Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-08 / 56. szám
Póatek, 1357. március *. ____________________________________SOMOOYORSZAO 7 Sikere van a kaposvári színháznak Aszó szoros értelmében áhitatos figyelemmel hallgattuk vasárnap este a rádió színházi közvetítését. Nemcsak azok ültek rádiójuk előtt, akik még nem látták, de azok is, akik már resztvettek a kaposvári színház »A szent láng" előadásán. Megyénk kulturális életében esemény volt a rádióközvetítés. Hisz vasárnap este óta nemcsak mi, kaposváriak, a színház törzsközönsége tudjuk, hogy végre Kaposvárott is van színház, de észrevették Pesten is, sőt mi több, országszerte, mert a rádióközvetítést hallgattták Pécsett, Győrött, Debrecenben, kis és nagy városokban. S tetszett. Tetszett például a Szegedi Ruhagyár dolgozóinak. Anynyira tetszett, hogy nem restelltek egy levelezőlapot írni a kaposvári színháznak, s kedveshangú köszönetét mondani a véleményük szerint is remek előadásért. Levelek, táviratok érkeztek a rádióhoz, s persze a kaposvári színházhoz. Elismerik országszerte a mi színházunkat, sikere van a kaposvári színháznak. S végül néhány szót arról, hogy milyen sikere volt Somogy, illetve Kaposvár színházkedvelői között a rádióban közvetített A szent láng előadásnak. Levelek, személyes kérések tanúskodnak arról, hogy mennyire szeretnék, ha ismét műsorra tűznék a darabot. S milyen érdekes ez a kérés. Addig, amíg játszották, többen tudomást sem vettek róla, pedig a plakátok szép számmal hívták fel a kaposváriak figyelmét. De most, hogy a rádió is méltónak tartotta az előadást a közvetítésre, ők i s kedvet kaptak arra, hogy megnézzék, s most kérik: a színház igazgatósága terven felül még néhány napig játssza a darabot. Ügy hallottuk, a kérést teljesíti színházunk vezetősége. BÖNGÉSZŐ Úgy tudom, nincs előírva, hoqy csak a könyvek között (éhet böngészni Gyerünk egy néhány percre az újságoldalok betűi közé, hátha találunk valami érdekeset. Mert ha észre is vettünk minden irodalommal foglalkozó cikkei hírlapjainkban, azért nem árthat egy kicsit jobban szemügyre venni azokat. Újságaink és a szovjet irodalom Az írók hallgatnak, pedig már rég nincsenek fegyverek között (inter arma), Az írók hallgatnak — kimondjuk gondolkozás nélkül, de nem mondunk teljesen igazat. Ugyanis olvastuk lllcs Béla mélyenszántó írását a könyvkiadásunk helyzetéről, olvastuk egymásután Gellert Oszkár cikkeit, amikor Móricz Zsigmondról és Ady Endréről írt, olvastuk Dobozy Imrét, nem Is egyszer, s Urbán Ernő Vidéki jelentéseit. És még lehetne sorolni íróink legutóbb megjelent írásait. Vagy valaki azt merné állítani, hogy nem írók? Ilyen merészségre nem vállalkozhat senki. Tehát '-ogy is vagyunk? Még november végén, december elején Petőfihez, Adynoz, Móra Ferenchez vagy más klasszikus nagysághoz folyamodtunk, ha szépirodalom kellett az újságba. Mint mindenben, itt is megbénult az élet. De ma már más a helyzet. S ha van, aki még mindig hallgat — önmagára dobja a követ. Az előbb említettem Illés Béla cikkéi a könyvkiadásunkról. Sok mindenben nagyon is igaza volt. Kapkodott a kiadói terv, mint Tarzan majma a faághoz s közben elfeledkezett nem egy kötelezettségéről, örülhet mindén olvasó, hogy magyar nyelven találkozhat Hemingway könyveivel lapozgathatja Maughamot, sőt Sinclair Lewist is, szóval kitárult előtte Nyuqaí irodalmának eddig bizony bezárt kapuja. Be milyen áron szolgáltatja ezt az örömet a könyvkiadás? Azon, hogy elzárja Kelet beáramlását? Aki megszerezte az orosz és Szovjet regényeket, aki szívesen vesz kezébe román elbeszéléseket vagy kínai verseket — az ezután sem akar lemondani róluk. És nem is engedhetjük hogy le kelljen mondaniuk... Inkább olvassanak a diákok A vasárnapi újságban olvashattunk arról, hogy a kaposvári Táncsics gimnáziumban nagymennyiségű lőszert találtak. Épp aznap találkoztam K. Sanyival, aki harmadosztályos tanuló. Most nem az 6 észrevételeit akarom elmondani, mert jórészt irodalomról folyt közöttünk a szó. Sanyi ugyanis tanár akar lenni, mégpedig magyar szakos. Persze vele nem lehet általánosítani, meri sokban különbözik az egykorúaktól. Komoly gyerek lévén, lelkiismeretesen készül élethivatására. Mégis ezt a meglepő kijelentést tette: — Úgy várom már, hogy megjelenjenek a Cooper-könyvek. Valamikor egy rongyos példányt kaptam kölcsön, ha Jól emlékszem az Utolsó mohikán volt a címe. Azóta hasztalan vadászok rájuk, nem találni belőlük sehol sem. K. Sanyi jól ismeri a magyar irodalmat, az oroszban sem tévedne el, külön szeretettel tanulmányozza a XIX. század második felének francia regényirodalmát. Egész kis előadást tartott Flaubert Madam Eovary-járól és ez a Sanyi — indiánus könyvekre vágyik. Azt mondtam, hegy vele nem lehet általánosítani. Nem, mert a többi hasonlókorú fiatalember még lobban szeretne olvasni érdekes, kalandos, exotikus regényeket, indiántörténeteket is. Középiskolás fiúk qúnvverseket irkáinak, röplapokat és lőszert raktároznak. Ebben is van romantika. De inkább jobban markolják meq a tankönyvüket és utána a Vernét, Mayt, Kiplinget, Donászyt vaqy Coopert, sokkal töob огогэ lesz abból tanáraiknak, szüleiknek ea önmaguknak egyaránt. Irodalom a kalandos regény is Ne essen senki tévedésbe. Illés Bé'a nem a kalandos regények ellen kel ki, hanem csak a ponyvaizü Tarzanow ‘ t. len. Az előbb felsorolt írók a szénFoodlomban előkelő helyet foglalnak el. Ezzel be is zárhatjuk a mai bönosszéet. Újságokat néztünk át állást (cglaltunk egy vitában, levontuk a tanulságot, hogy mi jobb gyermekelnkriák; ; t esztelen zavarosban halászás vagy elmélyülésre késztető jó olvasmányod, — Tanárok, szülők, hallgassatok rán<1 FEHÉI? KÁLMÁN. TÖBB MINT kilencven évvel ezelőtt — 1886 március 6- -án jelent meg Kaposvárott a -Somogy" című vegyestaxtalmú hetilap első száma, folytatásképpen az 1863. október 1-én megalapított, de a részvét hiánya miatt kéthárom év múlva megbukott Somogynak. A lap felelős szerkesztője Petőfivel és Jókaival Pápán -együtt diákoskodó Roboz István volt. A »szépirodalom, művészet, ipar, kereskedelem, a gazdá•szat köréből" merítő hetilap egyszersmind a Somogy megyei Takarékpénztár, a Kaposvári Segélyegylet és Dalárda hivatalos közlönye is volt, amelynek kiadótulajdonosa is maga a felelős szerkesztő volt. A szerkesztőség irodája a Szénatér 5. szám alatt volt. A lap nyomdai munkáját: Bittermann Ede végezte. (Az 1863-ban megalapított ■Somogy — .amely országosan is az első hazai lapok egyike volt — előállítását a Knezovics-nyomda végeztette a megyeháznak dolgozó rabokkal.) Árusítását: Hagelmann Károly könyvárus. A lap előfizetési ára egy esztendőre 5 torint, egyes szám ára 10 krajcár volt. A lap — a hetipiacokra való tekintettel — kedden jelent meg. (öthasábos hirdetése petitsoronként hét krajcár, •nyílt térben 10 krajcár volt. Nyolc előfizetés gyűjtése esetén a lapot ■tiszteletpéldányként küldte a kiadóhivatal.) Roboz István a Somogy megjelenése előtt 1862 körül több éven át szerkesztette a »Zala-Somogyi Közlönyt«. A szerkesztőségből való kiválás után a lap előfizetőinek száma igen megcsappant. (Roboz kiválása után Y.ajdics József könyvkötő szerkesztette tovább nagy dillettantizmussal a lapot, aki mint ■gyermek —■ Roboz szerint — most tanulja irkán a helyesírást. Ebből a hernyóból kifejlett pille lett a Somogy. Irodalomtörténeti érdekesség miatt emlékezzünk meg hazánk -egyik legöregebb szerkesztőjének 106 évvel ezelőtt: 1849. március 2-án írt Kossuth imájának a fordulójáról is. Idézzük -erről magát Roboz Istvánt: »1849. ■február 26—27-én volt a kápolnai csata, a szétszórt magyar hadoszlopok élén Görgey, Dembinszky, Klapka, az osztrák hadsereg Schlick és Windischgraetz herceg vezénylete alatt. A csata elveszett. Midőn március 2-án este a Kossuth Hírlapban olvastuk a csata leírását, vacsora után házigazdánk felkísért emeleti szobámba, (Roboz Csapody Pál ádándi földbirtokos vendége volt) Kazay Miklós barátommal ■s itt asztalhoz ülve, írtam meg az imát az éjféli órában. Másnap reggelinél engédelmet kértem, hogy felolvassam. Midőn bévégeztem, a kiválóságok átöleltek és báró Kemény Zsigmond kért, hogy másolatát ő vihesse le Pestre, míg az eredetit én nyomattam ki Knezovics nyomdájában, Kaposvárott. Már néhány nap múlva a honvédelmi miniszter száz és százezer példányban meeküldette az összes táborokba. Rövid idő múlva Európa minden nyelvére le lett fordítva s nálam többi közt egy amerikai nyomás is van gyönyörű képpel. Gróf Kreith Béla megfestette nagy képben az ereklye múzeum számára, amelynek másolatai egymást érték. A sok nyomás és utánzás miatt nagyon sole változáson ment át az ima eredeti szövege, s arra volt szükség, hogy az eredeti szöveget, amely Roboz István tulajdonában volt, maga a szerző átadja 92 éves •korában Kusskó Istvánnak, az Országos Történelmi Ereklye Múzeum alelnökének. A lap alapításának célját így foglalta egybe a szerkesztő: »Olyan lapot adni Dunántúlnak, amely helyi viszonyaink közepette érdekeincézel síi sűfiicnji/i újság nugjele/t és ének én/őrda Iújáia kért híven küzd, s csak az ezek képviselése mellett fentmaradt tért nyújtja a hazai események visszatükrözésére." A lap további célját a jó, a polgári egyen jogok, a felekezeti türelem, a hazaszeretet, a közszellem, a korszellem ápolása, az irodalom, művészet, nevelés, »gazdászat«, s szabadság és függetlenség szolgálatában látta. A lap munkatársai: Atala, Areopág, Balázs Sándor, Bukógáti, Csepeli Sándor, Dömény József, Kazár Emil, Komóczy József, Kozma Sándor, Kugyersy Ede, Pap Gábor, Somssich Pál, Tamásffy Gyula, dr Tersánszky József, Timon, Tubuly Viktor, Zichy Antal, Jánosi Gusztáv, Vadnay Károly, Weisz I. és Vörös Lajos voltak. A vidéki eseményeket »élénlktollú« levelezők közvetítették. A lap nagy formátumú volt, mérete: 50x35 cm. Az első szám vezércikke bátran állást foglalt a demokrácia mellett (Bukógáti tdlábólVMegállapította, hogy igazi értelemben vett középosztály nem alakult ki hazánkban, mivel az igazi középosztályi állapotot nem a puszta véletlen, vagy születés determinálja, hanem a munka, a tehetség, az értelmiségi állapot kell hogy jelentse. Az első szám tárcarovata Tamásffy Gyula balladáját és Zichy Gyula pesti politikai levelét tartalmazta. RDEKES LESZ részleteseb* J ben megismerkedni az első példány belső szerkesztőségi cikkével, amely a székváros utolsó évtizedben elért eredményeivel foglalkozott. A cikk címe: Mennyit haladt Somogy megye székvárosa az utolsó évtized alatt? A haladás egyik fokmérőjét a posta fejlődésében látja. Már rég a múlté a Zalából Somogyba hordott posta emléke. Elfeledte már rég a megyeszékhely a kaposvári »gyalogpostát", amely Öreglakból hozta a leveleket. A balatoni vasút felépítésével Bogláron keresztül már egyhúszonnégy óra alatt megkapja a megyeszékhely a fővárosi lapokat. A »távsürgöny« összeköttetés is kialakult Kanizsával s rajta keresztül az egész világgal. Kaposváron rendre épülnek az emeletes és földszintes csinos házak, — bár méregdrága lakbérért jut az ember bennök lakáshoz. Megépült a »tudomány palotája«, a gimnázium. (A Kossuth téri volt pénzügyigazgatóság, ma Élelmiszeripari Technikum), . amelyre büszke lehet a város. Ez. a palota is azt hirdette, hogy »a XIX. század hatodik évtizedében minél nehezebb volt kézen a lánc, annál magasabbra emelkedett a szellem«. Gazdagnak mondható a Hagelman Károly kezei között lévő könyvkereskedés is. Megépült a Megyei Takarékpénztár, megalakult a Kaposvári Segélyegylet. A korábban megnyílt »alapítványi kórház«-ban már 7—800 beteg ápolására alkalmas 80 ágy áll a betegek rendelkezésére. Elkészült a »hat kőre épített gőzmalom« is, amelynek a lisztje messze földön Hangszerek mestere Szűk, sötét kis műhely. Az apró, pókhálós ablakon beszűrődő fény oly sejtelmes megvilágítást kölcsönöz, hogy az ember szinte áhítattal lépi át a küszöböt. A sok látnivaló évtizedek munkájáról regél, s mindenben él a mester kezemunkája, mindenből sugárzik szívének melegsége. Az ablak mellett egyszerű, kopott gyalupad áll. Felette, alatta, a falakon mindenütt polcok, tele apró szerszámókkal; miniatűr fúrók, fűrészek, faragókések, drótok, húrok, kész alkotórészek és ki tudja hányféle apróság. Egyszerű, kopott kis műhely ez. Az idegen számára semmitmondó, a kíváncsiskodónak varázslatos, titkokat rejtő. A mesternek szentély... Egy hosszúr küzdelmes élet, az emberi vágy és alkotniakarás beteljesülésének szimbóluma... Magas, őszhajú ember hajlik a gyalupad fölé. Tétova mozdulattal húz elő egy fiókot, s a porlepte papírdobozból emlékeit kutatgatja... ... Valamikor régen utasok jöttek a fővárosból. Akkor volt ez, amikor még divatos volt a cimbalom, s a tehetősebb zenekedvelő urak keresték az ejajta hangszereket. Ki tudja honnét bukkantak a nagyatádi kamaszgyerek nyomára. De hallották, hogy ott egy Jancsi nevű gyerek valamiféle hangszereket, fabrikál. Csak úgy magától, jókedvéből meg szórakozásból. Megkeresték hát, s ahogy beléptek a szobába, szinte rácsaptak. a jóhangú, szépfaragású hangszerre. Jancsi éppen akkor fejezte be az első magacsinálta cimbalmot, s büszkén mutatta az idegeneknek. Azok meg is vették nyomban, s a gyerek .fájó szívvel búcsúzott első alkotásától. Így kezdődött. Akkor még 1902-t írtak. Ujjai között szakadozott, sárguló levelek zizegnek, melyeket ereklyeként őriz a gyalupad fiókjában. Appel Ignác uram levelei, meg a későbbi rendelések, bizonyítványok ezek. Hányszor és hányszor emlékezik az ősz mester Appel Ignácz uramra, a tanítómesterre, akitől Pesten tanulta a hangszerépítés, javítás titkait. Ó tanította, ő indította el az élet útjára, az ügyeskezű, szorgalmas gyereket. Ö segítette felismerni a tehetetlen szárazfában az értéket, a muzsikát, a lelket. S tőle tanulta meg gondolatait, érzéseit, vágyait belefaragni a szívet-lelkct gyönyörködtető hangszerek fájába. Mi minden történt azóta! Az Amerikába ízüldóit két cimbalom után zongorák, pianir.ók következtek. S az élet ezermesterré csiszolta 'a muzsika szolgálóját. Sok évtized telt el munkában, tanulásban. A Jancsi gyerekből azóta Papp bácsi lett, cl fiatalemberből őszhajú mester, s a múlt eltűnt, mint az égről a szivárvány, csak kedves emlékei , élnek tanúskodott a gyalupad fiókjában.. Karcsúnyakú plasz hegedűt emel le a polcról. Nézi, csodálja vizsgálódó szemmel, hosszan, türelmesen. Elmerül gondolataiban, s úgy tűnik, mintha beszélgetnének. Javítani akarja, de előbb közelébe férkőzik. A hegedű mesél. Születéséről, alkotójáról, s a művészekről emlékezik, akik gok forró sikert arathattak csodálatos hangjával. Megismerkednek: A mester szemüvegén keresztül vizsgálja a fa erővonalait, megsimogatja a szépvonalú csigát, a sziámi rózsafából készült kulcsokat. Mint a sebész, oly aprólékosan kutat, vizsgálja »betegé't«, mielőtt a gyógyító kés elevenbe vágna. Mert él ez a fa, érez és vádol. Vádolná a gyilkost, ki durva kézzel érintené, s nem kímélné gyönyörű művű testét. Érteni kell a hangszerek nyelvén, hogy viszszaadhassa az életnek, hogy összeszőhesse az élő fa szétroncsolt szálait. .. Ilyenkor nem lát, nem hall a mester, s szólni sem lehet hozzá. Csak külön vonul hangszerével, mely most az övé, tőle várja gyógyulását, s e csendes kis zárkában ápolgatja testét, távol az élettől, a világ zajától. És mily boldogság, ha ismét megpendiilnek a hegedű húrjai, ha ép testéből szárnyaló dallamok törnek elő, s felüdítően '/járják bs a világot, az emberek szíszívét! Az első cimbalomtól hosszú volt az út idáig. Hány és hány hangszer, zongora, hegedű, cselló, fúvós- és ütőhangszer tudná dicsérni a mester kezemunkáját! Hány kétségbeesett ember futott izgatottan a Fő utcai műhelybe, s vitte hangszerét, hogy Papp bácsi visszaadja az életnek. Hányszor hívták házakhoz, hogy ismét tiszta, csengő, hangján zengjen a zongora, s billentyűi, kalapácsai, ezek az apró, ördöngős kis jószágok engedelmeskedjenek a muzsikáló ember finom ujjainak... A mester nem fáradt el. Ősz feje fölött hetven év száguldott el szinte észrevétlenül, de szíve fiatal még. Ma is a munkának él, s oly szeretettel, segítenivágyó izgalommal veszi kezébe a hangszereket, mint mikor az első cimbalmot készítette. Öreg napjaiban eggyé olvad az ünnep a hétköznappal. Nem keres szórako-zást, nem bolyong az utcák kirakatai előtt. Mert oly jó az ő »birodalmában«! Csak itt érzi■ jól magát, ide húzza a szíve, s a régmúltról regélő műhelyt nem cserélné semmivel. Itt van akkor is, ha nincs hangszer, mely gyógyító kezére vár. Ilyenkor finom szerszámokat, gépieket konstruál, vagy elmerül a zene, az évszázados hangszerek ismeretének csodálatos világában. .. Emléket állítunk Papp János bácsinak, a hangszerek egyszerű, öreg mesterének. Az igazi hála és köszönet a keze nyomán felcsendülő dallamokból sugárzik, de mi is hadd szorítsunk kezet, hadd köszönjük meg hat évtized áldozatos munkáját. Mert nincs szebb, nincs nemesebb dolog, mint hangszereket formálni, gyógyítani a mesterek, az eljövendő művészek keze alá... JÁVORI BÉLA híres. Van a városnak két »leányneveldéje«, amelyben kötést, hímzést, varrást, írást, vallástant, németet, franciát, zongörát, éneket, táncot tanítanak. A korábban megalapított Casino fejlődésben van, s igen figyelemre méltó épületeknek tartja a cikk a zsidók új templomát és iskoláját. A me?vei levéltár és könyvtár már régóta dolgozik szép eredménnyel. A városban éz évben alakult meg az első dalárda. (Kórusok figyelem: az első kaposvári dalárda megalapításának szintén kilencven éves fordulóját ünnepelhetjük ebben az esztendőben!) Tornaegylet felállításán fáradozik még ugyanezen évben a városi tanács. A város egyetlen parkjának, a Sétatérnek a bekerítésén fáradozik a véres, hogy ne legyen többé piac jellege. (Meg kell tisztítani a sétateret, a kerítések sokféle nyílásain átjáró oly madaraiktól, melyek kirinolint hordanak és esténként enyves vessző nélkül is foghatók.) A város színházszeretetének is nemes tradíciói vannak. Színházkedvelését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a város még arra is képes volt, hogy a Székesfehérvárott eladósodott Bányai társulatot kiváltsa az adósságából és Kaposvárra hozassa. A társulat munkája iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy férőhely1 hiányában sokszor haza kellett Küldeni a színházlátogatókat. Bényajék után még ugyanezen év júliusában »koszorús színműírónk«, Szigligeti Ede társulata kereste fel városunkat. A társulatnak nem kisebb tagjai voltak, mint Prielle Kornélia és Szerdahelyi Kálmán. A lap első számában Veszprémből és Pécsről is olvashatunk eléggé lehangoló gazdasági és politikai tudósításokat. Veszprém sír a sokféle pártpolitizálás miátt, Pécs fájlalja a sűrű árveréseket és betöréseket. Az irodalom-rovat könyvekről és folyóiratokról ad rövid recenziót. A társasági rovat pedig a fényes megyebálról. A változatos rovatban olvashatunk dr. Siklósy Gyula, somogyi származású s Bécsben tanuló kiváló szemészről, alti egy nagybajomi 14 évles kislányon a »homlokról lehámlott bőr átplántálása. által új szemhéjat csinált«, s egy kaposvári mérnöknek pedig mesterséges »látát« készített. A Z ELSŐ SZAMOT nagyméretű hivatalos és magánhirdetések tarkasági zárta be. Mindegyikről egyet-egjvet emlékeztetőnek. A városi tanács jegyzőállásra hirdetett pályázatot. (Fizetése: évi 365 Ft, szabad lakás belsőséggel, kerttel, két hold kaszálóval, 3 hold szántóval, legeltetési joggal. A pályázónak németül kell tudni.) A magánhirdetésekből már csak humora miatt is kiemelhető a Kohn-féle Seidlitz csodaporról szóló nagyméretű hirdetés, amely a következő betegségekre biztos gyógyír: »rögzött szorulás, emészthetetlenség, gyomorhév, görcsök, vese és ideges bajok, hystéria, búkór és huzamos hányás.« Amikor az első sorjmgyi újság több mint kilencven ^ves fordulójára emlékezünk, a lap első számának egyetlen mjegállapítását húzzuk alá nyomatékkjal: »A város lelkesedik a szépért és nemesért. Dunántúlnak — egyetlen hasonló népessésű városa sem áldoz annyit a kultúrára, mint Kaposvár«. A kultúra ilyen cmzetleh szolgálata valóban óriási áldozat volt a 90 év előtti rendkívüli nehéz politikai és gazdasági viszonyok közepette, (pénztelenség, rossz termések, elemi csapások, árverések, stb.). A KÉSEI EMLÉKEZŐ 90 évTM vei később keserű szájízzel teszi fel a kérdést, hol vesztett utat Kaposvár fejlődésében? Hol tévesztettük el és miért rekedtünk meg a fejlődésben? Kanyar József
