Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-08 / 32. szám

.’éntek, 1957. február 8. ___S0M06T0BSZAG,.____________________ 3 Gondolatok a Lengyeltóti Gépállomás pártnapja után Kedden délután négy óra. . Esti félhomály vonta be a falut. Elcsen­desedett a szorgos munka ritmusa a Lengyeltóti Gépállomáson. A dol­gozók azonban most nem készülőd­nek haza, valamennyien az egyik gépműhelyben gyülekeznek. A helyi­ségben kellemes meleget áraszt szét a duruzsoló dobkályha, s a padso­rokban ülő vattaruhás, olajosképű emberek hangulata kedélyes. De azok is elfelejtik a hideget, akik a küszöbön kívül rekedtek. Mindany­­nyiuknak azon járt a gondolata, s arról beszélgettek: miről is lesz szó ezen a pártnapon? Fűtötte a kíváncsiság az embere­ket, a 25 kommunistát és a párton­­kívülieket egyaránt. Mert mindig szívesen hallgatták a párt szavát, de most, amikor számos kérdésben még nem látják a meztelen valót, az igaz­ságot, még inkább érdekli őket a párt, a munkásosztály véleménye. Igaz ugyan, hogy a sajtó és a rádió naponként ad felvilágosítást, a jószándékú, becsületes emberek ma­gukévá is teszik azt, de még akad­nak, akik félre viszik az éneket... Ezért Nemes János elvtárs, az MSZMP fonyódi járási intézőbizott­ságának tagja nem egy összefolyó, sablonos előadást mondott el, hanem sorra vette azokat a legfonto­sabb kérdéseket, amelyek ma leginkább izgatják az embereket. S igyekezett ezekről elvi mégha tározások és gyakorlati tények felsorakoztatásával kibontani a valóságot, s a párt és a kormány ezekkel kapcsolatos álláspontját. így például arra, hogy az októberi véres forrongás ellenforradalom volt, számos példát hozott fel. A fonyódi Járásban is a kommunisták, a part, a munkásosztály élcsapata ellen folyt a harc, s a harc élén a letűnt társadalom hívei, a horthysta pribé­kek, volt csendőrök, földbirtokosok és egyéb deklasszált elemek álltak. Ezek igyekeztek a becsületes embe­reket kiszorítani minden vezető posztról, s ők kaparintották maguk­hoz a vezetést. Ezek a tények is mind amellett szólnak, hogy igenis a dolgozó nép hatalma ellen, a bur­zsoázia hatalmáért, a régi zsarnoki rendszer visszaállításáért folyt a harc. S hogy ebbeli szándékuk meg­valósítása csütörtököt mondott, ezt elsősorban a szoviet fegyveres erők­nek, a szovjet katonáknak köszön­hetjük. Ezért nem érthetünk egyet azokkal, akik még ma is mint ellenséget bélyegzik meg az itt-tartózkodó szovjet katonákat. Mert igenis szükség volt az 6 segít­ségükre. hogy a proletárhatalmat raegvédjük, s ezt a segítséget soha nem kaptuk volna meg egyetlen ka­pitalista államtól sem. N»m. mert még olyan nem volt a történelem­ben, s aligha is lesz, hogy imperia­lista hadsereg megvédte volna vagy megvédené a proletariátus diktatú­ráját. Nemes elvtárs még több oldal­ról is magyarázta az ellenforradal­mi eseményeket, s arról is beszelt, hogy nem bélyegezzük ellenforradal­márnak az olyan embereket, akik tudatukon kívül sodródtak az ellenforradalomba, de nőm maradhat büntetlenül az, aki tu­datosan, a nép ellen fordította a fegyvert, s aki még ma is lázit a népi hatalom ellen. Vannak — folytatta az előadó — akik arról susognak, hogy március­ban újra kezdik azt, ami októberben történt, de ma már nyugodtak va­gyunk afelől, hogy ezután még in­kább nem sikerül a tervük. Minden­esetre fontos az éberség, s itt első­sorban a kommunisták éberségére, s aktív munkájára van szükség, de kéri a párt és a kormány minden becsületes dolgozó segítségét. Ezután több szó esett még a ter­melőszövetkezetek, s az egyéni pa­rasztság helyzetéről, valamint a gép­állomások feladatairól. De elhang­zott még számos, a gépállomáson jelenleg legfontosabb problémákkal kapcsolatos megjegyzés is, és kérte Nemes elvtárs, hogy a dolgozók itt mondják el most véleményüket, s tegyék fel a kérdéseiket. Az előadás igen alaposan rávi­lágított a dolgokra, azonban ez nem tette indokolttá azt a nagy hallgatást, amely itt uralkodott. Hisz napközben, ahogy beszélgettünk a gépállomás dolgozóival, igen sok érdekes dolgot mondtak el, amelye­ket helyesebb lett volna itt, a nagy plénum előtt is nyíltan, bátran el­mondani. Mint már említettem, szép számmal vannak itt kommunisták, az MSZMP-szervezet tagjai, akiknek elsősorban kellett volna hallatni hangjukat. Elmondhatták volna pél­dául azt is, hogy a kommunisták tábora újabb katonákkal gyarapo­dott és gyarapszik most is, s hogy akarják ezek a közös ügyet segíte­ni a gépállomáson. Vagy azt, hogy még nem régen, az egyik munkás­tanácsülésen Pucskó Lajos kijelen­tette az elnöklő Kruppa! Gyula párttitkárnak, hogy 6 nem elvtárs, és semmi helyük a kommunistáknak a munkástanácsban. Itt lehetett vol­na arról is vitatkozni, hogy Pucskó tudatosan támadja-e a pártot s a kommunistákat, vagy csupán félre­vezetett ember. Mert azt valameny­­nyien tudják róla, hogy az MDP- nek tagja volt és igen nagy buzga­lommal vállalta a pártszervezetben annak idején a dekorációs munká­kat. De tudják róla azt is, hogy az októberi zűrzavar első és aktív szervezője lett, s 6 biztatta a sztrájk­ra a gépállomás dolgozóit és az úgy­nevezett nemzeti tanács elnöke volt I a községben. Vajon lehet-e ilyen Ne tűrjük meg az ellenforradalom próbálkozásait iskoláinkban Megkezdődött az iskolákban -* a tanítás. Az első napok tapasztala­tai fokozott éberségre intenek bennünket. A tapasztalatok arra figyel­meztetnek, hogy az ellenforradalom, amely a nyílt porondon vereséget szenvedett, most az iskolákban támad. Az iskolákban támad, hogy megbontsa ott a nyugalmat, zavart keltsen, szembeállítson egymással sok ezer tanulót és a tanulókat pedig a pedagógusokkal. Ami az iskolákban az elmúlt napokban történt, és még sok helyen most is történik, az egyszerűen Sélektiprás; 7—8 éves gyermekeket az­zal zaklatni, gyötörni, hogy miért nem vesznek részt a vallásoktatás­ban — s kényszeríteni erre — nem nevezhető másnak. Felakasztottak, megvertek, csúfoltak gyermekeket csak azért, mert nem akartak és nem akarnak a vallásoktatásban részt venni. Ilyenről a városban még nem hallottunk. De arról igenis értesültünk, hogy a megyében több Melyen a vallásoktatás ideje alatt azokat a tanulókat, akik nem akar­tak azon részt venni, kiállították a hideg folyosóra, vagy tanulótársaik csúfolták. Tiszteletben tartjuk és minden ember legszemélyesebb magán­ügyének tekintjük a vallás kérdésében való állásfoglalását. Éppen ezért helyeseljük a kormány nyilatkozatát is, amely »-az iskolákban teljes mértékben biztosítja a fakultatív hitoktatást, vagyis a vallás­­oktatásban való részvétel vágj' résznemvétel szabadságát«. S ezért helyeseljük a kormány intézkedését, amely, hogy megszüntesse az is­kolákban a zavart, hogy megakadályozza az ellenforradalom e téren való támadásait, visszaállította a vallásoktatásban a szeptember 1-t helyzetet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hagy azok a tanulók vesznek részt a vallásoktatásban, akik az elmúlt év nyarán jelentkeztek. A harc azonban tovább folyik. Az ellenforradalom az összes aljas eszközeit latba vetve folytatja munkáját, hogy megmérgezze, megfer­tőzze sok ezer gyermek lelkét, életét. Pedagegusainkhqp, tanulóinkhoz szólunk. Ne tűrjük, hogy az isko­­ikban lábbal tiporják a lelkiismereti szabadságot. Azokhoz szólunk, kik az ellenforradalom idején is bátran hallatták szavukat, óvták á anulőkat, figyelmeztették arra, hogy mire akarja az ifjúságot az el­­enforradalom felhasználni, álhazafias jelszavak segítségével. Olyan légkört akarunk az iskolákban, amely minden tanulónak egyformán biztosítja lelkiismereti szabadságát. Ezért fordulunk a Mű­velődésügyi Minisztériumhoz is, hogy foglaljon határozottabban állást ebben a kérdésben és segítse elő az iskolákban a rend és a nyugalom helyreállítását. Tanulás, rend, nyugalom. Erre van most szükség az iskolákban. De hogy az iskolákban a tanulás rendben és nyugodtan folyhasson az szükséges, liogv nedagó~.,«.>& -«■ tanulók egységesen lépjenek fel azok­kal szemben, akik a vallásoktatást felhasználva, zavart és bizonytalan­ságot akarnak kelteni iskoláinkban. gyorsan elvet változtatni, új meg­győződésre jutni, amint Pucskó tet­te? Nem. S nyílván az ellenforrada­lom idején izgatta a fantáziáját: hátha sikerül visszaszereznie a gép­állomásról azt a cséplőgépet, amely valamikor egyéni tulajdona volt. Nos, hogy ő most sem hive a rend­szernek, s nem szimpatizál a kom­munistákkal, erről többször tett ta­núbizonyságot. Mindezek ellenére még ma is a gépállomás raktárosa, őrá van bízva egy szocialista szek­tor vagyonának tetemes része. Viselt dolgai után vajon bizalmat érdemel­­e a dolgozóktól? Vagy ott van a fő­könyvelő, Mátis László is, aki »levi­­tézlett« elemeknek csúfolja a néphez hű kommunista dolgozókat. Erről is érdemes lett volna szólni. Mi jogon teszi ezt ő, akit az az állam fizet, amelyben a vezető a kommunis­ták pártja, a marxizmus—leniniz­­mus alapján álló párt. Nagyon időszerű és alkalmas lett volna beszélni többieknek is, amiről Kangyalka igazgató elvtárs beszélt, hogy a gépállomás önállóságával nő a gépállomás dolgozóinak, munkás­­tanácsának, szakszervezeti bizottsá­gának, s pártszervezetének a felelős­sége üzemük munkája iránt. Egy szó mint száz, sokkalta jobban kellett volna él­­niök a pártnap részvevőinek a szólás jogával, Vajon, hogy képzelik a szocialista demokratizmus megvalósulását, amelyért oly sokat áhítoztak és har­coltak is a műit évben? Úgy, hogy hallgatnak? Nyilván nem. De akkor, ha tényleg előre akarnak jutni, a maguk és az ország javát akarják, többet kell vitatkozniuk és több helyes kezdeményezést kell javasol­niuk a Lengyeltóti Gépállomás kom­munistáinak és pártonkívüli dolgo­zóinak is. SZŰCS FERENC Mit olvassunk? »Élet és Tudomány« Tudományos Kalendárium 2.957. (Bibliotheca ki­adó). Kb. 440 oldal, fűzve 12 forint. mmmim Megjelent az „Élet és Tudttnány" l<a!en<-'á:-iur.ia A kalendárium akadémikusok, Kossuth-díjasok, egyetemi tanárok, a tudományok legkiválóbb népsze­rűsítőinek írásait tartalmazza, a nagysikerű tavalyinál szebb, gazda­gabb kivitelben. A könyv naptárral kezdődik, ahol megtalálhatók a leg­fontosabb növényvédelmi tudniva­lók, a csillagászati és bolygó járási adatok. A továbbiakban a kalendá­rium cikkeit hónapok szerint cso­portosították. A csoportok témakö­rét a hónap jellege szabja meg, a cikkek a hónap évfordulóihoz, idő­szerű mezőgazdasági munkáihoz, éghajlati jelenségeihez kapcsolód­nak. Ezután általános érdeklődésű anyag következik (földrajzi vonat­kozású, háztartásról szóló stb. cik­kek). A kötetet rendkívül gazda« képanyag, híranyag és a leggyako­ribb idegen szavak szótára egészí­ti ki. Petrolay Margit: A sárkányok lo­vagja. — Móra Ferenc (Ifjúsági) Kiadó. — Kb. 148 oldal, fűzve 5 Ft. Kép Petrolay Margit A sárkányok lovagja című ifjúsági regényéből Regény Mikszáth Kálmán ifjúkorá­ról. JÁTÉK ÉS ÉLMÉNY A délben még jeget olvasztó fény sietve tűnt el a látó­határ szélén. Az ereszek jégcsap­jai megmerevedtek, mintha az al­kony! fagy »vigyázz!« vezényelt volna. A síkossá vált úton csúsz­kálva siettem a színház felé. — Szépasszonyhoz? — állított meg egy ismerősöm. — Nem. Színházba. — Olyan ünnepélyes vagy feke­tében. A Szent láng megy. Láttad már? — próbáltam kevés szóval sokat mondani. — Nem. De nemi is fogom! Csu­pa duma az egész! — Az a duma a világirodalom legcsiszoltabb prózája. —- Az üveg legyen csiszolt, ne a színház! — Hát milyen legyen a színház? — kérdeztem most már kíván­csian. — Hát... a színház... a szín­ház, az legyen:.. — akadozott olyan »tudtam, de elfelejtettem« módon — az legyen élmény! — vágta ki és megkönnyebbülten né­zett rám. — Ember! Hát ha valami él­mény, akkor a Szent láng biztosan az. Figyelj ide ... De a templom toronyórája köz­ben ütötte a felet, a hatot. — Elkésem, ne haragudj — mondtam sietve. — Majd meg­írom — kiáltottam vissza. Most itt az írás. A színház élmény, álítottad. Nagyjában igazad is van. de ... Láttam én már olyan bolond dara­bokat is, melyek szórakoztattak, mulattattak, csak éppen az él­ménnyel maradtak adósak. Ezért nem ártana egy jelző meghatáro­zásodhoz. A jó színház: élmény. Tegyük még hozzá: a jó színház függetlenül a naptártól ünnep is. Az előlegezett bizalom alapján ezért vesznek olyan sokan ünnepi ruhát. Tehát a jó színház: ünnep és élmény. Szinte hallom ellenvetésedet: nem túl nagy szavak? Nem! Bár kiskorúbb« szavakkal is meghatá­rozhatod, pl.: játék... Maugham meghatározása szerint a színház: játék, éspedig tenisz­játék. Hol a felröpített szó a fehér labda, melyet azonban hiába ado­gat a még oly kiváló színész, ha azt a nézőtérről nem kapja vissza. A játék megáll, öncélúvá válik. Megszűnik a varázs. Az a varázs, mely már a dyonisosi ünnepeken jelen volt, ahol az Élménnyel és Játékkal egyesült. Az én esti élményem ott kezdő­dött, mikor a függöny felment és csattant a taps. A díszletnek szólt. Angol volt, hibátlan volt. Szép volt. Mert az élmény azt is jelenti, hogy találkoztam a széppel. Egy szép virág, csengő gyermekkacaj, egy szimfónia mind szépség, mind élmény, de más és más hőfokon. Mikor az I. felvonás nagy jele­netében Maurice-ból kitört a le­fojtott szenvedély — vulkán tört ki. A belülről fűtött szavak lávája úgy hömpölygött a megdermedt né­zőtér felé, hogy az ember önkény­telenül is a Végzetre gondolt. Mert van-e nagyobb tragédia egy férfi számára, aki szeret, aki szinte el­ég a vágyban imádott asszonya után, mint ha nyomorék? Aki volt már hosszú ideig ágyhoz szögezett beteg, az ismeri azt a kínzó ér­zést, hogy nem tud felkelni. Hát aki még azt is tudja, hogy többé soha sem kelhet fel. És ez az em­ber — szeret! Minden erejével ka­paszkodik az életbe. Csoda, ha ki­tör? »Stella, én ezt nem bírom!« Könnyei égő könnyek. Sírása fo­lyékony tűz. Ebben a mindent fel­perzselő férfi-zokogásban akkora láng van, mely nemcsak bevilágít­ja a következő két felvonást, ha­nem pernyévé égeti a bűnt, mely megszabadítja emberfeletti kínjai­tól. Itt lendül fel az előadás a tiszta élmény magasságába. A játék passzív nézőből aktív részvevőt va­rázsol. Most már Te is, az egész nézőtér játszik. A színház, a játék, az élmény játszik veled. Köt és old. Lenyűgöz, fogvatart. Majd az érzés mélységének köny­­nyű szédületét, melyet a soha visz­­sza nem térő pillanat ad, felvált­ja az értelem kötetlen kutató mun­kája. Ilyenkor jön rá az ember, hogy. egy semmitmondó mondat: »Nagyságos asszony kérem, vár­junk az ebéddel?« —j a dráma csú­csán nem csökkenti, jhanem fokoz­za a feszültséget. Az ilyen hely­zeti energiából élő mondat nem­csak a darabírás művészetének próbaköve, hanem igazolása annak is, hogy »nincs kis szerep, csak rossz színész«. Majd figyeld meg a darab rit­musát. A szinte eszköztelen rende­zés keze alatt úgy él a dráma, mint az egészséges test: zajtalanul. Nin­csenek hatásvadászó rendezői trük­kök, csak a szívek dobogását lehet érezni. A belső ritmust, mely a szépség egyik alkateleme. Mindenesetre nem ártana egy kis játékbeli tompítás. A hatás megmaradna, míg a szereplők an­­golabbak lennének. Tabretnéről szólnék még pár szót. Az ő szerepében megtalálha­tod a dráma két határát: életet ad­ni — életet elvenni. S e két szél­sőség között — bármily hihetetle­nül hangzik is — ott van a har­mónia. A mondanivaló körként be­zárul. Vall és zokog az örök édes­anya, Te pedig érzed, hogy min­den édesanya-könny a Te édes­anyád könnye is. P ersze találhatsz hibát is az x előadásban, de ez a kritika dolga. A tiéd az, hogy megnézd és magad ítélj, hogy az élmény része­sévé válj. Én biztos vagyok benne, hogy igazat adsz nekem, mikor úgy gondolom: ismét egy lépcsővel fel­jebb lépett a mi színházunk. Ennyit akartam neked elmon­dani a játékról és az élményről- is — A jó bácsi... Jellemző és érdekes jelenet játszódott le a napokban a kaposvári élelmiszeráruházban. Belépett az üzletbe há­rom tiszt, két idősebb orosz és egy fiatalabb magyar, a tolmács. Vizsgálódva körüljár­ták az üzletet, vásárol­ni akartak valamit. Egy négy-öt éves kis­fiú otthagyva szüleit, odasomfordált a tisz­tekhez és a legterme­tesebb tisztnek elkezd­te rugdalni a csizmá­ját, és dacosan mondo­gatta : — Ruszki, menj haza, ruszki, menj haza! A tiszt mosolyogva tűrte ezt egy darabig, majd a tolmácshoz for­dult: Ugyan mit akar tőlem ez a csöppfég? A tolmács hallgatta egy ideig a rugdalózó, duzzogó kisfiút, majd lefordította, amit mond. Nagyot nézett a tiszt, majd belebámult a csöppség arcába, mely naiv volt, duzzogó és kedves. — Kitől tanultad ezt, kisfiam? — kérdezte a tolmács. A Pistától... És ki az, mi az a Pista? — Hát a bátyám. Is­kolába jár, ötödikbe.' A tolmács lefordítot­ta a gyerek szavait, mire a tiszt elmosolyo­dott. — Úgy — mondta az orosz — most már ér­tem. Tudom, honnét fúj a szél... — S ölébe kapta a gyereket, szólt a tolmácsnak, hogy hozzon Cukorkát a ki­csinek. A fiú megle­pődve nézte a tisztet, majd csillogó, aranyos vállbojtjfit kezdte ta­pogatni, Egy-egy Zsu­zsi csokoládéval téri vissza a tolmács. Az orosz tiszt egyiket a gyerek egyik kezébe, a másikat a másikba adta. És letette a csöppséget. — Nejkem otthon ilyen kisfiam van. mint te — mondta a gyerek­nek, megfeledkezve ar­ról, hogyj azt nem is érti. — Ilyen szőke és göndörhajú. A gyerek a csokolá­dét majszolva, moso­lyogva nézett fel a tisztre és azt pötyögte: — Te jó bácsi vagy... S. P. Magyar gyermek művészek nagy sikere Tavaly Japánban rendezték meg a gyermekrajz kiállítást és versenyt, ahova a Kultúrkapcsolatok Intézete száz magyar gyermekrajzot küldött. A »művek« témája »Az anya« volt. A. versenybizottság most értesítette a Kultúrkapcsolatok Intézetét, hogy negyvenhat ország pályázóinak mű­ve közül magyar gyermekek nyerték a legtöbb díjat. 14 magyar gyermek rajzát jutalmazták díjjal, s ezek kö­zül a legfiatalabb, a négy éves Kürthy Hanna két díjat is kapott. Magyar gyermek nyerte az oktatás­ügyi, népjóléti és külügyminiszteri külön díjat is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom