne tessék zavarni bennün­ket. Egy zacskó ... csont. Lerágott csont. — Ezt talán ne vegyük bele a leltárba. — Bevesszük! Azért is bevesszük. Ez is az utasé volt, az utas keres­heti, hová tűnt el a csontja. Hátha a kutyájának viszi a csontokat. — Jó, írom! Egy kis papírban csontok. — Úgy... Ezzel az aktatáskával végeztünk. Jön a télikabát. Négy zseb — 17 forint 40 fillér. Egy zsebkendő. Az illető elvtárs kissé náthás volt. Egy férfizokni. Hasz­nált állapotban... — Te, Miska, ne menjünk még vissza a kupéba? Még azt hiszik, elvesztünk. — Hej, Benikém, de jó volt ez a vacsora! Fizetünk! — Szabad?... Pardon, egy kis helyet kérek. — Köszönöm. — Még hány kocsi van? — Egy. Mindjárt ott vagyunk. A vonat réten kígyózott át, a talpfák vadul csattogtak. A távíró­­póznák egybefolytak, mint a ke­rítés. — Egy fél pár barna cipőfűző és kész. Pakolj vissza az aktatáská­ba — rendelkezett a mogorva jegy­vizsgáló. A két barát akkor ért oda. Lábuk földbe gyökerezett. — Mi van itt? Ki babrálja a cso­magunkat!? ... — Jé ... hát maguk nem marad­tak le? — Hát miért maradtunk volna? Az étkezőkocsiban voltunk. A pedáns öreg kalauz átvette a helyzet tisztázását. — Kérem! A jelen kocsiszakasz­ban kialakult beszélgetésből azon következtetést vagyok kénytelen le­vonni, miszerint önök ezeknek az aktatáskáknak tulajdonosai. Felszó­lítom ... igazolják magukat. Falusi Mihály ... Kenézi Benedek ... — Jó, köszönöm! Máskor jobban vigyázzanak, illetve ... szóval Társa felé fordult: — Kezeld le a jegyeket és men­jünk. Az ablaknál ülő fiatal lány ma­gában morfondírozott... A mamá­nak igaza volt, amikor azt mondta, ezekkel valami történik még az úton! KI A FELELŐS, amiért 1 millió 500 ezer forintot kidobtunk az ablakon?! Less-e vís Kaposváron ? Ez a város annyit erősödött, iparo­sodott a tíz év alatt, hogy egy napon rá kellett döbbenni, ha nem nézünk sürgősen újabb ivóvízforrások után, katasztrofális lehet a helyzet. így született meg a fácánosi vizműtelep létesítésének gondolata 1953-ban. A Kaposvári Mélyfúró Vállalat az elő­zetes geológiai vizsgálatok után ne­­kigyűrfcőzött a munkának. A későb­biekből az látszott, elsődleges szem­pont a minél több nyereség volt. Mi­nek is nézték volna, meg az egyes közbeeső rétegek! milyenségét; hatol­tak egyre mélyebbre, mígnem egy fúrószakadás miatt bekövetkezett hosszú szünet, majd munka után va­lahonnan a mélyből feltört a víz. A vízadagolás a 2-es számú kút­­nál 350, a 3-as számúnál 220 li­teres volt percenként. Az 1-es számú kutat félig készen, meg­­munkálatlanul magárahagyták. Később a Budapesti Hídépítő Válla­latot jelölte ki a VKG Minisztérium a mély- és magasépítési munkálatok folytatására. És ekkor, ezen a sze­rencsétlen napon kezdődött meg Ka­posvár vízellátásának drámája. A Víz- és Csatornaművek felszabadul­tan lélegzett fel. Hogyne, hiszen egy­­csapásra megoldódik most a vízellá­tási probléma: a három fácánosi kút ellátja majd a város egész északi pe­remrészét. A tett azonban a hídépí­tők részéről sohasem született meg. Titokzatos hallgatásba kezdtek, nem mondták le a munkát — nem, de nem is jöttek, hogy dolgozzanak, az idő telt és a kutak nyelték a száz­ezreket ... A hídépítők mégis győztesen ke­rültek ki a gyalázatos szerepből. Nem tetszett nekik a munka,, nem volt számukra »érdekes«, hát fél év után kijelentették, ők pedig otthon maradnak. És otthon maradtak. A mélyépítés 1953 augusztusa helyett 1954 áprilisában ért — úgy ahogy — a befejezéshez. Hogy ez idő alatt hol volt, nüt csinált a Megyei Tanács VKG Osztálya, amelyhez időközben lekerült Budapestről az építés irányítása, hol maradtak a köt­bérezések, hol a felelősségteljes ellenőrzés — ki a megmondha­tója ... És a tragédia egyre nagyobb súllyal lebegett a város felett, közeledik a nyári szezon — és a víz még keve­sebb lett, mint valaha. Az idő telt és a félkész kutak nyel­ték a százezreket... A Víz- és Csa­tornaművek szirénázott, tucatszám mentek a jelentések, a felszólítások a munka folytatására; míg végre ki­jelölték a Mélyépítő Vállalatot. __ 1955. május 11-én kezdte meg a munkát, de hogyan... de hogyan? Olyan vontatottan, mintha nem is 40 000 ember vízellátásáért dolgozna, hanem a saját sírásásán munkálkod­nék. Végre 1956 júniusában üzembe­helyezték a telepet. A Kaposvári Víz- és Csatornaművek süllyesztett aknakutas megoldást akart bevezet­ni és a Mélyépítő ezekhez is építette a környezetet, dehát jöttek megint az ókosok — így kerültek a búvár­­szivattyúk első prototípusai(!) a ku­tak mélyébe. Fellélegzett a város. Érthető, hi­szen napi 600 köbméterrel több vi­zet kaptak a vezetékek egy-két hé­tig, mert utána kétnaponként jött az üzemzavar és egyik szivattyú a má­sik után múlit ki. Rohantak a »szak­értők« és gyorsan megállapították, hogy a kút homokol, ez pedig a bú­várszivattyú legnagyobb ellensége. Pompás{!), ezt idáig nem tudták. Mit lehet ilyenkor tenni? A Víz- és Csatornaművek végső elkeseredésében naponta vitte a rossz búvárszivattyúkat Buda­pestre, mígnem az ezzel járó költség elérte a 27 000 forintot. A régi okosok persze ilyenkor elbúj­tak. Nem akarták megmagyarázni, miért kellett az életbevágóan fontos vízműteleppel kísérletezni, miért kel­lettek éppen a prototípusok ... ?! Bírja az ország!... Bírta... Bírtuk tartani hosszú időn át az ilyen szak­embereket, bírtuk... de a kutak is, mert erre az időre már a milliót is elnyelte a 300 méteres mélység ször­nyű étvágya. A kánikula egyre te kezódott és másfélhónapi keserves üzemel­tetés után a szivattyúk levezet nyomtak a tartályokba.,. El­tűnt a víz. És vele tűnt el másfélmillió rint, vele tűnt el a hosszú idő, vele tűnt el a remény. A kutak: ugyan később kitisztította a; Mélyfú­ró Vállalat és adnak vizet ma is, de árnyékuk régi önmaguknak. A geo­lógiai szakvélemény szerint nem számíthatnak komolyabb vízhozam­ra A remény a felelőtlen kútfúrási akció után sem veszett el végképp. A Víz- és Csatornaművek nem adta fel a küzdelmet. A napokban begör­dül Budapestről Kaposvárra a tu­dományos »szelvényvizsgáló« kocsi, hogy kutassa, keresse ismét az élte­tő vizet. Ha a vizsgálat eredménnyel jár, azonnal hozzálátnak négy-öt alacsonyfúrású kút létesítéséhez. Re­mélhetőleg a nyárra már enyhítik a vízhiányt. De ezeket nem számítva is biztatóbb lesz a nyári ellátás, mint a tavalyi volt. Mert a Cseri úti telep bekapcsolásával a jelenlegi vízhozam naponkénti 4700 köbméterről 6000 köbméter­ve emelkedik fel. Segítene az ellátáson a Víz- és Csa­tornaművek által a napokban elő­terjesztett közös központi kocsimo­só létesítése. Ugyanis jelenleg Ka­posvárott mintegy 12 vállalat dolgo­zik ivóvízzel. A központosítás létesí­tése lehetővé tenné az ipari víz hasz­nálatát. Ez havonként 8—900 család ivóvízellátását biztosítaná. Remény van arra, hogy a Patyolatnál lévő kutat, amelynek magas- és mélyépí­tése már két év óta húzódik — ha nem jut ez is a lclketlenség dzsun­­geljébe — 250 köbméterrel emelni fogja a napi vízhozamot. A Húsüzemnél egy újítás nyomán megkönnyítik a vízellátást. A Kefe­üzem is önellátó lesz. A többi üzem­nek is hasonló megoldásokra kell tö­rekedni. Ez hát a vízellátási helyzetkép ma. A százmilliós beruházás után tíz­­literenként hozzuk össze a szükséges vízmennyiséget azért, hogy ne tör­ténhessen a nyár folyamán ellátási zavar. Most mindenki a kezét mossa; jön az objektív nehézségek hada< És a felelősnek nyoma veszett... h Pedig azok közül, akiknek az irá­nyításával mindez történt, még ma is számosán ott lebzselnek gazdasági életünk fontos területein. Nincs szükség arra, hogy bonyo­dalmat kavarjunk fel. A dolog túl­ságosan is egyszerű: a cikkben meg­nevezett kivitelező vállalatok egyike sem állt hivatása magaslatán. Egyi­ke sem tartotta szem előtt a szocia­lista gazdasági felelősség nagy sú­lyát, kötelező erejét. Megkerülték a lényeget, taktikáztak akkor, amikor egy város vízellátásáról volt szó. A taktika, a felelőtlen késlekedés, a szakmai dilettantizmus bizony drá­ga pénzbe került. Azoktól, akikre ilyen munkát bízott az állam, szocia­lista becsülettel végrehajtott ered­ményeket várunk. Mi nem akarjuk a milliókat ki­szórni a semmibe. A könnyelmű, felelőtlen játék kinek a malmá­ra hajtja a vizet? A szocialista Magyarországéra aligha! Az idő nem boríthat homályíeplet a tör­téntekre^ Alapos lecke volt és eltörölhetetlen felkiáltójelként kell hogy a jövőben szem előtt álljon. És ha Kaposvár vízellátásának megjavításához kez­denek a jövőben, azt az eddiginél sokkal ésszerűbben, felelősségtelje­sebben, eredményesebben tegyék Mert az eddigi tettekért vádolnak a kidobott százezrek Szegedi Nándor Az MSZMP hírei Pedagógus p önszervezet alakult március 7-én a Szabadság-parki álta­lános iskolában. A régi MDP-tagok •közül 17-én kérték átigazolásukat és alakították meg az iskola MSZMP- szervezetét Eredményes munkát végeztek a kommunisták Kaposváron az Erdő­­gazdasági Szállítási Vállalatnál is. Március 9-én a vállalatnál megala­kult az MSZMP alapszervezet. 12 ré­gi MDP-tag mellett tizenkét új be­lépő kérte felvételét. Csurgón a vasútállomás dolgozói is megalakították az MSZMP alapszer­vezetet. A régi MDP-tagok közül hár­man kérték felvételüket, ugyanakkor tizenhárom új belépő is jelentkezett a párt soraiba.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom