Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-06 / 30. szám

ЦяагПа, 1957. február 8.________________________________________— —______ Nagyobb felelősséggel »■Gondolatok egy taggyűlésről« — afenmel a Somogyország január 29-i számában cikket írtam, amely is­mertette az MSZMP Kaposvár terü­leti szervezetének taggyűlését és az ott elhangzott felszólalásokat. Az említett cikk tartalmazza azokat a felszólalásokat is, amelyek bírálják a tanítóképzőt, a MEZŐÉRT (volt MEZŐKER) és a KISZŐV igazgató­ját. Félreértések elkerülése végett közöljük, hogy az ott elhangzott és as újságban leközölt felszólalások nem a szerkesztőség, a megyei vagy városi MSZMP intézőbizottságának, de még csalt a cikk írójának véle­ményét sem fejezi ki. Ezért, s a hoz­­aánk beérkezett kérelmekre vizsgál­tuk ki a taggyűlésen elhangzott fel­szólalásokat, s közöljük azokkal kap­csolatban véleményünket. Is idő alatt külföldön volt Bírálat érte a taggyűlésen a taní­tóképzőt, mert ott például »-olyan pedagógust neveztek ki szakfelügye­lőnek, aki az ellenforradalom idején a legnagyobb hangon uszította a fia­tal tanulókat«. Nem volt nehéz meg­találni az említett pedagógust, mert e is kereste szerkesztőségünket. Ki­derült, hogy október 22-től novem­ber 1-ig külföldön tartózkodott né­hány pedagógustársával és több ta­nulóval. Amikor visszajöttek, a ta­nítás már szünetelt. Néhány nap múlva pedig, amikor a diákság — felülve az ellenforra­dalom álhazafias jelszavainak — tün­tetést szervezett, az említett pedagó­gus volt az első, aki a tüntetés ellen felemelte szavát. Ö volt egyébként az, aki november-december hónap­­ben sokat fáradozott a tanítás felté­teleinek megteremtéséért. Ez egyéb­ként igazgatójának véleménye is, de ae olvasható ki a tanítóképző peda­gógus testületének nyilatkozatából is, amelyet szerkesztőségünkhöz küldtek. Szezon vége plusz racionalizálás r Bírálat hangzott el a MEZŐKER és a KISZÖV munkája felett is, hegy az igazgató »engedve az ellenforra­dalmi elemek szavainak, elsősorban a kommunistákat, s azokat az elv­­társakat távolította el (racionalizál­ta), akik ott a pártot akarták szer­vezni«. A MEZŐÉRT (volt MEZŐKER Vállalat) az év egyik részében sze­zonmunkát végez, amely kb. októ­ber végéig tart. Erre az időre meg­növekedik a munka, tehát bővíteni kell az apparátust is. A szezonmun­kára felvett dolgozókat azután ok­tóber végén minden esetben elbocsá­tották. így volt ez az elmúlt évben is, azzal a különbséggel, hogy a sze­zonmunkára felvett dolgozókat az ok­tóberi események miatt nem tudták elbocsátani. Amikor erre sor kerül­hetett, már ott volt a racionalizálás is. A szezonmunkásokon kívül még a rendes apparátust is csökkenteni kellett. Ez nem volt könnyű fel­adat. A központ 108 dolgozójából 37-et bocsátottak el, ötöt pedig kirendelt­ségre helyeztek. Az elbocsátott 37 dolgozó között 6 párttag és 31 pár­ton kívüli van. A hat párttag közül kettő kérte az elbocsátását, s így csak négynek mondtak fel. A válla­lat több dolgozójával beszélgettem, akiknek az a véleménye, hogy az el­bocsátás körültekintő volt, s nem érintett olyan dolgozókat, akik csa­ládi . körülményeik miatt erre a ke­resetre rá lennének szorulva. Erről magam is meggyőződtem. Beszélgettem Biczó Péter elvtárs­sal, a vállalati pártszervezet intéző­­bizottságának elnökével. Ő is elmon­dotta, hogy az elbocsátások körül nem történtek visszaélések. Az elbo­csátott régi párttagok nem azért let­tek elbocsátva, mert párttagok, vagy mert a pártot szervezték, hanem azért, mert munkakörük megszűnt. Az, aki a pártot szervezte, most is a vállalatnál dolgozik és tagja a pártnak. Egyébként a pártszervezet is megalakult a vállalatnál. Egyelő­re csak 12 taggal, de ahogy Biczó elvtárs elmondotta, több felvételi kérelem van nála, s az intézőbizott­ság tagjai és a többi kommunisták is tovább folytatják a munkát a párt erősítéséért. Amit kifogásoltak Az említett taggyűlésen felszólalók kifogásolták azt, hogy amikor a kommunistákat elbocsátják, ugyan­akkor visszavettek a vállalathoz egy olyan dolgozót, akit korábban poli­tikai okok miatt elbocsátottak. Ez megfelel a valóságnak. Két új felvé­tel, illetve visszavétel történt a ME­­ZŐÉRT-nél. Visszavették Harsányi Máriát, aki özvegy édesanyját és iskolába járó testvérét tartja el. (Eredetileg őt is raconalizálták.) Ez helyes volt és érthető. Amit kifogásolni lehet az az, hogy a racionalizálás után vették vissza a vállalathoz Szirmainét, akit koráb­ban politikai okok miatt elbocsátot­tak (apja kisgazdapárti képviselő vc-lt). Szirmainé állítólag a vállalat­nál megalakulása óta dolgozott, jó munkaerő volt. Férjétől, aki katona­tiszt volt, különváltan él és gyerme­két 6 tartja el. Nem akarok most azen vitázni, hogy helyes volt-e az elbocsátás. Azon a taggyűlésen, ami­kor a tagfelvételeket tárgyaltak, több elvtárs felszólalt, hogy az »apák bűne miatt ne ítéljék el a gyerme­keket, hanem munkáján, tettein ke­resztül bíráljanak el mindenkit«. Szerintem ez a helyes álláspont. Nem akarom védeni Szirmainét, mert nem ismerem körülményeit. De ha a fentieket s családi helyzetét figye­lembe vesszük, akkor azt kell mon­dani, hogy a vállalat vezetői nem kö­vettek el szabálytalanságot. A KISZÖV-ről csak annyit. Az ot­tani helyzetet Márton elvtárssal, az MSZMP városi intézőbizottságának elnökével vizsgáltuk meg, s vélemé­nyünk az, hogy a racionalizálást a MEZŐÉRT-hez hasonlóan helyesen oldották meg. Nagyobb felelősséggel »Harcos, lelkes volt a taggyűlés, s ez különösen megmutatkozott az ellenség elleni harc kérdésénél« — írtam a Somogyország január 29-i számában. Ezt az állításomat fenn­tartom a felszólalásokban talált hi­bák ellenére is. Fenntartom azért, mert úgy érzem, hogy a felszólaló elvtársak nem tudatosan, hanem a pártot, népi demokratikus rendün­ket féltve tették meg azokat. Mégis arra hívom fel a felszólalók, de va­lamennyi kommunista figyelmét, hogy tanuljanak ebből az esetből. Tanuljanak belőle, s a jövőben fel­szólalásaikat nagyobb felelősséggel, s az igazságnak megfelelően tegyék meg. Nem szabad, hogy felüljenek különböző pletykáknak, mende-mon­­dáknak, s nem szabad engedni, hogy személyes sérelmek befolyásolják ér­zéseiket. Pártunk, amikor harcol azért, hogy ne érhesse sérelem kommunistáin­kat, harcol azért is, hogy ne érje sé­relem a becsületes, a néphez és a rendszerhez hű pártonkívülieket sem. S ezt azért tesszük, mert az el­lenség elleni harchoz, kommunis­táink összefogásán kívül, szükség van a becsületes pártonkívüliek mun­kájára, támogatására is. Szalai László Béniiét, Igozségot követelnek ca feloszlott somegyszobü Kossuth Tsz tegjal Egy levél nyomán T\T ÉH ANY HONAPJA még élt és működött a ' Kossuth Tsz Somogyszobon. November óta •halott. Az épületek azonban — ahonnan a mindennapi munkát, a szövetkezet életét irányították s az is­tállók, amelyekben a szövetkezet állatait tartották, ma sem üresek, birtokába vette őket — igaz, nem jogta­lanul — a tulajdonos, a volt elnök, Puskás József. A daráló, amelyet a szövetkezeti tagság pénzéből, munkájából hoztak össze, sem áll tétlenül. Kö­vei a Kossuth Tsz cégére alatt forognak, hasznot, vámkeresetet hajtottak a »leleményes« elnöknek egé­szen februárig, amikoris a községi tanács vezetői figyelmeztették Puskást: a daráló a szövetkezeté, és mivel a szövetkezet szétment, a darálót át kell ad­­aia. a helyi tanácsnak. Puskásék azonban hallgatnak. Azaz dehogyis. Azt mondják, ők megvették a szö­vetkezettél, az árát, 5600 forintot, már ki is fizették érte. Hogy a darálónál maradjunk, egyes volt tagok szerint úgy hírlik, a Kossuth feloszlásának egyik ere­dője éppen a daráló volt, márminthogy Puskás Jó­zsef, a volt elnök pályázott rá. Mert egy kis kap­zsiságért, önzésért soha sem ment a Puskás-család a szomszédba. A tagok közül jó néhányan éppen ezt elégelték meg, amikor támogatták az október végén elhangzott javaslatot: fel kell oszlatni a szövetkezetét. Az igazságtalanságok, a fondorlatok sorozata elé­gedetlenséget keltettek az atnúgyis kicsiny seregű szövetkezeti tagság soraiban. Nosza, kétszer sem kel­lett szólni a feloszlatás felől, az elnök ismét »a több« reményében kapva kapott a javaslaton — ha ugyan nem az ő fejében született meg a terv. s nemsokára hozzálátott a felszámoláshoz. Ámbár hivatalos iratN jegyzőkönyv ma sincs a Kossuth feloszlásáról, a szö­vetkezet azonban a gyakorlatban nem létezik. Zár­számadást 1956-ra a mai napig sem készítettek, a terményt, a javakat viszont szétosztották. Hogyan? Nagyfokú elégedetlenség él a tagok egy részében emiatt, egyesek pedig bizonyos »mutyiban« történt dologról suttognak az elnök személyével kapcsolatban. November 9-én például 255 kg korpa jött a tsz részére Nagyatádról. Az egyik szomszéd, Puskás János szerint a korpával megrakott kocsi az elnök udvarára fordult be, ide került a kocsi rakománya. Úgy mondják a ta­gok közül többen is, hogy ez a korpa nem került felosztásra. Rejtély ül a felszámolás, a közös tulajdonát képező javak szétosztása körül is. Puskás Jánosné fel­háborodottan mondja: senki nem tudja, mi, hova ke­rült. A tagság bizalmatlan, újból kellene mindent egy­két évre visszamenőig is ellenőrizni, mert szerinte igen sok manipuláció fordult elő a szövetkezet irá­nyításában. Sokáig az elnök egymaga kezelte a rak­tárai, a darálót, méretlenül adta ki az abrakot az ál­latoknak. ő döntötte el, ki mennyi munkaegységet érdemel, önkényeskedett. Ha gyűlésen a tagok közül valaki felszólalt az elnök ellen, hamar lehurrogta Puskás felesége és apja. Egy másik ember azt mondja el. hogy 1955-ben a Puskás-család a többi nyolc csa­lád 2500 munkaegységéből 1030-cal rendelkezett, s az osztaléknak csaknem felét ők vitték el. a másik fe­lén hét család osztozkodott. Mindig ügyesen, tapintatosan ravaszkodott Pus­kás. Állatait például nem vitte be a közösbe, de a szövetkezet takarmányával etette őket. Ezt könnyű volt megtenni, mert. a közös takarmánykazal ott állt az 6 udvarán. Amikor eladott egy-egy lovat vágj' te­henet, az eladási ár megszabott százalékát soha sem adta a közös szövetkezeti alapba. Most viszont ő áll legjobban gazdaságilag a kilépett tagok közül: két lova, négy tehene, egy anyakocája, több hízója van. Nem sokat hederít az igazságot kereső tagokra. Ha merik követelni, ami nekik megjár, fenyegetődzéssel zavarja el házától őket. Néhány családnak máig sem adta ki a szénát, szalmát, magának viszont a meg­­járónál is többet tartott vissza. Minden egyezség, a tagok megkérdezése nélkül »házbér« fejében magának fogott egy ötezret érő vemhes üszőt, a rendelkezések ellenére kisajátította a villanymotoros darálót, a szö­vetkezet rádióját. A saját portáján lévő istálló meg­­nagyobbííására, átalakítására, disznószállás építésére több tízezer forint értékű anyagot és munkabért fek­tetett be a tsz. Puskás azonban erről nem akar hal­lani, azt mondja a tagoknak: bontsák el az istállót, disznóólát és vigyék el az anyagot, a tartozásokat is viseljék ők. LEVÉL ÉRKEZETT a szerkesztőségbe. Három oldalon íródnak a sérelmek, bajok, kirívó igazságtalanságok, amelyekre sürgős segítséget és or­voslást várnak a megkárosult volt tsz-tagok. Segítsé­get kérnek a felsőbb szervektől, mert úgy látják, ön­maguk gyengék ahhoz, hogy józan belátásra, igazság­tevésre bírják az önkényes volt tsz-elnököt. A felosz­latás módja törvényellenes volt. Néhányan visszama­radnának, illetve új szövetkezetei alakítanának, de Puskásék nélkül. A javakat nem a legméltányosabban osztották el, a járási tanácsnak a feloszlatás! törvény­ben szabályozott végrehajtásának módjára kell utasí­tani a szövetkezet vezetőit. De ahhoz, hogy ez minden­ki számára valóban Igazságos uton-móden menjen végbe, helyes lesz, ha a járás is képviselteti magát, s kiküldötteik nem engedik meg, hogy Puskásék ba­­sáskodásukkal bárkit is elhallgattassanak a tsz-tagok közül. Varga József Noe 1 fi áboríté eseményről értesültünk a napok­ban Lábodon. A községi tanácsnál arról beszéltek az emberek, hogy: mondhat akárki amit akar, a pro­tekció most is nagyszerű ellenszer a racionalizálás »betegségének« gyógyítására. Nos, miről van szó? Arról érte­sültünk, hogy Balaskó Sándort, a 16 holdas lábodi dolgozó paraszt fiát racionalizálták. Előbb a Nagy­atádi Járási Tanács mezőgazdasá­gi osztályán dolgozott Balaskó, s minden bizonnyal olyan megoko­­lás alapján került az elbocsátottak közé, hogy otthon, apja földjén biz­tosíthatja jövőjét. Ez eddig rend­ben is lenne. Balaskó Sándor fel­vette az elbocsátottaknak járó hat­heti fizetést, s aztán néhány nap múlva jelentkezett Lábodon a pénzügyi osztály megbízásából, mint adóügyi megbízott. Hogy köz­ben mi történt? Nem tudni. Annyi azonban bizonyos, ezt látták a lá­bodi gazdák, hogy dr. Dura, a pénzügyi osztály dolgozója a köz­beeső napok egyikén Balaskóéknál vendégeskedett. E látogatás célját csak az apa híreszteléséből lehet megtudni, aki örömmel újságolta: intézkedtem, mégis csak vissza­vették a fiamat... A terv készen állt idősebb Ba­laskó fejében. így beszélt: a fiam adóügyi megbízott a községben, jö­vendőbeli menyem a járásnál тал, én meg nem dolgozok többet... . S hogy bebizonyítsa ebbeli szán­dékát, magához hivatta Nárai Já­nost, mondván: hallottam, állás nélkül van. Jöjjön hozzám cseléd­nek. Nem lesz panasza, mert meg­egyezünk: a termés ötödrésze a magáé lesz. Az már más lapra tar­tozik, hogy Nárai nem vállalta a cselédsorsot... Hogy mi ebben a felháborító? Döntse el az olvasó. Mi nem eme­lünk szót a hatheti fizetés miatt. Be igenis tiltakozunk a lábodi em­berek, a járás, a nép nevében til­takozunk az ilyen meggondolatlan eljárás ellen. Vajon a pénzügyi osztály Balaskó felvételénél figye­lembe vette-e családi körülmé­nyeit? Vajon nem bocsátottak-e el olyan embereket, akiknek megél­hetése függ az állástól, s akiknek szükségük van a havi keresetre? Vagy elnéznék azt, hogy valaki megszorult embertársának rovásá­ra tartson cselédet? Panaszkodnak a láboűiak emiatt, s jogosan. Jé lenne hát protekciómentesen, a szociális körülményeket figyelembe véve dönteni az emberek sorsá­ról . — jb — A TETŐK VÁNDORAI. Egy-egy utcai találkozásnál feltűnő a jelenlétük: gombjukhoz kap­kodnak az emberek és felbuggyan a babonás kacaj. Senkinek sem ju­tott azonban tovább a gondolata a babonás szerencsesóvárgásnál... Itt járt — eltűnt... — jót kacagtunk... Ott azonban, ahol nagyon jól esne a gondolat, a megemlékezés — munkaközben — sajnos, kevés akad: csendben, névtelenül járják útjukat c■ háztetők kormosruhájú vándorai. Süvöltő szélviharban, jeges tetőkön, vadhideg, undok és sötét padlásokon-, hetven fokos bomlasztó hőségü kazánok között megrettenés nélkül járják a kötelesség útját. Sv végén aztán egy kurta jelentés ad számot az egész évi veszélyes, sok ügyessé­get kívánó munkáról. Hogyan hangzott ez 1956 végén? Röviden így: a 93 fő végzett munkája 2 400 000 kéményegység, amely mintegy 1 500 009 kémény többszöri kitisztításának felel meg, sok kályhatisztítás, és ki tudja, hány kazáné. (Ugyanis a kazántisztításokról nem vezetnek ösz­­szesítő nyilvántartást.) A Kéményseprő Vállalat fogja össze és irányítja ezt a munkát. A legnagyobb problémát jelenleg az utánpótlás adja, amely az elmúlt években sajnos szinte kétségbeejtően zuhant. Tavaly azonban már kis­sé »feljöttek« és úgy vélik, hogy az idén a tavalyi szám még emelkedni fog. Most, télen van a kéményseprők munkaszezonja. Nincs egyetlen ké­mény, kazán, kályha, amely kihas: nálatlanul állna. És áll a munka dan­dárja! A »fekete sereg« dolgozik rendületlenül. Mit nyújt nekik a vál­lalat? Fizetést, szolgálati öltönyt, saválló, impregnált riüiát, védőételt. Ennyit. Mást nem nyújthat. De nem lesz-e sokkal, sokkal könnyebb ez a munka, ha mi mindehhez hozzáadjuk megbecsülésünket? Módot kell és találnak is a ráfizetés megszüntetésére a Csurgói Faipari Vállalatnál j Gondok, nehézségek, problémák — i ezekkel a szavakkal fogadnak ben­­»nőnket a Csurgói Faipari Vállalat I munkástanácsának vezetői és dolgo­­f zói. A panell-rész eg, ahol nagyon f fontos bútori emezeket készütnek, fegy hete leállt, részben azért, mert j nem volt megfelelő nyersanyag, rész­­\ben pedig, mert a vállalat a múlt év \ negyedik negyedében 150 ezer fő­árul te s ráfizetéssel dolgozol4 S Mikor és hogyan kezdődött? 1 — Körülbelül két évvel ezelőtt — j mondja Novák bajos igazgatohelyet­­$ tes — meglátogattak a minisztérium­­íból és előadták, hogy bútorlemeze­iket kell gyártanunk. Mi ezt nem á akartuk elvállalni, mert nem álltak i rendelkezésünkre megfelelő gépek, v Valósággal ránk erőszakolták a pa­­r nellek készítését. Az alapanyagot f drága pénzért külföldről kellett be­­\ hoznunk. Hiába fordultunk fűhöz­­\ fához, gépeket nem kaptunk, a fur­­? nirlemezeket pedig gyártanunk kel­­jjlett, ha deficittel is. л A hibás gazdasági vezetésnek tu­lajdonítható, hogy a Faipari Válla­it lat évek óta több tízezer forintos rá­­$ fizetéssel dolgozik. A munkástanács J rádöbbent, hogy ez így nem mehet i tovább, adjanak szabad kezet a gaz- i dálkodáshoz, vagy adjanak árki- i egyenlítést a lemezek készítéséhez. Sem egyik — sem a másik. — Többe kerül a leves, mint a hús — mondja Turcsics János, a munkástanács el­nöke —, ezért is kellett leállnunk. Rönköt nem használhattunk fel, pe­dig kártológépünk is jván. Kénytele­nek voltunk import nyersanyagot behozni, amely többe került, mint maga a kidolgozott lemez. A munkástanács — nagyon helye­sen — a vállalat vezetőivel elhatá­rozta, hogy változtat ezen az álla­poton. A minisztériummal tárgyalási­kat kezdtek az árkiegyenlítéssel kap­csolatban. Igaz, a gépek beszerzése bizonyos nehézségeket jelent, de ha sikerül egy körfűrész-szeletelő gépre szert tenni, akkor a nehezén már tűi vannak. Ehhez pedig nem kell más, mint a felsőbb szervek megértése és segíteni akarása. A munkástanács a nehéz percek­ben sem vesztette el lélekjelenlétét. Tudta mit kell csinálni, hogy minél előbb beinduljon a panell-részleg, és minél gazdaságosabb legyen a ter­melés. A jugoszláv elvtársak is se­gítenek. Az elmúlt napokban két va­gon un. finn-lemezt küldtek a válla­ltnak. Egy-két hét múlva újra meg­indulhat a termelés, s így nem kerül sor egyetlen dolgozó elbocsátására sem. Érdemes a horjúbdrt eladni A közelmúltban egy kéthelyi cik­künkkel kapcsolatban helyt adtunk egyik olvasónk panaszának, aki ki­fogásolta, hogy a marcali MÉH-telep nevetséges, 6 forintos árért vásárol­ta meg a levágott borjú bőrét. A Somogy—Zalai MÉH Vállalat ezzel kapcsolatban az alábbiak köz­lésére kért fel bennünket: 1 A panasz nem helytálló, ugyanis 1 nevezett panasztevő 1954-ben adott el a marcali telepünknek egy eléggé rosszul kezelt borjúbőrt, melyet 21,50 1, forintért, kilogrammonként 6 forintos áron vásároltuk meg tőle. Ez időben a levágott borjú bőrének beadása kö­telező volt, s ehhez idomultak az árak Is. Most lényegesen más a hely­zet. Az újonnan megállapított árak olyanok, hogy igenis érdemes a levá­gott állatok bőrét értékesíteni a MÉH-nél. Sőt érdemes a levágott ál­lat bőrének lefejtésére is nágy gon­dot fordítani Ugyanis a kifogástalan minőségű borjúbőr kilogrammonkén­ti ára 42 forint. Természetes, hogy a hibásan fejtett, a nem szakszerűen kezelt bőr ára lényegesen olcsóbb.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom